Hófehérke Bielisz Erzsébet eredeti receptje (bármi más Hófehérke szemenszedett hamisitvány) Hozzávalók: 25 dkg kovász (réteslisztes) 4 dl langyos víz 20 dkg rétesliszt 20 dkg kenyérliszt 20 dkg finomliszt 2 evőkanál olaj 2 teáskanál só A kovászt a vízzel habosra keverem habverővel. Hozzákeverem a liszteket kézzel. Letakarva állni hagyom minimum fél órt. Ezután dagasztom a sóval és olajjal, amit a dagasztás közepén adok hozzá. Dagasztás utan olajos tálban pihen fél órát, majd hajtogatom. Ezt háromszor ismétlem kb. félóránként. Kevés liszt segítségével formázom. Konyharuhával bélelt szakajtóba teszem, amit alaposan belisztezek. Ekkor kerül a hűtőbe reggelig, (kb.12 óra) Reggel 250 fokra melegítem a sütőt a tepsivel együtt. Kis edénybe vizet teszek a sütő aljába. 250 fokon sütöm gőzzel 10 percig, majd gőz nélkül 200 fokon 35 percig. Ha kész, rácsra teszem, es hideg vízzel spriccelem le.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése