2024. május 19., vasárnap

szezonális recepttár

 

Szezonális recepttár

Helyben és idejében

 

 

Ezzel a rövid címmel foglalhatnánk össze a következő receptgyűjtemény vezérfonalát, azt a szempontot, ami alapján gyűjtjük és válogatjuk őket: zömmel helyben termelt alapanyagokból, szezonjuknak megfelelően egymáshoz párosítva. Úgy gondoljuk, hogy ennek a két tényezőnek a figyelembe vétele a táplálkozásban, már jelentősen hozzájárul az egészség megtartásához, a betegség megelőzéséhez.

Itt gondolhatunk az egyes ember szervezetére és a hagyományosan munkamegosztással működő közösségre is. Mert élelmiszerválasztásunk valóságos választás abban, hogy kinek adunk egy jelentős hatalmat magunk fölött. Nem csak négyévente, hanem minden nap, a boltban, a piacon. Egyre többen ébredünk arra a belátásra, hogy elsősorban rajtunk múlik, hogy mit eszünk, hogy hogyan élünk, van-e körülöttünk közösség, helyben munka és boldogulás, hogyan neveljük a gyerekeinket, hogyan töltjük az időnket, az életünket.

Aki már nekiindult valaha az egészséges táplálkozás dzsungelének, az szembetalálkozhatott a sokféle megközelítés gyakran ellentmondásos útmutatásaival. Nyersen vagy főzve, hússal vagy teljesen növényin, reggel bőven vagy inkább este, dús kombinációk vagy egyszerre egy féle? Mi a kornak, nemnek, egészségi állapotnak, éghajlatnak, temperamentumnak, hagyományoknak és reformoknak stb. megfelelő? Meg sem kíséreljük, hogy ehelyütt foglalkozzunk ezekkel a szempontokkal is: bőséges az információk tárháza, a dzsungelt minden háziasszonynak magának kell bejárni. Meg kell ismerni, meg kell fogalmazni a család adottságait, szükségleteit, kialakítani az életformát, a szokásokat, ünnepeket. Ez a háztartásművészet, ez a családépítés(zet).

Visszatérve a mi jelenlegi gyűjteményünkre, abban szeretnénk segíteni az olvasónak, hogy a helyi alapanyagokat sorra véve, mintegy naptárszerűen csoportosítsunk ezekből készíthető ételrecepteket.

Szerencsére a szezonális szempont alapján is sok forrás állt rendelkezésünkre, ezeket jelöljük is és várjuk az olvasók további ötleteit, receptjeit, javaslatait.

Hogy tudjuk, mikor mi terem, hasznos segítség pl. a Tudatos Vásárlók honlapján található naptár, ill. a saját szemünk, ha a szupermarket helyett piacra megyünk és az őstermelők asztalainál szétnézünk, kérdezősködünk.

A gyűjtött ételleírásoknál kérdés volt, hogy „kigyomláljuk-e” azt a néhány alapanyagot, ami mégis kilóg a szigorú időrendből, vagy nem terem Magyarországon, vagy bízzuk ezek helyettesítését az olvasóra? Utóbbit választottuk és bízunk a kreativitásban, a rugalmasságban, (bár pl. a citromot magam nem tudom jól helyettesíteni semmivel, talán ideje lenne elhagyni…?)

Tavasz

Tavasszal már nagyon ki vagyunk éhezve a zöldre, ilyenkor a legnagyobb a kísértés, hogy importból vagy üvegházból valókat vásároljunk. Átsegíthet ezen az otthoni hajtatás (pl. fehérrépa „sapkáját” levágva vagy vöröshagymát vízbe állítva, friss hajtásokat nyerünk), de cserépben vagy csíráztató tálban, tányéron sokféle magot is csíráztathatunk (bioboltokban széles a választék belőlük) és a gyerekek nagyon élvezik ezt a konyhaasztal közelében is megcsodálható kertészkedést.

Másik reménységünk, ha megismerkedünk a legkorábban vadon előbújó, de ehető növényekkel. Ezek általában mint haszontalan gyomok ismeretesek, de érdemes magunkban átformálni ezt a képet róluk. A téli recepteket érdemes egyre több ilyen zölddel kiegészíteni, megszórni. . A tavasz második felében aztán végre jön a medvehagyma, a borsó, brokkoli, saláta, retek, újhagyma, sóska, spenót, spárga, cseresznye, eper, málna, piszke…

Tavaszi böjt: nagytakarítás belül

Póréhagymás-retkes saláta

Egy póréhagymát fölvágunk karikára. 5-6 közepes nagyságú hónaposretket pedig kis kockákra. Adhatunk hozzá salátalevelet is csíkokra vágva, kis lilahagymát, s aki szereti, kockára vágott trappista sajtot is keverhet bele.

Ezután leöntjük a következő öntettel: egy pohár joghurthoz adunk két evőkanál tejfölt, egy kiskanál majonézt, egy nagyobb csipet sót és szintén egy nagyobb csipet jól összemorzsolt majorannát. Egy csokor friss petrezselymet adunk végül hozzá. 1-2 órát hideg helyen pihentetjük. Nagyon jó, friss íze van.

Nyár

Nyáron talán a legjobb lenne átállnunk a melegebb éghajlatú területek szokásaira, hajnali munkakezdés, délben egy hosszú sziesztával elviselhetővé tenni a nap közepét… Addig is, amíg az egyre forróbb nyarak rákényszerítenek minket egy ilyen időbeosztás szükségességére, bátran együnk ebédre csak lédús zöldséget, gyümölcsöt, pl. dinnyét, a könnyű főtt étel maradjon koraestére.

Cukkíni, karfiol, tök, uborka, karfiol, ribizli, sárgadinnye, újkrumpli, meggy, kukorica, barack, paprika, paradicsom, zöldbab, szilva, cékla, padlizsán, édeskömény…

Rakott póréhagyma

Hozzávalók: 2 csésze rizs (barna), 2-3 szál póréhagyma, 1 pohár tejföl, 5dkg reszelt sajt, só, zöldbors (borsikafű), kömény, szerecsendió, olaj

A rizst megpároljuk. A póréhagymát 2cm-es darabokra vágjuk, a fűszerekkel együtt, olajon óvatosan félig megpároljuk. Egy olajjal kikent tűzálló tálba betesszük a rizst, a póréhagymát ráterítjük, beöntjük egy pohár tejföllel, rászórjuk a reszelt sajtot és előmelegített, közepesen forró sütőben megsütjük.

Többféle zöldséggel is elkészíthető ugyanez az étel: kelkáposztával (fokhagymával, köménnyel, szerecsendióval ízesítve), zöldbabbal, borsóval, spenóttal, mángolddal, karfiollal, vegyes zöldséggel, stb.

Tojásos cukkíni

Egy nagyobb cukkínit meghámozunk, ujjnyi szeletekre vágunk és a nagyobb magokat kipiszkáljuk belőle. Besózzuk és fél órát állni hagyjuk. Az eresztett levet leitatjuk róla, majd a szokott módon lisztbe, felvert tojásba, zsemlemorzsába bundázzuk és forró olajban – erős tűzön – ropogós-pirosra sütjük. Vajon párolt zöldséggel és tartármártással tálaljuk.

Cukkínilecsó

Füstöltszalonna szeletekből „kakastaréjt” sütünk és kivesszük a zsírból. (Természetesen olajjal is készíthetjük.) A visszamaradt zsírban halványra pirítunk szálasra vágott hagymát, hozzáadunk egy meghámozott, kimagvalt, kockára vágott cukkínit és ugyancsak kockára vágott 1-2 karikára vágott paradicsomot, 1-2 karikára vágott zöldpaprikát és sóval, borssal ízlés szerint fűszerezzük. (Vigyázat, mert a szalonna zsírja is sós!) Addig sütjük, míg a cukkíni meg nem puhul és a leve is elfő. Ekkor hozzákeverünk karikára vágott virslit vagy kolbászt, néhány percig még pirítjuk, majd ráöntünk kevés tejföllel elkevert tojást, személyenként egy darabot számítva. Addig sütjük, amíg a tojás meg nem kocsonyásodik. Pirospaprikával megszórva, a „kakastarélyokkal” díszítve tálaljuk.

Cukkínisaláta

A zsenge cukkínit hámozatlanul vékony karikákra vágjuk és egy tálba tesszük. Ecetes-sós-cukros páclevet készítünk, amelye olajat, babérlevelet, borsot és kevés kakukkfüvet vegyítünk. Ezzel leforrázzuk a cukínit és lefedve egy napig hideg helyen érleljük. Leszűrve bármilyen pecsenyéhez, sült halhoz tálaljuk.

Cukkíni „burgers” (amerikai recept)

Hozzávalók: 2 közepes méretű cukkíni, 1 bögre liszt, 1 bögre tej, 2 tojás, 1 evőkanál apróra vágott friss petrezselyem, 1 evőkanál friss vagy szárított menta vagy kapor (szárított formában kevesebb kell belőle), 2 gerezd fokhagyma, 1 kis fej vöröshagyma lereszelve, só, bors ízlés szerint, olaj a sütéshez.

A cukkínit alaposan megmossuk, de nem hámozzuk meg és nem szedjük ki a közepét. Lereszeljük, levét kinyomjuk és egy nagy tálba tesszük, majd belekeverjük a lisztet és a többi hozzávalót. Az olajat felforrósítjuk és kanállal beleszaggatjuk a cukkínis keveréket. Aranysárgára sütjük. Hidegen vagy melegen egyaránt fogyasztható.

Cukkínipástétom

Hozzávalók: 50dkg cukkíni, 1 nagy fej vöröshagyma, 2-3 gerezd fokhagyma, 2db paradicsom, 2db paprika (lehet erős is, aki szereti), kevés olaj, 10dkg vaj, 8dkg szójapehely, só, bors, paprika, 1 evőkanál szárított, aprított zöldség (fűszerzöldség)

Az apróra vágott hagymát az olajon üvegesre dinszteljük, majd megszórjuk pirospaprikával. A meghámozott, kimagvalt és 1x1 cm-es kockára vágott cukkínit hozzáadjuk a hagymához. A negyedelt paradicsomot és a kicsumázott paprikát is hozzáadjuk. Sózzuk, borsozzuk, fedő alatt puhára pároljuk. A szójapelyhet a fűszerzöldséggel elkeverjük, majd annyi vízzel, amennyi ellepi, leforrázzuk. Ha megduzzadt, jól kinyomkodjuk és a zúzott fokhagymával a lecsós cukkínihez adjuk, zsírjára pirítjuk. Amikor kihűlt, a vajjal jól összeturmixoljuk. Kenyérre kenve kínáljuk.

Olasz cukkíni

Hozzávalók: 3 kisebb cukkíni, 1 kávéskanál bazsalikom, fél kávéskanál oregánó, fél kávéskanál majoránna, 2 evőkanál vaj (ghí), csipet bors, citromlé, só ízlés szerint.

A cukkíniket hosszában félbevágjuk, sóval, borssal megszórjuk, citromlével meglocsoljuk, majd hűtőben állni hagyjuk.

Közben az olvasztott vajon megmelegítjük a fűszereket. A cukkíniket alufóliába helyezzük, meglocsoljuk a fűszeres vajjal, becsomagoljuk őket és 180C°-os sütőben 30 percig sütjük.

Ha azt szeretnénk, hogy kissé pirosak legyenek, 5-10 perccel előbb kibontjuk a fóliából, hogy közvetlenül a cukkínik tetejét érje a hő. Ügyeljünk arra, hogy amikor kibontjuk a fóliát, a forró gőz meg ne égesse a kezünket!

Szórt cukkíni-rétes

Két adag tésztához: 8dl teljes búzaliszt, 3dl cukor

Töltelék: 1kg reszelt cukkíni, 20dkg darált mák (4 darálónyi), 1dl cukor

Teteje: 0,5l folyadék (cukkíni leve + tej), 3 egész tojás, 10dkg vaj

A lisztet, cukrot összekeverve alaposan kivajazott tepsire szórjuk a felét. A reszelt, kinyomkodott cukkínit, mákot, cukrot rá, majd a lisztes keverék jön. Végül a folyadékot, tojással elkeverve a tetejére öntjük. A vajat a tetejére morzsoljuk és közepes lángon sütjük.

Töltött tök

Nyári főzőtököt félbe vágunk, kivájjuk, de héját meghagyjuk, majd megtöltjük a következő töltelékkel:

>Kb. 20-25dkg főtt barna rizs, 1 nagy fej hagyma megvágva, 2-3 gerezd fokhagyma, tetszés szerinti főtt zöldségek, zöld fűszerek (kapor, petrezselyem, majoranna, bazsalikom) bors, só, esetleg pirospaprika vagy tejföl

Sütőlemezen, közepes lángon megsütjük. Rizs helyett használhatunk kölest, gabonapelyheket esetleg barna kenyeret is.

Édeskömény saláták

A friss zsenge gumót megtisztítjuk, apró szeletekre vágjuk. Reszelt tormával, ecettel, pici sóval, borssal, mézzel páclevet készítünk, felforraljuk és a zöldségekre öntjük. Amikor kihűlt, tálaljuk.

A megtisztított nyers gumót uborkagyalun legyaluljuk és a következő salátaöntettel leöntjük: 3 evőkanál olaj, 1 evőkanál méz, 1 citrom leve. Apróra vágott zöldjével meghintjük.

Hozzávalók: 4 személyre 400g fehér szőlő, 2 nagyobb zellergumó (kb. 500g), 300g sárgarépa, 1 citrom leve, 1 evőkanál szezámmag, 2 dl joghurt, 2 evőkanál majonéz, 1 evőkanál mustár, 1 kis csokor kapor, 2 közepes édeskömény

Leszemezzük a megmosott szőlőt (néhány szemet a díszítéshez félrerakunk), majd félbevágjuk a szemeket. A zellert és a sárgarépát meghámozzuk, megmossuk, gyufaszál vékonyságúra vágjuk, megöntözzük a citromlé felével, a szőlőhöz rakjuk, letakarjuk, hidegre tesszük. A szezámmagot serpenyőben zsiradék nélkül kissé megpirítjuk. A joghurtot simára keverjük a majonézzel, a mustárral, a vágott kaporral és a szezámmaggal, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, ízléses tálkába szedjük. Az édeskömény külső vastag szirmait lehántjuk, a gumót megmossuk, vékony lapokra szeleteljük, meglocsoljuk a maradék citromlével és egy lapos tálra rendezzük. A zeller-répa-szőlő keveréket a köménnyel kirakott tál közepére halmozzuk, a félretett szőlőszemekkel és kaporral díszítjük. Csak az asztalnál keverjük össze az öntettel. Előételként vagy kímélő vacsoraként kínálhatjuk.

Zöldjéből készült saláta: Személyenként egy maroknyi zöldet számítunk, melyhez veszünk még egy csokor friss citromfüvet és egy csokor petrezselyemzöldet. Az egészet összeaprítjuk, összekeverjük és leöntjük cukros-ecetes-olajos salátalével. Citromkarikával és keménytojással díszíthetjük.

Főzelék édesköményből

A gumókat feldaraboljuk és egy kis fej hagymával, egy szál sárgarépával, olajon v. vajon puhára pároljuk, ha kész, joghurttal vagy tejföllel (tejszínnel) behabarjuk és meghintjük apróra vágott zöldjével.

Csőben sült gumóskömény

A felszeletelt gumókat sós vízben puhára főzzük, lecsepegtetjük, sütőtálba helyezzük és leöntjük a következő mártással: egy pohár tejfölben elkeverünk egy egész tojást, egy evőkanál lisztet, 10dkg reszelt sajtot. Középmeleg sütőben megsütjük.

Édességek gumósköményből

A felszeletelt főtt gumókat sűrű palacsintatésztában megforgatjuk és bő, forró olajban kisütjük. Fahéjas porcukorral és darált dióval megszórva finom édesség.

A főtt gumókat lereszeljük és belekeverjük a palacsintatésztába, majd palacsintaként megsütjük. Töltelékként leginkább a fahéjas párolt alma, a dió, a túró és a szilvalekvár illik hozzá.

Lestyános öntet

Kefírt kevés tejföllel dúsítunk, jól kikeverjük és apróra vágott lestyánt teszünk bele. Sóval, borsikafűvel ízesítjük. Burgonyasalátára sós kecskesajtot reszelünk és erre a lestyános öntet. Könnyű vacsora, diétás étel.

Lestyános csirke

Hozzávalók: négy személyre 1 csirke, 2-3 lestyánlevél szárastól, 1 pohár tejföl, 2 tojássárgája, 2 közepes fej vöröshagyma, 2 nagy zöldpaprika, olaj esetleg zsír, só, 1dl savanykás fehérbor.

A csirkét feldaraboljuk. A foró zsiradékon körülpirítjuk a kocsányától megtisztított zöldpaprikát úgy, hogy a héja leváljon. Kivesszük és villával leszedjük a héját, feldaraboljuk, majd cikkekre vágott hagymával üvegesre pároljuk. Rádobjuk az apóra vágott lestyánlevél felét, elkeverjük, megfuttatjuk rajta a csirkedarabok felületét, hogy megbarnuljon. 2-3dl vízzel felöntjük, sóval és a lestyánlevél szárával kuktában 20 percig pároljuk. Kiszedjük a csirkét a tálalótálra, a szaftot turmixba töltjük a tejföllel, a tojássárgával és a borral, majd simára keverjük. Felforraljuk, belekeverjük a lestyánlevél másik felét, a húsra öntjük és körítve tálaljuk. Lestyánlevelekkel, esetleg citromkarikákkal díszítjük.

Nyers céklasaláta

Hozzávalók: 2 közepes (1 nagy) cékla, 2 alma, méz, citrom, őrölt kömény ízlés szerint, hidegen sajtolt olaj

A céklát és az almát meghámozzuk, finomra reszeljük és összekeverjük az ízesítőkkel.

Ősz

Sokunk kedvence a szeptember, a „már van és a még van” hónapja. Élvezhetjük a roskadozó gyümölcsös tálakat miközben házi befőzés teljes gőzzel menti át a télre a menthetőt.

Édeskáposzta, kelkáposzta, kelbimbó, alma, körte, ringló, szilva, szőlő, dió, mogyoró, mandula, sütőtök, zeller…

Céklaleves

Hozzávalók: 2 közepes (1 nagy) cékla, 2 szál sárgarépa, 1 szál petrezselyem, a kis fej zeller, 1 fej vöröshagyma, 3-4 szem burgonya, só, babérlevél, szerecsendió, olaj

A céklát, répát, petrezselymet, zellert, burgonyát daraboljuk, a vöröshagymát egészben hagyjuk. A zöldségeket kb. 1-1,5l forró vízbe tesszük, sózzuk, fűszerezzük és fedő alatt puhára főzzük. Ízesíthető még köménnyel, rozmaringgal, zöldborssal, kakukkfűvel, zsályával. Amikor kész, 1-2 evőkanál hidegen sajtolt olajat öntünk rá. Tálaláskor adhatunk hozzá tejfölt, joghurtot, reszelt sajtot.

Sárgarépás sütemény

Ebben a változatban az eredeti svájci recepthez hozzáadott sárgarépa a sütemény állagát jóval levesesebbé teszi.

Hozzávalók: 17,5 dkg reszelt sárgarépa, 2db tanyasi tojás, 10dkg nyerscukor, 75ml olaj, 10dkg teljes őrlésű búzából készült, önmagától megkelő liszt, 1 kiskanál fahéj, ½ kiskanál őrölt szerecsendió, 5dkg kókuszreszelék, 5dkg mazsola

Narancsos cukormáz: 4dkg vaj vagy margarin, 7,5 dkg halvány nyers cukor, ½ narancs reszelt héja, 2,5dkg tisztított, vágott dió

Kizsírozunk, kibélelünk egy 18 cm széles négyszögletes edényt. Jól elkeverjük a tojást a cukorral együtt, amíg sűrű és krémszerű nem lesz. Hozzáadjuk az olajat, majd utána a többi összetevőt is és egyenletesen elkeverjük. Belekanalazzuk az előre elkészített edénybe, elegyengetjük, majd kb. 20-25 percen keresztül 190C°-on (kb. 5. fokozat) sütjük, amíg megérintve már kemény és a teteje aranybarna nem lesz. Egy rácsos tálcán hagyjuk kihűlni és csak utána kenjük meg a tetejét a cukormázzal.

A cukormáz elkészítése: Jól elkeverjük a vajat a cukorral és a narancshéjjal. Miután megkentük vele a sütemény tetejét, szórjuk meg a vágott dióval!

Sárgarépa saláta

Durva reszelőn lereszelünk 4 közepes nagyságú sárgarépát és 2 nagy darab almát. Megmosunk és megáztatunk 5dkg mazsolát, majd a reszelékhez keverjük 3dkg sós mogyoróval együtt. Kikeverünk 1 pohár tejfölt 2 teáskanál cukorral, fél citrom levével, sóval, borssal ízesítjük. A mártást a salátával alaposan elkeverjük.

Póréhagyma

A póréhagyma fehér és zöld részét mind nyersen, mind megfőzve vagy megsütve fogyaszthatjuk. Ha levelét 10 cm-es darabokra felvágjuk és megszárítjuk, később felhasználhatjuk levesek ízesítésére is.

Póréhagymás lepény

A porhanyós tésztához: 20dkg liszt, 10dkg vaj, 1 csipet só, 1 pohár víz

A töltelékhez: 6db póréhagyma, 3db vöröshagyma, 5dkg reszelt gróji vagy másféle sajt

A besamelmártáshoz: 3dkg vaj, 3dkg liszt, 2,5dl tej, 1dl tejszín

Elsőként a porhanyós tésztát készítjük el: keverjük el, keverjük el a lisztet a sóval, majd meglisztezett ujjunkkal (hogy ne ragadjon rá) morzsoljuk hozzá a hideg(!) vajat. Formáljunk a tésztamasszából kis kupacot, öntsük a közepébe a vizet és ujjunk hegyével folyamatosan addig kevergessük, míg rugalmas tésztát kapunk. Tenyerünkkel kétszer-háromszor sodorjuk meg. Sütés előtt pihentessük fél óráig.

Mossuk és tisztítsuk meg a póréhagymát. Vágjuk karikára. A megtisztított vöröshagymát vágjuk apróra. A hagymavagdalékokat keverjük össze és 5dkg vajon pároljuk addig, amíg a levét el nem fövi.

Készítsük el a besamelmártást, öntsük hozzá a tejszínt és a párolt hagymavagdalékot. Ízlés szerint fűszerezhetjük.

Nyújtsuk ki a tésztát, tegyük bele kerek sütőformába és simítsuk az aljára a hagymás tölteléket, majd szórjuk meg reszelt sajttal. (Ha nem szeretjük, amikor a sajt nagyon megsül, akkor csak kicsit később szórjuk rá.) forró sütőben 35 percig süsük.

Zellersaláta naranccsal

25dkg zellert megtisztítunk és nagy lyukú reszelőn lereszeljük. Elkeverjük agy citrom levével, majd sóval, borssal, cukorral ízesatjük. Hozzáadunk 2db kockára vágott, kimagozott narancsot, 3dkg vagdalt diót és egy kanál olajat. (A narancs kimagozására ügyeljünk, mert a saláta állás közben a magoktól megkeseredik.)

Majonézes zellersaláta

Kívánt mennyiségű zellert meghámozunk, megmossuk, gyufaszálnyi darabokra vágjuk. Tésztaszűrőbe tesszük, 2-3 percre lobogó, forró, ecetes vízbe mártjuk, majd lecsurgatjuk, kihűtjük. A majonéz higítására kefírt használjunk.

Tél

Télen talán megfigyelhettük sütő-főző önmagunkon, hogy ösztönösen is több tüzet viszünk ételeinkbe mint nyáron, nagyobb a főtt ételek, sült tészták aránya a nyers vagy savanyítottakhoz képest.

Gesztenye, naspolya, savanyú káposzta, bab, borsó, lencse, fekte retek, póréhagyma, pasztinák…

Céklás krumpli

Hozzávalók: 2 közepes (1 nagy) cékla, 1kg krumpli, 2szál sárgarépa (vagy petrezselyem), 1 fej vöröshagyma, só, babérlevél,szerecsendió (használhatók egyéb fűszerek, pl. kömény, rozmaring, akukkfű, zöldbors, zsálya), olaj

A kockára vágott hagymát megfuttatjuk az olajon, majd beletesszük a feldarabolt céklát és sárgarépát és együtt dinszteljük pár percig. Felengedjük vízzel, beletesszük a feldarabolt krumplit és a fűszereket (kb. annyi víz legyen, hogy a krumplival együtt éppen ellepje az egészet) és fedő alatt készre főzzük.

Ugyanez úgy is elkészíthető, hogy mindent összevágva forró vízbe tesszük, együtt fedő alatt megfőzzük és a végén tesszük rá az olajat.
Elkészíthető krumpli helyett tésztával is. Ekkor is annyi víznek kell lenni a lábosban, hogy épp ellepje a tésztát. Mire megfő, magába issza a vizet, nem kell kiönteni.

Céklapuding

Hozzávalók: 4 közepes (2 nagy) cékla, 1 fej vöröshagyma, kukoricadara, 2-3dl tejszín, só, bors, szerecsendió, őrölt kömény

A céklákat egészben puhára főzzük, majd hámozzuk, nagyobb darabokra vágjuk és leturmixoljuk (esetleg kevés tej hozzáadásával). Ezután összekeverjük az egészen finomra vágott hagymával, a tejszínnel, fűszerekkel és annyi kukoricadarával, hogy „nyers piskótatészta-sűrűségű” legyen. Egy nagyobb vagy több kisebb kivajazott, lisztezett formába öntve közepes lángon addig sütjük, hogy egy nagy tűt beleszúrva ne ragadjon rá (kb. ½-3/4 óra) Tálaláskor lehet reszelt (füstölt vagy sima) sajtot kínálni hozzá.

Sült pasztinák

A pasztinákot hosszában 4-8 szeletre vágjuk, megforgatjuk kb. 1dl olajban, tepsibe tesszük, ráöntjük a megmaradt olajat, majd sütőben megsütjük, akár a sütőtököt. (Együtt is süthetjük őket, s tehetünk mellé félig főtt krumplit is. Angliában mindenféle zöldséget szoktak így sütni.) Kb. egy órán át sütjük, amíg szép aranybarnás nem lesz, s közben néha meglocsoljuk a saját olajával. (Az olajba pici barnacukrot is tehetünk.) Főétel mellé fogyasztjuk. (Matthew-tól)

Húskrémleves pasztinákkal

Hozzávalók: 1kg baromfiaprólék vagy húsos karajcsont, 25dkg pasztinák,1 kis fej hagyma,1 gerezd fokhagyma, 1 evőkanál liszt, só, esetleg tejföl vagy mustár

A csontot vagy az aprólékot az egészben hagyott pasztinákkal, a sóval negyed óráig főzzük kuktában. Ha a hús még nem válik le a csontról, akkor a pasztinák nélkül tovább főzzük. A levest leszűrjük, a csontról leszedjük a húst, finomra daráljuk, majd a pasztinákkal, a levessel, a tejföllel, a mustárral és a liszttel összeturmixoljuk és felforraljuk. A felesleges húsból, pasztinákból készíthetünk húskrémet is.

Pasztinákos földimogyoróleves

Hozzávalók: 1 fej hagyma durván vagdalva, 2 gerezd fokhagyma szétnyomva, 1 evőkanál vaj vagy margarin, 3 közepes méretű pasztinák kockára vágva, 1 l főzővíz, 50g mogyoróvaj,fél teáskanál só, fél teáskanál szerecsendió finoman őrölve, bors, babérlevél, 2 evőkanál sózott mogyoró

A hagymát és fokhagymát a vajban vagy a margarinban üvegesre pároljuk. A pasztinákot hozzáadjuk, s tovább pároljuk. A főzőlevet a mogyoróvajjal összekeverjük, majd fűszerezzük. Ezután lefedjük és háromnegyed óráig gyenge tűzön főzzük. A végén a babérlevelet kiszedjük, a levest mixerben vagy kézzel paszírozzuk, végül pedig sózott mogyoróval meghintjük. (Kalender für den Biogarten 1997)

Rakott pasztinák

Hozzávalók:1kg pasztinák, 25dkg virsli vagy kolbász, 6 tojás, 3dl tejföl, zsír vagy olaj, 20dkg ömlesztett füstölt sajt, só

A karikára vágott, olajon párolt pasztinák felét zsírozott, alufóliával kibélelt sütőedénybe terítjük. 2 tojást keményre főzünk, karikára vágjuk a lebőrözött virslivel vagy kolbásszal együtt és rétegesen a pasztinákra tesszük. (Pikáns ízhatást érhetünk el, ha többféle kolbászt használunk.)

Ráöntjük a tejföllel elkevert tojás felét. Elrendezzük rajta a többi pasztinákot, ráöntjük a többi tejfölös tojást, a tetejét beborítjuk vékonyra szeletelt füstölt sajttal és meleg sütőben világos zsemleszínűre sütjük.

Sajtos pasztináksaláta

A megtisztított, megmosott nagyobb pasztinákokat kevés sós vízben megfőzük, majd lecsurgatjuk és vékony karikákra vágjuk. 1 pohár joghurtot elkeverünk reszelt sajttal, törött borssal, sóval és apróra vágott petrezselyemmel vagy zellerzöldjével. Ezzel a mártással leöntjük a tálba tett pasztinákkarikákat, 1-2 óráig hideg helyen állni hagyjuk, majd főtt tojásgerezdekkel díszítve tálaljuk.

Pasztinákos babsaláta

Nagy szemű fehér babot néhány órás áztatás után kevés vízben puhára főzünk kb. azonos súlyú, de egészben hagyott pasztinákkal együtt, majd leszűrjük és a pasztinákokat karikára vágjuk. Ha a főzővíz kihűlt, - ez ne legyen több 2-3 dl-nél – ecetes, sós, gyengén cukros salátalevet készítünk belőle, elkeverjük szálasra vágott lilahagymával, kevés olajjal és a pasztinákos babra öntjük. Fogyasztás előtt néhány órát állni hagyjuk.

Téli vegyes saláta cikóriával

Hozávalók: 30dkg reszelt répa, 30dkg reszelt cékla, 5dkg dió, 10-15dkg cikória, 2 evőkanál hidegen sajtolt olaj, 1 evőkanál alma vagy borecet

Keverd össze a reszelt répát, diót, céklát. Tégy félre 1 nagy fej cikóriát és vágd a többit apró kockára. Keverd az előzőekhez.

Készítsd el az olajos-ecetes öntetet és keverd össze a fenti salátával.

A félretett cikóriát szedd leveleire és rendezd el a salátástál szélén. Halmozd köépre a salátát és a tetejét hintsd meg néhány szem dióval. Hidegen tálald. Nagyon finom!

Szójapelyhes lencsecsíra-leves

Hozzávalók: 10dkg szójapehely, 1 kis fej vöröshagyma, 2 csésze lencsecsíra, 2 sárgarépa, 1 gerezd fokhagyma, ízlés szerint majoránna, kevés só

A beáztatott szójapelyhet és a kockára vágott vöröshagymát megfőzzük. Hozzáadjuk a lencsét, a kockára vágott sárgarépát, az áttört fokhagymát, a majorannát és a sót. Lassú tűzön 30 percig főzzük. (vegetarianus.hu)

Babcsírafőzelék

Hozzávalók: 3-4 csésze babcsíra, 1 sárgarépa, 2 szem krumpli, 1 fej vöröshagyma, 1 póréhagyma, 1/4 zeller, 3 ek. Napraforgóolaj, ízlés szerint paprika, fokhagyma, só, 2 dl joghurt vagy tejföl, 1-2 csésze pirított zabpehely

10-15 percig főzzük vagy pároljuk a babcsírát, azután félretesszük. A répát, a vöröshagymát és a krumplit kockára vágjuk, a póréhagymát vékony szeletekre. Olajon puhára pároljuk a zöldségeket, majd összekeverjük a már kész babcsírával. Ízlés szerint fűszerezzük, fedő alatt még pár percig pároljuk. Habarást készítünk: a szárazon vagy akár olajon megpirított zabpelyhet a joghurttal vagy tejföllel összekeverjük, és behabarjuk a főzeléket. Azonnal fogyaszthatjuk. (vegetarianus.hu)

A jó töltött káposzta elkészítésének titkai

Hozzávalók: 50 dkg savanyúkáposzta, 8 közép nagyságú káposztalevél, 30 dkg barnarizs, 30 dkg szójagranulátum, 12 dkg reszelt vöröshagyma, 1 fokhagyma, olaj, 1 kk. pirospaprika, só, borsika, vagdalthús-fűszerkeverék, tejföl

A barnarizst előző este beáztatjuk, majd megfőzzük. A szójagranulátumot sűrű, fűszeres vízben, szintén egy éjszakára beáztatjuk. Másnap a szójagranulátumról leöntjük, majd kinyomkodjuk a levet. Összekeverjük 8 dkg pirított reszelt hagymával, fűszerekkel és a rizzsel. A káposztalevelekbe csavarjuk henger alakúra, a levelek két végét visszadugjuk, hogy a töltelék szorosan megálljon benne és ne főjön szét. Ezután egy sor savanyú káposztát teszünk egy edénybe, s erre rátesszük a töltelékeket, majd azt ismét egy sor káposztával fedjük. Ekkor annyi vízzel engedjük fel, hogy a tölteléket elfedje. A forrástól számított 15-20 percig főzzük. Olajon barnalisztet pirítunk, belevagdalunk 4 dkg vöröshagymát, 1 gerezd fokhagymát, majd ha mindez megpirult, hozzáadjuk a paprikát és elkeverjük. aztán feleresztjük és a káposztára öntjük. Tálaláskor tejföllel elkeverjük, vagy leöntjük, s úgy adjuk asztalra. (vegetarianus.hu)

FORRÁS: nyitottkert.hu

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése