LEVESEK
Mindenekelőtt leírom újra az alaplét, mert az szinte minden
levesfélének az alapja.
1 kg csirkemellcsont (vagy bármilyen csontlé készítéséhez
megfelelő alapanyag)
5 liter víz
1 kávéskanál gyömbér
1 cs. újhagyma
1 evőkanál szójaszósz
A csirkemellcsontot (vagy más csontot) vízbe tesszük,
hozzáadjuk a gyömbért, a zöldhagymát és a szójaszószt. 1-2 órán keresztül
főzzük, majd leszűrjük.
Májleves
Hozzávalók: 27 dkg
setés- vagy tyúkmáj apróra vágva, 1 kávéskanál gyömbérpor, 0,5 kávéskanál
pirospaprika,
2
dg apróra vágott újhagyma, 4 db felvert tojás, 6 dl alaplé, 1 ek. száraz sherry
vagy fehér bor,
0,5
kávéskanál só, 1 ek. apróra vágott főtt sonka, 1 ek. apróra vágott
petrezselyem.
Az apróra vágott májat keverjük össze a gyömbérporral, a
paprikával, a hagymával és a tojással és tűzálló edényben pároljuk 30 percig.
Ezalatt forraljuk fel az alaplét, adjuk hozzá a sherryt és a sót és tegyük a
párolt májkeveréket a tálalóedénybe. Locsoljuk meg az alaplével és tálaláskor
adjuk hozzá a sonkát és a petrezselymet.
****
Csirke labda leves
Hozzávalók: 25 dkg
csirkemell (darálva), 1 tojás fehérje, 2 kávéskanál bor, 1 kávéskanál só, 2
kávéskanál sesam olaj,
1
ek. keményítő, 20 dkg uborka (hajszálvékony szeletekre vágva) 9 dl alaplé, 1
kk. gyömbérpor
Keverjük össze a darált csirkemellet a tojásfehérjével, a
borral, a sóval, a sesam olajjal és a keményítővel és formázzunk belőle
labdákat. Utána sós vízben vagy alaplében főzzük őket kb. 10 percig, majd adjuk
hozzá az uborkát, ízesítsük gyömbérrel, kevés sóval és 1-2 percig forraljuk
tovább. Melegen tálaljuk.
****
Zöldségleves
Hozzávalók: 4 db
szárított kínai gomba, 2,5 dkg üvegtészta, 9 dl alaplé, 2 db cukkini (kockákra
vágva),
1
kis fehérrépa (kockákra vágva), 5 dkg kelkáposzta, 2 db sárgarépa (kokc.v.) 1 kk.
só,
1
ek. szójaszósz, 2 db újhagyma (szeletelve)
Áztassuk a gombát meleg vízben 15 percig, majd szárítsuk meg
és vágjuk apróra. Áztassuk a tésztát meleg vízben 10 percig. Forraljuk fel az
alaplét és adjuk hozzá a répát, a cukkinit és főzzük 20 percig. Utána adjuk
hozzá a maradék hozzávalókat és főzzük további 5 percig.
Melegen tálaljuk.
****
Marha paradicsom leves
Hozzávalók: 1 ek.
száraz sherry vagy fehér bor, 1 ek. szójaszósz, 1 csipet paprika, 2 kk.
kukoricakeményítő,
10
dkg sovány marhahús (apró szeletekre vágva), 1 ek. olaj, 1 liter alaplé, 2 kk.
só, 2 db hámozott
darabolt
paradicsom, 2 felvert tojás, 1 ek. apróra vágott újhagyma
Egy edényben keverjük össze a sherryt, a szójaszószt, a
paprikát és a kukoricakeményítőt. Forgassuk meg benne jól a marhahúst, majd
melegítsünk olajat egy serpenyőben, tegyük bele a marhahúst és süssük
világosbarnára. Öntsük fel az alaplével, adjunk hozzá sót és forraljuk fel.
Állítsuk takarékra a lángot és lassan csurgassuk bele a felvet tojást, de ne
keverjük meg. (A tojás úszni fog a leves tetején.) Tálalás előtt tegyük bele a
paradicsomdarabkákat és díszítsük apróra vágott újhagymával.
****
Savanyú erőleves
Hozzávalók: 2 db
kínai szárított gomba (áztatva), 2 db újhagyma (karikákra vágva) 6 dkg gépsonka
1x1 cm-es
kockákra
vágva, 1,5 liter alaplé, 12 dg garnéla rák, 1,5 ek. szójaszósz, 1 ek. almaecet,
1
ek. keményítő (hideg vízben feloldva), 3 db egész tojás, 1 csipet só, bors,
1
teáskanál chiliszósz, 6 szál zöldbab (mirelit is jó), 2 teáskanál sesam olaj
A forrásban levő alaplébe tegyük bele a gombát, a sonkát, a
hagymát és a rákot és főzzük 3 percig. Utána adjuk hozzá az összes többi
hozzávalót, végül csurgassuk bele a tojást, még 2 percig főzzük, majd az
egészet jól keverjük el.
SZÁRNYASÉTELEK
Pirított csirke hoisinszósszal
Hozzávalók: 70 dkg
csirkemell és comb
A
páchoz: 1 kk. gyömbér és 2 kk. fokhagyma (finomra vágva) 0,5 kk. só, olaj.
2
ek. szójaszósz, 1 ek. hoisinszósz, 2 ek. bor, 1 kk. cukor, 2 ek. olaj, 2 db
újhagyma (ferde
karikákra
vágva)
A csirkének a szárnya hegyét és a háta közepét (gerincét)
levesszük és gyémántvágással (összevissza) feldaraboljuk.
A gyömbérből, a fokhagymából, az olajból és a sóból
készítsünk páclevet és a húst min. 1-2 óra hosszat hagyjuk benne állni. Egy
edényben keverjük össze a szószokat a borral és a cukorral. Forró olajban
pirítsuk a csirkét zsemleszínűre, adjuk hozzá a keveréket, majd fedő alatt
pároljuk 8-10 percig. Tálaláskor szórjuk meg a karikákra vágott újhagymával.
****
Sült csirkemell babcsírával
Hozzávalók: 2 db
csirkemell (60-70 dkg) metéltre vágva, 1,5 kk. keményítő, 1 tojás fehérje laza
habbá verve,
1,5
kk. só, 1,5 kk. bor, 40 dkg babcsíra, 3 ek. olaj
A keményítőből, a tojás fehérjéből és a borból só
hozzáadásával készítsünk páclevet és legkevesebb 30 percig hagyjuk benne a húst
állni. Melegítsünk egy edényben olajat, tegyük bele a babcsírát, kissé sózzuk
meg és 1 percig pirítsuk, majd szedjük ki. Tegyük olajba a csirkét, pirítsuk
pár percig, majd adjuk hozzá a babcsírát, és még egy percig pirítsuk együtt az
egészet. Ízlés szerint utánaízesíthetünk.
****
Pirított csirkeszárnyak
Hozzávalók: 15-20 db
csirkeszárny (töve nélkül) leforrázva, 1 kk. szárított fekete bab, 1 ek.
szójaszósz,
1
ek. hoisinszósz, 1 ek. sesam paszta, 2 ek. olaj, 1 ek. bor, 2 ek. cukor, 1 kk.
zúzott fokhagyma,
1
db újhagyma (karikákra vágva) 1 dl alaplé (leveseknél!)
A sesam paszta készítéséhez: Sesam mag és sesam olaj 1:1
arányban összekeverve. A magot előtte szárazon pirítsuk zsemleszínűre.
A babot öblítsük le, drótszűrőn passzírozzuk át, majd adjuk
hozzá a szószokat, a sesam pasztát, ízesítsük borral és cukorral és keverjük
jól el. Melegítsünk egy edényben olajat, tegyük bele a sós vízben leforrázott
csirkeszárnyakat és a fokhagymát, öntsük hozzá az alaplét és fedő alatt 10
percig pároljuk. Utána adjuk hozzá a babkeverkéket és a fedőt levéve pirítsuk a
csirkeszárnyakat zsírjára.
Karikákra vágott újhagymával díszítsük.
Szecsuáni csirke
Hozzávalók: 1 kg csirkemellfilé, 10 dkg gomba, 15 dkg
sárgarépa, 3 szál újhagyma, 15 dkg petrezselyemgyökér és a zöldje, 2 kis
zöldpaprika, 2 kis paradicsom, 2 gerezd fokhagyma, só, fehérbors, curry, 3
evőkanál szójaszósz, 4 evőkanál ketchup, 1 doboz gyorsrizs, olaj
A húst és a megtisztított zöldségeket metéltre (juliennre)
vágjuk, összekeverjük a fűszerekkel, a finomra vágott petrezselyemzölddel és a
tört fokhagymával. Serpenyőben, forró olajon hirtelen átsütjük, majd mérsékeljük
a tüzet, és fedő alatt, kavargatva kb. 7-10 percig pároljuk. Ha korábban elfövi
a levét, kevés vízzel pótoljuk. Párolás közben, kóstolgatva fűszerezzük. Végül
adjuk hozzá a szójaszószt, a ketchupot, és velük együtt forrósítsuk át.
Rizskörettel tálaljuk.
Elkészítési idő: kb. 35 perc.
Jó tanács: Kevés olajat használjunk, és jól forrósítsuk fel,
mielőtt a húsos, zöldséges keveréket beletesszük.
SZECSUÁNI CSÍPŐS MÁRTÁS
Hozzávalók: 2 evőkanál felkarikázott zöldhagyma, 1 evőkanál
szezámolaj, 1 evőkanál szezámmag, 2 evőkanál vörös borecet, 3 evőkanál
szójaszósz, 3 evőkanál tyúkhúsleves, 1 teáskanál őrölt fagara-bors, 2 teáskanál
chili-olaj
A mártáshoz: 50 dkg babcsíra, 2 percig előfőzve,
lecsurgatva, 50 dkg főtt csirke, szeletekre vágva, néhány zöld korianderlevél
Keverjük meg a szószt. Rendezzük egy tálra babcsírát és a
főtt csirkét, majd öntsük le a mártással. Korianderlevéllel díszítsük.
Csirke szecsuáni borsos mártásban
4 személyre
75 dkg fött csirkehús
a mártáshoz:
2 evőkanál feketebors
3 újhagyma vagy 6 gyöngyhagyma
1 darab gyömbér
fél kávéskanál só
3 evőkanál szójamártás
2 evőkanál szezámolaj
1 evőkanál szárnyasleves
1 kávéskanál borecet
1 kávéskanál cukor
1 fej fiatal saláta
Törjük össze a borsot. Tisztitsuk meg, vágjuk aprora a
hagymát. Reszeljük le a gyömbért.
Keverjük össze a borsot, a hagymát,a gyömbért a mártás többi
alapanyagával.
Mossuk meg a salátát, csöpögtessük le , vágjuk össze kis
téglalap alaku darabokra, osszuk el a tálalóedényben.
A húst kockákra vágjuk, majd a salátára rakjuk és ráöntjük a
mártást.
Szecsuáni sertéstál
60 dkg kicsontozott sertéskaraj
csipeetnyi só
2 mokkáskanál ötfűszerkeverék
6-7 evőkanál olaj
1 dundi póréhagyma vagy 4-5 újhagyma
1 sárgarépa
1 piroshúsú paprika
100-15 dkg szójacsira
20 dkg fagyasztott brokkoli
1 chilipaprika
fél kisujjnyi darab gyömbér
1 mokkáskaanál ételizesitő por
1-1 evőkanál ecet,cukor és szezámolaj
3 evökanál nem túl sós szójamártás
1 evőkanál étkezési keményitő
A sertés karajt kisujjnyi csikokra vágjuk, besozzuk, a fele
füszerkeverékkel bedörzsöljük, majd 2-3 evőkanál olajon aranysárgára sütjük.
A tüzről lehuzzuk. Ha vokban készül, akkor a hust elég csak
a serpenyö szélére kihuzni. Az összes zöldséget megtisztitjuk, a hagymát centis
darabokra, a répát vékony karikákra, a paprikát a husnál vékonyabb csikokra
vágjuk.A maradék olajon a hagymát és a répát 2 percig, majd a paprikával együtt
még 1 percig piritjuk.A szójacsirát meg a kisebb rózsákra szedett brokkolit
hozzáadjuk. A kimagozott aprora vágott chilipaprikával, atisztitott, lereszelt
gyömbérrel meg a maradék ötfüszerkeverékkel füszeerezzük. Kevergetve épp csak 1
percig sütjük, majd 2,5 dl vizzel felöntjük. Az ételizesitővel az ecettel a
cukorral a szezámolajjal és a szójamártással izesitjük. Végül fél deci vizzel simára kevet keményitővel süritjük és a hust
beleforgatjuk.
40 perc
1881 kJ/450 kcal/ adag
Csirke csípős szecsuáni mártással
> 2 ek. felkarikázott zöldhagyma, 1-1 ek. szezámolaj,
szezámmag, őrölt bors, 2
> - 2 ek. vörös borecet, chili-olaj, 3 - 3 ek.
szójaszósz, tyúkhúsleves,
> 50 dkg babcsíra, 2 percig előfőzve, lecsurgatva,
> 50 dkg szeletekre vágott főtt csirke,
> néhány zöld korianderlevél.
>
> Keverjük össze a mártást!
> Rendezzük tálra a babcsírát, csirkét, öntsük le a
mártással. Koriander
> levelekkel díszítjük.
>
>
> Szecsuáni békacomb - gondolom, csirkével, kacsával is
működik
> 10 pár békacomb, 10 dkg bambuszrügy, 2-3 fiatal póré, 1
ek. feketebab, 2
> gerezd fokhagyma, 2 szelet gyömbér, 0,5 ek.
kukoricaliszt, 6 ek. olaj, 2 ek.
> sertészsír, 2 ek. fehér bor, 1,5 ek. szójamártás, 6 ek. erőleves, 2 ek.
> szezámolaj.
>
> A babot áztassuk be fél órára.
> A megmosott húst szárítsuk le!
> Szeleteljük vékonyra a bambuszrügyet.
> Vágjuk a pórét 2,5 cm-es darabokra.
> Törjük össze a gyömbért és a fokhagymát.
>
> Forrósítsunk serpenyőben olajat, tegyük bele a húst,
erős lángon, kevergetve
> süssük 3 percig. Vegyük le és tartsuk melegen.
> Tegyük a serpenyőbe a hagymát, bambuszt, süssük 2
percig. Szedjük ki.
> Tegyük a serpenyőbe a zsírt, a babot, közepes tűzön
süssük 3 percig. Szedjük
> ki.
> A fokhagymát, bort, szójamártást, gyömbért tegyük a
serpenyőbe, keverjük meg
> néhányszor, öntsük bele a megpirított anyagokat és
lefedve pároljuk 6-7
> percig.
>
> Adjuk hozzá a vízben elkevert kukoricalisztet és öntsük
rá a szezámolajat.
> Fél percig süssük kevergetve.
>
> Azonnal tálaljuk.
>
>
> Csirke szecsuáni borsos mártásban
> 75 dkg főtt csirkehús kockára vágva,
> a mártáshoz: 2 ek. őrölt fekete bors, 3 apróra vágott
újhagyma vagy 6
> gyöngyhagyma, 1 db reszelt gyömbér, 0,5 kk. só, 3 ek.
szójamártás, 2 ek.
> szezámolaj, 1 ek. csirkeleves, 1 kk. borecet, 1 kk.
cukor, 1 fej fiatal
> saláta.
>
> Keverjük össze a mártás anyagait.
> Vágjuk kis téglalap alakúra a salátát és osszuk el a
tálalóedényben. Tegyük
> rá a csirkét, öntsük le a mártással.
>
>
> Szecsuáni babos kacsa
> 20 dkg sült kacsahús csíkokra vágva,
> szeletelve 1 zellergumó, fél póréhagyma, 1 piros
paradicsompaprika, 2 hegyes
> erős zöldpaprika, apróra vágva 2 fej fokhagyma,
reszelve 2 gyömbérgyökér,
> 5 dkg főtt fehérbab, 2 ek. szójamártás, 2 ek. cukor, 1
ek. ecet, 4 ek. olaj
> (só nem kell, a szójamártás erősen sós).
>
> Előmelegített serpenyőbe öntjük az olajat, mielőtt
füstölni kezdene,
> beletesszük a gyömbért és az erős paprikát.
> 1 perc múlva a babot, fokhagymát.
> 2 perc múlva az összes többi zöldséget. 2 percig a
legnagyobb lángon,
> rázogatva sütjük a zöldségeket, majd hozzáadjuk a húst,
a szójamártást,
> cukrot.
> Dobva-rázva
sütjük 2 percig, ekkor beleöntjük az olajat és egyszer
Ø átkeverjük.
alaplé:
Hozzávalók: 1 kg
csirkemellcsont (de bármilyen csontlé készítéséhez megfelelő alapanyagot is
használhatunk),
5
liter víz, 1 kávéskanál gyömbér, 1 csomag újhagyma, 1 evőkanál szójaszósz
A csirkemellcsontot tegyük vízbe, és a gyömbér, zöldhagyma
és kevés szójaszósz hozzáadásával 1-2 órán keresztül főzzük, majd szűrjük le.
Ez lesz az alapja az összes kínai levesnek.
Kínai káposztaleves
(Ezt az ételt lehet tálalni levesként és főételként is.)
Hozzávalók: 40 dkg
sertéshús, 1 db rák vagy 10 dkg fehér
rák konzerv, 2,5 dkg üvegtészta (10 percig áztatva
majd
megszárítva) 2,2 liter alaplé, 15 db szárított rák (10 percig áztatva majd
megszárítva),
4
db szárított kagyló (20 percig áztatva, majd leszárítva és felvágva), 4 db
szeletelt gyömbérgyökér,
3-4
db újhagyma apró szeletekre vágva, 40 dkg kínai keserű káposzta apróra vágva,
20 dkg marhahús
(felszeletelve)
2 evőkanál száraz sherry, 2 kávéskanál só, nagy csipet paprika
Főzzük a sertéshúst alaplében 30 percig, majd szűrjük le,
hűtsük ki és vágjuk apró szeletekre.
Ha egész rákot használunk, nyissuk ki az ollóját és vegyük
ki a lágy részét. Vágjuk 6 db-ra. A tésztát vágjuk 10 cm-es csíkokra. Tegyük a
rákot egy nagy serpenyőbe a kagylóval, a gyömbérrel és az újhagymával együtt és
forraljuk fel, majd vegyük ki. Kevés olajon süssük a káposztát, a sertéshúst és
a rákot, majd takarjuk le és pároljuk 20 percig, azután tegyük bele a
marhahúst, a tésztát, a sherryt, a sót és a paprikát. Lassú tűzön süssük, amíg
a hús meg nem pirul. Melegen tálaljuk, körítésként szójaszósszal.
Kínai keserű káposzta elkészítése:
Vágjuk a káposztát félbe és hagyjuk száradni egy éjszakán
át. Másnap szedjük szét a
káposztaleveleket, daraboljuk őket össze, tegyük forró vízbe és főzzük néhány
másodpercig. Ezután tegyük el befőttes üvegbe és vigyázzunk rá, hogy ki ne
hűljön (dunsztoljuk). Tegyünk rá egy nehezéket a káposztára, hogy nyomja le és
hagyjuk kb. 1 hónapig, hogy a káposzta megkeseredjen. Ez a legnépszerűbb
elrakási mód Nyugat-Kínában.
*****
Tojásleves sanghaji módra
Hozzávalók: 3 db
tojás, 9 dl alaplé, 10 dkg bambuszrügy (vékony csíkokra vágva), 2 db kínai
gomba (vékony csíkokra
vágva),
1 db paradicsom (szeletekre vágva), 2-3 cm uborka (héja nélkül keresztbe
szeletelve),
1
csipet só, bors, 1 kávéskanál sesam olaj
Tegyük a zöldségeket a forrásban levő alaplébe és főzzük 1
percig,majd adjuk hozzá a vékony csíkokra vágott bambuszrügyet. Ízesítsük
sóval, borssal és csurgassuk bele az elkevert tojásokat. Főzzük 1-2 percig majd
tálaláskor tegyük bele az uborkát és a sesam olajat.
*****
Sertés-uborka leves
Hozzávalók: 1
tojásfehérje, 1 kávéskanál kukorica keményítő, 25 dkg sertéshús (apró
szeletekre vágva)
1,5
liter alaplé, 10 dkg uborka (hámozva és apróra vágva), ízlés szerint só
Keverjük össze a tojásfehérjét, a kukoricakeményítőt és a
sót, tegyük bele a sertéshúst és hagyjuk pácolódni kb. 10 percig. Forraljuk fel
az alaplevet, tegyük bele a sertéshúst és amikor újra forrni kezd, adjuk hozzá
az uborkát és kevergetés közben főzzük 5 percig. Melegen tálaljuk.
*****
Csirkeleves metélttel
Hozzávalók: 5 dkg
rizstészta, 1 db csirkemell (vékony csíkokra vágva) 10 dkg zöldborsó, 9 dl
alaplé, 10 dkg sonka
(vékony
csíkokra vágva), 5 dkg gomba (beáztatva és vékony csíkokra vágva), 7 dkg
bambuszrügy
(vékony
csíkokra vágva), 5 dkg sárgarépa (vékony. cs.v.), 1 evőkanál szójaszósz,
olaj,
só, bors
Áztassuk a tésztát 15-20 percig forró vízben. A csirkehúst
olajban pirítsuk meg, majd adjuk hozzá a sonkát és a zöldségeket és pirítsuk az
egészet tovább. Utána öntsük fel az alaplével és forraljuk fel majd tegyük bele
a tésztát, amivel már csak 1 percig forraljuk, utána ízesítjük sóval, borssal.
*****
Burgonyaleves
Hozzávalók: 1,5
liter alaplé, 60 dkg burgonya (kockára vágva), 3 db nagy paradicsom (kockára
vágva).
Az alapléhez adjuk hozzá a burgonyát és addig főzzük, míg
meg nem puhul. Forrón tálaljuk és ekkor tegyük bele a kockákra vágott
paradicsomot. Ízlés szerint sóval és sesam olajjal ízesítjük.
Szecsuáni babos kacsa
Hozzávalók:
20 dkg sült kacsahús, 2 gyömbérgyökér, 5 dkg főtt fehérbab,
1 zellergumó, fél póréhagyma, 2 evőkanál szójamártás,
2 evőkanál cukor, 1 evőkanál ecet, 2 gerezd fokhagyma, 1
piros paradicsompaprika, 2 hegyes-erős zöldpaprika, 4
evőkanál olaj.
Előkészítés:
A kacsahúst csíkokra vágjuk, a zellert, a póréhagymát, paprikát
szeletre, a fokhagymát apróra vágjuk, a gyömbért megreszeljük.
Elkészítés:
Előmelegített serpenyőbe öntjük az olajat. Mielőtt füstölne,
beletesszük a gyömbért és az erős paprikát. Egy perc múlva
a főtt babot és a fokhagymát, két perc múlva az összes többi
zöldségfélét is hozzáadjuk. Ismét két percet várunk, ezalatt
a legnagyobb lángon sütjük az ételt, majd hozzáadjuk a
kacsahúst, a szójamártást és a cukrot. Dobva-rázva sütjük két
percig, ekkor beleöntjük a maradék olajat és mégegyszer
átkeverjük.
Sertés-tészta leves
Hozzávalók: 3-4 db
kínai szárított gomba, 25 dkg sovány sertéshús (szeletelve), 1 ek. szójaszósz,
1 ek. száraz
sherry,
35 dkg rizstészta (áztatva), 1,5 liter alaplé, 4 db szeletelt újhagyma, 12 db
koznerv
bambuszrügy,
apróra vágva, néhány kínai káposztalevél vagy kelkáposzta apróra vágva.
Áztassuk a gombát meleg vízben 15 percig, majd szárítsuk meg
és vágjuk darabokra. Tegyük a sertéshúst egy edénybe, öntsük hozzá a
szójaszószt és a sherryt és hagyjuk pácolódni 10-15 percig. Főzzük a tésztát
sózott, forrásban lévő vízben kb. 5 percig, majd szűrjük le. Kevés olajban
pirítsuk meg a sertéshúst, adjuk hozzá az összes többi hozzávalót az alaplével
együtt és forraljuk fel. Melegen tálaljuk.
****
Csirke-gomba leves
Hozzávalók: 17 dkg csirkemell,
1 tojásfehérje, 2 kávéskanál kukoricakeményítő, 9 dl alaplé, 5 dkg gomba
(szeletelve),
7
dkg konzerv bambuszrügy szeletelve, 1 kk. gyömbérpor, 2 db apróra vágott
újhagyma, 0,5 kk. só,
1
ek. szójaszósz
Vágjuk a csirkemellet gyufaszálnyi darabokra. Tegyük a
tojásfehérjét és a kukoricakeményítőt egy edénybe és keverjük jól össze.
Forgassuk jól bele a csirkeszeleteket. Forraljuk fel az alaplét, tegyük bele a
csirkedarabokat és a maradék hozzávalókat és lassú tűzön keverés mellett főzzük
3 percig. Melegen tálaljuk.
****
ELŐÉTELEK
Füstölt tojás
Hozzávalók: 6 db
tojás, 5 kk. szójaszósz, 1 kk. sesam olaj, 1-1,5 kk. füstölt só, 1 kk. cukor
Főzzük a tojásokat 4 percig, utána hűtsük le majd vigyázva
hámozzuk meg. Keverjük összes az ízesítőket, öntsük rá a meghámozott tojásokra
és időnként megforgatva 2-3 óra hosszat hagyjuk benne állni.
Füstölt só, hozzávalók: 1 rész szemes bors, 1 rész só
A sót és a borsot keverjük össze és erős lángon pirítsuk
barnára, utána mozsárban törjük egészen finomra.
****
Teatojás
Hozzávalók: 6 db
tojás, 2,5 kk. só, 5 kk. szójaszósz, 1 db csillagánizs, 2 g fekete teafű
A
szósz elkészítéséhez: 1 ek. szójaszósz, 1 ek. ecet, 1 kk. cukor, 3 kk. víz, 2
kk. bor.
A tojásokat főzzük keményre és a héjukat törjük meg, de hagyjuk
rajtuk. Rakjuk őket az ízesítőkkel együtt hideg vízbe és főzzük 2-3 óra
hosszat. Utána minimum 10 órát hagyjuk állni.
Tálaláskor a megtisztított tojásoknak a márványoz kell
hasonlítani. A szószt a tojás mellé külön edényben tálaljuk, hogy mártogatni lehessen.
****
Zöldséges rizs
Hozzávalók: 2 ek.
olaj, 2 db szeletelt póréhagyma, 1 db apróra vágott gyömbérgyökér, 1 db
fokhagyma (szeletelve),
25
dkg nagy szemű rizs, 25 dkg szeletelt zöldség, só
Melegítsünk olajat egy serpenyőben, tegyük bele a póréhagymát
és a fokhagymát majd nagy lángon süssük 30 másodpercig. Adjuk hozzá a rizst és
keverjük el jól az olajban. Öntsünk hozzá annyi meleg vizet, amennyi éppen
ellepi a rizsszemeket. Sózzuk meg és 5 percig hagyjuk főni, majd tegyük bele a
zöldséget és kb. 7-9 percig főzzük tovább, míg a rizs meg nem puhul. Szűrjük le
és azonnal tálaljuk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése