Fotót készítette: Szöllősi-Kiss Orsi http://www.foodfolio.hu/ Recept és árkalkuláció: Fa Kinga Pénzügyi Őrangyal http://www.penzugyiterkep.hu/ Összesen: kb. 380 Ft, 4-5 főre elegendő. Hozzávalók: 50 dkg cukkini – kb. 80 Ft szezonban 1 fej vöröshagyma (nagyobb) – kb. 20 Ft 2 paradicsom – kb. 80 Ft 2 zöldpaprika – kb. 40 Ft kevés olaj – kb. 10 Ft 10 dkg margarin –kb. 100 Ft pirospaprika, só, bors, oregánó – kb. 50 Ft Elkészítése: A hagymát üvegesre pároljuk meg, szórjuk meg pirospaprikával és adjuk hozzá a felkockázott cukkinit, sózzuk, borsozzuk ízlés szerint. Amikor félig megpárolódott, adjuk hozzá még a felkockázott paradicsomot és zöldpaprikát is. Mielőtt levesszük, a tűzről még adjuk hozzá a frissen felaprított oregánót, és keverjük el. (Így fog az íze a legjobban kijönni) Hagyjuk szinte teljesen kihűlni. Majd a margarinnal összekeverjük, a langyos cukkinitől könnyedén fog menni. Üvegbe tesszük és hagyjuk kihűlni. Elkészítési idő: kb. 25 perc. A hűtőben 3-4 napig elállna, ha nem fogyna el gyorsan! Bevásárló lista Cukkinis szendvicskrém Cukkinis krém 50 dk g cukkini – 80 Ft 1 db nagy hagyma – kb. 20 Ft 2 db paradicsom – kb. 80 Ft 2 db zöldpaprika – kb. 40 Ft kevés olaj fűszerek: pirospaprika,só, bors, oregánó
2021. október 23., szombat
2021. szeptember 20., hétfő
Kenyér puding
Kenyér
puding
Hozzávalók:
- 6-8
szelet száraz kenyér (vagy kalács)
- 2
ek. olvasztott vaj
- ½
csésze mazsola (én aszalt ribizlivel szoktam készíteni)
- 4
tojás felverve
- 2
csésze tej
-
¾ csésze cukor
- 1
tk. őrölt fahéj
- 1
tk. vanília kivonat
1. A sütőt előmelegítjük 175°C-ra.
2. A
kenyérszeleteket kisebb darabokra törjük és egy 20cm átmérőjű tűzálló tálba
helyezzük. Meglocsoljuk az olvasztott vajjal és megszórjuk a mazsolával.
3. Egy tálban,
alaposan összekeverjük a tojást, cukrot, tejet, őrölt fahéjat és a vanília
kivonatot. Ráöntjük a kenyérre és egy kicsit megnyomkodjuk villával.
4. Berakjuk a
sütőbe és 45 percig sütjük, vagy amíg aranybarna lesz.
Jó étvágyat!
joghurt torta
Joghurt torta
Hozzávalók
3 pohár natúr joghurt,
10 evőkanál eritrit / xilit (vagy Süssina folyékony édesítő)
1 csomag zselatin
3 dl cukormentes habtejszín (pl. a Pennyben Sissy márkájú)
kb. 2-3 marék savanyú gyümölcs (pl. eper, áfonya,
meggy, szeder, málna)
Elkészítés
A joghurtot az eritrittel meglangyosítjuk, belerakjuk
a zselatint és állandó kevergetés mellett tűzhelyen addig melegítjük,
amíg a zselatin fel nem oldódik. Forralni nem szabad! Ha kész, hagyjuk
hűlni.
Amikor langyos lesz a joghurt gyümölcsöt
rakunk bele. Minél jobban összekavarod, annál jobban színesíti a gyümölcs a
joghurtot. Nálam az epres változatban csak bele van forgatva.
A 3 dl habtejszínt kemény habbá verjük majd
összekeverjük a joghurtos masszával.
Egy kapcsos tortaformába (én őzgerincformában is szoktam elkészíteni) folpack
fóliát teszünk és beleöntjük a joghurtos masszát.
Körülbelül 2-3 órára hűtőben hagyjuk.
Könnyű állaga miatt nálunk mindenki nagyon szereti.
Ha keksszel szeretnéd elkészíteni akkor a
Detki Cukormentes háztartási kekszét vagy a Korpovitot ajánlom, mert nekem is
azt ajánlott László doktornő. De én magában ezt a gyümölcsös joghurtos masszát
jobban szeretem, mint a (baba)piskótásat, kekszeset. Kekszet te magad is
készíthetsz pl. zabpelyhes kekszet.
És még sok-sok variáció van, pl. tetejére
zselé.
Eredeti recept linkje (Anyukám oldala):
http://nagyikonyhaja.lapunk.hu/?modul=oldal&tartalom=1178942

Eredeti recept szerint
(Anyukámtól)

Reformosítva
(saját kép)
super food
JULIE MORRIS a Superfood a konyhában és a Superfood smoothie szerzője SUPERFOOD GYORSÉTELEK VILLÁMGYORSAN ELKÉSZÍTHETŐ, EGÉSZSÉGES RECEPTEK superfood_snacks_HU_home.indd iii 2016.04.11. 18:06:56 BEVEZETÉS . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . vi ELSÕ RÉSZ: KÉNYEZTETÉS SZUPERTÁPLÁLÉKKAL . . . . . . . . viii GYORSÉTELEK: AZ ÉTVÁGY KIELÉGÍTÉSÉNEK EGÉSZSÉGES MÓDJA . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .2 SÓVÁRGÁSAINK MEGBECSÜLÉSE . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .2 A SZUPERTÁPLÁLÉKOS GYORSÉTELEK ALAPELVEI . . . . . . .4 A SZUPERTÁPLÁLÉKKAL FELTÖLTÖTT KAMRA . . . . . . . . . . .6 TOVÁBBI SZUPERTÁPLÁLÉKOK . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 24 JÓ ZSÍROK . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 24 OKOS ÉDESÍTÕK . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 28 ESZKÖZÖK . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .31 A HÉTKÖZNAPI FÛSZEREK ÉS GYÓGYNÖVÉNYEK ÉLETTANI HATÁSAI . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 32 A SZUPERTÁPLÁLÉKOS GYORSÉTELEK EGÉSZSÉGRE GYAKOROLT HATÁSAI . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 36 MÁSODIK RÉSZ: RECEPTEK . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .38 MIELÕTT BELEVÁGNÁNK . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .39 KÉZZEL EHETÕ GYORSÉTELEK . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .40 KANALAS FINOMSÁGOK . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 56 KEKSZEK ÉS ROPOGTATNIVALÓK . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 72 KRÉMEK ÉS MÁRTOGATÓK . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 88 ENERGIASZELETEK ÉS -FALATOK . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 118 ÉDESSÉGEK ÉS CSOKOLÁDÉK . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 136 SÜTEMÉNYEK ÉS TÉSZTÁK . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 154 FAGYASZTOTT FINOMSÁGOK . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 174 GYORSÉTELEK GYERMEKEKNEK . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 192 HARMADIK RÉSZ: EXTRÁK . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .206 SZUPERTÁPLÁLÉKOK HELYETTESÍTHETÕSÉGE. . . . . . . .207 ÁTVÁLTÁSI TÁBLÁZATOK . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .208 BIBLIOGRÁFIA . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 210 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 211 A SZERZÕRÕL . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 216 TARTALOMJEGYZÉK superfood_snacks_HU_home.indd v 2016.04.11. 18:06:56 vi BEVEZETÉS a receptet. Egyáltalán nem vettük figyelembe, hogy a többi öt hozzávalóból egy sem volt otthon. (Azt is érdemes megemlíteni, hogy csak később vettük észre, hogy nem tizenkettő, hanem csak két zacskó pattogatni való kukorica szükséges a recepthez.) A „popcornincidens” csak a jéghegy csúcsa volt. Ott volt az a fiaskó is, amikor Katie-vel gumimacikat akartunk brownie-ba sütni, amiből voltaképpen nem lett más, mint egy tepsi pempő. Vagy amikor csokoládét akartunk olvasztani mikróban, amit túl hosszú időre állítottunk be, így kénytelenek voltunk megtanulni azt a leckét, hogy a mikrohullámú sütő sokkal gyorsabban süt, mint a hagyományos. A „lecke” során a csokoládénkból elfeketült beton lett, ami elválaszthatatlanul tapadt édesanyám kedvenc táljához. Az „Üssünk össze valamit!” felkiáltással végzett közös tevékenységünk szerintem sokkal közelebb állt valamiféle tudományos, mint gasztronómiai kísérlethez. A katasztrófák elsősorban annak voltak betudhatók, hogy előszeretettel folyamodtunk „helyettesítő anyagokhoz”, amikor nem találtunk valamit szüleink konyhájában, és nem feltétlenül jó megoldásokat választottunk. Nincs itthon kukoricaszirup? Semmi baj, van kukoricaolaj. Nincs itthon liszt? Vegyünk helyette valami réges-régen bekevert palacsintalisztet. (Az ég szerelemére, senki ne próbálja ki!) Meglehetősen ironikus módon ezt a behelyettesítős módszert ma is alkalmazom a receptjeim összeállítása során… mindössze annyi a különbség, hogy immár a kellő tapasztalattal felvértezve és sokkal magasabb sikerrátával teszem mindezt. „Üssünk össze valamit!” Ez az ártatlan kis mondat tehet mindenről. Ahogyan az lenni szokott, a gasztronómiai végeredmény teljes mértékben a véletlennek köszönhető. Kilenc évünk összes tapasztalatát és problémamegoldó készségét latba vetve Katie-vel felvettük Rainbow Brite-figurákkal ékesített pizsamánkat aprócska gardróbszobámban, ahol nem kevesebb mint tizenkét – igen, tizenkettő! – zacskó frissen készült pattogatott kukoricát rejtettünk el az öszszegyűrt ruhahalom alá. Én személy szerint azt gondoltam, az lenne a legjobb, ha ki sem mennék a szobából. „Itt soha nem találják meg” – suttogta óriásira tágult szemekkel Katie, utalva a mit sem sejtő, ám immár jóval kevesebb pattogatott kukoricával rendelkező szüleimre. Egy pillanatig félve tekintettünk egymásra, majd mindkettőnkből kirobbant a nevetés. Megint így jártunk – olyannyira elrontottuk a receptet, hogy nem maradt más, mint a lehető leggyorsabban megszabadulni a terhelő bizonyítéktól. És elrejteni azt. Katie a legjobb barátnőm volt általános iskolában. Szeretem azt gondolni, hogy jó gyerekek voltunk, de a szüleink pontosan tudták, hogy ha együtt vagyunk a konyhában, rendkívüli pusztítást végzünk. A „popcornincidens” pedig – ahogy azóta emlegetjük – egyáltalán nem lógott ki a sorból. Csupán pattogatott kukoricás golyókat akartunk készíteni, hogy jusson elég az egész cserkészcsapatnak, ám izgalmunkban már azelőtt elkezdtük pattogatni a kukoricát, mielőtt végigolvastuk volna superfood_snacks_HU_home.indd vi 2016.04.11. 18:06:56 Bevezetés | vii A kezdeti sikertelenség nem keserített el. Tinédzserkorom jelentős részét a konyhában töltöttem, ahol, meglehetősen ortodox módon, receptekből főztem. Minden receptből tanultam valamit. Jóllehet akkoriban még nem voltam tisztában vele, az elkövetett hibák legalább olyan fontosak voltak, mint a sikereim, elvégre a sikertelen próbálkozások tanulságának levonásából és összegzéséből lehet győzedelmeskedni. Voltaképpen itt jártam ki a gasztronómiai iskolát; barátaim és családtagjaim voltak a kritikusok. Én pedig a receptalkotás „Duracell-nyuszijává” avanzsáltam. Évekkel később azonban, amikor főiskolás éveim alatt először találkoztam a szupertáplálékokkal, hirtelen megállásra kényszerültem. Az izgalmas, különleges, egészséges hozzávalók többsége nem volt benne egyik szakácskönyvemben sem. A receptekben előforduló gyakoribb szupertáplálékok esetében a többi hozzávaló általában adott egy pofont az egészségnek (persze, menjen bele két csésze cukor és egy csésze nehéz krém). Ekkoriban tértem vissza a gyökerekhez, pontosabban ahhoz az (ösztönös) módszeremhez, hogy a hozzávalókat behelyettesítem valamivel, így kedvenc gyorsételeimet szupertáplálékkal spékeltem meg. Kezdetben a saját receptjeimet készítettem el. Tapasztalatomnak köszönhetően ekkor már semmi sem robbant fel. A szupertáplálékok univerzumában már az elejétől fogva leginkább a gyorsételeket szeretem elkészíteni, több okból. Először is, minden kétséget kizáróan úgynevezett „legelő” típus vagyok, ugyanis napjaimat rendszerint több kisebb étkezéssel tarkítom, ami meglehetősen frissen tart. Másodszor, miután megtapasztaltam a szupertáplálékos életvitel előnyeit, az ételeket illető látásmódom is megváltozott. Ha valami „bűnös élvezetre” adom a fejem, miért is ne csempésszek bele valami egészségeset is? Miért ne lehetne a gyorsétel és a rágcsálnivaló valamiféleképpen jótékony hatású is? Ha például az édesség iránti vágyunkat úgy elégíthetjük ki, hogy közben beviszünk 10 gramm proteint, a napi rostigény negyedét, valamint egészséges antioxidánsokat… akkor miért is ne tennénk? Az egészséges étkezésnek nem kell arra korlátozódnia, hogy délben eszünk egy salátát, délután valami „egészséges” nassot, este meg néhány szál zöldséget. Úgy hiszem, mindez nem csupán arról szól, hogy újragondoljuk, mit eszünk, hanem azt is, hogyan készítjük el az ételt. Ez a fajta változtatás pedig jórészt a szupertáplálékok használatát jelenti. A szupertáplálékokkal új módokon kényeztethetjük magunkat. Az élet túl rövid ahhoz, hogy minduntalan diétázzunk és megtagadjunk magunktól egyes dolgokat. Úgy gondolom, a hozzávalók kiválasztásakor kell okosnak lennünk. A kötetben szereplő receptek alapján olyan gyorsételeket készíthetünk, amelyeket bűntudat nélkül fogyaszthatunk, és amelyek energetizálnak, revitalizálnak, sőt könnyen elkészíthetők. Lesznek hagyományos gyorsételek is, amelyek modern változata tömve van tápanyaggal, miközben különböző zamatokat házasítva új ízvilágot hoznak létre. Még mindig rendkívüli módon lázba hoz, ha kísérletezhetek a konyhában. De semmiképpen sem ugyanúgy, mint régen. Főhajtással tisztelegve kamaszkorom konyhai kalandjai előtt elmondhatom, azóta sok időt fordítottam arra, hogy recepteket fejlesszek, így az egészséges (és finom) eredményeket most mindenkinek átadom. Szóval, kedves barátom, most rajtad a sor! Üssünk össze valamit! Julie superfood_snacks_HU_home.indd vii 2016.04.11. 18:06:56 ELSÕ RÉSZ KÉNYEZTETÉS SZUPERTÁPLÁLÉKKAL Az „egészséges bűnbeesés” gondolata elsőre minden bizonnyal a gasztronómia legnagyobb oximoronjának tűnhet, mégis titkok egész garmadája vár arra, hogy felfedezzék. Nem arról van szó, hogy megtagadjuk magunktól azt, amire sóvárgunk, hanem arról, hogy új, jobb módszerekkel elégítjük ki vágyainkat. A titok nyitja természetesen a szupertáplálék, amely az egészség forradalmának középpontjában áll. superfood_snacks_HU_home.indd viii 2016.04.11. 18:06:56 superfood_snacks_HU_home.indd 1 2016.04.11. 18:06:56 Superfood gyorsételek | 2 GYORSÉTELEK: AZ ÉTVÁGY KIELÉGÍTÉSÉNEK EGÉSZSÉGES MÓDJA „Hallgass a testedre!” El sem tudom mondani, hány embertől hallottam ezt a tanácsot, mióta húszévesen elköteleztem magam az egészséges életmód mellett. Őszintén szólva azonban jó darabig fogalmam sem volt, pontosan mit is jelent ez. Persze hogy megpróbáltam „hallgatni”. Először meg voltam győződve arról, hogy a testem egy óriási bögre kávét és cukormázas sütit javasol. Azonban nem tartott soká, hogy rájöjjek, a testem sok minden mást is közöl velem (a megkérdőjelezhető, ételekre vonatkozó kérésektől eltekintve): „fáradt vagyok”, „fáj a fejem”, „fel vagyok püffedve”. Minél jobban figyeltem, annál több biológiai visszajelzést hallottam meg, ami javarészt egyáltalán nem volt pozitív. Miközben a saját egészségügyi bajaimra kerestem gyógyírt, egy természetgyógyász azt javasolta, hogy vezessek étkezési naplót. Le kellett jegyeznem, mit ettem, valamint azt is, hogyan éreztem magam étkezések előtt és után. Jóllehet most teljesen nyilvánvalónak tűnik, akkortájt nagyon meglepődtem az eredményen: szinte minden egyes fizikai érzésem közvetlen összefüggésben állt azzal, mit fogyasztottam. A bogyófélékből készült smoothie-m után energiával feltöltöttnek éreztem magam. A mogyoróvajas sós perec magamba tömése után álmos lettem. A testem nem kiszámíthatatlanul, hányaveti módon küldözgette visszajelzéseit. Válaszolt arra, hogy mit kellett feldolgoznia. Ekkoriban kezdtem ráébredni, hogy voltaképpen milyen mértékben kontrollálhatjuk azt, hogy hogyan érezzük magunkat. A nap során felmerülő biológiai szükségeinkre lehet válasz a friss gyorsétel, az egészséges édesség vagy egy kevéske ropogtatnivaló – azon belül is olyan, amely úgy felel meg az egészséges étel kritériumainak, hogy mindeközben jó marad az íze és az állaga. Előbb azonban azt kell megtanulnunk, hogy ugyanazon a nyelven beszéljünk, mint a testünk. SÓVÁRGÁSAINK MEGBECSÜLÉSE Pizza, burgonyaszirom, Margarita koktél ízesítésű zselés cukor… miért ezekre a nem kimondottan egészséges ételekre sóvárgunk? Őseink biztosan nem úgy gyűjtögették a bogyókat, hogy közben arra gondoltak, bármit megtennének egy jó brownie-ért, hanem arra összpontosítottak, amire éppen vágytak: a bogyókra. Mégpedig azért, mert minden sóvárgás valódi jelentőséggel is bír, hiszen testünk azt jelzi, valamire szüksége van. A testünk nem arra való, hogy elszabotálja az egészséges életért tett erőfeszítéseinket, hanem éppen ellenkezőleg! Olyan a felépítése, hogy befogadó, intuitív és intelligens, ha a biológiai szükségleteinkről van szó. Ha újrakalibráljuk, miképpen reagálunk testünk kívánságaira, kezünkbe kapjuk a jobb étkezés és hosszabb ideig tartó elégedettségérzés kulcsát. Ha megtanulunk ösztönösen enni, olyan készségre teszünk szert, mint amikor önkéntelenül is felhajtunk egy nagy pohár vizet, ha szomjasak vagyunk. superfood_snacks_HU_home.indd 2 2016.04.11. 18:06:59 Kényeztetés szupertáplálékkal | 3 sőt már a szerotonintermeléssel és a stresszoldással is kapcsolatba hozták őket. A fehérje sem csupán izmot épít, hanem segíti a vércukorszint stabilizálását és összes rendszerünket egyensúlyban tartja. A napközbeni gyorsételfogyasztás azt jelenti, alkalmazkodni tudunk testünk váltakozó szükségleteihez, mégpedig apró finomhangolásokkal, így elménk és testünk nyugodt marad, és energiaszintünk sem ingadozik. A titok kulcsa: tudni kell, hogyan értelmezzük testünk jelzéseit. Ha megismerjük sóvárgásaink forrását, egészségtelen döntések helyett okos választásokkal felelhetünk rájuk, amelyek minden szinten valódi elégedettséget hoznak. Ilyenkor mondjuk: „Hú, de jólesett!” És utána is egyre jobban érezzük magunkat. Sóvárgásaink és ételpreferenciáink a távoli múlt homályába vesző idők óta elménkbe és génjeinkbe vannak „behuzalozva”, éppen ezért tapasztalja meg mindenki őket. Minden egyes tápanyag közvetlen hatást gyakorol a testre, az energiaszintre és a hangulatra. A szénhidrátok egyáltalán nem rosszak: szükségesek az energiatermeléshez és az inzulin kibocsátásához, ami végső soron a szerotonin, az alvást és a hangulatot szabályozó neurotranszmitter termelését növeli. A jó zsírok fontosak a sejtfunkciókhoz, TIPIKUS SÓVÁRGÁSOK Ilyen ételt kívánunk Erre van szüksége valójában a testnek Szupertáplálék-megoldások Sós Ásványi anyagok, fõleg kalcium Leveles zöldségek, mint például a fodros kel, tengeri zöldségek, szezámmag, chia mag, spirulina, chlorella, faeper Cukros/keményítõs Glükóz, nátrium, króm, szerotonin/dopamin Faeper, datolya, banán, csicseriborsó, vörös pálmamoszat, szójabab, quinoa, brokkoli, goji bogyó, maca Krémes/édes Króm, magnézium, protein/aminosavak, szén, foszfor, kén, szerotonin/dopamin Az összes dióféle és mag, avokádó, perui földicseresznye, kakaó, kendermag, tengeri zöldségek, vízitorma, fodros kel Koffein Vas, szerotonin Maca, nori, goji bogyó, perui földicseresznye, faeper, tökmag, kendermag, kakaó, leveles zöldségek, búzafû Csokoládé Magnézium, B12- és B6-vitamin, antioxidánsok, szerotonin Kakaó (nyers étcsokoládé), maca, dió, chia mag, tökmag, kendermag, tengeri zöldségek, spirulina, chlorella, açaí bogyó, maqui bogyó, fekete áfonya superfood_snacks_HU_home.indd 3 2016.04.11. 18:06:59 Superfood gyorsételek | 4 a fajta megközelítést alkalmazzák, és a végsőkig kiaknázzák a bennük rejlő potenciált: így a gyorsétel a „nem is annyira egészségtelen” kategóriából a hihetetlenül kedvező élettani hatásúba sorolódik át. A szupertáplálékban gazdag gyorsételekkel az ízlelőbimbóinkat (zamat és textúra) és sóvárgásaink forrását (mint például a vitaminok, ásványi anyagok, fehérje és más iránti vágyat) egyaránt célkeresztbe vehetjük, hiszen a gondosan mérlegelt hozzávalókkal elképesztően finom ételeket készíthetünk. Ha a munkahelyünkön szeretnénk valamit korgó gyomrunkba tömni, a konditermi edzés utáni tökéletes édességet keressük, a kanapén nézett filmhez szeretnénk egészséges rágcsát, vagy csupán valami különlegesre vágyunk: ezekre mind gyógyírt találhatunk a könyvben. A szupertáplálékos gyorsételek azért olyan különlegesek, mert az alábbi alapelvek érvényesültek a receptek megalkotásánál. Tartsuk észben őket akkor is, mikor a saját „legfinomabb a világon” gyorsételeinket készítjük el! 1. A LEHETÕ LEGTÖBB FELDOLGOZATLAN ÉS FINOMÍTATLAN ÉLELMISZERT HASZNÁLJUK! Ha kreatív és egészséges gyorsételt akarunk készíteni, a hozzávalók hierarchiájának első megállói mindig a feldolgozatlan és finomítatlan ételek: gyümölcsük, zöldségek, teljes értékű gabonafélék, magvak, diófélék stb. Nem mindig lehetséges csupán feldolgozatlan és finomítatlan hozzávalókból elkészíteni egy gyorsételt, ám érdemes Ne feledjük: a sóvárgások a maguk valójában meglehetősen fontos utalások. Minél jobban figyelünk rájuk, annál kevésbé lesznek mindent elsöprő erejűek, így megalapozhatjuk hosszú távú sikereinket, miszerint valóban egészséges életmódot követünk. A valódi ételekből és tápanyagdús hozzávalókból elkészített gyorsétel azt jelenti, hogy immár bűntudat nélkül elégíthetjük ki sóvárgásainkat. A SZUPERTÁPLÁLÉKOS GYORSÉTELEK ALAPELVEI Sóvárgásaink megismerése csupán az első lépés. A mögötte rejlő ok semlegesítése azonban nem mindig könnyű feladat. A boltok polcain található gyorsételek többségének tápanyag szempontjából egyáltalán nem jó a híre. A legtöbbjük finomított lisztből és cukorból, rengeteg sóból, káros zsírokból, valamint laboratóriumban előállított adalékanyagokból, azaz a sokat hangoztatott „üres kalóriákból” áll. Mi ebben a jó hír? Hát az, hogy a gyorsételeknek nem feltétlenül kell ebbe a kategóriába tartoznia: lehetnek olyan egészségesek, mint a tápanyagdús szuperételek, miközben számos kedvező élettani hatással is rendelkeznek – a nagyszerű ízről és a jóllakottságérzetről nem is szólva – a jobb minőségű hozzávalóknak köszönhetően. A saját gyorsételek elkészítése nem csupán olcsóbb, mintha a boltból vásárolnánk meg a terméket, hanem jobb is, mert mi dönthetjük el, milyen hozzávalókból készítjük el, így megbizonyosodhatunk afelől, hogy minden kalória funkcionális és tápanyagdús. A kötetben található receptek ezt superfood_snacks_HU_home.indd 4 2016.04.11. 18:06:59 Kényeztetés szupertáplálékkal | 5 ezt a prioritást szem előtt tartani akkor is, ha (kizárólag a szükséges mennyiségben) cukrot vagy olajat adunk a recepthez az íz és a textúra érdekében. A finomítatlan és feldolgozatlan ételek, mint amilyen például az avokádó és a mandulavaj, olykor kiválóan helyettesíthetik a növényi olajat, míg a cukor helyett használhatunk gyümölcsöket. A teljes értékű ételek választásával megkapjuk az egész természetes csomagot: az édességet, zsírt vagy zamatot, amely rosttal, fehérjével, extra vitaminokkal és ásványi anyagokkal párosul. Ez az egyszerű választás a hosszan tartó telítettségérzet záloga. Ha a gyorsételek jobbak és energitázálóbbak, a túlevés kockázata is csökken. Még ha történetesen sokat ennénk is a szupernassokból, éhségünk és sóvárgásunk sokkal hosszabb időre csillapodik (mintha kevésbé tápanyagdús ételt fogyasztottunk volna, mikor is agyunk tovább küldené az éhség jeleit). Röviden és tömören: minél több feldolgozatlan és finomítatlan étel, annál jobb. 2. TÖREKEDJÜNK MINDIG A LEGJOBB HOZZÁVALÓK FELHASZNÁLÁSÁRA! A gyorsétel ideális terepe annak, hogy számos egészséges ételt és szuperélelmiszert próbáljunk ki. Ki ne szeretne valamiféle nem mindennapi élvezetben részesülni? Ha ezek a falatkák tömve vannak jótékony élettani hatású hozzávalókkal, az egészséges életmód gyakorlása is sokkal könnyebb lesz. A tápanyagsűrűséget illetően a szuperételes snackek pontosan ugyanolyan elv mentén készülnek, mint a szupertáplálékok. Minden egyes hozzávalónak egyedi szerepe van, akár a formát, akár a funkciót nézzük: nem csupán az ízük miatt adjuk hozzá, hanem olykor okos helyettesítőként szolgálnak. Ne feledjük, rengeteg választási lehetőség áll rendelkezésünkre! Kókuszolaj a vaj helyett, goji bogyó a mazsola helyett, mandula a földimogyoró helyett. Kérdezzük meg magunktól: „Hogyan tudnám felturbózni ezt a receptet?” Ragadjuk meg az alkalmat, hogy minden egyes étkezéssel valami igazán nagyszerű dolgot tegyünk saját magunkért! E megközelítés alapján nem is a tökéletesség, hanem maga a fejlődés fontos. Másképpen fogalmazva: ha például kalóriamentes stéviát használunk valamelyik receptben a két kanálnyi többletcukor helyett, máris nyert ügyünk van… még akkor is, ha magában a receptben maradt cukor. Minden egyes erőfeszítés, az egészség megőrzésére tett minden lépés számít, hiszen ezek összeadódnak. Mikor beszerezzük a következő oldalon található listán szereplő szupertáplálékokat, ügyeljünk arra, hogy saját receptjeinkhez keressünk okos, izgalmas és zamatos helyettesítőket, amelyekkel még növelhetjük is a tápanyagsűrűséget. 3. HASZNÁLJUNK SZUPERTÁPLÁLÉKOKAT! Talán már a könyv címéből is világos, hogy a szuperételek hozzáadása nem is olyan titkos módszer, hogy ételünket a tápanyagsűrűség és az egészséges egyensúly új magaslataiba emeljük. Talán még izgalmasabb az a tény, hogy sokkal könnyebben megtehetjük ezt, mint ahogyan azt gondolnánk. superfood_snacks_HU_home.indd 5 2016.04.11. 18:06:59 MÁSODIK RÉSZ RECEPTEK Legyen az ropogós, lágy, édes vagy sós, a gyorsételek elkészítése mögött egy kérdés húzódik meg: „Hogy érzed magad?” A természetes ételek és a szupertáplálékok roppant széles skálája szerencsére mindenre megfelel. Készíthetünk egyszerű és nagyszerű útravalókat, ellenállhatatlan kanalaznivalókat, a legjobb házi készítésű szeleteket és falatokat, roppant ízletes kekszeket és szirmokat, amelyekhez kiváló, tápláló mártogatósok és krémek dukálnak. Vagy a nap bármely szakában élvezhető fagyasztott finomságokat, valamint a rendkívüli kreativitást igénylő, gyermekeknek készült ételeket. Az immár csupán karnyújtásnyira lévő szupertáplálékos gyorsételek világa végtelenül izgalmas. superfood_snacks_HU_home.indd 38 2016.04.11. 18:07:19 superfood_snacks_HU_home.indd 44 2016.04.11. 18:07:19 Kézzel ehetõ gyorsételek | 45 TÕZEGÁFONYÁS-PISZTÁCIÁS HAJDINAGRANOLA Alig tudom magam távol tartani a granolás tárolóedénytől, miután elkészítettem ezt a receptet. Minden megvan benne, ami az eredeti granolában is, ám a pisztácia, a hajdina és a hántolt kakaóbab ellenállhatatlan diós ízt kölcsönöz neki. 8 CSÉSZE / 16 ADAG ¼ csésze õrölt lenmag ½ csésze frissen facsart narancslé 1 kávéskanál frissen reszelt narancshéj ½ csésze kókuszcukor, kettéosztva ½ kávéskanál tengeri só 3 csésze zabpehely* 1 csésze hajdina ¼ csésze lucumapor 1 csésze aprított, sótlan pisztácia 1 csésze aszalt tõzegáfonya (lehetõleg gyümölcslével édesített) 3 evõkanál hántolt kakaóbab (elhagyható) ¤ csésze kókuszolaj 2 evõkanál yacón- vagy juharszirup * Ha gluténmentes étrendet követünk, használjunk bioboltokban kapható gluténmentes zabpelyhet! Melegítsük elő a sütőt 180 °C-ra. Egy tepsibe tegyünk szilikon sütőlapot vagy sütőpapírt. Egy kis tálban keverjük jól össze a lenmagport, a narancslevet és a narancshájat, valamint ¼ csészényi kókuszcukrot és a sót. Hagyjuk állni 15 percig, hogy kellőképpen megkocsonyásodjon. Egy nagy tálban keverjük össze a zabpelyhet, a hajdinát, a lucuma port, a pisztáciát, a tőzegáfonyát és a hántolt kakaóbabot, valamint a megmaradt ¼ csészényi kókuszcukrot. Keverjük a felolvadt kókuszolajat és a yacónszirupot a kocsonyás lenmagkeverékhez, majd a nedves hozzávalókat tartalmazó tál tartalmát adjuk a másik tálhoz. Jól keverjük össze! Terítsük el egyenletesen a masszát egy előre kikészített sütőpapíron, spatulával egyengessük. Süssük 15 percig, majd vegyük ki a sütőből, és a spatulával fordítsuk meg. Süssük további 10-15 percig, míg ropogós és aranybarna lesz. Vegyük ki a sütőből, és hagyjuk kihűlni (hűlés közben egyre ropogósabbá válik). Ha teljesen kihűlt, készen van. Légmentesen záródó tárolóedényben több hétig is eláll. Tálalási javaslat: Szórjuk smoothie-k és pudingok tetejére, adjuk hozzá felkockázott gyümölcsökhöz vagy kókuszjoghurthoz; adjunk hozzá mandulatejet (vagy bármilyen tejet), és fogyasszuk gabonapehely gyanánt, vagy eszegessük csak úgy magában. superfood_snacks_HU_home.indd 45 2016.04.11. 18:07:22 superfood_snacks_HU_home.indd 64 2016.04.11. 18:07:48 Kanalas finomságok | 65 Az almalevet és a ¼ csésze mandulatejet öntsük egy közepes serpenyőbe, majd forraljuk fel. Mihelyt felforrt, vegyük közepesre a lángot, öntsük hozzá a teffet és a vaníliakivonatot, és fedjük le. Néha megkeverve főzzük 15 percig. Vegyük le a fedőt, és adjuk hozzá az almát, a mazsolát és a fahéjat. Kis lángon, fedő nélkül, gyakori kevergetés mellett 5-6 percig főzzük, míg a teff teljesen megfő, és felesleges folyadék sem marad. Vegyük le a tűzről a serpenyőt, és hagyjuk 5 percig állni. Szedjük tálakba a kását (kivéve, ha el akarjuk rakni későbbre, akkor az egészet tegyük egy nagy dunsztosüvegbe). Öntsünk némi man du latejet a tálakra – körülbelül 2 evőkanálnyit –, és szúrjunk rájuk pekándiót. Ehetjük melegen, de akár a hűtőbe is eltehetjük későbbi fogyasztásra. Hűtőben néhány napig eláll. 2 csésze 100%-os almalé ¼ csésze édesítetlen mandulatej, plusz valamennyi a tálaláshoz ½ csésze nem fõtt teff ½ kávéskanál vaníliakivonat 1½ csésze reszelt alma (körülbelül 2 közepes alma) ¤ csésze mazsola 1½ kávéskanál õrült fahéj 2 evõkanál finomra aprított, nyers pekándió ALMÁS PITÉS TEFFKÁSA Ez a teffkása nem csupán kiválóan csillapítja az éhséget, hanem olyan finom, hogy már-már a lélegzetünk is elakad tőle. Senkit sem hibáztatok, ha az utolsó falatig kiélvezi ezt az édes és zamatos karamellszín ételt. Az almás pite mézes ízével megspékelt kása tele van ásványi anyaggal, például vassal és kalciummal. Néhány kanálnyi belőle szinte azonnal feltölt. KÖ R Ü L B E L Ü L 4 C S É S Z E / 4 A DA G SZUPERÉTEL-TURBÓSÍTÁS: Szórjunk rá egy csipetnyi kendermagot, lenmagot vagy chia magot, hogy egészséges ómega-zsírsavakat is fogyasszunk. superfood_snacks_HU_home.indd 65 2016.04.11. 18:07:51 superfood_snacks_HU_home.indd 67 2016.04.11. 18:07:51 Superfood gyorsételek | 66 1 csésze fagyasztott bogyóféle (málna, fekete áfonya stb.) ¤ csésze vaníliás-kókuszos vagy más általad választott joghurt ¤ csésze édesítetlen mandulatej 1 evõkanál porított açaí bogyó 2 evõkanál aszalt fehér faeper 1 kávéskanál vaníliakivonat ½ csésze feltét (például granola, frissen darabolt gyümölcs, aszalt bogyók, diófélék és magvak, hántolt kakaóbab, menta vagy bazsalikom stb.) MINDENBOGYÓS SMOOTHIE Szinte az összes bogyót belerakhatjuk ebbe a smoothie-ba. Az alacsony cukortartalmú ital voltaképpen valahol a smoothie és az açaí tál között helyezkedik el, és rengetegféle variációja létezik, amelyekben különféle bogyók biztosítják az antioxidáns-tartalmat. Ezt a csodálatosan krémes, frissítő és kivételesen energetizáló smoothie-t hozzávetőleg ugyanannyi idő alatt elkészíthetjük, mint a gabonapelyhet. Ha utánozhatatlan élményt akarunk, hintsük meg a tetejét még több gyümölccsel, hántolt kakaóbabbal, magvakkal és diófélékkel, sőt akár aprított mentával vagy bazsalikommal. 1 TÁL / 1 ADAG Egyenletes állagúvá turmixoljuk a fagyasztott bogyókat, a joghurtot, a mandulatejet, az açaí bogyót, a faepret és a vaníliakivonatot. Öntsük ki egy olyan edénybe, amelyből szívesen fogyasztjuk, és helyezzük rá a dekorációt. Azonnal tálaljuk. SZUPERÉTEL-TURBÓSÍTÁS: Az extra C-vitamin érdekében adjunk hozzá ¼ kávéskanálnyi porított camu camu bogyót vagy 1 kávéskanál porított açaí bogyót. Akár leveles zöldségeket is adhatunk hozzá, anélkül hogy a smoothie ízét megváltoztatnánk: használjunk egy maroknyi spenótot vagy ½ kávéskanál búzafûport. superfood_snacks_HU_home.indd 66 2016.04.11. 18:07:51 ÉDESVÍZ WEBÁRUHÁZ AKCIÓK • INFORMÁCIÓK webaruhaz@edesviz.hu 00-36-1-320-3642 www.edesviz.hu ÉDESVÍZ KÖZÖSSÉG ÉRDEKESSÉGEK • KÖNYVRÉSZLETEK • JÁTÉKOK A mindennapokra! ÉDESVÍZ KIADÓ facebook / pinterest / scribd / youtube / instagram ÉDESVÍZ NAGYKERESKEDÉS VISZONTELADÓINKNAK nagyker@edesviz.hu 00-36-1-320-3642 ÉRDEKES INFORMÁCIÓK SZERZÔKRÔL ÉS KÖNYVEKRÔL CIKKEK AZ EZOTÉRIA – ÖNFEJLESZTÉS – ÉLETMÓD TÉMAKÖREIBEN Keresd a www.edesvizkiado.hu címen. superfood_snacks_HU_home.indd 216 2016.04.11. 18:10:07
2021. augusztus 18., szerda
túrós ételek

A Drótpostagalamb recepttára
41. könyv
Túróból készülő ételek
Leközölte: Schiller Aurél <aschiller@drotposta.hu>
Tartalomjegyzék
1. rész............................................................................................................................................... 7
HIDEG ÉTELEK............................................................................................................................... 7
KÖRÖZÖTT I................................................................................................................................ 7
KÖRÖZÖTT II................................................................................................................................ 7
KÖRÖZÖTT III............................................................................................................................... 7
PARADICSOMOS TÚRÓKRÉM...................................................................................................... 7
GYÖMBÉRES TÚRÓKRÉM............................................................................................................. 7
TÚRÓKRÉM RETEKKEL................................................................................................................... 7
MAGYAROS TÚRÓKRÉM POHÁRBAN.......................................................................................... 7
SZICÍLIAI TÚRÓKRÉM.................................................................................................................... 7
SZALONNÁS TÚRÓKRÉM.............................................................................................................. 8
FŰSZERES TÚRÓKRÉM................................................................................................................... 8
KÖRÖZÖTT METÉLŐHAGYMÁVAL............................................................................................... 8
TÁRKONYOS KÖRÖZÖTT............................................................................................................. 8
KÖRÖZÖTT KAPRIBOGYÓVAL..................................................................................................... 8
SAJTOS KÖRÖZÖTT..................................................................................................................... 8
KÖRÖZÖTT FÜSTÖLTKOLBÁSSZAL................................................................................................. 8
FOKHAGYMÁS SAJT, TÚRÓBÓL................................................................................................... 9
KAPROS-TÚRÓS PIRÍTÓS.............................................................................................................. 9
TÚRÓS ÉTVÁGYFALATOK............................................................................................................. 9
KÖRÖZÖTTES ZSÚRKENYÉR.......................................................................................................... 9
KÖRÖZÖTTES SAJTTORTA............................................................................................................ 9
LEVESEK........................................................................................................................................ 9
GYÜMÖLCS TURMIX.................................................................................................................... 9
HIDEG ŐSZIBARACKLEVES MANDULÁS TÚRÓFÁNKAL................................................................. 9
HIDEG GYÜMÖLCSLEVES TÚRÓVAL.......................................................................................... 10
ERŐLEVES TÚRÓFÁNKAL............................................................................................................ 10
FÁCÁNLEVES ROZMARINGOS TÚRÓGALUSKÁVAL.................................................................... 10
TÚRÓKRÉMLEVES....................................................................................................................... 10
TYÚKLEVES TÚRÓTÉSZTÁVAL....................................................................................................... 10
INDONÉZ CURRYLEVES.............................................................................................................. 11
PÓRÉHAGYMA-KRÉMLEVES TÚRÓTÉSZTÁVAL............................................................................ 11
TÚRÓS KUKORICAKRÉM-LEVES.................................................................................................. 11
CSIRKEPÜRÉLEVES TÚRÓGOMBÓCCAL..................................................................................... 11
KAPROS TÚRÓS ZUKKINILEVES.................................................................................................... 11
KÖRETEK..................................................................................................................................... 11
TÚRÓGALUSKA.......................................................................................................................... 12
TÚRÓS GALUSKA....................................................................................................................... 12
TÚRÓS ZÖLDGALUSKA............................................................................................................... 12
KARFIOLKOSÁR TÚRÓVAL TÖLTVE............................................................................................. 12
TÚRÓS RAKOTT PULISZKA (SÓS)................................................................................................. 12
TÚRÓS SPAGETTIROPOGÓS....................................................................................................... 12
SALÁTÁK..................................................................................................................................... 12
FEJES SALÁTA KAPROS TÚRÓÖNTETTEL...................................................................................... 12
ENDÍVIA TEJFÖLÖS TÚRÓVAL.................................................................................................... 12
VITAMINSALÁTA TÚRÓS-JOGHURTOS ÖNTETTEL........................................................................ 13
UBORKASALÁTA TÚRÓKRÉMMEL............................................................................................... 13
KÍGYÓUBORKA TÚRÓKRÉMMEL................................................................................................. 13
GYÜMÖLCSSALÁTA JOGHURTOS-TÚRÓS ÖNTETTEL................................................................... 13
TÚRÓS KAGYLÓSALÁTA............................................................................................................. 13
PARADICSOMSALÁTA TÚRÓVAL............................................................................................... 13
KOVÁSZOS UBORKA JOGHURTOS TÚRÓVAL............................................................................. 14
KARFIOLSALÁTA FŰSZERES TÚRÓÖNTETTEL................................................................................. 14
MÁRTÁSOK................................................................................................................................. 14
TÚRÓMÁRTÁS............................................................................................................................ 14
MAJONÉZES TÚRÓMÁRTÁS........................................................................................................ 14
TÚRÓS RAVIGOTTE-MÁRTÁS...................................................................................................... 14
ZÖLD TÚRÓMÁRTÁS.................................................................................................................. 14
TEJSZÍNHABOS TÚRÓMÁRTÁS.................................................................................................... 14
MAGYAROS TÚRÓMÁRTÁS....................................................................................................... 15
HALÉTELEK.................................................................................................................................. 15
TÚRÓVAL RAKOTT PONTYSZELETEK............................................................................................ 15
KAPROS GOMBÁS RÁKRAGU.................................................................................................... 15
TÚRÓVAL TÖLTÖTT CSUKAFILÉ................................................................................................... 15
GOMBÁS FOGASSZELET TÚRÓTÉSZTÁVAL.................................................................................. 15
PONTYSZELETEK TÚRÓTÉSZTÁBAN SÜTVE.................................................................................... 15
TEJFÖLÖS TÚRÓS PONTYSZELET................................................................................................. 16
HIDEG PONTY TÚRÓKRÉMMEL................................................................................................... 16
TÚRÓS RÁKRÉTES....................................................................................................................... 16
ÖNÁLLÓ ÉTELEK......................................................................................................................... 16
TOJÁSRÁNTOTTA TÚRÓVAL....................................................................................................... 16
TÖLTÖTT TOJÁS, SÜTŐBEN......................................................................................................... 16
PÁRIZSI TÚRÓGOMBÓCSZELETEK............................................................................................... 17
TÚRÓVAL TÖLTÖTT TOJÁS SÜTVE............................................................................................... 17
BEVERT TOJÁS TÚRÓMÁRTÁSSAL............................................................................................... 17
TÚRÓS RAKOTT TOJÁS............................................................................................................... 17
HABART TOJÁS, TÚRÓVAL......................................................................................................... 17
TÚRÓVAL TÖLTÖTT BORDA RÁNTVA.......................................................................................... 17
SERTÉSVELŐ TÚRÓMÁRTÁSSAL.................................................................................................. 17
SERTÉS-SZŰZPECSENYE TÚRÓS TÉSZTÁBAN SÜTVE....................................................................... 18
RAKOTT TÚRÓSPECSENYE.......................................................................................................... 18
TÚRÓVAL TÖLTÖTT PÁRIZSISZELETEK........................................................................................... 18
TÚRÓVAL DÚSÍTOTT BÁRÁNYPAPRIKÁS...................................................................................... 18
TÚRÓVAL TÖLTÖTT CSIRKEMELL RÁNTVA................................................................................... 18
CSIRKEPAPRIKÁS TÚRÓGOMBÓCCAL....................................................................................... 18
TÚRÓS TÖLTÖTT CSIRKE............................................................................................................. 19
TÚRÓS PÁRIZSI PULYKAMELL...................................................................................................... 19
ROSTÉLYOS TÚRÓGALUSKÁVAL................................................................................................. 19
TÚRÓS VAGDALT KOSÁR........................................................................................................... 19
SÜTEMÉNYEK.............................................................................................................................. 19
TÚRÓTÖLTELÉK (sült tésztához).................................................................................................. 19
TÚRÓKRÉM-TÖLTELÉK (édes, a már megsült tésztákba)............................................................ 19
TÚRÓS, TEPERTŐS POGÁCSA.................................................................................................... 20
TÚRÓPOGÁCSA........................................................................................................................ 20
TÚRÓPEREC............................................................................................................................... 20
TÚRÓVAL TÖLTÖTT POGÁCSA................................................................................................... 20
TÚRÓS ROLÓ............................................................................................................................. 20
TÚRÓS LÁNGOS........................................................................................................................ 20
TÚRÓS KRÉKER........................................................................................................................... 20
TÚRÓKEKSZ................................................................................................................................ 20
TÚRÓKIFLI.................................................................................................................................. 21
MOGYORÓS TÚRÓSZELET.......................................................................................................... 21
TÚRÓFÁNK................................................................................................................................ 21
TÚRÓDESSZERT.......................................................................................................................... 21
TÚRÓSTANGLI............................................................................................................................ 21
TÚRÓKRÉMES GYÜMÖLCSKOSÁR.............................................................................................. 21
CSOKOLÁDÉS LINZERKORONG TÚRÓVAL................................................................................. 22
CSOKOLÁDÉS TÚRÓRÚD........................................................................................................... 22
TÚRÓS ZSÚRCSEMEGE............................................................................................................... 22
TÚRÓS-CSOKOLÁDÉS MINYON................................................................................................. 22
OROSZ TÚRÓS HAJÓCSKÁK...................................................................................................... 22
FAHÉJAS TÚRÓS CSILLAGOK..................................................................................................... 22
CSOKOLÁDÉS TÚRÓSZÍV............................................................................................................ 23
TÚRÓKOLBÁSZ........................................................................................................................... 23
TEJFÖLÖS TÚRÓS ŐSZIBARACK................................................................................................. 23
TÚRÓPARFÉ............................................................................................................................... 23
TÚRÓFAGYLALT......................................................................................................................... 23
FAGYLALTSERLEG TÚRÓVAL...................................................................................................... 23
TÚRÓS BORKRÉM....................................................................................................................... 23
FINOM TÚRÓKRÉM.................................................................................................................... 24
TÖRÖK TÚRÓKRÉM.................................................................................................................... 24
BANÁNOS TÚRÓKRÉM............................................................................................................... 24
MANDULÁS TÚRÓSERLEG.......................................................................................................... 24
TÚRÓKRÉM POHÁRBAN............................................................................................................. 24
ÉDES TÚRÓBOMBA.................................................................................................................... 24
TÚRÓS RÉTESKRÉM..................................................................................................................... 24
TÚRÓS MÁLNAHAB.................................................................................................................... 25
HIDEG TÚRÓS GYÜMÖLCSÖS RIZS............................................................................................. 25
ALMAKRÉM TÚRÓVAL............................................................................................................... 25
EPER TÚRÓHABBAL.................................................................................................................... 25
CITROMOS TÚRÓHAB................................................................................................................ 25
TÚRÓS TUTTI-FRUTTI KRÉM........................................................................................................... 25
MOGYORÓS TÚRÓKOKTÉL........................................................................................................ 25
BANÁNOS TÚRÓKOKTÉL............................................................................................................ 26
DIPLOMATA TÚRÓS................................................................................................................... 26
TÚRÓS MADÁRTEJ..................................................................................................................... 26
TÚRÓKRÉM OROSZOSAN........................................................................................................... 26
MANDULÁS LINZER, TÚRÓVAL................................................................................................... 26
TÚRÓS KRÉMES.......................................................................................................................... 26
TÚRÓSHABOS............................................................................................................................ 26
TÚRÓKRÉM TORTA..................................................................................................................... 27
MILÁNÓI TÚRÓTORTA................................................................................................................ 27
PALMIRA TORTA........................................................................................................................ 27
ERZSÉBET TORTA........................................................................................................................ 27
TÚRÓTORTA............................................................................................................................... 27
TÚRÓS PISKÓTA......................................................................................................................... 28
AMERIKAI TÚRÓTORTA.............................................................................................................. 28
TÚRÓS TORTA NARANCSAL....................................................................................................... 28
TÚRÓS LINZERTORTA.................................................................................................................. 28
TÚRÓPUDING............................................................................................................................ 28
TÚRÓS SÁRGABARACKTORTA................................................................................................... 29
SVÁJCI ALMATORTA TÚRÓVAL................................................................................................. 29
TÚRÓS BURGONYA................................................................................................................... 29
ANANÁSZOS TÚRÓTORTA.......................................................................................................... 29
CSOKOLÁDÉS TÚRÓLAPOCSKÁK.............................................................................................. 29
MANDULÁS-TÚRÓS BÉLES.......................................................................................................... 29
CUKROS TÚRÓS LEPÉNY............................................................................................................ 30
DIÓS-TÚRÓS SÜTEMÉNY............................................................................................................. 30
STÍRIAI METÉLT............................................................................................................................ 30
TÚRÓVAL TÖLTÖTT ZSEMLE........................................................................................................ 30
TÚRÓS VATRUSKA (orosz).......................................................................................................... 30
TÚRÓS BURGONYAMETÉLT........................................................................................................ 30
TÚRÓS RÉTES.............................................................................................................................. 31
TÚRÓS NUDLIFELFÚJT................................................................................................................. 31
SOMOGYI TÚRÓS RÉTES (burgonyás)........................................................................................ 31
KAPROS TÚRÓS RÉTES................................................................................................................ 31
TÚRÓS PISKÓTALEPÉNY.............................................................................................................. 31
II. rész............................................................................................................................................. 31
LEVEST IS LEHET TÚRÓBÓL.......................................................................................................... 31
TÚRÓKRÉMLEVES....................................................................................................................... 31
TÚRÓS KUKORICAKRÉMLEVES................................................................................................... 32
ZÖLDSÉGLEVES KAPROS TÚRÓSTÁSKÁVAL................................................................................ 32
TÚRÓSGALUSKA LEVES.............................................................................................................. 32
TÚRÓGOMBÓCOS LEVES.......................................................................................................... 32
KAPROS UBORKALEVES TÚRÓVAL............................................................................................. 32
TÚRÓS KARFIOLLEVES................................................................................................................ 32
ZÖLDBORSÓLEVES TÚRÓVAL..................................................................................................... 33
TÚRÓS KORHELYLEVES............................................................................................................... 33
FŐÉTEL IS KÉSZÜLHET TÚRÓVAL................................................................................................. 33
BABLEVES TÚRÓGOMBÓCCAL................................................................................................. 33
GYÜMÖLCSÖS TÚRÓKOCSONYA............................................................................................. 33
TÚRÓS RAKOTT PULISZKA........................................................................................................... 33
TÚRÓS SZTRAPACSKA................................................................................................................ 33
ÍZES BORDA RÁNTVA................................................................................................................. 33
EGYBESÜLT PECSENYE TÉSZTÁVAL.............................................................................................. 34
TÚRÓVAL TÖLTÖTT CSIRKEMELL RÁNTVA................................................................................... 34
TÚRÓS TÖLTÖTT CSIRKE............................................................................................................. 34
MAGYAROS ROSTÉLYOS TÚRÓGALUSKÁVAL............................................................................ 34
TÚRÓPUDING SONKÁVAL......................................................................................................... 34
TÚRÓS KOCKA SONKÁVAL........................................................................................................ 34
KAPROS TÚRÓGALUSKA............................................................................................................ 35
SAJTOS KELVIRÁG, TÚRÓVAL.................................................................................................... 35
TÖLTÖTT KELKÁPOSZTA, TÚRÓVAL............................................................................................. 35
RAKOTT TOJÁS, TÚRÓVAL.......................................................................................................... 35
TÚRÓVAL TÖLTÖTT KARALÁBÉ................................................................................................... 35
TÚRÓVAL TÖLTÖTT TOJÁS SÜTVE............................................................................................... 35
TÚRÓS VAGDALTKOSÁR............................................................................................................ 35
TÚRÓS RAKOTT BAB................................................................................................................... 36
VITAMINSALÁTA TÚRÓS-JOGHURTOS ÖNTETTEL........................................................................ 36
TÚRÓKROKETT........................................................................................................................... 36
MIT LEHET MÉG TÚRÓBÓL?........................................................................................................ 36
BURGONYÁS TÚRÓS TEASÜTEMÉNY........................................................................................... 36
TÚRÓPOGÁCSA........................................................................................................................ 36
TÚRÓSZELET PÁRIZSIASAN.......................................................................................................... 36
TÚRÓKRÉMTORTA PISKÓTÁVAL................................................................................................. 37
TIROLI TÚRÓS RÉTES................................................................................................................... 37
TÚRÓKRÉM ANANÁSSZAL.......................................................................................................... 37
TÚRÓS LEPÉNY........................................................................................................................... 38
RÁKÓCZI TÚRÓS KOCKA........................................................................................................... 38
GYÖMBÉRES TÚRÓKRÉM........................................................................................................... 38
TÚRÓS TEPERTŐS POGÁCSA..................................................................................................... 38
TÚRÓDESSZERT.......................................................................................................................... 38
CSOKOLÁDÉS TÚRÓRÚD........................................................................................................... 38
FAHÉJAS TÚRÓS CSILLAGOK..................................................................................................... 39
REGGELIRE, VACSORÁRA - MIT TUD A TÚRÓ?........................................................................ 39
KÖRÖZÖTTEL TÖLTÖTT PATISSZON............................................................................................. 39
TÚRÓKRÉMMEL TÖLTÖTT PARADICSOM.................................................................................... 39
KÖRÖZÖTTEL TÖLTÖTT TOJÁS.................................................................................................... 39
KÖRÖZÖTTEL TÖLTÖTT SONKA................................................................................................... 39
KÖRÖZÖTT PAPRIKÁBA TÖLTVE................................................................................................. 39
SAJTOS-BORSOS KÖRÖZÖTT..................................................................................................... 40
TÚRÓS SZENDVICSTORTA........................................................................................................... 40
MARHANYELV KÖRÖZÖTTEL TÖLTÖTT PAPRIKÁVAL................................................................... 40
TÚRÓPÁSTÉTOM........................................................................................................................ 40
SÁRGARÉPA TÚRÓVAL.............................................................................................................. 40
TÁRKONYOS KÖRÖZÖTT............................................................................................................ 40
SAJTTÖLCSÉREK KÖRÖZÖTTEL................................................................................................... 41
DIÉTA........................................................................................................................................... 41
Sajtok:....................................................................................................................................... 41
Túróféleségek:.......................................................................................................................... 41
A DIÉTÁBAN FELHASZNÁLHATÓ TERMÉKEK:............................................................................... 42
Sajtok:....................................................................................................................................... 42
Túróféleségek:.......................................................................................................................... 42
KÖRÖZÖTT I.
HOZZÁVALÓK: 50 dkg túró, 20 dkg vaj, 5 g őrölt kömény, 5 dkg vöröshagyma,
1 dkg só, 1 dkg fűszerpaprika.
A túrót szitán áttörjük, hozzáadjuk a vajat, a fűszereket és a reszelt
hagymát, habosra keverjük.
KÖRÖZÖTT II.
HOZZÁVALÓK: 50 dkg túró, 20 dkg vaj, 1 csomó kapor, 1 dkg só, 1 csomó
újhagyma. A túrót szitán áttörjük,
hozzáadjuk a vajat, a sót és a finomra vágott kaprot, habosra keverjük. Az
újhagymát szeletelve vagy finomra vágva keverjük bele.
KÖRÖZÖTT III.
HOZZÁVALÓK: 50 dkg túró, 20 dkg vaj, 1 csomó metélőhagyma, 1 dkg só, 7
csomó újhagyma.
A túrót szitán áttörjük, hozzáadjuk a vajat, a sót és a finomra vágott
hagymákat, habosra keverjük.
PARADICSOMOS TÚRÓKRÉM
HOZZÁVALÓK: 50 dkg túró, 8 db paradicsom, 25 dkg vaj, 1 dkg só, 1 csomó
petrezselyemzöld, 8 dkg vöröshagyma.
A túrót szitán áttörjük, hozzáadjuk a vajat, a sót és habosra keverjük. A
paradicsomot apró kockára vágva, a vöröshagymát lereszelve keverjük a
túrókrémbe.
GYÖMBÉRES TÚRÓKRÉM
HOZZÁVALÓK: 50 dkg túró, 20 dkg vaj, 4 db tojássárga, 4 dl tejszín, 15
dkg mazsola, 1 dkg gyömbér, 20 dkg porcukor.
A túrót szitán áttörjük, hozzáadjuk a vajat, a porcukrot és habosra
keverjük, gyömbérrel ízesítjük. Tejszínhabot keverünk bele, és poharakba
töltjük. Tetejét tejszínhabbal és mazsolával díszítjük.
TÚRÓKRÉM RETEKKEL
HOZZÁVALÓK: 35 dkg túró, 10 dkg vaj, 5 dkg vöröshagyma, 1 dkg só, 2 csomó
retek, egy csipet kömény (őrölve), 1 csomó metélőhagyma. A túrót szitán áttörjük, hozzáadjuk a vajat
és a fűszereket, jó ízű körözöttet készítünk. A retkeket tisztítjuk,
félbevágjuk, és üvegtálra helyezzük. Habzsák segítségével minden retekre
körözöttet nyomunk és finomra vágott metélőhagymával díszítjük.
MAGYAROS TÚRÓKRÉM POHÁRBAN
HOZZÁVALÓK: 45 dkg túró, 8 dkg vaj, 5 dkg vöröshagyma, egy csipet köménymag
(őrölve), 1 csomó metélőhagyma, 1 dkg só, 1 csomó retek, 1 csomó újhagyma.
A túrót áttörjük, és körözöttet készítünk, három részre osztjuk.
Paprikával és finomra vágott metélőhagymával színezzük. Habzsák segítségével
koktélos pohárba háromszínűre osztjuk el. Tetejét retekkel és újhagymával
díszítjük.
SZICÍLIAI TÚRÓKRÉM
HOZZÁVALÓK: 50 dkg túró, 20 dkg vaj, 1 üveg olívabogyó, 3 dkg fokhagyma,
1 dkg só.
A túrót szitán áttörjük, hozzáadjuk a vajat, a sót és habosra keverjük.
Az olívabogyót (ha magos, kimagozzuk) apróra vágjuk, a fokhagymát finom
reszelőn lereszeljük, és a krémhez keverjük. Önálló ételként zsemleszeletekkel
tálaljuk.
SZALONNÁS TÚRÓKRÉM
HOZZÁVALÓK: 50 dkg túró, 25 dkg kolozsvári szalonna, 1 dkg só, 1 csomó
metélőhagyma, 1 csomó retek, 1 fej fejes saláta.
A szalonnát vékony szeletekre vágjuk, és serpenyőben ropogósra sütjük,
leszűrjük a zsírját, és mindkettőt lehűtjük. A szalonnapörcöt apróra vágjuk, és
a fagyos zsírral együtt az áttört túróhoz keverjük a sóval és a finomra vágott
metélőhagymával. Tálaláskor fejessaláta-levelekkel és díszített retekkel
körítjük.
FŰSZERES TÚRÓKRÉM
HOZZÁVALÓK: 50 dkg túró, 15 dkg vaj, 1 dkg só, 5 g őrölt bors, 1 csomó
metélőhagyma, 1 csomó petrezselyemzöld, 1 dkg kapribogyó, 5 g fűszerpaprika, 1
csipet chilipor.
A túrót szitán áttörjük, hozzáadjuk a vajat és a sót, habosra keverjük,
majd a fűszereket és a finomra vágott fűszernövényeket is belekeverjük.
Töltelékként, de önállóan pirítóssal is tálalhatjuk.
KÖRÖZÖTT METÉLŐHAGYMÁVAL
HOZZÁVALÓK: 40 dkg túró, 20 dkg vaj, 1 dkg só, 1 csomó metélőhagyma, egy
csipet őrölt kömény.
A túrót szitán áttörjük, hozzáadjuk a szobahőmérsékletűre felmelegített
vajat, sót, őrölt köménymagot és az apróra összevágott metélőhagyma 2/3-ad
részét. Hűtőszekrénybe tesszük, hogy
megdermedjen, majd egy kanál segítségével golyókat formázunk belőle, és a
megmaradt apróra vágott metélőhagymába forgatjuk. Tálaláskor díszíthetjük szeletekre vágott
paprikával és paradicsommal. Pirítós kenyeret adjunk hozzá.
TÁRKONYOS KÖRÖZÖTT
HOZZÁVALÓK: 50 dkg túró, 20 dkg vaj, 8 dkg póréhagyma, 2 dkg
tárkonylevél, 1 dkg só, 1 dkg fűszerpaprika, 1 dl tejföl.
A túrót villával áttörjük, belekeverjük a vajat, a tejfölt, a sót és a
fűszerpaprikát. A póréhagymát és a friss tárkonylevelet finomra vágva adjuk
hozzá.
KÖRÖZÖTT KAPRIBOGYÓVAL
HOZZÁVALÓK: 50 dkg túró, 10 dkg vaj, 5 dkg vöröshagyma, 5 dkg kapribogyó,
1 csomó petrezselyemzöld, 1 dkg só.
A túrót villával áttörjük, hozzáadjuk a vajat, kikeverjük, sóval
ízesítjük és belekeverjük a finomra vágott fűszernövényeket. Sós kekszbe
töltve, vagy hideg előételekhez töltelékként adhatjuk.
SAJTOS KÖRÖZÖTT
HOZZÁVALÓK: 60 dkg fűszerpaprikás körözött, 25 dkg reszelt sajt.
A körözöttből gombócokat formálunk, reszelt sajtba forgatjuk és jól
lehűtve salátalevélen tálaljuk.
KÖRÖZÖTT FÜSTÖLTKOLBÁSSZAL
HOZZÁVALÓK: 50 dkg túró, 20 dkg vaj, 1 dkg só, 1 csomó metélőhagyma, 1
pár gyulai kolbász, 1 fej fejes saláta.
A túrót áttörjük, és metélőhagymás körözöttet készítünk. Üvegtálra
fejessaláta-leveleket teszünk, erre kúp alakban a körözöttet. A felszeletelt
kolbásszal díszítjük.
FOKHAGYMÁS SAJT, TÚRÓBÓL
HOZZÁVALÓK: 20 dkg túró, 20 dkg krémtúró, 20 dkg vaj, 2 dkg só, 1 csomó
metélőhagyma, 2 g durvára őrölt bors, 2 dkg fokhagyma.
A túrót szitán áttörjük, hozzáadjuk a bors kivételével a többi anyagot,
és jól összedolgozzuk, hűtőben megdermesztjük. A már alakítható masszából kis
golyókat formázunk, és a durvára őrölt borsban megforgatjuk. Egy-két napig
érleljük hűtőben.
KAPROS-TÚRÓS PIRÍTÓS
HOZZÁVALÓK: 1 csomag, tartós kenyér, 20 dkg vaj, 25 dkg kapros túrókrém,
10 dkg sajt, 4 db paradicsom.
A kenyérszeleteket megpirítjuk, vajjal és kapros túrókrémmel megkenjük.
Szeletelt paradicsomot és reszelt sajtot teszünk rá. Sütőben megpirítjuk.
TÚRÓS ÉTVÁGYFALATOK
HOZZÁVALÓK: 8 db kifli, 40 dkg túró, 20 dkg vaj, 1 dkg só, 1 csomó
metélőhagyma, 15 dkg sonka, 15 dkg téliszalámi, 15 dkg sajt, 1 csomó
petrezselyemzöld, 1 db salátauborka.
A kifliket keresztben félcentis darabokra vágjuk. Az így nyert kis
korongokra habzsák és csillagcső segítségével túrókrémet formázunk, amelyeket
sonkával, téliszalámival és sajttal felváltva díszítünk. Díszítésként még
petrezselyemzöldet, és szeletelt salátauborkát is használhatunk.
KÖRÖZÖTTES ZSÚRKENYÉR
HOZZÁVALÓK: 1 db zsúrkenyér, 8 dkg vaj, 20 dkg körözött, 1 csomó metélőhagyma. A zsúrkenyeret felszeleteljük, vajjal
megkenjük. A körözöttet habzsákból csillagcső segítségével a kenyérszeletekre
elosztjuk. A finomra vágott metélőhagymával díszítjük.
KÖRÖZÖTTES SAJTTORTA
HOZZÁVALÓK: 60 dkg túró, 25 dkg vaj, 5 dkg vöröshagyma, 5 g
fűszerpaprika, 1 csomó metélőhagyma, 1 dkg só, egy csipet őrölt kömény, 35 dkg
trappista sajt, 1 csomó petrezselyemzöld, 1 csomag Ropi.
A trappista sajtból négy szeletet vágunk. A túrót áttörjük, és a vajjal
habosra keverjük, majd elosztjuk háromfelé. Az egyik részt fűszerpaprikával, a
másodikat finomra vágott metélőhagymával, a harmadikat őrölt köménymaggal és
reszelt vöröshagymával ízesítjük, mindhárom tölteléket ízlés szerint sózzuk. A
kerek sajtszeleteket felváltva töltjük a háromszínű töltelékkel. A
pirospaprikás töltelékből egy keveset visszahagyunk a díszítéshez. A kész
sajttortát hűtőben kifagyasztjuk, így könnyen tudjuk szeletelni. A szeleteket a
visszamaradt túrókrémmel, petrezselyemzölddel és kisebb darabokra tört ropival
díszítjük.
GYÜMÖLCS TURMIX
HOZZÁVALÓK: 35 dkg túró, 5 dl tej, 12 dkg porcukor, 25 dkg friss
gyümölcs, 25 dkg túró.
A tejet felforraljuk, és jól lehűtjük. A turmixgépben a gyümölcsöt a
porcukorral jól eldolgozzuk, majd fokozatosan hozzáadjuk a túrót és végül a
tejet. Előhűtött poharakban tálaljuk.
HIDEG ŐSZIBARACKLEVES MANDULÁS TÚRÓFÁNKAL
HOZZÁVALÓK: LEVES: 1 kg őszibarack, 30 dkg porcukor, 5 dl száraz
fehérbor, 2 db citrom. TÉSZTA: 10 dkg túró, 10 dkg vaj, 10 dkg liszt, 10 dkg
őrölt mandula, 2 db tojás.
Az őszibarackot megtisztítjuk, felét apró kockára vágjuk, a másik felét
szitán áttörjük és hozzáadjuk a fehérborhoz. A kockára vágott őszibarackra
porcukrot szórunk, a citromlével meglocsoljuk, ráöntjük a bort, hűtjük. A
túróból, vajból, lisztből és az őrölt mandulából tojással tésztát gyúrunk. Apró
pogácsákat szaggatunk és megsütjük. Tálaláskor, az előhűtött csészékbe mert
leves tetejére tesszük a tésztákat.
HIDEG GYÜMÖLCSLEVES TÚRÓVAL
HOZZÁVALÓK: 1 doboz ananászkonzerv, 10 dkg mazsola, 1 csomag füge, 2 db
citrom, 20 dkg túró, 4 dl tejszín.
Az ananászt daraboljuk, levesestálba öntjük levével együtt, hozzáadjuk a
mazsolát, a darabolt fügét és citromlével ízesítjük. Az áttört túrót tejszínnel
elkeverjük, és a gyümölcsökhöz öntjük. Előhűtött leveses csészékben tálaljuk.
ERŐLEVES TÚRÓFÁNKAL
HOZZÁVALÓK: 30 dkg marhahús, 25 dkg vegyes zöldség, 5 dkg vöröshagyma, 1
dkg fokhagyma, 3 dkg gomba, 5 dkg karalábé, 5 dkg kelkáposztalevél, 10 dkg
paradicsompüré, 8 db tojás, 10 dkg túró, 10 dkg liszt, 10 dkg zsír, 10 dkg
olaj, 2 dkg só, 1 g egész bors.
A száraz marhahúst durvára daráljuk, a tojások fehérjét, a
paradicsompürét, a megtisztított zöldségeket, fűszereket összekeverjük és
felengedjük hideg vízzel. Feltesszük főzni, és felforrásig gyakran kevergetjük,
majd lassú forralással főzzük. Közben elkészítjük a túrófánkokat: egy deci
vízhez 10 dkg zsírt adunk és felforraljuk, hozzáöntünk tíz deka lisztet, és
sűrű masszává főzzük. A tűzről levéve belekeverjük az áttört túrót, és a
tojások sárgáját, sóval ízesítjük. Sütőlapra két kiskanál segítségével mogyoró
nagyságú halmocskákat formázunk, és forró sütőben megsütjük. Tálalás előtt a
levest szűrőruhán leszűrjük, csészében tálaljuk és külön kistányéron adjuk
hozzá a túrófánkokat.
FÁCÁNLEVES ROZMARINGOS TÚRÓGALUSKÁVAL
HOZZÁVALÓK: LEVES: 1 db fácán, 35 dkg vegyes zöldség, 8 dkg vöröshagyma,
3 dkg fokhagyma, 5 g egész bors, 5 g kakukkfű, 1 dl konyak. GALUSKA: 25 dkg
túró, 2 db tojás, 4 dkg búzadara, egy csipet rozmaring. A megtisztított fácánt a húsleveshez
hasonlóan megfőzzük. Túrógaluskát készítünk, és sós vízben megfőzzük.
Tálaláskor a fácánt kicsontozzuk, húsát kockára vágjuk, a zöldséget szintén
levesestálban a kifőzött túrógaluskával tálaljuk.
TÚRÓKRÉMLEVES
HOZZÁVALÓK: 20 dkg túró, 10 dkg vaj, 8 dkg liszt, 4 db tojássárgája, 1,5
dl tejszín, 8 dl húsleves, kapor.
A vajból és a lisztből világos vajas rántást készítünk, felengedjük a
húslevessel és felforraljuk. A túrót szitán áttörjük, hozzáadjuk a tejszínt, a
tojások sárgáját és simára keverjük. Tálalás előtt a levesbe keverjük, de
forralni már nem szabad. Nyáron finomra vágott friss kaporral megszórva
tálaljuk.
TYÚKLEVES TÚRÓTÉSZTÁVAL
HOZZÁVALÓK: 1 db tyúk, 35 dkg vegyes zöldség, 5 dkg zeller, 5 dkg hagyma,
2 dkg só, 5 g egész bors, 5 dkg gomba, 10 dkg zöldborsó, 10 dkg karfiol, 5 dkg
kelkáposzta, 5 dkg karalábé, 1 csomag petrezselyemzöld. TÚRÓTÉSZTA: 20 dkg
túró, 8-10 dkg liszt, 1 db tojás, 1 dkg só.
A tyúkot megtisztítjuk, és húsleveshez hasonlóan megfőzzük. A zöldséget
kis hasábokra formázva főzzük a levesbe. Amíg a leves fő, elkészítjük a
túrómetéltet: a túrót szitán áttörjük, hozzáadjuk a lisztet és a tojást, gyúrt
tészta keménységűre gyúrjuk, kinyújtjuk, és metéltre vágjuk. Sós vízben
kifőzzük. Tálaláskor a tyúkot feldaraboljuk, tálba helyezzük, hozzáadjuk a
zöldségféléket, a túrómetéltet, a levest és finomra vágott petrezselyemzölddel
megszórjuk.
INDONÉZ CURRYLEVES
HOZZÁVALÓK: 30 dkg ürühús, 20 dkg vöröshagyma, 2 dkg só, 1 dkg currypor,
5 cl olaj, 2 dl tejföl, 20 dkg túró, 8 dkg liszt, 1 csomó metélőhagyma, 25 dkg
burgonya.
Az ürühúst kis kockákra daraboljuk, és olajban pirított vöröshagymán
feltesszük párolni, sózzuk és megszórjuk a curryporral. A burgonyát
megtisztítjuk, és a húshoz hasonló kis kockákra vágjuk, ha a hús majdnem puha,
hozzáadjuk a burgonyát és felengedjük vízzel. Amikor az anyagok megpuhultak,
túrós-tejfeles habarással sűrítjük. Tálaláskor finomra vágott metélőhagymával
megszórjuk.
PÓRÉHAGYMA-KRÉMLEVES TÚRÓTÉSZTÁVAL
HOZZÁVALÓK: LEVES: 1 db póréhagyma (kb. 30 dkg), 10 dkg vaj, 8 dkg liszt,
1 dkg só, 3 dkg ételízesítő, 1 dl tejszín, 4 db tojássárgája. TÉSZTA: 20 dkg
túró, 20 dkg liszt, 20 dkg vaj, 1 db tojás, 1 dkg só.
A póréhagymát megtisztítjuk, nagyobb darabokra vágjuk, és világos vajas
rántásba tesszük, a rántással kissé megpirítjuk, majd felengedjük vízzel. Sóval
és ételízesítővel ízesítjük, felforraljuk. Tálalás előtt átszűrjük, a hagymát
szitán áttörjük. A levesbe tejszínnel elkevert tojássárgákat adunk. Külön
kistányéron adjuk a túróból, vajból, lisztből és tojásból sütött lepényeket,
melyeket a hagymapürével megkenjük.
TÚRÓS KUKORICAKRÉM-LEVES
HOZZÁVALÓK: 1 doboz konzervkukorica, 25 dkg túró, 10 dkg vaj, 1,5 dl
tejszín, 4 db tojássárga, 8 dkg liszt, 1 dkg só, 2 db zsemle. A konzervkukoricát a levével és kevés vízzel
felforraljuk, világos vajas rántással sűrítjük. A túrót szitán áttörjük, a
tejszínnel simára keverjük, és a tojások sárgájával a leveshez adjuk. A levest
átszűrjük, a kukoricát szitán áttörjük, és a levesbe adjuk. Tálaláskor pirított
zsemlekockát adunk hozzá.
CSIRKEPÜRÉLEVES TÚRÓGOMBÓCCAL
HOZZÁVALÓK: LEVES: 1 db csirke, 8 dkg liszt, 5 dkg hagyma, 5 g egész
bors, 10 dkg vaj, 30 dkg vegyes zöldség, 1 dkg só. GOMBÓC: 25 dkg túró, 1 db
tojás, 5 dkg búzadara, 5 dkg vaj.
A csirkét megtisztítjuk, és vízben feltesszük főzni, bezöldségeljük,
fűszerezzük, mintha húslevest készítenénk. A megfőtt csirkét kivesszük a
levesből, a levest leszűrjük. A csirkét kicsontozzuk, és a lével együtt
turmixgépben pürésítjük. Világos vajas rántást készítünk, a csirkelével
felengedjük, és kiforraljuk, ha szükséges, utánízesítjük. A túrót szitán
áttörjük, hozzáadjuk a darát, a vajat és a tojást, jól eldolgozzuk,
pihentetjük, és tálalás előtt apró gombócokat formálva a levesbe főzzük.
KAPROS TÚRÓS ZUKKINILEVES
HOZZÁVALÓK: 4 db cukkíni, 10 dkg vaj, 12 dkg liszt, 10 dkg túró, 2 dl
tejföl, 1 dkg só, 1 csomó kapor, 1 db tojás.
A cukkíniket megtisztítjuk, magházukat eltávolítjuk, és nagyobb darabokra
vágjuk. Kevés vajban lisztet pirítunk, hozzáadjuk a finomra vágott kaprot és
felengedjük vízzel. A cukkínidarabokat beletesszük, áttört túróval és tejföllel
sűrítjük. Amíg felforr, egy tojásból kevés liszttel galuskát készítünk és
beleszaggatjuk a levesbe. A cukkínit sokáig nem szabad főzni, mert könnyen
szétfő.
TÚRÓGALUSKA
HOZZÁVALÓK: 50 dkg túró, 3 db tojás, 8 dkg búzadara, 1 dkg só, 5 dkg
vaj. A túrót a tojásokkal, a vajjal és a
búzadarával összegyúrjuk. Rövid pihentetés után sós, forrásban lévő vízbe két
kanál segítségével szaggatjuk és megfőzzük.
TÚRÓS GALUSKA
HOZZÁVALÓK: 50 dkg túró, 50 dkg liszt, 3 db tojás, 2,5 dl tejföl, 20 dkg
füstölt szalonna, 2 dkg só.
A lisztből és tojásból kevés vízzel tésztát készítünk, sós vízbe
szaggatva megfőzzük. A szalonnát apró kockára vágjuk és kipirítjuk, még forrón
a leszűrt galuskát és a villával megtört túrót hozzáadjuk. Tálaláskor tejföllel
meglocsolva tálaljuk.
TÚRÓS ZÖLDGALUSKA
HOZZÁVALÓK: 50 dkg túró, 40 dkg liszt, 5 db tojás, 2,5 dl tejföl, 2 dkg
só, 10 dkg parajpüré, 25 dkg parmezán sajt.
Az áttört túróból, liszttel, tojással, tejföllel és parajpürével galuska
sűrűségű tésztát készítünk. Sós, forrásban lévő vízbe szaggatjuk, megfőzzük és
leszűrjük. Tálaláskor reszelt parmezán sajttal megszórjuk.
KARFIOLKOSÁR TÚRÓVAL TÖLTVE
HOZZÁVALÓK: 4 db karfiol (kicsi), 50 dkg túró, 20 dkg vaj, 1 csomó kapor,
1 dkg só, 1 csomó újhagyma.
A karfiolt megtisztítjuk, és sós vízben megfőzzük. Kapros túrókrémet
készítünk.
A karfiolt lehűtjük, tiszta konyharuhával leszárítjuk, a felső részét
levágjuk. Habzsákból csillagcső
segítségével megtöltjük a túrókrémmel. Újhagymával díszítjük.
TÚRÓS RAKOTT PULISZKA (SÓS)
HOZZÁVALÓK: 50 dkg kukoricadara, 35 dkg túró, 10 dkg zsír, 15 dkg
vöröshagyma, 10 dkg füstölt szalonna, 1 dkg só, 2 dl tejföl. A kukoricadarát sós vízben (egy liter)
megfőzzük. A füstölt szalonnát kockára vágjuk, és zsírját kiolvasztjuk. A zsírt
leszűrjük, és a megtisztított, és szeletelt vöröshagymát megpirítjuk benne. A
puliszkát egy kizsírozott lábosba rétegezzük a rakott puliszkához hasonlóan.
Tálaláskor kiborítjuk egy tálra, és adagolva adjuk.
TÚRÓS SPAGETTIROPOGÓS
HOZZÁVALÓK: 30 dkg spagetti, 20 dkg túró, 5 db tojássárga, 2 dkg só, 2 db
tojás, 10 dkg liszt, 15 dkg zsemlemorzsa, 5 dl olaj. A spagettit forrásban lévő sós vízben
kifőzzük, leszűrjük, és még forrón hozzákeverjük a túrót és a tojások sárgáját.
Kihűtve formálható lesz, hengereket formázunk belőle. Lisztbe, tojásba, majd
morzsába forgatjuk és bő, forró olajban sütjük. Főzelékekhez feltétként
adhatjuk.
FEJES SALÁTA KAPROS TÚRÓÖNTETTEL
HOZZÁVALÓK: 4 fej fejes saláta, 35 dkg túró, 1 csomó kapor, 1 dkg só, 1
db citrom, 1,5 dl tejszín.
A salátákat megmossuk, cikkekre vágjuk, és előhűtött üvegtálba
tesszük. Meglocsoljuk szűrt citromlével.
A túrót szitán áttörjük, belekeverjük a tejszínt, sózzuk és hozzáadjuk a
finomra vágott kaprot. Tálaláskor az öntettel meglocsoljuk a salátát.
ENDÍVIA TEJFÖLÖS TÚRÓVAL
HOZZÁVALÓK: 4 db endívia, 25 dkg túró, 2 dl tejföl, 2 dkg só, 1 db
szerecsendió, 15 dkg sajt, 5 dkg vaj.
Az endíviákat megtisztítjuk, sós vízben leforrázzuk. A túrót szitán
áttörjük, tejföllel elkeverjük, sót és reszelt szerecsendiót adunk hozzá. A
leforrázott endíviákat kivajazott tűzálló tálba helyezzük, leöntjük a túrós
mártással, reszelt sajtot szórunk rá, és sütőben megsütjük.
VITAMINSALÁTA TÚRÓS-JOGHURTOS ÖNTETTEL
HOZZÁVALÓK: 2 fej fejes saláta, 2 db paprika, 4 db paradicsom, 1 doboz
kínai gombakonzerv, 10 dkg főtt zöldborsó, 10 dkg főtt sárgarépa, 20 dkg túró,
2 pohár joghurt, 2 dkg só, 1 g őrölt bors.
A zöldféléket tisztítjuk, és egyenletes darabokra vágjuk, a sárgarépát
is. A fejes salátából néhány levelet a díszítéshez félreteszünk, a többit
széles metéltre vágjuk. Az összevágott anyagokat sóval és őrölt borssal
ízesítjük. Üvegtálat salátával
díszítünk, beleöntjük a keveréket és meglocsoljuk a túró-és joghurtkeverékkel.
UBORKASALÁTA TÚRÓKRÉMMEL
HOZZÁVALÓK: 50 dkg salátauborka, 2 dkg só, 3 cl ecet, 3 cl olaj, 5 dkg
cukor, 15 dkg túró, 1,5 dl tejföl, 1 dkg fokhagyma.
Az uborkát megtisztítjuk, felszeleteljük és besózzuk. Elkészítjük a
fokhagymás-olajos salátaöntetet, ebbe tesszük a sóból levet engedett és
kinyomott uborkát. Egy-két órát a lében hagyjuk állni a salátát, majd előhűtött
üvegtálra tálaljuk. Túrót szitán áttörünk, hozzáadjuk a tejfölt, elkeverjük, és
a salátára öntjük.
KÍGYÓUBORKA TÚRÓKRÉMMEL
HOZZÁVALÓK: 50 dkg uborka, 50 dkg túró, 25 dkg vaj, 1 csomó metélőhagyma,
1 csomó kapor, 1 dkg só, 1 csomó újhagyma, 2 db zöldpaprika. A zsenge salátauborkát megmossuk, két végét
levágjuk, majd rézsútosan felszeleteljük. A túrót szitán áttörjük, hozzáadjuk a
vajat és a sót, habosra keverjük, kétfelé osztjuk. Az egyik részt kaporral, a
másikat metélőhagymával ízesítjük, színezzük. Habzsák és csillagcső
segítségével az uborkaszeletekre töltjük a krémet. Újhagymával és szeletelt
zöldpaprikával díszítjük.
GYÜMÖLCSSALÁTA JOGHURTOS-TÚRÓS ÖNTETTEL
HOZZÁVALÓK: 25 dkg alma, 25 dkg körte, 1 doboz ananászkonzerv, 20 dkg
aszalt szilva, 10 dkg porcukor, 2 pohár joghurt, 25 dkg túró, 2 db citrom. Az almát és a körtét megtisztítjuk,
szeletekre vágjuk, keverőtálba tesszük, citromlével meglocsoljuk. Hozzáadjuk a
megfőzött aszalt szilvát és a darabolt ananászkonzervet is. A túrót szitán
áttörjük, a joghurtot hozzáadva simára keverjük. Porcukorral és citromlével
ízesítjük. Tálaláskor a gyümölcsökre öntjük az édes túrómártást.
TÚRÓS KAGYLÓSALÁTA
HOZZÁVALÓK: 2 doboz kagylókonzerv, 35 dkg túró, 1 dl tejszín, 1,5 dl
majonéz, 1 dkg só, 1 g őrölt bors, 1 fej fejes saláta, 4 db tojás. A tojásokat megfőzzük, tisztítjuk, negyedekbe
vágjuk. A fejes salátát megmossuk, a nagyobb levelekkel üvegtálakat díszítünk,
a többit metéltre vágjuk. A kagylókonzervet kibontjuk, leszűrjük a levét. A
túrót szitán áttörjük, hozzáadjuk a majonézt, az ízesítőanyagokat és annyi
tejszínt, hogy mártás sűrűségű legyen. A mártáshoz keverjük a darabolt
anyagokat és a kagylót. A salátával díszített üvegtálakra tálaljuk.
PARADICSOMSALÁTA TÚRÓVAL
HOZZÁVALÓK: 60 dkg paradicsom, 25 dkg túró, 2,5 dl tejföl, 1 csomag
metélőhagyma, 2 dkg só, 1 g őrölt bors, 1 csomó petrezselyem, 2 cl ecet, 5 dkg
cukor.
A paradicsomot megtisztítjuk, felszeleteljük és elkészítjük salátának. A
túrót szitán áttörjük, tejföllel simára keverjük, hozzáadjuk a finomra vágott
fűszernövényeket és a fűszereket. Tálaláskor a paradicsomsalátát meglocsoljuk a
túróöntettel.
KOVÁSZOS UBORKA JOGHURTOS TÚRÓVAL
HOZZÁVALÓK: 60 dkg kovászos uborka, 25 dkg túró, 1 pohár joghurt, 1 dkg
só, 1 csomó kapor.
A kovászos uborkát meghámozzuk, és negyedekbe vágva üvegtálra tesszük. A
túrót a joghurttal elkeverjük, sóval és finomra vágott kaporral ízesítjük.
Tálaláskor külön adjuk az uborka mellé.
KARFIOLSALÁTA FŰSZERES TÚRÓÖNTETTEL
HOZZÁVALÓK: 1 kg karfiol, 35 dkg túró, 1 dkg só, 1 csomó metélőhagyma, 1
csomó újhagyma, 1 csomó petrezselyemzöld, 1 dkg tárkonylevél, 1 g őrölt bors, 1
db citrom, 1 dl tejszín.
A kelvirágot megtisztítjuk, sós vízben megfőzzük és kihűtjük. A túrót
szitán áttörjük, hozzáadjuk a finomra vágott fűszernövényeket, sóval, őrölt
borssal és citromlével ízesítjük. Annyi tejszínt adunk hozzá, hogy mártás
sűrűségű legyen. Tálaláskor az üvegtálra
helyezett kelvirágot bevonjuk az öntettel.
TÚRÓMÁRTÁS
HOZZÁVALÓK: 35 dkg túró, 1 dl tejszín, 1 dkg só, egy csomó újhagyma, 1 dl
tejföl, egy csomó kapor.
A túrót szitán áttörjük, hozzáadjuk folyamatos keverés közben a tejfölt,
a tejszínt, majd a finomra vágott újhagymát, kaprot és a fűszereket. Hideg
ételekhez, nyáron jégbe hűtött uborkasalátához adhatjuk.
MAJONÉZES TÚRÓMÁRTÁS
HOZZÁVALÓK: 3 db tojássárga, 5 dkg mustár, 5 cl tejszín, 5 dl olaj, 1 dkg
só, 25 dkg túró, 1 db citrom.
A tojások sárgáját keverőtálba tesszük, hozzáadjuk a mustárt és lassan
csurgatva, állandó keverés közben az olajat. Sóval és citromlével ízesítjük,
majd belekeverjük az áttört túrót és a nyers tejszínt. Hideg ételekhez és
kevert salátákhoz adhatjuk.
TÚRÓS RAVIGOTTE-MÁRTÁS
HOZZÁVALÓK: 2 db keménytojás, 1 csomó metélőhagyma, 1 csomó
petrezselyemzöld, 1 db tojássárga, 1,5 dl olaj, 25 dkg túró, 1 db citrom, 3 dkg
mustár, 1 dkg só, 5 g őrölt bors.
A tojássárgájához sót, mustárt és citromlét adunk, majd folyamatos
keverés közben hozzáadjuk az olajat. A fűszernövényeket finomra vágjuk, a főtt
tojást lereszeljük. Végül az anyagokat a majonézhez keverjük és utánízesítjük.
ZÖLD TÚRÓMÁRTÁS
HOZZÁVALÓK: 35 dkg túró, 1 dl tejszín, 1 dkg só, 1 csomó újhagyma, 1 dl
tejföl, 1 csomó kapor, 1 csomó petrezselyemzöld, tárkonylevél, 5 dkg mirelit
paraj, 1 db citrom, 5 g őrölt fehér bors, 1 dkg porcukor. A túrót szitán áttörjük, hozzáadjuk
folyamatos keverés közben a tejfölt és a tejszínt, majd a finomra vágott zöld
fűszernövényeket. Végül sóval, citromlével, porcukorral és őrölt fehér borssal
ízesítjük. Salátafélékhez, hideg töltött ételekhez adhatjuk.
TEJSZÍNHABOS TÚRÓMÁRTÁS
HOZZÁVALÓK: 35 dkg túró, 2 dl tejszín, 1 dkg só, 1 csomó metélőhagyma, 1
dl tejföl.
A túrót szitán áttörjük, sózzuk, és folyamatosan belekeverjük a tejfölt.
Finomra vágott metélőhagymával ízesítjük. Végül a kemény habbá vert tejszínt
adjuk hozzá. Hideg húsételekhez és salátákhoz adhatjuk.
MAGYAROS TÚRÓMÁRTÁS
HOZZÁVALÓK: 35 dkg túró, 2 dl tejföl, 5 g fűszerpaprika, 1/2 tubus
(csípős)
Piros Arany, egy csomó újhagyma, 2 g őrölt kömény (egy csipet), 1 dkg
só. A túrót szitán áttörjük, hozzáadjuk
a tejfölt, folyamatos keverés közben. A fűszereket és a finomra vágott
újhagymát is. Hideg sültekhez kitűnő mártás.
TÚRÓVAL RAKOTT PONTYSZELETEK
HOZZÁVALÓK: 4 db pontyszelet, illetve pontyfilé, 35 dkg túró, 2,5 dl
tejföl, 3 db tojás, 2 dkg só, 10 dkg zsír, 8 dkg liszt, 5 dkg zsemlemorzsa, 10
dkg reszelt sajt.
A pontyfiléket sűrűn beirdaljuk, sózzuk, lisztbe mártjuk, és kevés
zsírban megsütjük. Egy mély tepsit zsírral kikenünk, zsemlemorzsát szórunk
bele, majd egy réteg halat. A túrót szitán áttörjük, hozzáadjuk a tejföl felét
és az egész tojásokat, sózzuk, simára keverjük. A tepsibe helyezett halra
öntjük a túrós mártást, tetejére még egy sor sült pontyfilét teszünk. Tejföllel
meglocsoljuk, reszelt sajttal megszórjuk. Közepes hőmérsékletű sütőben készre
sütjük.
KAPROS GOMBÁS RÁKRAGU
HOZZÁVALÓK: 1 csomag koktélrák (mirelit), 1 doboz kínai gombakonzerv, 1
csomó kapor, 10 dkg vaj, 8 dkg liszt, 1,5 dl tejszín, 1 dkg só. TÉSZTA: 20 dkg
túró, 20 dkg vaj, 20 dkg liszt, 1 db tojás, 1 dkg só. A túróból vajjal, liszttel, tojással és sóval
tésztát gyúrunk. Fémformákba nyomkodjuk és megsütjük. A vajat felolvasztjuk,
hozzáadjuk a lisztet, és világosra pirítjuk, beletesszük a finomra vágott
kaprot, felengedjük a tejszínnel, valamint a gombalével mártás sűrűségűre
hígítjuk. Végül beleforraljuk a kiolvasztott rákhúst és a cikkekre vágott
gombát. Tálaláskor a tésztakosarakba öntjük a ragut.
TÚRÓVAL TÖLTÖTT CSUKAFILÉ
HOZZÁVALÓK: 4 db csukafilé, 30 dkg túró, 2 fej fejessaláta, 2 db citrom,
5 dkg vaj, 4 db tojás, 1 csomó kapor, 2 dkg só, 8 dkg liszt, 15 dkg
zsemlemorzsa, 5 dl olaj.
A túrót szitán áttörjük, belekeverjük a vajat, a finomra vágott kaprot,
sót, két egész tojást. A halfiléket sózzuk, és húsverő kalapáccsal
megütögetjük. A túrótöltelékkel töltjük, feltekerve roládszerűen. Lisztbe,
tojásba, zsemlemorzsába forgatjuk és bő, forró olajban sütjük. Tálaláskor
fejessalátával és citromgerezdekkel körítjük.
GOMBÁS FOGASSZELET TÚRÓTÉSZTÁVAL
HOZZÁVALÓK: 70 dkg fogasfilé, 30 dkg gomba, 20 dkg zsír, 30 dkg liszt, 2
dkg só, 5 g őrölt bors, 1 csomó petrezselyemzöld, 1,5 dl tejszín. TÉSZTA: 30
dkg túró, 30 dkg vaj, 15 dkg liszt, 1 db tojás, 1 dkg só.
A fogasszeleteket sózzuk, lisztbe mártjuk, kevés zsírban megsütjük. A
maradék zsírban szeletekre vágott gombát pirítunk, sózzuk, borsozzuk, liszttel
megszórjuk és felengedjük tejszínnel, esetleg egy kevés vízzel. A megsütött
halszeleteket a tálalótálra helyezzük és bevonjuk a gombás mártással. Körítésként a következő túrótésztát adjuk: a
túrót szitán áttörjük, hozzáadjuk a vajat, a lisztet, a tojást és a sót. Jól
eldolgozzuk, hajtogatjuk, mint a vajastésztát, majd pogácsaszaggatóval
formázzuk és sütjük.
PONTYSZELETEK TÚRÓTÉSZTÁBAN SÜTVE
HOZZÁVALÓK: 1 db ponty (kb. 1,50 kg), 30 dkg túró, 25 dkg liszt, 4 db tojás,
5 dl tej, 2 dkg só, 5 dl olaj.
A pontyot megtisztítjuk, fejét levágjuk, belét eltávolítjuk és
kifilézzük. Szeletekre vágjuk a filéket,
sózzuk, és hűtőbe tesszük. A túrót szitán áttörjük, hozzáöntjük a tejet,
belekeverjük a tojásokat, illetve a tojások sárgáját és a lisztet. A tojások
fehérjét habbá felverve adjuk a masszához. A halszeleteket lisztbe forgatjuk,
belemártjuk a túrómasszába, majd forró olajban mindkét oldalát piros-ropogósra
sütjük. Tálaláskor köretként majonézes burgonyát adhatunk hozzá.
TEJFÖLÖS TÚRÓS PONTYSZELET
HOZZÁVALÓK: 1 db ponty (kb.: 1,50 kg), 20 dkg vöröshagyma, 30 dkg
paprika, 30 dkg paradicsom, 1 kg burgonya, 15 dkg zsír, 3 dkg fűszerpaprika, 20
dkg túró, 2 dl tejföl, 2 dkg só.
A pontyot megtisztítjuk, belezzük, sózzuk, és kevés zsírban megsütjük. A
burgonyát héjában megfőzzük, tisztítjuk, és szeletekre vágjuk. A hal
sültzsírjában a hagymából, a paprikából, a paradicsomból lecsót készítünk. A túrót szitán áttörjük, és a tejföllel
elkeverjük. Egy tepsit kizsírozunk és rétegezzük a következő sorrendben az
anyagokat: szeletelt burgonya, sült hal, lecsó, tejfölös túró, szeletelt
burgonya és ismét szeletelt burgonya. A rétegeket ajánlatos gyengén sózni. A
tetejére kevés tejfölt locsolva sütjük.
HIDEG PONTY TÚRÓKRÉMMEL
HOZZÁVALÓK: 80 dkg pontyfilé, 3 dkg zselatin, 2 dkg só, 1 db citrom, 35
dkg túró, 1 csomó metélőhagyma, 1 fej fejessaláta, 20 dkg vaj. A pontyfiléket sózzuk, citromlével
meglocsoljuk, zselatinnal megszórjuk.
Két-két filét egymásra téve, szorosan celofánba csomagoljuk, két végét
elkötjük. Annyi vízben, hogy ellepje, megpároljuk, majd a vízből kivéve
kihűtjük. Amíg hűl, elkészítjük a túrókrémet: a túrót szitán áttörjük,
hozzáadjuk a vajat és az ízesítő anyagokat. A hideg halat felszeleteljük. Salátával díszített üvegtálra tesszük, és a
túrókrémmel díszítjük habzsák és csillagcső segítségével.
TÚRÓS RÁKRÉTES
HOZZÁVALÓK: 2 csomag réteslap, 50 dkg túró, 1 csomag kapor, 4 db tojás, 1
dkg só, 25 dkg koktélrák, 10 dkg vaj.
A túrót villával áttörjük, hozzákeverjük a tojásokat, a finomra vágott
kaprot, a sót és végül a rákhúst. A réteslapot nedves konyharuhára terítjük,
olvasztott vajjal meglocsoljuk és betöltjük a túrós ráktöltelékkel. Közepes
hőmérsékletű sütőben sütjük. Tálaláskor kefirt vagy joghurtot adhatunk hozzá.
TOJÁSRÁNTOTTA TÚRÓVAL
HOZZÁVALÓK: 20 dkg túró, 2 dl tejföl, 8 db tojás, metélőhagyma, só, 5 cl
olaj. A túrót szitán áttörjük,
elkeverjük a beleütött tojásokkal és a tejföllel. Sót és finomra vágott
metélőhagymát adunk hozzá. Serpenyőben kevés olajat forrósítunk, és a szokásos
módon sütjük.
TÚRÓS OMLETT
HOZZÁVALÓK: 15 db tojás, 50 dkg túró, 1,5 dl tejszín, 1 dkg só, 2 dl
tejföl, 1 csomó metélőhagyma, 1 dl olaj.
A túrót villával megtörjük, hozzáadunk öt tojássárgáját, sót és finomra
vágott metélőhagymát. A megmaradt tojásokat felütjük és hozzáadjuk a tejszínt,
sózzuk. Palacsintasütőben omletteket
sütünk és megtöltjük.
TÖLTÖTT TOJÁS, SÜTŐBEN
HOZZÁVALÓK: 8 db tojás, 35 dkg túró, 1 dkg só, 2,5 dl tejföl, 15 dkg
sajt, 5 dkg vaj, 4 db paradicsom, őrölt bors (5 g).
A tojásokat megfőzzük, tisztítjuk, majd félbevágjuk. A túrót a
keménytojások sárgájával áttörjük, egy kevés tejfölt adunk hozzá, hogy ne
legyen morzsalékos, sóval, őrölt borssal ízesítjük, és a fehérjékbe töltjük.
Egy tűzálló tálat kivajazunk, beletesszük a töltött tojásokat, tejföllel
leöntjük, reszelt sajttal megszórjuk, és sütőben megpirítjuk. Tálaláskor
szeletelt paradicsommal díszítjük.
PÁRIZSI TÚRÓGOMBÓCSZELETEK
HOZZÁVALÓK: 75 dkg túró, 6 db tojás, 14 dkg búzadara, 10 dkg liszt, 5 dl
olaj, 2 dkg só.
A túrót szitán áttörjük, hozzáadunk négy egész tojást, a búzadarát és jól
összedolgozzuk. Hűtőben fél órát állni hagyjuk, majd sós vízben gombócokká
formázva megfőzzük. A megfőtt és leszűrt gombócokat felszeleteljük, lisztbe és
felvert egész tojásba forgatjuk. Bő, forró olajban mindkét oldalát
piros-ropogósra sütjük. Fahéjas porcukorral megszórva tálaljuk. Adhatunk hozzá
gyümölcsdzsemet is.
TÚRÓVAL TÖLTÖTT TOJÁS SÜTVE
HOZZÁVALÓK: 10 db tojás, 35 dkg túró, 5 dkg vaj, 1 csomó kapor, 1 dkg só,
15 dkg sajt, 2 dl tejföl.
A tojásokból nyolc darabot héjában megfőzünk, lehűtjük és félbevágjuk. A
tojások sárgáját és a túrót szitán áttörjük, hozzáadjuk a vajat, a sót és a
finomra vágott kaprot. Ezzel a töltelékkel megtöltjük a fehérjéket, tűzálló
tálba helyezzük, leöntjük a tejföllel, és reszelt sajttal megszórjuk. Erős sütőben
rápirítjuk a sajtot.
BEVERT TOJÁS TÚRÓMÁRTÁSSAL
HOZZÁVALÓK: 8 db tojás, 3 cl ecet, 1 dkg só, 25 dkg túró, 5 dkg vaj, egy
csomó kapor, 35 dkg vajastészta.
A vajastésztát fél centiméter vékonyra kinyújtjuk, adagonként két-két
korongot formázunk belőle. Forró sütőben megsütjük, majd kihűtjük. Sós, ecetes,
forrásban lévő vízbe ütjük a tojásokat, három percig főzzük, azután hideg vízbe
átmerjük - kihűtjük. A tojásokat száraz konyharuhán megszikkasztjuk. A
tálalótálra helyezzük a tésztákat, rátesszük a tojásokat, és tejszínhabos
túrómártással bevonjuk.
TÚRÓS RAKOTT TOJÁS
HOZZÁVALÓK: 12 db tojás, 40 dkg túró, 2 dl tejföl, 10 dkg vaj, 1 dkg só,
egy csipet rozmaring, 8 dkg reszelt sajt.
Nyolc tojást keményre főzünk, tisztítjuk, felszeleteljük. A túrót szitán
áttörjük, a tejföllel simára keverjük, hozzáadjuk a tojások sárgáját, a felvert
fehérjét, sóval és őrölt rozmaringgal ízesítjük. A túrómasszába óvatosan
belekeverjük a felszeletelt keménytojásokat, és kivajazott tűzálló tálba
öntjük. Tetejére reszelt sajtot szórunk.
Közepes hőmérsékletű sütőben készre sütjük.
HABART TOJÁS, TÚRÓVAL
HOZZÁVALÓK: 2 db tojás, 2 dl tejszín, 20 dkg túró, 1 dkg só, 5 dkg
vaj. A tojásokat felütjük, egy habüstbe
tesszük, belekeverjük a tejszínt és az áttört túrót, sóval ízesítjük. Vízgőz
fölé téve a habüstöt, állandó kevergetés közben besűrítjük. Kitűnő reggeli
étel.
TÚRÓVAL TÖLTÖTT BORDA RÁNTVA
HOZZÁVALÓK: 28 dkg sertéskaraj, 25 dkg túró, 10 dkg vaj, 1 dkg só, 1 db
szerecsendió, 10 dkg liszt, 3 db tojás, 20 dkg zsemlemorzsa, 5 dl olaj. A sertéskarajból négy vastag szeletet vágunk,
középen felszúrjuk, hogy meg tudjuk tölteni, sózzuk. A túrót a vajjal, sóval és
reszelt szerecsendióval összegyúrjuk. A bordákat megtöltjük, majd lisztbe,
felvert tojásba és zsemlemorzsába forgatjuk. Forró, bő olajban sütjük.
Tálaláskor salátákkal körítjük.
SERTÉSVELŐ TÚRÓMÁRTÁSSAL
HOZZÁVALÓK: 50 dkg sertésvelő, 35 dkg túró, 3 db tojás, 1 dl tejszín, 2
dkg só, 1 db citrom, 8 dkg reszelt sajt, 5 dkg vaj.
A sertésvelőt megtisztítjuk, a hártyát lehúzzuk róla és sós, citromos
vízben megfőzzük. A túrót szitán áttörjük, hozzáadjuk a felvert tojásokat,
sózzuk, és annyi tejszínt keverünk bele, hogy sűrűn folyós legyen. A megfőtt és
leszűrt velőt, vajazott tűzálló tálba tesszük, bevonjuk a mártással, és reszelt
sajttal megszórjuk. Sütőben készre sütjük.
SERTÉS-SZŰZPECSENYE TÚRÓS TÉSZTÁBAN SÜTVE
HOZZÁVALÓK: HÚS: 2 db sertés-szűzpecsenye, 2 dkg só, 5 dkg liszt, 1 dkg
őrölt bors, 10 dkg zsír, 25 dkg gomba, 3 db tojás, 1 csomó petrezselyemzöld.
TÉSZTA:
15 dkg túró, 15 dkg vaj, 15 dkg liszt, 1 db tojás, 1 dkg só. A szűzpecsenyéket sózzuk, és sütőben
megsütjük. A tisztított gombákat lereszeljük, és kevés zsíron megpirítjuk,
sózzuk, borsozzuk, liszttel megszórjuk. A tűzről levéve elkeverjük benne az
egész tojást. A megsütött húst a gombapéppel bekenjük, kihűtjük. A megadott
anyagokat összegyúrva túrótésztát készítünk, kinyújtjuk. A tésztába
becsomagoljuk egyenként a gombás sülteket, tojással bekenjük, és forró sütőben
készre sütjük. Felszeletelve tálaljuk, petrezselyemmel díszítjük.
RAKOTT TÚRÓSPECSENYE
HOZZÁVALÓK: 8 szelet kicsontozott sertéskaraj, 1 kg burgonya, 35 dkg
túró, 25 dkg füstölt kolozsvári szalonna, 1 dkg só, 5 g őrölt bors, 1 csomó
metélőhagyma, 2,5 dl tejföl, 4 db tojás, 20 dkg zsír. A burgonyát héjában megfőzzük, tisztítjuk, és
szeletekre vágjuk. A húsokat kiverjük, sózzuk, és kevés zsírban megsütjük. A
szalonnát vékony szeletekre vágjuk, kibélelünk vele egy magas szélű tepsit. A
húst, a burgonyát és a túrót rétegezzük, majd a tejfölben elkevert tojásokkal
és a finomra vágott metélőhagymával meglocsoljuk a rakott pecsenyét. Sütőben
lassan készre sütjük.
TÚRÓVAL TÖLTÖTT PÁRIZSISZELETEK
HOZZÁVALÓK: 8 vastag szelet párizsi, 40 dkg túró, 4 db tojás, 10 dkg
zsír, 1 dkg só, 1 csomó metélőhagyma, 2 dl tejföl.
A párizsiból úgy vágunk szeleteket, hogy a bőre is rajta maradjon,
zsírban megsütjük, a hő hatására kosár alakúak lesznek. A túrót szitán
áttörjük, sót, finomra vágott metélőhagymát, a tojásokat hozzákeverjük, és
annyi tejfölt teszünk bele, hogy a párizsikosárkákba tudjuk tölteni. Közepes
hőmérsékletű sütőben megsütjük. Tálaláskor tejföllel díszítjük.
TÚRÓVAL DÚSÍTOTT BÁRÁNYPAPRIKÁS
HOZZÁVALÓK: 60 dkg bárányhús, 10 dkg vöröshagyma, 8 dkg zsír, 2 dkg
fűszerpaprika, 4 db paprika, 4 db paradicsom, 2 dkg só, 2 dl tejföl, 20 dkg
túró, 8 dkg liszt.
A bárányhúst apró kockára vágjuk. Zsírban, finomra vágott hagymát
pirítunk, hozzáadjuk a fűszerpaprikát, kevés vizet és beletesszük a húst.
Sózzuk, majd beletesszük a kockára vágott paradicsomot és paprikát. Amikor a
hús megpuhult, túrós-tejfölös habarással sűrítjük.
TÚRÓVAL TÖLTÖTT CSIRKEMELL RÁNTVA
HOZZÁVALÓK: 4 db csirkemell, 20 dkg túró, 10 dkg vaj, 1 dkg só, 3 db
tojás, 15 dkg liszt, 25 dkg zsemlemorzsa, 5 dl olaj, 1 db szerecsendió. A csirkemelleket lefejtjük a csontokról, a húsverővel
vékonyra kiütögetjük. A túrót szitán áttörjük, hozzáadjuk a vajat, a sót, a
szerecsendióval fűszerezzük, és jól eldolgozzuk. A vajas túrótölteléket a
jércemell-szeletekbe töltjük, liszttel felvert tojásba és zsemlemorzsába
forgatjuk. Bő, forró olajban lassan sütjük. Tálaláskor burgonyapürét adhatunk
hozzá.
CSIRKEPAPRIKÁS TÚRÓGOMBÓCCAL
HOZZÁVALÓK: 1 db csirke, 15 dkg vöröshagyma, 50 dkg túró, 8 dkg búzadara,
3 db tojás, 5 dkg vaj, 2,5 dl tejföl, 8 dkg liszt, 2 dkg só, 1 dkg
fűszerpaprika, 10 dkg zsír.
A csirkét megtisztítjuk, négy darabba vágjuk. Finomra vágott vöröshagymát
zsírban pirítunk, megszórjuk fűszerpaprikával, sózzuk és beletesszük a
csirkét. Fedő alatt készre pároljuk.
Tejfölös habarással sűrítjük. Közben elkészítjük a túrógombócot, a megadott
anyagokat összegyúrjuk, fél óráig hűtőben állni hagyjuk, majd sós vízben
kifőzzük. Tálaláskor a csirkét a mártásból kivéve tányérra tesszük, rászűrjük a
mártást és körítjük a gombócokkal, tejföllel, paprikával és paradicsommal
díszítjük.
TÚRÓS TÖLTÖTT CSIRKE
HOZZÁVALÓK: 1 db csirke, 40 dkg túró, 4 db tojás, 2 db zsemle, 1 csomó
metélőhagyma, 2 dkg só, 2 g őrölt bors, 10 dkg zsír. A csirkét töltéshez előkészítjük. A túrót
szitán áttörjük, hozzákeverjük a tojásokat, az áztatott és áttört zsemlét, sózzuk,
fűszerezzük. Habzsák segítségével a csirke bőre alá töltjük a tölteléket.
Sózzuk a csirkét, zsírral meglocsoljuk, és sütőben készre sütjük. Tálaláskor
felszeleteljük.
TÚRÓS PÁRIZSI PULYKAMELL
HOZZÁVALÓK: 8 szelet pulykamell, 30 dkg túró, 5 db tojás, 10 dkg liszt, 2
dkg só, 1 dl tej, 5 dl olaj.
A pulykamell-szeleteket sózzuk, és húsverő kalapáccsal megütögetjük. A
túrót szitán áttörjük, hozzáadjuk az egész tojásokat, a tejet, sózzuk, és jól
elkeverjük. A húst lisztbe, túrós tojásba mártjuk, és forró olajban megsütjük.
ROSTÉLYOS TÚRÓGALUSKÁVAL
HOZZÁVALÓK: 4 db hátszínszelet, 15 dkg vöröshagyma, 8 dkg zsír, 2 dkg
fűszerpaprika, 2 db paprika, 2 db paradicsom, 25 dkg túró, 2 db tojás, 4 dkg
búzadara, 2 dkg só.
A hátszínszeleteket sózzuk, zsíron elősütjük. Zsírjában finomra vágott
vöröshagymát pirítunk, fűszerpaprikával megszórjuk, felengedjük vízzel. A
rostélyosokat a pörköltalapban megpároljuk, paprikát és paradicsomot adunk
hozzá. Tálaláskor a túróból, búzadarából és tojásból készített galuskával
körítjük.
TÚRÓS VAGDALT KOSÁR
HOZZÁVALÓK: 40 dkg sertéslapocka, 2 db zsemle, 4 db tojás, 1 dkg só, 5 g
őrölt bors, 1 csomó petrezselyem, 35 dkg túró, 1 csomó metélőhagyma, 1 csomó
kapor, 10 dkg zsír.
A sertéshúst ledaráljuk, hozzáadjuk az áztatott és ledarált zsemlét,
tojást, finomra vágott petrezselyemzöldet és ízesítjük. Kis kosárkákat
formázunk belőle. Mindegyik közepére kapros, hagymás túrót teszünk. Zsírozott
tepsiben sütjük.
TÚRÓTÖLTELÉK (sült tésztához)
HOZZÁVALÓK: 50 dkg túró, 15 dkg cukor, 5 dkg búzadara, 5 db tojássárgája,
8 dkg mazsola, 2 dkg vaníliás cukor, 1 dkg citromhéj. A túrót villával áttörjük, belekeverjük az
ízesítő anyagokat, a mazsolát áztatva, a búzadarát és a tojások sárgáját, jól
eldolgozzuk.
TÚRÓKRÉM-TÖLTELÉK (édes, a már megsült tésztákba)
HOZZÁVALÓK: 50 dkg túró, 15 dkg cukor, 5 db tojás, 8 dkg mazsola, 10 dkg
vaj, 2 dkg vaníliás cukor, 1 dkg citromhéj.
A túrót szitán áttörjük, hozzáadjuk a vajat, a tojások sárgáját és az
ízesítő anyagokat, majd habosra keverjük. A tojások fehérjét habosra verjük,
hozzáadjuk a kristálycukrot, és a túróhoz keverjük óvatosan, hogy ne törjön és
végül az áztatott mazsolát is belekeverjük.
TÚRÓS, TEPERTŐS POGÁCSA
HOZZÁVALÓK: 35 dkg liszt, 35 dkg túró, 35 dkg tepertő, 3 db tojás, 2 dkg
só. A lisztet, a túrót és a darált
tepertőt összemorzsoljuk, hozzáadjuk a tojásokat és összegyúrjuk. A
vajastésztához hasonlóan hajtogatjuk. Rövid pihentetés után kinyújtjuk, és a
pogácsaszaggatóval szaggatjuk. Közepes hőmérsékletű sütőben sütjük.
TÚRÓPOGÁCSA
HOZZÁVALÓK: 50 dkg túró, 50 dkg vaj, 50 dkg liszt, 20 dkg sajt, 3 db
tojás, 2 dkg só.
A túrót villával megtörjük, hozzáadjuk a vajat és a lisztet, majd az
egészet összemorzsoljuk tenyerünk között, mintha linzertésztát készítenénk.
Hozzáadunk két egész tojást és összegyúrjuk. Rövid ideig pihentetjük. Egy centi
vastagságúra nyújtjuk a tésztát, pogácsaszaggatóval vagy késsel daraboljuk,
kívánság szerinti alakra. Megkenjük tojással, és reszelt sajtot szórunk
rá. Közepes hőmérsékletű sütőben sütjük.
TÚRÓPEREC
HOZZÁVALÓK: 50 dkg túró, 15 dkg liszt, 2 db tojás, 1 dkg só, 5 dl
olaj.
A túrót szitán áttörjük, sózzuk, hozzáadjuk a lisztet és a tojásokat. A
tésztát jól összegyúrjuk, majd vékony hengereket formázunk, és perecekké
alakítjuk. Forró olajban sütjük mindkét
oldalát.
TÚRÓVAL TÖLTÖTT POGÁCSA
HOZZÁVALÓK: TÉSZTA: 35 dkg túró, 35 dkg vaj, 35 dkg liszt, 1 dkg só, 1 db
tojás.
TÖLTELÉK: 20 dkg túró, 5 dkg vaj, 1 csomag metélőhagyma, 1 dkg só. A túróból, vajból és a lisztből, kevés sóval
tésztát gyúrunk. Pogácsaszaggatóval
formázzuk, sütjük. A megsült pogácsákat áttört túróból, vajból, metélőhagymával
készített töltelékkel úgy töltjük, hogy késsel minden pogácsát kettévágunk, és
a töltelékkel ragasztjuk össze.
TÚRÓS ROLÓ
HOZZÁVALÓK: 40 dkg vajastészta, 25 dkg túró, 10 dkg vaj, 1 dkg só, 1,5 dl
tejszín, 2 db tojás.
A vajastésztát kinyújtjuk két-három milliméter vastagságúra, és kis
fémhengerekre feltekerjük spirálszerűen, de úgy, hogy a szélek
összeérjenek. Sütőlapra helyezzük,
tojással lekenjük, és sütőben megsütjük. Közben a túrót szitán áttörjük,
hozzáadjuk a vajat, a sót és a tejszínből vert habot. A megsütött tésztát
kihűtjük. Kihúzzuk a fémhengereket, majd megtöltjük a tejszínes túrókrémmel.
TÚRÓS LÁNGOS
HOZZÁVALÓK: 50 dkg liszt, 2 dl tejföl, 5 dkg zsír, 3 dkg élesztő, 1 dkg
só, 2,5 dl víz, 2 db tojás-sárga, 15 dkg túró, 6 dl olaj. A megadott anyagokból szokásos módon kelt tésztát
készítünk, de belekeverjük az átpasszírozott túrót is, ez lángos-tészta
lágyságúra lágyítja a tésztát. Kelesztés
után formázzuk, és forró olajban megsütjük a lángos-tésztát.
Tálaláskor melegített tejfölt adunk hozzá.
TÚRÓS KRÉKER
HOZZÁVALÓK: Kréker 1 doboz (sós keksz), 40 dkg túró, 15 dkg vaj, 1 csomó
metélőhagyma, 1 dkg só, egy csipet őrölt kömény. A túrót szitán áttörjük, hozzáadjuk az
ízesítő anyagokat, és habosra keverjük.
Két-két kekszet a túrókrémmel összeragasztunk, tetejét habzsák, és csillagcső
segítségével, a maradék krémmel díszítjük.
TÚRÓKEKSZ
HOZZÁVALÓK: 30 dkg liszt, 30 dkg margarin, 15 dkg túró, 15 dkg főtt,
áttört burgonya, 2 db tojás-sárga, 1 dkg só, köménymag, fűszerpaprika, törött
bors. A lisztből, a margarinból, a
túróból, a főtt és áttört burgonyából a tojások sárgájával kemény tésztát
gyúrunk, sóval ízesítjük. Egy napig hűtőszekrényben pihentetjük, ezután fél
centi vastagságúra nyújtjuk. Kerek és szögletes formákra vágjuk. Tetejére
tojássárgáját kenünk és köménymagot, vagy törött borsot, fűszerpaprikát
szórhatunk, közepes hőmérsékletű sütőben sütjük.
TÚRÓKIFLI
HOZZÁVALÓK: 20 dkg túró, 20 dkg liszt, 20 dkg vaj, 1 db tojás, 25 dkg
barackíz, só, vaníliás cukor.
A túrót, a lisztet, a vajat és a tojást összegyúrjuk, cipót formázunk
belőle, és fél órát a hűtőben pihentetjük. Pihentetés után négyszer egymás után
hajtogatjuk, mint a vajastésztát, ezután vékonyra kinyújtjuk, háromszögletű
szeleteket vágunk, és sűrű barackízzel megkenjük. Kifli formájúra alakítjuk. Forró sütőben megsütjük, és még forrón
vaníliás porcukorban megforgatjuk.
MOGYORÓS TÚRÓSZELET
HOZZÁVALÓK: 25 dkg túró, 25 dkg vaj, 20 dkg porcukor, 6 db tojás, 10 dkg
mogyoró, 10 dkg édes-morzsa.
A túrót szitán áttörjük, hozzáadjuk a vajat és a tojások sárgáját,
habosra keverjük. A fehérjét habbá verjük, és a morzsával együtt a tésztába
keverjük. A tepsit kikenjük vajjal, és liszttel megszórjuk, beleöntjük a
tésztát, és lassan készre sütjük. Szeletelve, porcukorral meghintve tálaljuk.
TÚRÓFÁNK
HOZZÁVALÓK: 30 dkg liszt, 20 dkg vaj, 25 dkg túró, 3 db tojás-sárga, 15
dkg cukor, 3 dkg élesztő, 1 dl tej, 1 dkg só, 5 dl olaj. A túrót villával áttörjük, hozzáadjuk a
lisztet, a vajat és belemorzsoljuk az élesztőt, egy csipet sót és annyi
langyos, cukros tejet adunk hozzá, hogy formázható tészta legyen. Kinyújtjuk
egy centiméter vastagságúra, és fánkszaggatóval formázzuk, majd kelesztjük. Bő,
forró olajban sütjük mindkét oldalát aranysárgára. Porcukorral meghintve
tálaljuk.
TÚRÓDESSZERT
HOZZÁVALÓK: 50 dkg túró, 4 dl tejszín, 2 dkg zselatin, 8 dkg porcukor, 5
cl málnaszörp, 15 dkg friss málna.
A túrót szitán áttörjük, hozzáadjuk a málnaszörpöt, a zselatint kevés
langyos vízben feloldva, a porcukrot és az egészet a tejszínből készített habba
keverjük. (A tejszínhabból keveset díszíteni visszahagyunk.) Üvegtálak aljára
málnaszemeket teszünk, ráöntjük a krémet, és hűtőben megdermesztjük. Tálalás
előtt tejszínhabbal és málnaszemekkel díszítjük.
TÚRÓSTANGLI
HOZZÁVALÓK: 20 dkg túró, 2 db tojás, 6 dkg cukor, 25 dkg margarin, 20 dkg
liszt, 5 dkg mazsola, 5 g só, 6 dkg vaj, fahéjas porcukor. A túróhoz adjuk a tojást, a cukrot, a
margarint, habosra keverjük.
Hozzákeverjük a lisztet, a mazsolát és az ízesítő anyagokat, jól összedolgozzuk.
Kis rudakat formázunk belőle, bő, forró zsírban kisütjük. Tálaláskor fahéjas porcukorral meghintjük.
TÚRÓKRÉMES GYÜMÖLCSKOSÁR
HOZZÁVALÓK: TÉSZTA: 30 dkg liszt, 20 dkg vaj, 10 dkg porcukor, 2 db tojás
sárga. TÖLTELÉK: 50 dkg túró, 15 dkg
cukor, 10 dkg vaj, 8 dkg mazsola, 2 dkg vaníliás cukor, citromhéj, 45 dkg vegyes
gyümölcs.
A lisztet a vajjal és a porcukorral elmorzsoljuk, hozzáadjuk a tojás
sárgákat, és összegyúrjuk, hűtőben pihentetjük. A tésztát vékonyra kinyújtjuk,
és kis fémformákba nyomkodjuk, közepes hőmérsékletű sütőben sütjük. A megsült
tésztát a formákból kiborítjuk, hűtjük. Túrókrémet készítünk és megtöltjük a
formákat, vegyes, szeletelt gyümölccsel díszítjük.
CSOKOLÁDÉS LINZERKORONG TÚRÓVAL
HOZZÁVALÓK: TÉSZTA: 30 dkg liszt, 20 dkg vaj, 10 dkg porcukor, 2 db
tojás-sárga. TÖLTELÉK: 40 dkg túró, 20
dkg vaj, 3 db tojás-sárga, 8 dkg mazsola, 2 dkg vaníliás cukor, reszelt
citromhéj, csokoládé tortabevonó (40 dkg).
A megadott anyagokból linzertésztát készítünk, két-három milliméter
vastagságúra kinyújtjuk, és fánkszaggatóval korongokat vágunk belőle,
sütőlemezre helyezzük, közepes hőmérsékletű sütőben megsütjük. Elkészítjük a
túrókrémet, majd két-két linzerkorongot a töltelékkel összeragasztunk. A
csokoládé tortabevonót felolvasztjuk, vigyázva, hogy ne égjen az edény
aljára. Ebbe mártjuk a lehűtött
tésztákat.
CSOKOLÁDÉS TÚRÓRÚD
HOZZÁVALÓK: 50 dkg túró, 15 dkg vaj, 8 dkg porcukor, 5 dkg mazsola, 2 g
vaníliás cukor, tortabevonó csokoládé (30 dkg).
A túrót szitán áttörjük, hozzáadjuk a porcukorral habosra kevert vajat,
az áztatott mazsolát és a vaníliáscukrot. Jól eldolgozzuk, hűtőben
megdermesztjük. Vékony hengereket
formázunk a masszából, majd az olvasztott tortabevonóba mártjuk. A csokoládés
rudakat fogyasztás előtt hűtsük le.
TÚRÓS ZSÚRCSEMEGE
HOZZÁVALÓK: 15 dkg túró, 8 db tojásfehérje, 40 dkg cukor, 15 dkg
barackíz, 20 dkg tortabevonó.
A tojásfehérjét habbá verjük, fokozatosan hozzáadjuk a kristálycukrot, a
baracklekvárt és végül óvatosan belekeverjük az áttört túrót. Sütőlemezre
vastag csomagoló- vagy zsírpapírt teszünk, és erre habzsák, valamint csillagcső
segítségével kis formákat nyomunk. Nem forró sütőben sütjük, inkább
szárítjuk. A megszilárdult habformákat
lehűtve, olvasztott tortabevonó csokoládéba mártjuk.
TÚRÓS-CSOKOLÁDÉS MINYON
HOZZÁVALÓK: TÉSZTA: 16 dkg liszt, 8 db tojás, 16 dkg cukor. TÖLTELÉK: 50
dkg túró, 20 dkg vaj, 12 dkg cukor, 8 dkg mazsola, 4 db tojássárgája, 1 dkg
reszelt citromhéj, 30 dkg tortabevonó csokoládé.
Piskótatésztát készítünk, két vékony lapot sütünk belőle. Közben
elkészítjük a túrókrémet. A piskótalapokat kihűtjük és megtöltjük a túrókrémmel,
hűtőszekrényben megdermesztjük. A megdermedt túrós piskótát kétszer két centis
kockára daraboljuk, és olvasztott tortabevonó csokoládéba kimártjuk. Tetejét,
kevés visszamaradt túrókrémmel díszíthetjük.
OROSZ TÚRÓS HAJÓCSKÁK
HOZZÁVALÓK: TÉSZTA: 30 dkg liszt, 20 dkg vaj, 10 dkg porcukor, 3 db
tojás-sárga.
TÖLTELÉK: 45 dkg túró, 20 dkg vaj, 15 dkg porcukor, 4 db tojás-sárga, 2
dkg vaníliás cukor, 4 db banán, 4 db mandarin.
Linzertésztát készítünk, vékonyra kinyújtjuk és hosszúkás kis fémformákba
nyomkodva, megsütjük. A túróból krémet készítünk, a banánt megtisztítjuk,
felszeleteljük. A mandarint megtisztítjuk, félbevágjuk és felszeleteljük. A
megsütött és kihűtött tésztákat túrókrémmel töltjük, és az előkészített
gyümölcsökkel díszítjük.
FAHÉJAS TÚRÓS CSILLAGOK
HOZZÁVALÓK: 35 dkg túró, 35 dkg vaj, 35 dkg liszt, 3 db tojás, 12 dkg
porcukor, 5 dkg kristálycukor, 1 dkg őrölt fahéj.
A túrót a vajjal, a liszttel és a tojással összegyúrjuk, porcukorral és
őrölt fahéjjal ízesítjük. Rövid pihentetés után kinyújtjuk, és csillag alakú
tésztaszaggatóval formázzuk. Tetejét megszórjuk kristálycukorral, és közepes
hőmérsékletű sütőben sütjük.
CSOKOLÁDÉS TÚRÓSZÍV
HOZZÁVALÓK: 45 dkg túró, 10 dkg porcukor, 25 dkg vaj, 2 dkg vanília, 25
dkg csokoládé tortabevonó.
A túrót szitán áttörjük, hozzáadjuk a vajat, a vaníliás porcukrot és jól
eldolgozzuk. Szív alakokat formázunk belőle, és jól kihűtjük. Olvasztott
tortabevonóba mártjuk.
TÚRÓKOLBÁSZ
HOZZÁVALÓK: 45 dkg túró, 25 dkg liszt, 3 dkg élesztő, 5 dkg mazsola, 5
dkg cukor, 2,5 dl tejföl, 3 db tojás, citromhéj, porcukor. A túrót villával megtörjük, hozzáadjuk a
lisztet, a cukrot, a tojásokat. Az élesztőt belemorzsoljuk és ízesítjük reszelt
citromhéjjal és cukorral, végül belegyúrjuk az áztatott mazsolát is. Hengereket
formázunk, tojásba, lisztbe és morzsába bundázzuk, majd közepes hőmérsékletű
sütőben sütjük. Porcukorral megszórva tálaljuk.
TEJFÖLÖS TÚRÓS ŐSZIBARACK
HOZZÁVALÓK: 25 dkg túró, 1 dl tejföl, 10 dkg dióbél, 4 db őszibarack, 2
db citrom, 8 levél fejessaláta, só, törött bors.
Üvegtányérra fejessaláta leveleket teszünk, ráhelyezzük a meghámozott és
kimagozott őszibarackokat, a magházukkal felfelé. Meglocsoljuk citromlével,
hogy ne barnuljon meg. A túrót és a tejfölt összekeverjük, sóval és törött
borssal ízesítjük, és a gyümölcsökbe töltjük. Tetejére hámozott és finomra
vágott diót hintünk.
TÚRÓPARFÉ
HOZZÁVALÓK: 35 dkg túró, 8 db tojás, 4 dl tejszín, 16 dkg porcukor, 5 cl
vanílialikőr.
A túrót szitán áttörjük, hozzákeverjük a tojások sárgáját és a porcukor
felét. A tojások fehérjét habosra
verjük, a porcukrot belekeverjük, a tejszínt szintén habbá verjük, és mindkét
habot a túróhoz keverjük óvatosan, hogy ne törjön. Végül vanílialikőrrel ízesítjük. Fémformákba,
mélyhűtőben kifagyasztjuk.
TÚRÓFAGYLALT
HOZZÁVALÓK: 1 doboz vanília fagylaltpor, 35 dkg túró, 8 dkg
porcukor. A vanília fagylaltport a
használati utasításnak megfelelően feloldjuk. A túrót tegyük turmixgépbe, és
folyamatosan adagoljuk hozzá a porcukrot és a fagylalt alapot. Azt lehűtve
fagylaltgépben fagyasztjuk.
FAGYLALTSERLEG TÚRÓVAL
HOZZÁVALÓK: 20 dkg vaníliafagylalt, 20 dkg túró, 8 dkg vaj, 1 dkg
vaníliás cukor, 8 dkg mazsola, 8 dkg porcukor, 5 cl vanílialikőr, 1,5 dl
tejszín, 5 dkg kristálycukor.
A fagylaltos kelyheket mélyhűtőben lehűtjük. Túrókrémet készítünk: az
áttört túróból, a vajból, a porcukorból, a mazsolából és a vaníliás cukorból. A
kelyheket kivéve a mélyhűtőből, lapos tányérba öntött vanílialikőrbe mártjuk a
szélüket, majd kristálycukorba (ez lesz a díszítés), ezután rétegezzük a
fagylaltot és a túrókrémet, végül a tetejére tejszínhab kerül. A megmaradt
likőrrel meglocsoljuk. Adhatunk hozzá édes ostyarudakat.
TÚRÓS BORKRÉM
HOZZÁVALÓK: 25 dkg túró, 8 db tojás, 8 dkg krémpor, 15 dkg cukor, 5 dl
fehérbor, 1 dkg fahéj, 1 dkg citromhéj, 1 dkg szegfűszeg. A borból forralt bort készítünk.
A tojások sárgájához kevés hideg vizet és krémport adjunk, jól
eldolgozzuk, majd lassan hozzáöntjük a forró bort, vízgőz fölött besűrítjük. A
tojások fehérjéből vert habot még forrón a krémhez keverjük. A túrót szitán
áttörjük, és a lehűtött krémekbe keverjük. Poharakban tálaljuk.
FINOM TÚRÓKRÉM
HOZZÁVALÓK: 50 dkg túró, 4 db tojás, 2 dkg vaníliás cukor, 2,5 dl
tejszín, 50 dkg eper vagy málna, 10 dkg cukor.
A túrót áttörjük, hozzáadjuk a tojások sárgáját, a vaníliáscukrot, a
cukrot és jól elkeverjük. Belekeverjük az elturmixolt gyümölcsöt (néhányat
félreteszünk a díszítéshez) és utoljára a tojások és a tejszín habját is
hozzáadjuk. Kelyhekbe töltjük, édes keksszel kínáljuk, gyümölccsel díszítjük.
TÖRÖK TÚRÓKRÉM
HOZZÁVALÓK: 1,5 dl tej, 3 dkg őrölt kávé, 5 dkg vaj, 5 cl rum, 8 dkg
porcukor, 10 dkg étcsokoládé.
Az őrölt kávéból erős kávét főzünk, kihűtjük. A tejet felforraljuk,
beleöntjük a kávét. A vajat habosra keverjük, hozzáadjuk az áttört túrót és a
hideg tejeskávét, a cukrot és a rumot. Kelyhekbe töltjük, reszelt csokival
díszítjük.
BANÁNOS TÚRÓKRÉM
HOZZÁVALÓK: 4 db banán, 8 dkg méz, 30 dkg túró, 5 dl tej, 2 dl tejszín, 5
dkg mandula.
A banánt tisztítjuk, szitán áttörjük, hozzáadjuk a tejet, a túrót és a
mézet. Tálkákba öntjük, tetejébe
tejszínhabot teszünk és hámozott, vágott mandulával díszítjük.
MANDULÁS TÚRÓSERLEG
HOZZÁVALÓK: 50 dkg túró, 20 dkg vaj, 12 dkg porcukor, 4 dl tejszín, 10
dkg mazsola, 2 dkg vaníliás cukor, 1 dkg reszelt citromhéj, 20 dkg tisztított
mandula.
A túrót szitán áttörjük, krémet készítünk belőle. Tejszínhabbal dúsítjuk.
A mandulát leforrázzuk, héját eltávolítjuk, és vékony metéltre felvágjuk.
Sütőben megpirítjuk a mandulát, majd lehűtve a tejszínhabos túrókrémhez adjuk.
Széles poharakba töltjük.
TÚRÓKRÉM POHÁRBAN
HOZZÁVALÓK: 30 dkg túró, 1 csomag (vanília) pudingpor, 10 dkg vaj, 1 dkg
vaníliás cukor, 10 dkg mazsola, 3 dl tejszín, 3 dl tej, 10 dkg cukor.
A vanília krémporból tejjel és cukorral sűrű krémet főzünk, majd
kihűtjük. A hideg krémhez hozzáadjuk a vajat, az áttört túrót, a vaníliáscukrot
és a mazsolát. Habosra keverjük. A tejszínt habbá verjük, kétharmad részét a
krémhez keverjük. Hosszúkás üvegpoharakba töltjük, tetejét a megmaradt
tejszínnel díszítjük. A tejszínre pár szem mazsolát teszünk.
ÉDES TÚRÓBOMBA
HOZZÁVALÓK: 40 dkg túró, 3 db tojássárga, 1 dl tejszín, 12 dkg cukor, 1
dkg vaníliás cukor, 5 dkg mandula, 50 dkg vegyes gyümölcs, citromhéj.
Az áttört túrót tojássárgájával, tejszínnel, cukorral, majd vaníliás
cukorral, reszelt citromhéjjal és őrölt mandulával összekeverjük, kevés
gyümölcszselét keverünk bele. Formába öntjük, és hűtőben megdermesztjük.
Tányérra borítva és vegyes gyümölccsel körberakva tálaljuk.
TÚRÓS RÉTESKRÉM
HOZZÁVALÓK: 1 csomag réteslap, 50 dkg túró, 8 db tojás, 5 dl tej, 20 dkg
porcukor, 15 dkg mazsola, 1 dkg őrölt fahéj, 3 dl tejszín, 8 dkg krémpor.
A tojások sárgáját kevés hideg tejjel és a krémporral elkeverjük,
forrásban lévő tejjel felengedjük, besűrítjük. A tojások fehérjét habbá verve,
még forrón a krémhez adjuk. Porcukorral és őrölt fahéjjal ízesítjük. Amikor
lehűlt, hozzáadjuk az áttört túrót. Poharakba töltjük, sült réteslap
korongokkal rétegezve, tejszínhabbal és mazsolával díszítjük.
TÚRÓS MÁLNAHAB
HOZZÁVALÓK: 50 dkg túró, 4 dl tejszín, 18 dkg cukor, 15 dkg friss málna,
2 dkg zselatin.
A túrót és a málna kétharmad részét szitán áttörjük. A zselatinport
langyos vízben feloldjuk. A tejszínt habbá verjük, beleszitáljuk a porcukrot,
hozzákeverjük az áttört túrót és gyümölcsöt, végül belekeverjük a
zselatint. Poharakba töltjük a habot,
hűtőben dermesztjük. Tálalás előtt tejszínhabbal és a megmaradt málnaszemekkel
díszítjük.
HIDEG TÚRÓS GYÜMÖLCSÖS RIZS
HOZZÁVALÓK: 15 dkg rizs, 6 dl tej, 40 dkg vegyes gyümölcs, 4 dl tejszín,
8 dkg porcukor, 20 dkg túró, 1 db citrom, 2 dkg vaníliás cukor. A megtisztított rizst megfőzzük tejben,
mintha tejberizst készítenénk. Közben a vegyes gyümölcsöt (alma, cseresznye,
meggy, őszibarack stb.) megtisztítjuk, és apró kockára vágjuk, citromlével
meglocsoljuk, és hűtőbe tesszük felhasználásig.
A tejberizst kihűtjük, hozzáadjuk a gyümölcsöket, a kemény tejszínhabot,
melybe a porcukrot belekevertük. Végül óvatosan, hogy a rizses tejszín ne
törjön, belekeverjük az áttört és vaníliával, citromhéjjal ízesített túrót.
Tálaláskor egy-egy szem gyümölccsel lehet díszíteni.
ALMAKRÉM TÚRÓVAL
HOZZÁVALÓK: 35 dkg túró, 50 dkg alma, 6 dkg porcukor, egy citrom
leve. A túrót szitán áttörjük,
keverőtálba tesszük. Megtisztítjuk az almákat, citromlével bedörzsöljük, hogy
az ne barnuljon meg. Finom reszelőn a túróhoz reszeljük az almát, porcukrot
adunk hozzá és habosra keverjük. Előhűtött üvegtányérokba tálaljuk.
Babapiskótát adhatunk hozzá.
EPER TÚRÓHABBAL
HOZZÁVALÓK: 40 dkg eper, 10 dkg túró, 3 dl tejszín, 6 dkg porcukor, 1 dkg
vaníliás cukor.
Az epret megtisztítjuk, előhűtött üvegtálba tesszük. A túrót szitán
áttörjük, és felvert tejszínhabhoz adjuk. Porcukorral és a vaníliás cukorral
ízesítjük. Habzsák és csillagcső
segítségével az epret megdíszítjük a habbal.
CITROMOS TÚRÓHAB
HOZZÁVALÓK: 40 dkg túró, 15 dkg vaj, 10 dkg porcukor, 3 db citrom, 3 dl
tejszín, 5 dkg kristálycukor.
A túrót szitán áttörjük, hozzáadjuk a vajat, a porcukrot, a citromok
reszelt héját és a citromlevet, habosra keverjük. A tejszínt habbá verjük, és
kétharmad részét a túróhoz keverjük. A tálalópoharak szélét kristálycukorba
mártjuk, beletöltjük a túróhabot, tejszínnel és hámozott citromkarikával
díszítjük.
TÚRÓS TUTTI-FRUTTI KRÉM
HOZZÁVALÓK: 50 dkg túró, 20 dkg vaj, 5 db tojássárga, 1 dkg citromhéj, 20
dkg porcukor, 15 dkg mazsola, 35 dkg cukrozott gyümölcs. A túrót szitán áttörjük és a vajjal, valamint
az ízesítő anyagokkal habosra keverjük. A cukrozott gyümölcsöt apró kockára
vágjuk, és a mazsolával együtt a túrókrémhez keverjük.
MOGYORÓS TÚRÓKOKTÉL
HOZZÁVALÓK: 50 dkg túró, 4 db tojássárga, 10 dkg porcukor, 15 dkg
mogyoró, 1 dkg citromhéj, 10 dkg mazsola, 4 dl tejszín.
A túrót, a tojások sárgáját és az ízesítő anyagokat összekeverjük.
Koktélos poharakba elosztjuk, tejszínhabot teszünk rá, megszórjuk durvára tört,
pirított mogyoróval és mazsolával.
BANÁNOS TÚRÓKOKTÉL
HOZZÁVALÓK: 45 dkg túró, 4 db banán, 20 dkg porcukor, 15 dkg mazsola, 30
dkg cukrozott gyümölcs, 1 dl borpárlat.
A cukrozott gyümölcsöt és a tisztított banánt apró kockára vágjuk,
hozzákeverjük a mazsolát is és ráöntjük a borpárlatot. A túrót poharakba
tesszük, porcukorral meghintjük, és ízlésesen elosztjuk a gyümölcsöket a
tetején.
DIPLOMATA TÚRÓS
HOZZÁVALÓK: 50 dkg túró, 15 dkg vaj, 15 dkg mazsola, 2 dkg vaníliás
cukor, 15 dkg porcukor, 4 db tojássárga, 4 dl tejszín, 5 dkg kakaópor, 1 dl
rum, 1 csomag babapiskóta, 2 dkg zselatin.
A túrót szitán áttörjük, a vajjal habosra keverjük, hozzáadjuk a rumban
áztatott mazsolát, a tojások sárgáját és a habbá vert tejszín felét. A
zselatint kevés langyos vízben áztatjuk, és végül a masszához adjuk. A
babapiskótát a megmaradt rummal meglocsoljuk. A tejszínhabba kakaóport és
porcukrot keverünk. Egy üvegtálba rétegesen elhelyezzük a piskótát, a
túrókrémet és a tejszínhabot. Tálalásig a hűtőben megdermesztjük.
TÚRÓS MADÁRTEJ
HOZZÁVALÓK: 1 l tej, 8 db tojás, 1 csomag (vaníliás) pudingpor, 20 dkg
cukor, 30 dkg túró, 2 dkg vaníliás cukor.
A tojások fehérjét habbá verjük, hozzáadjuk a kristálycukor felét, az
áttört túrót. A tej kétharmad részét felforraljuk és beleöntjük a megmaradt
hideg tejben elkevert krémport, tojássárgákat és cukrot. A forrásban lévő
tejben kifőzzük a galuska alakúra formázott túrós tojáshabot. A tejkrémet jól
lehűtjük, kis üvegtálakban tálaljuk a galuskával együtt.
TÚRÓKRÉM OROSZOSAN
HOZZÁVALÓK: 50 dkg túró, 20 dkg vaj, 12 dkg porcukor, 2 dkg vaníliás
cukor, 2 db tojássárgája, 15 dkg mazsola, 1 dl rum, 3 dl tejszín. A túrót szitán áttörjük, a vajat porcukorral,
vaníliás cukorral és a tojássárgákkal habosra keverjük. A mazsolát a rumban
megáztatjuk és összekeverjük. Sűrű vászonkendőbe tesszük, henger alakúra
formázzuk, és lepréselve egy napig hűtőben dermesztjük. Tálalás előtt
felszeleteljük, és tejszínhabbal díszítve adjuk.
MANDULÁS LINZER, TÚRÓVAL
HOZZÁVALÓK: TÉSZTA: 30 dkg liszt, 1 db tojás, 5 dkg mandula, 20 dkg vaj,
8 dkg porcukor, 8 dkg őrölt mandula. TÖLTELÉK: 30 dkg túró, 20 dkg vaj, 8 dkg
mazsola, 8 dkg porcukor, 2 dkg vaníliás cukor.
A tésztához való anyagokból mandulás linzert készítünk. Tésztaszaggatóval
tetszőleges formára szaggatjuk. Tojással megkenjük, és durvára őrölt mandulával
megszórjuk. Közepes hőmérsékletű sütőben sütjük. Túrótölteléket készítünk, és
két-két egyforma alakút megtöltünk.
TÚRÓS KRÉMES
HOZZÁVALÓK: 40 dkg vajastészta, 25 dkg túró, 15 dkg krémpor, 5 dl tej, 20
dkg porcukor, 2 dkg vanília, 3 dl tejszín, 6 db tojás. A vajastésztából két vékony lapot sütünk. A
krémport fél liter tejben megfőzzük, hozzáadjuk a tíz deka porcukorral elkevert
tojások sárgáját és még forrón a tojások habját. Kihűtjük, majd belekeverjük a
kemény tejszínhabot és az áttört túrót. A tölteléket a két tésztalap közé
töltjük. Kockára darabolva és vaníliás porcukorral meghintve tálaljuk.
TÚRÓSHABOS
HOZZÁVALÓK: 35 dkg vajastészta, 30 dkg túró, 10 db tojásfehérje, 50 dkg
kristálycukor, 2 dkg vaníliás cukor.
A vajastésztát kétfelé osztjuk, és vékonyra kinyújtjuk, sütőben lemezre
helyezzük és megsütjük. A tojásfehérjét kemény habbá verjük. A kristálycukorból
sűrű cukorszirupot főzünk. A cukorszirup akkor jó, ha hideg vízbe cseppentünk
belőle és mindjárt megkeményedik a csepp.
A forró cukorszirupot a tojások kemény habjához keverjük, hozzáadjuk az
áttört túrót is. A tojásfehérje masszát az egyik tésztalapra egyenletesen,
négy-öt centiméter vastagságban elosztjuk, lefedjük a másik lappal, és hűtőben
dermesztjük. Tálalás előtt kockára daraboljuk, és porcukorral meghintjük.
TÚRÓKRÉM TORTA
HOZZÁVALÓK: TÉSZTA: 8 db tojás, 16 dkg kristálycukor, 16 dkg liszt.
TÖLTELÉK:
25 dkg túró, 15 dkg krémpor, 4 db tojás, 3 dl tejszín, 35 dkg cukrozott
gyümölcs, 3 dkg zselatin, 8 dkg mazsola, 15 dkg porcukor, 4 dl tej, 2 dkg
vaníliás cukor.
A tésztához való anyagokból piskótatésztát készítünk, és tortaformában
megsütjük. A krémport tejben megfőzzük, hozzáadjuk a tojások sárgáját, a
fehérjét habbá verve kihűtjük. A cukrozott gyümölcsöt kockára vágjuk, a
mazsolát beáztatjuk. A tejszínt habbá verjük, belekeverjük a porcukrot és a
vízben oldott zselatint. A krémhez adjuk a gyümölcsöket, az ízesítő anyagokat
és a tejszínhab kétharmad részét. A kihűlt tortakorongot három részre vágjuk,
beletöltjük a krémet, tetejét és oldalát a maradék tejszínhabbal
díszítjük. Díszítésként még cukrozott
gyümölcsöt is tehetünk a torta tetejére.
MILÁNÓI TÚRÓTORTA
HOZZÁVALÓK: TÉSZTA: 20 dkg liszt, 20 dkg zsír, 2 dl víz, 10 db tojás, 1
dkg só. TÖLTELÉK: 40 dkg túró, 20 dkg
vaj, 12 dkg porcukor, 3 dl tejszín, 2 dkg vaníliás cukor, 10 dkg mazsola.
A vizet és a zsírt felforraljuk, hozzáadjuk a lisztet, és addig hagyjuk a
tűzön állandó kevergetés közben, amíg az edény falától elválik. A tűzről
levéve, de még forrón hozzákeverjük a tojásokat, egyenként. A tésztából, vékony
torta alakú lapokat formázunk. Forró sütőben sütjük. Elkészítjük a túrókrémet,
amit tejszínhabbal díszítünk. A kihűtött tésztalapok közé töltjük a
tejszínhabos túrókrémet. Kihűtve, felszeletelve tálaljuk.
PALMIRA TORTA
HOZZÁVALÓK: 4 csomag réteslap, 50 dkg túró, 5 db tojás, 12 dkg búzadara,
2 dkg vaníliás cukor, 15 dkg porcukor, 10 dkg mazsola, 15 dkg vaj.
A réteslapokat kihajtjuk, és sütőlemezen kerek lapokat formázunk belőle,
olvasztott vajjal megkenjük, és sütőben megpirítjuk. Elkészítjük a
túrótölteléket. Egy szétnyitható tortaformába rétegezzük a réteslapokat és a
túrótölteléket, közben vajjal minden réteget meglocsolunk. Közepes hőmérsékletű
sütőben készre sütjük. Felszeletelve, forrón tálaljuk.
ERZSÉBET TORTA
HOZZÁVALÓK: TÉSZTA: 30 dkg liszt, 20 dkg vaj, 10 dkg porcukor, 2 db
tojássárga. TÖLTELÉK: 40 dkg túró, 20
dkg vaj, 10 dkg porcukor, 3 db tojássárga, 12 dkg mazsola, 8 dkg mogyoró, 30
dkg tortabevonó csokoládé.
Linzertésztát készítünk, vékonyra kinyújtjuk. Fánkszaggatóval kis kerek
lapokat formázunk, és közepes hőmérsékletű sütőben megsütjük. Négy-négy tésztát
túrókrémmel megtöltünk, és hűtőben dermesztjük. Olvasztott tortabevonó
csokoládéba mártjuk, és pirított mogyorószemekkel díszítjük.
TÚRÓTORTA
HOZZÁVALÓK: 6 db tojás, étcsokoládé, 18 dkg liszt, 18 dkg cukor, 50 dkg
túró, 25 dkg vaj, 10 dkg mazsola, citromhéj, vaníliás cukor, 20 dkg
porcukor.
A tojások fehérjét kemény habbá verjük, hozzáadjuk a kristálycukrot és a
tojások sárgáját, majd óvatosan belekeverjük a lisztet. Lisztezett
tortaformában, közepes hőmérsékletű sütőben megsütjük. Közben elkészítjük a
túrótölteléket úgy, hogy a tojások fehérjét habbá verve adjuk a kikevert
töltelékbe. Az elkészült tortatésztát rövid ideig pihentetjük, majd három
részre vágjuk, töltjük, egy kevés tölteléket visszahagyva. A betöltött tortát
szeletelés előtt a hűtőben kifagyasztjuk. A visszamaradt töltelékből kis
gombócokat formázunk, melyeket olvasztott csokoládéba mártunk, ezzel díszítjük
a szeleteket.
TÚRÓS PISKÓTA
HOZZÁVALÓK: TÉSZTA: 8 db tojás, 24 dkg liszt, 24 dkg cukor, 10 dkg túró.
TÖLTELÉK: 35 dkg túró, 10 dkg vaj, 2 dkg vaníliás cukor, 12 dkg
porcukor.
A tésztához való anyagokból piskótatésztát készítünk úgy, hogy az áttört
túrót is hozzáadjuk. Közepes hőmérsékletű sütőben sütjük, majd keresztben
kettévágjuk. Ha kihűlt, a túróból készített vaníliás túrókrémmel töltjük. Hosszúkás szeleteket vágunk belőle és
vaníliás porcukorral meghintve tálaljuk.
AMERIKAI TÚRÓTORTA
HOZZÁVALÓK: 1 csomag kétszersült, 35 dkg túró, 5 dkg vaj, 1 csomag
vaníliás pudingpor, 8 db tojásfehérje, 15 dkg barackíz, 3,5 dl tej, 8 dkg
cukor.
A tejet a cukorral felforraljuk, és a kétszersültet meglocsoljuk vele. A
krémporból a használati utasítás szerint elkészítjük a krémet, hozzáadjuk az
áttört túrót és a vajat, habosra keverjük. Üvegtálra rétegezzük az áztatott
kétszersültet és a túrókrémet torta alakúra formázva. Tetejére tojáshabot
teszünk, melyet a barackízzel készítettünk.
TÚRÓS TORTA NARANCSAL
HOZZÁVALÓK: TÉSZTA: 6 db tojás, 15 dkg porcukor, 10 dkg liszt, vaj,
liszt, kenéshez.
TÖLTELÉK: 10 dkg vaj, 35 dkg túró, 15 dkg porcukor, 4 db tojássárga, 4 db
narancs.
A tésztához való anyagokból a szokásos módon piskótatésztát készítünk,
tortaformában megsütjük, és három részre osztjuk. A túrót szitán áttörjük,
hozzáadjuk a vajat, a tojások sárgáját, a porcukrot és habosra keverjük. A
narancsok reszelt héjával ízesítjük. A tortaformát megtöltjük, és
narancsszeletekkel díszítjük.
TÚRÓS LINZERTORTA
HOZZÁVALÓK: TÉSZTA: 50 dkg liszt, 33 dkg vaj, 17 dkg porcukor, 2 db
tojássárga, vaníliás cukor, ízlés szerint, citromhéj, ízlés szerint. TÖLTELÉK:
50 dkg túró, 4 dl tejszín, 20 dkg vaj, 15 dkg porcukor, egy csipet vaníliás
cukor, 10 dkg mazsola, 2 dkg zselatin.
Sárga linzertésztát készítünk, melyből három kerek lapot formázunk, majd
megsütjük és kihűtjük. Közben a túróból tölteléket készítünk: a túrót áttörjük,
hozzáadjuk a vajat, és habosra keverjük, beletesszük a mazsolát, a
vaníliáscukrot és a tejszínhabot, amibe belekevertük a langyos vízben oldott
zselatint. A lapok közé úgy töltjük a tölteléket, hogy egy szétnyitható
tortaformába tesszük. Hűtőszekrényben megdermesztjük a tortát, ezután
szeleteljük, és cukrozott tejszínhabbal díszítjük.
TÚRÓPUDING
HOZZÁVALÓK: 50 dkg túró, 3 db zsemle, 3 dl tej, 8 dkg búzadara, 5 db
tojás, 5 dkg vaj, 10 dkg cukor, 5 dkg porcukor, 3 dl tejföl.
A túrót szitán átpasszírozzuk a tejben áztatott és kinyomkodott zsemlével
együtt. Hozzáadjuk a cukorral kikevert tojások sárgáját, a búzadarát és végül
óvatosan belekeverjük a tojások felvert habját. Fémformákat vajjal kikenünk és
lisztezzük. Ezekbe töltjük a pudingmasszát. Egy lábosba helyezzük a megtöltött
formákat, és annyi forró vizet öntünk alá, hogy a formák háromnegyed részéig
érjen. Fedővel letakarva lassan pároljuk. A kész pudingokat kistányérra
borítjuk, meghintjük porcukorral és melegített tejfölt adunk hozzá.
TÚRÓS SÁRGABARACKTORTA
HOZZÁVALÓK: TÉSZTA: 30 dkg liszt, 20 dkg vaj, 10 dkg porcukor, 2 db
tojás.
TÖLTELÉK: 1 kg sárgabarack, 35 dkg vaj, 35 dkg túró, 18 dkg
porcukor. A tésztához való anyagokból
linzertésztát készítünk. Négy egyforma nagyságú korongot formálunk belőle és
megsütjük. A túrót szitán áttörjük, hozzáadjuk a vajat, a porcukrot és habosra
keverjük. A sárgabarackokat rövid időre forrásban lévő vízbe mártjuk, így meg
tudjuk hámozni, kimagozzuk, és háromnegyed részét apró kockára vágjuk,
belekeverjük a túrós vajkrémbe. A megsütött és kihűtött linzerlapokat
megtöltjük a krémmel, tetejét a megmaradt és szeletelt sárgabarackkal
díszítjük. Szeletelve tálaljuk.
SVÁJCI ALMATORTA TÚRÓVAL
HOZZÁVALÓK: TÉSZTA: 30 dkg liszt, 20 dkg vaj, 10 dkg porcukor, 2 db
tojás. TÖLTELÉK: 60 dkg alma, 1 db citrom,
35 dkg túró, 6 db tojás, 12 dkg porcukor, 2 dkg vaníliás cukor.
A tésztához való anyagokból linzertésztát készítünk, kinyújtjuk, és egy
lapos tortaformába nyomjuk, sütőben félig megsütjük. Az almát megtisztítjuk,
felszeleteljük. A formát kirakjuk az almaszeletekkel. A tojások fehérjét habbá
verjük, hozzáadjuk a vaníliás porcukrot és a szitán áttört túrót, amelybe a
tojások sárgáját beledolgoztuk. Ezzel a keverékkel töltjük ki a formát. Közepes
hőmérsékletű sütőben készre sütjük. Cikkekre szeletelve tálaljuk.
TÚRÓS BURGONYA
HOZZÁVALÓK: 25 dkg burgonya, 15 dkg porcukor, 15 dkg túró, 2 dkg vaníliás
cukor, 1 db citrom, 8 db tojás, 1 üveg vegyes gyümölcsbefőtt.
A főtt burgonyát még forrón áttörjük, hozzáadjuk a tojások sárgáját és a
vaníliás cukrot, a túrót és a reszelt citromhéjat, jól eldolgozzuk. A
tojásfehérjét habbá verjük és belekeverjük a porcukrot, ezt is a burgonyás
masszához adjuk. Három egyforma nagyságú korongot sütünk belőle. Kihűtve vegyes
gyümölcsbefőttel töltjük és díszítjük.
ANANÁSZOS TÚRÓTORTA
HOZZÁVALÓK:
TÉSZTA: 8 db tojás, 16 dkg liszt, 16 dkg kristálycukor.
TÖLTELÉK: 30 dkg vaj, 18 dkg kristálycukor, 1 doboz ananász, 5 dkg
zselatin. A tésztához való anyagokból,
tortaformában piskótatésztát sütünk, majd kihűtjük. A kristálycukor és az
ananász levét felhasználva szirupot főzünk. Az egyik felében, a vízben oldott
zselatint felfőzzük, a másik felét lehűtjük, és a vajhoz keverjük. A
tortakarikát háromfelé vágjuk keresztben. Megtöltjük az ananász ízű vajkrémmel,
majd alufóliából egy hosszú szalagot készítve a torta palástját bekerítjük úgy,
hogy néhány centiméterrel magasabb legyen, mint a torta. A tetejét ananász
szeletekkel díszítjük, mélyhűtőben lehűtjük. Az ananászzselét folyósra
lehűtjük, ezzel öntjük ki a torta tetejét.
CSOKOLÁDÉS TÚRÓLAPOCSKÁK
HOZZÁVALÓK:
TÉSZTA: 35 dkg liszt, 35 dkg vaj, 35 dkg túró, 2 db tojás, 8 dkg
porcukor.
TÖLTELÉK: 35 dkg túró, 20 dkg vaj, 12 dkg porcukor, 2 db tojássárga,
vaníliás cukor (2 dkg), 30 dkg tortabevonó csokoládé.
A túrót liszttel, vajjal, tojással és porcukorral összegyúrjuk, rövid
ideig pihentetjük, majd vékonyra kinyújtjuk, és kis négyzetekre daraboljuk.
Sütőben lassan sütjük. A megsütött lapocskákat túrókrémmel vékonyan megkenjük,
jól lehűtjük, és olvasztott csokoládéval bevonjuk.
MANDULÁS-TÚRÓS BÉLES
HOZZÁVALÓK: 3 csomag réteslap, 50 dkg túró, 10 db tojás, 2 dl tejföl, 20
dkg cukor, 2 dkg vaníliás cukor, 15 dkg mazsola, 1 dkg reszelt citromhéj, 25
dkg mandula, 15 dkg vaj.
Magas szélű tepsit kivajazunk, és réteslappal kibéleljük. A túrót áttörjük,
hozzáadjuk a tojások sárgáját, a tejfölt, a fehérjék habját és az ízesítő
anyagokat. A mandulát pirítva és őrölve keverjük a masszához. Beleöntjük a
réteslappal kibélelt tepsibe, réteslappal lefedjük, vajjal meglocsoljuk. Közepes hőmérsékletű sütőben készre sütjük.
CUKROS TÚRÓS LEPÉNY
HOZZÁVALÓK: TÉSZTA: 30 dkg liszt, 20 dkg vaj, 10 dkg porcukor, 2 db
tojássárga.
TÖLTELÉK: 40 dkg túró, 25 dkg porcukor, 15 dkg vaj, 2 dkg vaníliás
cukor.
Linzertésztát készítünk, két apró cipóra osztjuk, kinyújtjuk, majd
közepes hőmérsékletű sütőben megsütjük. A túrót szitán áttörjük, hozzáadjuk a
vajat, és habosra keverjük. A porcukrot fokozatosan adjuk a túrókrémhez. Végül
a megsült és lehűtött linzerlapok közé töltjük a krémet. Hűtőben
megdermesztjük, majd szeleteljük.
DIÓS-TÚRÓS SÜTEMÉNY
HOZZÁVALÓK: TÉSZTA: 40 dkg túró, 40 dkg liszt, 40 dkg vaj, 2 db tojás, 8
dkg porcukor. TÖLTELÉK: 40 dkg túró, 20 dkg vaj, 10 dkg porcukor, 8 dkg
mazsola, 15 dkg dió, 2 dkg vaníliás cukor.
A túrót a liszttel, vajjal, porcukorral és a tojással összegyúrjuk. Rövid
pihentetés után vékonyra kinyújtjuk. Téglalap alakú darabokra vágjuk. Elkészítjük a túrótölteléket és megtöltjük a
tésztákat, félbehajtjuk, mindegyik tetejére egy fél diót teszünk. Közepes
hőmérsékletű sütőben sütjük.
STÍRIAI METÉLT
HOZZÁVALÓK: 50 dkg túró, 1 dkg só, citromhéj, porcukor, 15 dkg liszt, 8
db tojás, 2 dl tejföl, 20 dkg vaj, 20 dkg cukor, 1 dkg vaníliás cukor, 8 dkg
mazsola.
A túrót áttörjük, hozzáadjuk a lisztet és két tojás sárgáját, tésztát
gyúrunk belőle. Kinyújtjuk, és ujjnyi vastag szeletekre vágjuk. Sós, forrásban
lévő vízben kifőzzük. Közben a vajat a megmaradt tojások sárgájával habosra
keverjük, hozzáadjuk a cukrot, a vaníliáscukrot, a mazsolát, a reszelt
citromhéjat és a tejfölt. Belekeverjük a kifőzött tésztát. Kivajazott és
lisztezett tepsibe öntjük, közepes hőmérsékletű sütőben sütjük. Sütés után
kockára darabolva és porcukorral meghintve tálaljuk.
TÚRÓVAL TÖLTÖTT ZSEMLE
HOZZÁVALÓK: 4 db zsemle, 8 dkg vaj, 10 dkg porcukor, 35 dkg túró, 8 dkg
cukor, 5 dl tej, 1 dkg vaníliás cukor, 4 db tojássárgája.
A zsemléket félbevágjuk, belsejüket kivájjuk, hozzáadjuk a vajat, a cukor
felét és összedolgozzuk, visszatöltjük a zsemlébe. Tűzálló tálba tesszük és
tejből, a tojások sárgájából és a vaníliás cukorból készített keverékkel
meglocsoljuk. Sütőben átmelegítve,
porcukorral megszórva tálaljuk.
TÚRÓS VATRUSKA (orosz)
HOZZÁVALÓK: 8 db császárzsemle, 10 dkg sajt, 3 dl tej, 30 dkg túró, 5 dkg
vaj, 5 dkg reszelt hagyma, 1 dkg só, 5 g őrölt bors, egy csipet fűszerpaprika,
egy csipet köménymag (darálva).
A zsemlék belét kivájjuk, belsejébe tejet locsolunk, áztatjuk, majd a
többi anyagot összekeverjük, és a zsemlékbe töltjük. Tűzálló tálba helyezzük,
reszelt sajttal megszórjuk, és sütőben megsütjük.
TÚRÓS BURGONYAMETÉLT
HOZZÁVALÓK: 1 kg burgonya, 25 dkg liszt, 3 db tojás, 35 dkg túró, 20 dkg
porcukor, 1 dkg vaníliás cukor, 10 dkg zsír, 5 dkg zsemlemorzsa, 2 dkg só.
A burgonyát héjában megfőzzük, tisztítjuk, és még forrón áttörjük.
Gyúródeszkára tesszük, hozzáadjuk a lisztet, a tojást és összegyúrjuk. Ujjnyi
vastag hengerekre (nudli) formázzuk, majd forrásban lévő sós vízben kifőzzük.
Közben zsírban zsemlemorzsát pirítunk, abba forgatjuk a megfőtt, leszűrt
burgonyametéltet. Tálaláskor rámorzsoljuk a túrót, és vaníliás porcukorral
meghintjük.
TÚRÓS RÉTES
HOZZÁVALÓK: 2 csomag réteslap, 50 dkg túró, 15 dkg porcukor, 3 db
tojássárgája, 2 dl tejföl, 2 db zsemle, 4 dkg mazsola, 1 dkg vaníliás cukor, 1
dkg citromhéj, 10 dkg vaj.
A réteslapot kibontjuk, és megnedvesített konyharuhára tesszük.
Meglocsoljuk olvasztott vajjal. A tölteléket a tészta egyik oldalán, hosszában
elosztjuk, majd a konyharuha segítségével felhajtogatjuk a tésztát. Sütőlemezre
tesszük, és olvasztott vajjal megkenjük. Közepes hőmérsékletű sütőben
zsemleszínűre sütjük. Pihentetjük, majd
rézsútosan felszeleteljük. Porcukorral meghintve tálaljuk.
TÚRÓS NUDLIFELFÚJT
HOZZÁVALÓK: 35 dkg mirelit nudli, 25 dkg túró, 3 db tojás, 2,5 dl tej,
só.
Sós vízben megfőzzük a nudlit, lecsepegtetjük. A túrót áttörjük,
hozzáadjuk a tojássárgáját, a tejet, a főtt nudlit és a legvégén a tojáshabot.
Kivajazott tepsibe öntjük a masszát, 30-40 percig sütjük.
SOMOGYI TÚRÓS RÉTES (burgonyás)
HOZZÁVALÓK: 50 dkg túró, 2 csomag réteslap, 1 dl olaj, 10 dkg porcukor, 3
db tojás, 3 dkg búzadara, 8 dkg mazsola, 35 dkg burgonya, 12 dkg cukor, 1,5 dl
tejföl.
A burgonyát héjában megfőzzük, tisztítjuk, és villával durvára
összetörjük. A túrót szintén villával áttörjük, hozzáadjuk a burgonyát, a
tojást, a tejfölt és az ízesítő anyagokat. A réteslapot megnedvesített
konyharuhára terítjük, meghintjük, illetve megkenjük olajjal és elterítjük
rajta a tölteléket, felcsavarjuk, sütőlemezre helyezzük, tetejét is lekenjük
olajjal. Közepes hőmérsékletű sütőben sütjük.
KAPROS TÚRÓS RÉTES
HOZZÁVALÓK: 2 csomag réteslap, 50 dkg túró, 4 db tojás, 10 dkg vaj, 10
dkg mazsola, 15 dkg porcukor, 1 csomó kapor.
A rétest a túrós réteshez hasonlóan készítjük, de a tölteléket finomra
vágott kaporral ízesítjük.
TÚRÓS PISKÓTALEPÉNY
HOZZÁVALÓK: TÉSZTA: 8 db tojás, 24 dkg liszt, 24 dkg cukor, 8 dkg
vaj. TÖLTELÉK: 35 dkg túró, 4 db tojás,
8 dkg vaj, 8 dkg mazsola, 5 dkg őrölt dió, 8 dkg cukor, 5 dkg porcukor.
A tojások fehérjét habbá verjük a kristálycukorral, hozzáadjuk a
tojás-sárgákat, és lazán belekeverjük a lisztet. Vajazott palacsintasütőben,
sütőben megsütjük. Még melegen megkenjük
a diós túrókrémmel, és félbe hajtjuk. Porcukorral meghintjük, és megforrósított
sütővillával rácsot égetünk a tetejére.
TÚRÓKRÉMLEVES
HOZZÁVALÓK: 20 dkg túró, 10 dkg vaj, 10 dkg liszt, 4 db tojássárgája, 2
dl tejszín, 8 dl húsleves, kapor.
A vajból és lisztből világos vajas rántást készítünk, felengedjük a
húslevessel, és kiforraljuk. A túrót szitán áttörjük, hozzáadjuk a tejszínt, a
tojások, sárgáját és simára keverjük, de forralni már nem szabad. Nyáron
finomra vágott kaporral megszórva tálaljuk.
TÚRÓS KUKORICAKRÉMLEVES
HOZZÁVALÓK: 1 doboz konzervkukorica, 1/2 kg túró, 10 dkg vaj, 2 dl
tejszín, 4 db tojássárgája, 8 dkg liszt, 1 dkg só, 2 db zsemle.
A konzervkukoricát a levével és kevés vízzel felforraljuk, világos vajas
rántással sűrítjük. A túrót szitán áttörjük, a tejszínnel simára keverjük, és a
tojások sárgájával a leveshez adjuk. A levest átszűrjük, a kukoricát szitán
áttörjük, és a leveshez adjuk. Tálaláskor a pirított zsemlekockát hozzáadjuk.
ZÖLDSÉGLEVES KAPROS TÚRÓSTÁSKÁVAL
HOZZÁVALÓK: 35 dkg vegyes zöldség, 8 dkg zeller, 8 dkg gomba, 5 dkg
vöröshagyma, 5 dkg zsír, 8 dkg liszt, 1 dkg só, 1 csomag petrezselyemzöld.
TÚRÓSTÁSKA: 15 dkg liszt, 25 dkg túró, 2 db tojás, kapor, só.
A zöldségeket megtisztítjuk, apró kockára vágjuk. A vöröshagymát
megtisztítjuk, és finomra vágjuk, zsírban üvegesre fonnyasztjuk, hozzáadjuk a
tisztított, és szeletekre vágott gombát, majd a zöldségeket és fedő alatt
megpároljuk. Sóval, őrölt borssal, finomra vágott petrezselyemzölddel
ízesítjük, lisztszórással sűrítjük, vízzel felengedjük és kiforraljuk.
Közben elkészítjük a túróstáskát: a kaprot szintén átpasszírozzuk,
belekeverünk egy tojást, finomra vágott kaprot és sót. Gyúrt tésztát készítünk,
kinyújtjuk, majd túrótöltelékkel megtöltve, apró derelyéket készítünk. Tálalás
előtt a levesbe főzzük.
TÚRÓSGALUSKA LEVES
HOZZÁVALÓK: 15 dkg túró, 10 dkg liszt, 5 dkg vaj, 3 dkg búzadara, 1 dkg
só, 1 csomó kapor, 1 1/2 l húsleves.
A túrót szitán áttörjük, hozzáadjuk a többi anyagot (a kaprot finomra
vágva), és habosra keverjük. Forrásban lévő sós vízben két kanál segítségével
galuskákat szaggatunk, készre főzzük, leszűrjük. A forró levesbe tálaljuk.
TÚRÓGOMBÓCOS LEVES
HOZZÁVALÓK: 25 dkg zeller, 10 dkg vaj, 18 dkg liszt, 5 dkg ételízesítő,
15 dkg túró, 6 db tojás, 2 dl tejszín, 1 dkg só.
A zellert megtisztítjuk, szeletekre vágjuk, és ételízesítővel ízesített
vízben puhára főzzük, világos vajas rántással sűrítjük, majd átpasszírozzuk.
Újra feltesszük főzni, közben túróból, lisztből tojással apró gombócokat
formázunk, és a levesbe főzzük. Tálalás előtt a levesbe tejszínnel elkevert
tojássárgáját teszünk.
KAPROS UBORKALEVES TÚRÓVAL
HOZZÁVALÓK: 35 dkg friss uborka, 1 csomag kapor, 10 dkg vaj, 8 dkg liszt,
1 dkg só, 2 dkg ételízesítő, 1 dl tejföl, 15 dkg tehéntúró.
A vajat felolvasztjuk és hozzáadjuk a lisztet, világosra pirítjuk,
beletesszük a finomra vágott kaprot, felengedjük egy liter vízzel, kiforraljuk.
Az uborkát meghámozzuk, felszeleteljük, és a leveshez adjuk. Rövid főzés után
leszűrjük, és az uborkát átpasszírozzuk. Sóval és ételízesítővel ízesítjük,
ismét felforraljuk. A túrót szitán átpasszírozzuk, hozzáadjuk a tejfölt, simára
keverjük, ezzel díszítjük a levest. Tálaláskor pirított zsemleszeleteket
adhatunk hozzá.
TÚRÓS KARFIOLLEVES
HOZZÁVALÓK: 50 dkg karfiol, 10 dkg vaj, 8 dkg liszt, 1 csomó
petrezselyemzöld, 1 dkg só, 2 dl tej, 15 dkg túró, 2 dkg ételízesítő.
A karfiolt megtisztítjuk, rózsáira szedjük, és ízesített vízben
megfőzzük.
Vajas-petrezselymes rántással sűrítjük. Végül az átpasszírozott, és a
tejjel simára kevert túróval dúsítjuk.
ZÖLDBORSÓLEVES TÚRÓVAL
HOZZÁVALÓK: 60 dkg zöldborsó, 1 csomó petrezselyemzöld, 3 dkg
ételízesítő, 1 dkg só, 8 dkg liszt, 10 dkg vaj, 20 dkg túró, 1 dl tejszín.
A zöldborsót ízesített vízben megfőzzük. Vajas-petrezselymes rántással
sűrítjük. A túrót szitán áttörjük, tejszínnel simára keverjük, majd egy kevés
levessel felmelegítve a leveshez adjuk.
TÚRÓS KORHELYLEVES
HOZZÁVALÓK: 30 dkg savanyú káposzta, 30 dkg füstölt sertéshús, 2 dl
tejföl, 20 dkg túró, 8 dkg liszt, 1 dkg só.
A savanyú káposztát ízesített vízben a füstölt hússal megfőzzük. A
füstölt hús, ha megfőtt, kivesszük a levesből, apró kockára vágjuk. A levest
tejfölös-túrós habarással sűrítjük. Tálaláskor beletesszük a füstölt húst.
BABLEVES TÚRÓGOMBÓCCAL
HOZZÁVALÓK: 35 dkg fejtőbab, 10 dkg zsír, 8 dkg liszt, 5 dkg vöröshagyma,
2 dkg fokhagyma, 2 dl tejföl, 1 dkg só, 1 csomó zellerlevél, 1 dkg
fűszerpaprika. GOMBÓC: 25 dkg túró, 1 db tojás, 5 dkg dara.
A tisztított babot vízben feltesszük főzni, sózzuk, hozzáadjuk a finomra
vágott zellerlevelet, majd zsemleszínű hagymás, fokhagymás, fűszerpaprikás rántással
sűrítjük, tejföllel dúsítjuk, sóval ízesítjük. A kiforralt bablevesbe apró
túrógombócokat főzünk.
GYÜMÖLCSÖS TÚRÓKOCSONYA
HOZZÁVALÓK: 20 dkg túró, 10 db tojássárgája, 1 dl tejszín, 10 dkg
gyömbér, 1 dl gyümölcslé, 2 dkg vaj.
A túrót szitán áttörjük, hozzáadjuk a tejszínt, a gyümölcslét és a
tojások sárgáját, gyömbérrel fűszerezzük. Kivajazott formába szűrjük. A formát
meleg vízbe állítjuk, és lassú forralással megpároljuk a masszát.
TÚRÓS RAKOTT PULISZKA
HOZZÁVALÓK: 1/2 kg kukoricadara, 30 dkg túró, 10 dkg zsír, 15 dkg
vöröshagyma, 10 dkg füstölt szalonna, 1 dkg só, 2 dl tejföl.
A kukoricadarát sós vízben megfőzzük. A füstölt szalonnát kockára vágjuk,
és zsírban kiolvasztjuk. A zsírt leszűrjük és megtisztított, szeletelt
vöröshagymát megpirítjuk benne. A puliszkát egy kizsírozott lábosba rétegezzük,
tálaláskor tálra borítjuk.
TÚRÓS SZTRAPACSKA
HOZZÁVALÓK: 1 kg burgonya, 30 dkg liszt, 1/2 kg füstölt szalonna, 30 dkg
túró,
1 dkg só, 2 dl tejföl.
A burgonyát megtisztítjuk, és finomra reszeljük, hozzáadjuk a lisztet és
a sót, galuska sűrűségűre keverjük. Sós, forrásban lévő vízbe szaggatjuk, ha
feljön a víz tetejére, leszűrjük. A szalonnát apró kockára vágjuk, pirítjuk és
hozzáadjuk a galuskát. Jól megforrósítjuk, és a tálra halmozzuk, áttört túrót
és tejfölt teszünk a tetejére.
ÍZES BORDA RÁNTVA
HOZZÁVALÓK: 1 kg sertéskaraj, 35 dkg túró, 10 dkg vaj, 3 dkg só, 5 g
szerecsendió, 15 dkg liszt, 5 db tojás, 40 dkg zsemlemorzsa, 6 dl olaj.
A sertéskarajból vastag szeleteket vágunk, középen felszúrjuk, hogy megtölthessük,
majd sózzuk. A túrót vajjal, sóval és reszelt szerecsendióval összegyúrjuk. A
bordákat megtöltjük, majd lisztbe, felvert tojásba és zsemlemorzsába forgatjuk.
Forró, bő olajban sütjük. Tálaláskor salátával körítjük.
EGYBESÜLT PECSENYE TÉSZTÁVAL
HOZZÁVALÓK: 80 dkg sertéscomb, 4 dkg só, 10 dkg liszt, 5 g törött bors,
15 dkg zsír, 20 dkg gomba, 4 db tojás, 1 csomó petrezselyemzöld.
TÉSZTA: 35 dkg túró, 15 dkg vaj, 80 dkg száraztészta (metélt). A
sertéscombot sózzuk, és sütőben megsütjük. A tisztított gombákat lereszeljük,
és kevés zsíron megpirítjuk, sózzuk, borsozzuk, liszttel megszórjuk. A tűzről
levéve elkeverjük benne az egész tojást. A megsütött húst a gombapéppel
összekeverjük, kihűtjük. A megadott anyagokat összegyúrva túrótésztát
készítünk, kinyújtjuk. A tésztába becsomagoljuk egyenként a gombás sülteket,
tojással összekeverjük, és forró sütőben készre sütjük. Felszeletelve tálaljuk,
petrezselyemmel díszítjük.
TÚRÓVAL TÖLTÖTT CSIRKEMELL RÁNTVA
HOZZÁVALÓK: 5 db csirkemell, 20 dkg túró, 10 dkg vaj, 1 dkg só, 2 db
tojás, 10 dkg liszt, 10 dkg zsemlemorzsa, 3 dl olaj, szerecsendió.
A csirkemelleket lefejtjük a csontokról, húsverővel vékonyra kiütögetjük.
A túrót szitán áttörjük, hozzáadjuk a vajat és a sót, a szerecsendióval
fűszerezzük, és jól eldolgozzuk. A vajas túrótölteléket a jércemell-szeletekbe
töltjük, liszttel felvert tojásba és zsemlemorzsába forgatjuk. Bő, forró
olajban, lassan sütjük. Tálaláskor burgonyapürét adhatunk hozzá.
TÚRÓS TÖLTÖTT CSIRKE
HOZZÁVALÓK: 2.5 kg csirke, 80 dkg túró, 6 db tojás, 5 db zsemle, 1 csomag
metélőhagyma, 4 dkg só, 5 g törött bors, 15 dkg zsír.
A csirkét töltéshez előkészítjük. A túrót szitán áttörjük, hozzákeverjük
a tojásokat, az áztatott és áttört zsemlét, sózzuk, fűszerezzük. Habzsák
segítségével a csirke bőre alá töltjük a tölteléket. Sózzuk, a csirkét zsírral
meglocsoljuk, és sütőben készre sütjük. Tálaláskor felszeleteljük.
MAGYAROS ROSTÉLYOS TÚRÓGALUSKÁVAL
HOZZÁVALÓK: 1 kg hátszín, 20 dkg vöröshagyma, 15 dkg zsír, 3 dkg
pirospaprika, 10 dkg zöldpaprika, 10 dkg paradicsom, 50 dkg túró, 4 db tojás,
10 dkg búzadara, 4 dkg só.
A hátszínszeleteket sózzuk, zsírban elősütjük. Zsírjába finomra vágott
vöröshagymát pirítunk, fűszerpaprikával megszórjuk, felengedjük vízzel. A
rostélyosokat a pörköltalapban megpároljuk, paprikát és paradicsomot adunk
hozzá. Tálaláskor a túróból és tojásból készített galuskával körítjük.
TÚRÓPUDING SONKÁVAL
HOZZÁVALÓK: 90 dkg túró, 10 dkg vaj, 8 db zsemle, 7 dl tej, 12 db tojás,
30 dkg sonka, 3 dkg só, 5 g őrölt bors.
A zsemléket tejben beáztatjuk, majd a túróval együtt szitán áttörjük. A
masszához hozzáadjuk a finomra darált sonkát, a tojások sárgáját és a
fűszereket. A tojások fehérjét habbá verve adjuk a pudingmasszához. Vajjal
kikent formába öntjük, és vízgőzben, sütőben, közepes hőmérsékleten készre
sütjük.
TÚRÓS KOCKA SONKÁVAL
HOZZÁVALÓK: 80 dkg száraztészta, 70 dkg túró, 15 dkg zsír, 30 dkg sonka,
10 db tojás, 4 dl tejföl, 5 g őrölt bors, 4 g só.
A kockatésztát sós vízben kifőzzük. A tejfölbe keverjük a tojások
sárgáját, az áttört túrót, a darált sonkát. Ízesítjük a masszát, majd
belekeverjük a kifőzött tésztát, és a tojásfehérjehabot. Zsírozott, magas szélű
tepsiben sütjük.
KAPROS TÚRÓGALUSKA
HOZZÁVALÓK: 1/2 kg túró, 3 db tojás, 10 dkg vaj, 8 dkg búzadara, 2 dkg
só, kapor, 2 dl tejföl.
A túrót szitán áttörjük, hozzáadjuk a tojásokat, a búzadarát, a finomra
vágott kaprot, jól összedolgozzuk, és hűtőben fél óráig pihentetjük. Sós,
enyhén forrásban lévő vízben megfőzzük. Tálaláskor tejföllel leöntve adjuk.
SAJTOS KELVIRÁG, TÚRÓVAL
HOZZÁVALÓK: 1.1 kg kelvirág, 40 dkg túró, 4 db tojás, 4 dkg liszt, 1 dkg
só, 5 dkg vaj.
A kelvirágot sós vízben megfőzzük, közben a tejfölbe belekeverjük az
áttört túrót, az egész tojásokat, a lisztet. Sóval és egy kevés szerecsendióval
ízesítjük. Egy tűzálló tálat vajjal kikenünk, és a megfőtt kelvirágot
beletesszük. Leöntjük a túrós-tejfölös öntettel, tetejére reszelt sajtot
szórunk, és sütőben aranysárgára pirítjuk.
TÖLTÖTT KELKÁPOSZTA, TÚRÓVAL
HOZZÁVALÓK: 1.5 kg kelkáposzta, 5 dkg vaj, 40 dkg túró, 3 db tojás, 2 dl
tejföl, 15 dkg sajt, 1 szál póréhagyma, 1 dkg só, pirospaprika, fokhagyma.
A kelkáposztát megtisztítjuk, leveleire szedjük és sós, forrásban lévő
vízzel leforrázzuk. A túrót villával áttörjük, hozzáadjuk a tojásokat, a
finomra vágott póréhagymát, sót és fűszerpaprikát. A tölteléket a kellevelekbe
töltjük.
A megtöltött káposztát kivajazott tepsibe tesszük, leöntjük tejföllel, és
reszelt sajtot szórunk rá. Forró sütőben megpirítjuk.
RAKOTT TOJÁS, TÚRÓVAL
HOZZÁVALÓK: 10 db tojás, 40 dkg túró, 2 dl tejföl, 10 dkg vaj, 1 dkg só,
10 dkg reszelt sajt, csipetnyi rozmaring.
Nyolc tojást keményre főzünk, tisztítjuk, fölszeleteljük. A túrót szitán
áttörjük, a tejföllel simára keverjük, hozzáadjuk a két nyers tojássárgáját, a
fölvert fehérjét, sóval, és őrölt rozmaringgal ízesítjük. A túrómasszába
óvatosan belekeverjük a fölszeletelt kemény tojásokat, és kivajazott tűzálló
tálba öntjük. Tetejére reszelt sajtot szórunk. Közepes hőmérsékletű sütőben
készre sütjük.
TÚRÓVAL TÖLTÖTT KARALÁBÉ
HOZZÁVALÓK: 4 db gyenge karalábé, 20 dkg túró, 4 db tojás, 2 db zsemle, 2
dl tej, 1 csomó petrezselyemzöld, 10 dkg liszt, 10 dkg vaj.
A karalábékat megtisztítjuk, belsejét kiskanállal kivágjuk, és a zsenge
zöldjével együtt apróra összevágjuk. Sós vízben megfőzzük a karalábékat, a
túrót szitán áttörjük. A tejben áztatott zsemlével együtt hozzáadjuk a
tojásokat, sóval és finomra vágott petrezselyemzölddel ízesítjük. Megtöltjük a
karalábékat, és kivajazott tűzálló tálba tesszük, kevés lét öntünk alá, és
sütőben megpároljuk. A főzőlevet főzeléksűrűségűre besűrítjük vajas rántással.
Tálaláskor a töltött karalábékat és a főzeléket együtt tálaljuk.
TÚRÓVAL TÖLTÖTT TOJÁS SÜTVE
HOZZÁVALÓK: 10 db tojás, 30 dkg túró, 5 dkg vaj, 1 csomó kapor, 1 dkg só,
15 dkg sajt, 2 dl tejföl.
A tojásokat héjában megfőzzük, lehűtjük és félbevágjuk. A tojások
sárgáját és a túrót szitán áttörjük. Hozzáadjuk a vajat, a sót és a finomra
vágott kaprot.
Ezzel a töltelékkel megtöltjük a fehérjéket, tűzálló tálba helyezzük,
leöntjük a tejföllel, és reszelt sajttal megszórjuk. Erős sütőben rápirítjuk a
sajtot.
TÚRÓS VAGDALTKOSÁR
HOZZÁVALÓK: 40 dkg sertéslapocka, 2 db zsemle, 4 db tojás, 1 dkg só, 1
dkg őrölt bors, 1 csomó petrezselyemzöld, 30 dkg túró, 1 csomó metélőhagyma, 1
csomó kapor, 10 dkg zsír.
A sertéshúst ledaráljuk, hozzáadjuk az áztatott, és ledarált zsemlét,
tojást, finomra vágott petrezselyem-zöldet, és ízesítjük. Kis kosárkákat
formázunk belőle. Mindegyik közepére kapros, hagymás túrót teszünk. Zsírozott
tepsiben sütjük.
TÚRÓS RAKOTT BAB
HOZZÁVALÓK: 40 dkg nagyszemű tarkabab, 30 dkg túró, 4 db tojás, 10 dkg
vaj, 2 dl tejföl, 8 dkg liszt, 1 csomó metélőhagyma, 10 dkg reszelt sajt, 2 dkg
só.
A babot sós vízben megfőzzük, egy magas szélű tepsit kivajazunk és
beleöntjük, a túrót szitán áttörjük, hozzáadjuk a tejfölt, az egész tojásokat
és az ízesítőanyagokat. Annyi lisztet keverünk bele, hogy sűrűn folyós
maradjon. A mártást ráöntjük a babra, reszelt sajttal megszórjuk. Sütőben,
közepes hőmérsékleten sütjük.
VITAMINSALÁTA TÚRÓS-JOGHURTOS ÖNTETTEL
HOZZÁVALÓK: 2 fej saláta, 2 db zöldpaprika, 4 db paradicsom, 1 doboz
kínai gombakonzerv, 10 dkg főtt zöldborsó, 10 dkg főtt sárgarépa, 20 dkg túró,
2 pohár joghurt, 2 dkg só, 1 dkg őrölt bors.
A zöldféléket tisztítjuk, és egyenletes darabokra vágjuk. A fejes
salátából néhány levelet a díszítéshez félreteszünk, a többit széles metéltre
vágjuk. Az összevágott anyagokat sóval és őrölt borssal ízesítjük. Üvegtálat
salátával díszítünk, beleöntjük a keveréket és meglocsoljuk a túró és a joghurt
keverékével.
TÚRÓKROKETT
HOZZÁVALÓK: 30 dkg túró, 2 dl tejföl, 5 db tojás, 10 dkg liszt, 20 dkg
zsemlemorzsa, 3 dl olaj, só, szerecsendió.
A túrót szitán áttörjük, hozzáadjuk 5 tojás sárgáját, sót és reszelt
szerecsendiót. A masszát jól összegyúrjuk, és vékonyan lisztezett deszkán
hengereket formázunk belőle. Tojásba, morzsába forgatjuk és bő, forró olajban
megsütjük. Tálaláskor melegített, sózott tejfölt adunk hozzá.
BURGONYÁS TÚRÓS TEASÜTEMÉNY
HOZZÁVALÓK: 30 dkg burgonya, 20 dkg tehéntúró, 15 dkg liszt, 6 dkg vaj, 1
dkg só, 2 db tojássárgája.
A burgonyát héjában megsütjük, meghámozzuk, és melegen áttörjük. A túrót
is áttörjük és a lisztből, vajból tésztát gyúrunk, amit sóval ízesítünk. A
tésztát vékonyra nyújtjuk, késsel recézzük a tetejét, és lehetőleg egy napig
hűtőben tároljuk. Ezután tetszés szerinti formára vágjuk vagy szaggatjuk.
Tojássárgájával a tetejét megkenjük, és kevés köménymaggal megszórjuk.
Közvetlenül fogyasztás előtt megsütjük. Melegen tálaljuk.
TÚRÓPOGÁCSA
HOZZÁVALÓK: 60 dkg liszt, 20 dkg vaj, 20 dkg tehéntúró, 2 dkg élesztő, 2
tojás, 1 dkg só.
Az élesztőből kevés liszttel, langyos vízzel kovászt készítünk. A többi
lisztet a vajjal, túróval, tojással és a megkelt kovásszal összegyúrjuk, és
meleg helyen fél óráig pihentetjük. Utána kinyújtjuk, bevagdaljuk, és tetszés
szerinti nagyságra, szaggatóval kiszaggatjuk, ismét 15 percig pihentetjük. A
pogácsák tetejét vajjal megkenjük, meleg sütőben sütjük.
TÚRÓSZELET PÁRIZSIASAN
HOZZÁVALÓK: 70 dkg túró, 4 db tojás, 15 dkg búzadara, 10 dkg liszt, 4 dl
olaj, 2 dkg só.
A túrót szitán áttörjük, hozzáadunk négy egész tojást, a búzadarát és jól
összedolgozzuk. Hűtőben fél órát állni hagyjuk, majd sós vízben gombócokká
formázva megfőzzük. A megfőtt és leszűrt gombócokat felszeleteljük, lisztbe és
felvert egész tojásba forgatjuk. Bő, forró olajban mindkét oldalát piros
ropogósra sütjük. Fahéjas porcukorral megszórva tálaljuk. Adhatunk hozzá
gyümölcsdzsemet is.
TÚRÓTORTA
HOZZÁVALÓK: TÉSZTA: 24 dkg liszt, 16 dkg vaj, 8 dkg cukor, 2 db
tojássárgája, 2 g vaníliás cukor, 1 dkg reszelt citromhéj, 10 dkg barackíz.
TÖLTELÉK: 1 kg tehéntúró, 6 db tojássárgája, 10 dkg vaj, 25 dkg porcukor,
10 dkg mazsola, 1 vaníliás cukor, citromhéj.
Az elkészített linzertésztával a tortasütő alját és oldalát kibéleljük,
majd háromnegyed részig kisütjük. Kihűlni hagyjuk, utána a belsejét barackízzel
vékonyan megkenjük. A töltelék anyagaiból egy jó túrókrémet készítünk, és azt a
tortába beletöltjük. A tetejét egy kerekre formázott linzerlappal befedjük,
közép-meleg sütőben megsütjük. Sütés után porcukorral megszórjuk, a
tortasütőből kivesszük, és kihűlés után melegvizes késsel szeleteljük.
TÚRÓKRÉMTORTA PISKÓTÁVAL
HOZZÁVALÓK: TÉSZTA: 3 db tojás, 6 dkg cukor, 7 dkg liszt, 2 dkg
citromhéj.
TÖLTELÉK: 30 dkg tehéntúró, 5 dkg krémpor, 2.5 dl tej, 10 dkg porcukor, 1
dkg citromhéj, 5 dkg mazsola, 1 dkg zselatin, 2,5 dl tejszín, 1 dkg kakaó.
Piskótatésztát készítünk a szokásos módon. A krémport tejjel felfőzzük, a
többi nyersanyagot hozzáadjuk, és a tésztamasszából kisütött piskóta tortalapra
kenjük. Tejszínhabbal felspricceljük, és kakaóval megszórjuk.
TIROLI TÚRÓS RÉTES
HOZZÁVALÓK: VAJASTÉSZTA: 45 dkg liszt, 40 dkg vaj, 1 dkg só, 1 cl ecet.
TÖLTELÉK: 60 dkg tehéntúró, 1,5 dl tejföl, 5 dkg mazsola, 4 db tojás, 2 g
vaníliás cukor, 2 g citromhéj, 15 dkg cukor.
A vajat 10 dkg liszttel összegyúrjuk, a többi lisztből a só, ecet és víz
hozzáadásával rétestésztát készítünk. Kb. 2 mm vastagságúra nyújtjuk, és a
liszttel összegyúrt vajat a közepébe helyezzük, és a tésztába becsomagoljuk, de
minden hajtogatás között legalább 1/2 óráig pihentetjük. A túrót áttörjük a
tojássárgájával, cukorral, mazsolával, vaníliával elkeverjük, a tojásfehérjét
habnak felverjük, és a töltelékbe keverjük. A kész vajas tésztát, 1/2 cm vastag
téglalapformára nyújtjuk, majd a tészta közepére helyezzük a tölteléket. A
tésztát egymásra hajtogatjuk, tojással megkenjük, jó meleg sütőben sütjük.
Szeletelés előtt porcukorral megszórjuk.
TÚRÓKRÉM ANANÁSSZAL
HOZZÁVALÓK: 35 dkg tehéntúró, 4 db tojássárgája, 4 dl tej, 15 dkg
porcukor, 25 dkg ananászkonzerv, 1 csomag vaníliás cukor, 1 dkg citromhéj, 15
dkg zselatinpor.
A tejet a tojássárgájával, 10 dkg cukorral, a reszelt citromhéjjal
összekeverve gőz fölött krémmé főzzük. Közben kevés ananászkonzerv-lében a
zselatinport feloldjuk, a túrót burgonyanyomón áttörjük. Az ananászkonzervet
leszűrjük, egy részét visszahagyjuk díszítéshez, a többit egyenletes, kis
kockára aprítjuk. A krémet a tűzről levéve jól elkeverjük, és kissé lehűtjük.
Ezután hozzákeverjük egymás után a túrót, a cukrozott tejszínhab kétharmad
részét és a zselatint.
Végül összekeverjük az ananásszal, és talpas poharakban megdermesztjük. A
tetejét a tejszínhabbal és az ananászszeletekkel díszítjük.
TÚRÓS LEPÉNY
HOZZÁVALÓK: TÉSZTA: 60 dkg liszt, 2 dkg élesztő, 4 dl tejföl, 2 db
tojássárgája, 3 cl rum, 2 g só, 6 dkg cukor, 20 dkg vaj.
TÖLTELÉK: 70 dkg tehéntúró, 4 dl tejföl, 15 dkg cukor, 10 dkg búzadara, 3
dkg mazsola, 4 db tojás, 5 dkg zsemlemorzsa.
A lisztből, cukorból és zsiradékból a többi nyersanyaggal együtt
linzertésztát készítünk úgy, hogy nyújtófával könnyen nyújthassuk. Sütőlemezre
1 cm vastagságra nyújtjuk, sütőbe tesszük, és félig megsütjük. A túróból a
nyersanyagokkal, és a tojássárgájával tölteléket készítünk. A tojásfehérjéből 5
dkg cukorral vert kemény habot hozzávegyítjük. A félig megsütött lapot
morzsával megszórjuk, az elkészített túrótölteléket ráöntjük és elkenjük. A
tészta másik részét a túróra ráborítjuk, vagy rácsokat készítünk. Jó meleg
sütőben megsütjük, ha megsült, porcukorral megszórjuk.
RÁKÓCZI TÚRÓS KOCKA
HOZZÁVALÓK: TÉSZTA: 25 dkg margarin, 50 dkg liszt, 13 dkg cukor, 1 csomag
sütőpor, 5 g só, 2 db tojássárgája. TÖLTELÉK: 25 dkg cukor, 80 dkg túró, 5 dkg
mazsola, 10 dkg citrom, 5 db tojás, 2 dkg vaníliás cukor, 5 dkg búzadara.
A tésztához a megadott nyersanyagokból linzertésztát készítünk, 1/2 cm
vastag lappá nyújtjuk, és sütőlapon félig megsütjük. A túróból a többi
anyagokkal, és a tojássárgájával tölteléket készítünk, és azt a kisütött
tésztára kenjük. Az 5 tojásfehérjét kemény habbá verjük, apránként 10 dkg
cukrot keverünk bele, a másik 15 dkg cukrot fakanállal óvatosan a habba
keverjük. A habot nyomózsákba tesszük, és a sütőből kivett tésztát berácsozzuk,
utána langyos sütőben száradni hagyjuk. Ha a tészta elkészült, elkevert
baracklekvárral díszítjük a habrácsok között.
GYÖMBÉRES TÚRÓKRÉM
HOZZÁVALÓK: 1/2 kg túró, 20 dkg vaj, 4 db tojássárgája, 2 dl tejszín, 10
dkg mazsola, 2 dkg gyömbér, 20 dkg porcukor.
A túrót szitán áttörjük, hozzáadjuk a vajat, a porcukrot és habosra
keverjük, gyömbérrel ízesítjük. Tejszínhabot keverünk bele, és poharakba
töltjük. Tetejét tejszínhabbal és mazsolával díszítjük.
TÚRÓS TEPERTŐS POGÁCSA
HOZZÁVALÓK: 30 dkg liszt, 30 dkg túró, 30 dkg tepertő, 3 db tojás, 2 dkg
só.
A lisztet, a túrót és a darált tepertőt összemorzsoljuk, hozzáadjuk a
tojásokat, megsózzuk és összegyúrjuk. A vajas tésztához hasonlóan hajtogatjuk.
Rövid pihentetés után kinyújtjuk, és pogácsaszaggatóval szaggatjuk.
Közepes hőmérsékletű sütőben sütjük.
TÚRÓDESSZERT
HOZZÁVALÓK: 1/2 kg túró, 4 dl tejszín, 0,02 dkg zselatin, 8 dkg porcukor,
5 dkg málnaszörp, 15 dkg friss málna.
A túrót szitán áttörjük, hozzáadjuk a málnaszörpöt, (kevés langyos vízben
feloldott) zselatint, a porcukrot és az egészet a tejszínből készített habba
keverjük. (A tejszínhabból keveset díszíteni visszahagyunk.) Üvegtál aljára
málnaszemeket teszünk, ráöntjük a krémet, és hűtőben megdermesztjük. Tálalás
előtt tejszínhabbal és málnaszemekkel díszítjük.
CSOKOLÁDÉS TÚRÓRÚD
HOZZÁVALÓK: 1/2 kg túró, 15 dkg vaj, 8 dkg porcukor, 5 dkg mazsola, 1
csomag
Vaníliás cukor, 30 dkg tortabevonó csokoládé.
A túrót szitán áttörjük, hozzáadjuk a porcukorral habosra kevert vajat,
az áztatott mazsolát és a vaníliáscukrot. Jól eldolgozzuk, hűtőben
megdermesztjük.
Vékony hengereket formázunk a masszából, majd olvasztott tortabevonóba
mártjuk.
A csokoládés rudakat fogyasztás előtt jól hűtsük le!
FAHÉJAS TÚRÓS CSILLAGOK
HOZZÁVALÓK: 30 dkg túró, 25 dkg vaj, 35 dkg liszt, 3 db tojás, 12 dkg
porcukor, 5 dkg kristálycukor, 1 dkg őrölt fahéj.
A túrót a vajjal, a liszttel és tojással összegyúrjuk, porcukorral és
őrölt fahéjjal ízesítjük. Rövid pihentetés után kinyújtjuk, és csillag alakú
tésztaszaggatóval formázzuk. Tetejét megszórjuk kristálycukorral, és közepes
hőmérsékletű sütőben sütjük.
KÖRÖZÖTTEL TÖLTÖTT PATISSZON
HOZZÁVALÓK: 8 db patisszon, 2 dkg só, 1 db citrom, 40 dkg túró, 1 csomó
újhagyma, 5 g őrölt kömény, 20 dkg vaj, 1 dkg piros fűszerpaprika, 1 fej
saláta.
Szép egyforma patisszonokat válogassunk, jól megmossuk, citromos-sós
vízben megfőzzük. A kihűtött patisszonok közepét kanállal kivágjuk. Az
átpasszírozott túróból elkészítjük a körözöttet. Habzsák és csillagcső
segítségével a patisszonokba töltjük. Fejes salátával díszített üvegtálra
tálaljuk.
TÚRÓKRÉMMEL TÖLTÖTT PARADICSOM
HOZZÁVALÓK: 8 db paradicsom, 35 dkg túró, 20 dkg vaj, 1 dkg só, 1 csomó
metélőhagyma, 1 fej saláta, fél csomag sós pálcika (ropi), 1 csipet őrölt bors.
A paradicsomokat megmossuk, felső egyharmad részüket levágjuk, a közepét
kiskanállal kivájjuk. Sóval és őrölt borssal ízesítjük a paradicsomok belsejét.
A túrót szitán áttörve a vajjal, a fűszerekkel és a finomra vágott
metélőhagymával elkészítjük a túrókrémet. Üvegtálakra salátaleveleket teszünk,
erre helyezzük az előkészített paradicsomokat. Habzsákba tesszük a túrókrémet,
és megtöltjük a paradicsomokat. Félbetört ropival díszítjük.
KÖRÖZÖTTEL TÖLTÖTT TOJÁS
HOZZÁVALÓK: 50 dkg túró, 4 db tojás, 25 dkg vaj, 5 dkg vöröshagyma, 5 g
piros fűszerpaprika, 1 csipet őrölt kömény, 1 csomó petrezselyemzöld, 4 db
zöldpaprika, 4 db paradicsom, 1 dkg só.
A tojásokat keményre főzzük, megtisztítjuk és félbevágjuk. A sárgáját a
túróval szitán áttörjük, hozzáadjuk a vajat, az őrölt köményt, a finomra vágott
vöröshagymát, kikeverjük, és kétfelé osztjuk. A körözött egyik felét
paprikával, a másik felét finomra vágott petrezselyemzölddel színezzük. A fél
tojásokat a körözöttel megtöltjük, habzsák és csillagcső segítségével úgy, hogy
adagonként egy piros és egy zöld színű jusson. Tálaláskor a töltött tojásokat
tegyük szeletre vágott paradicsomra és díszítsük szeletelt zöldpaprikával.
KÖRÖZÖTTEL TÖLTÖTT SONKA
HOZZÁVALÓK: 40 dkg túró, 25 dkg vaj, 5 dkg vöröshagyma, 8 szelet sonka, 5
g piros fűszerpaprika, 1 csipet őrölt kömény, 1 dkg só, 20 dkg aszpik, 1 csomó
petrezselyemzöld, 4 db paradicsom.
A túrót áttörjük, hozzáadjuk a vajat, a finomra vágott hagymát és a
fűszereket, habosra keverjük. A sonkaszeletekre rátesszük a körözöttet, és
roládszerűen feltekerjük, majd olvasztott és lehűtött aszpikkal fényezzük.
Paradicsommal, ill. paradicsomgerezdekkel és petrezselyemzölddel díszítjük.
KÖRÖZÖTT PAPRIKÁBA TÖLTVE
HOZZÁVALÓK: 40 dkg túró, 20 dkg vaj, 1 dkg só, 1 csipet őrölt kömény, 5 g
piros fűszerpaprika, 1 gerezd fokhagyma, 5 dkg vöröshagyma, 8 db zöldpaprika.
A túrót áttörjük, hozzáadjuk a vajat, a sót és a fűszereket, habosra
keverjük. A zöldpaprikákat kicsumázzuk, és az ereket eltávolítjuk. A paprikákat
egy habzsák segítségével megtöltjük a körözöttel, és hűtőszekrénybe tesszük,
hogy a körözött megdermedjen. Tálaláskor a töltött paprikákat felszeleteljük,
tálra helyezzük, és szeletre vágott póréhagymával díszítjük.
SAJTOS-BORSOS KÖRÖZÖTT
HOZZÁVALÓK: 60 dkg metélőhagymás körözött, 25 dkg reszelt sajt, 2 dkg
durvára tört bors.
A körözöttbe keverjük a reszelt sajtot. Kis gombócokat formálunk belőle,
majd durvára tört fekete borsba forgatjuk. Fejes saláta-levélen tálaljuk.
TÚRÓS SZENDVICSTORTA
HOZZÁVALÓK: 35 dkg túró, 10 dkg vaj, 10 dkg sonka, 1 doboz lazackonzerv,
1 csomag metélőhagyma, 1 dkg só, 1 kg fehér kenyér, 1 csomó retek, 1 csomó
újhagyma.
A túrót szitán áttörjük, hozzáadjuk a vajat, a sót és habosra keverjük.
Három részre osztjuk, darált sonkával, lazaccal és finomra vágott
metélőhagymával ízesítjük. A fehér kenyeret hasáb alakúra formázzuk, négy
vastag lapra vágjuk, majd megtöltjük a krémekkel, a tetejét retekkel,
újhagymával díszítjük.
MARHANYELV KÖRÖZÖTTEL TÖLTÖTT PAPRIKÁVAL
HOZZÁVALÓK: 1 db füstölt marhanyelv, 50 dkg túró, 15 dkg vaj, 5 g
vöröshagyma, 1 csomó metélőhagyma, 1 dkg só, 1 csipet őrölt kömény, 1 dkg piros
fűszerpaprika, 8 db zöldpaprika, 2 db fejes saláta, 1 csomag sós koktélperec.
A füstölt nyelvet hideg vízben feltesszük főni, majd felforralva puhára
főzzük.
Ha megfőtt, hideg vízbe tesszük, és bőrét eltávolítjuk. A fejes salátát
megtisztítjuk, megmossuk, metéltre vágjuk. Egy porcelántálra a salátát
felhalmozzuk, rátesszük a vékonyra felszeletelt füstölt, főtt nyelvet, a
körözöttel töltött paprikákkal körülrakjuk. A maradék körözöttből kis
gombócokat formálunk, melybe koktélperecet nyomunk és ízlésesen, körítésként
elhelyezzük a tálon.
TÚRÓPÁSTÉTOM
HOZZÁVALÓK: 1/2 kg túró, 10 db tojásfehérje, 2 dkg só, 2 dkg őrölt fehérbors,
15 dkg száraz sertéshús, 1 dl tejszín, 10 dkg füstölt szalonna, 3 db főtt
tojás, 1/2 csomó petrezselyemzöld.
A túrót a hússal együtt többször átdaráljuk húsdarálón, majd turmixgépben
a tejszínnel és a fűszerekkel, valamint a tojásfehérjével jól összedolgozzuk.
Finomra vágott petrezselyem-zöldet és kockára vágott főtt tojást keverünk
bele.
Szalonnalapokkal bélelt formába töltjük, és sütőben pároljuk. Lepréselve
kihűtjük. Szeletelve tálaljuk.
SÁRGARÉPA TÚRÓVAL
HOZZÁVALÓK: 30 dkg sárgarépa, 1/2 kg túró, 2 dl tej, 1 fej vöröshagyma, 2
dkg porcukor.
A tisztított sárgarépát finom reszelőn lereszeljük. Tálba téve hozzáadjuk
a túrót, a tejet, a finomra vágott hagymát és a porcukrot, jól elkeverjük.
Tálaláskor egy kevés visszamaradt reszelt sárgarépával megszórjuk.
TÁRKONYOS KÖRÖZÖTT
HOZZÁVALÓK: 1/2 kg túró, 20 dkg vaj, 1 szál póréhagyma, 2 dkg
tárkonylevél, 2 dkg só, 2 dkg piros fűszerpaprika, 2 dl tejföl.
A túrót villával áttörjük, belekeverjük a vajat, a tejfölt, a sót és a
fűszerpaprikát. A póréhagymát és a friss tárkonylevelet finomra vágva adjuk a
körözötthöz.
SAJTTÖLCSÉREK KÖRÖZÖTTEL
HOZZÁVALÓK: 1/2 kg túró, 20 dkg vaj, 1 csomag metélőhagyma, 1 fej saláta,
1 csomó retek, 1 csomó újhagyma, 1 dkg piros fűszerpaprika, 1 dkg só,
1/2 dkg őrölt kömény, 30 dkg sajt.
A túróból zöld és piros körözöttet készítünk, metélőhagymával, illetve
fűszerpaprikával színezve. A sajtból vékony szeleteket vágunk és a körözöttet -
habzsák segítségével - a tölcsér alakúra formázott szeletekbe töltjük. A tálat
tisztított fejes salátalevéllel kirakjuk, ízlésesen elhelyezzük a töltött
sajtokat, retekkel és újhagymával díszítjük.
A diéta lényege, hogy általában 150-200 g szénhidrátot, 1800 - 2600
kalóriát tartalmaz, lehetőség szerint minél nagyobb zsírmegszorítással. Az engedélyezett
szénhidrátnak legfeljebb 25 - 30%-a származhat a tejben, tejtermékekben és a
gyümölcsökben lévő cukorból.
|
Pasztőrözött tej |
0,3- 0,4 l/nap |
|
Sovány tejes kakaó - Tejföl |
0,1- 0,2 l/nap |
|
Kefir, zsíros |
0,1- 0,2 l/nap |
|
Joghurt, aludttej |
0,1- 0,2 l/nap |
|
Gyümölcsjoghurt |
0,05 l/nap |
|
Aludttej, sovány |
0,1- 0,2 l/nap |
|
Aludttej, félzsíros |
0,05-0,1 l/nap |
|
Habtejszín - Vaj (valamennyi) |
0,01 kg/nap |
Sajtok:
|
Köményes, Túra |
0,03-0,05
kg/nap |
|
Ementáli, Trappista |
0,02-0,03
kg/nap |
|
Balaton, Paranyica |
0,02-0,03 kg/nap |
|
Füstölt sonkasajt |
0,02-0,03
kg/nap |
|
Lajta, Márvány |
0,02-0,03
kg/nap |
|
Összes többi |
0,03-0,04
kg/nap |
Túróféleségek:
|
Mazsolás-vaníliás krémtúró |
0,05 kg/nap |
|
Félzsíros étkezési tehéntúró |
0,05 kg/nap |
|
Félzsíros krémtúró |
0,05
kg/nap |
|
Juhtúró, gomolyatúró |
0,05
kg/nap |
|
Csemege körözött |
0,05
kg/nap |
|
Sport tejszínes túrósajt |
0,05
kg/nap |
|
Többi |
0,10 kg/nap |
Igen lényeges, hogy az egyes alapanyagok
felhasználása során a készítendő ételeket nem szabad cukorral ízesíteni, csak
mesterséges (Szaharin, Szaharimid, Édeske) vagy természetes édesítővel
(Szorbit). Kerülni kell továbbá a liszt, búzadara felhasználásával készült
ételféleségeket is.
A testsúlycsökkenés céljából előírt kalóriaszegény diéták lényege a
táplálék alacsony kalória- és szénhidráttartalma, rendszerint 600-1200 cal és
40-100 g szénhidrátértékkel.
A DIÉTÁBAN FELHASZNÁLHATÓ TERMÉKEK:
|
Pasztőrözött tej |
0,2-0,3
l/nap |
|
Tejföl |
0,02
l/nap |
|
Kefir, zsíros |
0,1
l/nap |
|
Joghurt, aludttej |
0,1
l/nap |
|
Gyümölcsjoghurt |
0,1-0,2
l/nap |
|
Aludttej, sovány |
0,2-0,3
l/nap |
|
Aludttej, félzsíros |
0,1
l/nap |
|
Habtejszín - Ízesített tejszínhabok - Vaj
(valamennyi) |
0,01 kg/nap |
Sajtok:
|
Köményes, Túra |
0,03-0,05 kg/nap |
|
Ementáli, Trappista |
0,02 kg/nap |
|
Balaton, Paranyica |
0,02 kg/nap |
|
Füstöltsonka-sajt, Lajta |
0,02 kg/nap |
|
Márvány |
0,02 kg/nap |
|
Összes többi sajt |
0,03 kg/nap |
Túróféleségek:
|
Félzsíros étk. tehéntúró |
0,15 kg/nap |
|
Sovány étk. tehéntúró |
0,15 kg/nap |
|
Félzsíros krémtúró |
0,15 kg/nap |
|
Vaníliás krémtúró |
0,05 kg/nap |
|
Mazsolás-vaníliás krémtúró |
0,05 kg/nap |
|
Túró Rudi |
0,05 kg/nap |
|
Összes többi |
0,10 kg/nap |
Az említett termékek felhasználhatók ételkészítéshez is, de nem ajánlatos
olyan ételeket előállítani, amelyhez az ételkészítés során cukrot,
szénhidrátot, vagy zsiradékot nagyobb mennyiségben hozzáadunk.
Vége