15-20 perces kaják
Ezeket
az ételeket nagyon gyorsan el lehet készíteni, ha a folyamatokat jól szervezzük
meg, akkor még gyorsabban. Legtöbb időt a tészta, burgonya és rizs főzési ideje
teszi ki. Ha pl. a főétel gyorsabban készül el, mint a köret, akkor érdemes a
körettel kezdeni. Többnyire olcsók is, egy-két kivétellel, de én vasárnap se
szeretek sokáig pepecselni. J
Ezek
a mennyiségek 4 főre értendők.
Puliszka
és hamis túrógombóc ugyanabból az „anyagból” (elkészítés 20 perc)
20 deka kukoricadara
víz
zsemlemorzsa
porcukor
1 nagy hagyma
10 deka füstölt v. kolozsvári szalonna vagy sonka
1 nagy tejföl
1-2 gerezd fokhagyma vagy egy csokor kapor
só
A kukoricadarát megfőzzük enyhén sós vízben, kb. tejbegríz
állagúra (vigyázat! „köpköd”). Két felé osztjuk.
A szalonnát (sonkát, stb-)
apró kockákra vágjuk, kiolvasztjuk, amikor félig megsül, beledobjuk a
felkockázott hagymát és szép aranysárgára sütjük. Kiszedjük papírtörlőre és
leitatjuk róla a zsírt. Belekeverjük az egyik adag meleg puliszkába, és
vizezett bögrékbe vagy tálkákba öntjük. Amikor már langyos, kiborítjuk egy
tányérra és meglocsoljuk kapros, vagy fokhagymás tejföllel,ízlés szerint (de ez
el is maradhat).
A puliszka másik feléhez megpirítjuk a zsemlemorzsát,
kanállal beleszaggatjuk, megforgatjuk, és tányérra szedjük. Meglocsoljuk
tejföllel és megszórjuk porcukorral (mint a túrógombócot)
Kelkáposzta
főzelék másképpen (elkészítés 20 perc)
egy közepes kelkáposzta fele
3-4 szem krumpli
köménymag
só
fokhagyma
olaj
A krumplit sós, köménymagos vízben megfőzzük. A
kelkáposztáról levágjuk a torzsáját, a leveleket csíkokra vágjuk és
serpenyőben, olajon megsütjük, nem baj, ha kicsit karamellizálódik. Amikor már
kezd fonnyadni, picit megsózzuk, és csak a végén adjuk hozzá a zúzott
fokhagymát, amivel még átforgatjuk. A főtt krumplit botmixerrel krémesítjük, de
még maradjanak benne darabok is. Hozzákeverjük a megsütött káposztát és még
néhány percig együtt főzzük, hogy kicsit puhuljon és az ízek összefőjenek. Mi
úgy szeretjük, ha kicsit ropogós.
Tofuleves (15 perc) |
20
dkg tofu |
kb.
10 cm-es darab kígyóuborka |
kb.
10 cm-es darab póréhagyma |
1
zeller |
1
répa |
szójaszósz
(1 kanálnyi) |
szezámolaj
(néhány csepp) |
1 cs
üvegtészta (elhagyható) só |
Na
jó, ez nem olyan kaja, amit csak úgy bármikor főz az ember, de nem is nagy
kunszt. Egyedül a tofu az, ami furcsa a mi konyhánkban, de már sok helyen
kapható. Nehéz főfogások elé ajánlom, könnyű, finom leves.
A
tofut, zellert, répát csíkokra vágjuk, az uborkát és a póréhagymát
felszeleteljük. A zellert és a répát sós vízben (vagy alaplében) 10 percig
főzzük, majd beletesszük a tofut és a póréhagymát, ízesítjük szójaszósszal. A
végén, amikor még forr belerakjuk az uborkát és az üvegtésztát, és azonnal
levesszük a tűzről. Állni hagyjuk pár percig, majd tálaljuk.
Sült
csirkemell joghurtos öntettel sült zöldséggel (20 perc)
2 csirkemell filé (vagy 4 combfilé)
1 joghurt
1 kanál mustár
1 répa
1 zeller
1 cukkini
meg amit szerettek
só, olaj, kurkuma, bors
A zöldségeket csíkokra vágjuk, wokban olajat forrósítunk (de nagyon),
beledobjuk a zöldségeket, fűszerezzük, és fedő alatt 2-3 percig pároljuk, aztán
még 2-3 percig sütjük. Kiszedjük.
Ezután a wokba újra olajat löttyintünk, rakjuk a
közben felszeletelt (vagy csíkokra vágott) csirkemelleket/combokat és szeletelt
esetén mindkét oldalán 2 percig, csíkokra vágott hús esetén 3-4 percig sütjük.
Kiszedjük, letakarjuk, hogy pihenjen. (nem kell
félni, ennyi idő alatt a hús szépen átsül, de jó szaftos marad). A wokban
maradt zsiradékra rászedünk egy kanál mustárt és annyi joghurtot, hogy öntet
sűrűségű legyen. Ezután szórunk bele kurkumát, sót és borsot, ízlés szerint.
Tányérra rakjuk a zöldséget, rá a húst és
meglocsoljuk az öntettel.
Haltepertő
rántott hagymakarikákkal (20 perc)
½ kg pontyfilé
4 db vöröshagyma
1 tojás
liszt, őrölt paprika, só, olaj
A haltepertőt (a szakácsok szerint) a ponty alsó, vékonyabb
részéből készíthetjük, de jó az a vastagabból is. Összedaraboljuk és a filézett
ponty-szeleteket kisebb darabokra, és a filézésre merőlegesen, mélyen
beirdaljuk, vigyázva, hogy ne vágjuk át teljesen. Na, ez a leghosszabb
folyamat, eltarthat 10 percig is. Sózzuk, megforgatjuk paprikás lisztben és bő,
forró olajban ropogósra sütjük. A hagymákat karikára vágjuk, enyhén sózzuk. A
tojást összekeverjük a liszttel, a hagymákat beleforgatjuk a masszába és forró
olajban kisütjük.
A haltepertővel tálaljuk. Aki igényli, enyhén pirított
kenyeret fogyaszthat hozzá. (de nélküle finomabb)
Spenótpüré
főtt tojással (elkészítés 15 perc)
1 nagyobb krumpli
½ kiló spenót
1 gerezd fokhagyma
főzőtejszín, vagy pici tej
só
6 tojás
A krumplit összedaraboljuk és sós vízben megfőzzük, a levét
leöntjük.. A spenótot megtisztítjuk és egy serpenyőben néhány csepp olajon
megfonnyasztjuk a zúzott fokhagymával. A krumplihoz keverjük és botmixerrel
összeturmixoljuk, egy kevés tejszínnel összefőzzük, de csak annyira, hogy püré
állagú maradjon. Tálaláskor a tetejére tesszük a félbe vágott tojásokat.
Zöldségpüré
leves (elkészítés 10 perc)
1 csomag mirelit vegyes zöldség
1 csokor petrezselyemzöld
só, bors, néhány csepp olaj
Ez az egy leves, amit mirelitből készítek, mert így
kényelmesebb és olcsóbb. Fűszeres vízben megfőzöm, turmixolom és a tetejére
olajat (oliva, tökmag, szezám, ami van) és apróra vágott petrezselyemzöldet
szórok.
Sült
karaj brokkolival, sajttal és káposztasalátával (20 perc)
1 kg karaj (8 vékonyabb szelet)
8 szelet sajt
1 brokkoli
fél káposzta
só, cukor, ecet, olaj
A brokkolit megfőzzük (kb. 10 perc). A karajt közben jól
kikloffoljuk, sózzuk és lisztben megforgatjuk. Mindkét oldalát forró olajban
(vagy grillen) gyorsan átsütjük, egy tepsiben sütőpapírra egymás mellé rakjuk.
Ráhalmozzuk a brokkolit, betakarjuk a sajttal és a sütőben ráolvasztjuk.
Amíg sül, a káposztát legyaluljuk és káposztasalátát
készítünk köretnek. (ízlés szerint édesen, vagy sósan)
Pontypaprikás
durumtésztával (20 perc)
80 dkg pontyfilé
1 hagyma
2 kanál tejföl
kevés liszt
őrölt paprika, só, bors, pici kömény, olaj
Érdemes legelőször a tészta főzővizét rakjuk fel, mert a hal
gyorsan elkészül. A hagymát összedaraboljuk, olajon megdinszteljük. Rádobjuk az
őrölt paprikát, pici vízzel felengedjük, néhány percig forraljuk, hogy a hagyma
puhuljon és belerakjuk az összedarabolt halfilét, fűszerezzük. Óvatosan
összeforgatjuk, kevés vízzel felöntjük és a forrástól számítva kb. 10 percig
takarékon főzzük. Óvatosan keverjük, mert a hal könnyen összetörik. A tejfölt
elkeverjük a liszttel és a paprikáshoz öntjük. Összefőzzük. Ez is kb. 10 perc. Gyorsan
elkészül. A Durumtésztát kifőzzük és együtt tálaljuk. Tetejére tejfölt
tehetünk.
Brokkoli-krém
leves (15 perc)
1 brokkoli
1 krumpli
szerecsendió, só, bors
1 főzőtejszín vagy 1 joghurt (ízlés szerint)
szeletelt mandula vagy szezámmag
A brokkolit és a krumplit megfőzzük sóval, borssal és
szerecsendióval ízesített kevés vízben. Botmixerrel krémesítjük, beleöntjük a
tejszínt (joghurtot) és összefőzzük a forrástól számítva kb. 5 perc alatt. Ha
szükséges, még adhatunk hozzá vizet.
Tálaláskor a tetejére csepegtethetünk szezám olajat és megszórjuk
pirított szezámmaggal vagy pirított mandulával.
Hagymaleves
(15 perc)
1 darab póréhagyma (a zöld vége)
1 csomag újhagyma
1 vöröshagyma
½ db póréhagyma
2-3 gerezd fokhagyma, vagy egy csokor medvehagyma
(tavasszal)
1 krumpli
1 tejföl, vagy főzőtejszín
5 deka sajt
só, bors, szerecsendió
szezámolaj
piritott szezámmag vagy mandula
A krumplit, hagymákat összedaraboljuk. Mindegyikből
félreteszünk (a zöld részéből) annyit, amennyi díszítésnek kell. A többit
fűszerezzük, megfőzzük, mixeljük és tejszínnel felöntjük. Beledobjuk a
díszítésnek szánt részeket. Összeforraljuk. Tálaláskor megszórjuk reszelt
sajttal és szezámmaggal(mandulával), pici szezámolajjal meglocsoljuk.
Zöldséges
penne (20 perc)
1
cs. penne tészta
15
dkg spenót
1
cs. perezselyemzöld
20
dkg. sajt
bazsalikom
1
paradicsom
1
zöldpaprika
1-2
gerezd fokhagyma
só,
bors
A
tésztát megfőzzük. A spenótot megmossuk, papírtörlővel leszárogatjuk, a
zöldpaprikát vékony csíkokra szeljük, a petrezselymet, bazsalikomot egy
csészében ollóval apróra vágjuk. Serpenyőben olajat forrósítunk, beledobjuk a
zöldpaprikát és megdinszteljük, majd rá a spenótot és ha jól megfonnyadt, a
fokhagymát és a fűszereket, végül az apróra vágott zöldségeket. Egy jénaiban
összekeverjük a zöldségeket a tésztával, tetejére sajtot reszelünk és a sütőben
ráolvasztjuk.
Sütőtök-püré
leves (15 perc)
30
dkg sütőtök
2
krumpli
2
dl főzőtejszín
só,
bors, szerecsendió, gyömbér
mandula
vagy szezámmag, esetleg aprított zöldfűszer (ízlés szerint)
Ebből
a levesből kihagyhatjuk a burgonyát, de a gyerekek általában jobban szeretik a
kevésbé intenzív „tök-ízt”. A tököt és a burgonyát összedaraboljuk, fűszerezzük
sóval, borssal, szerecsendióval és gyömbérrel, megfőzzük, botmixerrel
pürésítjük, felöntjük a tejszínnel, összeforraljuk. Tálaláskor a tetejére
olajat (szezám, olíva, tökmag, ami van) csepegtetünk és megszórjuk pirított
mandulával, szezámmaggal vagy apróra vágott zöldfűszerekkel (petrezselyem,
bazsalikom, rozmaring, stb.), esetleg fokhagymás piritóssal.
Gombás
máj-ragu spagettivel (20 perc)
30
dkg gomba
1
hagyma
50
dkg máj (a pulykamájat ajánlom, de bármelyik jó, már csináltam marhamájból is,
akkor is finom volt)
1
doboz tejföl
1
cs. petrezselyemzöld
só,
bors, rozmaring, liszt
A
gombát felszeleteljük, a májat csíkokra, a hagymát apróra vágjuk.
A
hagymát olajon megdinszteljük, rádobjuk a gombát és a fűszereket és azt is
megpároljuk, rádobjuk a májat és a petrezselyemzöldet és 1-2 percig tovább
sütjük. Ekkor ráöntjük az 1 evőkanál liszttel elkevert tejfölt és
összeforraljuk. Közben megfőzzük a tésztát és ezzel tálaljuk.
Sajtos-tejszines
csirkemell (vagy combfilé) (15 perc+sütés)
60
dkg csirkemell v. combfilé
15
dkg sajt
1
doboz főzőtejszín
liszt,
só, bors
A
csirkét csíkokra vágjuk, megsózzuk. Bekapcsoljuk a sütőt és 200 fokra
melegítjük. A húst megforgatjuk lisztben és egy jénaiba lerakjuk (nem kell alá
semmi, a tejszín elég), a tetejére kevés borsot darálunk, majd meglocsoljuk a
tejszínnel. Alufólia alatt kb. 10 percig sütjük. Ez idő alatt lereszeljük a
sajtot és elkészítjük a köretet. Én rizst szoktam csinálni a következőképpen: A
rizst olajon átforgatom, felöntöm kétszer annyi vízzel, sózom, borsozom és
kurkumával szinezem. Amikor felforrt, megkóstolom, majd fedő alatt a sütőbe
teszem a hús mellé. Ezután sajtot reszelek. Mire ezzel elkészülök,már ki lehet
venni a húst, rászórom a sajtot, visszateszem a sütőbe és rápirítom. Mire
elkészül, már jó lesz a rizs is. Együtt tálalom.
Gyümölcsleves
(15 perc)
3-4
barack
1
banán
5-6
szilva (vagy ami van)
1
ivójoghurt
szegfűszeg
fahéj
cukor
A
szegfűszeget, fahéjat, cukrot vízben forraljuk (teatojásban). Közben a
gyümölcsöt kockára vágjuk. Amikor a víznek már jó illata és íze van, beledobjuk
a gyümölcs felét a banán kivételével, és puhára főzzük. Kivesszük a fűszereket,
belekarikázzuk a banánt és botmixerrel pépesítjük. Így nem kell habarni,
egészségesebb. Visszatesszük a tűzre, beledobáljuk a gyümölcsök másik felét,
felforraljuk (ha kell, még hígíthatjuk). Tovább nem kell főzni, hogy a
gyümölcsök ropogósak maradjanak, de aki puhán szereti, az főzheti kicsit tovább
is. Amikor langyos belekeverjük az ízesített (málnás, barackos, epres, szilvás,
amit szeretünk) ivójughurtot, ezzel már nem kell főzni. Hidegen tálaljuk. Lehet
bele fagyit és/vagy tejszínhabot is rakni tálaláskor. Mi vanília vagy
gyümölcsfagyival kedveljük. Télen lehet
befőttből is készíteni, főleg akkor jó hozzá az ivójoghurt, mert friss ízt ad
neki.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése