2020. március 24., kedd

tej és tojásmentes receptek












Az NLC Tej és tojás nélkül topikjának receptjei




1. rész

Összegyűjtötte és szerkesztette:


Delfinke78












A tojást rizsliszttel lehet helyettesíteni . 1 tojás = 1 evőkanál rizsliszt és kb.: 25 ml víz.

 











48 kifli:


45 dkg lisztet 1 Rámával összemorzsolni, 6 evőkanál víz, 1 evőkanál ecet. 6 darab cipót formálunk belőle. Fél órát pihen. Kör alakúra nyújtjuk, 8 felé vágjuk, mindegyik kis cikkelybe teszünk egy kiskanálnyi lekvárt, nutellát, diótölteléket stb. Azután kiflivé tekerjük és sütjük.
Az is jó ebben, hogy nincs cukor a tésztájában. Próbáld ki, kisfiam, mikor ovis volt, gyakran kért ilyet.

Ági almás

1 kg almát szeletekben 7 dl vízben, 30 dkg cukorral megpárolunk. 3 dl vízben 3 csomag vaníliapudingot elkeverünk és a forrásban lévő almakompóthoz adjuk, majd sűrűre főzzük. Egy tepsi alját kibélelünk keksszel, ráöntjük a masszát, arra ismét keksz kerül. Csokimáz a tetejére.
Csoki máz:
3 evőkanál vizet 5 dkg margarinnal összeforralunk, 20 dkg porcukor, 2
evőkanál kakaó bele, 1-2 percig forr.

-Az almát meg kell hámozni!
-Vegyesen használtam barna és fehér cukrot, és került bele egy kis fahéj is.
-Egy kisebb közepes tepsihez 2 cs háztartási kekszet használtam el.
Szerintem nagyon finom lehet zabpelyhes keksszel is.
-El tudom képzelni más gyümölccsel is, pl. meggyel, őszibarakkal. . .
-A mázhoz kevesebb cukrot használtam.

Almatorta


1,5 kiló reszelt alma (nagylyukú reszelőn lereszelve, és a reszelt legyen 1,5 kilo, ne 1,5 kilo almát reszeljetek le, mert abból sokkal kevesebb lesz, kicsit kinyomkodva, de nem szárazra)
3 deci (nem deka!!) liszt
3 deci gríz
3 deci cukor (lehet egy része vanílias is)
1 kocka (25 deka) Liga margarin
1 kiskanál őrölt fahéj
1 csomag sütőpor
1 csipet só

A lisztet, grízt, cukrot, sütőport, sót egy nagy tálban összekeverjük, majd 1/3 részét egy viszonylag nagy, kivajazott kapcsos tortaformába töltjük, erre jön a reszelt alma fele, meghintjük fahéjjal, aztán 1/3 lisztes keverek, az alma második fele, fahéj, a tetejére megint a lisztes keverek maradék 1/3-a. A tetejét betakarjuk egyenletesen a vékony szeletekre szelt margarinnal (fel is lehet olvasztani és rálocsolni, de nem muszáj, úgyis megolvad magától is a sütőben). Kb. 1 órát sütjük közepesen meleg sütőben, amíg szép piros nem lesz a teteje. Ha megsült, hagyni kell a formában kihűlni, csak hidegen vegyük le a tortaformáról a karikát, akkor szépen szeletelhető. A grízes keverék olyanná válik, mint egy morzsolt tészta, nagyon fini!

Csokis vagy fahéjas csiga-tojás és tej nélkül


A tésztához:
-60 dkg liszt (én 50 dkg fehéret, és 10 dkg teáskanál tönkölylisztet használtam)
-1 teáskanál só
-7, 5 dkg cukor
-5 dkg élesztő
-10 dkg margarin /puha/
-2 dl növényi tej (vagy víz)
-tojás helyett:1 evőkanál keményítő, 1 evőkanál zabliszt egy pici kurkumával színezve. Annyi vizet öntöttem hozzá, hogy olyan 2 tojásnyi "lé" legyen. (kb. fél dl)

Az élesztőt felfuttattam a tejben, majd a többi hozzávalóval összegyúrtam, és kelesztettem.
Közbe összekevertem a tölteléket:

Csokishoz:-15 dkg barna cukor (ettől jobb aromája lesz, mint a fehértől)
-2 evőkanál kakaó
-2 evőkanál liszt
-15 dkg margarin, olvasztva

A fahéjas töltelékhez :
-15 dkg barna cukor,
-2 evőkanál fahéj
-2 evőkanál liszt
-15 dkg margarin, olvasztva

Mikor a tészta megkelt átgyúrtam, majd kb. fél centi vastagra nyújtottam. Megkentem a töltelék 2/3-ad részével (amit ha megdermedt tegyünk melegvízbe), feltekertem és 3-4 cm-es darabokra vágtam. Nekem 15 tekercsem lett, ami pont belefért egy nagy gáztepsibe, amit előtte margarinnal kikentem és liszttel beszórtam. Rákentem a tetejükre a maradék tölteléket.
A tepsiben tovább kelesztettem a sütit, amig már majdnem összeértek (fél óra). Ekkor előmelegített sütőben, közepes hőfokon 20 percig sütöttem.

Finom puha lett, és nagyon csokis. :))

Élesztőmentes krumplis pogi

25dkg főtt krumpli, 25dkg liszt, 25dkg Liga, só

Gyümölcsleves tej és cukorérzékenyeknek

Hozzávalók: 1 1/2 kg idény gyümölcs (eper, alma, körte, sárgadinnye, stb. ), 1 üveg cseresznyekompót (lehetőség szerint diabetikus) vagy, 1/2 kg mélyhűtött cseresznye, méz (ízlés szerint), 3 l és 2 1/2 dl víz, 4 ek. étkezési keményítő, 3-5 db egész fahéj, 5-8 db szegfűszeg

Egy kb. 5 literes fazékban fel melegítjük a vizet. Beletesszük a gyümölcsöket, a kompótot, a fahéjat , szegfűszeget valamint a mézet. Forraljuk kb. 1/2 órát, amíg a gyümölcsök megfőnek (ekkor tehetjük bele a kényesebb gyümölcsöket). A 2 és 1/2 dl vízben csomómentesre keverjük a keményítőt, majd a forrásban lévő leveshez öntjünk, ezáltal sűrűsödik be. Forrón vagy hidegen tálalható. Tanács: - figyeljünk rá, hogy a gyengébb héjúakat - pl. : eper, málna, sárgadinnye -, a főzés utolsó szakaszában tegyük a levesbe különben szétfő) - ha valaki édesen szereti figyeljen a méz mennyiségére, mert édesebb, mint a cukor, valamint a felhasznált gyümölcsök cukor tartalma is eltérő - ha több levet főzünk, vagy elfogy a gyümölcs, nagyon finom behűtve üdítőként is.

Gyümölcspite olajjal

1 kg. Gyümölcsöt felaprítunk (vagy kimagozunk) és behintjük 2 ek. Cukorral. 1/2 pohár olajat, 1/2 pohár langyos vízzel, 1 kanál cukorral, kis sóval összevegyítünk, és 1/2 kg liszttel jól eldolgozzuk. Két nem egyenlő darabra osztjuk, mind a kettőt kinyújtjuk tepsi nagyságúra. A vastagabb tésztát beletesszük a kikent, liszttel behintett tepsibe. A gyümölcsnek kinyomjuk a levét, rárakjuk a tésztára, meghintjük 1 kanál cukorral, 1 kanál finom morzsával, rátesszük a másik tésztát, a széleket összenyomjuk. Villával megszurkáljuk, világos pirosra sütjük. Melegen vágjuk fel.


Hamis majonéz


400 g finomliszt
400 ml víz
400 ml olaj (ha lehet oliva)
ízlés szerint mustár
só, bors
az alapanyagokat robotgéppel apránként adagolva összedolgozzuk. Majonéz helyett gyakorlatilag bármely ételnél használhatjuk.

Havasi kifli


500 g finomliszt, 250 g Liga margarin, 2 kávéskanál ecet, kevés víz, gyümölcsíz, vaníliás porcukor

A finomlisztet a margarinnal elmorzsoljuk, az ecettel és a vízzel összegyúrjuk (könnyen gyúrható legyen) és háromszögletűre vágjuk. Ízzel megkenjük és megsütjük. Ha megsült vaníliás porcukorral meghempergetjük.

Kakaós piskóta:

2 evk. zsír,
5 evk szilvalekvár
Fél literes bögrével: 1 bögre cukor,
1 bögre szóda
1, 5-2 bögre liszt
1 kávéskanál szódabikarbóna
1 kanál kakaó.
Piskóta sűrűségű tészta kell.
Lehet tölteni is.

Keksztekercs


250 g cukor, 150 l víz, 200 g Liga margarin, 2 evőkanál kakaó, 100 g darált dió, 250 g darált Detki keksz, fél citrom reszelt héja, rumaroma
Cukorból és vízből szirupot főzünk, kb. 5 percig forraljuk. Ha langyosra hűlt, összekeverjük a margarinnal, a kakaóval, és a darált dióval. A darált kekszet meglocsoljuk néhány csepp rum aromával, ízesítjük a citrom reszelt héjával, és az egészet a cukros-vajas masszába keverjük. Ha a keverék kihűlt, daráltkeksz-morzsával meghintett pergamenpapírba (sütőpapír, alufólia) csavarva hengert formálunk belőle. Hideg helyen tároljuk. Ha keményre dermedt, félujjnyi vastag szeletekre vágjuk.


Keksztekercs

20 dkg darált keksz (Detki)
10 dkg porcukor
3 evőkanál baracklekvár
1 evőkanál kakaó
és annyi meggybefőtt leve, hogy jól össze lehessen gyúrni.
Vékonyra kell nyújtani, 10 dkg porcukrot ki kell keverni 5 dkg Liga margarinnal, ezt a masszát rá kenni. Feltekerni mint a bejgli, jó szorosan, lehűteni, szeletelni és enni! Én be szoktam rakni a fagyasztóba, akkor nagyon jól lehet szeletelni és nem fagy meg, azonnal fogyasztható. A meggybefőtt helyett jó a pl. : málnaszörp!

Keksztekercs

1/2 kg Detki darált keksz
10 dkg Liga margarin
10 dkg kakaó
10 dkg mazsola (ezt mindig kihagyom mert nem szeretjük)
10 dkg dióbél
40 dkg cukor
másfél dl víz
fél dl rum vagy esenszből készíts valami rumos ízt
Mindent összekeverünk egy nagy tálban kivéve a cukrot és a vizet, majd a vízből és cukorból szirupot főzni, levéve a tűzről a keverékhez hozzáadjuk forrón (vigyázni mert kifuthat). Picit várni kell míg langyos lesz, zsírpapírba, vagy hosszúkás formában vagy formára alakítva, keskeny hosszúkásra formázni, és hűtőben max. 2 óra alatt kifagyni hagyni. Keskeny csíkokra vágni és tálalni, nagyon szereti a család....és sokáig jó...




Keksztekercs, sütés nélkül

30-50dkg háztartási kekszet ledarálunk (vagy darált is van), 2ek. kakaópor, 10dkg porcukor, (rum), Baracklekvárral gyúrhatóvá tesszük. Segíthetünk kis rizs-, szója-. . . "tejjel". A tésztát kókuszreszelékkel megszórt asztalra teszem. Lehet golyó, Rúd, vagy tekercs ha csinálok tölteléket: 10dkg margarinba 15dkg porcukrot, 10dkg kókuszreszeléket keverek, s a kinyújtott tésztára kenem majd összetekerem. b; felnőtteknek rizstejben feloldott kávé is lehet, akkor kávés aromájú sütit kapunk.

Kifli-zsemle 20-25 db

80 dg liszt
5 dl víz vagy fele tej-langyos
5 dg élesztő
5 dg olvasztott vaj
1-1 teáskanál cukor és só

Összedolgozni, mint rendesen! Első pihentetés 30 perc. Meggyúrni újból, majd zsemléket formálni belőle és így pihentetni 30 percet. Megkenni, esetleg meghinteni makkal, sóval, szezámmal. 10 perc sütés 200-225 fokon. Garantáltan fini és jó sok!!

Kókuszos mignon

40 dkg darált háztartási keksz
10 dkg dió (elhagyható, ha allergiát okoz, vagy Dejóval is pótolható)
3-4 evőkanál sárgabaracklekvár
25-30 dkg porcukor (ízlés szerint)
4 dkg kakaópor (cukrozatlan)
10 dkg kókuszreszelék
1 citrom héja és leve
20 dkg Liga margarin
6 evőkanál víz

A vízben felolvasztom a margarint, és ráöntöm az előzőleg összekevert száraz alapanyagra. A tésztát jól összedolgozzuk, dió nagyságú golyókat formálunk belőle, és kókuszreszelékbe forgatjuk. (ehhez még kell plusz néhány deka kókuszreszelék)

Köményes stangli


350 g finomliszt, 10 g élesztő, 150 ml langyos víz, csipet só, cukor, 1 kávés kanál kömény

Az élesztőt langyos, cukros vízben felfuttatjuk. A finomlisztet összedolgozzuk az élesztővel, a sóval és a köménymag felével. Meleg helyen duplájára kelesztjük. Ezután lisztezett deszkán 10-12 részre szaggatjuk, stanglikat formázunk. Vízzel megkenjük és megszórjuk a maradék köménnyel. Előmelegített , forró sütőben, közepes lángon pirosra sütjük.

Lángos


60 dkg liszt
5 dl víz
1 élesztő
pici cukor
Az élesztőt felfuttatom, összegyúrom a lisztel, hagyom kelni. Ha megkelt kiborítom a deszkára és annyi lisztel amennyit felvesz jól átgyúrom. Utána kis gombócokat csinálok. Megmelegítem az olajat (bőven, forrón) olajos kézzel széthúzogatom a gombócot és megsütöm.

Mákos pite

1/4 kg. Lisztet elmorzsolunk 5 dkg. Margarinnal, hozzáadunk 3 ek. Vaníliás v. fahéjas cukrot, csöpp sót és 1/2 pohár vízben (rizstejben) elkevert élesztőt. Alaposan kidolgozzuk, 2 óra hosszat kelesztjük, és miután megkelt, újra meggyúrjuk. A tészta 2/3-át félujjnyi vastagra nyújtjuk és tepsibe tesszük. 10 dkg. Mézet elkeverünk 3 dkg. Margarinnal, rákenjük a tésztára, behintjük 10 dkg. Darált mákkal és 4 ek. Cukorral. Ezután a megmaradt tésztából rácsot készítünk rá és jó meleg sütőben megsütjük.

Meggyes pite


10 ek. Lisztet elmorzsolunk 2 ek. Margarinnal, hozzáadunk egy tojást (a mi esetünkben tojáspótlót: 1 ek. Étkezési keményítő, 1-2 ek. rizsliszt, csipetnyi kurkuma, kevés víz), 4 ek. Hideg vizet, gyorsan összegyúrjuk, azután egy órát pihentetjük. Kinyújtjuk, 1 kanál margarint kenünk rá és összehajtjuk. Ezt 3x egymás után ismételjük.
Az utolsó összehajtás után 1/4 órát pihentetjük, azután vékonyra kinyújtjuk. Felét kenetlen tepsibe rakjuk, vékonyan bekenjük felmelegített lekvárral. 3/4 kg meggyet kimagozunk, megszórjuk 2 ek cukorral és 15 percig állni hagyjuk. Kinyomjuk a levét és a lekvárral megkent tésztára rakjuk. Betakarjuk a tészta másik felével, a széleket összenyomjuk, a tésztát végigszurkáljuk villával, sütőben előbb 10 percig erős tűznél, majd mérsékelt tűznél sütjük. Mikor megsült néhány percig állni hagyjuk, azután vágjuk fel. Vaníliás cukorral meghintve tálaljuk.

Meggyes-csokis muffin


Recept:
2,5 dl cukor (nem dekagramm)
1 dl olaj
2,5 dl víz
3,5 dl liszt
1 zacskó sütőpor
tettem bele étcsokit, meg meggyet (de bármit lehet)

A cukrot az olajjal robotgéppel fölverjük, hozzáadjuk fokozatosan a vizet. A lisztben elkeverjük a sütőport és hozzáadjuk a cukros folyadékhoz. Egy szuper kis muffin tésztát kapunk, amit bármivel gazdagíthatunk. 16 db muffin lesz belőle.

Mézes puszedli dióval, aszalt szilvával

Hozzávalók:
25 dkg méz
50 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
1 dl víz
fahéj, szegfűszeg
1 dkg szódabikarbóna
dió
aszalt szilva

Elkészítése:
A lisztet összegyúrjuk a mézzel, vízzel, dióval, fűszerekkel, és egy órát pihentetjük. Ezután kb. egy centiméter vastagságúra nyújtjuk, tetejét meghintjük a gorombára darált dióval. Formás kiszúróval, különböző alakzatokat szaggatunk, melyeknek közepére egy-egy szem aszalt szilvát teszünk. A mézes süteményeket 150-180 fokos sütőben sütjük, körülbelül 5-10 percig.

Mézes püspökkenyér


30 dkg lisztet, 10 dkg cukrot, 1 dl mézet, 1 ek sütőport, fél citrom levét és héját, 10 dkg mazsolát, 10 dkg apróra vágott diót, kevés fahéjat, szegfűszeget és 1 dl narancslét nagy tálban összekeverünk. Ha jó alaposan kikevertük a tésztát, kivajazott, lisztezett őzgerincformába öntjük, és lassú tűzön megsütjük. Miután kihűlt, bevonhatjuk karob-vagy csokoládémázzal.

Mézeskalács


38 dkg liszt
23 dkg porcukor
1 ek. szódabikarbóna
2 kiskanál fahéj
2,5 dkg margarin
2 ek rizsliszt
kb fél deci víz
2 nagy ek. méz

Nehezen áll össze a tészta sokat kell gyúrni, keménynek kell lenni a tésztának, akkor nem ráncosodik meg miután kivetted a sütőből. Szaggatunk mindenfélét: fenyőfát, csillagot, csizmát, harangot, kislányt, kisfiut, szivet, hullocsillagot. Így lehet válogatni ki mit szeretne enni!

Muffin 2


28 dkg liszt, 24 dkg cukor, 3 evőkanál kakaó, 1 teáskanál szódabikarbóna, 1 teáskanál sütőpor, 1/2 teáskanál só, 80 ml olaj, 1 evőkanál ecet, 1 vaníliás cukor, 280 ml víz

Elkészítés:
A sütőt előmelegítjük 175c.fokra. A muffinformákat előkészítjük: muffinpapírral béleljük. A lisztet összekeverjük a kakaóval, a szódabikarbónával, a sütőporral, a cukorral és a sóval. Ehhez a keverékhez keverjük hozzá az olajat, az ecetet, a vaníliás cukrot és a vizet. A masszát a muffinformákba kanalazzuk, és 15-20 perc alatt készre sütjük.
A tésztához adhatunk apróra vágott csokit vagy diót.

Narancsos kalács

4 dl narancslé (Olympos)
30 dkg rétesliszt
30 dkg finomliszt
1 kávéskanál só
3-4 evőkanál cukor
2 csomag vaníliás cukor
2 evőkanál étolaj
1 kávéskanál ecet
1 narancs reszelt héja
1 kis maréknyi kandírozott gyümölcs
1 kávéskanál sütőpor
1/4 élesztő
Mindent beletehetünk egyszerre a gépbe. Nagyon szeretem, mert lehet időzítős progin sütni. Isteni dolog hét végén erre az illatra ébredni! Az édes, 2:50 progin sütöm.

Palacsinta


20 dkg liszt, 2 ek rizsliszt, kb: 1/2 L víz, 0.75 ml olaj, pici cukor, csipet só


Pizza tészta (egy gáztepsinyi adag)


Hozzávalók:
35 dkg liszt (lehet fele finom-fele rétes-ettől kicsit ropogósabb a tészta; én finomliszttel és teáskanál tönkölyliszttel csináltam)
2, 5 dkg élesztő 0, 5 dl cukros tejben (vízben) felfuttatva
1 teáskanál só
Ezeket összedolgozzuk annyi langyos tejjel/vízzel, hogy rugalmas tésztát kapjunk. Majd belegyúrunk 1 dl olajat és megkelesztjük.

Kinyújtottam, megkentem pizzakrémmel, kolbászos melegszendvics krémmel, megszórtam reszelt tofuval (sajt helyett) és egy kevés natur napraforgómaggal. Feltekertem és kb. 1 cm-s szeletekre vágtam, s a tepsiben még vagy fél órát pihentettem. ( A tetejét is meg lehet sajttal szórni) Előmelegített sütőben közepes hőfokon kb. 10 percig sütöttem. Mivel nagyon finom lett, s ráadáasul nincs benne se tej , se tojás, másnap megcsináltam édesen is. Ekkor a tésztájába 1 evőkanál barnacukrot tettem. Kinyújtás után megkentem olvasztott margarinnal, megszórtam szőlőcukorral és kókuszreszelékkel. Feltekertem, szeleteltem, a tepsiben megkentem margarinnal és szórtam rá egy kis kókuszt. Ez is gyorsan megsült. Megcsináltam a kakaós és diós változatát is, mind nagyon finom lett. . Nem lett túl édes, ezért még sülés után meghintettem szőlőcukorral.
Talán kicsit "reform" süti is a tönkölyliszt, a barnacukor és a szőlőcukor miatt. :)

Pizza:

60 dkg liszt
4 dl víz
1 élesztő
pici cukor
3 evőkanál olaj
Az élesztőt felfuttatom a vízzel és a cukorral. Hozzáadom a liszthez és az olajhoz, aztán jól összegyúrom. Hagyom kelni és ha kétszeresére dagadt, kinyújtom, illetve én csak húzogatni szoktam a tepsibe.
Szósz:
1 hagyma, sűrített paradicsom 1 kis doboz + 2× doboznyi víz, vagy kb. 2 dl házi paradicsom, só, bors, babérlevél
A hagymát apróra vágom, megdinsztelem egy kis olajon. Beleöntöm a paradicsomot és megfűszerezem, összefőzöm. picit kell hűlnie. Ha a szószt rákentem a tésztára megszóróm sonkával, kukoricával. Forró sütőbe 20 perc alatt kész!

Tea süti recept


20dkg liszt
8dkg Liga margarin
4dkg cukor
2-3 evőkanál víz
fél csomag sütőpor
csipetnyi só

Gyorsan lágy tésztát gyúrni az alapanyagokból. 3-4mm vastagságúra kinyújtani, különböző formákkal kiszaggatni. Előmelegített sütőben közepes lángon 10-15 perc alatt megsütni. A teteje sápadt marad, de az alján lehet látni, hogy megsült. Finom ez a süti.


Tojásmentes csokis muffin


Hozzávalók:
1 csésze liszt
1 csésze cukor
3 evőkanál kakaó
1 teáskanál szódabikarbóna
1 teáskanál sütőpor
csipet só
1/3 csésze növényi olaj
1 evőkanál ecet
1 csomag vaníliás cukor
1 csésze víz

A lisztet összekeverjük a kakaóval, szódabikarbónával, sütőporral, cukorral, sóval. Ehhez a keverékhez adjuk hozzá az olajat, az ecetet, vaníliás cukrot és a vizet. Adhatunk még hozzá 5 dkg apróra vágott csokoládét is. Papírral bélelt muffinformákba kanalazzuk, előmelegített sütőben 175 fokon, 15-20 percig sütjük.

Tojásmentes kávés-mazsolás muffin

Hozzávalók:
3 csésze liszt
2 teáskanál szódabikarbóna
1 teáskanál sütőpor
2 csésze kifőzött kávé
1 1/2 csésze cukor
1/2 csomag vaj
1 csomag mazsola
2 teáskanál fahéj

Összekeverjük a lisztet a szódabikarbónával és a sütőporral. Egy kisebb fazékban összekeverjük a kávét, cukrot, vajat, mazsolát, fahéjat, majd forrásig melegítjük, ezután szobahőmérsékletűre hűtjük. A kávés masszához hozzáadjuk a lisztes keveréket. Sütési idő: 20-25 perc.

Tojásmentes piskóta


Hozzávalók
15 dkg cukor
1 cs vaníliás cukor
5 ek. kakaó
5 ek. olaj
3 ek. 5%-os ecet
2, 5 dl víz
15 dkg rétesliszt
1 cs sütőpor
1 mokkáskanál szódabikarbóna
1 csipet só

Elkészítés
A sütőt 20 perccel sütés előtt bemelegítjük. Egy tepsit vagy tortaformát kikenünk olajjal, de csak az alját, az oldalát nem, és kibéleljük sütőpapírral.
A cukrot, vaníliás cukrot, kakaót, olajat, ecetet, vizet turmixgépben összeturmixoljuk. Utána a réteslisztbe belekeverjük a sütőport, a szódabikarbónát és a sót, és ezt a keveréket hozzáturmixoljuk az előbbihez.
Beletesszük a sütőformába vagy tepsibe és 30 perc alatt 200 fokon megsütjük.

Vaníliás kifli


26 dkg liszt
20 dkg vaj
12 dkg darált dió
8 dkg porcukor
vaníliás cukor

A lisztből, vajból, porcukorból, darált dióból tésztát készítünk. Ha jól össze vannak dolgozva az alapanyagok, kis kifliket sodrunk belőle. Kizsírozott (olajozott) tepsibe közepesen meleg sütőbe süssük meg. Miután megsült (kb. 20-30 perc. Ha barnul, akkor jó), egy kicsit várni kell a kiszedéssel, mert eltörhet. Óvatos kiszedés után vaníliás cukorban megforgatjuk.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése