Hajtogatott tepertős pogácsa Limarás: 2 dl tejföl 1 dl tej 1 tojás 2 tk. só 3-4 ek. bor 12 dkg vaj vagy margarin 60 dkg liszt 1 tk. cukor 25 dkg kovászolt kovász 40 dkg darált tepertő A fenti anyagokból a tepertő kivételével, géppel tésztát dagasztattam, majd hagytam 30-40 percig kelni. ( mikró, vagy langyos sütő) Ezután kinyújtottam, először duplán, majd szimplán hajtogattam. Azaz a kinyújtott tésztát megkenem egy adag tepertőkrémmel, megszórom frissen őrölt borssal. Gondolatban három részre osztom, jobbról és balról is a középső részre hajtom. Az így kapott csíkot megint megkenem tepertővel, majd a tésztát fentről és lentről is a közepéig visszahajtom, majd még ezt is félbehajtom. Egy nagyobb tállal letakarom és hagyom 30- percig pihenni, A hajtogatást és tepertővel lekenést még 2x megismétlem, közte 30 perc pihentetéssel. Végül jó ujjnyi vastagra kinyújtom, a tetejét berácsozom. Kb. 5 cm átmérőjű pogácsaszaggatóval kiszaggatom. A rétegek szépen látszódnak. A kiszaggatott pogácsákat sütőpapírral kibélelt tepsire ültetem, hagyom őket 20- 30 percig pihenni. Megkenem tojással a tetejüket, ügyelve, hogy ne csorogjon le az oldalán, mert akkor nem tudnak szépen felemelkedni. 180-190 fokos sütőben kb. 15-17 percig sütöm.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése