2020. december 17., csütörtök

Krumplis rétes

 Krumplis rétes


Hozzávalók:

1 csomag réteslap,

50 dkg krumpli,

8 dkg vaj (vagy margarin),

2 tojás,

3-4 evokanál méz,

3 evokanál pikáns lekvár,

1 mokkáskanál orölt gyömbér,

1 késhegynyi orölt szerecsindióvirág,

1 mokkáskanál só.


A töltelékhez a krumlit héjában megfozzük, majd

meghámozzuk és lereszeljük. Tálcán szétterítve hagyjuk

kihulni. Közben a tojássárgákat 5 dkg-nyi puha vajjal

habosra keverjük, majd hozzáadjuk a fuszereket, a mézet,

a lekvárt, valamint a sót. A már teljesen kihult

krumplit összekevejük a lekváros tojással, majd óvatosan

beleforgatjuk a közben kemény habbá vert tojásfehérjét

is. A réteslapokat szétszedjük, és a felét (azaz 2-3

lapot, aszerint, hogy hány lapos a rétestésztacsomag)

egy tiszta, nedves, de jól kicsavart konyharuhára

terítjük. Bekenjük a megmaradt olvasztott vajjal, majd a

töltelék felét a tésztalap szélére, egy csíkban

egyenletesen felkenjük. A konyharuha segítségével

szorosan feltekerjük, és olajjal megkent sütolemezre

helyezzük. A másik réteslapadagot ugyanígy elkészítjük.

Mindkét rúd tetejét bekenjük olvasztott vajjal, majd az

elomelegített forró sütobe tojuk. 15 percig sütjük

közepes lángon. Még forrón ferde szeletekre vágjuk, de a

tepsin hagyjuk kihulni.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése