2020. november 16., hétfő

minden napra 1 recept

 

Szövegdoboz: M.V.GY.O.SZ.Szövegdoboz: Forrás: http://w3.swi.hu/tooni/cookbookSzövegdoboz: MINDENNAPRA
EGY
RECEPT

SZAKÁCSKÖNYV


 

 


Különböző síkírású kiadványokból összeállította: Schuck Antalné

Kiadja: a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége

Budapest, 1990

Számítógépre vitte: Schuck Antalné, Schuck Antal


Előszó helyett

Kedves olvasó! Úgy lenne igazán stílszerű ez a néhány gondolat, ha – mondjuk - a konyhában vetném papírra, nem pedig a szobában, egy kényelmes fotelban ülve, zenehallgatás közben. Ez azonban menthető körülmény, ugyanis könyvről beszélni - még ha csak szakácskönyvről van is szó - meggyőződésem, így lehet a legjobban.  Több cél is vezetett, mikor elhatároztam e könyv megszerkesztését.

Az első a választékbővítés. Ezelőtt 1970-ben került sor szakácskönyv kiadására. Ez 191 receptet tartalmaz. Idáig ez a könyv egyedülálló volt a maga nemében. (A könyv kiadása után évekkel találkoztam viszont egy - az 50-es években kiadott sokkötetes munkával!)

Második célom (ez a fontosabb) új ételek, ízek megismertetése, megkedveltetése.  Mikor hozzáfogtam a szerkesztéshez, két szempontot igyekeztem figyelembe venni. Lehetőség szerint kerültem mindent, ami megtalálható a "Lányok, asszonyok szakácskönyvé"-ben. Emellett arra is törekedtem, hogy könnyebben és nehezebben elkészíthető ételek szerepeljenek együtt, mert Ön, Kedves Olvasó, lehet gyakorló háziasszony, tehetségét próbáló lány, fiú, vagy "csak" főzni szerető férfi.

Úgy gondolom, Ön is talál kedvére valót a receptek között. Ha igen, elmondhatom: céljaimat, szempontjaimat többé-kevésbé sikerült elérnem, betartanom.

Végül engedje meg, hogy megosszam önnel személyes véleményemet.  Egy szakácskönyv kiválóan alkalmas arra, hogy bizonyos ételeket megtanuljunk elkészíteni, azonban nem szentírás. Hasznos lehet, ha szabadon engedi fantáziáját, és nemcsak a leírt dolgokat használja fel az előírt módon és mennyiségben, mert így az étel egyéni ízt kaphat, ami csak Önre lesz jellemző.

Mindezt előrebocsátva kívánok sok sikert a főzéshez, kellemes ízeket, jó étvágyat!

Levesek

Kaszásleves

Hozzávalók:


1 ek. zsiradék

2 ek. liszt

20 dkg kolbász

Betétnek:

apró krumplisgombócok

1 kák. pirospaprika

1 gerezd fokhagyma

tejföl

ecet (akkor készítsük, ha füstölt húst vagy sonkát főztünk ki és megmaradt a leve)


Elkészítés:

A zsiradékból a liszttel fokhagymás-paprikás rántást készítünk, felengedjük 1.5 l füstölt lével. Ha kell, megsózzuk, néhány percig forraljuk, beledobjuk a karikára vágott kolbászt és a krumplisgombócokat. Tálalás előtt megecetezzük, bőven tejfölözzük (ha kolbász nélkül készítjük, rakjunk bele apró füstölthús-kockákat).

Pandúrleves

Hozzávalók:


40 dkg malacköröm

2 ek. zsiradék

1 marék kockatészta

1 ek. liszt

1 mk. pirospaprika

1 citrom reszelt héja és kifacsart leve

1 ágacska friss rozmaring

1 csipet bors

ecet

cukor

tejföl


Elkészítés:

A feldarabolt malackörmöt annyi vízzel tesszük fel főni, amennyi jól ellepi, belefacsarjuk a citromot, és a citromhéjjal meg a rozmaringgal ízesítjük. Közben a zsiradékban megpirítjuk a kockatésztát, mikor kész, kiszedjük. A visszamaradt zsírból a liszttel paprikás rántást keverünk. Ha a köröm megpuhult, kiszedjük, a rántással besűrítjük a levét, beletesszük a kisült tésztát, és addig főzzük, míg a tészta meg nem puhul. Visszatesszük a körömdarabokat, ízlés szerint ecettel, cukorral, borssal ízesítjük, tejföllel dúsítjuk.

Tejfölös bableves

Hozzávalók:


25 dkg tarkabab

1 füstölt sertéscsülök

1 petrezselyemgyökér

1 sárgarépa

1 ek. zsiradék

1 ek. liszt

1 ek. apróra vágott vöröshagyma

1 kák. pirospaprika

szemesbors

1 dl tejföl

ecet

csipetke


Elkészítés:

A babot előző este beáztatjuk. Másnap annyi vízben, amennyi ellepi, a csülökkel és a négyrét vágott zöldségekkel együtt feltesszük főni. Ha már olyan puha a hús, hogy a csontról leválik, a csülköt kivesszük, kicsontozzuk és apró kockákra vágjuk. Közben a zsiradékból a liszttel és a hagymával rántást készítünk, meghintjük a paprikával, felengedjük egy kevés hideg vízzel, és a levesbe öntjük. Beletesszük a húsdarabkákat és együtt alaposan átforraljuk. Ha a csülöktől nem lenne elég sós, utánasózzuk. Végezetül kevés ecettel ízesítjük, beleöntjük a tejfölt (aki szereti, a tejfölözés előtt főzhet bele egy marék csipetkét).

 Korhelyleves

Hozzávalók:


1 füstölt csülök

30 dkg savanyú káposzta

1 ek. zsír

1 ek. liszt

1 kák. pirospaprika

szemesbors

tejföl


Elkészítés:

A zsírból, lisztből paprikás rántást készítünk, rárakjuk a kifacsart káposztát és felengedjük 2 l vízzel. Beletesszük levével együtt a megfőtt, kockára vágott csülköt és az egészet jó puhára főzzük. Tálalás előtt tejföllel, sóval, esetleg ecettel ízesítjük.

Korhely halászlé

Hozzávalók:


1.5 kg ponty

20 dkg vöröshagyma

1 késhegynyi pirospaprika

törött bors

4 babérlevél

tejföl

2 karika citrom

citromlé


Elkészítés:

A halat megtisztítjuk, gerincénél szétbontjuk és a fejét, farkát, gerincét sós vízben másfél óráig főzzük. Ekkor tesszük bele a karikára vágott vöröshagymát és további fél órai főzés után az egészet áttörjük. Visszarakjuk a tűzre, beletesszük a fűszereket meg a szálkátlanított halszeleteket és 10 percig nagyon lassan forraljuk. Bőven megtejfölözzük, pár csepp citromlével, citromkarikával ízesítve tálaljuk.

Barátleves

Hozzávalók:


50 dkg pontyszelet

diónyi vaj

1 kák. reszelt vöröshagyma

2 ek. liszt

törött bors

1 babérlevél

1 csokor petrezselyemzöld

1 dl tejföl

1 tojássárgája


Elkészítés:

Az olvasztott vajon üvegesre pirítjuk a hagymát, beletesszük az ujjnyi darabokra vágott halat, meghintjük a liszttel és felengedjük 2 l vízzel. hozzáadjuk a fűszereket, az apróra vágott petrezselyemzöldet és 15-20 percig lassan forraljuk. A tojássárgáját simára keverjük a tejföllel, erre merjük rá a forró levest óvatosan, nehogy összekapja a tojást. Finom, ha a tetejére zsírban pirított zsemlekockát hintünk.

Kertészleves

Hozzávalók:


1 csokor leveszöldség

1 kák. reszelt vöröshagyma

30 dkg ritkacsont

1 ek. zsír

1 ek. liszt

1 késhegynyi pirospaprika

10 dkg gomba

20 dkg zöldborsó

20 dkg zöldbab

szemesbors

pár szem köménymag

1 körömnyi babérlevél

1 húsleveskocka

paprika

paradicsom


Elkészítés:

Forró zsíron kissé megpirítjuk a laskára vágott leveszöldséget a hagymával együtt, meghintjük a liszttel és a paprikával, végül fölengedjük 1.5 l vízzel. Beletesszük a csontot, a zöldbabot, a zöldborsót, a fűszereket és 15 perces főzés után a megtisztított, karikára vágott gombát is. Az egészet jó puhára főzzük és tálalás előtt öt perccel feloldunk benne egy húsleveskockát.

Boros meggyleves

Hozzávalók:


2 dl tejföl

15 dkg porcukor

7 dl száraz vörös bor

1 üveg konzervmeggy (leve nélkül)


Elkészítés:

A tejfölt a cukorral simára keverjük, a borral felengedjük, majd beleöntjük a meggyszemeket. jégbe hűtve kínáljuk.

Meggyleves

Hozzávalók:


50 dkg kimagozott meggy

15 dkg cukor

fahéj

citromhéj

1 dl tejföl

1 ek. liszt


Elkészítés:

A meggyet 1.5 l sós, cukros, citromhéjjal és fahéjjal ízesített vízben 2-3 percig főzzük,majd a tejfölben simára kevert liszttel besűrítjük. néhány percig forraljuk és melegen vagy hidegen tálaljuk.

Egresleves

Hozzávalók:


50 dkg egres

5 dkg vaj

1 dl tejföl

1 tojássárgája

cukor


Elkészítés:

A megtisztított egrest a vajban addig pároljuk, míg a szemek szétpukkadnak. Akkor feleresztjük 1 l hideg vízzel, megízesítjük és felforraljuk. A tálban simára keverjük a tojássárgáját a tejföllel, majd óvatosan rámerjük a forró levest. Melegen és hidegen egyaránt tálalhatjuk.

Citromleves

Hozzávalók:


2 nagyobb citrom

1 ek. liszt

1 dl tejföl

2 tojássárgája

cukor

fahéj


Elkészítés:

A karikára vágott citromot a sóval, cukorral és fahéjjal 1 l vízben puhára főzzük. Közben elkeverjük a lisztet a tejföllel és ezzel sűrítjük be. Az egészet áttörjük és a tojássárgákkal dúsítjuk. Hidegen vagy melegen tálaljuk.

Nyers málnaleves

Hozzávalók:


30 dkg málna

10 dkg porcukor

1 csipet só

2 tojássárgája


Elkészítés:

A porcukorral meghintett málnát lefedett porcelánedényben néhány óráig állni hagyjuk, majd beletesszük a sót és simára keverjük benne a tojássárgákat. Jéghidegen kínáljuk.

Csontleves

Hozzávalók:


70-80 dkg marhacsont

20 dkg vegyes zöldség

5 dkg zeller

1 darabka karalábé

kelkáposzta

1-2 gomba

kis fej vöröshagyma

1 gerezd fokhagyma

1 kanálnyi paradicsompüré

szemesbors

idényben 1 zöldpaprika


Elkészítés:

A jól megmosott csontot 2 l vízben feltesszük főni és lassú forralással főzzük. Kb. egy óra múlva beletesszük a megtisztított zöldségféléket, egészben hagyjuk, megsózzuk, borsozzuk, belekeverjük a paradicsompürét és még 2 órán át főzzük, utána leszűrjük. A zöldségféléket metéltre vágjuk és a külön kifőzött kiskockával vagy eperlevéllel együtt a leszűrt levesbe tesszük.

Gulyásleves

Hozzávalók:


50 dkg marha apró hús

1 ek. zsír

1 fej vöröshagyma

2 gerezd fokhagyma

1 csapott ek. pirospaprika

1 késhegynyi köménymag

50 dkg burgonya

1-2 zöldpaprika és paradicsom vagy
2 ek. lecsó

A csipetkéhez:

1 tojás

5-6 csapott ek. liszt


Elkészítés:

A marhahúst valamivel kisebb kockákra vágjuk, mint a pörkölthöz szoktuk, megmossuk és lecsorgatjuk. Az apróra vágott hagymát megfuttatjuk a zsírban, megszórjuk pirospaprikával, gyorsan elkeverjük és egy kevés vízzel föleresztjük. Ha zsírjára pirult, beletesszük a húst, megsózzuk, és egy kevés vizet öntve alá, gyakori keverés közben pároljuk. Ha zsírjára sült, belekeverjük az összezúzott köménymagot, az apróra vágott fokhagymát, a kicsumázott zöldpaprikát és a meghámozott paradicsomot vagy a lecsót, és szükség szerint egy kevés vizet öntve alá - hogy le ne süljön - tovább pároljuk. Ha a hús már majdnem puha, felöntjük 1.5 l vízzel, beletesszük az apró kockára vágott burgonyát, és mielőtt a burgonya is egészen megfőne, beletesszük az egy tojásból gyúrt csipetkét.

Bojtárleves

Hozzávalók:


25 dkg sertés apró hús

1 fej hagyma

1 kanál zsír

1 késhegynyi pirospaprika

1 ek. liszt

2 ek. tarhonya

1 dl tejföl


Elkészítés:

Az apróra vágott hagymát zsírban megpirítjuk, meghintjük pirospaprikával, beletesszük az apró kockára vágott húst, megsózzuk, és egy kevés vizet öntve alá addig pároljuk, míg a hús puhulni nem kezd. Ekkor meghintjük egy evőkanál liszttel, elkeverjük, beletesszük a tarhonyát, felöntjük vízzel, és addig főzzük, míg a hús is, a tarhonya is meg nem puhul. Tálalás előtt belekeverjük a tejfölt.

Káposztaleves füstölt kolbásszal

Hozzávalók:


50 dkg savanyú káposzta

4 dkg zsír

6 dkg liszt

2 dkg hagyma

1 kák. pirospaprika

40 dkg füstölt kolbász

5 dkg füstölt szalonna

1 dl tejföl


Elkészítés:

A savanyú káposztát 1.5 l vízben (vagy füstölt hús levében) puhára főzzük. A füstölt szalonnát kockára vágjuk, megpirítjuk, beleforgatjuk a vékony karikára vágott kolbászt, és az egészet a levesbe tesszük. A zsírból és a lisztből zsömleszínű rántást készítünk, teszünk bele egy kanál reszelt vöröshagymát, egy kávéskanál pirospaprikát, öntünk rá egy kevés hideg vizet, a levesbe keverjük és 10 percig forraljuk. Tálalás előtt belekeverjük a tejfölt.

Csirkeaprólék-leves

Hozzávalók:


50 dkg csirkeaprólék

1 csomó vegyes zöldség

1 fej karalábé

1 csapott ek. zsír

1 kik. liszt

1 csomó zöldpetrezselyem

betétnek 5 dkg rizs


Elkészítés:

Az aprólékot megmossuk, a fejből a szemeket kiemeljük, a lábakról lecsapjuk a körmöket, majd az aprólékot egy evőkanál zsírban kissé átpirítjuk. A megtisztított zöldséget és a meghámozott karalábét apró kockára vágjuk és a húshoz adjuk. Néhány percig együtt pároljuk - hogy zsírjára süljön - megszórjuk egy kiskanál liszttel, elkeverjük, majd felöntjük 1.5 l vízzel. Ízlés szerint sózzuk, és kis lángon, csendes forralással főzzük. Ha a hús majdnem puha, 5 dkg megtisztított, megmosott rizst teszünk bele, és készre főzzük a levest. Ha a levét nagyon elfőtte volna, még a rizs befőzése előtt felöntjük egy kevés vízzel. Néhány perccel tálalás előtt beletesszük az apróra vágott zöldpetrezselymet.

Csirágleves

Hozzávalók:


50 dkg friss vagy
30 dkg konzervcsirág

3 dkg vaj vagy zsír

5 dkg liszt

1 dl tej

1 ek. ételízesítő

1 csomó zöldpetrezselyem

cukor


Elkészítés:

A megtisztított és kockára vágott csirágot 1.5 l gyengén sós, cukros vízben egy evőkanál ételízesítővel puhára főzzük. A vajból vagy zsírból a liszttel, vágott zöldpetrezselyemmel egészen világos rántást készítünk, egy kevés hideg vízzel és a tejjel felengedjük, a levesbe keverjük és még 10 percig forraljuk. Ha a sűrűbb leveseket szeretjük, apró galuskát főzhetünk bele.

Kapros burgonyaleves

Hozzávalók:


5 dkg füstölt szalonna

2 pár debreceni

50 dkg burgonya

2 tojássárgája

1 marék kapor

1 késhegynyi pirospaprika

kevés törött bors


Elkészítés:

A szalonnát apró kockára vágjuk és kiolvasztjuk. A pörcöt zsírjában hagyva beletesszük az ujjnyi darabokra vágott debrecenit, a kis kockára vágott burgonyát, meghintjük pirospaprikával és föleresztjük 1.5 l vízzel. Belehintjük a vágott kaprot, ízesítjük sóval, törött borssal, és addig főzzük, míg a burgonya teljesen meg nem puhul. Ekkor levesszük a tűzről. 2 tojássárgáját simára keverünk egy-két kanál levessel, belekeverjük a többi levesbe. Vigyázzunk, hogy ne legyen túl forró, mert akkor a tojás összefut. Aki szereti a savanykás ízt, néhány csepp ecettel vagy citrommal ízesítheti.

Kelkáposztaleves virslivel

Hozzávalók:


1 kis fej kelkáposzta

1 fej vöröshagyma

1 gerezd fokhagyma

1 kanál zsír

1 kanál liszt

1 késhegynyi pirospaprika

köménymag

törött bors

2 pár virsli


Elkészítés:

A jól megmosott kelkáposztát apró darabokra vágjuk, és köménymagos, gyengén sós vízben puhára főzzük. A zsírból, lisztből sötét zsemleszínű rántást készítünk, belekeverjük az apróra vágott vöröshagymát, a szétzúzott fokhagymát, megszórjuk pirospaprikával, felöntjük egy kevés hideg vízzel, elkeverjük és szűrőkanálon a megfőtt kelkáposztára szűrjük. Törött borssal ízesítjük, beletesszük a karikára vágott virslit és még néhány percig forraljuk.

Májpüréleves

Hozzávalók:


2 kis doboz májkrém

1 csomó zöldpetrezselyem

1 késhegynyi törött bors

2 tojássárgája

4 ek. tej vagy tejszín


Elkészítés:

A májkrémet simára keverjük 8 dl vízzel vagy csontlével, ízesítjük az apróra vágott zöldpetrezselyemmel, törött borssal, és ízlés szerint megsózva 10 percig főzzük. 2 tojássárgáját elkeverjük a tejjel - esetleg tejszínnel - és tálalás előtt a már nem fővő levesbe keverjük.

Hamisleves

Hozzávalók:


5 dkg vaj

1 ek. liszt

3 dl tej

1 kanál ételízesítő

2 tojássárgája

2-3 ek. rizs

1 csomó zöldpetrezselyem


Elkészítés:

A forró vajba egy evőkanál lisztet keverünk, halványra pirítjuk, beletesszük az apróra vágott petrezselymet, felöntjük 8 dl vízzel, simára keverjük és felforraljuk. Beletesszük az ételízesítőt, 3 dl tejet, és ha forr, belefőzzük a rizst. Tálalás előtt belehabarjuk a tojássárgáját. Ízlés szerint sózzuk.

Füstölthúsleves

Hozzávalók:


1 l füstölthúslé

1/2 kanál zsír

1 kanál liszt

2 dl tejföl

2 tojássárgája

1 zsemle


Elkészítés:

A füstölt hús levét zsírtalanítjuk (a tetején lévő zsírréteget szűrőkanállal leszedjük, ebből rántást készíthetünk), és ha túl sós lenne, vízzel hígítjuk. Világos rántást készítünk és föleresztjük a húslével. A tejfölt elhabarjuk a tojássárgájával és a forró levesbe öntjük, de tovább már nem forraljuk. Pirított zsemlekockával tálaljuk.

Halleves

Hozzávalók:


50 dkg vegyes hal

1 kis fej vöröshagyma

15 dkg sárgarépa

15 dkg petrezselyemgyökér

5 dkg zeller

1 babérlevél

1 kák. pirospaprika

1 kanál ecet

4 dkg zsír

5 dkg liszt

1 zsemle

1 dl tejföl

cukor

törött bors


Elkészítés:

A megtisztított halat 1.5 l sós, gyengén ecetes, babérleveles, borsos, hagymás vízben megfőzzük, majd leszűrjük. A haldarabokat kiszálkázzuk, és a halhúst félretesszük. 4 dkg zsírból, 5 dkg lisztből zsemleszínű rántást készítünk, elkeverjük benne a pirospaprikát, föleresztjük egy kevés hideg vízzel és a levesbe öntjük. Beletesszük a kiszálkázott halhúst, a tejfölt, néhány percig forraljuk, ízlés szerint ecettel, cukorral utánaízesítjük, és pirított zsemlekockával tálaljuk.

Almaleves

Hozzávalók:


50 dkg alma

1 ek. cukor

kevés citromhéj

2 tojássárgája

2 ek. tejföl

1 dl bor

1 csipet só


Elkészítés:

Az almát meghámozzuk és szeletekre vágjuk, esetleg reszeljük és 2 dl vízzel puhára pároljuk. föleresztjük fél liter vízzel, a borral, ízesítjük egy kanál cukorral, citromhéjjal és csipetnyi sóval, és felforraljuk. A tojássárgáját elkeverjük a tejföllel és a forró levesbe keverjük. Melegen és hidegen is fogyaszthatjuk. Vajban pirított zsemlekockát adhatunk hozzá.

Levesbetétek

Daragaluska

Elkészítés:

egy egész tojást egy csipet sóval felverünk, és annyi darát öntünk bele, hogy jó sűrű masszát kapjunk. Legalább egy óráig pihentetjük, majd a levesbe mártott kiskanállal kis galuskákat szaggatunk belőle a fővő levesbe. 4-5 percig főzzük, míg duplájukra nem nőttek, és egyet megkóstolunk, hogy átfőtt-e. Ha a kettévágott galuska közepe is üveges, jó a galuskánk.

Somogyi galuska

Elkészítés:

Úgy készül, akár a daragaluska, de fele darával, fele liszttel állítjuk össze.

Tepertőgombóc

Hozzávalók:


3 dkg apróra vágott tepertő

2 tojás

6 dkg morzsa

3 dkg liszt

1 csokor apróra vágott petrezselyem

1 mk. majoránna


Elkészítés:

A hozzávalókat összedolgozzuk, a masszából vizes kézzel apró gombócokat formálunk és a forró levesbe főzzük őket. Zöldséglevesbe kitűnő.

Vajas galuska

Hozzávalók:


15 dkg liszt

5 dkg vaj

1 tojás


Elkészítés:

A vajat a tojással elkeverjük, megsózzuk, és annyi lisztet keverünk hozzá, hogy galuskatészta keménységű legyen. Kiskanállal galuskákat szaggatunk belőle és a forró levesben megfőzzük.

Rántott borsó

Hozzávalók:


1 tojás

1 dl tej

6 dkg liszt

zsír a kisütéshez


Elkészítés:

A tojást a tejjel, liszttel, sóval elkeverve palacsintatésztát készítünk. Nagy lyukú szűrőbe öntjük és megforrósított zsírba cseppentjük. A zsírban a borsó nagyságú palacsintatésztát megforgatjuk, és ha pirosra sült, leszűrjük. tálaláskor tesszük a levesbe.

Pirított zsemlekocka

Elkészítés:

Két zsemlét előbb szeletekre, majd csíkokra, végül kis kockákra vágunk. Egy evőkanál zsírt megforrósítunk, és a zsemlekockákat beleforgatva, gyakran kevergetve rózsaszínűre pirítjuk. A zsemlekockát piríthatjuk zsiradék nélkül is - szárazon - a sütőben gyakori forgatás, keverés közben.

Sonkagombóc

Hozzávalók:


5 dkg vaj

1 tojás

1 tojássárgája

7 dkg főtt, darált sonka

1 kanál zsemlemorzsa

1 kanál főtt

áttört burgonya

törött bors


Elkészítés:

A zsírt jól kikeverjük a tojásssal, beletesszük a darált sonkát, a burgonyát, egy kanál zsemlemorzsát, sóval, törött borssal ízesítjük, kis gombócokat formálunk belőle és a forró levesben 10-15 percig főzzük. Sonka helyett bármilyen sülthúsmaradékot felhasználhatunk.

Rizsgombóc

Hozzávalók:


7 dkg rizs

1 kák. zsír

1 dkg vaj

1 tojás

1 tojássárgája

1 kanál liszt

kevés zöldpetrezselyem


Elkészítés:

A rizst a zsírban üvegesre forrósítjuk, felöntjük kétszeres mennyiségű vízzel, megsózzuk és fedő alatt puhára pároljuk (ha van maradék párolt rizsünk, azt is felhasználhatjuk). Egy tojást meg egy tojássárgáját összekeverjük a vajjal, a kihűlt rizzsel, ízesítjük vágott zöldpetrezselyemmel, sóval, és a lisztes kézzel formált kis gombócokat a levesben néhány percig főzzük.

Burgonyás galuska

Hozzávalók:


2 szem burgonya

1 tojás

diónyi vaj

liszt


Elkészítés:

A héjában főtt burgonyát megtisztítjuk, melegen áttörjük, elkeverjük a vajjal, egy csipet sóval és annyi liszttel, hogy keményebb galuskatésztát kapjunk. Kiskanállal apró galuskákat szaggatunk belőle. Paradicsom-, sóska-, kaporlevesbe való.

Köretek, főzelékek

Ropogós újburgonya

Hozzávalók:


1 kg apró szemű újburgonya

3 ek. zsír


Elkészítés:

A megforrósított zsírra rádobjuk az alaposan megmosott, de héjas újburgonyát és saját levében, fedő alatt puhára pároljuk. Párolás közben nem sózzuk meg és nem kevergetjük, hanem a lábast rázogatjuk, hogy a burgonyaszemek egyenletesen puhuljanak. Végül a fedőt levéve, nagy lángon ropogós barnára sütjük és csak a tálon sózzuk meg. Célszerű nagyon vastag falú, pl. vaslábasban készíteni. Ha nem kevertük, a burgonyák héját nem sértettük fel, nem kozmál oda a burgonyánk.

Ropogós burgonya

Hozzávalók:


1 kg apró szemű burgonya

olaj


Elkészítés:

A burgonyát héjában megfőzzük, majd meghámozzuk, egészben a bő, forró olajba vetjük. Mikor egyik oldaluk már ropogósra sült, pecsenyelapáttal óvatosan megfordítjuk a krumplikat, nehogy szétessenek, és a másik oldalukat is megpirítjuk. Az olajat lecsepegtetjük mielőtt tálra rakjuk, és csak ekkor sózzuk meg.

Szalonnás burgonyafőzelék

Hozzávalók:


1 kg újburgonya vagy
apró szemű öreg burgonya

15 dkg füstölt szalonna

2 fej vöröshagyma

2 ek. liszt

1 húsleveskocka

törött bors


Elkészítés:

A burgonyát meghámozzuk, gőzben vagy sós vízben puhára főzzük és leszűrjük. Fölszeleteljük, becakkozzuk és ropogósra sütjük a szalonnát, a szalonnaszeleteket kivesszük és félretesszük; a zsírjában megpirítjuk az apróra vágott hagymát, meghintjük a liszttel, fölengedjük fél liter krumplilével vagy vízzel, amelyben a leveskockát feloldottuk, belerakjuk a megpuhult burgonyát és törött borssal meghintve néhány percig együtt pároljuk. Tálaláskor a főzelék tetejére rakjuk a ropogós szalonnaszeleteket.

Hagymakrémes burgonya

Hozzávalók:


8 szép burgonya

2 ek. zsír

2 fej vöröshagyma

2 ek. liszt

3 dl tej

5 dkg reszelt sajt

törött bors


Elkészítés:

A burgonyát meghámozzuk, hosszúkásra vágva sós vízben puhára főzzük, majd leszűrjük és az egyik kanál zsírral kikent mély tűzálló tálba öntjük. Közben a másik kanál zsírban megpirítjuk a karikára vágott hagymát, meghintjük liszttel, és a tejjel fölengedve megsózzuk, megborsozzuk. Mártás sűrűségűre forraljuk, a burgonyára öntjük és a sütőben felső lángon megpirítjuk a tetejére szórt reszelt sajtot.

Alufóliás burgonya

Hozzávalók:


12 szem közepes nagyságú burgonya

10 dkg vaj

10 dkg reszelt sajt

2 dl tejföl

1 kis csomó újhagyma vagy
kevés reszelt vöröshagyma


Elkészítés:

A burgonyákat kefével, váltott vízben alaposan megtisztítjuk és egyenként alufóliába csomagolva a sütőben kb. egy óráig sütjük. Már előzőleg elkészítjük a mártást: a jó puha vajat habosra keverjük a sajttal és a tejföllel, és finomra vágott újhagymával vagy reszelt vöröshagymával, sóval ízesítjük. A mártást jégbe hűtjük, és külön tálkában adjuk a fóliába csomagolt sült burgonyához, hogy ki-ki saját ízlésének megfelelő mennyiségű mártást rakjon a kicsomagolt és kettévágott krumplijára.

Burgonyagombóc

Hozzávalók:


25 dkg főtt, áttört burgonya

1 ek. búzadara

diónyi zsír

1 csokor petrezselyemzöld

1 tojás

liszt


Elkészítés:

Az áttört burgonyát és búzadarát a zsírban megpirítjuk, majd a tűzről levéve meghintjük a finomra vágott petrezselyemzölddel, beletesszük a tojást, és annyi liszttel dagasztjuk be, hogy könnyű tészta legyen. Sóval ízesítjük, kis gombócokat formálunk belőle és sós vízben kifőzzük (különösen finom, ha a tálon meghintjük karikára vágott, lisztbe mártott és bő, forró olajban kisütött hagymával).

Karalábéfőzelék

Hozzávalók:


1 kg karalábé

5 dkg zsír

1 ek. liszt

1 csokor petrezselyemzöld

1 dl tejföl


Elkészítés:

A meghámozott karalábét kockára vágjuk, és egy kevés sóval a zsírban, saját levében vagy egy kevés vízzel puhára pároljuk. Zsírjára sütjük, meghintjük a liszttel, kevés vízzel engedjük föl, és a petrezselyemzölddel meghintve, megtejfölözve tálaljuk.

Vajas kelbimbó

Hozzávalók:

1/2 kg kelbimbó (vagy 1 doboz mélyhűtött kelbimbó)

4 dkg vaj

Elkészítés:

A megtisztított, sós vízben puhára főzött kelbimbót leszűrjük és forró - de nem barna - vajjal keverjük össze. Ha mélyhűtött kelbimbóból készítjük, a még fagyos kelbimbót lobogó, forró sós vízbe öntjük, és a forrástól számított 10 percig főzzük. Leszűrjük és elkeverjük a vajjal.

Sajtos kelbimbó

Hozzávalók:


fél kg kelbimbó vagy
1 doboz mélyhűtött kelbimbó

1.5 dl tejföl

1 tojássárgája

10 dkg sajt

törött bors

5 dkg vaj


Elkészítés:

A kelbimbót a vajas kelbimbónál leírt módon megfőzzük és 2 dkg vajjal kikent mély tűzálló tálba öntjük. A tejfölt összekeverjük a tojássárgájával, a sajt felével, sóval meg törött borssal, a kelbimbóra öntjük, rárakjuk a maradék vajat és ráhintjük a sajt maradékát. A sütőben felső lángon pirosra sütjük.

Sült hagyma

Hozzávalók:


5 nagy vöröshagyma

3 csésze olaj

1/3 csésze fehérbor

ecet

törött bors

majoránna

5 dkg vaj


Elkészítés:

A hagymát megtisztítjuk, vastagon fölszeleteljük és az olajból, borból, ecetből készült, sóval, majoránnával ízesített páclében 1 órán át állni hagyjuk. Ezután a levét lecsurgatjuk, a hagymát kivajazott tűzálló tálra rakjuk, tetejére is vajdarabkákat teszünk és a sütőben megsütjük.

Szalonnás lencse

Hozzávalók:


20 dkg húsos füstölt szalonna

10 szem apró hagyma

40 dkg lencse

1 szál sárgarépa

1 petrezselyemgyökér

kis darab zellergumó

1 nagy gerezd fokhagyma

1 csokor petrezselyemzöld

1 ek. liszt

1 dl tejföl


Elkészítés:

A lencsét kiválogatjuk és előző este beáztatjuk. A szalonnát fölszeleteljük, a szélét becakkozzuk, kiolvasztjuk, majd beledobjuk a megtisztított, egészben hagyott hagymát. Együtt megpirítjuk, majd a szalonnaszeleteket kivesszük, félretesszük. A hagymára öntjük a lencsét, a kettévágott zöldségeket és az ízesítőket. (A petrezselyemcsokrot tálalás előtt ne feledjük kidobni belőle!) Annyi vizet öntünk rá, amennyi ellepi, és puhára főzzük. Ha a szalonna nem volt túl sós, meg is sózzuk. Nem szabad levesesnek lennie, a magyar ízlésnek jobban megfelel, ha a lisztet elhabart tejföllel besűrítjük. Tálaláskor a szalonnaszeleteket a tetejére tesszük.

Zsemlegombóc

Hozzávalók:


3 zsemle

tej

2 ek. zsír

liszt

2 tojás

1 dkg élesztő


Elkészítés:

A szikkadt zsemléket kockára vágjuk és a zsírban megpirítjuk. Ezután leöntjük annyi tejjel, amennyi ellepi, és egy órát állni hagyjuk, hogy a zsemle jól megszívhassa magát. Ekkor ütjük bele a tojásokat, sóval ízesítjük, és annyi liszttel keverjük össze, hogy galuska keménységű tésztát kapjunk. Könnyebb lesz a gombócunk, ha 1 dkg élesztőt is morzsolunk a tejbe és azzal dagasztjuk meg a tésztát. 10 percig állni hagyjuk, majd vizes kézzel gombócokat formálva belőle, sós vízben 5-10 percig főzzük. Tálalás előtt vágjunk ketté egy gombócot és kóstoljuk meg, hogy átfőtt-e. Vadas húshoz és szalontüdőhöz illik a legjobban.

Finomfőzelék

Hozzávalók:


60 dkg vegyes zöldség

10 dkg karalábé

10 dkg konzerv (vagy friss) zöldborsó

4 dkg zsír

2 ek. liszt

1 dl tej

1 csomó petrezselyemzöld

cukor


Elkészítés:

A megtisztított zöldségféléket apró kockára vágjuk, megmossuk, és annyi vízben, amennyi ellepi, feltesszük főni. A zsírból, lisztből, az apróra vágott petrezselyemzöldből világos rántást készítünk, a tejjel és kevés vízzel feleresztjük és a puhára főtt zöldséget berántjuk. Cukorral ízesítjük és jól felforraljuk. Ha konzerv zöldborsót használunk, azt akkor tegyük bele, ha a többi zöldségféle már megfőtt.

Sárgaborsópüré

Hozzávalók:


40 dkg feles sárgaborsó

4 dkg zsír

1 ek. liszt

1 kis fej vöröshagyma

1 gerezd fokhagyma

1 késhegynyi törött bors


Elkészítés:

A megtisztított és meleg vízben áztatott sárgaborsót hideg vízben feltesszük főni (jobb ízű lesz, ha füstölt húst vagy szalonnát főzünk bele). A lisztből, zsírból világos rántást készítünk, ízesítjük apróra vágott hagymával, szétzúzott fokhagymával, kevés hideg vízzel felengedjük és a megfőtt borsóra öntjük. Felforraljuk, szitán áttörjük és sóval, törött borssal ízesítve tálaljuk.

Tejes burgonya (gyenge gyomrúaknak, epéseknek)

Elkészítés:

Személyenként 25-30 dkg burgonyát meghámozunk, megmosunk, szeletekre vágunk és vajjal kikent tűzálló tálba tesszük. Öntünk rá egy diónyi vajjal és egy kevés sóval felforralt 2 dl tejet és a sütőben puhára pároljuk. Mire a burgonya megpuhul, a tejet magába szívja.

Rántott burgonya

Elkészítés:

Fél kilogramm burgonyából 3-4 dkg vajjal készített sűrű burgonyapürébe két tojássárgáját keverünk és hűlni hagyjuk, amíg keménnyé dermed. Vizes kézzel kis gombócokat formálunk belőle, kissé ellapítva lisztbe mártjuk és forró olajban kisütjük (maradék burgonyapüréből is készíthető).

Sajtos burgonya

Elkészítés:

A hámozott, kockára vágott burgonyát kevés sós, petrezselymes vízben puhára főzzük és leszűrjük. Vajmorzsákat teszünk rá és reszelt sajttal meghintve tálaljuk.

Burgonyapecsenye

Hozzávalók:


4 nagy burgonya

2 ek. liszt

4 ek. tej

3 tojás

törött bors

zöldpetrezselyem

zsír


Elkészítés:

A meghámozott burgonyát nyersen megreszeljük, a levét kinyomjuk és hozzákeverjük a lisztet, a tejet, a három tojássárgáját, az apróra vágott zöldpetrezselymet, a sót, törött borsot és két tojásfehérjéből vert habot. Forró zsírba kanállal galuskákat szaggatunk belőle és megsütjük.

Sonkás gombóc

Hozzávalók:


50 dkg burgonya

3 ek. liszt

2 tojás

10 dkg főtt sonka

törött bors

A kisütéshez:

zsír


Elkészítés:

A burgonyát héjában megfőzzük, megtisztítjuk és még melegen áttörjük. Elkeverjük a liszttel, két tojássárgájával, 10 dkg darált főtt sonkával, törött borssal, sóval, és végül a tojásfehérjékből vert habbal. A masszából gombócokat formálunk, kissé ellapítjuk és forró zsírban kisütjük őket.

Sajtos karfiol

Hozzávalók:


1 kg karfiol

5 dkg vaj

10 dkg reszelt sajt

2 dl tejföl


Elkészítés:

A karfiolt jól megmosva, gyengén sós vízben megfőzzük. Vigyázzunk, hogy szét ne főjön! A vajat felolvasztjuk, elkeverjük a reszelt sajttal, a tejföllel, megsózzuk és a tűzálló tálba helyezett karfiolra öntjük úgy, hogy mindenütt beborítsa. Néhány percig sütjük, míg a teteje egy kissé meg nem pirul.

Karfiol rántva

Hozzávalók:


2 kg karfiol

2 ek. liszt

2 tojás

10 dkg zsemlemorzsa

zsír a kisütéshez


Elkészítés:

A megfőtt karfiol vizét lecsurgatjuk, a karfiolt rózsáira szedjük és kissé megsózzuk. Lisztbe, felvert tojásba, zsemlemorzsába bundázzuk és forró zsírban kisütjük. A rántott karfiolt tartár- vagy paradicsommártással önálló ételként is adhatjuk.

Káposztás rizs

Hozzávalók:


50 dkg káposzta

20 dkg rizs

1 fej vöröshagyma

1 kanál zsír

1 kák. ételízesítő


Elkészítés:

A káposztát legyaluljuk és besózva állni hagyjuk. Egy kanál zsírban megfonnyasztjuk az apróra vágott vöröshagymát, beletesszük a sóból kinyomott káposztát és aranysárgára pirítjuk. Belekeverjük a rizst, felöntjük fél liter vízzel, teszünk bele egy kávéskanál ételízesítőt és fedő alatt - kis lángon - puhára pároljuk.

Párolt paprika

Elkészítés:

Húsos, nem erős zöldpaprikát megmosunk, a csutkákat, ereket kivágjuk, a paprika húsát pedig metéltre vágjuk. Egy evőkanál zsírt megforrósítunk, teszünk bele egy fej karikára vágott hagymát, azután a paprikát és mindkettőt együtt pároljuk. Megsózzuk, és ha a paprika megpuhult, egy kiskanál ecetet öntünk rá és húshoz tálaljuk.

Sajtos gombóc

Hozzávalók:


3 zsemle

10 dkg reszelt sajt

2 tojás

3 dkg vaj

3 dkg zsír

kevés tej


Elkészítés:

A szikkadt zsemléket tejbe áztatjuk, majd kifacsarjuk és megdaráljuk. Teszünk bele 5 dkg reszelt sajtot, két tojássárgáját, a vajat, megsózzuk, végül hozzákeverjük a tojásfehérjékből vert kemény habot. Gombócokat formálunk belőle és forró, sós vízben kifőzzük. Leszűrjük, zsírba forgatjuk és tálaláskor megszórjuk a maradék reszelt sajttal. Kifőzés előtt készítsünk próbagombócot, és ha ez szétfőne, keverjünk még egy kis zsemlemorzsát is a masszába.

Saláták

Tejfölös saláta

Hozzávalók:


1 nagy fej saláta

1 tojássárgája

1 dl olaj

1/2 dl fehérbor

1 kák. mustár

1 kák. porcukor

csipetnyi só

pár csepp citromlé

1 ek. reszelt vöröshagyma

2 dl tejföl

1 gerezd fokhagyma

10 dkg rokfort sajt

törött bors


Elkészítés:

A tojássárgájába habverővel cseppenként belekeverjük az olajat, a mustárral, sóval, cukorral, citromlével ízesítjük, felengedjük a borral és belekeverjük a tejfölt, hagymát, a megtört fokhagymát meg a villával összenyomott sajtot. A salátát leveleire szedjük, megmossuk és nemcsak lecsöpögtetjük a szitán, de konyharuhába tekerve ki is nyomkodjuk belőle a vizet. Ezután laskára vágjuk, hogy villával is könnyen fogyasztható legyen. Közvetlenül tálalás előtt leöntjük a jégbe hűtött mártással.

Reteksaláta

Hozzávalók:


2 csomag retek vagy
1 nagy feketeretek

törött bors

citromlé

metélőhagyma


Elkészítés:

A megtisztított retket vékonyan fölszeleteljük, besózzuk és állni hagyjuk. Közvetlenül tálalás előtt megöntözzük citromlével, enyhén megborsozzuk és a tetejére apróra vágott metélőhagymát hintünk.

Nyári vitaminsaláta

Hozzávalók:


1 csomó hónaposretek

2 alma

2 uborka

ecet

olaj

mustár

cukor


Elkészítés:

A hozzávalókat meghámozzuk, megreszeljük, majd enyhén ecetes, mustáros-cukros-sós, bőven olajos mártással öntjük le és azonnal fogyasztjuk.

Spárgasaláta

Hozzávalók:


1 kg spárga

2 tojásból készült francia majonéz

2 dl tejföl

cukor


Elkészítés:

A meghámozott, hüvelyknyi darabokra vágott spárgát enyhén sós-cukros vízben puhára főzzük, majd szitán lecsurgatjuk. Végül összekeverjük a tartármártással és jól lehűtve tálaljuk. Nagyon szép, ha a tálat fejessalátalevelekkel béleljük ki és úgy öntjük bele a majonézes spárgát, a tál közepére pedig a salátaszívet szúrjuk díszítésül.

Karfiolsaláta

Hozzávalók:


50 dkg karfiol

1 kák. mustár

1 kák. ecet

1 kák. apróra vágott vöröshagyma

4-5 kák. olaj

törött bors

csipet cukor


Elkészítés:

A karfiolt rózsáira szedjük és sós vízben puhára főzzük. A mustárt elkeverjük az ecettel, olajjal, hagymával, sóval, törött borssal, cukorral ízesítjük és a karfiolrózsákra öntjük. Legalább egy órán át állni hagyjuk.

Majonézes karfiol

Hozzávalók:


50 dkg karfiol

1 tojásos francia majonéz

1 dl tejföl


Elkészítés:

A karfiolt rózsáira szedjük, sós vízben megfőzzük és lecsurgatva lehűtjük. A majonézt a tejföllel hígítjuk, összekeverjük a karfiollal és jó hidegen tálaljuk.

Nyers céklasaláta

Hozzávalók:


1 kg cékla

1 nagy szál torma

ecet

porcukor

olaj


Elkészítés:

A céklát nyersen meghámozzuk, tökgyalun legyaluljuk és ecettel, sóval néhány napig állni hagyjuk. Ezután tesszük bele a reszelt tormát meg a cukrot és üvegbe nyomkodjuk. Tálalás előtt a kiszedett adagba egy kevés olajat keverünk.

Zellersaláta

Hozzávalók:


1 kg zeller

ecet

cukor

olaj


Elkészítés:

A zellert meghámozzuk, vékonyan fölszeleteljük és ecetes-sós-cukros páclében puhára főzzük. Ebben a páclében hagyjuk kihűlni és tálalás előtt kevés olajat keverünk a levébe.

Kelkáposzta-saláta

Hozzávalók:


50 dkg-os tömör kelkáposztafej

1/2 dl olaj

reszelt citromhéj

1/2 citrom leve

mustár

1 dl tejföl

1 tojássárgája


Elkészítés:

A kelfej ereit és torzsáját kivágjuk, leveleit vékony laskára metéljük és egy órán át besózva állni hagyjuk. A tejfölt elkeverjük a tojássárgájával, az olajat opálosra keverjük a citromhéjjal és a citromlével, beletesszük a mustárt, egy csipet sót, a tojásos tejfölt, végül a kinyomott kelre öntjük. Legalább egy óra hosszat állni hagyjuk, csak utána fogyasztjuk.

Téli vitaminsaláta

Hozzávalók:


25 dkg hordós káposzta

2 pár virsli

3 ecetes uborka

2 alma

1 sárgarépa

2 tojásból készült francia majonéz

2 dl tejföl


Elkészítés:

A kinyomkodott káposztát összekeverjük a karikára vágott uborkával, a meghámozott, kockára vágott almával, fölszeletelt virslivel és a reszelt sárgarépával. Leöntjük a tejföllel hígított majonézzel és egy-két óra múlva fogyasztjuk (készíthetjük kemény tojásból készült tartármártással is, akkor belevágjuk kockára a keménytojások fehérjét is).

Majonézes burgonya

Hozzávalók:


1 kg burgonya

1 nagy fej vöröshagyma

olaj

ecet

porcukor

2 tojásból készült francia majonéz

2 dl tejföl


Elkészítés:

A közönséges burgonyasalátát néhány óráig állni hagyjuk, majd alaposan lecsurgatjuk és összekeverjük a tejföllel hígított francia majonézzel.

Majonézes gombasaláta

Hozzávalók:


50 dkg gomba

1 tojásból készült francia majonéz

1 dl tejföl

ecet


Elkészítés:

Ha a gomba apró szemű, csak megtisztítjuk, de egészben hagyjuk, ha nagyobb, cikkekre vágjuk és ecetes forró vízben öt percig főzzük. Ezután a levét lecsurgatjuk, a gombát kihűtjük és összekeverjük a tejföllel hígított majonézzel.

Burgonyasaláta karfiollal

Hozzávalók:


25 dkg burgonya

25 dkg karfiol

1 tojás

1 dl tejföl

cukor

mustár

citromlé

törött bors


Elkészítés:

A karikára vágott, főtt burgonyát összekeverjük a rózsáira szedett karfiollal. A kemény tojássárgáját áttörjük, elkeverjük egy mokkáskanál cukorral, sóval, kávéskanál mustárral, töröttborssal, 1 dl tejföllel, pár csepp citromlével. Ezzel a mártással öntjük le a burgonyás karfiolt. Igen jó bele egy főtt zeller és egy nyers alma szeletekre vágva. A saláta tetejét meghintjük apróra vágott petrezselyemzölddel és a keménytojás lereszelt fehérjével.

Majonézes zöldborsó

Hozzávalók:


1 kg hüvelyes - vagy 40 dkg konzerv - zöldborsó

2 csapott ek. majonéz (készen kapható)

1/2 kák. mustár

1 dl tejföl

pár csepp citromlé

porcukor

1 csomó petrezselyemzöld


Elkészítés:

A kifejtett zöldborsót megmossuk, egy kevés vízben - vagy gőzben - puhára főzzük, aztán leszűrjük. Ha konzervből készítjük, akkor csak leszűrjük. Egy tálkában elkeverjük a majonézt a mustárral, ízesítjük citromlével, porcukorral, hozzáadjuk a tejfölt és ízlés szerint megsózzuk. A kihűlt zöldborsót összekeverjük a majonézzel, megszórjuk apróra vágott zöldpetrezselyemmel, fogyasztásig jégre tesszük.

Hússaláta

Hozzávalók:


15-20 dkg főtt vagy sült hús

25 dkg burgonya

1 zeller

2 alma

2 dl majonézmártás

petrezselyemzöld

1-2 főtt tojás


Elkészítés:

A minden zsiradéktól, bőrtől megtisztított sertés-, marha- vagy szárnyashúst vékony metéltre vágjuk. A héjában főtt burgonyát, főtt zellert még melegen meghámozzuk és hűlni hagyjuk. Az almát is meghámozzuk, magházát kivájjuk és az almát metéltre vágjuk. Az egészet elkeverjük a majonézmártással és hidegre tesszük. Apróra vágott zöldpetrezselyemmel megszórva, keménytojás-karikákkal, esetleg néhány hússzelettel díszítve tálaljuk.

Magyaros hússaláta

Hozzávalók:


30 dkg marhahús (sovány színhús)

30 dkg párizsi

20 dkg vöröshagyma

10 dkg csemegeuborka

10 dkg lecsó

1 ek. pirospaprika

1 késhegynyi törött bors

2-3 ek. olaj


Elkészítés:

A sovány marhahúst megfőzzük, a párizsi héját lehúzzuk és a húst meg a párizsit apró kockára vágjuk. Az olajban halványra pirítjuk a reszelt vöröshagymát, megszórjuk pirospaprikával, megsózzuk, belekeverjük a lecsót és jó tartalmas pörköltlevet készítünk. Beletesszük a kockára vágott húst, párizsit és az ugyancsak kockára vágott uborkát, valamint a törött borsot. Lehűtve tálaljuk.

Debreceni saláta

Hozzávalók:


15 dkg debreceni vagy gyulai kolbász

30 dkg párizsi

30 dkg burgonya

1 kis fej vöröshagyma

2-3 ek. ecetes torma

15 dkg konzerv zöldborsó

2 dl tartármártás


Elkészítés:

A héjában főtt, megtisztított burgonyát vékony karikára vágjuk, ugyancsak karikára vágjuk a kolbászt, kis kockákra a párizsit, majd keverőtálban elvegyítjük a reszelt vöröshagymával, ecetes tormával, a konzerv zöldborsóval (ezt előtte gondosan leszűrjük!), a tartármártással. Egy-egy szelet kolbásszal díszítve tálaljuk.

Szárnyashús-saláta

Hozzávalók:


20 dkg főtt vagy sült szárnyashús (kicsontozva)

20 dkg burgonya

5 dkg zeller

10 dkg alma

10 dkg majonéz

az ízesítéshez egy kevés mustár

porcukor

citrom vagy tárkonyecet

petrezselyemzöld


Elkészítés:

A kicsontozott szárnyashúst (bőre nélkül) metéltre vágjuk. A héjában főtt burgonyát és zellert, valamint az almát meghámozzuk, magházát kivesszük és szintén vékony szeletekre vágjuk. Az egészet elkeverjük a majonézzel, ízesítjük egy kevés mustárral, porcukorral, citrommal vagy tárkonyecettel, szükség szerint sóval és vágott petrezselyemzölddel. Tálalásig a hűtőszekrénybe tesszük (zeller helyett karikára vágott főtt tojást is tehetünk a salátára). A felhasznált szárnyas nevétől függően nevezzük csirke-, jérce-, pulyka-, stb. salátának.

Póréhagyma-saláta

Hozzávalók:


1 nagy szál póréhagyma

1 kák. citromlé

3 kák. olaj


Elkészítés:

A hagyma külső hártyáját lehúzzuk és zöldjéből 5 cm-t hagyunk csak rajta. Ezután 1 mm vastag szeletekre vágjuk, megömtözzük citromlével, olajjal és megsózva legalább egy órán át állni hagyjuk.

Húsételek

Bifsztek

Hozzávalók:


8 egyujjnyi vastag vesepecsenye-szelet

mustár

törött bors

2 ek. zsír

olaj


Elkészítés:

A hússzeleteket megborsozzuk, vékonyan megkenjük mustárral meg olajjal, és legalább másnapig állni hagyjuk. A megforrósított zsírban az előkészített szeletek mindkét oldalát 3-3 percig sütjük (ha nem szeretjük véresen, egy kicsit tovább), megsózzuk, és burgonyapürével meg párolt zöldségekkel kínáljuk.

Szokás a kisült hússzeletek tetejére egy-egy tükörtojást is ültetni, és külön csészében mustárt, ketchupot vagy worcester mártást adni hozzá.

Bélszín Mátyás király módra

Hozzávalók:


8 vékony szelet vesepecsenye

8 vékony szelet borjú- vagy sertésmáj

8 zsemleszelet

20 deka gomba

törött bors

a sütéshez zsír


Elkészítés:

A zsírban ropogósra sütjük, majd forró tálra rakjuk a zsemleszeleteket. Ugyanebben a zsírban megsütjük a megborsozott hússzeleteket és mindegyiket egy zsemleszeletre fektetjük. Végül a májszeleteket is megsütjük és befedjük velük a húst. A gombát négybe vágjuk, beletesszük a megmaradt zsírba, megsózzuk, borsozzuk és pár percig pároljuk. Végül a máj tetejére szórjuk és azonnal tálaljuk. Szokás még a rakott pirítósok tetejére zsírban sült hagymakarikákat hinteni.

Bélszínlángos

Hozzávalók:


8 vékony bélszínszelet

25 deka gomba

10 deka vaj

törött bors

1 tojásfehérje


Elkészítés:

A bélszínszeleteket vékonyra kiverjük ésmegborsozzuk. Apróra vágjuk a gombát, és 5 deka vajban, sóval, borssal ízesítve addig pároljuk, míg saját levét teljesen el nem főtte. Ezután a gombát négy hússzelet közepére halmozzuk (a szélén ujjnyi széles húscsík maradjon, ezt kenjük meg tojásfehérjével), ráborítjuk a másik négy hússzeletet, és a széleket összenyomkodjuk, hogy jól összeragadjanak. A szeleteket roston vagy vajban megsütjük, megsózzuk és burgonyapürével tálaljuk.

Borsos szelet

Hozzávalók:


8 vékony felsálszelet

2 ek. zsír

1 kis fej reszelt vöröshagyma

bőven törött bors


Elkészítés:

A kivert hússzeleteket a hagymával együtt zsíron, fedő alatt megpirítjuk, és annyi vizet öntünk rá, amennyi éppen ellepi. Félig megpároljuk, megsózzuk és bőven megborsozzuk, majd jó puhára pároljuk. Végül rövid lére forraljuk és spagettivel vagy rizzsel körítjük.

Marhafelsál vörös borban

Hozzávalók:


1 kg marhafelsál

20 deka füstölt szalonna

1 nagy fej vöröshagyma

2 sárgarépa

25 dkg paradicsom (télen paradicsompüré)

2-3 dl vörös bor

rozmaring

1 babérlevél

1 csokor petrezselyemzöld


Elkészítés:

A szalonnát vékonyan felszeleteljük és a szélét becakkozzuk. A szalonnát ropogós pirosra sütjük, majd kiszedjük a zsírból. A zsírjában megpirítjuk az apróra vágott hagymát és a reszelt sárgarépát, megforgatjuk benne a felszeletelt húst, megízesítjük a fűszerekkel, ráöntjük a paradicsomot meg a bort és puhára pároljuk. Tálaláskor sós vízben főtt burgonyával körítjük a tálat, a közepére fektetjük a hússzeleteket, rá a szalonnát és erre öntjük az átszűrt mártást.

Szabolcsi rakott felsál

Hozzávalók:


8 szelet marhafelsál

20 dkg füstölt szalonna

2 ek. zsír

1 kg újburgonya

2 fej vöröshagyma

pirospaprika

2 dl tejföl


Elkészítés:

A megsózott hússzeleteket a forró zsírban hirtelen kisütjük. Szalonnaszeletekkel kibélelünk egy mély tűzálló tálat, belerakunk egy sor karikára vágott hagymát, meghintjük paprikával, lefedjük a megtisztított, karikára vágott újburgonya egyharmadával. Az egészet betakarjuk négy hússzelettel, majd egy sor burgonya, erre vöröshagyma, só és paprika kerül. Erre jön a hús másik fele, majd lefedjük a maradék burgonyával, majd az egészet leöntjük a pecsenyezsírral elkevert tejföllel. A sütőben addig sütjük, míg a belevalók megpuhultak, majd felső lángon pirosra sütjük.

Bátaszéki pecsenye

Hozzávalók:


1 kg marhafelsál

10 dkg gomba

1 kák. reszelt vöröshagyma

5 dkg füstölt szalonna

1 kák. olaj

3 ecetes uborka

1 fej vöröshagyma

2 ek. zsír

2 szem paradicsom

2 cső zöldpaprika

törött bors


Elkészítés:

A szép, tömör húsdarabot úgy vágjuk be kétszer párhuzamosan, hogy a húst szétterítve, egyujjnyi vastag, téglalap alakú húsdarabot kapjunk. Széleiről a fölösleges húst levágjuk és megdaráljuk. Az olajban megpirítjuk a reszelt hagymát, megpároljuk benne a karikára vágott gombát, megsózzuk, borsozzuk és összedolgozzuk a megdarált hússal. A finomra vagdalt szalonnával ízesítjük és vékonyan a húsra simítjuk. A közepére hosszában vékony uborkákat rakunk és összegöngyölve átkötjük. Megforrósítjuk a zsírt, fedő alatt megpároljuk a kockára vágott hagymát, megforgatjuk benne a húst, mellé rakjuk a paradicsomot meg a paprikát, megsózzuk és puhára pároljuk. Tálaláskor a tálat rizzsel alapozzuk, erre fektetjük a zsineg nélküli, felszeletelt húst, és az egészet leöntjük az áttört mártással.

Vadas hús

Hozzávalók:


1 kg felsál

15 dkg füstölt szalonna

2 ek. olaj

3 sárgarépa

2 szál petrezselyemgyökér

2 fej vöröshagyma

3 dkg zsír

5 kockacukor

4 dkg liszt

szemes bors

2 babérlevél

ecet

mustár

kevés citromhéj

tejföl


Elkészítés:

A szalonnával sűrűn megtűzdelt húst az olajban megforgatjuk, megsózzuk és egy kevés páclével puhára pároljuk. (A páclé elkészítése: a karikára vágott zöldségeket és a hagymát annyi vízzel engedjük fel, amennyi ellepi, és sóval, borssal, citromhéjjal, babérlevéllel, ecettel ízesítve puhára főzzük.) Ha a hús megpuhult, a zsírban megpirítjuk a leszűrt zöldségeket és a cukrot, meghintjük a liszttel, majd tovább pirítva az átszűrt páclével engedjük fel. A mártást áttörjük, a húsra öntjük, bőven megtejfölözzük és zsemlegombóccal tálaljuk. (Még finomabb a páclé, ha egy kevés vörös bort is teszünk bele, és a mártás különösen zamatossá válik, ha egy kevés vízben felforralt, pirított cukorral is ízesítjük.)

Szökött madarak

Hozzávalók:


1 kg marhafelsál-szelet

10 dkg füstölt szalonna

1 gerezd fokhagyma

1 csokor petrezselyemzöld

2 ek. olaj

1/2 doboz paradicsompüré

1 kis fej reszelt vöröshagyma

1 babérlevél

1 ágacska rozmaring


Elkészítés:

A szalonnát és a fokhagymát késsel tteljesen péppé zúzzuk és belekeverjük a megvagdalt petrezselyemzöldet. Ezzel a keverékkel vékonyan megkenjük a hússzeleteket és összetekerjük őket. Megtűzzük és kívülről megsózzuk a tekercseket. Az olajban megpirítjuk a hagymát, megforgatjuk benne a hústekercseket, mellé dobjuk a többi fűszert és egy kevés vízzel a húst jó puhára pároljuk. Tálalás előtt a levébe keverjük a paradicsompürét és spagettivel körítjük.

Majoránnás aprópecsenye

Hozzávalók:


80 dkg marhapacsni

1 fej vöröshagyma

1 ek. zsír

1 dl tejföl

1 kák. liszt

majoránna


Elkészítés:

A zsírban, fedő alatt üvegesre pirítjuk az apróra vágott vöröshagymát, megforgatjuk benne - nagy lángon - a laskára vágott húst, és befedve, lassan félpuhára pároljuk. Ekkor megsózzuk, meghintjük bőven majoránnával és lefedve jó puhára pároljuk. Végül a liszttel elkevert tejföllel behabarjuk, összeforraljuk és spagettivel körítve tálaljuk.

Matrózhús

Hozzávalók:


80 dkg hús (vesepecsenyéből, fehérpecsenyéből, hátszínből, felsálból vagy pacsniból készülhet)

20 dkg füstölt szalonna

1 ek. zsír

1 fej vöröshagyma

2 cső zöldpaprika

2 paradicsom

törött bors


Elkészítés:

A húst kétujjnyi széles, 1 ujjnyi vastag, hosszúkás darabokra vágjuk, és mindegyiken egy-egy szalonnadarabkát átszúrva, sóval, borssal bedörzsöljük. A zsírban, fedő alatt megpirítjuk az apróra vágott hagymát, nagy lángon megforgatjuk benne a húst és mellé dobjuk a cikkekre vágott paradicsomokat meg a két cső felszeletelt paprikát. Egy kevés vízzel (vagy vörös borral) jó puhára pároljuk, majd nagy lángon ropogósra sütjük a húsdarabokat. Tálaláskor a tál közepére rakjuk a húst, vajas galuskával koszorúzzuk és rászórjuk a maradék, karikára vágott zöldpaprikát.

Vörös boros marharagu

Hozzávalók:


75 dkg marhapacsni vagy -lábszár

1 ek. zsír

10 dkg füstölt szalonna

2 fej vöröshagyma

2 sárgarépa

2 paradicsom

2 gerezd fokhagyma

1 csokor petrezselyemzöld

törött bors szükség szerint

vörös bor szükség szerint


Elkészítés:

A zsírban megpirítjuk a kockára vágott szalonnát, beletesszük a cikkekre vágott hagymát, a négybe vágott répát, a cikkekre vágott paradicsomot, a fokhagymát meg a zöldpetrezselymet. Megborsozzuk, és ha a szalonna nem volt túl sós, meg is sózzuk. Belerakjuk a nagy kockára vágott húst, és leöntjük annyi borral, hogy ellepje. Nagyon lassú tűzön, a lábast időnként rázogatva, jó puhára pároljuk, végül a zöldpetrezselymet kidobjuk belőle, a húst rövid lére sütjük és spagettivel, szarvacskával vagy galuskával tálaljuk.

Bújtatott fasírt

Hozzávalók:


50 dkg darált marhahús

1/2 fej reszelt vöröshagyma

1 tojás

1/2 doboz paradicsompüré

2 közepes főtt burgonya

törött bors (1 ek. worcester-mártás)

1 ek. olaj

9 szem burgonya

kevés tej

3 dkg vaj

paradicsommártás


Elkészítés:

A húst összegyúrjuk a hagymával, tojással, paradicsompürével, a két szem főtt, áttört burgonyával, sóval, törött borssal és - ha van -, worcester-mártással. Hosszúkás cipót formálunk belőle, és beolajozott alufóliába csomagolva, fél óráig sütjük a sütőben. Közben a többi burgonyából vajjal és kevés tejjel elég vastag burgonyapürét készítünk, bevonjuk vele a kisült, kicsomagolt fasírtot, és a tetejét villával "rücskösre" formázva, a sütőben felső lángon kissé megpirítjuk. Paradicsommártással tálaljuk.

Majoránnás karaj

Hozzávalók:


1 kg sertéskaraj

1 dl tejföl

1 ek. liszt

reszelt torma

majoránna

mustár

1 babérlevél


Elkészítés:

A karajt kicsontozzuk, zsineggel gömbölyűre kötözzük és bedörzsöljük sóval, mustárral, majoránnával. A tűzálló tálba egy ujjnyi vizet öntünk, ha forró, belefektetjük a húst, mellédobjuk a babérlevelet és lefedve megpároljuk. A puha húsról leszedjük a zsineget, a húst felszeleteljük és visszatesszük a levébe. A levét reszelt tormával ízesítjük és liszttel elkevert tejföllel sűrítjük be.

Fokhagymás karaj

Hozzávalók:


1 kg karaj

3 gerezd fokhagyma

1 ek. zsír

2 dkg vaj


Elkészítés:

A húst kicsontozzuk, majd sűrűn megtűzdeljük apróra vágott fokhagymával, zsineggel gömbölyűre kötözzük. Kívülről megsózzuk, megforgatjuk a megforrósított zsírban, mellédobjuk a maradék fokhagymát egészben és kevés vízzel puhára pároljuk. Végül megkenjük vajjal és a sütőben ropogósra sütjük. Tálalás előtt a zsineget lebontjuk, a húst felszeleteljük és átszűrve öntjük rá a levét.

Kolbásszal töltött karaj

Hozzávalók:


1 karaj

1 hosszú szál kolbász

1 ek. zsír

1 fej vöröshagyma

1 gerezd fokhagyma

1 csomó új sárgarépa vagy
1 szál öregebb répa


Elkészítés:

A karajt kicsontozzuk és a közepét hosszában hegyes késsel átszúrjuk. A vágást kissé kitágítjuk és belehúzunk egy szál kolbászt (debrecenit vagy gyulait). A húst kívülről megsózzuk, megforgatjuk a megforrósított zsírban, mellédobjuk a kétféle hagymát, a karikára vágott répát és egy kevés vízzel jó puhára pároljuk. Végül nagy lángon megpirítjuk és felszeletelve, átszűrt levével tálaljuk.

Roston sült sertésborda

Hozzávalók:


8 sertésbordaszelet

törött bors


Elkészítés:

A kicsontozott hússzeleteket alaposan kiverjük, a fűszerekkel bedörzsölve egy-két óráig állni hagyjuk, majd roston, faszénparázs fölött megsütjük. Sütés előtt megkenhetjük mustár-, ketchupos vagy zöldfüves mártással.

Mustármártás: egy-két evőkanál mustárt összekeverünk egy evőkanál borecettel és reszelt vöröshagymával, egy csipet cukorral meg worcester-mártással ízesítjük.

Ketchupos mártás: két-három evőkanál ketchupot összekeverünk kevés ecettel, sóval, törött borssal, rozmaringgal, majoránnával, csipetnyi cukorral és egy evőkanál olajjal.

Zöldfüves mártás: egy evőkanál Oliva olajba citromlevet, reszelt vöröshagymát, finomra vágott petrezselyemzöldet, sót és törött borsot keverünk.

Bakonyi sertésborda

Hozzávalók:


8 kicsontozott sertésbordaszelet

1 nagy fej vöröshagyma

25 dkg gomba

1 ek. paradicsompüré

1 zöldpaprika

2 dl tejföl

1 kák. liszt

1 ek. pirospaprika

2 ek. zsír


Elkészítés:

A zsírban, fedő alatt megpirítjuk a karikára vágott hagymát, meghintjük a paprikával, megforgatjuk benne a húst és kevés vízzel párolni kezdjük. Mellédobjuk a zöldpaprikát, a paradicsompürével ízesítjük, és ha már félig megpuhult, hozzáadjuk a megtisztított, nagy kockára vágott gombát. Megsózzuk és puhára pároljuk. Végül a liszttel elhabart tejföllel besűrítjük és vajas galuskával kínáljuk.

Búbos hús

Hozzávalók:


8 kicsontozott sertésbordaszelet

2 ek. zsír

2 tejben áztatott zsemle

1 kák. reszelt vöröshagyma

1 tojás

10 dkg gomba

5 dkg reszelt sajt

zöldpetrezselyem

törött bors

majoránna


Elkészítés:

Kevés zsírban megpirítjuk a hagymát, beletesszük az apróra vágott gombát, megsózzuk, megborsozzuk, és addig pároljuk, míg saját levét el nem főtte. Ekkor levesszük a tűzről, összedolgozzuk a megáztatott, kifacsart, összemorzsolt zsemlével, a tojással, a finomra vágott petrezselyemzölddel, sóval, majoránnával. A maradék zsírban nagy lángon kisütjük a kivert és megsózott hússzeleteket, tűzálló tálra egymás mellé fektetjük őket, mindegyikre egy nagy kupac zsemletöltelék-halmot rakunk és vizes késsel szép magasra formázzuk. Meghintjük reszelt sajttal, ráöntjük a pecsenyelevet és a sütőben átsütjük. Ha nem szeretjük a sajt ízét, anélkül is készíthetjük, ilyenkor a tölteléket locsoljuk meg a pecsenyelével. (Készíthetjük combszeletekből is, de akkor nem elég hirtelen kisütni a húst, puhára is kell párolni, mielőtt a tölteléket ráhalmoznánk.)

Burgonyás sertésborda

Hozzávalók:


8 kicsontozott sertésbordaszelet

1 kg burgonya

2 ek. zsír

1 ek. reszelt vöröshagyma

törött bors

1 húsleveskocka

1 csokor petrezselyemzöld


Elkészítés:

A forró zsírban a besózott hússzeletek mindkét oldalát egy-egy percig sütjük. Majd a húst kivesszük és félretesszük. A pecsenyezsírt mély tűzálló tálba öntjük, megpirítjuk benne a hagymát, belerakjuk a megtisztított, karikára vágott burgonya felét, befedjük a hússzeletekkel és meghintjük az összevagdalt petrezselyemzölddel és a törött borsssal. Befedjük a burgonya másik felével és leöntjük fél liter vízzel, amelyben feloldottuk a húsleveskockát. A sütőben alsó lángon addig sütjük, míg az egész meg nem pirult, majd felső lángon megpirítjuk a tetejét. Lehet sajtot is hinteni rá.

Brassói aprópecsenye

Hozzávalók:


8 kicsontozott sertésbordaszelet vagy -combszelet

75 dkg burgonya

2 ek. zsír

bőven olaj

törött bors

majoránna

1 húsleveskocka

1 kák. pirospaprika


Elkészítés:

A húst laskára vágjuk és a forró zsírban barnára pirítjuk. Ha már szép sötét a színe, megsózzuk, borsozzuk és gazdagon meghintjük majoránnával. Néhány kanál vízben feloldjuk a leveskockát, a húsra öntjük és lefedve jó puhára pároljuk. Közben bő, forró olajban kisütjük a burgonyát, amelyet ugyanakkora laskára vágtunk fel, mint a húsdarabokat. A puha húst zsírjára sütjük, beletesszük az alaposan lecsöpögtetett burgonyát, néhány percig együtt pároljuk, végül meghintjük a pirospaprikával. Alaposan összekeverjük és ecetes savanyúval körítjük.

Rablóhús

Hozzávalók:


8 szelet kicsontozott karaj

30 dkg gomba

4 fej vöröshagyma

20 dkg füstölt szalonna

törött bors


Elkészítés:

A jó vastag hússzeleteket sóval, borssal bedörzsöljük és 5 forintos nagyságú érméket vágunk belőle. A hagymát felkarikázzuk, vigyázva, hogy a szeletek egészben maradjanak, és a szalonnából 1 mm vastagságú szeleteket vágunk, akkorákat, mint a húsdarabok. A boltban kapható nyársakra szorosan felhúzzuk a hozzávalókat, ügyelve, hogy a hús egyik oldalán szalonna, a másikon hagyma legyen, ugyanígy az egészben nyársra húzott gombát is szalonna és hagyma ölelje körül. A nyársra húzott rablóhúst bő, forró olajban kisütjük, vagy a sütőben, a tepsi két oldalára fektetve a nyársat, megsütjük. Nyáron a szabadban faszénparázs fölött is süthetjük.

Részeges pecsenye

Hozzávalók:


8 szelet kicsontozott karaj

2 zsemle

2 dl fehérbor

1 csomó leveszöldség

1 gomba

diónyi vaj

1 nyers tojás

törött bors

1 csokor petrezselyemzöld

1 ek. zsír

1 késhegynyi pirospaprika

1 kák. paradicsompüré


Elkészítés:

A borban megáztatjuk a zsemlét, kifacsarjuk, és beletesszük a vajban párolt gombát és leveszöldséget. Az egészet megdaráljuk, ütünk bele egy nyers tojást, megsózzuk, borsozzuk és vagdalt petrezselyemzölddel fűszerezzük. A hússzeleteket kiverjük, megsózzuk, mindegyikre rakunk egy halom tölteléket, és a két szélét ráhajtva, a húst összegöngyöljük. A tekercseket átkötjük vagy megtűzzük, a megforrósított zsírban megforgatjuk, paprikával meghintjük és puhára pároljuk. Tálalás előtt a levébe tesszük a paradicsompürét és rizzsel vagy párolt zöldségekkel körítjük.

Sajtos sertésborda

Hozzávalók:


8 szelet kicsontozott sertésborda

15 dkg sajt

5 dkg vaj

1 kák. olaj

1 kák. reszelt vöröshagyma

1 doboz paradicsompüré

törött bors

babérlevél

rozmaring


Elkészítés:

A kivert, megsózott, megborsozott hússzeleteket a vajban ropogós-pirosra sütjük, tűzálló tálra egymás mellé fektetjük és mindegyikre rakunk egy halom reszelt sajtot. A sütőben addig sütjük, míg a sajt a tetején meg nem olvad. Az olajban megpirítjuk a hagymát, felengedjük a paradicsompürével meg kétszer annyi vízzel, ízesítjük a fűszerekkel és jól összeforgatjuk. Tálalás előtt a tálon levő sajtos hússzeletek köré öntjük a mártást és spagettivel körítjük.

Sonkás tekercs

Hozzávalók:


8 szelet kicsontozott sertésborda

20 dkg darált

főtt

füstölt sonka

1 ek. zsír

1 kis fej reszelt vöröshagyma

majoránna

2 dl tejföl


Elkészítés:

A hússzeleteket megkenjük a darált, tejföllel lazított füstölt hússal és egyenként összegöngyölítjük. A tekercseket megtűzzük vagy átkötjük és a zsírban pirított hagymán megforgatva, majoránnával meghintve, puhára pároljuk. Tálalás előtt a levét tejföllel gazdagítjuk. Rizzsel, savanyúsággal körítjük.

Vadászpecsenye

Hozzávalók:


8 szelet kicsontozott sertésborda

1 szál sárgarépa

1 fej vöröshagyma

20 dkg gomba

1 dl tejföl

1 ek. liszt

10 dkg füstölt szalonna

citromlé

1 ek. zsír


Elkészítés:

A kivert hússzeleteket megtűzdeljük a szalonnával, és a forró zsírban a karikára vágott sárgarépával és hagymával megpirítjuk. Kevés vizet öntünk alá és jó puhára pároljuk, végül belevetjük a karikára vágott gombát. Lefedve még 5 percig pároljuk, majd a liszttel elhabart tejföllel sűrítjük be. Enyhén megcitromozzuk, és ha a szalonna nem volt túl sós, meg is sózzuk. Spagettivel körítjük.

Krumplis tekercs

Hozzávalók:


8 szelet sertéscomb

8 kis burgonya

8 vékony szelet szalonna

1 ek. zsír

1 kis fej vöröshagyma

1 késhegynyi pirospaprika

mustár

1 dl tejföl


Elkészítés:

A húst jól kiverjük, megsózzuk, bekenjük vékonyan mustárral, ráfektetünk egy hajszálvékony szelet szalonnát, és mindegyikre egy-egy megtisztított burgonyát teszünk. A burgonyára rátekerjük a húst, megtűzzük, és a tekercseket a zsírban megpirított reszelt hagymán megforgatva, paprikával ízesítve, kevés vízzel puhára pároljuk. Tálalás előtt a levét megtejfölözzük és spagettivel körítjük.

Alufóliás flekken

Hozzávalók:


8 szelet sertésborda

4 szelet marha vesepecsenye

4 fej vöröshagyma

40 dkg füstölt szalonna

50 dkg burgonya

törött bors

mustár


Elkészítés:

A hússzeleteket egyenként bedörzsöljük sóval, borssal és vékonyan bekenjük mustárral. Egy jókora tűzálló tálat vagy tepsit kibélelünk alufóliával és az aljára vékonyra szelt szalonnát terítünk. Erre fektetjük - félig egymásra - a hússzeleteket, sertést és marhát felváltva. Az egészet befedjük a karikára vágott hagymával és a nyers, karikára vágott burgonyával. Végül gondosan betakarjuk vékony szalonnaszeletekkel és a fóliát ráhajtva - nehogy az íze, zamata elillanjon - a sütőben, a hús minőségétől függően, másfél-két órán át sütjük. Tálaláskor csak széthajtjuk a fóliát, de a tepsiben vagy a tűzálló tálban adjuk asztalra.

Alufóliás oldalas

Hozzávalók:


1 kg oldalas

1 kák. forró zsír

törött bors


Elkészítés:

A besózott, borsozott oldalast a forró zsírban barnára sütjük. Majd kiemeljük a zsírból és két réteg alufóliába csomagoljuk. Egy óráig sütjük a sütőben közepes lángon, anélkül, hogy törődnénk vele. Tálalás előtt a bordák irányában kétujjnyi szeletekre vágjuk és leöntjük a fóliában lévő lével. Sokkal ízesebb, mint a hagyományos úton párolt vagy kuktában készített oldalas.

Tormás hús

Hozzávalók:


1 kg kocsonyahús (fej, láb, farok)

1 dl fehérbor

1 kák. ecet

szemes bors

babérlevél

citromhéj

vöröshagyma

borókabogyó

1-2 szegfűszeg

1 nagy torma


Elkészítés:

A húst a borral, ecettel és a fűszerekkel ízesített, enyhén savanyú páclében addig főzzük, míg le nem válik a csontról. Ekkor a húsdarabokat tálra tesszük, kevés levet szűrünk rá, és beborítjuk a reszelt tormával.

Pirított máj

Hozzávalók:


50 dkg máj

1 nagy fej vöröshagyma

1 kák. paradicsompüré

1 kák. pirospaprika

törött bors

2 ek. zsír


Elkészítés:

A forró zsírban, fedő alatt megpirítjuk a reszelt vöröshagymát, beledobjuk a kis darabokra vágott májat és nagy lángon, törött borssal meghintve, legalább 5 percig pirítjuk. Ezután meghintjük a paprikával, beletesszük a paradicsompürét, egyszer felforraljuk és tálaljuk. Csak az asztalon sózzuk meg, különben a máj kemény, rágós lesz.

Részeges fasírt

Hozzávalók:


60 dkg darált marha- vagy sertéshús

1 tojás

1 dl zsemlemorzsa

1 dl vörös bor

1 ek. reszelt vöröshagyma

diónyi vaj

1 kis fej apróra vágott vöröshagyma

törött bors

1 ek. olaj


Elkészítés:

A húst összegyúrjuk a tojással, a morzsával, a bor felével, sóval, törött borssal, és szép nagy pogácsákat formálunk belőle. Beolajozott tűzálló tálra egymás mellé ültetjük a pogácsákat. A vajban üvegesre pároljuk (de nem pirítjuk meg!) az apróra vágott vöröshagymát, felengedjük a maradék borral és felére beforraljuk. Ezzel a hagymás-boros keverékkel kenjük meg a húspogácsák tetejét és a sütőben kb. fél óráig sütjük őket; ezalatt a fasírt átsül, a tetején a hagyma megpirul. A bor ízét nem érezzük a fasírton, csak különleges zamata lesz tőle.

Sajtos vagdalt hús

Hozzávalók:


50 dkg darált húsból közönséges vagdalt hús

1 dkg vaj

1 dkg liszt

2 dl tej

1 dl tejföl

10 dkg sajt

1 ek. olaj


Elkészítés:

A szokásos módon összeállított húspogácsákat beolajozott tűzálló tálra rakjuk. A vajból, lisztből, tejből besamelt főzünk, a tűzről levéve, beletesszük a reszelt sajt felét és a tejfölt, megsózzuk és a húspogácsákra öntjük. Tetejét meghintjük a maradék reszelt sajttal és a sütőben alsó lángon kb. fél óráig sütjük. Spagettivel vagy makarónival körítjük.

Sonkás vagdalt hús

Hozzávalók:


50 dkg marha- vagy sovány sertéshús

25 dkg főtt

füstölt tarja

2 zsemle

tej a zsemlék áztatásához

2 tojás

törött bors

1 ek. zsír


Elkészítés:

A húst a sonkával és a tejbe áztatott, kifacsart zsemlével együtt megdaráljuk, majd összedolgozzuk a tojásokkal, sóval, törött borssal. Kizsírozott őzgerincformába nyomkodjuk és 30-40 percig sütjük a sütőben. Tálra borítjuk és a húsból kisült zsírral megöntözzük. (Ha hidegen akarjuk fogyasztani - mert úgy is nagyon finom -, a sütőben a formát vízfürdőbe állítjuk és a forma tetejét alufóliával borítjuk be, így nem sül ropogósra a hús, inkább pástétomszerűvé válik.)

Borjúpaprikás

Hozzávalók:


80 dkg borjúcomb

2 ek. zsír

1 fej vöröshagyma

1 kák. pirospaprika

1 dl tejföl

1 kák. liszt


Elkészítés:

A zsírban, fedő alatt megpirítjuk az apróra vágott hagymát, meghintjük a paprikával és kevés vízzel egy óra hosszat pároljuk fedő alatt, hogy a hagyma szétfőjön. (Tehetünk bele egy-egy zöldpaprikát és paradicsomot is, télen egy kávéskanál paradicsompürét.) Ha a hagyma szétfőtt már, zsírjára sütjük, megforgatjuk benne a kockára vágott húst, megsózzuk és kevés vízzel puhára pároljuk. Végül a liszttel elkevert tejföllel besűrítjük és vajas galuskával tálaljuk.

Góbépaprikás

Hozzávalók:


50 dkg birkalapocka

10 dkg füstölt szalonna

1 fej reszelt vöröshagyma

1 kák. pirospaprika

1 kg zöldbab

2 dl tejföl

1 ek. liszt


Elkészítés:

Kiolvasztjuk az apróra vágott füstölt szalonnát és megpirítjuk benne a hagymát. Meghintjük a paprikával, belekeverjük a kockára vágott húst és kevés vízzel félpuhára pároljuk. Ekkor tesszük bele a megtisztított, körömnyi darabokra vágott zöldbabot, megsózzuk, lefedjük és jó puhára pároljuk. Tálalás előtt besűrítjük a liszttel elkevert tejföllel.

Paradicsomos báránycomb

Hozzávalók:


1 kg báránycomb

1 gerezd fokhagyma

2 ek. zsír

1 doboz paradicsompüré

1 ek. liszt


Elkészítés:

A letisztított húst sűrűn megtűzdeljük fokhagymával, tűzálló edénybe tesszük és a zsírral leforrázzuk. Fedő alatt, kevés vízzel jó puhára pároljuk, majd zsírjára sütjük. A húst kiszedjük, levébe keverjük a lisztet meg a paradicsompürét, kevés vízzel mártás sűrűségűre főzzük, és a felszeletelt húst visszatesszük, átmelegítjük benne. Egy jókora tál szélét körberakjuk főtt spagettival, és a közepére tesszük az ízes mártással leöntött húst.

Hagymás rostélyos

Hozzávalók:


kb. 80 dkg rostélyos csonttal együtt

12 dkg zsír

1 kanálka liszt

törött bors

3 nagy fej hagyma


Elkészítés:

A rostélyosokat gyengén kiverjük, megsózzuk, megborsozzuk. A hagymát vékony karikákra vágjuk, meghintjük liszttel és jól összekeverjük vele, majd a megforrósított zsírban, nagy lángon világosbarnára pirítjuk. A hagymát leszűrjük és melegen tartjuk. Ugyanebben a zsírban nagy lángon a rostélyosszeletek mindkét oldalát pirosra sütjük, tálra tesszük, rászórjuk a pirított hagymát, meglocsoljuk a fennmaradó zsírral és sült burgonyával, savanyúsággal tálaljuk.

Gombás rostélyos

Hozzávalók:


kb. 80 dkg rostélyos csonttal együtt

8 dkg zsír

1 fej hagyma

1 ek. liszt

1 ek. paradicsompüré

15 dkg gomba

1 dl vörös bor

törött bors


Elkészítés:

A kivert és megmosott rostélyosokat hirtelen pirosra sütjük a serpenyőben, majd átrakjuk egy lábasba. A hús zsírjában halványra pirítjuk a lisztet, beletesszük az apróra vágott hagymát, néhány percig tovább pirítjuk, majd ráöntjük a bort, beletesszük a paradicsompürét, törött borssal ízesítjük és állandóan keverve néhány percig főzzük, majd ráöntjük a rostélyosokra. Annyi vizet öntünk még rá, amennyi a húst ellepi, és fedő alatt lassan puhítjuk. Közben néhányszor megforgatjuk a hússzeleteket, és ha a levét elfőtte, kevés vízzel pótoljuk.

A megtisztított, megmosott gombát vékony szeletekre vágjuk, a visszatartott egy kanál zsírban megpirítjuk, és mielőtt a hús teljesen megpuhul, rátesszük. Együtt pároljuk puhára.

Bácskai lecsós rostélyos

Hozzávalók:


kb. 80 dkg rostélyos csonttal együtt

8 dkg zsír

2 fej hagyma

1 gerezd fokhagyma

1 ek. pirospaprika

csipetnyi köménymag

majoránna

1 kanál paradicsompüré

1 ek. liszt

10 dkg húsos füstölt szalonna

25 dkg zöldpaprika

10 dkg paradicsom


Elkészítés:

A megsózott, meglisztezett rostélyosokat zsírban hirtelen átsütjük, és egy lábasba tesszük. Zsírjában világosra pirítjuk az apróra vágott hagymát, beletesszük a pirospaprikát, a paradicsompürét, az összezúzott fokhagymát, köménymagot, majoránnát, az egészet elkeverjük, kevés vízzel felöntjük, felforraljuk és a rostélyosokra öntjük. Rövid lében, fedő alatt pároljuk.

A füstölt szalonnát vékony csíkokra vágjuk, egy lábasban világosra pirítjuk, hozzáadjuk a cikkekre vágott zöldpaprikát és paradicsomot, megsózzuk és fedő alatt pároljuk. Végül a félig puha rostélyosokra öntjük és együtt készre pároljuk. Sós vízben főtt burgonyát vagy tarhonyaköretet adunk hozzá.

Ínyenctekercs

Hozzávalók:


80 dkg marhafartő

kb. 10 dkg füstölt szalonna

10 dkg füstölt hús vagy sonka

2-3 szál sárgarépa

1 kisebb fej zeller

1 kis fej karfiol vagy 30 dkg kelbimbó

25 dkg konzerv zöldborsó

50 dkg kisebb szemű burgonya

2 dl tejföl

1/2 citrom

1 tojássárgája

1 kanál zsír

1 kanál liszt


Elkészítés:

A marhahúsból szeleteket vágunk, jól kiverjük, és minden szeletre egy vékony szelet füstölt szalonnát és ugyanolyan vékonyra vágott sonkát teszünk. Tekercsekké formáljuk, fogpiszkálóval vagy hústűvel összetűzzük és kevés zsírban kisütjük. Utána - mindig egy pici vizet öntve rá - fedő alatt puhára pároljuk. Közben a karikára vágott sárgarépát, a megtisztított és egészben hagyott apró burgonyát, a karfiolt vagy kelbimbót kevés vízben - vagy gőzben - puhára pároljuk, a konzerv zöldborsót pedig leszűrjük. Ha a hústekercsek megpuhultak, kiszedjük és félretesszük őket. A tejfölt elkeverjük egy kanál liszttel, egy tojássárgájával, a pecsenyezsírba öntjük, kevés zöldségfőző lével - vagy vízzel - hígítjuk, sóval, citromlével ízesítjük és mártássá forraljuk. A tekercseket tálra tesszük, a fogpiszkálókat kivesszük belőlük, leöntjük őket a mártással és a párolt zöldségfélékkel körítve tálaljuk.

Húsmetélt ízesen

Hozzávalók:


50 dkg marhahús

10 dkg füstölt szalonna

1 kák. zsír

1 fej vöröshagyma

törött bors

majoránna

zöldpetrezselyem

1 ek. paradicsompüré


Elkészítés:

A szalonnát apró kockára vágjuk és egy kávéskanál zsírban kisütjük. Zsírjában - a pörcöt is benne hagyjuk - sárgára pirítjuk az apróra vágott hagymát, belekeverjük a metéltre vágott húst, és sóval, törött borssal, majoránnával, apróra vágott zöldpetrezselyemmel ízesítjük. Rátesszük a paradicsompürét, felöntjük egy kevés vízzel. Fedő alatt puhára pároljuk, szükség szerint mindig kevés vizet öntve alá. Sült paradicsomot, párolt kelt vagy zöldbabot adjunk hozzá.

"Madárhús"

Hozzávalók:


50 dkg marhahús

1 fej hagyma

1 ek. zsír

1 kák. majoránna

1 kák. pirospaprika

1 késhegynyi törött bors

2 dl tejföl


Elkészítés:

Egy evőkanál fagyos zsírt, egy fej apróra vágott hagymát, sót, törött borsot, a pirospaprikát, majoránnát és 2 dl tejfölt lábasba teszünk, Belerakjuk a vékony csíkokra vágott sovány marhafelsált, egy kevés vizet öntünk rá, és fedő alatt puhára pároljuk. Ha a levét elfőtte, kevés vízzel pótoljuk, amíg a hús teljesen meg nem puhult. Ne kevergessük, inkább csak rázogassuk a lábast, hogy a húscsíkok ne menjenek szét. Spagettivel, burgonyagombóccal tálaljuk.

Rakott hús

Hozzávalók:


30-40 dkg főtt marhahús

50 dkg burgonya

15 dkg rizs

2 ek. zsír

1 fej hagyma

1 dl tej

1 csomó zöldpetrezselyem

pirospaprika

2 dl tejföl


Elkészítés:

A főtt marhahúst megdaráljuk. Egy evőkanál zsírban megpirítjuk az apróra vágott hagymát, megszórjuk pirospaprikával, megsózzuk, beletesszük a darált húst. Kb. 10 percig együtt pirítjuk. Közben a burgonyát apró kockára vágva kevés sós vízben puhára főzzük, fakanállal összetörjük és 1 dl tejjel simára keverve pürét készítünk belőle. A rizst puhára pároljuk. Egy tűzálló tálat kizsírozunk, rakunk bele egy réteg burgonyapürét, rá a darált húsból egy sort, erre rizst, és így rétegezzük, amíg a hozzávalókból tart. Minden sort tejföllel öntözünk meg. A tetejére burgonyapüré kerüljön. A sütőben átsütjük. Salátával, savanyúsággal tálaljuk.

Húspuding

Hozzávalók:


50 dkg főtt marhahús

1 zsemle

1 kis fej vöröshagyma

1 csapott ek. zsír

1 tojás

törött bors

zöldpetrezselyem


Elkészítés:

A főtt húst a kövérjével és egy áztatott és kifacsart zsemlével együtt kétszer megdaráljuk, hogy egészen pépszerű legyen. Az apróra vágott vagy reszelt hagymát a zsírban halványra pirítjuk, a tűzről levéve beletesszük a húspépet, a tojást, és sóval, törött borssal, vágott zöldpetrezselyemmel ízesítjük. Jól elkeverjük. Egy tiszta konyharuha közepét vékonyan megzsírozunk, rátesszük a húsmasszát, a kendő sarkait összehajtjuk, megkötjük, a csomó alatt fakanalat húzunk át, amit a fazék szélére keresztbe fektetünk úgy, hogy a kendőbe kötött húsmasszát a lobogva forró víz ellepje. Kb. 15 percig főzzük. Ha megfőtt, tálra borítjuk és burgonyapürét, paradicsommártást adunk hozzá.

Húsgombócok

Hozzávalók:


25 dkg főtt marhahús

2 tojás

2 zsemle

5 dkg füstölt szalonna

1 kák. reszelt hagyma

1 csomó zöldpetrezselyem

törött bors


Elkészítés:

A füstölt szalonnát kis kockára vágjuk, kiolvasztjuk. Zsírjában - a pörcöt is benne hagyva - megfonnyasztjuk a hagymát és az apróra vágott zöldpetrezselymet, beletesszük a darált húst és pár percig együtt pirítjuk. Ha kissé kihűlt, összekeverjük borssal, tojással, beledolgozzuk a zsemléket, kis gombócokat formálunk belőle és forró vízben kifőzzük, mint a tésztát. Citrommártással tálaljuk.

Tejfölös ököruszály

Hozzávalók:


kb. 150 dkg ököruszály

15 dkg vegyes zöldség

2 fej hagyma

2 ek. zsír

1/2 citrom

1 babérlevél

1 kák. mustár

bors

kakukkfű

2 dl tejföl

1 dl bor

1 kanál liszt

1 kanálka cukor


Elkészítés:

Az ökörfarkat jól megmossuk, leszárítjuk, 2-3 cm-es darabokra vágjuk és megsózzuk. Egy lábasban felolvasztjuk a zsírt, beletesszük a kockára vágott vegyes zöldséget, a hagymát, a borsot, babérlevelet, kakukkfüvet, az ököruszályt és többször megkeverve barnára pirítjuk. Ekkor felöntjük a borral, hozzáadjuk a citromhéjat és annyi vizet, amennyi az egészet ellepi. Fedő alatt kis lángon pároljuk, szükség szerint mindig kevés vizet öntve alá. Ha a hús megpuhult, ráöntjük a liszttel elhabart tejfölt, a mustárt, a cukrot és a citromlevet, és néhány percig forraljuk. Ekkor a húst tálra szedjük és mártását ráöntjük. Köretként zsemlegombócot vagy makarónit adunk.

Sajtos rántott szelet

Hozzávalók:


60 dkg sovány sertéscomb vagy -borda

2 tojás

3 ek. liszt

2 ek. morzsa

2 ek. reszelt sajt

törött bors

zsír


Elkészítés:

A húst felszeleteljük és vékonyra kiverve megsózzuk, megborsozzuk. Ezután lisztbe, felvert tojásba, majd fele arányban reszelt sajttal elkevert zsemlemorzsába bundázzuk, végül bő zsírban kisütjük. A zsír ne legyen túl forró, mert a sajtos bundázás hamar megég.

Borított sertésborda

Hozzávalók:


8 szelet sertésborda

15 dkg gomba

8 szelet gépsonka

8 szelet vékony szelet sajt

5 dkg vaj vagy zsír

törött bors


Elkészítés:

A kicsontozott bordákat vékonyra kiverjük, megsózzuk, kevés vajban vagy zsírban mindkét oldalát pirosra sütjük, és a húst félretesszük. A visszamaradt zsiradékban megpirítjuk az apróra vágott, sóval, törött borssal ízesített gombát. A kisült hússzeleteket megvajazott tűzálló tálra egymás mellé tesszük, mindegyiket megkenjük gombavagdalékkal, leborítjuk egy vékony szelet gépsonkával és egy ugyancsak vékony szelet sajttal. Néhány vajmorzsát szórunk rá, és csak annyi időre tesszük a sütőbe, amíg a sajt megolvad. (Előző nap is elkészíthető, és a hűtőben kell tartani. Tálalás előtt 10 percre tegyük a forró sütőbe. Ha előző nap készítjük el, a tálat borítsuk le alufóliával vagy fedővel, és úgy tegyük a hűtőbe.) Párolt főzelékféléket vagy petrezselymes burgonyát és salátát adjunk hozzá.

Tojásos pecsenye

Elkészítés:

Személyenként kb. 15 dkg sovány sertéshúst apró falatokra vágva forró zsírban hirtelen átsütünk, és ha a leve elsült, annyi tojást öntünk rá, ahány személynek készítjük. Gyorsan megkavarjuk, hogy a tojás rántottaszerű legyen. Tálaláskor megsózzuk és meghintjük pirospaprikával. Savanyúságot, salátát adjunk hozzá.

Paprikás szűzszeletkék

Hozzávalók:


60 dkg sertés szűzpecsenye

1 fej hagyma

2 ek. lecsó

6 dkg zsír

1 kák. pirospaprika

2 ek. liszt

2 dl tejföl


Elkészítés:

A lehártyázott szűzpecsenyét kb. 5 dkg-os darabokra vágjuk, és húsverővel lelapítva 0.5 cm vastag kerek szeleteket formálunk belőle, sózzuk, lisztben megforgatjuk, és forró zsírban hirtelen átsütjük, majd egy lábasba rakjuk. A zsírban sárgára pirítjuk az apróra vágott hagymát, meghintjük pirospaprikával, felengedjük 1 dl vízzel, felforraljuk, ráöntjük a húsra és lefedve 20-25 percig pároljuk. ha a vizét elfőtte, keveset öntünk utána. Ha a hús puhulni kezd, rátesszük a lecsót (idényben cikkekre vágott zöldpaprikát és paradicsomot), ráöntjük a kávéskanál liszttel elhabart tejfölt és a szeleteket egyszer-kétszer megforgatva készre pároljuk. Köretként galuskát vagy párolt rizst adjunk hozzá.

Burgonyás szelet

Hozzávalók:


60-70 dkg sovány sertéscomb vagy -karaj

1 kg burgonya

1 fej hagyma

1 ek. zsír

bors


Elkészítés:

A zsír felét a lábasban felolvasztjuk, rárakjuk a vékonyra kivert, megsózott, borsozott hússzeleteket, megszórjuk vágott hagymával és beborítjuk a megtisztított, karikára vágott burgonyával. A többi zsírral megöntözzük a burgonyát, megsózzuk és jól lefedve, hogy a leve ne párologjon el, kis lángon kb. egy órán át sütjük. A burgonyát kevés köménymaggal is megszórhatjuk. Salátát, savanyúságot adjunk hozzá.

Burgonyás vagdalt hús

Hozzávalók:


25 dkg sertéshús

80 dkg burgonya

2 ek. zsemlemorzsa

2 tojás

1 fej vöröshagyma

törött bors

zsír


Elkészítés:

A burgonyát héjában megfőzzük, megtisztítjuk, áttörjük. A húst megdaráljuk, beletesszük a zsemlemorzsát, és sóval, törött borssal, zsírban fonnyasztott, reszelt vöröshagymával ízesítve, két egész tojással elkeverve összegyúrjuk a burgonyával. Zsíros kézzel pogácsákat formálunk belőle, és forró zsírban kisütjük. Salátát adjunk hozzá.

Rakott vagdalt hús

Hozzávalók:


50 dkg sertéshús

3 szem közepes burgonya

2 tojás

kevés reszelt hagyma

csipet majoránna

1 csomó zöldpetrezselyem

törött bors

2 zsemle

kevés tej

3 kemény tojás

5 dkg zsír


Elkészítés:

A húst a megtisztított, nyers burgonyával együtt megdaráljuk, teszünk bele egy tojást, kevés zsírban fonnyasztott, reszelt hagymát, csipetnyi majoránnát, törött borsot, sót és jól összegyúrjuk. A húsmassza felét jól kizsírozott tepsibe rakjuk, elsimítjuk, erre rakjunk egy réteg karikára vágott kemény tojást, majd ugyancsak egy rétegben a tejben áztatott, kifacsart, megdarált, egy tojással és a vágott zöldpetrezselyemmel összekevert zsemléket. Beborítjuk a húsmassza megmaradt felével, szépen elsimítjuk, leöntjük zsírral és a sütőben megsütjük. Kockára szeletelve tálaljuk.

Kolbászos tekercs

Hozzávalók:


50 dkg darált sertéshús (esetleg fele marhahús)

2 zsemle

1 tojás

1 szál gyulai kolbász

1 kanál zsír

törött bors

zsemlemorzsa


Elkészítés:

A kétszer megdarált húsból két áztatott, kifacsart zsemlével, egy tojással, sóval, törött borssal vagdalt húst készítünk. Zsemlemorzsával beszórt deszkán kinyújtjuk, közepére tesszük a puha kolbászt és a húst tekerccsé sodorjuk. Erősen zsírozott tepsiben, zsírjával többször locsolgatva pirosra sütjük.

Tűzdelt vagdalt hús

Hozzávalók:


50 dkg darált sertéshús

1 zsemle

1 kanál reszelt hagyma

1 tojás

törött bors

10 dkg füstölt szalonna

1 nagy sárgarépa

1 kanál mustár

1/4 citrom

1 dl tejföl

zsír


Elkészítés:

A darált sertéshúsból a szokásos módon zsírban fonnyasztott, reszelt hagymával, sóval, törött borssal, áztatott, kifacsart zsemlével, tojással vagdalt húsmasszát készítünk, rúd alakúra formázzuk, kizsírozott tűzálló tálba vagy tepsibe tesszük. Vékony csíkokra vágott füstölt szalonnával és gyufaszálvékonyra vágott sárgarépával megtűzdeljük. Kevés zsírral megkenjük, és a sütőben közepes lángon, szükség szerint kevés vizet öntve alá, megsütjük. Ha megsült, vágódeszkára tesszük, és szeletelés előtt legalább 10 percig pihentetjük. Ha melegen fogyasztjuk, akkor a zsírjába keverjük a mustárt, egy darab citromhéjat, pár csepp citromlevet, a tejfölt, forraljuk össze és öntsük a felszeletelt vagdalt húsra.

Húsos fészek

Hozzávalók:


50 dkg darált hús (fele sertés-, fele marhahús is lehet)

1 tojás

1 zsemle

1 kák. reszelt vöröshagyma

kevés törött bors

zöldpetrezselyem

kb. 50 dkg burgonya

2 ek. zsír


Elkészítés:

A darált húst összegyúrjuk a tojásssal, az áztatott, kifacsart zsemlével, a fűszerekkel és pogácsákat formálunk belőle. Egy jól kizsírozott tepsibe egymás mellé helyezzük őket, és mindegyik közepébe egy meghámozott, keresztben félbevágott kisebb burgonyát nyomunk. A burgonyákat megkenjük zsírral és a húsos fészket a sütőben megsütjük. A húsban sült burgonyának különösen jó íze van. Savanyúságot vagy párolt káposztát adjunk hozzá. Gyermekek vagy erősítő étrenden levők részére készíthetjük úgy is, hogy a megsült húspogácsából kivesszük a burgonyát - ezt köretként adjuk - a helyébe egy nyers tojássárgáját teszünk és néhány percre visszarakjuk a sütőbe, hogy a tojás kissé megdermedjen.

Nyúl vörös borban

Hozzávalók:


1 kg nyúlgerinc vagy -comb

10 dkg füstölt szalonna

2 sárgarépa

1 petrezselyemgyökér

3 dl vörös bor

6 kockacukor

1 ek. liszt

2 citrom leve

1 ek. zsír

2 dl tejföl

1 babérlevél

törött bors


Elkészítés:

A húst szalonnával megtűzdeljük, megforgatjuk a forró zsírban, és mellédobjuk a megtisztított és karikára vágott zöldséget. Néhány percig együtt pirítjuk, majd felengedjük a borral, ízesítjük a fűszerekkel és puhára pároljuk. Mikor jó puha, a nyulat kivesszük, felszeleteljük, a levét zsírjára sütjük és meghintjük a liszttel. A citromok levével és kevés vízzel engedjük fel, a tejföllel gazdagítjuk, és a húsra öntve pár perces forralás után, zsemlegombóccal körítve tálaljuk.

Őzmáj vadász módra

Hozzávalók:


1 szép őzmáj

2 dkg vaj

1/2 fej reszelt vöröshagyma

1 kák. liszt

törött bors

ecet


Elkészítés:

A vajban megpirítjuk a hagymát, beletesszük a felszeletelt májat, törött borssal meghintve, néhány percig erős tűzön sütjük. Meghintjük liszttel, pár csepp ecettel ízesítjük és egy-két perces forralás után tálaljuk. Csak az utolsó pillanatban sózzuk meg.

Szarvasfelfújt

Hozzávalók:


50 dkg sült szarvashús

1 zsemle

bor a zsemle áztatásához

3 ek. vaj

2 tojás

2 ek. tejföl

1 ek. zsemlemorzsa

1 kák. zsír

törött bors

majoránna

gombamártás


Elkészítés:

A húst a borban áztatott zsemlével együtt ledaráljuk, belekeverjük az olvasztott vajat, a tojások sárgáját, a tejfölt, a morzsát és a kemény habbá vert fehérjéket. A fűszerekkel ízesítjük és a zsírral kikent őzgerincformában a sütőben, gőzben másfél óráig sütjük. Tálra borítva, gombamártással leöntve kínáljuk.

Vaddisznó Robert-mártással

Hozzávalók:


8 oldalasszelet

3 ek. zsír

2 dkg vaj

1 kis fej reszelt vöröshagyma

2 ek. liszt

3 dl fehérbor

törött bors

ecet

cukor

reszelt citromhéj

1 mk. szardellapaszta

1 kák. mustár

1/2 citrom leve


Elkészítés:

A vékonyra kivert hússzeleteket megsózzuk, megborsozzuk és fagyos vajjal megkenjük. Néhány órát állni hagyjuk, majd két evőkanál zsírban ropogós pirosra sütjük. Tálra tesszük és a következő mártással öntjük le: egy evőkanál zsírban megpirítjuk a reszelt vöröshagymát, beletesszük a lisztet, felengedjük a borral, és ha kell, kevés vízzel is hígítjuk. A fűszerekkel ízesítjük, belekeverjük a szardella-pasztát és a hússzeletekre öntjük.

Gombás töltött fácán

Hozzávalók:


1 nagy fácán

2 ek. zsír

1 zsemle

tej a zsemle áztatásához

1 kák. reszelt vöröshagyma

10 dkg gomba

1 tojás

15 dkg füstölt szalonna

törött bors

gombamártás


Elkészítés:

Fél kanál zsírban megpirítjuk a hagymát, megpároljuk benne a gombát és összegyúrjuk a tejbe áztatott, kifacsart, összemorzsolt zsemlével, a tojással, sóval, borssal. Ezzel a töltelékkel megtöltjük a fácán belsejét, a nyílást összetűzzük, a mellét, combját megtűzdeljük szalonnával, és a maradék zsírban megpároljuk. Végül a levéből kivéve felszeleteljük, a levéből elkészítjük a gombamártást, a felszeletelt fácánra öntjük és rizzsel körítjük.

Sonkás fogoly

Hozzávalók:


4 fogoly

4 nagy szelet sonka

10 dkg vaj

5 dkg füstölt szalonna

1 kák. liszt

1 pohár édes vörös bor


Elkészítés:

A foglyok mellét kibontjuk, mindegyikre egy-egy sonkaszeletet borítva, tűzálló tálban koszorú alakban lerakjuk és a tetejére vajdarabkákat hintve, a sütőben szép pirosra sütjük. A fogoly többi részét kicsontozzuk, az apróra vágott, kiolvasztott szalonnán kevés vízzel puhára pároljuk. Ha a hús megpuhult, zsírjára sütjük, meghintjük a liszttel és felengedjük a borral. A sűrű vagdalékot öntjük a húsos tál közepére és lencsepürével körítjük.

Párolt vadkacsa

Hozzávalók:


1 vadkacsa

10 dkg füstölt szalonna

25 dkg vegyes zöldség

1 vöröshagyma

2 dl vörös bor

8 dkg zsír

2 dl tejföl

mk. mustár

1 babérlevél

1 ek. cukor

1/2 citrom

1 ek. liszt

bors


Elkészítés:

A lenyúzott kacsát kiáztatjuk, megsózzuk és szalonnacsíkokkal megtűzdeljük. A karikára vágott vegyes zöldséget és hagymát a fele zsírban tepsiben megpirítjuk, hozzáadjuk a citromhéjat, babérlevelet, rárakjuk a kacsát és a megforrósított zsírral leöntjük. Kevés vizet és vörös bort is öntünk alá, és gyakori öntözés közben puhára - de pirosra - sütjük. Ha a hús teljesen megpuhult, deszkára szedjük.

A zöldséget levével együtt áttörjük, hozzátesszük a megpirított cukrot, meghintjük liszttel, elkeverjük és kevés vízzel felengedjük. Tejföllel, mustárral, citromlével ízesítjük.

A kacsát felszeleteljük, belerakjuk a mártásba és felforraljuk. A húst tálra tesszük, pár kanálka mártást öntünk alá és burgonyafánkkal vagy -krokettel tálaljuk. A többi mártást külön csészében adjuk hozzá.

Fóliában sült rakott csirke

Hozzávalók:


1 csirke

80 dkg burgonya

2 kanál zsír

zöldpetrezselyem

törött bors

2 tojás

1 kanál liszt

2 dl tej

2 dkg vaj


Elkészítés:

A csirkét darabokra vágjuk, besózzuk, kevés liszttel meghintve forró zsírban átsütjük és félretesszük. Zsírjában megforrósítunk egy kanál lisztet (nem pirítjuk), felöntjük a tejjel és tejfölsűrűségűre főzzük. Közben a burgonyát héjában megfőzzük, meghámozzuk és vékony karikákra szeleteljük. Ha a tejes mártás langyosra hűlt, egyenként belekeverjük a tojássárgákat, a fehérjékből vert kemény habot, ízesítjük sóval, apróra vágott zöldpetrezselyemmel és elvegyítjük a szeletelt burgonyával, töröttborssal. Egy lábost vagy tűzálló tálat kibélelünk alufóliával, alulra tesszük a burgonya felét, rátesszük az átsült csirkedarabokat, beborítjuk a többi burgonyával és vajat morzsolunk rá. Az edényt szorosan lezárjuk egy fólialappal és a sütőben kb. 20-25 percig sütjük. Fejes salátával vagy céklasalátával tálaljuk.

Köpönyeges csirke vagy tyúk

Hozzávalók:


1 tyúk vagy 2 csirke

1 fej kelkáposzta

6 dkg zsemlemorzsa

1 tojás

10 dkg füstölt szalonna

5 dkg zsír

törött bors

majoránna


Elkészítés:

A kelkáposztát megmossuk, leforrázzuk és kevés sós vízben puhára főzzük. Szűrőkanálon lecsurgatjuk és néhány szép külső levelet félreteszünk, a többit megdaráljuk vagy apróra vágjuk. Teszünk bele egy tojást, 6 dkg zsemlemorzsát, sóval, törött borssal, majoránnával ízesítjük. E töltelékkel töltjük meg a megtisztított csirkéket vagy tyúkot, vékony szeletekre vágott szalonnát teszünk rá,és az egészet beburkoljuk a félretett kellevelekbe. Cérnával átkötjük, lábosba tesszük, leöntjük a felolvasztott zsírral, és ha csirkéből készítjük, akkor 1-2 dl, ha tyúkból, akkor 4 dl vizet öntve alá - fedő alatt - puhára pároljuk. Szükség szerint önthetünk alá kevés vizet. Ha a hús megpuhult, zsírjára sütjük vagy a sütőben átpirítjuk. 10-15 percnyi pihentetés után - mialatt a töltelék egy kissé megdermed - a cérnát eltávolítjuk, a tyúkot vagy csirkét felszeleteljük: minden darabra tegyünk tölteléket, sült szalonnát és egy darab burkolólevelet. Burgonyapürét vagy pirított burgonyát adjunk hozzá.

Csirke bundában

Hozzávalók:


1 csirke (vagy konyhakész csirkecomb és -mell)

6 dkg vaj

6 dkg liszt

3 dl tej

2 tojás

1 kanál zsír

zöldpetrezselyem

olaj


Elkészítés:

A feldarabolt csirkét megsózzuk és petrezselymes zsírban hirtelen átsütjük, majd 2 dl vízzel felöntve fedő alatt félpuhára pároljuk. A vajat elkeverjük a liszttel és világos rántást készítünk, felengedjük a tejjel, ha sűrűsödni kezd, levesszük a tűzről és tovább keverjük, amíg langyosra nem hűl. Ekkor egyenként belekeverjük a tojásokat és megsózzuk. Olyan legyen, mint a sűrű tejföl. A félig sült csirkedarabokat villára szúrva belemártogatjuk a tejmasszába és forró olajban pirosra sütjük. A csirke petrezselymes, zsíros levével gombás rizst készíthetünk, ezt adjuk a húshoz. Citromkarikákkal díszítjük.

Borban sült csirke

Hozzávalók:


2 csirke

15 dkg füstölt szalonna

2 dl fehérbor

2 dl tejföl


Elkészítés:

A megtisztított csirkéknek levágjuk acombját, szárnyát, a törzsét pedig hosszában kettévágjuk úgy, hogy az eleje és a háta külön darab legyen. A húst megsózzuk, egy nagyobb lábos alját vékonyra vágott füstölt szalonnaszeletekkel kirakjuk és a csirkedarabokat - bőrös oldalukkal lefelé fordítva - szorosan rátesszük. Öntünk rá 2 dl fehérbort és kis lángon, fedő alatt lassan pároljuk. Megbolygatni nem szabad, csak egy-egy darab húsba villával beleszúrva, az egészet lassan körbe toljuk, hogy le ne ragadjon. Ha a leve elfőtt, apránként kevés vizet öntsünk alá, de úgy, hogy azért pirulhasson. Ha már szépen megpirultak a húsdarabok, mindegyiket megforgatjuk, hogy a piros bőre legyen felül. Fedő alatt tovább pároljuk, míg a hús teljesen meg nem puhul. Tálalás előtt 10 perccel ráöntjük a tejfölt és jól átforrósítjuk. Rizsköretet, esetleg burgonyakrokettet adjunk hozzá.

Fokhagymás libacomb

Hozzávalók:


4 kisebb libacomb

1 kanál zsír

1 fej hagyma

2-3 gerezd fokhagyma

törött bors

majoránna

paradicsompüré 1 kanállal


Elkészítés:

A libacombokat megsózzuk, megborsozzuk, majoránnával meghintjük és forró zsírban minden oldalát kissé átpirítjuk, majd egy lábosban félretesszük. A zsírban, amelyben a libacomb sült, megfonnyasztjuk az apróra vágott hagymát, a szétzúzott fokhagymát és ráöntjük a combokra. Teszünk még rá egy kanálka paradicsompürét, és mindig kevés vizet aláöntve, fedő alatt, saját zsírjával locsolgatva és néha megforgatva puhára sütjük. Ekkor a fedőt levesszük és most már pirosra sütjük. Borban párolt káposztával tálaljuk.

Lecsós libacomb

Hozzávalók:


4 kisebb libacomb

2 fej hagyma

1 kák. pirospaprika

5 dkg füstölt szalonna

50 dkg zöldpaprika

25 dkg paradicsom (vagy 50 dkg konzerv lecsó)

2 kanál zsír


Elkészítés:

A megtisztított combokat felhevített zsírban hirtelen átsütjük és egy lábosba tesszük. Zsírjában megpirítjuk az egyik fej apróra vágott hagymát, meghintjük pirospaprikával, kevés vízzel felengedjük és ráöntjük a combokra. Fedő alatt - mindig kevés vizet öntve alá - majdnem puhára pároljuk.

Közben az apró kockára vágott szalonnát félig megpirítjuk, beletesszük a vékonyra szelt hagymát, pár percig pirítjuk, majd belerakjuk a megtisztított, felszeletelt paradicsomot és a kicsumázott, karikára vágott zöldpaprikát (télen a lecsót), megsózzuk és félig puhára pároljuk. A csaknem puha libacombokat a lábos egyik oldalára rakjuk, másik oldalára pedig a félig kész lecsót tesszük, és fedő alatt - nem keverve, hanem csak a lábost rázogatva - készre pároljuk. Sós vízben főtt burgonyával tálaljuk.

Töltött libanyak

Hozzávalók:


1 libanyakbőr

25 dkg darált hús

1 zsemle

3 tojás

1/2 fej hagyma

törött bors

1 ek. zsír


Elkészítés:

A liba melléből 25 dkg-ot ledarálunk, ha azonban a mellet meg akarjuk sütni, vagy csak aprólékot vettünk, készíthetjük a tölteléket sertéshúsból is. A darált húst az áztatott és kifacsart zsemlével, egy tojással, a zsírban pirított reszelt hagymával, sóval, törött borssal jól összegyúrjuk. Két tojást keményre főzünk, megtisztítunk. A nyakbőrt vigyázva lefejtjük, jól megmossuk. Azután vékonyabb részét bevarrjuk, a tölteléket a nyakbőrbe vigyázva beletöltjük úgy, hogy a két főtt tojást is belecsúsztatjuk és eligazítjuk, hogy a közepére kerüljön. Ezután bevarrjuk a nyakbőr másik végét is. Levesben egy órát főzzük, majd zsírral bekenve a sütőben pirosra sütjük. Felszeletelve, tört burgonyával, savanyúsággal tálaljuk. Hidegen is kitűnő.

Töltött kacsa

Hozzávalók:


1 pecsenyekacsa

2 zsemle

1-2 burgonya

5 dkg gomba

2 tojás

0.5 dl tej

törött bors

2 kanál zsír

1 csomó zöldpetrezselyem


Elkészítés:

A fiatal pecsenyekacsa mellcsontját a mellhússal együtt kiszedjük, a bőrt összevarrjuk, és a kacsát a következő töltelékkel töltjük meg: a mellehúst megdaráljuk, a vékony szeletekre vágott gombát kevés zsírral, apróra vágott zöldpetrezselyemmel megpároljuk, elkeverjük a tejbe áztatott, kifacsart, elmorzsolt zsemlékkel, egy-két héjában főtt, áttört burgonyával, hozzáadjuk a darált húst, két tojás sárgáját és felvert habját, ízesítjük sóval, törött borssal, és az egészet jól összekeverjük. Miután a kacsát megtöltöttük, a nyílást lent is összevarrjuk, a kacsát tepsibe tesszük, forró zsírral és egy merőkanál vízzel leöntjük, és a sütőben, többször locsolgatva, előbb puhára, majd ropogósra sütjük. Párolt káposztával és sült burgonyával tálaljuk, de adhatunk hozzá kompótot vagy narancssalátát is.

Ágyon sült kacsa

Hozzávalók:


1 pecsenyekacsa

80 dkg burgonya

15 dkg rizs

8 dkg zsír

1 kis fej vöröshagyma

1 kák. pirospaprika

törött bors


Elkészítés:

A fiatal pecsenyekacsát megmossuk, besózzuk. Nagyobb lábasba tesszük, bekenjük egy kis zsírral,és egy-két kanál vizet öntve alá - fedő alatt - félpuhára pároljuk.

Közben egy másik lábast - vagy tepsit - kizsírozunk, aljára teszünk egy sor hámozott, karikára vágott nyers burgonyát, erre egy sor főtt rizst; meghintjük törött borssal, sóval, egy evőkanál reszelt vöröshagymával, majd ismét egy sor burgonyakarikát rakunk. Erre az "ágy"-ra tesszük a félig sült kacsát, leöntjük egy kanál paprikás zsírral, és a sütőben - alsó lángon, egy kevés vízzel vagy borral öntözgetve - szép pirosra sütjük. A megsült kacsát vágódeszkára tesszük, 10-15 percnyi pihentetés után szeleteljük. A rizses burgonyát lapátkanállal tálra tesszük, és a felszeletelt kacsát ezen tálaljuk. Ha tűzálló tálban készítjük, ugyanabban az edényben tálalhatjuk.

Rántott pulykamellszeletek

Hozzávalók:


1 pulykamell

5 dkg liszt

10 dkg zsemlemorzsa

2 tojás

zsír


Elkészítés:

A pulykamell húsát a csontról lefejtjük, bőrét lehúzzuk, a húsból szeleteket vágunk, húsverővel ellapítjuk őket, megsózzuk, lisztbe, tojásba, zsemlemorzsába forgatva bundázzuk, bő, forró zsírban szép aranysárgára sütjük. Zsírban sült burgonyával vagy burgonyapürével körítjük.

Gyöngyös, kelkáposztában

Hozzávalók:


1 gyöngyös

1 kanál zsír

1 pár virsli

5 dkg füstölt szalonna

1 közepes kelkáposzta

1 szál sárgarépa

1 szál petrezselyemgyökér

néhány szem köménymag


Elkészítés:

A megtisztított gyöngyösről lábait és a nyakát levágjuk, a többit egészben hagyjuk. Lábosba tesszük, megsózzuk, egy kanál forró zsírral, 2 dl vízzel leöntve, fedő alatt puhára pároljuk, majd felszeleteljük.

A kelkáposztát kevés sós, köménymagos vízben a megtisztított sárgarépával és petrezselyemgyökérrel együtt félpuhára pároljuk és ízesítjük. A zsírral, melyben a gyöngyös sült, vastagon kikenünk egy tűzálló tálat, széthintjük benne a fele mennyiségű párolt kelt, rátesszük a hámozott, karikára vágott virslit, a karikára szelt sárgarépát és petrezselyemgyökeret, rátesszük a hússzeleteket, beborítjuk a többi kellevéllel, végül a tetejére tesszük a nagyon vékonyra vágott szalonnaszeleteket. A lábosban, melyben a gyöngyös sült, 2 dl vizet forralunk, a kelre öntjük és a sütőben kb. 30 perc alatt készre pároljuk. Ugyanabban az edényben tálaljuk.

Hideg fogas

Hozzávalók:


1 kb. 150 dkg-os fogas

15 dkg vegyes zöldség

1 kis fej hagyma

1 babérlevél

pár szem egész bors

ecet


Elkészítés:

A hideg halakat mindig fogyasztás előtt egy-két nappal főzzük meg, és fagyasszuk ki, akkor szebben szeletelhetők.

A fogas pikkelyeit lekaparjuk, a halat jól megmossuk, a hasát felvágjuk és belső szerveit eltávolítjuk. A fejét levágjuk, a hátát hosszában felhasítjuk és a két filét lefejtjük a csontokról. Megmossuk, besózzuk és spárgával formásra kötözzük.

A megtisztított hagymát, zöldséget vékony karikára vágva ecetes, sós vízbe tesszük, fűszerezzük babérlevéllel, borssal, és a halat beletéve felforraljuk, majd nagyon lassan, 6-8 percig főzzük. Ha kihűlt, jégszekrényben kifagyasztjuk, majd szeletekre vágjuk és franciasaláta-alapon tojással díszítve, tartármártással tálaljuk.

Fogas vajjal

Hozzávalók:


130-150 dkg fogas

10 dkg vaj


Elkészítés:

A fogast felbontjuk, a belét eltávolítjuk, a két filét a gerinccsontról lefejtjük, a bőrét lehúzzuk, a filéket megmossuk, majd sós vízben megfőzzük. Ha megfőtt, tálra helyezzük, forró vajjal leöntjük és sós burgonyával körítjük.

Tejfölös gombás ponty

Hozzávalók:


150 dkg ponty

5 dkg vaj

1 kis fej hagyma

1 csomó zöldpetrezselyem

1 kanál liszt

2 dl tejföl

15 dkg gomba

1 dl fehérbor

törött bors


Elkészítés:

A megtisztított pontyot lefejtjük a gerinccsontról, feldaraboljuk és kivajazott tepsibe rakjuk. Ráöntjük a fehérbort, meghintjük a szeletekre vágott gombával, a finomra vágott hagymával, zöldpetrezselyemmel, törött borssal. Megvajazott fehér papírral befedjük, kevés vizet öntve alá felforraljuk és a sütőben készre pároljuk. Ha a ponty megfőtt, ráöntjük a liszttel elkevert tejfölt és még egyszer felforraljuk. Vajas burgonyát vagy párolt rizst adjunk hozzá.

Sajtos ponty

Hozzávalók:


1 kg ponty

1 tojás

2 kanál liszt

5 dkg reszelt sajt

2 dl tej vagy szódavíz

olaj


Elkészítés:

A megtisztított, megmosott halat szeletekre vágjuk és besózzuk. Egy tojásból két kanál liszttel, 5 dkg reszelt sajttal és kb. 2 dl tejjel vagy szódavízzel sűrű palacsintatésztát készítünk. A halszeleteket beleforgatjuk, bő, forró olajban kisütjük. Párolt almát adjunk hozzá.

Lerakott harcsa

Hozzávalók:


1 kg harcsa

80 dkg burgonya

5 dkg reszelt sajt

1 ek. reszelt hagyma

2-3 zöldpaprika

5 dkg vaj

2 dl tejföl


Elkészítés:

A megtisztított halat nagyobb darabokra vágjuk és kevés sós vízben megfőzzük. Ha kihűlt, bőrét, szálkáit, zsírját eltávolítjuk és a halhúst apróbb darabokra vágjuk. Közben a burgonyát héjában megfőzzük, megtisztítjuk, áttörjük, megsózzuk, elkeverjük 5 dkg reszelt sajttal és egy evőkanál hagymával. Egy tűzálló edényt kikenünk vajjal, teszünk bele egy réteg burgonyapépet, erre egy sor karikára vágott zöldpaprikát, leöntjük 2-3 evőkanál tejföllel, rárakjuk a halat, beborítjuk burgonyával, meghintjük reszelt sajttal, megöntözzük a tejföllel és rámorzsoljuk a megmaradt vajat, sütőben fél óráig sütjük. Fejes salátával tálaljuk.

Tejfölös harcsa

Hozzávalók (személyenként):


25 dkg harcsaszelet

1 ek. liszt

1 késhegynyi pirospaprika

0.5 dl tejföl

zsír

1 csomó zöldpetrezselyem


Elkészítés:

A harcsaszeleteket besózzuk és egy órára hidegre tesszük. Ezután paprikás lisztbe forgatjuk őket és zsírban mindkét oldalukat hirtelen átsütjük. A kisült szeleteket tűzálló tálba egymás mellé rakjuk, megöntözzük tejföllel, megszórjuk apróra vágott zöldpetrezselyemmel és a sütőben 10-15 percig sütjük. Sós vízben főtt burgonyával körítjük.

Mártások

Kapormártás

Hozzávalók:


2 csokor zöld kapor

2 ek. liszt

2 dl tejföl

pár csepp ecet


Elkészítés:

Az apróra vágott kaprot annyi vízben főzzük meg, amennyi éppen ellepi, majd a liszttel kevert tejföllel behabarjuk. Ecettel savanyítjuk és még egyszer felforraljuk.Ízlés szerint sózzuk. Kifőtt marhahúshoz vagy tükörtojásra öntve nagyon finom, de ezzel öntjük le a töltött tököt is.

Francia majonéz

Hozzávalók:


2 tojássárgája

2 dl olaj

2 kák. mustár

2 kák. porcukor

néhány csepp citromlé


Elkészítés:

A tojássárgákba habverővel cseppenként beleverjük az olajat, és amikor már vajkeménnyé vált, beletesszük az ízesítőket.

Hideg tartármártás

Hozzávalók:


4 kemény tojás

3 dl tejföl

1 kák. porcukor

púpozott kák. mustár

pár csepp citromlé vagy ecet

1 ek. olaj


Elkészítés:

A kemény tojások sárgáját villával szétnyomkodjuk és simára keverjük a fűszerekkel meg a tejföllel. Végül belekeverjük az olajat is. Ha salátához akarjuk adni, akkor tegyük bele a tojások apróra vágott fehérjét is.

Sajtmártás

Hozzávalók:


1 tojás

1 ek. liszt

3 dkg vaj

0.5 l tej

10 dkg reszelt sajt

csipet reszelt szerecsendió


Elkészítés:

A tojást, lisztet habverővel összekeverjük, felengedjük a tejjel, beledobjuk a vajat, és gőz fölött habverővel állandóan verve, sűrűre főzzük. Az utolsó percben tesszük bele a sajt felét, ezzel együtt forraljuk, majd a gőzről levéve, beletesszük a sajt maradékát és a fűszereket.

Tormamártás

Hozzávalók:


1 dkg liszt

1 dkg vaj

2 dl tej

2 dl tejföl

pár csepp ecet

1 nagy torma


Elkészítés:

A lisztből, tejből, vajból besamelt főzünk, és a tűzről levéve belekeverjük a tejfölt. Néhány csepp ecettel savanyítjuk, és beletesszük az egy órával előbb lereszelt tormát, vagy ha szeretjük a csípőset, a frissen reszelt tormát. Hidegen tálaljuk. Ha ebbe a tormamártásba egy evőkanál, egy kevés vízben feloldott zselatint keverünk, kivizezett formába önthetjük és kiborítva tálalhatjuk.

Besamel-mártás

Hozzávalók:


5 dkg vaj

1 ek. liszt

3 dl tej


Elkészítés:

A felforrósított vajba elkeverjük a lisztet és azonnal felöntjük a tejjel. Állandó keverés mellett mártás sűrűségűre főzzük. (A lisztet nem szabad pirítani, mert rántás ízű lesz a mártás!)

Ecetes torma

Hozzávalók:


20 dkg torma

1 kanálka cukor

2 ek. ecet

1 dl húsleves vagy csontlé


Elkészítés:

A tormát megreszeljük, majd leforrázzuk, vagy szűrőkanálban gőz fölé tartjuk, hogy az erejét kissé elvegyük. Leszűrjük, és teljesen zsírtalan húslevessel vagy csontlével elkeverjük. Végül ecettel, sóval, cukorral ízesítjük. Készíthetjük készen kapható ecetes tormából is.

Paprikamártás

Hozzávalók:


2 dl vörös bor

pirospaprika


Elkészítés:

A borba annyi édes pirospaprikát keverünk, hogy paradicsompüré sűrűségű legyen. Gyengén megsózzuk. A rostonsültekhez kísérő.

Céklamártás

Hozzávalók:


25 dkg főtt cékla

2 ek. liszt

4 dkg zsír

1 ek. cukor

2 dl tejföl

2.5 dl húsleves vagy csontlé

ecet


Elkészítés:

A megfőtt, megtisztított céklát egyforma apró kockára vágjuk és a húslevesben vagy csontlében tovább főzzük. Közben a zsírból, lisztből világos rántást készítünk, ezzel rántjuk be a céklát, sóval, cukorral, ecettel ízesítjük, beletesszük a tejfölt, simára keverjük és még egyszer felforraljuk.

Gombamártás

Hozzávalók:


15 dkg gomba

1 kák. reszelt hagyma

1 kák. zsír

1 kák. liszt

citromlé

1 dl tejföl


Elkészítés:

A gombát megtisztítjuk, leforrázzuk és lecsöpögtetjük. Ezután apróra vágjuk és a zsírban a reszelt hagymával puhára pároljuk. Megszórjuk egy csapott kanál liszttel, jól elkeverjük, felengedjük egy kis vízzel vagy húslével, megsózzuk, kevés citromlével ízesítjük és tálalás előtt belekeverjük a tejfölt.

Hagymamártás

Hozzávalók:


4 dkg zsír

2 ek. liszt

2 fej hagyma

1 ek. cukor

ecet

törött bors

2.5 dl húsleves vagy csontlé (leveskockából is készíthetjük)


Elkészítés:

A cukrot zsírban megpirítjuk, majd a lisztet hozzákeverve barna rántást készítünk. Közben a hagymát megtisztítjuk, vékony szeletekre vágjuk és beletesszük a barna rántásba. Megkeverjük és addig pirítjuk együtt, amíg a hagyma kissé meg nem pirul. Ekkor engedjük fel csontlével, elkeverjük sóval, törött borssal ízesítjük és többször megkeverve 15-20 percig forraljuk. Szitán áttörjük, simára keverjük és forrón tálaljuk.

Tojásmártás

Hozzávalók:


2 ek. vaj

2 ek. liszt

3 dl tej

2 tojássárgája

2 tojás

bors


Elkészítés:

A vajból, lisztből világos rántást készítünk. Felengedjük a hideg tejjel, belekeverjük a két tojássárgáját és a két kockára vágott kemény tojást. Állandó keverés mellett főzzük, de forrni nem hagyjuk. Sóval, törött borssal ízesítjük. Meleg töltött paradicsomhoz vagy krokettekhez adjuk.

Őszibarackmártás

Hozzávalók:


50 dkg őszibarack

15 dkg porcukor

3 tojássárgája

2 kanál rum


Elkészítés:

Az őszibarackot meghámozzuk, kimagozzuk és szitán áttörjük. A tojássárgákat elkeverjük a porcukorral, hozzávegyítjük az áttört őszibarackot, 2 dl vízzel hígítjuk és kis lángon vagy gőz fölött - állandóan keverve - krémmé főzzük. Tálaláskor két kanál rumot teszünk bele. Hidegen és melegen is finom.

Húspótlók, egytálételek

Zsemleropogós

Hozzávalók:


12 zsemlekenyérszelet

tej

liszt

1 tojás

zsemlemorzsa

olaj


Elkészítés:

A felszeletelt kenyeret sós tejben megmártjuk, majd lisztbe, tojásba, zsemlemorzsába panírozzuk és bő, forró olajban hirtelen ropogósra sütjük.

Sonkás ropogós

Hozzávalók:


20 dkg főtt füstölt tarja

2 tojás

1 ek. zsemlemorzsa

3 zsemle vagy ennek megfelelő zsemlekenyér

tej

metélőhagyma

törött bors

A sütéshez:

bőven zsír


Elkészítés:

A megdarált tarját összedolgozzuk a felvert tojással, zsemlemorzsával, metélőhagymával, sóval, törött borssal ízesítjük. A felszeletelt zsemlét sós tejbe mártjuk, egyik oldalát jól megkenjük a sonkakeverékkel és a forró zsírban hirtelen megsütjük.

Párizsi kosárkák

Hozzávalók:


12 középvastag szelet párizsi

A sütéséhez:

zsír


Elkészítés:

A párizsiról nem húzzuk le a bőrét, hanem azzal együtt tesszük egy kevés zsírba. A meleg hatására a bőre összehúzódik és szép gömbölyűvé válik a párizsi szelet. Az alját is megsütjük, majd tálra egymás mellé téve megtölthetjük ropogós burgonyával, gombás tojással, párolt zöldborsóval vagy más párolt zöldségfélével. Kitűnő bele a zöldborsós vagy gombás rizs is. Azon frissen tálaljuk.

Göngyölt párizsi

Hozzávalók:


12 középvastag szelet párizsi

15 dkg sajt (Eidami vagy Ementáli)

1 kis doboz paradicsompüré

5 dkg vaj


Elkészítés:

A tűzálló tálat kivajazzuk. A párizsi szeletekről a bőrt lehúzzuk, a szeleteket megkenjük paradicsompürével és mindegyikbe göngyöljünk egy-egy ceruza vastagságú sajtdarabot. Megtűzzük és a tűzálló tálra egymás mellé ültetve, tetejére is vajdarabkákat hintünk. Néhány percig sütjük.

Bundás virsli

Hozzávalók:


6 pár virsli

a burgonyafánk tésztája

a sütéshez bőven olaj


Elkészítés:

A virsliket félujjnyi vastagra nyújtott tésztába burkoljuk és bő, forró olajban ropogós pirosra sütjük. (Ha diétásan akarjuk készíteni, a beburkolt virsliket ültessük beolajozott sütőlemezre, a tetejüket kenjük meg tojással és a sütőben süssük meg.) Paradicsom-, sajt-, ill. gombamártással tálaljuk.

Tojásos fánk

Hozzávalók:


40 dkg liszt

3 dkg élesztő

tej

1 tojássárgája

5 dkg margarin

2 közepes

főtt burgonya

A töltelékhez:

3-4 összevágott kemény tojás

2 dkg vaj

1 csokor metélőhagyma

0.5 dl tejföl

A sütéshez:

olaj


Elkészítés:

A lisztet összedolgozzuk a tejben megfuttatott élesztővel, beletesszük a tojássárgáját, a főtt, áttört burgonyát, sót és annyi langyos tejet, hogy közepes keménységű kelt tésztát kapjunk. Langyos helyen duplájára kelesztjük, majd vékonyra kinyújtva, fánkszaggatóval kerek lapokat szúrunk ki belőle. Összeállítjuk a tölteléket és mindegyik korongra kis halmot rakunk belőle. A tészta széleit ráhajtjuk, így gombócokat kapunk, ezeket nyújtófával újra laposra, ha nem is túl vékonyra simítjuk és a megtöltött fánkokat az olajban ropogós pirosra sütjük.

Sajtos bundás kenyér

Hozzávalók:


4 zsemle vagy ennek megfelelő zsemlekenyér

tej

liszt

2 tojás

10 dkg reszelt sajt

A sütéshez:

olaj


Elkészítés:

A felszeletelt zsemléket sós tejben megmártjuk, lisztben meghempergetjük és a sajttal elkevert, felvert tojásban is megmártjuk, bő, forró olajban hirtelen kisütjük. Nem szabad lassú tűzön sütni, mert akkor a sajt nyúlóssá válik, és nem szabad túl barnára sütni sem, mert akkor megkeseredik. Minden főzelékre, de különösen parajpürére kitűnő.

Sajtpuffancs

Hozzávalók:


3 tojásfehérje

15 dkg reszelt sajt

A sütéséhez:

olaj


Elkészítés:

A tojások kemény habbá vert fehérjébe belekeverjük a reszelt sajtot és forró olajba mártogatott kanállal kis fánkokat szaggatunk az olajba. Nagy lángon világos pirosra sütjük, és valamilyen pikáns mártással tálaljuk, mert túl zsíros, laktató különben.

Gombafánk

Hozzávalók:


30 dkg gomba

5 dkg vaj

3 dkg liszt

3 dl tej

2 tojássárgája

törött bors

A panírozáshoz:

liszt

1 tojás

zsemlemorzsa

a sütéshez olaj


Elkészítés:

Az apróra vágott gombát 2 dkg vajban sóval, borssal addig pároljuk, míg saját levét el nem főtte. 3 dkg vajból, a lisztből, a tejből besamelt főzünk, a tűzről levéve beletesszük a megpárolt gombát, és ha kihűlt, a tojássárgákat. Lisztezett deszkán ujjnyi vastagra nyújtjuk, lisztbe mártott pogácsaszaggatóval kiszúrjuk és a szokásos módon bepanírozva, bő, forró olajban hirtelen ropogós pirosra sütjük.

Rántott húspástétom

Hozzávalók:


1 kerek doboz húspástétom (luncheon meat)

mustár

liszt

1 tojás

zsemlemorzsa

A sütéshez:

olaj


Elkészítés:

A pástétomot vékonyan felszeleteljük és két-két darabot mustárral összeragasztunk. A pástétomszeleteket a szokásos módon panírozzuk és bő olajban ropogós pirosra sütjük.

Részeges kolbászkák

Hozzávalók:


4 pár kolbász vagy ennek megfelelő főzőkolbász

2 ek. zsír

1 ek. liszt

1 pohár fehérbor

törött bors


Elkészítés:

A meghámozott, karikára vágott kolbászt a forró zsírban ropogósra sütjük és meleg helyre félretesszük. A megmaradt zsírban megpirítjuk a lisztet, felengedjük a borral, és sóval, törött borssal fűszerezzük. A kolbászdarabokat visszatesszük, az egészet összeforraljuk és rizzsel körítve tálaljuk.

Krumplis lángos

Hozzávalók:


5 közepes nyers burgonya

3-4 ek. liszt

1 tojás

törött bors

A sütéshez:

olaj


Elkészítés:

A nyers, meghámozott krumplikat megreszeljük, beletesszük a tojást, a lisztet és a fűszerekkel ízesítjük. Kevés olajat megforrósítunk, kanalanként rakjuk bele a masszát, és a kanállal szétterítjük az olajban, hogy vékony, ropogós lángosokat kapjunk. Minden főzelékre jó, gyors és olcsó.

Burgonyafánk

Hozzávalók:


25 dkg főtt, áttört burgonya

25 dkg liszt

2 dkg élesztő

tej

1 tojás

1 ek. olaj

A sütéshez:

olaj


Elkészítés:

A burgonyát összegyúrjuk a liszttel, a tejben megfuttatott élesztővel, a tojással és annyi langyos tejjel, hogy kelt tészta keménységűvé váljon. Végül beledagasztjuk az olajat, és ujjnyi vastagra nyújtva, kis pogácsaszaggatóval fánkokat szúrunk ki belőle. Egy-két óráig langyos helyen kelesztjük, majd bő, forró olajban, közepes tűzön kisütjük. A kis fánkok nagyon megdagadnak, gömbölyűvé válnak, és maguktól fordulnak meg az olajban, ha van elég helyük hozzá.

Töltött burgonyafánk

Hozzávalók:


25 dkg főtt, áttört burgonya

25 dkg liszt

2 dkg élesztő

tej

1 tojás

1 ek. olaj

A töltelékhez:

25 dkg darált

főtt füstölt hús

kevés tejföl

törött bors

A sütéshez:

olaj


Elkészítés:

A fenti tésztát elkészítjük és még cipó alakban egy óra hosszat kelesztjük. Ezután 2 mm vastagra nyújtjuk, nagy fánkszaggatóval kerek lapokat szúrunk ki belőle, és minden másodikra egy-egy halom, tejföllel elkevert, borssal fűszerezett húsvagdalékot halmozunk. Ráborítunk egy üres tésztakorongot és széleit összenyomkodva 10 percig pihentetjük. Bő, forró olajban közepes tűzön sütjük ki.

Tálban főtt burgonya

Hozzávalók:


1 kg burgonya

1 fej hagyma

1 kanál ételízesítő

50 dkg sült hús vagy szafaládé vagy sonka vagy kolbász

1 csomó zellerzöld

2 dl tejföl

2 ecetes uborka


Elkészítés:

A burgonyát meghámozzuk, karikára vágva lábasba tesszük és megsózzuk. Bőven meghintjük a reszelt hagymával, rátesszük az apróra vágott zellerlevelet és ecetes uborkát, az ugyancsak apróra vágott sült húst vagy sonkát vagy kolbászt - esetleg vegyesen - felöntjük annyi vízzel, amennyi majdnem ellepi, megszórjuk ételízesítővel, és fedő alatt addig pároljuk, míg a burgonya meg nem puhul és a víznek felét el nem főtte. Tejföllel leöntve tálaljuk.

Káposztabomba

Hozzávalók:


1 közepes fej édeskáposzta

50 dkg sertéscomb

15 dkg rizs

1 tojás

1 kis fej hagyma

10 dkg zsír

2 dl tejföl

3 dkg vaj

10 dkg morzsa

őrölt bors


Elkészítés:

A húst megdaráljuk, és hagymás zsírban fedő alatt puhára pároljuk, majd zsírjára sütjük. A megtisztított rizst 2 dkg zsiradékon megpároljuk, kétszer annyi vízzel felengedjük és félpuhára főzzük.

A megmosott káposztát külső zöld leveleitől megtisztítjuk, 20 percig gyengén fővő sós vízben abáljuk. Szűrőkanállal kiemeljük a vízből, jól lecsurgatjuk és a megpuhult külső leveleit (kb. 10-12 levelet) széjjelhajtjuk. A káposzta közepét, ami még nyers, kivágjuk, késsel apróra vagdaljuk, gyengén sózzuk és 2 dkg zsiradékon megpirítjuk. Ezután az elkészült anyagokat, a húst, a rizst, a párolt káposztát összekeverjük, hozzáadunk egy nyers tojást, sóval, borssal fűszerezzük. Az így nyert tölteléket a káposzta közepébe helyezzük, a leveleket szorosan ráhajtjuk, hogy a káposztafej visszanyerje eredeti alakját. Egy tisztára mosott szalvétába szorosan belekötjük, fakanál nyelére függesztve fazékban, forró sós vízben 40 percig főzzük. Utána a fazékból kiemeljük, lecsurgatjuk és vajon pirított zsemlemorzsával megszórjuk. Az asztalnál cikkekre vágva adagoljuk. Olcsó, különleges és finom változata az édeskáposztának.

Töltött kel

Hozzávalók:


1 közepes fej kelkáposzta (kb. 1 kg)

40 dkg borjú- vagy sertéshús

4 dkg liszt

4 dkg zsír

1 dl tejföl

10 dkg rizs

bors

fokhagyma

kapor vagy majoránna


Elkészítés:

A kelkáposztát folyó víz alatt jól megmossuk és egészben hagyjuk. A húst megdaráljuk, és a zsiradék felén megfuttatott rizzsel, borssal és sóval összekeverjük. A kel leveleit vigyázva széthajtogatjuk és a tölteléket közéje rakjuk. Az egészet cérnával átkötjük, mély lábasban, forró, sós vízbe téve kb. egy óráig lassan főzzük. A maradék zsiradékból a liszttel világos rántást készítünk, ezzel rántjuk be a levét. Tálaláskor a tejfölt a levébe rakjuk. A kelfejet kiemeljük a léből, a cérnát lefejtjük róla, kerek főzelékes tálba helyezzük, cikkekre vágjuk és a levét köréje öntjük. Ízesítő anyagai, a fokhagyma, a kapor vagy majoránna, amit csak a vége felé adunk az ételhez.

Karfiolpörkölt

Hozzávalók:


1 kg karfiol

5 dkg zsír vagy olaj

1 közepes hagyma

pirospaprika


Elkészítés:

A karfiolt rózsáira szedjük és jól megmossuk. Az apróra vágott hagymát a zsíron megfonnyasztjuk, megszórjuk pirospaprikával, hozzáadjuk a karfiolt, megsózzuk, kevés vizet öntünk alá és lefedve puhára pároljuk. Rizs- vagy burgonyakörettel tálaljuk.

Zöldbab paprikásan

Hozzávalók:


1 kg zöldbab

5 dkg zsír vagy olaj

2 dl tejföl

1 közepes hagyma

1 kanál liszt

pirospaprika


Elkészítés:

A megtisztított zöldbabot 2 cm-es darabokra vágjuk. Az apróra vágott hagymát a zsiradékon világossárga színűre fonnyasztjuk. Megszórjuk egy késhegynyi pirospaprikával, majd beletesszük a zöldbabot. Gyengén megsózzuk, kevés vizet öntünk alá és jól befedve puhára pároljuk. Tehetünk hozzá egy zöldpaprikát és egy paradicsomot is. Az egészet zsírjára sütjük és a tejföllel elhabart liszttel fölengedjük.

Sajtos rakott burgonya

Hozzávalók:


1 kg burgonya

1 ek. olaj

kb. 3 dl tej

5 dkg vaj

10 dkg reszelt sajt

1 gerezd fokhagyma

1 csokor snidling


Elkészítés:

A nyers, megtisztított, karikákra vágott burgonyát kiolajozott és fokhagymával bedörzsölt tűzálló tálba tesszük. Annyi sós tejet öntünk rá, hogy ellepje, az apróra vágott snidlinggel meghintjük, jól összekeverjük és apró vajdarabkákat rakunk rá. A sütőben kb. egy óráig sütjük, amíg a levét el nem főtte, a sajtot rászórjuk és tovább sütjük addig, amíg a teteje meg nem pirult.

Sonkás rakott burgonya

Hozzávalók:


1 kg burgonya

20 dkg darált, füstölt főtt tarja

2 dl tejföl

diónyi olvasztott vaj

2 tojás


Elkészítés:

A burgonyát héjában megfőzzük, majd megtisztítva karikákra vágjuk. A tejfölt a tarjával simára keverjük, hozzáadjuk az olvasztott vajat, a tojások sárgáját - ha a tarja nem elég sós - egy kevés sót, és végül a tojások kemény habbá vert fehérjét. A burgonyát a sonkakeverékkel összekeverjük és tűzálló tálba téve, a sütőben átsütjük.

Burgonyafészek

Hozzávalók:


1 kg burgonya

1 ek. olaj

20 dkg füstölt hús

2 tojás

2 ek. reszelt sajt


Elkészítés:

A burgonyát héjában megfőzzük, meghámozzuk, majd egy szemet félretéve, a többit karikára vágjuk és kiolajozott, mély tűzálló tálba tesszük. A közepén fészek szerű mélyedést hagyunk, amelybe a következő tölteléket tesszük: a tojások sárgáját a darált füstölt hússal, egy kanál reszelt sajttal, a félretett és áttört burgonyával, majd a tojások kemény habbá vert fehérjével összekeverjük. Ezt a krémet a "fészek"-be öntjük, tetejét meghintjük a maradék reszelt sajttal és enyhén megsózzuk. Forró sütőben ropogós kérget sütünk rá.

Tepsis krumpli

Hozzávalók:


1 kg burgonya

1 ek. olaj

20 dkg kolbász

2 gerezd fokhagyma

15 dkg húsos szalonna


Elkészítés:

A burgonyát nyersen megtisztítjuk, karikára vágjuk és kiolajozott zománcos tepsibe tesszük. Közé keverjük a karikára vágott kolbászt és a tört fokhagymát. A szalonnát felszeleteljük, bevagdaljuk és ropogósra sütjük. Zsírjával megöntözzük a burgonyát, a pörcöt félretesszük. A burgonyát a sütőbe tesszük és kb. egy óráig sütjük, időnként megkeverjük, és ha szép ropogós, tetejére tesszük a pörcöt, úgy tálaljuk. Ha a szalonna nem túl sós, a burgonya tetejét enyhén megsózzuk.

Burgonya Pékné módra

Hozzávalók:


1 kg burgonya

0.5 kg apró szemű vöröshagyma

2-3 ek. olaj


Elkészítés:

A burgonyát héjában megfőzzük, megtisztítjuk, karikákra vágjuk és kiolajozott tűzálló tálba tesszük. Meghintjük a megtisztított, de egészben hagyott vöröshagymával (ha nagyobbak a hagymák, akkor cikkekre vágjuk őket), meglocsoljuk a maradék olajjal és a sütőben ropogós pirosra sütjük. Közvetlenül tálalás előtt sózzuk csak meg, különben nem lesz ropogós.

Bújtatott pörkölt

Hozzávalók:


60 dkg burgonyából tejjel, vajjal készült püré

30 dkg sertéshúsból készült pörkölt (maradék pörkölt felhasználható)

5 dkg vaj


Elkészítés:

Egy mély tűzálló tálat a vaj felével kikenünk, a burgonyapüré felét belesimítjuk, erre kerül a rövid lére főzött sertéspörkölt, majd a püré másik felével befedjük. Villával rücskösre húzzuk a tetejét, a maradék vajdarabkákkal meghintjük és a sütőben felső lángon megsütjük.

Burgonyás palacsinta

Hozzávalók:


A tésztához:

30 dkg burgonya

0.5 l tej

30 dkg liszt

1 tojás

A töltelékhez:

20 dkg reszelt sajt

20 dkg darált sonka

2 dl tejföl

a sütéshez olaj


Elkészítés:

A héjában megfőzött burgonyát megtisztítjuk, krumplinyomón átnyomjuk és a tejjel, tojással, liszttel meg egy kevés sóval jól összekeverjük. Palacsintasütőben a szokásosnál vastagabb palacsintákat sütünk belőle. A sajtot és a sonkát összekeverjük külön-külön 1-1 dl tejföllel (a sajtból félreteszünk egy keveset), és az egymásra rakott palacsintákat felváltva, hol sajtkrémmel, hol sonkakrémmel kenjük meg. Tetejére üres palacsinta kerül, erre szórjuk a félretett sajtot és néhány percre a sütőbe tesszük, hogy szép színt kapjon a teteje. Úgy szeleteljük, mint a tortát.

Hagymatokány

Hozzávalók:


50 dkg vöröshagyma

10 dkg füstölt szalonna

1 ek. liszt

1 késhegynyi pirospaprika

ecet

1 dl tejföl


Elkészítés:

A szeletekre vágott, becakkozott szalonnát ropogósra sütjük, kivesszük és meleg helyen tároljuk. A zsírjában kevés vízzel megpároljuk a cikkekre vágott hagymát. Megsózzuk, majd zsírjára sütve meghintjük a liszttel, a pirospaprikával és egy kevés vízzel felengedjük. Néhány csepp ecettel ízesítjük és megtejfölözve, rizzsel körítve tálaljuk. A rizsre tehetjük a kisült szalonnát.

Vajbabropogós

Hozzávalók:


50 dkg vajbab

8 szelet gépsonka

a panírozáshoz liszt

tojás

zsemlemorzsa

bő olaj a sütéshez


Elkészítés:

A megtisztított babot egészben puhára főzzük, majd lecsurgatjuk és nyolc részre osztjuk. Mindegyik köteget egy-egy sonkaszeletbe tekerjük, a szokásos módon lisztbe, tojásba, zsemlemorzsába panírozzuk, bő, forró olajban ropogós pirosra sütjük.

Juhászpörkölt

Hozzávalók:


40 dkg sertéspörkölt

1 kis fej (kb. 0.5 kg) fehérkáposzta

1 dl tejföl

1 ek. liszt


Elkészítés:

A jó fűszeres pörköltbe beletesszük a cikkekre vágott káposztát, megsózzuk és lefedve, lassú tűzön puhára pároljuk. A lisztet a tejföllel simára keverjük, besűrítjük vele az ételt és még egyszer felforralva tálaljuk.

Hajdúkáposzta

Hozzávalók:


40 dkg hordóskáposzta

10 dkg füstölt szalonna

20 dkg főzőkolbász

20 dkg főtt füstölt tarja

őrölt bors

1 kik. pirospaprika


Elkészítés:

A szalonnát kis kockákra vágva kiolvasztjuk, beletesszük a kifacsart hordós káposztát, a paprikával meghintjük, belerakjuk a kockákra vágott füstölt húst és a karikákra vágott kolbászt is. Az ételt lefedjük és puhára pároljuk. Végül a fedőt levéve, megborsozzuk és alaposan megpirítjuk. Közben kevergetni kell, nehogy a nagy lángon odakapjon!

Székelygulyás

Hozzávalók:


50 dkg sertéshúsból készült pörkölt

1 kg hordós káposzta

2 dl tejföl

1 ek. liszt


Elkészítés:

A kifacsart káposztát keverjük a jól fűszerezett pörköltbe, egy kevés vízzel vagy füstölt hús levével pároljuk. Majd a tejfölbe kevert liszttel sűrítjük be.

Keltorta

Hozzávalók:


30 dkg húsból készült pörkölt

20 dkg spagetti

1 nagy fej kelkáposzta

2 dl tejföl

diónyi vaj


Elkészítés:

A kelkáposztát - leveleit meglazítva - sós vízben megfőzzük, egy másik edényben pedig a spagettit főzzük ki sós vízben. Egy tortaformát kivajazunk, a levelekkel kibéleljük úgy, hogy az oldalát is kel takarja. Rétegezve beleöntjükk a pörköltet és a spagettit, kellevelekkel választjuk el egymástól a rétegeket. A tetejére kellevél kerüljön! Tejföllel leöntjük és a sütőben megpirítjuk. Tálra borítva torta alakú ételt kapunk.

Keltekercs

Hozzávalók:


40 dkg húsból készült pörkölt

5 dkg füstölt szalonna

1 nagy fej kelkáposzta

4 ek. zsemlemorzsa

3 tojás

10 dkg vaj

5 dkg reszelt sajt

őrölt bors


Elkészítés:

A pörköltből a húst megdaráljuk, összekeverjük a zsemlemorzsával, az apróra vágott szalonnával, a tojások sárgájával és a kemény habbá vert fehérjékkel. Sóval, borssal ízesítjük. A kelt sós vízben megfőzzük, leveleire szedjük és a legnagyobb leveleit dupla rétegben, téglalap alakban tiszta, a vaj felével megkent konyharuhára tesszük. Erre terítjük a húsmasszát, az apróra vágott maradék kellel rétegezve hosszúkás cipóra formázzuk, majd a kelbe göngyöljük, ezután a konyharuhába csomagoljuk. A két végét összekötjük és a tekercset sós vízben egy óra hosszat főzzük. Meleg tálra borítjuk, a maradék forró vajjal megöntözzük és sajtot hintünk a tetejére.

Rántott sajt

Hozzávalók:


40 dkg szikkadt Eidami vagy Trappista sajt

a panírozáshoz liszt

2 tojás

zsemlemorzsa

a sütéshez bőven olaj


Elkészítés:

A sajtot félujjnyi vastagságú szeletekre vágjuk, ebből kétujjnyi széles szeleteket vágunk. Először lisztbe, majd tojásba, ismét lisztbe, tojásba és végül zsemlemorzsába mártjuk. Jól megforrósított olajban, nagy lángon sütjük, ha lassan sütjük, szétfolyik, összeragad az egész. Tartármártás illik hozzá.

Domika

Hozzávalók:


6 zsemle

7 dl tej

20 dkg reszelt sajt

10 dkg vaj


Elkészítés:

Egy mély tűzálló tálat kivajazunk, aljára 1 sor zsemleszeletet terítünk, meghintjük borsónyi vajdarabkákkal, reszelt sajttal, majd ismét zsemleszeleteket rakunk rá.

Ezt addig ismételjük, amíg a tál meg nem telik. A tetejére sajt kerül és leöntjük a sózott tejjel. A sütőben addig sütjük, amíg a zsemle a tejet egészen magába nem szívta és a tetejére szép ropogós réteg nem sült.

Töklecsó

Hozzávalók:


1 darab 75 dkg-os tök

4 tojás

3 ek. olaj

1 csomó újhagyma

bors


Elkészítés:

A hagymát megtisztítjuk, karikára vágjuk és az olajban fedő alatt megfonnyasztjuk. A megtisztított, kimagozott, ujjnyi darabokra vágott tököt beletesszük, megsózzuk, megborsozzuk és fedő alatt olyan puhára pároljuk levében a tököt, mint a velő. Ezután a fedőt levesszük, a tököt zsírjára sütjük és a nyersen simára kevert tojásokkal leöntjük. Kevergetve addig sütjük, amíg a tojás meg nem kocsonyásodott.

Rántott tök

Hozzávalók:


2 kicsi vagy 1 nagyobb zsenge tök

ecet

a panírozáshoz liszt

1 tojás

zsemlemorzsa

a sütéshez olaj


Elkészítés:

A megtisztított, kimagvalt tökből ujjnyi vastagságú, kerek lapokat vágunk. Enyhén ecetes-sós vízben félpuhára főzzük, majd a levét lecsurgatjuk. A lisztbe, tojásba és zsemlemorzsába megforgatjuk, bő, forró olajban ropogósra sütjük.  Burgonya és tartármártás illik hozzá.

Töltött tök

Hozzávalók:


2 kicsi zsenge tök

40 dkg sertéshúsból készült pörkölt (vagy sült hús)

7 dkg rizs

1 tojás

ecet

kapormártás vagy
2 dl tejföl tojássárgájával elkeverve


Elkészítés:

A kis tököket meghámozzuk, és vagy kettévágjuk, vagy a két végét vágjuk le, úgy kaparjuk ki a belsejüket. A sós-ecetes vízben félpuhára főzzük és alaposan lecsurgatjuk. Az összevagdalt húst elkeverjük a főtt rizzsel, a tojással és megtöltjük vele az üregeket. A tököket eredeti formájukra összeállítjuk, tűzálló tálra fektetjük és a kapormártással vagy a tejfölös keverékkel öntjük le. A sütőben átsütjük.

Tavaszi rizs

Hozzávalók:


25 dkg rizs

50 dkg zöldborsó

25 dkg kolbász

4 kemény tojás

5 dkg vaj

2 ek. olaj

5 dkg reszelt sajt

1 húsleveskocka

csipetnyi cukor

1 csomó petrezselyemzöld


Elkészítés:

A zsiradékban megforgatjuk a rizst, kétszer annyi vízzel felöntjük és beletesszük az apróra vágott petrezselyemzöldet, a leveskockát, megsózzuk és kis lángon puhára pároljuk. Ezután összekeverjük a vajban megpárolt zöldborsóval, csipetnyi cukorral, a nagy kockákra vágott kemény tojással és a karikára vágott kolbásszal. Vizezett formába töltjük, tálra borítjuk és a tetejét megszórjuk reszelt sajttal. Forrón, salátával körítve tálaljuk.

Sólet

Hozzávalók:


40 dkg tarkabab

40 dkg marhahús (leveshúsnak való)

2 libacomb

40 dkg füstölt hús (legjobb a füstölt libacomb vagy –mell, de tehetünk bele füstölt csülköt vagy oldalast is)

4 tojás

1 kis fej vöröshagyma

1 kis kanál pirospaprika

3 ek. olaj vagy 2 dkg libazsír

1 ek. liszt


Elkészítés:

A zsiradékon megpirítjuk az apróra vágott hagymát, meghintjük a pirospaprikával, beletesszük az előző este beáztatott babot, és felöntjük annyi vízzel, hogy bőven ellepje. Hozzáadjuk a húsféléket, tetejére hintjük a lisztet, amelyet belekeverünk. Az egyészet lefedjük és a sütőben addig sütjük, míg a belevalók teljesen meg nem puhultak. Az ételt nagy fazékban jó készíteni. Sózni csak akkor kell, ha a benne lévő füstölt húsoktól nem lesz elég sós. Sokan gerslit is raknak a sóletbe, de anélkül is kitűnő. A sülés során a vizet a bab és a húsfélék magukba szívják, ha túlságosan is elfő a leve, ajánlatos kevés vízzel pótolni, de tálalni sűrű, rövid lével kell. Végül tálalás előtt 15 perccel belerakunk - héjastól - négy jól megmosott tojást, amely a sóletben fő meg. Ezeket megtisztítva rakjuk majd a sóletes tál tetejére.

Tojásételek

Holland rakott tojás

Hozzávalók:


6 nagy fej vöröshagyma

12 kemény tojás

2 ek. olaj

2 dl tejföl

1 tojássárgája

3 dkg vaj

2 ek. zsemlemorzsa


Elkészítés:

A hagymát megtisztítjuk, karikára vágjuk és az olajban ropogós pirosra sütjük. Lapos tűzálló tál aljára terítjük a hagyma felét, erre fektetjük a karikára vágott kemény tojásokat, a hagyma másik felével befedjük és az egészet a tejföl, a tojássárgája és egy csipet só keverékével öntjük le. Vajban megpirítjuk a zsemlemorzsát, az étel tetejére hintjük és a sütőben átsütjük, de nem pirítjuk meg túlságosan.

Ültetett tojás

Hozzávalók:


8 zsemle- vagy szendvicskenyér-szelet

a sütéshez olaj

8 tojás

sajt- vagy gombamártás


Elkészítés:

A kenyérszeleteket ropogós pirosra sütjük, mindegyikre egy-egy megtisztított félkemény tojást ültetünk és az egészet forró sajt- vagy gombamártással leöntve, forrón tálaljuk.

Sajtos tojás

Hozzávalók:


8 szelet zsemle- vagy szendvicskenyér

a sütéshez olaj

8 tükörtojás

8 dkg vaj

10 dkg reszelt sajt

2 dl tejföl

kevés reszelt szerecsendió


Elkészítés:

A kenyérszeleteket az olajban ropogós pirosra sütjük. Egy másik edényben elkészítjük a tükörtojásokat, a harmadikban pedig a következő mártást: a felolvasztott vajban gyorsan elkeverjük a reszelt sajtot meg a tejfölt és a fűszerekkel ízesítjük. A kenyérszeletekre egy-egy tükörtojást fektetünk, forró tálra tesszük és leöntjük a felforrósított, de nem felforralt mártással.

Rántotta

Hozzávalók:


8 tojás

5 dkg vaj vagy 2 ek. olaj

Esetleg:

1 kis kanál liszt

kevés tej vagy tejföl


Elkészítés:

A tojásokat mély tányérba vagy tálkába ütjük, villával simára keverjük, majd megsózzuk. Egy serpenyőben vajat vagy olajat forrósítunk, és a tojást beleöntve, takaréklángon sütjük, közben villával meg-megkeverjük, hogy az alsó fele fölülre kerüljön. Akkor jó, ha a tojás szépen megkocsonyásodott, de még nem száradt ki. Ha szaporítani akarjuk a tojást, a masszába lisztet és egy kevés tejet is keverhetünk, esetleg csak tejföllel gazdagítjuk. A rántottát nagyon sokféle képpen tálalják. Sokan a kész rántotta tetejét csipetnyi pirospaprikával hintik meg. Mások az olajon vagy vajon apróra vágott, ill. karikára szelt vöröshagymát fonnyasztanak, úgy öntik rá a nyers tojást. Sokan apróra vágott szalonnával helyettesítik a zsiradékot, amelyet kisütnek és ezután öntik bele a tojásmasszát. Nyáron különféle zöldséget - paradicsomot, zöldpaprikát, padlizsánt, cukkinit - párolnak a tojás alá. Nagyon népszerű a franciák zöld fűszerekkel készülő rántottája, amelyben a nyers tojásba finomra vágott petrezselyemzöldet, metélőhagymát meg kaprot kevernek ízesítőül, de ezt mindig csak vajon sütik meg.

Omlett

Hozzávalók:


6 tojás

1 ek. liszt

A sütéshez:

5 dkg vaj vagy 2 ek. olaj

A tetejére:

3 dkg olvasztott vaj


Elkészítés:

A tojások fehérjét kemény habbá verjük, majd belekeverjük a sárgájukat, beleszitáljuk a lisztet és megsózzuk. Lehetőleg teflon serpenyőben a vajon vagy olajon lepényt sütünk belőle, ebből a mennyiségből négyet, egymás után. Amikor az alsó felük szépen megsült, lapáttal, egy mozdulattal fordítjuk meg, hogy az omlett egyben maradjon, úgy pirítjuk meg a másik felét is. Sütés után forró tálra vagy tányérra csúsztatjuk és félbehajtjuk, tetejét olvasztott vajjal locsoljuk meg. Az omlettet félbehajtás előtt meg is tölthetjük.

A gombás omletthez 10 dkg vajon vagy olajon megpárolt, sóval, borssal ízesített, felszeletelt gombát rakunk az omlett egyik oldalára és félbehajtva, 5 dkg reszelt sajttal hintjük meg.

A sajtos omlettet reszelt sajttal hintjük meg, majd félbehajtva, tetejét megkenjük olvasztott vajjal és reszelt sajtot szórunk rá.

A sonkás omlett tölteléke tejföllel elkevert, megforrósított 20 dkg darált, főtt füstölt hús, tetejére olvasztott vaj, vagy esetleg reszelt sajt is kerül.

A zöldséges omlettet párolt vegyes zöldséggel töltjük meg, tetejét olvasztott vajjal, reszelt sajtot is szórhatunk rá.

Édes omlettek

Hozzávalók:


6 tojás

1 ek. porcukor

1 ek. rétesliszt

5 dkg vaj

csipetnyi só

A töltelékhez:

friss, esetleg befőtt gyümölcs vagy

karamellkrém és tört grillázs vagy

csokoládé- ill. diókrém vagy

gyümölcsíz

A tetejére:

porcukor


Elkészítés:

A tojások sárgáját a cukorral habosra keverjük, csipetnyi sóval ízesítjük, hozzáadjuk a tojások kemény habbá vert fehérjét és a lisztet is. A vajon - lehetőleg teflon serpenyőben - négy omlettet sütünk belőle. Egyenként valamilyen gyümölcsízzel, ill. karamell-, csokoládé- vagy diókrémmel megkenjük, de halmozhatunk rá friss, esetleg befőtt gyümölcsöket is. Az omletteket félbehajtjuk és a tetejükre porcukrot szórunk. Nagyon szép és jó az édes omlett, ha a porcukorral megszórt tetejükre izzó rácsot szorítunk, amitől a cukor rács alakban barnára pirul.

Tojásfelfújt

Hozzávalók:


4 tojás

1 pohár tej

3 dkg vaj

őrölt bors

petrezselyemzöld

a tojásos virslinél leírt paradicsommártás


Elkészítés:

A tojások fehérjéből kemény habot verünk, hozzáadjuk a sárgákat, a tejet, a sót és az őrölt borsot. Apró, kerek pudingformákat vagy egy közepes nagyságú őzgerincformát kivajazunk, az apróra vágott petrezselyemzölddel meghintjük és úgy öntjük bele a tojásmasszát, hogy a forma félig legyen, mert nagyon megnő sütés közben. A sütőbe egy nagy tepsibe vizet teszünk, és ha langyos, beleállítjuk a megtöltött formákat. Ha kis formákba tettük, akkor 10, ha őzgerincformába, akkor 15-20 percig sütjük, paradicsommártással tálaljuk.

Tojásos virsli

Hozzávalók:


8 tojás

2 pár virsli

3 dkg vaj

1 ek. olaj

1 mk. reszelt vöröshagyma

1 kis doboz paradicsompüré

őrölt bors

1 kis friss ágacska rozmaring vagy fél babérlevél


Elkészítés:

A vajjal kikent tűzálló tálba egymás mellé fektetjük a meghámozott, félbe vágott virsliket és a sütőben néhány percig sütjük. Ezután ráütjük a tojásokat, ügyelve, hogy a sárgájuk épen maradjon, és a sütőben addig sütjük, míg a fehérje meg nem kocsonyásodott. Közben a reszelt hagymát az olajban megpirítjuk, beleöntjük a paradicsompürét meg kétszer annyi vizet, sóval, borssal meg a rozmaringgal, ill. a fél babérlevéllel ízesítjük és néhány percig forraljuk. Tálalás előtt a tojásokat ezzel a mártással öntjük le.

Töltött tojás

Hozzávalók:


8 tojás

7 dkg vaj

2 dkg liszt

2 dl tej

2 dl tejföl

1 ek. olaj

őrölt bors

petrezselyemzöld


Elkészítés:

A kemény tojásokat meghámozzuk, hosszában félbevágjuk és a sárgájukat kikaparjuk. A félbevágott, üres fehérjéket kiolajozott tűzálló tálba egymás mellé ültetjük. A sárgákat villával összetörjük és hozzáadjuk a 2 dkg vajból, a lisztből és a tejből főzött besamelhez. Annyi tejfölt adjunk hozzá, hogy laza tölteléket kapjunk. A fűszerekkel és az apróra vágott petrezselyemzölddel ízesítjük és jól összedolgozzuk. Ezt a masszát töltjük a fehérjék üregeibe, mindegyik tetejére egy kis vajdarabkát teszünk, a maradék tejföllel leöntjük és a sütőben a tetejét pirosra sütjük.

Firenzei tojás

Hozzávalók:


1 csomag mélyhűtött paraj vagy
40 dkg friss paraj

10 dkg vaj

8 tojás

sajtmártás

őrölt bors


Elkészítés:

A mélyhűtött parajt felolvasztjuk és a levét kinyomkodjuk (a friss parajt megfőzzük, lecsurgatjuk és áttörjük), a felolvasztott vajjal, sóval és őrölt borssal összekeverjük. Nagyobb tűzálló tál aljára terítjük, a nyers tojásokat (mintha tükörtojást akarnánk készíteni) ráütjük, hogy a sárgájuk épen maradjon, a sajtmártással leöntjük és a sütőben addig sütjük, amíg a tojások fehérje meg nem aludt, de a sárgájuk lágy maradjon.

Tojás fiesolei módon

Hozzávalók:


40 dkg sóska

2 ek. olaj

1 ek. liszt

1-2 dl tej

1 dl tejföl

20 dkg főtt sonka

10 tojás

reszelt szerecsendió


Elkészítés:

A megtisztított sóskát sóval az olajban puhára pároljuk, áttörjük, a liszttel meghintjük és a tejjel mártás sűrűségűre forraljuk, végül beleöntjük a tejfölt. A sóskamártást tűzálló tál aljára öntjük és az összevágott sonkával meghintjük. Ráütünk nyolc tojást - mintha tükörtojást akarnánk készíteni - tetejére simítjuk a két tojás keményre vert habját, amelybe a sárgáját, sót és egy kevés reszelt szerecsendiót kevertünk. Forró sütőben kb. 15 percig sütjük. Lehet főtt, füstölt marhanyelvvel is készíteni.

Velencei tojás

Hozzávalók:


1 kis doboz paradicsompüré

6 tojás

10 dkg spagetti

10 dkg sajt

1 ek. olaj

őrölt bors

csipetnyi cukor


Elkészítés:

Egy jókora tűzálló tálat kiolajozunk, az alját sóval, őrölt borssal és cukorral ízesített paradicsompürével megkenjük. Sorjában ráütjük a nyers tojásokat - mintha tükörtojást készítenénk - és megsózzuk. Egy másik edényben a spagettit sós vízben kifőzzük, alaposan lecsurgatjuk és a tojások tetejére rakjuk. Tetejét meghintjük a reszelt sajttal és a sütőben átsütjük.

Svájci rakott tojás

Hozzávalók:


20 dkg gomba

15 dkg sajt

8 tojás

5 dkg vaj

őrölt bors


Elkészítés:

A vaj felén sóval, őrölt borssal fűszerezve megpároljuk a megtisztított, felszeletelt gombát. A sajtot lereszeljük. Egy lapos tűzálló tálat kivajazunk, a reszelt sajt felével kibéleljük, a tojásokat ráütjük és meghintjük a párolt gombával. Ennek a tetejére kerül a reszelt sajt másik fele, és végül ráöntjük a maradék olvasztott vajat. A sütőben addig sütjük, míg a tojások fehérje össze nem állt, de a sárgájuknak lágynak kell maradnia.

Rizsben sült tojás

Hozzávalók:


25 dkg rizs

2 kis kanál reszelt vöröshagyma

1 húsleveskocka

2 ek. olaj

2 ek. paradicsompüré

10 dkg reszelt sajt

8 tojás


Elkészítés:

Egy evőkanál olajban megpirítjuk a vöröshagyma felét, megforgatjuk benne a rizst és kétszer annyi vízzel felengedve, a húsleveskockával ízesítve puhára főzzük. Egy másik edényben a maradék olajban megpirítjuk a maradék vöröshagymát, beletesszük a paradicsompürét, egy kevés vízzel felengedjük és néhány percig forraljuk. Ha a rizs megpuhult, a paradicsommártással összekeverjük, a reszelt sajt felét beleszórjuk és az egészet egy nagy tűzálló tálban elsimítjuk. Vizes merőkanállal nyolc mélyedést nyomunk a rizsbe, mindegyik mélyedésbe egy-egy tojást ütünk és a tetejére hintve a maradék reszelt sajtot, a sütőben addig sütjük, míg a tojások fehérje meg nem kocsonyásodott.

Spanyol burgonyalepény

Hozzávalók:


25 dkg burgonya

6 tojás

10 dkg vaj

1 fej vöröshagyma


Elkészítés:

A vöröshagymát megtisztítjuk,apróra vágjuk és a vaj felében megfonnyasztjuk. Beletesszük a megtisztított, kis kockákra vágott burgonyát, megsózzuk és egy kevés vízzel puhára pároljuk, de ne főjön szét. A tűzről levéve langyosra hűtjük és a nyers tojásokkal összedolgozzuk. A maradék vajjal egy nagy vagy két kisebb lepényt sütünk belőle, amely elég vastag, és félidőben megfordítva, mindkét oldalát ropogósra pirítjuk, ügyelve arra, hogy a közepe puha maradjon.

Ukrán fokhagymás tojás

Hozzávalók:


8 kemény tojás

10 dkg vaj

3 gerezd fokhagyma


Elkészítés:

A vajat felolvasztjuk, de nem pirítjuk meg. A finomra tört fokhagymát belekeverjük, megsózzuk és kikenünk vele egy lapos tálat. A kemény tojásokat megtisztítjuk,hosszában kettévágjuk és sárgájukat egészben kiemeljük. A kemény tojásfehérjék üregeibe egy-egy mokkáskanálnyi fokhagymás vajat öntünk és a tojássárgákat a helyükre visszaillesztjük. A fél tojásokat vágott felükkel a fokhagymás vajjal kikent tálba fektetjük és tetejüket is megkenjük a fokhagymás vajjal. A tálat folpakkal légmentesen lezárjuk és a hűtőszekrényben néhány óráig érleljük. Csak akkor szabad tálalni, ha mindenki szereti a fokhagyma erős ízét!

Strasbourgi tojás

Hozzávalók:


6 kemény tojás

10 dkg vaj

1 kis doboz Libamájkrém

tartármártás

metélőhagyma


Elkészítés:

A kemény tojásokat megtisztítjuk és félbevágjuk. Belsejüket kikaparjuk és a vajjal meg a libamájkrémmel összedolgozzuk. Egy csokor metélőhagymával fűszerezzük és a masszát a fehérjék üregeibe halmozzuk. A megtöltött kemény tojásokat egymás mellé tálra rakjuk. Szép, ha a tálat előzőleg salátalevelekkel kibéleljük, és külön csészében tálaljuk hozzá a tartármártást.

Paradicsomos tojás

Hozzávalók:


8 kemény tojás

8 közepes nagyságú kemény paradicsom

kéttojásos francia majonéz

1 dl tejföl


Elkészítés:

A megtisztított kemény tojásokat és a megmosott paradicsomokat egyforma nagyságú szeletekre vágjuk és megsózzuk. A tojás- és a paradicsomszeleteket egymást váltogatva egymás tetejére rakjuk, a kis tornyocskákat egymás mellé a tálra ültetjük és a tejföllel hígított majonézzel lecsurgatjuk.

Sonkás-paradicsomos tojás

Hozzávalók:


4 kemény tojás

10 dkg darált, főtt, füstölt hús

4 középnagyságú paradicsom

kéttojásos francia majonéz

2 dl tejföl

1 fej saláta

1 csokor metélőhagyma


Elkészítés:

A kemény tojásokat megtisztítjuk, félbevágjuk és belsejüket kikaparjuk. A kikapart tojássárgákat villával összetörjük és egy kevés tejföllel hígított majonézzel meg a darált, főtt füstölt hússal simára keverjük. A tojásfehérjék üregeit ezzel a masszával töltjük meg, salátalevéllel kibélelt tálra egymás mellé ültetjük őket és mindegyiket leborítjuk egy megmosott, sózott fél paradicsommal. A tojások közé öntjük a megmaradt tejföllel hígított majonézt és ezt a finomra vágott metélőhagymával meghintjük, mintha fű között állnának a piros kalapos gombák. Szép, ha egy kanálnyi tejfölös majonézt félreteszünk és pöttyösre spricceljük vele a paradicsomokat.

Meleg tészták, felfújtak

Gyúrt tészta

Hozzávalók:


25 dkg liszt

1 tojás

nem egészen 1 dl víz


Elkészítés:

A lisztet deszkára púpozzuk, közepébe mélyedést nyomunk és ebbe ütjük a tojást. Ujjunkkal apránként dolgozzuk össze a liszttel a tojást. Vizet adagolunk hozzá, majd tenyerünk alsó felével jól kidolgozzuk. A rugalmas tésztát cipó alakban, kendővel letakarva, fél óráig pihentetjük, majd hajszál vékonyra nyújtva kockatésztát, csuszát vagy lapos metéltet, milliméteres vastagságúra nyújtva vékony metéltet vágunk belőle. Sós, lobogva forró vízben kifőzzük, forró vízzel leöblítjük, alaposan lecsepegtetjük, majd kevés olvasztott zsiradékkal keverjük össze.

Bármilyen főtt tésztát készítünk, három alapszabályt jegyezzünk meg: a tésztába ne tegyünk sót, mindig lobogva forró, enyhén sós vízben főzzük ki, és ne feledjünk a vízbe egy mokkáskanál olajat is önteni, akkor nem ragad össze a tésztánk.

Lekváros-, diós-, mákos-, kakaós metélt

Elkészítés:

A kifőtt tésztát meleg lekvárral, porcukorral összekevert 10 dkg darált mákkal vagy dióval, esetleg porcukorral elkevert kakaóporral hintjük meg.

Darás (grízes) tészta

Hozzávalók:


1 adag gyúrt metélt tészta

10 dkg búzadara

3 ek. olaj


Elkészítés:

Az olajon kevergetve megpirítjuk a búzadarát, majd annyi vízzel öntjük le, hogy éppen ellepje. Kis lángon, kevergetve, néhány percig pároljuk, ezalatt a dara a vizet teljesen magába szívja. A metélt tésztát lobogva forró, sós vízben kifőzzük, leszűrjük, forró vízzel leöblítjük, majd alaposan lecsurgatva, a pirított darával összekeverjük. Porcukrot, lekvárt kínáljunk hozzá.

Gránátos kocka

Hozzávalók:


1 adag gyúrt nagykockatészta

2 ek. olaj

1 fej reszelt vöröshagyma

50 dkg burgonya

őrölt bors

1 púpozott kanál pirospaprika


Elkészítés:

Az olajon megpirítjuk a reszelt vöröshagymát, a pirospaprikával meghintjük és a meghámozott, kockára vágott burgonyát beleforgatjuk, sóval, borssal ízesítjük. Egy kevés vizet öntünk alá, fedő alatt, lassú tűzön, időnként megkeverve szabályos paprikás burgonyát főzünk belőle. A végén zsírjára sütjük és hozzáadjuk a lobogva forró, sós vízben kifőzött, forró vízzel leöblített és jól lecsurgatott tésztát. Néhány percig még erős lángon, kevergetve együtt pirítjuk, hogy a burgonya teljesen szétessen, és csak bevonja a tésztát. Az sem baj, ha az alja egy kicsit odapirul. Ecetes savanyúság illik hozzá.

Káposztás kocka

Hozzávalók:


1 adag gyúrt nagykockatészta

1 kg fehérkáposzta

3 ek. olaj

1 kik. cukor

őrölt bors


Elkészítés:

A káposztát lereszeljük, megsózzuk és állni hagyjuk. Ha levet eresztett, kinyomkodjuk, az olajban a cukorral kevergetve szép barnára pirítjuk, végül alaposan megborsozzuk. A kifőtt, leöblített, lecsurgatott kockatésztát beleforgatjuk és együtt kevergetve addig hagyjuk a tűzön, amíg minden nedvesség el nem párolog belőle és az alja kissé meg nem pirul.

Tejfölös rakott metélt

Hozzávalók:


1 adag gyúrt tészta

3 tojás

3 púpozott ek. porcukor

4 dl tejföl

10 dkg vaj

5 dkg mazsola


Elkészítés:

A tésztából a szokásos módon metéltet készítünk, lobogva forró, sós vízben kifőzzük, majd 5 dkg olvasztott vajban megforgatjuk. A tojások sárgáját a cukorral, 3 dkg vajjal és a tejföllel simára keverjük. Hozzáadjuk a mazsolát és a tojások fehérjéből vert kemény habot is. A maradék vajjal kikenünk egy mély tűzálló tálat, beleöntjük a tojáskrémmel összekevert tésztát és a sütőben átsütjük.

Tejben főtt metélt

Hozzávalók:


1 adag gyúrt tészta (víz helyett tejjel készítjük)

0.5 l tej

2 dkg vaj

2 tojás

4 púpozott ek. cukor vagy méz

3 dkg darált dió

5 dkg mazsola

a tetejére vaníliás cukor


Elkészítés:

A tejjel összegyúrt tésztát metéltre vágjuk és a vajjal gazdagított, két kanál cukorral édesítet tejben kifőzzük. Addig forraljuk, amíg a tészta az egész tejet magába nem szívta, akkor belekeverjük a darált diót (vagy mandulát) és a mazsolát. Tűzálló tálba töltjük. A két tojássárgáját és a két kanál cukrot habosra keverjük és hozzáadjuk a két tojás fehérjéből vert kemény habot. Ezt a masszát öntjük a tészta tetejére. A sütőben megpirítjuk és vaníliás cukorral meghintve tálaljuk.

Széna-szalmatészta

Hozzávalók:


3 nagy vagy 4 kicsi tojás

finomliszt

a sütéshez olaj

borsodó


Elkészítés:

A tojásokat annyi liszttel gyúrjuk össze, amennyit felvesznek, hogy rugalmas tésztát kapjunk, majd cipó alakban fél óráig pihentetjük. Ezután késfok vastagságúra nyújtjuk és vékonymetéltre vágjuk. A felét lobogva forró, sós vízben kifőzzük, forró vízzel leöblítjük, alaposan lecsurgatjuk és a tészta másik felével - melyet bő, forró olajban ropogós pirosra sütöttünk - összekeverjük. Azon forrón, borsodóval tálaljuk.

Krumplinudli

Hozzávalók:


60 dkg főtt, áttört burgonya

1 dkg fagyos zsír

20 dkg rétesliszt

1 tojás

2 ek. olaj

4-5 ek. zsemlemorzsa


Elkészítés:

A burgonyát a liszttel, csipetnyi sóval, tojással és a zsírral összegyúrjuk, ujjnyi metéltekre sodorjuk, ezt 1 cm-es darabokra vágjuk és két tenyerünk között kis henger alakú nudlikat sodrunk belőle. Sós vízben kifőzzük, az olajban pirított zsemlemorzsával elkeverjük és híg szilvalekvárralkínáljuk.

Hamis túrógombóc

Hozzávalók:


0.5 l tejből készült aludttej

12 dkg búzadara

2 ek. olaj

3-4 ek. zsemlemorzsa

kevés cukor


Elkészítés:

Az aludttejet tűzre tesszük, és amikor forr, a búzadarát apránként hozzákeverjük. Addig főzzük, amíg egészen sűrű nem lett, és egy csipet sóval meg egy kevés cukorral ízesítjük. Ha már egészen összeállt, vizes kézzel gombócokat formálunk belőle és az olajban pirított zsemlemorzsába hempergetjük. Jó ízű, takarékos, meleg tészta. Porcukorral bőven meghintve tálaljuk.

Stíriai metélt

Hozzávalók:


50 dkg tehéntúró

2 egész tojás

2 tojássárgája

16 dkg rétesliszt

3 ek. porcukor

1/2 citrom héja

2 dl tejföl

2 dkg vaj

5 dkg mazsola


Elkészítés:

A túrót krumplinyomón áttörjük, két tojássárgájával, a liszttel, egy evőkanál porcukorral és egy csipet sóval összegyúrjuk. Ha nem állna eléggé össze, tehetünk bele még egy kevés tejfölt is. Ujjnyi vastagra nyújtjuk, ujjnyi metéltekre vágjuk és lobogva forró, sós vízben kifőzzük. Mély tűzálló tálban összekeverjük a puha vajat a tejföllel, két tojássárgájával, két evőkanál porcukorral, egy csipet sóval, a reszelt citromhéjjal, a mazsolával és a két tojás fehérjéből vert kemény habbal. A kifőtt, lecsurgatott tésztát beleforgatjuk, a sütőben átsütjük, de nem pirítjuk meg.

Sztrapacska

Hozzávalók:


50 dkg burgonya

1 tojás

kevés liszt

10 dkg vaj

25 dkg juhtúró

15 dkg füstölt szalonna


Elkészítés:

A burgonyát nyersen megreszeljük, összedolgozzuk a tojással, sóval és annyi liszttel, hogy galuska keménységű tésztát kapjunk. Egy tűzálló tálat kivajazunk. A burgonyás masszából kanállal a lobogva forró, sós vízbe galuskákat szaggatunk, kifőzzük, lecsurgatjuk, majd a kivajazott tűzálló tálba rakjuk és rétegenként meghintjük az összemorzsolt juhtúróval. A tetejére is túró kerül, és csak annyi időre tesszük a sütőbe, míg a tetején a túró "megpókhálósodik". Kitűnő, ha a szalonnát apró kockára vágva kiolvasztjuk, a sztrapacskát a zsírjával locsoljuk és a tetejére hintjük a ropogósra sütött pörcöt.

Szilvás, barackos gombóc

Hozzávalók:


1 adag burgonyás gyúrt tészta
(lásd: Krumplinudli)

1 kg szilva vagy kisebb szemű sárgabarack

mokkacukor

8 dkg vaj vagy
2 ek. olaj

3-4 ek. zsemlemorzsa


Elkészítés:

A szilvát (sárgabarackot) kimagvaljuk, a mag helyére egy szem mokkacukrot rakunk és a gyümölcsöt az eredeti formájára összecsukjuk. A krumplis tésztát összegyúrjuk, vékonyra nyújtjuk, kockákra vágjuk és mindegyik kockába egy szem gyümölcsöt csomagolunk. Két tenyerünk között szépen meggömbölyítjük a gombócokat és lobogva forró, sós vízben kifőzzük őket. Az olajban vagy vajban a zsemlemorzsát megpirítjuk és a kifőtt gombócokat beleforgatjuk. A szilvás gombócot fahéjas porcukorral, a barackosat pedig sima porcukorral hintve tálaljuk.

Bácskai mákos gombóc

Hozzávalók:


2.5 dl víz

60 dkg liszt

1 tojássárgája

2 ek. zsír vagy 10 dkg vaj

20 dkg mák

porcukor


Elkészítés:

A vizet egy csipetnyi sóval felforraljuk, és ha lobog, állandóan kevergetve, belecsurgatjuk a lisztet. Csak felületesen keverjük össze és lisztezett deszkára borítva hűlni hagyjuk. Ha már langyos, a tojássárgáját beledolgozzuk, és úgy gyúrjuk össze, akár a krumplis tésztát. Lisztes kézzel nagyon apró gombócokat formálunk, lobogva forró, sós vízben kifőzzük, olvasztott zsiradékban megforgatjuk, tálaláskor porcukorral kevert, darált mákkal hintjük meg. Csak frissen jó!

Mákos guba

Hozzávalók:


8 egyenes kifli vagy stangli

tej

cukor

2 ek. olaj

15 dkg mák

méz


Elkészítés:

A kifliket ujjnyi karikákra vágjuk, megszárítjuk és édes tejjel leforrázzuk. Ha megszívják magukat, a fölösleges tejet leöntjük róla és a tésztát a forró olajban megforgatjuk. Tálra téve, a darált mákkal meghintjük és forró mézet csurgatunk a tetejére. Csak frissen jó!

Vaníliakrémes palacsinta

Hozzávalók:


1 adag kisütött palacsinta

3 dkg vaj

3 dkg liszt

3 dl tej

1 csomag vaníliás cukor

3 kanál porcukor


Elkészítés:

A hozzávalókat összekeverjük és sűrű krémmé főzzük. A palacsintákat megtöltjük és összegöngyöljük.

Túrós palacsinta

Hozzávalók:


1 adag kisütött palacsinta

25 dkg tehéntúró

2 tojás

2-3 kanál porcukor

reszelt citromhéj

5 dkg mazsola

kevés tej

2 dl tejföl


Elkészítés:

A túrót szitán áttörjük és a tojások sárgájával, a többi ízesítővel, a tejföl felével, a tejjel és a tojások fehérjéből vert kemény habbal simára keverjük. A krém egyharmad részét félretesszük, a többivel megtöltjük a palacsintákat. Egyenként összegöngyölve tűzálló tálra fektetjük. A félretett krémbe a maradék tejfölt belekeverjük, a palacsintákra öntjük és a sütőben közepes lángon addig sütjük, amíg a teteje pirosodni nem kezd.

Gundel-palacsinta

Hozzávalók:


1 adag kisütött palacsinta

20 dkg darált dió

1 dl tej

1 csomag vaníliás cukor

2 kanál cukor

Az öntethez:

2 ek. kakaópor

2 ek. cukor

1 diónyi vaj

1 ek. rum


Elkészítés:

A tejet a cukorral meg a vaníliás cukorral felforraljuk és a diót megfőzzük benne. Ezzel töltjük meg a palacsintákat, négybe hajtjuk és a mártással leöntjük. A csokoládémártáshoz a kakaóport a cukorral meg egy kevés vízzel sűrűre főzzük, a tűzről levéve belekeverjük a vajat, és ha elolvadt, a rummal ízesítjük. A palacsintákra öntjük és forrón tálaljuk. (A valódi gundel-palacsintát lángolva szokták az asztalra adni: a megtöltött és a mártással leöntött palacsintákat a sütőben alaposan átmelegítik, közvetlenül tálalás előtt rummal megöntözve, meggyújtva viszik az asztalra.)

Örmény palacsinta

Hozzávalók:


1 adag kisütött palacsinta

10 dkg darált mák

15 dkg darált dió

porcukor

barack- vagy szilvaíz

2 dkg vaj


Elkészítés:

A mákot meg a diót a porcukorral külön-külön összekeverjük. A palacsintákat egymásra borítva, felváltva megkenjük lekvárral, meghintjük a cukros mákkal, ill. a cukros dióval. tetejére üres palacsintát fektetünk, a vajat rátördeljük és a sütőben átmelegítjük, de nem pirítjuk meg. Úgy szeleteljük, akár a tortát.

Szentgyörgyi palacsinta

Hozzávalók:


1 adag kisütött palacsinta

20 dkg darált dió

3 dl tej

3 tojás

13 dkg cukor

1 csomag vaníliás cukor

2 ek. barackíz


Elkészítés:

A darált diót 1 dl tejben megfőzzük és 5 dkg cukorral ízesítve a palacsintákba töltjük. Egyenként összegyöngyöljük, majd 3 cm-es darabokra vágjuk. Egy üres palacsintát egy tűzálló tál aljára terítünk, szorosan egymás mellé állítjuk a rövid palacsintákat és leöntjük 2 dl tejjel, amelyet a három tojássárgájával, 5 dkg cukorral és egy csomag vaníliás cukorral habosra kevertünk. Forró sütőbe toljuk és addig sütjük, amíg a mártás egy kissé meg nem kocsonyásodott. A három tojás fehérjéből kemény habot verünk, belekeverjük a barackízt, a maradék cukrot és a sütőből kivett palacsinta tetejére simítjuk. A sütőbe visszatoljuk, a lángot nagyon kicsire állítva inkább szárítjuk, mint sütjük, amíg a teteje szép sárga nem lesz.

Gesztenyés palacsinta

Hozzávalók:


A tésztához:

3 tojás

3 dkg porcukor

4 ek. olaj

1 l tej

20 dkg rétesliszt

csipetnyi só

A töltelékhez:

25 dkg gesztenyemassza

tej

1-2 ek. barackíz

2 ek. rum

a tetejére porcukor


Elkészítés:

A tésztához a tojássárgákat a porcukorral meg az olajjal simára keverjük, felengedjük a tejjel, majd csipetnyi sóval ízesítjük és a lisztet hozzáadva fél óráig pihentetjük. Ekkor adjuk hozzá a kemény habbá vert fehérjéket, és teflon serpenyőben a szokásosnál kicsit vastagabb palacsintákat sütünk belőle. Amíg a tészta pihen, addig a gesztenyemasszát egy kis tejjel, a rummal meg a barackízzel jól kikeverjük. A kisütött palacsintákat ezzel a krémmel töltjük, négyrét összehajtjuk és tűzálló tálra rakjuk, félig egymásra fektetve. A tetejüket porcukorral meghintve az egészet átmelegítjük, de nem pirítjuk.

Csúsztatott palacsinta

Hozzávalók:


4 tojás

5 dkg cukor

5 dkg vaj

3.5 dl tej

12 dkg liszt

porcukor

reszelt citromhéj vagy darált mandula

a sütéshez olaj


Elkészítés:

A tojások sárgáját a cukorral meg a vajjal habosra keverjük, hozzáadjuk a lisztet, a tejjel felengedjük, végül beletesszük a tojások fehérjéből vert kemény habot is. Megforrósított olajban a palacsintáknak mindig csak az egyik felét sütjük meg (vastag palacsintákat kell sütni ebből a habos, könnyű masszából) és tűzálló tálra egymás fölé csúsztatjuk lágy felükkel fölfelé. Ezt a lágy, krémes részt meghinthetjük vaníliás cukorral, de megszórhatjuk cukorral elkevert reszelt citromhéjjal vagy cukros darált mandulával is. A sütőben átforrósítjuk, de nem pirítjuk meg. Úgy szeleteljük, mint a tortát.

Torrijas

Hozzávalók:


12 szelet szikkadt kalács vagy zsúrkenyér

2 tojássárgája

1 ek. tej

1 ek. bor

1 ek. porcukor

a sütéshez olaj

a tálaláshoz cukros fahéj vagy kakaó


Elkészítés:

A tojássárgákat a cukorral, a tejjel meg a borral kikeverjük és ebbe mártogatva a kalácsszeleteket, bő, forró olajban mindkét felüket ropogós pirosra sütjük. porcukorral elkevert őrölt fahéjjal vagy cukros kakaóporral meghintve kínáljuk.

Egérke

Hozzávalók:


0.5 l tej

0.5 l liszt

6 tojás

csipetnyi só

A sütéshez: bő olaj

A tetejére:

kakaós vagy
fahéjas porcukor


Elkészítés:

A tejet csipetnyi sóval felforraljuk és állandó keverés közben a lisztet beleszórjuk. Fakanállal addig dagasztjuk, amíg az edény falától el nem válik, akkor levesszük a tűzről és kihűtve egyenként eldolgozzuk benne a tojásokat. Bő, forró olajban - az olajba mártogatott evőkanállal beleszaggatva - ropogós pirosra sütjük. Végül kakaós vagy fahéjas porcukorral hintjük meg.

Ágifánk

Hozzávalók:


25 dkg rétesliszt

25 dkg finomliszt

3 tojássárgája

1 ek. rum

1 citrom leve

1 ek. porcukor

1 csomag vaníliás cukor

3 dkg élesztő

tej

5 dkg vaj

csipetnyi só

a sütéshez olaj

A tálaláshoz:

porcukor

barackíz

rum


Elkészítés:

1 dl langyos, édes tejben megfuttatjuk az élesztőt, majd összedolgozzuk a kétféle liszttel, a tojássárgákkal, a rummal, a citromlével, csipetnyi sóval, a vaníliás cukorral és annyi tejjel, hogy közepesen kemény kelt tésztát kapjunk. Végül beledolgozzuk az olvasztott vajat és lisztezett deszkán ujjnyi vastagságúra nyújtjuk. Fánkszaggatóval vagy széles szájú pohárral fánkokat szúrunk ki belőle, majd tiszta konyharuhával letakarva, langyos helyen 1-1.5 óráig kelesztjük. Ezután annyi olajat forrósítunk, hogy a fánkok úszhassanak benne és a fánkok tetejét benyomva, felső felükkel lefelé az olajba rakjuk. Az első felüket fedő alatt, kis lángon sütjük, majd megfordítva, erős lángon, fedő nélkül fejezzük be a sütést: gyönyörű, szalagos fánkok kerülnek ki a serpenyőből. Alaposan lecsepegtetve, porcukorral meghintve, forró, hígított barackízzel, (esetleg rummal ízesített lekvárral) tálaljuk. Sokkal kevesebb gondunk, tennivalónk van vele, mint a hagyományos fánkkal és legalább olyan finom.

Túrófánk

Hozzávalók:


50 dkg tehéntúró

3 tojás

5 dkg rétesliszt

5 dkg zsemlemorzsa

csipetnyi só

A panírozáshoz:

zsemlemorzsa

A sütéshez:

bő olaj

A tálaláshoz:

fahéjas porcukor


Elkészítés:

A szitán áttört tehéntúrót a tojássárgákkal, a liszttel meg a zsemlemorzsával összegyúrjuk és fél óráig pihentetjük. Sütés előtt keverjük bele a tojások fehérjéből vert kemény habot és vizes kézzel kétujjnyi vastag kroketteket formálunk belőle. zsemlemorzsába forgatjuk, bő, forró olajban mindkét felüket szép pirosra sütjük és fahéjas porcukorral meghintve tálaljuk.

"Részeg menyecskék biklában"

Hozzávalók:


20 szem szép sárgabarack

cseresznyepálinka

porcukor

2 tojás

12 dkg liszt

fehérbor

csipetnyi só

a sütéshez olaj


Elkészítés:

A barackokat kettévágjuk, kimagvaljuk, porcukorral meghintjük és egy kevés cseresznyepálinkával megöntözzük. A hűtőszekrényben egy óráig állni hagyjuk, majd a levét lecsurgatjuk. A tojássárgákat összekeverjük 9 dkg liszttel és annyi fehérborral, hogy sűrű, de folyékony masszát kapjunk, adjunk hozzá egy csipetnyi sót és a tojások fehérjéből vert kemény habot. Először lisztbe, majd ebbe a masszába mártjuk bele egyenként a fél barackokat, bő, forró olajban szép pirosra sütjük őket. Porcukorral meghintve tálaljuk.

"Tyúkláb"

Hozzávalók:


3 tojás

3 ek. porcukor

1/2 kupica rum

liszt

csipetnyi só

a sütéshez olaj


Elkészítés:

A tojások fehérjéből vert kemény habba keverjük a tojássárgákat, a cukrot, a sót meg a rumot, és annyi liszttel gyúrjuk össze, hogy rugalmas tésztát kapjunk. Vékonyra nyújtjuk, négyszögletű lapokat vágunk belőle, és késssel úgy vagdaljuk be a szélét, hogy sütés közben szétnyílva tyúklábat formázzanak. Bő, forró olajban ropogósra sütjük és forró, rumos barackízzel tálaljuk.

Krémes gombóc

Hozzávalók:


A metélthez:

25 dkg liszt

2 tojás

csipetnyi só

A krémhez:

3 tojás

8 dkg cukor

1 csomag vaníliás cukor

3 dkg liszt

3 dl tej

csipetnyi só

A sütéshez:

olaj


Elkészítés:

A lisztből a tojásokkal meg a sóval nagyon kemény tésztát gyúrunk és hajszálvékony metéltet készítünk belőle. A krémhez a tojások sárgáját simára keverjük a cukorral, a liszttel, a vaníliás cukorral, a sóval, a tejjel felengedjük és gőz fölött kevergetve sűrű krémet főzünk belőle. Egy-egy kis kanál krémet rakunk egy kis kupac metélt tésztára, tésztával meghintjük, összegöngyölgetjük és kis borzas gömbökké formálva, bő, forró olajban ropogósra sütjük. Ha gyorsan, ügyesen dolgozunk, és a láng is elég nagy, belül krémes, kívül ropogós tésztát kapunk. Porcukorral meghintve tálaljuk.

Tejfölös lepény

Hozzávalók:


6 tojás

6 ek. porcukor

6 ek. tejföl

6 ek. liszt

a tepsi kikenéséhez zsír

liszt


Elkészítés:

A tojások sárgáját habosra keverjük a porcukorral, beletesszük a tejfölt, majd felváltva a lisztet meg a kemény habbá vert tojásfehérjéket. Alaposan kizsírozott, kilisztezett tepsiben kis lángon megsütjük és azon melegen kockákra vágjuk. Forró barack- vagy ribizkeízzel tálaljuk, de jó hozzá a málnaszörp is. Hidegen is kitűnő.

Habos rizs

Hozzávalók:


20 dkg rizs

kb. 0.5 l tej

2 dkg vaj

25 dkg nyers gyümölcs

csipetnyi só

A mártáshoz:

2 tojás

4 ek. cukor

1 késhegynyi rétesliszt

2 dkg kakaópor

0.5 l tej

2-3 ek. rum


Elkészítés:

A rizst annyi vízben tesszük fel főni, amennyi ellepi és a vajat meg a csipetnyi sót beledobjuk. Ha a vizet magába szívta, a tejet hozzáöntve puhára főzzük. Ha már egy kicsit kihűlt, bármilyen nyers, vágott gyümölccsel összekeverjük és tűzálló tálra koszorú alakban felhalmozzuk. A tojások sárgáját két evőkanál cukorral, késhegynyi rétesliszttel és a kakaóporral kikeverjük. Végül hideg tejjel felengedjük és gőzön sűrűre főzzük. A gőzről levéve belekeverjük a rumot és a rizskoszorú közepére öntjük. A tojások fehérjét a maradék cukorral kemény habbá verjük és a rizskoszorú tetejére simítjuk és a sütőben épp csak addig sütjük, amíg a hab szép rózsaszínű nem lesz.

Almafelfújt

Hozzávalók:


8 kisebb alma

1 ek. kristálycukor

citromhéj

barackíz

6 dkg vaj

6 dkg rétesliszt

4 dl tej

4 tojás

4 ek. porcukor

2 ek. rum

A tálkikenéséhez:

vaj


Elkészítés:

Az egész almákat meghámozzuk, magházukat kivesszük és az almát a kristálycukorral meg egy darab citromhéjjal ízesítve vízben félpuhára főzzük. Szitán lecsurgatjuk, majd mély, kivajazott tűzálló tálba egymás mellé ültetjük. A magházak helyére sűrű barackízt töltünk. A vajból, tejből meg lisztből besamelt főzünk, a tűzről levéve a porcukrot belekeverjük, belereszelünk egy kis citromhéjat, és ha már kihűlt, eldolgozzuk benne a tojások sárgáját, a rumot meg a tojások fehérjéből vert kemény habot. Ezt a masszát az almákra öntjük és a sütőben vízzel telt tepsibe állítva a tűzálló tálat, 45 percig sütjük. Ha a teteje nagyon barnulna, alufóliával vagy papírlappal takarjuk le.

Pomone

Hozzávalók:


4 szép alma

4 tojás

12 dkg cukor

10 dkg darált dió

1 darabka citromhéj

1 darabka fahéj

3 szem szegfűszeg

A tál kikenéséhez:

vaj vagy Rama margarin


Elkészítés:

A meghámozott, cikkekre vágott almát annyi vízben, amennyi ellepi, 2 dkg cukorral, a citromhéjjal, a fahéjjal meg a szegfűszeggel ízesítve megfőzzük, majd lecsepegtetve kihűtjük. Kikent tűzálló tálba terítjük és leöntjük a tésztamasszával, amelyhez a tojások sárgáját a cukorral kikeverjük, hozzáadjuk a diót és a tojások fehérjéből vert kemény habot. A forró sütőben tűpróbáig sütjük. A tűzálló tálban adjuk asztalra.

Máglyarakás

Hozzávalók:


6 szikkadt zsemle vagy kifli

4 tojás

0.5 l tej

5 ek. cukor

1 csomag vaníliás cukor

4 ek. feketekávé

5 dkg vaj

10 dkg dió vagy mandula

citromlé


Elkészítés:

Egy mély tűzálló tálat kizsírozunk, majd beletesszük a karikára vágott péksüteményt. A tojások sárgáját négy kanál cukorral habosra keverjük, a feketekávéval és a tejjel felengedjük, a felszeletelt péksüteményre öntjük és egy óráig állni hagyjuk. Sütés előtt még összekeverjük az olvasztott vajjal meg a darált dióval vagy mandulával és a sütőben fél óráig sütjük. Közben a tojások fehérjét egy kanál cukorral és néhány csepp citromlével felverjük, a kihűlt tészta tetejére simítjuk és csak annyi időre toljuk a sütőbe, hogy szép világos rózsaszínűvé váljon.

Csokoládéfelfújt

Hozzávalók:


3 dkg rétesliszt

3 dkg vaj

3 dl tej

2 ek. kakaópor

3 púpozott ek. porcukor

1 csomag vaníliás cukor

3 tojás sárgája

6 tojás fehérje (a kimaradó sárgája a csokoládémártásba kerül)

A tál kikenéséhez:

zsír


Elkészítés:

A vajból, a lisztből meg a tejből besamelt főzünk, a tűzről levéve hozzákeverjük a cukrot, a kakaóport, a vaníliás cukrot, és ha kihűlt, a tojások sárgáját meg a kemény habbá vert fehérjét. Zsírral kikent tűzálló tálba öntjük és a sütőben, gőzfürdőben 40-45 percig sütjük. Csokoládésodóval tálaljuk.

Salzburgi galuska

Hozzávalók:


5 tojásfehérje

3 tojássárgája

3 ek. kristálycukor

1 csomag vaníliás cukor

1 ek. rétesliszt

5 dkg vaj

2-3 ek. tej

a tetejére porcukor


Elkészítés:

A vajjal kikenünk egy nagy tűzálló tálat és belelocsoljuk a tejet. A tojásfehérjéket kemény habbá verjük, belekeverjük a vaníliás cukrot, a cukrot, majd egyenként belekeverjük a tojássárgákat, végül beleszórjuk a réteslisztet is. Ebből a masszából evőkanállal nagy galuskákat szaggatunk és a tálban egymás mellé fektetjük őket. Alaposan bemelegített sütőbe toljuk és 8-10 percig sütjük. Nem baj, ha a közepe kissé lágy marad. Még melegen hintsük meg porcukorral és azonnal tálaljuk.

Rumfelfújt

Hozzávalók:


5 dkg vaj vagy Rama margarin

5 dkg rétesliszt

2.5 dl tej

3 tojás

3 kupica rum

4 dkg cukor

1 csomag vaníliás cukor

8-10 babapiskóta

1 ek. olaj (puncsmártás)


Elkészítés:

A lisztet simára keverjük a tejjel és a vajat beledobva, kevergetve sűrű mártássá főzzük. A tűzről levéve, a cukrot meg a vaníliás cukrot belekeverjük, majd a rumot hozzáöntjük, egyenként beledolgozzuk a tojássárgákat. Végül óvatosan, nehogy összetörjön, beleforgatjuk a tojások kemény habbá vert fehérjét és kiolajozott tűzálló tálba öntjük a massza felét. Erre sorba rakjuk a babapiskótákat, majd ráöntjük a maradék masszát. A sütőben, gőzfürdőben 45 percig sütjük. Akkor jó, ha a beleszúrt tűre már nem tapad ragacsos massza. (Kínálhatunk hozzá puncsmártást is.)

Habfelfújt

Hozzávalók:


6 tojásfehérje

18 dkg cukor

2 ek. barack- vagy málnalekvár

A tetejére:

citrom- karamell- vagy vaníliamártás

A forma kikenéséhez:

zsír vagy olaj


Elkészítés:

A tojások kemény habbá vert fehérjébe keverjük a cukrot meg a gyümölcsízt és kizsírozott, kilisztezett formába töltjük. A sütőben, gőzfürdőben kb. 20 percig sütjük. Tálra borítva, valamilyen meleg mártással leöntjük. Készíthetjük úgy is, hogy az ízesített habot lapos tűzálló tálra halmozzuk és a sütőben, erős lánggal 10-15 percig sütjük, amíg a teteje szép piros nem lesz.

Barackfelfújt

Hozzávalók:


6 tojásfehérje

3 púpozott ek. porcukor

3 ek. barackíz

A forma kikenéséhez:

zsír

karamellkrém


Elkészítés:

Két tojásfehérjét a cukorral meg a barackízzel kikeverünk, a négy tojásfehérjéből vert kemény habot hozzáadva, kizsírozott őzgerincformába öntjük. A sütőben, gőzfürdőben 35-40 percig sütjük, majd tálra borítva karamellkrémmel leöntjük.

Sós sütemények, hozzájuk való mártások

Sós ropogós

Hozzávalók:


50 dkg finomliszt

2 dkg élesztő

15 dkg zsír vagy
20 dkg Rama margarin

kevés tej

1 tojás

köménymag


Elkészítés:

A lisztet a zsiradékkal, a tejben megfuttatott élesztővel meg a sóval összegyúrjuk. Hideg helyen egy órát pihentetjük. félujjnyi vastag téglalappá nyújtjuk, tojással megkenjük, köménymaggal meghintjük és derelyemetélővel ujjnyi széles szalagokra vágjuk. Egy szalagnak olyan hosszúnak kell lennie, hogy a tepsiben keresztbe fektetve végig érjen. Forró sütőben szép pirosra sütjük, majd késsel, ferdén, ujjnyi hosszúságú rudacskákat vágunk belőle.

Sós pogácsa

Hozzávalók:


40 dkg szikkadt túró

40 dkg finomliszt

15 dkg margarin

1 tojássárgája

köménymag

a kenéshez 1 tojás


Elkészítés:

A túrót a liszttel, margarinnal, sóval meg a tojássárgájával összegyúrjuk, alaposan kidolgozzuk és másnapig állni hagyjuk. Sütés előtt ujjnyi vastagra nyújtjuk, kis pogácsákat szaggatunk belőle és a tetejüket tojással kenve, köménymaggal meghintjük. Készíthetjük sajtosan is, akkor a tetejét reszelt sajttal hintjük meg. A sütőben szép aranysárgára sütjük.

Sósperec

Hozzávalók:


21 dkg finomliszt

10 dkg margarin

0.5 dkg élesztő

1-2 kanál tejföl

a kenéséhez 1 tojássárgája


Elkészítés:

A lisztet a margarinnal és az összemorzsolt élesztővel összegyúrjuk, annyi tejfölt adva hozzá, hogy a tészta rugalmas legyen. Fél óráig pihentetjük, majd vékonyra nyújtjuk ésperecforma szaggatóval szép pereceket szúrunk ki belőle. A kis pereceket tojássárgájával megkenjük és a sütőben világossárgára sütjük. (Ha igazi "sósperecet" akarunk készíteni, a pereceket sóból, kevés tejből és lisztből készült sűrű folyadékkal spricceljük meg és a sütőben még néhány percig szárítjuk.)

Sajtos kocka

Hozzávalók:


15 dkg finomliszt

3 dkg vaj vagy Rama margarin

10 dkg reszelt sajt

1 késhegynyi pirospaprika

a tepsi kikenéséhez zsír


Elkészítés:

A hozzávalókat összegyúrjuk, vízben főtt tészta keménységűre dolgozzuk, papírvékonyra kisodorjuk és derelyemetélővel kis kockákat vágunk belőle. Zsírozott sütőlemezen ropogósra, de nem barnára sütjük.

Sajtos stangli

Hozzávalók:


25 dkg juhtúró

25 dkg Rama margarin

25 dkg finomliszt

1 tojás

10 dkg reszelt sajt


Elkészítés:

A túrót a liszttel meg a margarinnal összegyúrjuk és legalább egy órát, de még jobb, ha egy éjjelen át pihentetjük. (A hűtőszekrényben egy hétig is - a mélyhűtőben akár egy évig is - frissen eláll, előre el lehet készíteni.) Ezután a tésztát ujjnyi vastagra, téglalap alakúra nyújtjuk és derelyemetélővel (rádlival) vagy késsel ujjnyi szálakra vágjuk. Még egyben hagyva, az egész tojással megkenjük, a reszelt sajttal megszórjuk, és csak utána fektetjük 1 cm-es közökkel a sütőlemezre. A forró sütőben először erős lánggal, majd takarékon sütjük, amíg szép aranysárga nem lesz, de megbarnítani nem szabad. (Sült állapotban is hetekig frissen eltartható, ha jól zárható fémdobozba rakjuk.) Ha kedvünk tartja, apró pogácsákat is süthetünk a tésztából, de úgy lassabban megy.

Sós kocka

Hozzávalók:


45 dkg finomliszt

25 dkg margarin

2 dl tejföl

1 tojás

10 dkg mandula


Elkészítés:

A lisztet a margarinnal, a tejföllel meg sóval összedolgozzuk és félórás időközönként kétszer hajtogatjuk. A nagy gáztepsi formájára nyújtjuk, kibéleljük vele a tepsit, a tojással megkenjük és vagdalt mandulával sűrűn meghintjük. Derelyemetélővel kockákra vágjuk, de egyben hagyva sütjük meg, és ha kihűlt, a vágatok mentén kockákra tördeljük. Finom és rengeteg sós süteményünk lesz belőle.

Vajas pogácsa

Hozzávalók:


50 dkg rétesliszt

25 dkg margarin

4 dkg élesztő

1 dl tej

4 szem kockacukor

1 tojássárgája

1 egész tojás

2 dl tejföl


Elkészítés:

A lisztet a margarinnal, a tojássárgájával, a cukros tejben megfuttatott élesztővel, a tejföllel és sóval összegyúrjuk. Két óráig kelesztjük, közben többször hajtogatjuk, majd ujjnyi vastagra nyújtva, pogácsákat szúrunk ki belőle. (Háromszorosára nő sütés közben!) Tetejüket az egész tojással megkenjük és a sütőben úgy sütjük, akár a kelt tésztát.

Tejfölös pogácsa

Hozzávalók:


20 dkg rétesliszt

20 dkg margarin

2 dl tejföl

A tetejére:

1 tojás

hámozott mandulaszemek


Elkészítés:

A lisztet a margarinnal, tejföllel meg a sóval összedolgozzuk és egy éjszakán át hűtőszekrényben pihentetjük. (Ne ijedjünk meg, ha ragad a tészta!) Másnap háromszor hajtogatjuk és ujjnyi vastagra nyújtjuk, kis pogácsákat szúrunk ki belőle. Tetejüket egész tojással megkenjük és mindegyik pogácsát egy szem hámozott mandulával díszítjük. Forró sütőben aranysárgára sütjük. Melegen és hidegen egyaránt nagyon finom.

Töpörtyűs pogácsa

Hozzávalók:


50 dkg rétesliszt

25 dkg töpörtyű

2 dkg élesztő

kevés tej

2 tojás

2 dl tejföl

5 dkg zsír

őrölt bors


Elkészítés:

A lisztet a darált töpörtyűvel, a tejben megfuttatott élesztővel, a tojássárgákkal, a tejföllel, a zsírral, őrölt borssal meg sóval összegyúrjuk. Másfél óráig kelesztjük, majd ujjnyi vastagra nyújtjuk és pogácsákat szaggatunk belőle. Tetejüket késsel kockásra bevagdaljuk és megkenjük a tojásfehérjékkel. A sütőben szép barnára sütjük.

Burgonyapogácsa

Hozzávalók:


25 dkg rétesliszt

10 dkg margarin

10 dkg főtt, áttört burgonya

2 tojás

2 dkg élesztő

1 mk. só


Elkészítés:

A lisztet a margarinnal meg a főtt,áttört burgonyával összegyúrjuk, megsózzuk, az élesztőt belemorzsoljuk és a tojássárgákkal összedolgozzuk. Meleg helyen egy órát pihentetjük, majd ujjnyi vastagra nyújtjuk és pogácsákat szúrunk ki belőle. Tetejüket késsel bevagdossuk, a tojásfehérjékkel megkenjük és még 10 percig kelesztve a pogácsákat, a sütőben aranysárgára sütjük.

Sajtos puffancs

Hozzávalók:


0.5 l tej

2 dkg margarin

16 dkg rétesliszt

3 tojás

1 tojássárgája

12 dkg reszelt sajt


Elkészítés:

A sóval ízesített tejet felforraljuk, a margarint felolvasztjuk benne és állandóankevergetve beleszórjuk a lisztet. A tűzön addig kevergetjük, míg az edény falától el nem válik, akkor a tűzről levéve, beleütjük az egész tojásokat és alaposan kidolgozzuk. Végül, ha kihűlt, beletesszük a reszelt sajtot és diónyi gombócokat formálunk belőle. A gombócokat sütőlemezre ültetjük és a tetejüket tojássárgájával megkenjük. A sütőben szép aranysárgára sütjük.

Sonkás lepény

Hozzávalók:


50 dkg finomliszt

20 dkg margarin

2 tojás

1 ek. rum

kevés tejföl

A töltelékhez:

40 dkg darált tarja

4 dl tejföl

őrölt bors


Elkészítés:

A lisztet a margarinnal, a tojássárgákkal, a rummal, sóval és annyi tejföllel gyúrjuk össze, hogy rugalmas tésztát kapjunk. Alaposan kidolgozzuk és két cipóra osztva, hűvös helyen egy óra hosszat pihentetjük. Az egyik cipót kinyújtjuk, kibélelünk vele egy közepes nagyságú tepsit, a darált tarjából és tejfölből kevert, őrölt borssal ízesített tölteléket rásimítjuk, és a másik cipóból nyújtott lappal befedjük. A tetejét villával megszúrkáljuk, majd tojásfehérjével megkenjük. A sütőben megsütjük és azon melegen kockákra vágjuk, mint az édes lepényeket.

Káposztás béles

Hozzávalók:


28 dkg liszt

14 dkg margarin

2 dl tejföl

1/2 citrom leve

A töltelékhez:

1 kg fehérkáposzta

2 ek. olaj

őrölt bors

a tetejére 1 tojássárgája


Elkészítés:

A lisztet, a margarint, a tejfölt, a citromlevet meg a sót kézzel összedolgozzuk, és hideg helyen, többször meghajtogatva, két órát pihentetjük. Ezután késfok vastagságúra nyújtjuk és 5 cm-es négyzetekre vágjuk. A káposztát megreszeljük, besózzuk, a sóból - miután kicsit állt - kinyomkodjuk és az olajban, őrölt borssal ízesítve, barnára pirítjuk. Ebből a párolt káposztából minden tésztanégyzet közepére rakunk egy kupacot, a tésztát félbehajtjuk, a tetejét tojássárgájával megkenjük és sütőlemezen megsütjük.

Jó tudni

Ha száraz aprósüteményt adunk - sós kekszet, ostyát, perecet vagy stanglit - érdemes hozzá külön tálkában valamilyen fűszeres mártást (dipet) kínálni. A vendégek a sós süteményt a sűrű mártásba mártogatva, egy falásra bekaphatják azt, és így az unalmas, száraz, sós rágcsálnivaló sokkal ízletesebb, különlegesebb. A mártás mindig olyan sűrű legyen, hogy ne csöpögjön le a süteménydarabról, ezért jól be kell hűteni, akkor szilárdabb marad.

Sajtos dip

Hozzávalók:


kéttojásos francia majonéz

1 dl tejföl

1 kis kanál reszelt vöröshagyma

5 dkg reszelt sajt

1 késhegynyi őrölt bors

1 késhegynyi curry

1 fiola kapri

1 csokor snidling


Elkészítés:

A hozzávalókat jól összekeverjük és tálalásig a hűtőszekrényben tároljuk.

Tormás dip

Hozzávalók:


kéttojásos francia majonéz

1 dl tejföl

1 szál reszelt torma


Elkészítés:

A hozzávalókat összekeverjük és jégbe hűtjük.

Tormahab

Hozzávalók:


1 doboz ecetes torma

2 dl tejszín

zselatin


Elkészítés:

A tejszínt kemény habbá verjük és az ecetes tormával óvatosan összekeverjük. Megsózzuk, és egy fél órára jégbe hűtjük. (Ha korábban akarjuk elkészíteni, mint tálaljuk, ajánlatos 0.5 dl vízben simára keverni egy kis kanál zselatint, 1-2 percig kevergetve forralni, langyosan a tormahabba szórni: így akár egy napig is eláll.)

Hagymahab

Hozzávalók:


1 nagy szál póréhagyma

2 ek. olaj

2 dl tejszín

őrölt fehérbors


Elkészítés:

A póréhagymát megtisztítjuk, a zöldjéből ujjnyit rajta hagyva 2 cm-es darabokra vágva, sós vízben puhára főzzük. A vizet leöntjük róla, a pórét a tűzre visszatéve, még néhány percig kevergetve elpárologtatjuk belőle a nedvességet. Ezután leöntjük az olajjal, és időnként megkevergetve, még 5 percig pároljuk. Langyosra hűtjük, majd turmixgépbe töltve, leöntjük 0.5 dl tejszínnel, így pépesítjük. A maradék tejszínt kemény habbá verjük és a hagymapépet óvatosan belekeverve, egy kissé megborsozzuk. Jégbe hűtve kínáljuk.

Fűszeres mártás

Hozzávalók:


kéttojásos francia majonéz

1 dl tejföl

1 csokor finomra vágott petrezselyemzöld

1 csokor kapor

1 csokor metélőhagyma
(télen 1 ek. reszelt vöröshagyma
és szárított kapor)

1.5 ek. citromlé

reszelt szerecsendió vagy currypor

ketchup


Elkészítés:

A hozzávalókat összekeverjük és jégbe hűtjük.

Almamajonéz

Hozzávalók:


kéttojásos francia majonéz

2 alma

1 szál torma

csipet só

citromlé


Elkészítés:

A majonézbe belereszeljük a meghámozott almát meg a vele egyenlő mennyiségű tormát, csipet sóval, citromlével ízesítjük.

Sütemények, édességek

Piskóta

Hozzávalók:


6 tojás

6 ek. cukor

6 ek. rétesliszt

1 késhegynyi sütőpor

A tepsi kikenéséhez:

zsír

liszt


Elkészítés:

A tojások sárgáját a cukorral meg a sütőporral nagyon habosra (szinte fehérre) kikeverjük, majd felváltva adagoljuk hozzá a lisztet meg a tojásfehérjékből vert kemény habot, vigyázva, nehogy a hab összetörjön. Alaposan kizsírozott, kilisztezett tepsiben (vagy tortaformában, ha tortának szánjuk) sütjük, de kibélelhetjük a tepsit selyempapírral is. Ha a piskóta megsült, 2 percig a már eloltott, de még meleg sütő ajtajában állni hagyjuk, majd deszkára borítjuk. Ha papírral béleltük a tepsit, a papírt nedves ruhával megsimítva lehúzzuk róla. Csak hidegen vágjuk ketté vagy félbe, aszerint, hogy mit akarunk belőle készíteni, és csak utána töltsük meg. Ha piskótatekercs készül belőle, a tésztát konyharuhára borítjuk, és még melegen ki-be tekerjük, majd összesodorva hagyjuk kihűlni, így nem törik, ha a töltés után összetekerjük.

Vizes piskóta

Hozzávalók:


6 tojás

20 dkg cukor

1 késhegynyi szódabikarbóna

6 ek. víz

8 ek. rétesliszt


Elkészítés:

A tojássárgáját cukorral nagyon habosra keverjük, majd a vízzel meg a szódabikarbónával még legalább 10 percig keverjük. Ezután felváltva tesszük bele a lisztet meg a tojásfehérjékből vert kemény habot, és ugyanúgy sütjük, mint a közönséges piskótát. (Dobhatunk bele három marék vagdalt diót is, akkor nem nyolc evőkanál, hanem csak hat evőkanál liszt kell a tésztába.)

Annus püspökkenyere

Hozzávalók:


75 dkg alma

30 dkg cukor

5 dkg mazsola

5 dkg dió

1 tojás

30 dkg rétesliszt

1 csomag sütőpor

reszelt citromhéj vagy őrölt fahéj

A forma kikenéséhez:

zsír

liszt


Elkészítés:

Az almát meghámozzuk, magházukat kivágjuk, lereszeljük; így kb. 50 dkg almareszeléket kapunk. Ezt a cukorral, sütőporral, tojással, reszelt citromhéjjal vagy őrölt fahéjjal habosra keverjük, hozzáadjuk a durvára vágott diót, mazsolát, végül a lisztet. Kizsírozott, kilisztezett püspökkenyérformába töltjük, tetejére a tészta felőli oldalán megzsírozott alufólialapot fektetünk. Előmelegített sütőben 40-50 percig sütjük. Deszkára borítva hűtjük ki, és csak másnap szeleteljük föl.

Bögretészta

Hozzávalók:


1 tojás

1 bögre cukor

1 bögre tej

1 bögre dió

1 bögre rétesliszt

1 sütőpor

1 citrom reszelt héja

A tepsi kikenéséhez:

zsír

liszt


Elkészítés:

A tojást a cukorral meg a sütőporral habosra keverjük, beletesszük az apróra vágott diót, reszelt citromhéjat, a tejet meg a lisztet. Kizsírozott, kilisztezett, közepes nagyságú tepsiben sütjük. Porcukorral meghintve vagy lekvárral megtöltve, esetleg tortalapként tálaljuk.

Felhőszelet

Hozzávalók:


28 dkg cukor

1 csomag vaníliás cukor

3 tojás

1.5 dl tej

1 citrom reszelt héja

28 dkg rétesliszt

1/2 csomag sütőpor

1 púpozott ek. kakaópor

A tepsi kikenéséhez:

zsír


Elkészítés:

A cukrot a három tojássárgájával meg a sütőporral jó habosra keverjük, beletesszük a vaníliás cukrot, a reszelt citromhéjat, a tejet, felváltva a lisztet meg a tojásfehérjékből vert kemény habot. A tészta feléből evőkanállal ritkásan kupacokat rakunk egy kizsírozott tepsibe, a másik felébe belekeverjük a kakaóport, és a tésztát úgy öntjük a tepsibe, hogy az üres közöket kitöltse. A fehér massza mellé mindig barna kerüljön, így nemcsak finom, de szép, tarka is lesz a tésztánk. Úgy sütjük, mint a piskótát, és még melegen deszkára borítjuk. Hidegen pogácsaszaggatóval félholdakat vágunk belőle, úgy rakjuk tálra.

Rumos szelet

Hozzávalók:


8 tojás

28 dkg porcukor

1 citrom reszelt héja

10 dkg mazsola

28 dkg dió (mandula, mogyoró)

2 ek. rum

citrommáz


Elkészítés:

A tojássárgáját a porcukorral alaposan kikeverjük, beletesszük a mazsolát, a reszelt citromhéjat, darált diót (mandulát, mogyorót) meg a tojásfehérjékből vert kemény habot. Kizsírozott, kilisztezett, középnagyságú tepsibe öntjük, és úgy sütjük, mint a piskótát. Még melegen deszkára borítjuk és a rummal megöntözzük. Ha kihűlt, citrommázzal bevonjuk. 2 cm széles, hosszúkás szeletekre vágjuk.

Csokoládékenyér

Hozzávalók:


2 tojás

30 dkg cukor

15 dkg vaj vagy Rama margarin

3 púpozott kik. kakaópor

1 ek. barackíz

40 dkg rétesliszt

2 csomag sütőpor

A tepsi kikenéséhez:

zsír

liszt


Elkészítés:

A tojásokat a zsiradékkal és a sütőporral alaposan kikeverjük, lassan beleszórjuk a cukrot és azzal is habosra keverjük. Végül a barackízzel, a liszttel és a kakaóporral keverjük el, és egy nagy kizsírozott, kilisztezett tepsibe öntve, közepes tűznél megsütjük.

Zebratészta

Hozzávalók:


4 tojás

4 tojás súlyú cukor

4 tojás súlyú Rama margarin

1 csomag vaníliás cukor

3 tojás súlyú rétesliszt

1 csomag sütőpor

1 ek. kakaópor

10 dkg dió

A tepsi kikenéséhez:

zsír


Elkészítés:

A tojásokat megmérjük, majd a sárgájukat a cukorral, a sütőporral és a puha margarinnal habosra keverjük. A vaníliás cukorral ízesítjük, és felváltva tesszük bele a lisztet meg a tojásfehérjékből vert kemény habot. A tészta felét kizsírozott tepsi aljára terítjük, a másik felébe keverjük a kakaóport és a barna tésztát a sárga tetejére simítjuk. Szabályos közökben - amekkora kockákra vágjuk majd a tésztát - fél diókat fektetünk a tetejére, és a sütőben a piskótához hasonlóan megsütjük.

Mákos sütemény

Hozzávalók:


2 dl tej

14 dkg mák

1 tojás

14 dkg cukor

5 dkg vaj

reszelt citromhéj

1/2 sütőpor

17 dkg rétesliszt

5 dkg mazsola

A forma kikenéséhez:

zsír


Elkészítés:

A darált mákot a tejben megáztatjuk. A tojást a cukorral, vajjal és a sütőporral habosra keverjük, beletesszük a reszelt citromhéjat, a lisztet és a beáztatott mákot, végül a mazsolát. Alaposan kizsírozott őzgerincformába öntjük és a sütőben közepes lángon megsütjük. Deszkára borítjuk, kihűtjük, meghinthetjük porcukorral, bevonhatjuk csokoládémázzal is.

Villámlepény

Hozzávalók:


4 tojás

20 dkg porcukor

1 csomag vaníliás cukor

1/2 citrom leve

15 dkg rétesliszt

10 dkg olvasztott Rama margarin

a tetejére csokoládémáz

A forma kikenéséhez:

zsír

liszt


Elkészítés:

A tojássárgákat a cukorral és a vaníliás cukorral habosra keverjük, beletesszük a citromlevet, lisztet, a tojásfehérjékből vert kemény habot és az olvasztott margarint. Kizsírozott, kilisztezett őzgerincformában sütjük meg, deszkára borítjuk, és ha kihűlt, csokoládémázzal vonjuk be. Csak hidegen szeleteljük fel.

Tejszínhabos női szeszély

Hozzávalók:


5 tojásból sütött másfél ujjnyi vastag piskótatészta

málnaíz

4-5 dl tejszín

porcukor

5 dkg keserű csokoládé vagy tortadara


Elkészítés:

A piskótát málnaízzel vékonyan megkenjük, porcukorral ízesített tejszínhabbal bevonjuk. A tetejére keserű csokoládét reszelünk, esetleg tortadarával meghintjük és vizes késsel négyszögeket vágunk belőle. (Ha korábban akarjuk elkészíteni, és nem szeretnénk, ha a tejszínhab összeesne, keverjünk a tejszínhabba egy kiskanálnyi, kevés vízben feloldott, pár percig forralva kevergetett és átszűrt zselatint, az szépen megtartja.)

Kossuth-kifli

Hozzávalók:


6 tojás

6 tojás súlyú margarin

6 tojás súlyú cukor

6 tojás súlyú rétesliszt

3 ek. rum

A tetejére:

10 dkg dió vagy
10 dkg főzőcsokoládé


Elkészítés:

Megmérjük a tojásokat, és ettől függően mérjük ki a többi hozzávalót. A margarinnal habosra keverjük a cukrot és a tojássárgákat, majd felváltva adjuk hozzá a lisztet és a tojásfehérjékből vert kemény habot. Rummal ízesítjük és Selyempapírral bélelt tepsibe simítjuk. A tetejére durvára vágott diót vagy apró kockára vágott főzőcsokoládét szórunk és forró sütőbe toljuk. A lángot 5 perc múlva mérsékeljük, így sütjük tűpróbáig. A tepsiben hagyjuk kihűlni, pogácsaszaggatóval kis félholdakat vágunk ki belőle, mindig csak annyit, amennyit egyszerre a tálra rakunk, nehogy kiszáradjon. A tepsiben folpackkal letakarva tároljuk.

Olcsó rácsos tészta

Hozzávalók:


20 dkg Rama margarin

30 dkg finomliszt

15 dkg porcukor

1 tojás

1 tojássárgája

1 citrom reszelt héja

1/2 citrom leve

ribizke- vagy málnaíz

a tetejére 1 tojás


Elkészítés:

A lisztet a margarinnal összemorzsoljuk, és a cukorral, a tojással, a reszelt citromhéjjal és a citromlével összegyúrjuk. A tészta kétharmadát egy közepes nagyságú tepsibe nyújtjuk, pikáns gyümölcsízzel megkenjük, a maradék tésztából rácsokat sodrunk és a gyümölcsíz tetejére fektetjük. A rácsokat megkenjük tojássárgájával és az egészet szép pirosra sütjük. A tepsiben hagyjuk kihűlni és csak hidegen szeleteljük fel kockákra.

Gerbeaud-szelet

Hozzávalók:


A tésztához:

50 dkg finomliszt

25 dkg Rama margarin

1 tojássárgája

1 mk. szódabikarbóna

4 ek. porcukor

1 csomag vaníliás cukor

1 dl tejföl

1 dkg élesztő

kevés tej

A töltelékhez:

barackíz

25 dkg darált dió

25 dkg porcukor

1 csomag vaníliás cukor

A tetejére:

csokoládémáz


Elkészítés:

A lisztet a margarinnal elmorzsoljuk, és a tojássárgájával, szódabikarbónával, cukorral, vaníliás cukorral, tejföllel és a kevés tejben megfuttatott élesztővel összegyúrjuk. Hideg helyen egy órát pihentetjük, majd három felé osztjuk a tésztát. Az elsőt kinyújtjuk, kibélelünk vele egy közepes nagyságú tepsit, barackízzel megkenjük és az összekevert töltelék felét rászórjuk. Erre fektetjük a második kinyújtott tésztalapot, megkenjük barackízzel, rászórjuk a maradék tölteléket. Befedjük a harmadik kinyújtott tésztalappal, villával megszúrkáljuk és fél óráig pihentetjük. Forró sütőben, közepes lángon sötétsárgára sütjük, a tepsiben hagyjuk kihűlni, majd keserűcsokimázzal vonjuk be a tetejét. Keskeny, hosszúkás szeletekre vágjuk. Sokáig eláll.

Rücskös tészta

Hozzávalók:


A tésztához:

30 dkg finomliszt

12 dkg Rama margarin

10 dkg porcukor

3 tojássárgája

1/2 csomag sütőpor

0.5 dkg élesztő

1 kik. tejföl

A töltelékhez:

3 tojásfehérje

15 dkg barackíz

a lekvár édességétől függően 5-10 dkg kristálycukor


Elkészítés:

A lisztet a margarinnal elmorzsoljuk és összegyúrjuk a cukorral, a tojássárgákkal, a sütőporral, tejföllel, végül az élesztővel. Alaposan összedolgozzuk és hideg helyen egy órát pihentetjük. Egyharmad részét a hűtőben hagyjuk, a kétharmad részt kinyújtjuk és egy kisebb tepsibe terítjük. A tojásfehérjéket kemény habbá verjük, belekeverjük a barackízt és a kristálycukrot, és a tésztára simítjuk. Végezetül a hűtőszekrényből kivesszük a kemény maradék tésztát, és a reszelő középső fokán (amin káposztát gyalulunk) a töltelékre reszeljük. A sütőben szép barnára sütjük, úgy néz majd ki, mintha dióval lenne leszórva a tészta. A tepsiben hagyjuk kihűlni, majd kis, hosszúkás kockákra vágjuk.

Mimi dióslepénye

Hozzávalók:


A tésztához:

30 dkg finomliszt

20 dkg Rama margarin

1 ek. porcukor

1 tojássárgája

2 ek. tejföl

csipetnyi só

A töltelékhez:

6 tojás

1 tojásfehérje

6 ek. cukor

1 citrom reszelt héja

1/2 citrom leve

15 dkg darált dió

a tetejére porcukor


Elkészítés:

A tésztához valókat összegyúrjuk, és két cipóra osztva a hűtőszekrényben legalább egy órát, de jobb, ha egy éjjelen át pihentetjük. Az egyik cipót kinyújtjuk és kibélelünk vele egy középnagyságú tepsit. A töltelékhez a tojássárgákat simára keverjük a cukorral, citromlével, citromhéjjal, és a darált diót meg a tojásfehérjékből vert kemény habot belekeverve, a tésztalapra simítjuk. A másik lappá nyújtott tésztacipóval lefedjük és a tetejét villával megszúrkáljuk. Forró sütőbe toljuk, de 5 perc múlva a lángot mérsékelni kell. Tűpróbáig sütjük így. Még melegen a tetejét porcukorral meghintjük és a tepsiben hagyjuk kihűlni. 3-szor 3 cm-es kockákra vágva rakjuk tálra.

Rózsalepény

Hozzávalók:


30 dkg finomliszt

5 dkg zsír

10 dkg porcukor

1 tojás

1 csomag sütőpor

kevés reszelt citromhéj vagy
1 csomag vaníliás cukor

kevés tejföl

csipetnyi só

barackíz


Elkészítés:

A lisztet a zsírral elmorzsoljuk, a cukorral, tojássárgájával, sütőporral, csipetnyi sóval, a reszelt citromhéjjal vagy a vaníliás cukorral meg annyi tejföllel gyúrjuk össze, hogy rugalmas tésztát kapjunk. Két részre osztjuk, az egyikkel kibélelünk egy közepes nagyságú tepsit, barackízzel megkenjük és a tészta másik részéből nyújtott lappal befedjük. A tetejét villával megszúrkáljuk, a tojásfehérjével megkenjük és világospirosra sütjük. Csak hidegen szeleteljük kockákra.

Prófétakenyér

Hozzávalók:


28 dkg finomliszt

10 dkg porcukor

2 tojássárgája

1 citrom reszelt héja

1/2 citrom leve

1 ek. tejföl vagy tejszín

csipetnyi só

A tetejére:

1 tojásfehérje

10 dkg mandula


Elkészítés:

A hozzávalókat összegyúrjuk, hűvös helyen egy óra hosszat pihentetjük, majd kinyújtva kibélelünk vele egy kisebb tepsit. A tetejét megkenjük a tojásfehérjével és szálkásra vágott mandulával meghintjük. Előmelegített sütőben, erős lánggal szép pirosra sütjük.

Túrós lepény

Hozzávalók:


A tésztához:

30 dkg finomliszt

12 dkg Rama margarin

2 tojássárgája

2 dkg élesztő

A krémhez:

50 dkg tehéntúró

3 tojás

2 tojásfehérje (ami a tésztából kimaradt)

5 dkg olvasztott vaj

1 ek. rétesliszt

5 dkg mazsola

reszelt citromhéj


Elkészítés:

A tésztát összegyúrjuk, az élesztőt belemorzsoljuk és fél óráig langyos helyen pihentetjük. Ujjnyi vastagra nyújtjuk és kibélelünk vele egy középnagyságú tepsit. A krémhez a tojássárgákat a túróval meg a vajjal kikeverjük, beletesszük a reszelt citromhéjat, lisztet, mazsolát, végül a tojásfehérjékből vert kemény habot is belekeverjük. A krémet a tészta tetejére simítjuk és mérsékelt lánggal megsütjük. Melegen, hidegen egyaránt kitűnő.

Bécsi kocka

Hozzávalók:


A tésztához:

50 dkg finomliszt

20 dkg főtt áttört burgonya (tisztán mérve)

15 dkg porcukor

13 dkg zsír

1 tojás

1 csomag sütőpor

1 csomag vaníliás cukor

A töltelékhez:

2 dl tej

30 dkg dió

20 dkg cukor

1-2 ek. rum

A tetejére:

porcukor


Elkészítés:

A tésztát összegyúrjuk és két vékony lapot sütünk belőle. A tejben a cukrot felolvasztjuk, megfőzzük benne a darált diót és rummal ízesítjük. A két világosra sült lapot ezzel a krémmel töltjük meg. Tetejét meghintjük porcukorral és kockákra vágjuk. Inkább csak frissen jó.

Huszárcsók

Hozzávalók:


30 dkg finomliszt

20 dkg Rama margarin

10 dkg porcukor

2 tojássárgája

1 tojásfehérje

5 dkg dió

kristálycukor

barackíz

csipetnyi só


Elkészítés:

A lisztet a margarinnal, porcukorral, tojássárgákkal meg a sóval összegyúrjuk és kis, diónyi gombócokat formálunk a tésztából. Mindegyik gömb közepét az ujjunkkal benyomjuk, hogy kis mélyedést kapjunk, majd ugyanezt a felét a tojásfehérjében, majd a kristálycukorral elkevert darált dióban megmártjuk, hogy koszorú alakban legyen a tetején. A diós felükkel felfelé a gömböket egymás mellé sütőlemezre ültetjük és a sütőben szép pirosra sütjük. Ha kihűlt, minden mélyedésbe barackízt csepegtetünk.

Pozsonyi kifli

Hozzávalók:


A tésztához:

25 dkg finomliszt

14 dkg Rama margarin

1 dl tej

1 dkg élesztő

1 tojássárgája

1 ek. porcukor

csipetnyi só

A töltelékhez:

1 dl tej

15 dkg darált dió

10 dkg cukor

1 csomag vaníliás cukor

1 citrom reszelt héja

A tetejére:

1 tojássárgája


Elkészítés:

Az élesztőt a tejben megfuttatjuk és a többi hozzávalóval összegyúrjuk. Azonnal 17 kis cipót formázunk belőle, majd vékony, ovális lapokra nyújtjuk és egy kanál előre elkészített töltelékkel megrakjuk. (A tejben megfőzzük a diót meg a cukrot, a vaníliás cukorral és a reszelt citromhéjjal ízesítjük.) A megtöltött lapokat összegöngyöljük és két végüket visszahajtva, szép kifliket formázunk belőlük. A tetejüket tojássárgájával becsíkozzuk, 10 perc múlva az eredeti irányra merőlegesen ismét megkenjük és forró sütőben megsütjük.

Diaboló

Hozzávalók:


25 dkg finomliszt

13 dkg Rama margarin

13 dkg porcukor

1/2 csomag sütőpor

1 csomag vaníliás cukor

1 tojás

1 púpozott kanál kakaópor

A töltelékhez:

savanykás gyümölcsíz (meggy, málna, ribizke stb.)

A tetejére:

kristálycukor


Elkészítés:

A lisztet a margarinnal, cukorral, sütőporral, vaníliás cukorral, tojással meg a sóval összegyúrjuk és két cipóba osztjuk. Az egyik cipóba beledolgozzuk a kakaóport, majd a tésztát legalább egy órára hűtőszekrénybe rakjuk. Ezután külön-külön 2 mm-es vastagságúra nyújtjuk a cipókat és korongokat szúrunk ki belőlük. A világos korongok tetejét megszórjuk kristálycukorral, sütőlemezre fektetjük őket és a sütőben erős lángon megsütjük. Ha kihűltek, egy sárga korongot egy barnával gyümölcsízzel összeragasztunk, és úgy rakjuk tálra, hogy a világos korongok cukrozott fele kerüljön felülre.

Hájas tészta

Hozzávalók:


70 dkg rétesliszt

40 dkg tisztított, darált háj

2 ek. tejföl

1 tojás

1 ek. fehérbor vagy ugyanennyi enyhe ecet

1 csapott kik. porcukor

1 kik. szódavíz vagy csapvíz


Elkészítés:

A hájat fél óráig hideg vízben áztatjuk, majd ruhával letörölgetjük és rostjait, hártyáit eltávolítva megdaráljuk. Megmérjük, mert ennek így 40 dkg-nak kell lennie. Ezután 10 dkg liszttel összedolgozzuk és jégbe hűtjük. A többi lisztből és a hozzávalókból rétestésztát készítünk és cipóban, letakarva 15 percig pihentetjük. Ezután nagyon vékonyra nyújtjuk és a lisztes hájjal megkenjük. Összegöngyöljük, majd nyújtófával téglalap alakúra nyújtjuk, és úgy hajtogatjuk, mint a leveles vajas tésztát, 20 percre hideg helyre rakjuk, majd ismét hajtogatjuk és ezt harmadszor is megismételjük. Még 20 percig pihentetjük, majd tetszés szerinti tésztát - lekvárral töltött kifliket, a közepén üres fánkot, tiroli rétest vagy krémes pitéhez való tésztát is süthetünk belőle.

Gyors leveles tészta

Hozzávalók:


28 dkg rétesliszt

22 dkg Rama margarin

2 dl tejföl

1/2 citrom leve vagy 1 ek. ecet

csipetnyi só


Elkészítés:

A hozzávalókat kézzel összedolgozzuk, és hideg helyen legalább két órát pihentetjük, de lehet egy éjszakán át is.

Szerelmes levél

Hozzávalók:


1 adag gyors leveles tészta

barackíz


Elkészítés:

A már pihentetett tésztát késfok vastagságúra nyújtjuk, négyszögletes lapokra vágjuk, mindegyikre egy kis halom barackízt rakunk, majd a négyzetek átlója mentén félbehajtjuk. Sütőlemezen nagyon forró sütőbe toljuk és pár perc múlva a tüzet mérsékeljük. Jó, ha a sütőajtót minél ritkábban nyitogatjuk, így könnyű, magas lesz a tésztánk.

Krémes pite

Hozzávalók:


1 adag gyors leveles tészta

A vaníliakrémhez:

4 tojássárgája

1 egész tojás

7 dl tej

20 dkg cukor

2 csomag vaníliás cukor

2 ek. liszt

A tetejére:

porcukor


Elkészítés:

A tésztát késfok vastagságúra nyújtjuk és két lapban megsütjük. A krémhez a tojást meg a tojássárgákat a cukorral, a vaníliás cukorral meg a liszttel kikeverjük, a tejjel felengedjük és gőz fölött nagyon sűrűre főzzük. A kihűlt krémet az egyik kisült tésztalapra halmozzuk, a másik lapot erre fektetjük. Ezt előzőleg ajánlatos kockákra vágni, így könnyebben szeletelhetjük a tésztát. Porcukorral meghintve kínáljuk.

Francia krémes

Hozzávalók:


1 adag gyors leveles tészta

A vaníliakrémhez:

4 tojássárgája

1 egész tojás

7 dl tej

20 dkg cukor

2 csomag vaníliás cukor

2 ek. liszt

2 dl tejszín

1 ek. porcukor

a tetejére csokoládémáz


Elkészítés:

Ugyanúgy készítjük, mint a krémes pitét, de a vaníliakrém tetejére kemény habbá vert tejszínt simítunk, amit a porcukorral édesítünk, úgy fektetjük rá a csokoládémázzal bevont, kockákra vágott felső lapot. Van, aki kávémázzal szereti.

Habos lepény

Hozzávalók:

1 adag gyors leveles tészta


A töltelékhez:

6 tojásfehérje

40 dkg cukor

30 dkg gyümölcs (eper, málna, sárgabarack) vagy
2-3 ek. kakaópor
1 csomag vaníliás cukor vagy
2 ek. Nescafé kevés vízben feloldva

a tetejére porcukor


Elkészítés:

A tésztából két lapot készítünk, mint a krémes pitéhez. A töltelékhez a tojásfehérjéket kemény habbá verjük és belecsorgatjuk a nagyon kevés vízben feloldott, néhány percig forralt cukrot. Ezután gőz fölött addig verjük, amíg sima, fényes nem lett, és a gőzről levéve, beletesszük az ízesítőket. Ha gyümölcsből készítjük, a gyümölcsöt áttörve vagy turmixolva keverjük a habba, a kakaóport csak önmagában, ill. a vaníliás cukorral együtt keverjük bele, a kávésat nagyon kevés vízben feloldott nescaféval ízesítjük, de ebbe is tehetünk egy csomag vaníliás cukrot. Az alsó, egészben hagyott lapra vastagon rásimítjuk a tölteléket, majd a felső, négyzetekre vágott lappal fedjük be. Porcukorral meghintve, és ha gyümölccsel ízesítettük, esetleg a tetején egy szem gyümölccsel kínáljuk.

Csacsifüle

Hozzávalók:


50 dkg rétesliszt

25 dkg zsír

2 dkg élesztő

1.5 dl tejföl

1 ek. porcukor

csipetnyi só

A megtöltéséhez:

kakaó

mák

dió

vaníliás cukor


Elkészítés:

A zsírt egy fél óráig keverjük (géppel 3 percig verjük), majd az élesztőt belemorzsoljuk. A lisztet, tejfölt, cukrot meg sót beletesszük és egy éjszakán át pihentetjük. Másnap 1 mm vastagra nyújtjuk, nagy fánkszaggatóval kiszúrjuk, mindegyikre rakunk egy kanál tölteléket, félbehajtjuk és szép világosra sütjük. Még melegen vaníliás cukorba forgatjuk.

Túrós táska

Hozzávalók:


A tésztához:

35 dkg rétesliszt

10 dkg zsír

1 dkg élesztő

tej

1 ek. cukor

csipetnyi só

A töltelékhez:

1 tojás

1 ek. porcukor

25 dkg áttört tehéntúró

1 ek. tej

5 dkg mazsola

kevés reszelt citromhéj

A tetejére:

1 tojássárgája

porcukor


Elkészítés:

A lisztet a zsírral, a cukros tejben megkelesztett élesztővel, a sóval összegyúrjuk. Annyi tejjel dagasztjuk be, hogy könnyű tésztát kapjunk. Duplájára kelesztjük, majd fél ujjnyi vastagra nyújtjuk és egyforma, négyzet alakú lapokra vágjuk. A tojássárgáját a tehéntúróval meg a porcukorral, tejjel simára keverjük, a habbá vert tojásfehérjét, reszelt citromhéjat meg a mazsolát beletesszük és mindegyik tésztalapra teszünk a töltelékből egy halmot. A tészta négy csücskét összefogjuk, a tetejét tojássárgájával megkenjük és akkor tesszük a sütőbe, amikor begyújtottuk. A tésztákat szép aranysárgára sütjük és melegen vagy hidegen tálaljuk. Tálalás előtt a tetejét meghinthetjük porcukorral.

Kuglóf

Hozzávalók:


60 dkg rétesliszt

10 dkg cukor

2 dkg élesztő

4-5 dl tej

4 tojássárgája

10 dkg Rama margarin

1 csomag vaníliás cukor

5 dkg mazsola

csipetnyi só

A forma kikenéséhez:

zsír

A tetejére:

vaníliás porcukor


Elkészítés:

Az élesztőt 3 dl édes tejben megkelesztjük, a puha margarint, a többi cukrot, a sót, a mazsolát, a vaníliás cukrot és a tojássárgákat habosra keverjük. Ezután tesszük bele a megkelesztett élesztőt, a lisztet és annyi langyos tejet, hogy könnyű, lágy tésztát kapjunk. Fakanállal vagy dagasztógéppel dolgozzuk ki, és amikor már jó hólyagos, a kizsírozott kuglófformába öntjük. (Kb. a forma feléig kell érnie a tésztának.) Langyos helyen addig pihentetjük, amíg a forma meg nem telik vele. Ekkor előmelegített sütőbe rakjuk és kb. 40 percig először erős, majd mérsékelt lángon sütjük. Tűpróbát végzünk, mielőtt a sütőből kivennénk. Ha megsült, azonnal deszkára borítjuk és még melegen vaníliás porcukorral megszórjuk.

Sünifánk

Hozzávalók:


4 tojásfehérje

40 dkg cukor

1 citrom leve

10 dkg mandula

a tepsi kikenéséhez zsír


Elkészítés:

A tojásfehérjéket kemény habbá verjük és a cukorral meg a citromlével, gőz fölött, sűrűre verjük. Ha már jól megsűrűsödött, zsírozott lemezre kanállal kis gömböket rakunk belőle és mindegyiket megtűzdeljük szálkásra vágott mandulával. A sütőben a legkisebb lángon szárítjuk.

Fügebomba

Hozzávalók:


1 koszorú füge

kevés narancslekvár

kristálycukor


Elkészítés:

A fügét megdaráljuk, és ha a narancslekvár darabos, azt is. Annyi lekvárt teszünk bele, hogy a massza jól gyúrható legyen. Vizes kézzel kis gombócokat formázunk belőle és egyenként kristálycukorba hempergetjük. Legalább egy napig szárítjuk és kis desszertpapírokban rakjuk tálra.

Kókuszgolyó

Hozzávalók:


25 dkg főtt, áttört burgonya (tisztán mérve)

25 dkg porcukor

25 dkg kókuszreszelék

2 ek. kakaópor

1/2 citrom vagy narancs reszelt héja

10 dkg mazsola

1 ek. rum

A külsejére:

kókuszreszelék vagy
kakaópor


Elkészítés:

A hozzávalókat összegyúrjuk, a mazsolát előzőleg a rumban megáztatjuk és az áztatólével együtt dolgozzuk a masszába. Vizes kézzel apró golyókat formázunk belőle és kókuszreszelékbe vagy kakaóporba forgatva tálra, ill. papírhüvelybe rakjuk. Nem áll el sokáig!

Édes szalámi

Hozzávalók:


20 dkg reszelt csokoládé

20 dkg porcukor

20 dkg dió vagy mandula

1-2 tojásfehérje

kristálycukor


Elkészítés:

A reszelt csokoládét összegyúrjuk a porcukorral, az apróra vágott dióval vagy mandulával, meg annyi tojásfehérjével, hogy éppen csak összeálljon. Henger alakúra formáljuk, akár a szalámirudat, kristálycukorba hempergetjük és legalább egy napig szárítjuk.

Szaloncukor

Hozzávalók:


20 dkg kristálycukor

10 dkg krumplicukor

1 dl erős feketekávé

1 dl tej

1 púpozott kik. kakaópor

10 dkg vaj vagy Rama margarin


Elkészítés:

Megforrósítjuk a feketekávét, és a cukrot, krumplicukrot, kakaóport meg 8 dkg vajat beletéve addig főzzük, amíg az edény falától el nem válik. Kivajazott porcelán tál aljára ujjnyi vastagon elsimítjuk és hagyjuk megdermedni. Hidegen, vizes késsel kockákra vágjuk és úgy akasztjuk a fára.

Torták

Anyóstorta

Hozzávalók:


25 darab babapiskóta

0.5 l tej

5 dkg cukor

0.5 dl rum

10 dkg mazsola vagy cukrozott gyümölcs

3 dl tejszín

A krémhez:

0.5 l tej

2 tojássárgája

1 ek. liszt

2 dkg kakaópor

1/4 rúd vanília

10 dkg cukor (ebből 2 dkg a tejszínhabba kerül)


Elkészítés:

A tejet 5 dkg cukorral felforraljuk, beleöntjük a rumot, és egyenként belemártogatjuk a babapiskótákat. lapos tálra 1 sor piskótát rakunk és rákenjük az elkészített vaníliakrém felét,erre ismét 1 sor piskóta kerül. Erre tesszük a vaníliakrém másik felét, melyet elkeverünk a 2 dkg kakaóporral. Ennek a tetejére kerül a maradék tejes piskóta. Mindkét krémrétegre mazsolát vagy cukrozott gyümölcsöt hintünk. Az így nyert tortaformát cukrozott, kemény tejszínhabbal díszítjük

A tojássárgáját elkeverjük a cukorral, liszttel, a nyers tejjel, beletesszük a vaníliát, és kis lángon vagy gőz fölött, állandóan keverve, sűrű krémmé főzzük.

Legyezőtorta

Hozzávalók:


1 kerek, 9 tojásból készült piskóta

2 dl tej

2 ek. búzadara

20 dkg vaj vagy margarin

20 dkg porcukor

1 csomag vaníliás cukor

4 ek. pikáns gyümölcsíz

A marcipánbevonathoz:

27 dkg porcukor

18 dkg hámozott

őrölt mandula

néhány csepp meggy- vagy málnaszörp


Elkészítés:

A piskótát nagy, kerek tortaformában megsütjük, és lisztezett deszkára borítjuk. Ha kihűlt, úgy vágjuk el, hogy két félkörívet kapjunk, majd vízszintesen két lapra vágjuk, így összesen négy tortalapunk lesz. A krémhez a búzadarát a tejben kevergetve addig főzzük, amíg teljesen sűrű nem lesz. A porcukrot a vajjal alaposan kikeverjük, hozzáadjuk a búzadarát, vaníliás cukrot, és az egészet nagyon habosra keverjük. Ezzel töltjük az egymásra fektetett, pikáns gyümölcsízzel megkent félkörív alakú tortalapokat, a felső lapot egy kissé lenyomtatjuk. A marcipántetőhöz 18 dkg cukrot pár csepp vízzel nagyon sűrű sziruppá főzünk, majd beleöntjük a mandulát, és nagyon kis lángon kevergetve, addig hagyjuk a tűzön, amíg jó száraz nem lesz. Kihűtjük, mozsárban összetörjük, és a cukorral meg kevés meggy- vagy málnaszörppel formázhatóvá gyúrjuk. Egy keveset félreteszünk belőle, a többit a legfelső tésztalapra kenjük. Vizes késsel úgy vonalazzuk meg, hogy legyezőt mintázzon (ezek mentén vágjuk majd fel a tortát), és a félretett marcipánból fogantyút mintázunk, amit a helyére illesztünk.

Olcsó dobostorta

Hozzávalók:


A tésztához:

15 dkg zsír

5 dkg cukor

1 tojás

0.5 dl tej

1 dkg szalalkáli

60 dkg rétesliszt

A krémhez:

3 tojás

30 dkg porcukor

2 ek. kakaópor

1 csomag vaníliás cukor

2 púpozott ek. rétesliszt

7 dl tej

10 dkg vaj

A tepsi kikenéséhez:

zsír

A tetejére:

15 dkg cukorból karamell


Elkészítés:

A zsírt a tojással meg a cukorral kikeverjük, beletesszük a 0.5 dl tejben áztatott szalalkálit, tovább keverjük, végül beleöntjük a lisztet. Kevés tejjel olyan keményre dolgozzuk, mintha kelt tésztát készítenénk. Hat részre osztjuk, és kizsírozott tepsiben egyforma kerek lapokat sütünk belőle. A krémhez a tojásokat a cukorral meg a kakaóporral alaposan kikeverjük, a vaníliás cukrot, lisztet beletesszük, és a tejjel felengedjük. Gőzön, kevergetve épp csak felforraljuk, de már az első buggyanásra levesszük. Ha kihűlt, a vajjal alaposan kikeverjük, megtöltjük vele a tortát, és a felső üres lapot rátéve, lenyomtatjuk. Másnap barnára pirított folyékony, forró cukrot öntünk a tetejére, és még melegen késsel bevonalazzuk a szeleteket, nehogy a vágáskor törjenek.

Szilveszteri diótorta

Hozzávalók:


A tésztához:

20 dkg Rama margarin

20 dkg dió

20 dkg porcukor

A krémhez:

2 púpozott ek. kakaópor

2 púpozott ek. cukor

2 ek. tej

10 dkg vaj

1 ek. rum

A tetejére:

citrommáz


Elkészítés:

A tésztához valókat összegyúrjuk, és a nagy gáztepsi hátsófelére simítva megsütjük. Ha kihűlt, óvatosan lecsúsztatjuk róla, mert könnyen törik, és három lapba vágjuk. A kakaóport a cukorral meg a tejjel jó sűrűre főzzük, a tűzről levéve beletesszük a vajat, és addig keverjük, amíg ki nem hűlt. A két alsó lapot ezzel a krémmel megkenjük, a tetejét pedig citrommázzal vonjuk be. Mindig a fogyasztás előtt pár nappal készítsük el.

Túrótorta

Hozzávalók:


4 tojás

20 dkg porcukor

1 csomag vaníliás cukor

13 dkg vaj (a fele margarin is lehet)

50 dkg tehéntúró

2.5 ek. búzadara

1 marék mandula

10 dkg mazsola

1 narancs vagy citrom reszelt héja

A forma kikenéséhez:

zsír

zsemlemorzsa

A tetejére:

csokoládémáz


Elkészítés:

A tojássárgákat a cukorral és a vaníliás cukorral habosra keverjük, tovább keverjük a vajjal, és ha már ez is jó habos, az áttört tehéntúrót, a búzadarát, a durvára vágott mandulát, a mazsolát és a reszelt narancs- vagy citromhéjat adjuk hozzá. Végül beleforgatjuk a tojásfehérjékből vert kemény habot, és zsírral kikent, finom zsemlemorzsával kihintett tortaformában úgy sütjük, mint a piskótát. Még melegen deszkára borítjuk, és ha nagyon gazdagon akarjuk adni, csokoládémázzal is bevonhatjuk, de anélkül is finom.

Stefánia-torta

Hozzávalók:


1 csomag ötlapos száraz tortalap

2.5 dkg rétesliszt

2.5 dl tej

10 dkg cukor

2 ek. kakaópor

10 dkg vaj

a tetejére kakaópor


Elkészítés:

A lisztből meg a tejből sűrű besamelt főzünk, még melegen belekeverjük a cukrot, és ha kihűlt, a kakaóport és a vajat is. Habosra keverjük, és a száraz tortalapokat ezzel a krémmel vonjuk be. A lapokat egymásra helyezzük, a felső üres lapra kakaóport szitálunk. csak másnap kínáljuk, hogy a tortalapok megpuhuljanak.

Karamelltorta

Hozzávalók:


1 csomag ötlapos száraz tortalap

40 dkg cukor

1 csomag vaníliás cukor

2 dl tej

1.5 dkg vaj

1-2 ek. olaj


Elkészítés:

30 dkg cukrot kevergetve szép barnára pirítunk, és egyharmadát kiolajozott tányérra öntjük. A többit a tejjel felöntjük, és karamellé forraljuk, majd kihűtjük. A liszttel simára keverjük, és kevergetve sűrűre főzzük. Még melegen belekeverjük a maradék 10 dkg cukrot, vaníliás cukrot, és ha kihűlt, hozzáadjuk az előre kikevert vajat. Ezzel vonjuk be a tortalapokat, a tetejére pedig az időközben megdermedt, durvára vágott pirított cukrot hintjük. (Ha nem szeretjük a nagyon édes krémet, akkor csak 5 dkg cukrot rakjunk a besamelbe.)

Somlói galuska

Hozzávalók:


1 csomag (puha) tortalap

1 dl tej

10 dkg mazsola

1 dl rum

10 dkg dió

a tetejére csokoládémáz

1 dl tejszín

porcukor


Elkészítés:

A tortalapot kockákra vágjuk, és megöntözzük a rum felével ízesített tejjel. Két óráig állni hagyjuk, hogy jól megszívhassa magát. A mazsolával és a durvára vágott dióval összekeverjük, és tálra halmozva (vagy talpas poharakba, üvegtányérokba rakva) keserű csokoládéöntettel megöntözzük. Jégbe hűtjük, tálalás előtt porcukorral édesített tejszínhabbal vonjuk be, majd a tetejére is csorgatunk keveset a csokoládéöntetből.

Orosz krémtorta

Hozzávalók:


2 doboz babapiskóta (kb. 25 darab)

1 ek. zselatin

15 dkg cukor

1 tojássárgája

1 dl tej

10 dkg vaj

0.5 l tejszín

2-3 ek. rum

20 dkg cukrozott gyümölcs

10 dkg áztatott mazsola

0.5 dl rum

1 csomag vaníliás cukor

2 ek. porcukor


Elkészítés:

A cukrot a tojássárgájával meg a tejjel habosra keverjük, és gőz fölött sűrűre főzzük. A tűzről levéve beletesszük a vaníliás cukrot, és ha kihűlt, az előre kikevert vajat, a tejszín felét kemény habbá verve, és rummal ízesítjük. A zselatint 0.5 dl hideg vízzel simára keverjük, kevergetve egy percig forraljuk, majd langyosan a krémbe keverjük. vizes pergamenpapírral kibélelt tortaformába, a babapiskótával rétegezve úgy rakjuk le, hogy a rétegek közét apróra vágott, cukrozott gyümölccsel meg a rumba áztatott mazsolával megszórjuk. A tetejére babapiskóta kerüljön, két órára hűtőszekrénybe rakjuk. Végül a formából tálra borítjuk, a pergament lehúzzuk róla, és a porcukorral édesített, kemény habbá vert tejszínnel bevonjuk.

Húsvéti piskótatorta

Hozzávalók:


2 doboz babapiskóta (kb. 25 darab)

kevés édesrumos tej

15 dkg vaj

15 dkg porcukor

3 ek. kakaópor

3 ek. tej

A tetejére:

citrommáz

tojáscukor


Elkészítés:

A vajat a porcukorral, a kakaóporral és a tejjel kikeverjük. Egy tortaforma szélére körös-körül édesrumos tejbe mártogatott fél babapiskótákat állítunk fel, és a tortaforma alját is megmártott babapiskótával béleljük ki. Erre az egész krémet rákenjük, és megáztatott babapiskótákkal befedjük. A felső sor babapiskótát a kezünkkel szép simára egyengetjük, és leöntjük citrommázzal. Tojáscukorral díszíthetjük. Egy napig hideg helyen állni hagyjuk. Tálaláskor a forma karikáját lehúzzuk róla, és a forma lapjával együtt csúsztatjuk a tálra.

Részeges piskóta

Hozzávalók:


1 doboz babapiskóta (kb. 12 darab)

2 dl bor

5 dkg mazsola

5 dkg dió

3 tojás

4 ek. cukor

2 kisebb citrom leve

1 citrom reszelt héja


Elkészítés:

A babapiskótát összetördeljük, üvegtálba rakjuk, és 1 dl borral megöntözzük. A mazsolával meg a durvára vágott dióval megszórjuk, és a következő krémmel öntjük le: a tojásokatkikeverjük a cukorral, beletesszük a citromok levét, a reszelt citromhéjat, a maradék borral felengedjük, és gőz fölött habverővel állandóan kevergetve, sűrűre főzzük. Forrón a lerakott babapiskótára öntjük, majd jól lehűtve tálaljuk.

Rumos meggykrémtorta

Hozzávalók:


25 dkg háztartási keksz

2 tojássárgája

5 ek. cukor

1 csomag vaníliás cukor

1 ek. rétesliszt

0.5 l tej

Az áztatáshoz:

1 dl tej

0.5 dl rum

A tetejére:

rumos meggy


Elkészítés:

A kekszet a rumos tejben megáztatjuk. A tojássárgákat a cukorral, liszttel és vaníliás cukorral kikeverjük, majd a tejjel felengedve, gőz fölött krémmé főzzük. A krémet a keksszel rétegezve üvegtálra rakjuk (alulra és fölülre krém kerüljön), és a tetejét szépen kimagvalt rumos meggyszemekkel díszítjük. (Ha nincs rumos meggyünk, használhatunk helyette rumba áztatott meggybefőttet.)

Krémek, habok

Olcsó csokoládékrém

Hozzávalók:


2 tojás

2 ek. finomliszt

4 ek. cukor

1 csomag vaníliás cukor

1 l tej

2 púpozott ek. kakaópor


Elkészítés:

A tojásokat, cukrot, lisztet, a vaníliás cukrot és a kakaóport habverővel simára keverjük, a hideg tejjel lassan felengedjük, és állandóan kevergetve, gőz fölött krém sűrűségűre főzzük. Hűlés közben is kevergetjük, majd tányérkákba vagy poharakba öntjük, és a tetejét ízlés szerint befőttel, tejszínhabbal, reszelt csokoládéval (tortadarával) díszíthetjük.

Csokoládéhab

Hozzávalók:


4 tojásfehérje

4 kik. kakaópor

4 kik. porcukor


Elkészítés:

A tojások fehérjéből kemény habot verünk, a cukrot meg a kakaóport óvatosan belekeverjük. Azonnal kínáljuk, mert amíg friss, finom, habkönnyű krém, ha áll, összeesik.

Vaníliakrém

Hozzávalók:


1 l tejszín

6 tojás

3 ek. porcukor

1 csomag vaníliás cukor

1 ek. zselatin

1 ek. olaj


Elkészítés:

7 dl tejszínt a tojásokkal, a cukorral és a vaníliás cukorral összekeverünk, és gőz fölött, habverővel állandóan kevergetve krémmé főzzük. Lehűtjük, még langyosan beleszűrjük a 0.5 dl hideg vízben feloldott, 1-2 percig forralt, langyosra hűtött zselatint, majd ha teljesen kihűlt, de még nem dermedt meg, hozzáadjuk a maradék kemény habbá vert tejszínt. A formát olajjal vékonyan kikenjük, a krémet beleöntjük, mélyhűtőben megfagyasztjuk, és a formából tálra borítva kínáljuk. (Hatszemélyes adag!) Forma helyett kínálhatjuk talpas poharakban, üvegtányérokban, de ilyenkor a tetejét csokireszelékkel díszítjük.

Vaníliahab

Hozzávalók:


2 tojás

6 dkg cukor

1 csomag vaníliás cukor

1 púpozott kik. finomliszt

0.5 l tej

tortadara


Elkészítés:

A tojássárgákat a cukorral, a vaníliás cukorral és a liszttel kikeverjük, a tejjel felengedjük, és gőz fölött sűrűre főzzük. A gőzről levéve, azon forrón belekeverjük a tojásfehérjékből vert kemény habot, amitől könnyűvé, habossá válik a krém. Óvatosan kell összekeverni, nehogy a habot megtörjük. Négy adagba osztjuk, a tetejére tortadarát hintünk, és jégbe hűtjük.

Olcsó karamellkrém

Hozzávalók:


25 dkg cukor

6 dl tej

1 tojás

1 ek. finomliszt

1 csomag vaníliás cukor

A díszítéshez:

kevés pirított cukor vagy
tejszínhab


Elkészítés:

Megpirítunk 20 dkg cukrot, és 0.5 l tejjel felengedve, karamellé főzzük. A maradék 5 dkg cukrot a tojással, liszttel és a vaníliás cukorral simára keverjük, 1 dl hideg tejjel felengedjük, a tojásos keveréket a forró karamellbe öntjük, miközben habverővel szüntelenül kevergetjük. A tűzre visszatesszük, állandóan kevergetve sűrű krémmé főzzük. Üvegtányérokba vagy talpas poharakba öntjük, a tetejét pirított, tört cukorral vagy tejszínhabbal díszítjük. Jégbe hűtve kínáljuk.

Angol pirított mandulakrém

Hozzávalók:


6 tojásfehérje

3 dl tejszín

2 ek. porcukor

10 dkg mandula

2 ek. rum


Elkészítés:

A tojásfehérjékből és a tejszínből külön-külön kemény habot verünk. A tojáshabba keverjük a cukrot, ezután hozzáadjuk a tejszínhabot, majd a megpirított, vagdalt mandula kétharmad részét és a rumot. Négy adagba osztjuk, a tetejére hintjük a maradék pirított, vagdalt mandulát. 30-40 percre hűtőszekrénybe tesszük, utána tálaljuk, nem lehet sokáig eltenni. Gyors és különleges ízű édesség.

Francia csokoládéhab

Hozzávalók:


25 dkg főzőcsokoládé

6 tojás

2 dl tejszín

1 ek. porcukor vagy meggybefőtt


Elkészítés:

A főzőcsokoládét összetördelve kis lábasba rakjuk, és gőzfürdőben felolvasztjuk. Levéve a gőzről, először a tojássárgákkal, majd a fehérjékből vert kemény habbal összekeverjük. Tálba töltjük, és a hűtőszekrényben legalább fél óráig állni hagyjuk, hogy összeessen. (Tálalás előtt édes tejszínhabbal koronázhatjuk, esetleg meggyszemekkel rakhatjuk ki a tetejét, de anélkül is finom.)

Rumhab

Hozzávalók:


4 tojás

10 dkg porcukor

2-3 kanál erős rum

5 dkg rumos tejben áztatott mazsola


Elkészítés:

A tojások sárgáját habosra keverjük a porcukorral, a rumot beleöntjük, belekeverjük a tojásfehérjékből vert kemény habot, a rumos tejben áztatott, lecsorgatott mazsolát is. Csak frissen jó!

Mokkakrém

Hozzávalók:


2.5 ek. kakaópor

7 ek. tej

1 púpozott kik. Nescafé

3 tojássárgája

15 dkg porcukor

1 csapott ek. zselatin

4 dl tejszín

tortadara


Elkészítés:

A kakaóport a tejjel simára keverjük, és sűrűre forraljuk. A tűzről levéve belekeverjük a Nescafét. A tojássárgáját a cukorral habosra keverjük, a 0.5 dl hideg vízzel simára kevert, egy percig kevergetve forralt, langyosra hűtött zselatint beleszűrjük, végül hozzáadjuk a lehűtött kakaót és a kemény habbá vert tejszínt is. Üvegtányérokba vagy talpas poharakba öntjük, a tetejére tortadarát hintünk.

Mázak, sodók

Citrommáz

Hozzávalók:


30 dkg cukor

1 citrom leve

1 ek. rum

kb. 2 ek. víz


Elkészítés:

A hozzávalókat 15 percig annyi vízzel keverjük, hogy nagyon sűrű, nehezen folyó masszát kapjunk. A tésztára simítjuk, szép fényes bevonatot ad. Amikor félig megszáradt, késsel bevonalazzuk a szeleteket, nehogy később, szeleteléskor, mikor már csontkeményre száradt, összetörjük. Ha fehér mázat akarunk, ne tegyünk bele semmit, csak citromlevet, vizet. Halvány rózsaszínű lesz a máz, ha rumot vagy kevés meggybefőttlevet, esetleg málnaszörpöt teszünk bele. Az erősebb rózsaszínű mázhoz meggylevet tegyünk bele.

Csokoládémáz

Hozzávalók:


5 dkg főző- vagy keserű csokoládé

3 dkg vaj

2 kik. porcukor

kevés tojásfehérje


Elkészítés:

A csokoládét egy kis edényben, gőz fölött felolvasztjuk. Mikor már puha, a cukorral és a vajjal kikeverjük, és ha már langyos, kevés tojásfehérjével hígítjuk, ettől a máznak szép fénye lesz.

Puncssodó

Hozzávalók:


1 tojás

10 dkg cukor

1 kik. liszt

3 dl tej

0.5 dl rum

kevés reszelt citromhéj

1 csomag vaníliás cukor


Elkészítés:

A hozzávalókat habverővel alaposan kikeverjük, és gőz fölött állandóan keverve, sűrű krémmé főzzük. Hidegen kínáljuk.

Borsodó

Hozzávalók:


2 tojás

3 ek. cukor

1 mk. finomliszt

3 dl fehérbor

3 dl befőttlé vagy víz

1 ek. rum


Elkészítés:

A tojásokat, a lisztet meg a cukrot habverővel összekeverjük, a borral és a befőttlével vagy vízzel felengedjük, nyílt tűzön, habverővel állandóan verve addig főzzük, míg emelkedni kezd, könnyűvé, habossá nem vált. A tűzről levéve a rumot belekeverjük és rögtön kínáljuk, mert ha áll, összeesik.

Csokoládésodó

Hozzávalók:


2 tojássárgája

2 ek. porcukor

1 mk. finomliszt

1.5 ek. kakaópor

0.5 l tej

1 csomag vaníliás cukor


Elkészítés:

A hozzávalókat habverővel kikeverjük, és gőz fölött sűrűre főzzük. Hidegen is, melegen is kínálhatjuk. (ha csak egy tojásunk van, egy sárgájából készítjük, de egy púpozott kiskanál lisztet teszünk bele.

Karamellsodó

Hozzávalók:


10 dkg kristálycukor

1 ek. porcukor

3 dl tej

1 tojássárgája

1 kik. finomliszt

1 csomag vaníliás cukor


Elkészítés:

A kristálycukrot megpirítjuk, és 2 dl tejjel karamellé forraljuk. A tojássárgáját a liszttel, porcukorral és 1 dl hideg tejjel kikeverjük, majd a forró karamellbe öntjük, gőz fölött mártás sűrűségűre forraljuk.

Vaníliasodó

Hozzávalók:


2 tojássárgája

1 csapott ek. finomliszt

8 dkg cukor

0.5 l tej

1 darabka vanília


Elkészítés:

A hozzávalókat habverővel összekeverjük, és gőz fölött, állandóan kevergetve addig melegítjük, míg emelkedni, sűrűsödni nem kezd. Nem kell sokáig főzni!

Italok

Eperkoktél

Hozzávalók:


20 dkg eper

4 dl tejszín

4 ek. rum

2 ek. triple sec

2 narancs leve

4 kik. porcukor

jégkocka


Elkészítés:

A gyümölcsöt megmossuk, lecsumázzuk, és összetört jéggel bélelt négy pohárba adagoljuk. A többi hozzávalót alaposan összekeverjük és az eperre öntjük. 5 percig állni hagyjuk, hogy a jég az italt lehűtse, csak azután fogyasztjuk.

Eperbólé

Hozzávalók:


20 dkg porcukor

50 dkg eper

1 dl triple sec

1 dl konyak

1 üveg édes fehérbor

1 üveg félszáraz pezsgő


Elkészítés:

Az epret megmossuk, lecsumázzuk, ha túl nagyok a szemek, félbe vagy negyedbe vágjuk. Egy mély üvegtálba tesszük és megszórjuk a porcukorral. A triple sec-kel és a konyakkal meglocsoljuk, a tálat légmentesen folpackkal lefedve, 3 órára hűtőszekrénybe rakjuk. Ezután ráöntjük a jégbe hűtött fehérbort, és tálalás előtt a szintén jégbe hűtött pezsgőt. (Ha hígabban akarjuk adni, akkor 0.5 l bort meg pezsgőt öntünk hozzá, meg 1 l szóda- vagy ásványvizet.) Széles szájú poharakba mérjük, és kiskanalat adunk hozzá, hogy ki-ki a végén a gyümölcsöt kiszedhesse vele.

Málnakoktél

Hozzávalók:


4 ek. rum

20 dkg málna

4 dl tejszín

2 citrom leve

4 kik. porcukor


Elkészítés:

A jégbe hűtött málnát négy pohárba elosztjuk. A többi jégbe hűtött hozzávalót egy jól záró üvegben összerázzuk, a málnára öntve azonnal kínáljuk.

Málna- vagy szamócabólé

Hozzávalók:


50 dkg málna vagy szamóca

20 dkg porcukor

1 dl triple sec

1 dl konyak

1 üveg édes fehérbor

1 üveg félszáraz pezsgő


Elkészítés:

A málnát vagy a szamócát megtisztítjuk, ha túl nagyok a szemek, félbe, negyedbe vágjuk. Egy mély üvegtálba tesszük, megszórjuk a porcukorral, a konyakkal és a triple sec-kel meglocsoljuk, a tálat folpackkal légmentesen lefedve, 3 órára a hűtőszekrénybe tesszük. Ezután ráöntjük a jégbe hűtött fehérbort, és tálalás előtt a szintén jégbe hűtött pezsgőt. (Hígabban is adhatjuk, lásd: Eperbólé.) Széles szájú poharakba mérjük, kiskanalat adunk hozzá, hogy ki-ki a végén a gyümölcsöt kiszedhesse vele.

Ribizkelikőr

Hozzávalók:


1 kg érett, leszemezett ribizke (tisztán mérve)

20 dkg málna

1 kg cukor

3 dl 92%-os alkohol

20 szem szegfűszeg

darabka fahéj


Elkészítés:

A ribizkét és a málnát összezúzzuk, a fűszerekkel és az alkohollal összekeverjük. Egy üvegbe töltve jól lezárjuk, időnként felrázva egy hónapig állni hagyjuk. Ezután nedves szűrőpapíron vagy vattán többször átszűrjük, hogy teljesen tiszta, átlátszó legyen. Végül a cukrot 1 l vízzel felforraljuk, kihűtjük, és a gyümölcslével összekeverve, üvegekbe töltve, jól lezárjuk. Annál jobb, minél tovább áll, de legalább egy hónapig kell érlelni.

Meggyes szangria

Hozzávalók:


7 dl édes vörös bor

1 l kimagozott meggybefőtt

4 dl narancslé


Elkészítés:

A meggybefőttet a levével együtt egy mély edénybe öntjük, és a vörös borral meg a narancslével összekeverjük. Alaposan behűtjük, és jégkockákkal tálaljuk.

Narancsos szangria

Hozzávalók:


7 dl édes vörös bor

1 l narancslé

3-4 darab narancs


Elkészítés:

A narancsok sárga héját spirál alakban - lehetőleg egyben - éles késsel lehántjuk. A fehér bundáját lebontva, a húsát kockákra vagy 0.5 cm vastag félkörökre vágjuk, és egy mély üvegtálba töltjük. A bort, a narancslevet ráöntjük, és a sárga narancshéjspirált az edény szélére akasztva, belelógatjuk. Az edényt folpackkal lezárva, legalább fél napra jégbe hűtjük, és tálalás előtt még jégkockákat rakunk bele, ami hűti és hígítja is.

Narancspuncs

Hozzávalók:


2 dl édes vörös bor

2 darab narancs

1 dl rum

1 ek. cukor

1 l erős tea


Elkészítés:

A narancsok sárga héját vékonyan lehántjuk, ujjnyi darabokra vágjuk, és a borban 10 percig forraljuk. Ezután leszűrjük, a levét a cukorral édesítjük, és a teával együtt újra felforraljuk. Végül a rummal és a narancsok levével ízesítjük. Ezzel nem hagyjuk a tűzön, hanem azon forrón széles szájú, vastag poharakban tálaljuk.

Ambrózia

Hozzávalók:


4 narancs leve

2 banán

4 ek. méz

4 dl tej

2 dl tejszín

1 ek. porcukor


Elkészítés:

A banánokat meghámozzuk, karikára vágjuk, turmixgépbe töltve, narancslével meg mézzel megöntözzük, tejjel felöntjük, így pépesítjük. nagy pohárba töltve, a tetejére édes tejszínhabot rakunk. Akkor jó, ha minden hozzávalót jégbe hűtünk előtte, és jó hidegen tálaljuk.

Americano

Hozzávalók:


1 dl vodka vagy gin

3 dl édes piros vermut

1 narancs

3 kubai narancs


Elkészítés:

Az egyik narancsból négy vékony karikát vágunk, a szeleteket a közepükig behasítva, egy-egy pohár szélére húzzuk. A többi narancsot kifacsarjuk, a levét a vodkával vagy ginnel, a vermuttal összekeverjük. Poharakba töltjük, mindegyikbe jégkockát dobunk, hogy jó hideg legyen.

White lady

Hozzávalók:


1 dl gin

3 dl triple sec

2 nagy citrom leve

kristálycukor


Elkészítés:

Két kis tányért készítünk a kezünk ügyébe, az egyikbe 0.5 cm magasan vizet, a másikba kristálycukrot töltünk. Talpas, kis szájú koktélos poharak száját először a vízbe, majd a kristálycukorba mártjuk, és így "zúzmarásak" lesznek. A többi hozzávalót alaposan összekeverjük, és poharakba öntjük. Mindegyikbe két jégkockát dobunk, megvárjuk, hogy az ital lehűljön, és csak utána kínáljuk.

Ananászbólé

Hozzávalók:


0.5 kg-os darabos ananászkonzerv

0.5 l dobozos ananászlé

1 dl rum

7 dl édes fehérbor

1 kis üveg száraz pezsgő

5 dl szódavíz


Elkészítés:

Az ananászkonzervet a levével együtt egy mély üvegtálba öntjük, az ananászlével, rummal és az édes fehérborral összekeverjük. A tálat 3 órára folpackkal lefedve 3 órára hűtőszekrénybe rakjuk, közvetlenül tálalás előtt ráöntjük a jéghideg pezsgőt és a szódavizet.

Tartalomjegyzék


Előszó helyett..................................................... 3

Levesek............................................................. 4

Kaszásleves........................................................................... 4

Pandúrleves........................................................................... 4

Tejfölös bableves.................................................................. 4

Korhelyleves......................................................................... 4

Korhely halászlé.................................................................... 4

Barátleves.............................................................................. 5

Kertészleves.......................................................................... 5

Boros meggyleves................................................................. 5

Meggyleves........................................................................... 5

Egresleves............................................................................. 5

Citromleves........................................................................... 5

Nyers málnaleves.................................................................. 6

Csontleves............................................................................ 6

Gulyásleves........................................................................... 6

Bojtárleves............................................................................ 6

Káposztaleves füstölt kolbásszal........................................... 6

Csirkeaprólék-leves............................................................... 8

Csirágleves............................................................................ 8

Kapros burgonyaleves........................................................... 8

Kelkáposztaleves virslivel...................................................... 8

Májpüréleves......................................................................... 8

Hamisleves............................................................................ 9

Füstölthúsleves..................................................................... 9

Halleves................................................................................ 9

Almaleves............................................................................. 9

Levesbetétek................................................... 10

Daragaluska........................................................................ 10

Somogyi galuska.................................................................. 10

Tepertőgombóc.................................................................. 10

Vajas galuska....................................................................... 10

Rántott borsó...................................................................... 10

Pirított zsemlekocka............................................................ 10

Sonkagombóc..................................................................... 10

Rizsgombóc........................................................................ 11

Burgonyás galuska............................................................... 11

Köretek, főzelékek........................................... 12

Ropogós újburgonya........................................................... 12

Ropogós burgonya.............................................................. 12

Szalonnás burgonyafőzelék................................................. 12

Hagymakrémes burgonya.................................................... 12

Alufóliás burgonya.............................................................. 12

Burgonyagombóc................................................................ 13

Karalábéfőzelék.................................................................. 13

Vajas kelbimbó................................................................... 13

Sajtos kelbimbó................................................................... 13

Sült hagyma......................................................................... 13

Szalonnás lencse.................................................................. 13

Zsemlegombóc................................................................... 14

Finomfőzelék...................................................................... 14

Sárgaborsópüré................................................................... 14

Tejes burgonya (gyenge gyomrúaknak, epéseknek).............. 14

Rántott burgonya................................................................ 14

Sajtos burgonya................................................................... 14

Burgonyapecsenye............................................................... 14

Sonkás gombóc................................................................... 14

Sajtos karfiol....................................................................... 14

Karfiol rántva...................................................................... 14

Káposztás rizs..................................................................... 14

Párolt paprika...................................................................... 14

Sajtos gombóc..................................................................... 14

Saláták............................................................. 14

Tejfölös saláta..................................................................... 14

Reteksaláta.......................................................................... 14

Nyári vitaminsaláta.............................................................. 14

Spárgasaláta......................................................................... 14

Karfiolsaláta........................................................................ 14

Majonézes karfiol................................................................ 14

Nyers céklasaláta................................................................. 14

Zellersaláta.......................................................................... 14

Kelkáposzta-saláta............................................................... 14

Téli vitaminsaláta................................................................ 14

Majonézes burgonya........................................................... 14

Majonézes gombasaláta....................................................... 14

Burgonyasaláta karfiollal...................................................... 14

Majonézes zöldborsó.......................................................... 14

Hússaláta............................................................................ 14

Magyaros hússaláta.............................................................. 14

Debreceni saláta.................................................................. 14

Szárnyashús-saláta............................................................... 14

Póréhagyma-saláta............................................................... 14

Húsételek......................................................... 14

Bifsztek............................................................................... 14

Bélszín Mátyás király módra................................................ 14

Bélszínlángos...................................................................... 14

Borsos szelet....................................................................... 14

Marhafelsál vörös borban.................................................... 14

Szabolcsi rakott felsál.......................................................... 14

Bátaszéki pecsenye.............................................................. 14

Vadas hús........................................................................... 14

Szökött madarak................................................................. 14

Majoránnás aprópecsenye................................................... 14

Matrózhús........................................................................... 14

Vörös boros marharagu...................................................... 14

Bújtatott fasírt..................................................................... 14

Majoránnás karaj................................................................. 14

Fokhagymás karaj................................................................ 14

Kolbásszal töltött karaj........................................................ 14

Roston sült sertésborda....................................................... 14

Bakonyi sertésborda............................................................ 14

Búbos hús........................................................................... 14

Burgonyás sertésborda........................................................ 14

Brassói aprópecsenye.......................................................... 14

Rablóhús............................................................................. 14

Részeges pecsenye.............................................................. 14

Sajtos sertésborda............................................................... 14

Sonkás tekercs..................................................................... 14

Vadászpecsenye.................................................................. 14

Krumplis tekercs................................................................. 14

Alufóliás flekken................................................................. 14

Alufóliás oldalas.................................................................. 14

Tormás hús......................................................................... 14

Pirított máj.......................................................................... 14

Részeges fasírt..................................................................... 14

Sajtos vagdalt hús................................................................ 14

Sonkás vagdalt hús.............................................................. 14

Borjúpaprikás...................................................................... 14

Góbépaprikás...................................................................... 14

Paradicsomos báránycomb.................................................. 14

Hagymás rostélyos.............................................................. 14

Gombás rostélyos............................................................... 14

Bácskai lecsós rostélyos....................................................... 14

Ínyenctekercs...................................................................... 14

Húsmetélt ízesen................................................................. 14

"Madárhús"......................................................................... 14

Rakott hús.......................................................................... 14

Húspuding.......................................................................... 14

Húsgombócok.................................................................... 14

Tejfölös ököruszály............................................................. 14

Sajtos rántott szelet............................................................. 14

Borított sertésborda............................................................ 14

Tojásos pecsenye................................................................ 14

Paprikás szűzszeletkék........................................................ 14

Burgonyás szelet................................................................. 14

Burgonyás vagdalt hús........................................................ 14

Rakott vagdalt hús.............................................................. 14

Kolbászos tekercs............................................................... 14

Tűzdelt vagdalt hús............................................................. 14

Húsos fészek....................................................................... 14

Nyúl vörös borban.............................................................. 14

Őzmáj vadász módra.......................................................... 14

Szarvasfelfújt....................................................................... 14

Vaddisznó Robert-mártással............................................... 14

Gombás töltött fácán.......................................................... 14

Sonkás fogoly...................................................................... 14

Párolt vadkacsa................................................................... 14

Fóliában sült rakott csirke................................................... 14

Köpönyeges csirke vagy tyúk.............................................. 14

Csirke bundában................................................................. 14

Borban sült csirke............................................................... 14

Fokhagymás libacomb......................................................... 14

Lecsós libacomb................................................................. 14

Töltött libanyak................................................................... 14

Töltött kacsa....................................................................... 14

Ágyon sült kacsa................................................................. 14

Rántott pulykamellszeletek.................................................. 14

Gyöngyös, kelkáposztában.................................................. 14

Hideg fogas......................................................................... 14

Fogas vajjal......................................................................... 14

Tejfölös gombás ponty....................................................... 14

Sajtos ponty........................................................................ 14

Lerakott harcsa................................................................... 14

Tejfölös harcsa.................................................................... 14

Mártások.......................................................... 14

Kapormártás....................................................................... 14

Francia majonéz.................................................................. 14

Hideg tartármártás.............................................................. 14

Sajtmártás........................................................................... 14

Tormamártás...................................................................... 14

Besamel-mártás................................................................... 14

Ecetes torma....................................................................... 14

Paprikamártás..................................................................... 14

Céklamártás........................................................................ 14

Gombamártás..................................................................... 14

Hagymamártás.................................................................... 14

Tojásmártás......................................................................... 14

Őszibarackmártás................................................................ 14

Húspótlók, egytálételek................................... 14

Zsemleropogós................................................................... 14

Sonkás ropogós................................................................... 14

Párizsi kosárkák.................................................................. 14

Göngyölt párizsi.................................................................. 14

Bundás virsli....................................................................... 14

Tojásos fánk....................................................................... 14

Sajtos bundás kenyér........................................................... 14

Sajtpuffancs........................................................................ 14

Gombafánk......................................................................... 14

Rántott húspástétom........................................................... 14

Részeges kolbászkák........................................................... 14

Krumplis lángos.................................................................. 14

Burgonyafánk...................................................................... 14

Töltött burgonyafánk.......................................................... 14

Tálban főtt burgonya.......................................................... 14

Káposztabomba.................................................................. 14

Töltött kel........................................................................... 14

Karfiolpörkölt..................................................................... 14

Zöldbab paprikásan............................................................ 14

Sajtos rakott burgonya........................................................ 14

Sonkás rakott burgonya....................................................... 14

Burgonyafészek................................................................... 14

Tepsis krumpli.................................................................... 14

Burgonya Pékné módra....................................................... 14

Bújtatott pörkölt................................................................. 14

Burgonyás palacsinta........................................................... 14

Hagymatokány.................................................................... 14

Vajbabropogós.................................................................... 14

Juhászpörkölt...................................................................... 14

Hajdúkáposzta.................................................................... 14

Székelygulyás....................................................................... 14

Keltorta.............................................................................. 14

Keltekercs........................................................................... 14

Rántott sajt......................................................................... 14

Domika............................................................................... 14

Töklecsó............................................................................. 14

Rántott tök......................................................................... 14

Töltött tök.......................................................................... 14

Tavaszi rizs......................................................................... 14

Sólet.................................................................................... 14

Tojásételek....................................................... 14

Holland rakott tojás............................................................ 14

Ültetett tojás....................................................................... 14

Sajtos tojás.......................................................................... 14

Rántotta.............................................................................. 14

Omlett................................................................................ 14

Édes omlettek..................................................................... 14

Tojásfelfújt.......................................................................... 14

Tojásos virsli....................................................................... 14

Töltött tojás........................................................................ 14

Firenzei tojás....................................................................... 14

Tojás fiesolei módon........................................................... 14

Velencei tojás...................................................................... 14

Svájci rakott tojás................................................................ 14

Rizsben sült tojás................................................................ 14

Spanyol burgonyalepény...................................................... 14

Ukrán fokhagymás tojás...................................................... 14

Strasbourgi tojás.................................................................. 14

Paradicsomos tojás.............................................................. 14

Sonkás-paradicsomos tojás.................................................. 14

Meleg tészták, felfújtak.................................... 14

Gyúrt tészta........................................................................ 14

Lekváros-, diós-, mákos-, kakaós metélt.............................. 14

Darás (grízes) tészta............................................................ 14

Gránátos kocka................................................................... 14

Káposztás kocka................................................................. 14

Tejfölös rakott metélt.......................................................... 14

Tejben főtt metélt............................................................... 14

Széna-szalmatészta.............................................................. 14

Krumplinudli...................................................................... 14

Hamis túrógombóc............................................................. 14

Stíriai metélt........................................................................ 14

Sztrapacska......................................................................... 14

Szilvás, barackos gombóc.................................................... 14

Bácskai mákos gombóc....................................................... 14

Mákos guba......................................................................... 14

Vaníliakrémes palacsinta..................................................... 14

Túrós palacsinta.................................................................. 14

Gundel-palacsinta............................................................... 14

Örmény palacsinta.............................................................. 14

Szentgyörgyi palacsinta........................................................ 14

Gesztenyés palacsinta.......................................................... 14

Csúsztatott palacsinta.......................................................... 14

Torrijas............................................................................... 14

Egérke................................................................................ 14

Ágifánk............................................................................... 14

Túrófánk............................................................................. 14

"Részeg menyecskék biklában"............................................ 14

"Tyúkláb"............................................................................ 14

Krémes gombóc................................................................. 14

Tejfölös lepény.................................................................... 14

Habos rizs........................................................................... 14

Almafelfújt.......................................................................... 14

Pomone.............................................................................. 14

Máglyarakás........................................................................ 14

Csokoládéfelfújt.................................................................. 14

Salzburgi galuska................................................................. 14

Rumfelfújt........................................................................... 14

Habfelfújt........................................................................... 14

Barackfelfújt........................................................................ 14

Sós sütemények, hozzájuk való mártások....... 14

Sós ropogós........................................................................ 14

Sós pogácsa......................................................................... 14

Sósperec.............................................................................. 14

Sajtos kocka........................................................................ 14

Sajtos stangli....................................................................... 14

Sós kocka............................................................................ 14

Vajas pogácsa...................................................................... 14

Tejfölös pogácsa................................................................. 14

Töpörtyűs pogácsa.............................................................. 14

Burgonyapogácsa................................................................ 14

Sajtos puffancs.................................................................... 14

Sonkás lepény..................................................................... 14

Káposztás béles.................................................................. 14

Jó tudni.................................................................................. 14

Sajtos dip............................................................................ 14

Tormás dip......................................................................... 14

Tormahab........................................................................... 14

Hagymahab......................................................................... 14

Fűszeres mártás................................................................... 14

Almamajonéz...................................................................... 14

Sütemények, édességek................................. 14

Piskóta................................................................................ 14

Vizes piskóta....................................................................... 14

Annus püspökkenyere......................................................... 14

Bögretészta......................................................................... 14

Felhőszelet.......................................................................... 14

Rumos szelet....................................................................... 14

Csokoládékenyér................................................................. 14

Zebratészta......................................................................... 14

Mákos sütemény................................................................. 14

Villámlepény....................................................................... 14

Tejszínhabos női szeszély.................................................... 14

Kossuth-kifli....................................................................... 14

Olcsó rácsos tészta.............................................................. 14

Gerbeaud-szelet.................................................................. 14

Rücskös tészta..................................................................... 14

Mimi dióslepénye................................................................ 14

Rózsalepény........................................................................ 14

Prófétakenyér...................................................................... 14

Túrós lepény....................................................................... 14

Bécsi kocka......................................................................... 14

Huszárcsók......................................................................... 14

Pozsonyi kifli...................................................................... 14

Diaboló............................................................................... 14

Hájas tészta......................................................................... 14

Gyors leveles tészta............................................................. 14

Szerelmes levél.................................................................... 14

Krémes pite........................................................................ 14

Francia krémes.................................................................... 14

Habos lepény...................................................................... 14

Csacsifüle............................................................................ 14

Túrós táska......................................................................... 14

Kuglóf................................................................................ 14

Sünifánk.............................................................................. 14

Fügebomba......................................................................... 14

Kókuszgolyó....................................................................... 14

Édes szalámi....................................................................... 14

Szaloncukor........................................................................ 14

Torták............................................................... 14

Anyóstorta.......................................................................... 14

Legyezőtorta....................................................................... 14

Olcsó dobostorta................................................................ 14

Szilveszteri diótorta............................................................. 14

Túrótorta............................................................................ 14

Stefánia-torta...................................................................... 14

Karamelltorta...................................................................... 14

Somlói galuska.................................................................... 14

Orosz krémtorta................................................................. 14

Húsvéti piskótatorta............................................................ 14

Részeges piskóta................................................................. 14

Rumos meggykrémtorta...................................................... 14

Krémek, habok................................................ 14

Olcsó csokoládékrém.......................................................... 14

Csokoládéhab..................................................................... 14

Vaníliakrém......................................................................... 14

Vaníliahab........................................................................... 14

Olcsó karamellkrém............................................................ 14

Angol pirított mandulakrém................................................ 14

Francia csokoládéhab.......................................................... 14

Rumhab.............................................................................. 14

Mokkakrém......................................................................... 14

Mázak, sodók.................................................. 14

Citrommáz.......................................................................... 14

Csokoládémáz..................................................................... 14

Puncssodó.......................................................................... 14

Borsodó.............................................................................. 14

Csokoládésodó.................................................................... 14

Karamellsodó...................................................................... 14

Vaníliasodó......................................................................... 14

Italok................................................................ 14

Eperkoktél.......................................................................... 14

Eperbólé............................................................................. 14

Málnakoktél........................................................................ 14

Málna- vagy szamócabólé.................................................... 14

Ribizkelikőr......................................................................... 14

Meggyes szangria................................................................ 14

Narancsos szangria............................................................. 14

Narancspuncs..................................................................... 14

Ambrózia............................................................................ 14

Americano.......................................................................... 14

White lady........................................................................... 14

Ananászbólé....................................................................... 14

Tartalomjegyzék.............................................. 14


 

 

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése