Fűszeres-sütőtökös mascarpone krém - 15 perc és kész!
A sütőtökös finomságok listáját gyarapítom a most következő gyors
pohárdesszerttel. Nem viccelek, tényleg nagyon gyors ez a pohárkrém, úgy kb. 15
perc lehetett az elkészítése, de abban akkor már a tálalás is benne van. Az
elkészítés gyorsasága annak is köszönhető, hogy találtam üveges kockázott
sütőtököt. Ez egy remek lehetőség az ilyen esetekre, hiszen időt spórolok
azzal, hogy már konyhakész alapanyagot vettem és mivel csak két evőkanál
sütőtök pürére volt szükségem, nem kellett egy egész sütőtököt megvennem. Ebből
is maradt egy kevés, de így megfőve eláll a hűtőben pár napig, így
felhasználhatod egy újabb adag pohárkrémhez vagy más sütőtökös recepthez is,
vagy akár le is fagyaszthatod.
A mézeskalácsfűszer és sütőtök kombó az egyik kedvencem ebben az őszi
időszakban.
Hozzávalók 2 adaghoz:
250 g mascarpone (laktózmenteset használtam, ezzel is működött)
1 tojásfehérje
2 evőkanál sztíviás eritrit édesítőszer
1 púpozott teáskanál mézeskalács fűszerkeverék
1 csapott teáskanál fahéj
2 nagy evőkanál sütőtökpüré
4 evőkanál kekszmorzsa (ami éppen van otthon, én Korpovitot használtam)
Elkészítése:
A sütőtökkel kezdek, mert a főzés miatt ehhez szükséges a legtöbb idő.
Egyébként sütni szoktam a sütőtököt, de ebben az esetben a főzés gyorsabb
megoldás volt. A sütőtök cukros lében áll, ezt leöntöm róla, majd vízben
felteszem főni, kb. 8 percre van szükség. Miután puhára főtt leszűröm és
pürésítem, majd langyosra hagyom hűlni.
A tojás fehérjét az édesítővel habbá verem, a mascarponét a mézeskalács
fűszerkeverékkel összekeverem, majd hozzáadom a sütőtök pürét. A tojáshabot
óvatos mozdulatokkal a krémbe keverem.
Következik a tálalás, a poharak aljában eloszlatom a kekszmorzsát, majd
ráadagolom a krém felét. Ezután fahéjjal beszórom a teljes felületét. A képen
is látszik a fahéj réteg. Ezután jön a krém többi része, majd egy kevés
fűszerrel megszóróm a tetejét. Én ide mézeskalács fűszer keveréket tettem, de
használhatsz fahéjat is.
Amennyiben
tetszett a recept, további recepteket találsz a blogon, valamint híreket
érdekességeket a Facebook és Instagram oldalamon.
A Recept Guru csevegő csoportot azoknak az olvasóimnak
ajánlom, akik szívesen beszélgetnek a témáról.
http://receptguru.cafeblog.hu/
https://www.facebook.com/receptguru/
https://www.instagram.com/recept_guru/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése