Készítette: Fa Kinga Pénzügyi Őrangyal http://penzugyiterkep.hu/konyhapenz/virtuoz_kepzo/ 10 gyors és olcsó szendvicskrém Készítette: Fa Kinga Pénzügyi Őrangyal http://penzugyiterkep.hu/konyhapenz/virtuoz_kepzo/ Mert a házilag készített szendvicskrémek olcsók. Az újdonság élményét hozzák a készen vásárolt kenyérrevalók között. Új ízeket varázsolnak a reggelihez, a tízóraihoz, az uzsonnához vagy a könnyű vacsorához. Gyorsak, egyszerűek, a kezdő háziasszonyok is el tudják készíteni. Tudjuk mit eszünk. Partykra és ajándékba is kíváló meglepetés egy szép üvegben. Miért készítsünk szendvicskrémet? Készítette: Fa Kinga Pénzügyi Őrangyal http://penzugyiterkep.hu/konyhapenz/virtuoz_kepzo/ Hozzávalók: 5 db tojás – kb. 150 Ft 1 db natúr sajtkrém – kb. 230 Ft 2-3 evőkanál szobahőmérsékletű vaj (5 dkg) – kb. 150 Ft 1 kanál mustár – kb. 20 Ft só, bors ízlés szerint, ha a gyerekek szeretik új hagymával is dúsítható – kb. 40 Ft Összesen: kb. 590 Ft-ba kerül, 5-6 fő részére Elkészítése: A tojásokat 10 perc alatt keményre főzzük és megpucoljuk. Langyosan a tojások a tojás nyomón, mindkét irányból átnyomjuk, majd villával összetörjük, natúr krémsajttal és a vajjal kikeverjük. Mustárral, sóval, borssal ízesítjük. Ízlés szerint új hagymával dúsíthatjuk. A krémet a kenyérre kenjük, kedvünk szerint díszítjük Elkészítési idő: 20 perc Tojáskrém Készítette: Fa Kinga Pénzügyi Őrangyal http://penzugyiterkep.hu/konyhapenz/virtuoz_kepzo/ Hozzávalók: 220 g sárgarépa – kb. 50 Ft 200 g túró – kb. 250 Ft 1 narancs leve – kb. 70 Ft 1 kanál méz – kb. 50 Ft 6 evőkanál gyümölcsös müzli – kb. 30 Ft só Összesen: kb. 450 Ft-ba kerül, 5-6 fő részére. Elkészítése: A sárgarépát megtisztítjuk, és finom reszelőn lereszeljük. A túrót a narancslével és a mézzel elkeverjük. Belekeverjük a lereszelt sárgarépát és gyümölcsös müzlit. (Müzli helyett készítheted 2-2 kanál búzacsírával, zabpehellyel és mazsolával is.) Sóval ízesítjük és végül tiszta és száraz üvegben a hűtőbe rakjuk. Elkészítési idő: 30 perc A hűtőben, kb. 4-5 napig eláll. Sárgarépás szendvicskrém Készítette: Fa Kinga Pénzügyi Őrangyal http://penzugyiterkep.hu/konyhapenz/virtuoz_kepzo/ Hozzávalók: 300 gramm burgonya – kb. 50 Ft 2 száll újhagyma – kb. 50 Ft 150 gramm tejföl – kb. 140 Ft 2 kanál olíva olaj – kb. 60 Ft só, bors Összesen: kb. 300 Ft, minimum 6 adagnak elegendő. Elkészítése: A burgonyát meghámozva, felkockázva sós vízben puhára főzzük. Leszűrjük, villával szétnyomkodjuk és hűlni hagyjuk. Az új hagymát karikára vágjuk, akár a zöld szárával együtt (én a zöld részét már korábban felhasználtam, így az a képen nem látszódik). A olíva olajat a tejföllel és újhagymával elkeverjük, majd a burgonyát is hozzáadjuk és jól összekeverjük. Sóval, borssal ízesítjük, száraz üvegbe töltjük, és a hűtőbe rakjuk kihűlni. Elkészítési idő: 30 perc A hűtőben kb. 5 napig eláll, ha valami csoda folytán nem fogyna el hamarabb. Burgonyás szendvicskrém Készítette: Fa Kinga Pénzügyi Őrangyal http://penzugyiterkep.hu/konyhapenz/virtuoz_kepzo/ Összesen: kb. 1.030 Ft Elkészítése: Hozzávalók: 2 db padlizsán (nagyobb) – kb. 400 Ft 2 db paprika (lehetőleg piros és/vagy sárga legyen, kaliforniai vagy az itthon ismert kápia) – kb. 400 Ft 4 evőkanál olíva olaj – kb. 100 Ft 2 gerezd fokhagyma– kb. 10 Ft 1/2 citrom reszelt héja és leve – kb. 70 Ft 1 evőkanál koriander– kb. 50 Ft (Végső esetben helyettesíthető, petrezselyemmel vagy zellerrel is.) ízlés szerint: pirospaprika, bors, só A sütőt 190- 200 fokra előmelegítjük. A padlizsánok és a paprikák héját, minden oldalról megszurkáljuk és 1 evőkanál olívaolajjal bekenjük. Tepsibe rakjuk és 45 -50 percig sütjük, amíg a héja barnulni kezd és a paprika összeesik. Utána 15 percig hűlni hagyjuk. (Tiszta nedves konyharuha alatt vagy műanyagzacskóban.) Nagyon fontos, amíg hűl a paprika kifolyt finom levét tunkold ki fehér kenyérrel! Egyszerűen fenséges. A padlizsánokat hosszába félbevágjuk, húsát kikanalazzuk és durvára vágjuk. A paprika magjait és ha szükséges az ereit eltávolítjuk, a húsukat durvára aprítjuk. (Elképzelhető, hogy a paprika héja magától leválik, akkor azt is távolítsuk el.) A maradék olívaolajat egy serpenyőben felforrósítjuk, majd a padlizsánt és a paprikát 5 percig pirítjuk, végül a fokhagymát is hozzáadjuk és még 1/2 – 1 percig pirítjuk. Húzd le a tűzről, keverd bele, a citrom reszelt héját és levét, a koriandert, ízesítsd ízlés szerint még pirospaprikával, sóval és borssal. Elkészítési idő (sütés és hűtési idő nélkül): kb. 20 perc Melegen vagy hidegen is tálalhatod, fehér kenyeret vagy pirítóst javaslok hozzá. Paprikás padlizsánkrém Készítette: Fa Kinga Pénzügyi Őrangyal http://penzugyiterkep.hu/konyhapenz/virtuoz_kepzo/ Összesen: kb. 475 Ft kerül, kb. 5-6 főre elegendő. Hozzávalók: 250 g csirkemáj kb. 225 Ft 1 hagyma kb. 10 Ft 125 g vaj – kb. 200 Ft babérlevél borókabogyó (kicsit drágább fűszer, de csak kevés kell belőle) só bors kakukkfű reszelt citromhéj – fűszerek összesen kb. 40 Ft Elkészítése: A csirkemájat megmossuk, hártyákat eltávolítjuk. Hagymát megtisztítjuk és felkockázzuk. 2 kanál vajat serpenyőben felolvasztunk, rajta a hagymakockát megpároljuk. Hozzáadjuk a májat, babérlevelet, összetört borókabogyót. A májat minden oldalról 3-5 percig sütjük, sóval, borssal, kakukkfűvel fűszerezzük és hűlni hagyjuk. A babérlevelet kivesszük, a májat a puha vajjal pépesítjük, belekeverjük a citromhéjat, sóval, borssal ízesítjük. Összetörheted villával, vagy akár erősebb botmixerrel is. Első esetben a képen látható rusztikusabb krémet kapsz, míg a második esetben, egy szép simát. Nálam hangulat és eszközfüggő, hogy éppen melyiket választom. Tisztára mosott száraz üvegekbe töltjük, és a hűtőben lehűtjük. Elkészítési idő: kb. 25 perc Hűtőben tárolható: kb. 3 nap. Csirkemájas szendvicskrém Készítette: Fa Kinga Pénzügyi Őrangyal http://penzugyiterkep.hu/konyhapenz/virtuoz_kepzo/ Hozzávalók: 2 db közepes burgonya – kb. 40 Ft 1 db kisebb sárgarépa – kb. 25 Ft ½ kisebb sütőtök (sonkatök) – kb. 100 Ft 1 kanál méz – kb. 50 Ft 1 evőkanál currypor – kb. 20 Ft 150 g margarin – kb. 150 Ft csipet só Összesen: kb. 385 Ft, nagyon kiadós és finom. Elkészítése: A sütőtököt daraboljuk fel és süssük meg a sütőben. A burgonyát és a sárgarépát hámozzuk fel, vágjuk nagy darabokra és főzzük meg. A sütőtököt kaparjuk ki a héjából, és adjuk hozzá a lehűtött burgonyához és sárgarépához. A margarint olvasszuk meg, majd adjuk hozzá a curryporral és a mézzel együtt a zöldségekhez. Botmixerrel keverjük össze. Tegyük üvegbe és hagyjuk a hűtőben kidermedni. Elkészítési idő: kb. 20 perc (a tök sütési idején kívül). A hűtőben tárolva 3-4 napig is nagyon ízletes. Teljes kiőrlésű, tömörebb kenyeret javaslok hozzá. Bevásárló lista Sütőtökkrém Sütőtökkrém 2 db burgonya – 40 Ft 1 db sárgarépa – kb. 25 Ft ½ sonkatök – kb. 100 Ft méz – kb. 50 Ft 150 g margarin – kb. 150 Ft fűszerek: currypor, só Készítette: Fa Kinga Pénzügyi Őrangyal http://penzugyiterkep.hu/konyhapenz/virtuoz_kepzo/ Hozzávalók: 50 g ruccola – kb. 170 Ft 10 dkg füstölt sajt – kb. 300 Ft 25 dkg margarin – kb. 200 Ft 3 kanál fehérborecet vagy balzsam ecet – kb. 25 Ft só frissen őrölt bors Összesen: kb. 695 Ft, 5-6 főre elegendő. Elkészítése: Ruccolát mosd meg, rázd le a vizet róla és vágd apró darabokra. Sajtot reszeld le, mehet nagy lyukú reszelőn is. Turmixold össze a margarint (akár meg is olvaszthatod), a sajtot, az apróra vágott ruccola 2/3-át, az ecetet. A masszát ízesítsd sóval, borssal és add hozzá a maradék ruccolát. Tedd üvegbe és hagyd kidermedni. Elkészítési idő: kb. 20 perc. A hűtőben 4-5 napig tárolható. Ruccola levéllel és gyöngyhagymával díszítve parti falatkáknak is kiváló. Bevásárló lista Ruccolás sajtkrém Ruccolás sajtkrém 50 g ruccola – kb. 170 Ft 10 dkg füstölt sajt – kb. 300 Ft 25 dkg margarin – kb. 200 Ft fehérborecet vagy balzsamecet fűszerek: só, bors Fotót készítette: Szöllősi-Kiss Orsi http://www.foodfolio.hu/ Recept és árkalkuláció: Fa Kinga Pénzügyi Őrangyal http://www.penzugyiterkep.hu/ Összesen: kb. 380 Ft, 4-5 főre elegendő. Hozzávalók: 50 dkg cukkini – kb. 80 Ft szezonban 1 fej vöröshagyma (nagyobb) – kb. 20 Ft 2 paradicsom – kb. 80 Ft 2 zöldpaprika – kb. 40 Ft kevés olaj – kb. 10 Ft 10 dkg margarin –kb. 100 Ft pirospaprika, só, bors, oregánó – kb. 50 Ft Elkészítése: A hagymát üvegesre pároljuk meg, szórjuk meg pirospaprikával és adjuk hozzá a felkockázott cukkinit, sózzuk, borsozzuk ízlés szerint. Amikor félig megpárolódott, adjuk hozzá még a felkockázott paradicsomot és zöldpaprikát is. Mielőtt levesszük, a tűzről még adjuk hozzá a frissen felaprított oregánót, és keverjük el. (Így fog az íze a legjobban kijönni) Hagyjuk szinte teljesen kihűlni. Majd a margarinnal összekeverjük, a langyos cukkinitől könnyedén fog menni. Üvegbe tesszük és hagyjuk kihűlni. Elkészítési idő: kb. 25 perc. A hűtőben 3-4 napig elállna, ha nem fogyna el gyorsan! Bevásárló lista Cukkinis szendvicskrém Cukkinis krém 50 dk g cukkini – 80 Ft 1 db nagy hagyma – kb. 20 Ft 2 db paradicsom – kb. 80 Ft 2 db zöldpaprika – kb. 40 Ft kevés olaj fűszerek: pirospaprika,só, bors, oregánó Fotót készítette: Szöllősi-Kiss Orsi http://www.foodfolio.hu/ Recept és árkalkuláció: Fa Kinga Pénzügyi Őrangyal http://www.penzugyiterkep.hu/ Hozzávalók: 150 g vörös lencse – kb. 130 Ft (piacon 880 Ft kilója, más helyen majdnem a duplája) 300 ml zöldségleves – kb. 35 Ft 1 hagyma – kb. 10 Ft 1 mangó – kb. 400 Ft (érdemes puhábbat, érettebbet választani) 1 evőkanál currypor – kb. 20 Ft 2 evőkanál olívaolaj – kb. 60 Ft só frissen őrölt bors Összesen: kb. 655 Ft, 4-5 főre elegendő. Elkészítése: A lencsét főzzük meg a zöldséglevesben. Kb. 12 perc, míg magába szívja a folyadékot. Hűlni hagyjuk és közben néhányszor megkeverjük és villával összenyomjuk. Míg a lencse fő, a hagymát apró kockákra vágjuk (ha nem szeretjük, az erős hagyma ízt forrázzuk is le). Mangó húsát is kockázzuk fel. Keverjük össze a kihűlt lencsét, a hagymát és a mangót. Az olíva olajt adjuk hozzá, curryport keverjük bele, és az egészet ízesítsük még, sóval és borssal. Üvegbe tesszük és hagyjuk kihűlni. Elkészítési idő: kb. 30 perc. A hűtőben 3-4 napig biztos eláll. Teljes kiőrlésű kenyeret javaslok hozzá. Bevásárló lista Lencsekrém Lencsekrém 150 g vörös lencse – 130 Ft 1 db hagyma – kb. 10 Ft 1 db mangó – kb. 400 Ft olívaolaj fűszerek: currypor, só bors zöldségleves (maradék vagy zöldségleves kocka) Fotót készítette: Szöllősi-Kiss Orsi http://www.foodfolio.hu/ Recept és árkalkuláció: Fa Kinga Pénzügyi Őrangyal http://www.penzugyiterkep.hu/ Hozzávalók: 400 g gomba – kb. 320 Ft 1 nagyfej hagyma – kb. 15 Ft 20 dkg margarin – kb. 200 Ft kakukkfű és rozmaring ág (a legjobb, ha friss) – 50 Ft só frissen őrölt bors Összesen: kb. 585 Ft, 5-6 főre bőségesen elegendő. Elkészítése: Hagymát és a gombát tisztítsd meg és aprítsd apróra. (Póréhagymával is készítheted.) 3-4 kanál margarint olvassz meg, párold meg a hagymát, majd a gombát is add hozzá és együtt párold még kb. 10 percig. Ízesítsd kevés sóval és borssal. Majd hagyd langyosra hűlni. Ha teheted, akkor kakukkfűből és rozmaringból frisset használj, mert ettől lesz varázslatos íze. A fűszer ágakat mosd meg, rázd le a vizet róla, tépkedd le a leveleit és vágd apróra. A zöldfűszereket, az olvasztott margarinnal együtt add a langyosra hűlt gombás masszához és botmixerrel pépesítsd el! Üvegbe tesszük és hagyjuk kihűlni. Elkészítési idő: kb. 30 perc. A hűtőben 1-2 napig eláll, ha véletlenül nem fogyna el azonnal. Friss fehér kenyérrel is nagyon finom. Bevásárló lista Gombakrém Gombkrém 400 g gomba – kb. 320 Ft 1 db hagyma – kb. 15 Ft 20 dkg margarin – kb. 200 Ft friss zöldfűszer: kakukkfű és rozmaring fűszerek: só, bors Fotót készítette: Szöllősi-Kiss Orsi http://www.foodfolio.hu/ Recept és árkalkuláció: Fa Kinga Pénzügyi Őrangyal http://www.penzugyiterkep.hu/ Bevásárló listák Tojáskrém 5 db tojás – kb. 150 Ft 1 db natúr sajtkrém – kb. 230 Ft 2-3 evőkanál vaj – kb. 150 Ft 1 kanál mustár – kb. 20 Ft só bors újhagyma – kb. 40 Ft Sárgarépás szendvicskrém 220 g sárgarépa – kb. 50 Ft 200 g túró – kb. 250 Ft 1 narancs – kb. 70 Ft 1 kanál méz – kb. 50 Ft 6 evőkanál gyümölcsös müzli – kb. 30 Ft só Burgonyás szendvicskrém 300 g burgonya – kb. 50 Ft 2 száll újhagyma – kb. 50 Ft 150 g tejföl – kb. 140 Ft 2 kanál olíva olaj – kb. 60 Ft só bors Paprikás padlizsánkrém 2 db padlizsán – kb. 400 Ft 2 db paprika – kb. 400 Ft 4 evőkanál olíva olaj – kb. 100 Ft 2 gerezd fokhagyma– kb. 10 Ft 1/2 citrom – kb. 70 Ft 1 evőkanál koriander– kb. 50 Ft pirospaprika bors só Csirkemájas szendvicskrém 250 g csirkemáj - kb. 225 Ft 1 hagyma - kb. 10 Ft 125 g vaj – kb. 200 Ft babérlevél borókabogyó só bors kakukkfű citrom - kb. 40 Ft Nemcsak olcsó és finom szendvicskrémeket szeretnél készíteni? Hanem a konyhapénzedet is szeretnéd okosan, egyszerűen beosztani? Jelentkezz a Konyhapénz-virtuóz Képzőbe! Ez lesz életed legjobb befektetése! http://penzugyiterkep.hu/konyhape nz/virtuoz_kepzo/
2021. december 31., péntek
nem csak lisztérzékenyeknek
A Drótpostagalamb recepttára
89. könyv
R. Lehó Etelka
Leközölte:
Györödi Lajos
Tartalomjegyzék
.
Sajtos fánk......................................................................................................................... 5
Tejfölfánk........................................................................................................................... 5
Borfánk............................................................................................................................... 5
Mogyorófánk...................................................................................................................... 5
Diófánk............................................................................................................................... 5
Csokoládémáz................................................................................................................... 6
Maci fánk............................................................................................................................ 6
Fahéjas fánk...................................................................................................................... 6
Rumos fánk........................................................................................................................ 6
Citrom fánk........................................................................................................................ 6
Citromkrém;....................................................................................................................... 6
Piskóta fánk....................................................................................................................... 7
Csokoládéöntet;................................................................................................................ 7
Pufi fánk............................................................................................................................. 7
Csokoládés fánk................................................................................................................ 7
Csörögefánk...................................................................................................................... 7
Csörögefánk II................................................................................................................... 7
Csörögefánk III.................................................................................................................. 8
Csörögefánk IV.................................................................................................................. 8
Csörögefánk V................................................................................................................... 8
Pepi fánk............................................................................................................................ 8
Hidro fánk........................................................................................................................... 8
Ziti fánk............................................................................................................................... 8
Vaníliakrém;....................................................................................................................... 9
Epres fánk.......................................................................................................................... 9
Norcsi fánk......................................................................................................................... 9
Farsangi fánk..................................................................................................................... 9
Farsangi fánk II.................................................................................................................. 9
Farsangi fánk III............................................................................................................... 10
Farsangi fánk IV.............................................................................................................. 10
Farsangi fánk V............................................................................................................... 10
Burgonyafánk I................................................................................................................ 10
Burgonyafánk II............................................................................................................... 11
Burgonyafánk III.............................................................................................................. 11
Burgonyafánk IV.............................................................................................................. 11
Palacsintatészta.............................................................................................................. 11
Rakott palacsinta............................................................................................................. 11
Diós rakott palacsinta..................................................................................................... 12
Gesztenyés rakott palacsinta......................................................................................... 12
Csokoládés rakott palacsinta......................................................................................... 12
Vaníliás rakott palacsinta............................................................................................... 12
Habos rakott palacsinta.................................................................................................. 12
Diós rakott palacsinta..................................................................................................... 13
Almás rakott palacsinta.................................................................................................. 13
Túrós rakott palacsinta................................................................................................... 13
Krémes rakott palacsinta................................................................................................ 13
Citromos rakott palacsinta.............................................................................................. 13
Meggyes rakott palacsinta............................................................................................. 13
Vajas palacsinta.............................................................................................................. 14
Almás palacsinta............................................................................................................. 14
Almás palacsinta II.......................................................................................................... 14
Almás palacsinta III......................................................................................................... 14
Kakaós palacsinta........................................................................................................... 14
Mákos palacsinta............................................................................................................ 15
Diós palacsinta................................................................................................................ 15
Túrós meggygombóc...................................................................................................... 15
Juhtúrós kukoricagombóc.............................................................................................. 15
Túrógombóc..................................................................................................................... 15
Túró kifli............................................................................................................................ 15
Túrós kifli.......................................................................................................................... 15
Túró rúd............................................................................................................................ 16
Túrófánk........................................................................................................................... 16
Túróperec......................................................................................................................... 16
Tejfölös túrógaluska........................................................................................................ 16
Túrós burgonyakrém....................................................................................................... 16
Szilvás gombóc............................................................................................................... 16
Baracklekváros burgonyás rúd...................................................................................... 17
Sajtos burgonyagombóc................................................................................................. 17
Lepcsi............................................................................................................................... 17
Tacsi................................................................................................................................. 17
Burgonyalabdák.............................................................................................................. 17
Reszelt burgonyás palacsinta........................................................................................ 17
Burgonyapecsenye......................................................................................................... 18
Tócsi................................................................................................................................. 18
Savanyú káposztás burgonyás szelet........................................................................... 18
Sztapacska...................................................................................................................... 18
Sajtos burgonyás lángos................................................................................................ 18
Burgonyás lángos I......................................................................................................... 18
Burgonya lángos II.......................................................................................................... 19
Káposztás lángos............................................................................................................ 19
Lángos I........................................................................................................................... 19
Lángos II.......................................................................................................................... 19
Lángos III......................................................................................................................... 19
Burgonyapuding.............................................................................................................. 19
Burgonyafelfújt................................................................................................................ 20
Burgonyafelfújt sonkával................................................................................................ 20
Burgonyás omlett............................................................................................................ 20
Burgonyalepény.............................................................................................................. 20
Burgonyagombóc............................................................................................................ 20
Burgonyás kifli................................................................................................................. 20
Párizsi burgonya............................................................................................................. 21
Töltött burgonya.............................................................................................................. 21
Sajtos töltött burgonya.................................................................................................... 21
Sajttal töltött burgonya.................................................................................................... 21
Csirkemellel töltött burgonya.......................................................................................... 21
Rizses töltött burgonya................................................................................................... 21
Tejszínes töltött burgonya.............................................................................................. 22
Tojással töltött paradicsomos burgonya....................................................................... 22
Tojással töltött burgonya................................................................................................ 22
Füstölt hússal töltött burgonya,...................................................................................... 22
Zöldborsóval töltött burgonya......................................................................................... 23
Csirkemájjal töltött burgonya.......................................................................................... 23
Lecsóval töltött burgonya............................................................................................... 23
Kolbásszal töltött burgonya............................................................................................ 23
Túróval töltött burgonya.................................................................................................. 23
Burgonyasaláta............................................................................................................... 24
Burgonyasaláta II............................................................................................................ 24
Burgonyasaláta III........................................................................................................... 24
Burgonyasaláta IV........................................................................................................... 24
Burgonyasaláta V............................................................................................................ 24
Burgonyasaláta VI........................................................................................................... 24
Burgonyasaláta uborkás................................................................................................. 25
Burgonyasaláta kukoricás.............................................................................................. 25
Burgonyasaláta virslis..................................................................................................... 25
Burgonyasaláta sonkás.................................................................................................. 25
Egyes ételekhez
zsemlemorzsa is szükséges. Lisztérzékenyek esetében speciális kenyérből készült
zsemlemorzsáról lehet szó. A gombócokat zsemlemorzsa helyett darált dióba is
forgathatjuk.
A receptekben leírt
lisztféleségek megvásárolhatók a diétás készítményeket árusító üzletekben.
Sajtos fánk.
Hozzávalók: 10 dkg Ráma margarin,
10 dkg trappista sajt, 20 dkg rizsliszt, 2 egész tojás, késhegynyi só, 2 dl
víz.
A vízbe beletesszük a margarint,
és felforraljuk. Hozzáadjuk a sót, a rizslisztet, amivel simára keverjük. A
tűzről levéve belereszeljük a sajtot, majd ha langyosra hűlt a massza,
egyenként belekeverjük az egész tojásokat is. Kiskanállal zsírozott sütőlemezre
helyezzük tetejüket tojássárgával megkenjük, és közepesen meleg sütőben
megsütjük.
Tejfölfánk.
Hozzávalók: 4 db tojás, 4
evőkanál tejföl, csipetnyi só, és annyi rizsliszt, hogy a palacsintánál kissé
sűrűbb masszát kapjunk.
A négy tojássárgáját a tejföllel
habosra keverjük, hozzáadjuk a sót, a rizslisztet, végül a tojásfehérjének
kemény habját. Úgy rakjuk a masszát kis halmokba, alaposan megolajozott
tükörtojássütőbe, hogy félig megtöltse. Ha a fánkok. Ha a fánkok alja megpirult
megfordítjuk, és a másik felét is aranysárgára sütjük. Vaníliás porcukorral
megszórva tálaljuk.
Borfánk.
Hozzávalók: 6 egész tojás, 6
evőkanál kristálycukor, 6 evőkanál rizsliszt, kb. 2 dl fehérbor, a sütéshez
étolaj.
A 6 tojássárgáját a
kristálycukorral összekeverjük, hozzáadjuk a rizslisztet és annyi fehérbort,
hogy sűrű galuskaszerű tésztát kapjunk. A tojások fehérjét kemény habbá verjük,
és óvatosan hozzá vegyítjük a masszához. A sütéshez való étolajat felhevítjük,
kiskanállal adagolva, kisütjük. Egyik oldalát fedő alatt a másik oldalát fedő
nélkül sütjük. Porcukorral és lekvárral ízesítjük.
Mogyorófánk.
Hozzávalók: 10 dkg rizsliszt, 5
dkg porcukor, 3 egésztojás, 1 evőkanál citromlé, 3 evőkanál barackíz.
Töltelék: 2, 5 dl tejszín, 10 dkg
porcukor, 10 dkg darált mogyoró.
Az 5 dkg porcukrot habosra
keverjük a 3 tojássárgával. Hozzáadjuk a 3 tojásfehérjéből vert kemény habot, a
10 dkg rizslisztet, a citromlevet, majd a barackízt. A masszát tésztanyomó
gépbe töltjük, olajozott tepsibe nyomkodjuk, s végül mérsékelt meleg sütőben
megsütjük. Ha kihűlt a közepét kivágjuk, és mogyorókrémmel megtöltjük.
Mogyorókrém: A tejszínből habot
verünk a porcukorral, és óvatosan hozzávegyítjük az őrölt mogyorót.
Diófánk.
Hozzávalók: 10 dkg rizsliszt, 14
dkg Ráma margarin, 12 dkg darált dió, 8 dkg kristálycukor, 1 kávéskanál fahéj ½
citrom reszelt héja, és leve, késhegynyi szódabikarbóna, ízesítéshez
baracklekvár és csokoládémáz.
A rizslisztet összegyúrjuk a
margarinnal, a kristálycukorral, a fahéjjal, az őrölt dióval, a
szódabikarbónával, a citrom reszelt héjával és levével. Rizslisztezett deszkán
1 cm vastagságúra kinyújtjuk, fánkszaggatóval kiszúrjuk, és kivajazott tepsiben
közepes meleg sütőben kisütjük. A fánkokat baracklekvárral összeragasztjuk, és
a tetejükre csokoládémázat csepegtetünk.
Csokoládémáz.
Hozzávalók: 3 evőkanál kakaó, 3 evőkanál
kristálycukor, 2 evőkanál víz, 3 dkg vaj.
A hozzávaló anyagokat lassú
tűznél sűrűre főzzük.
Maci fánk.
Hozzávalók: 3 egész tojás, 5 dkg
kristálycukor, 7 dkg rizsliszt, 3 evőkanál tej, a tetejére csokoládémáz.
A tojássárgákat 1 evőkanál
rizsliszttel és 3 evőkanál tejjel simára keverjük. A tojásfehérjét a cukorral
kemény habbá verjük, majd hozzáadjuk a kikevert tojássárgákat, és a maradék
rizslisztet is. Nyomózsákkal zsírozott, rizslisztezett sütőlemezre t tetszés
szerinti átmérőjű félgömböket nyomunk, majd lassú tűznél megsütjük. Sütés után
a kihűlt fánkokra csokoládémázt csepegtetünk.
Fahéjas fánk
Hozzávalók: 2, 5 dl tej, 25 dkg
rizsliszt, másfél evőkanál kristálycukor, pici só, 3 egész tojás, a sütéshez
étolaj.
A tejet sóval, cukorral
felforraljuk és állandó kevergetés mellet, lassan belecsurgatjuk a rizslisztet.
A tűzről levéve tovább verjük, majd egyenként dolgozzuk el benne a tojásokat.
Forró étolajba olajos kanállal gömböket szaggatunk a masszából A ropogósra sült
fánkokat, fahéjas porcukorba mártjuk, és melegem tálaljuk.
Rumos fánk.
Hozzávalók: 3 egész tojás, 3
evőkanál porcikor, 3 evőkanál rum, annyi rizsliszt, hogy a massza ne legyen se
lágy, se kemény, csípet só, a sütéshez étolaj, az ízesítéshez barackíz.
A tojások fehérjét habbá verjük,
a tojássárgákat, a cukorral, sóval, és a rummal összekeverjük. Annyi
rizsliszttel dolgozzuk össze, hogy rugalmas tésztát kapjunk. A masszát
rizslisztezett deszkán 1 cm vastagságura kinyújtjuk, derelyevágóval négyzet
alakúra vágjuk fel, és forró étolajban ropogósra sütjük. Rumos barackízzel
ízesítjük.
Citrom fánk.
Hozzávalók: 3 egésztojás, 7 dkg
kristálycukor, csípet só, 1 db citrom reszelt héja, 10 dkg rizsliszt, a
tálaláshoz citromkrém.
A tojásfehérjéket habbá verjük,
fokozatosan hozzáadjuk a kristálycukrot, a sót, és a citrom reszelt héját.
Egyenként belekeverjük a tojássárgáját, s végül a rizslisztet is. A masszából
olajos evőkanállal galuskákat szaggatunk, majd forró étolajban mind két oldalát
megsütjük. Citromkrémmel tálaljuk.
Citromkrém;
Hozzávalók: 1 db citrom, 1 egész
tojás, 7, 5 dkg kristálycukor, 3 dl tej, 1 csapott evőkanál rizsliszt.
A tejet felforraljuk, a
rizslisztet kevés hideg tejjel jól eldolgozzuk, és a forrásban lévő tejbe
keverjük. Ha kihűlt, hozzávegyítjük a citrom levét és reszelt héját, a
kristálycukorral habosra kevert tojássárgáját, valamint a tojásfehérje keményre
vert habját.
Piskóta fánk.
Hozzávalók: 3 egész tojás, 3
evőkanál rizsliszt, 2 evőkanál kristálycukor, 1 csomag vaníliás cukor, a
sütéshez étolaj, a tálaláshoz csokoládé öntet.
A tojások sárgáját habosra
keverjük a kristálycukorral és a vaníliás cukorral. Óvatosan hozzákeverjük a
tojások fehérjéből vert habot és a rizslisztet. A masszából forró étolajba
olajos kanállal galuskákat szaggatunk, majd mindkét oldalát pirosra sütjük.
Tálra tesszük, és csokoládéöntettel tálaljuk.
Csokoládéöntet;
Hozzávalók: 10 dkg porcukor, 1
egész tojás, 1 evőkanál rizsliszt, másfél evőkanál kakaó, 1 dl tej, 1 csomag
vaníliás cukor, 5 dkg vaj.
A tojást, a rizslisztet, a
porcukrot, 1-2 evőkanál hideg tejjel jól összekeverjük. Hozzáadjuk a kakaót, a
vaníliás cukorral elkevert tejet, és gőz fölött sűrűre főzzük. Ha kihűlt,
elkeverjük benne a vajat is.
Pufi fánk.
Hozzávalók: 2, 5 dl tej, 1 dkg
vaj, 1 lapos mokkáskanál szódabikarbóna, pici só, 2 kávéskanál kristálycukor,
2, 5 dl rizsliszt, 2 db tojás, étolaj a sütéshez.
A tejet felforraljuk, hozzáadjuk
a vajat, a szódabikarbónát, a sót, a kristálycukrot, és végül a rizslisztet. A
tűzről levéve tovább keverjük. Ha langyosra kihűlt, eldolgozzuk benne a tojásokat.
A masszából evőkanállal szaggatunk a forró étolajba. Egyik oldalát fedő alatt,
a másik oldalát fedő nélkül sütjük meg. Vaníliás porcukorral meghintve
tálaljuk.
Csokoládés fánk.
Hozzávalók: 3 dl tej, csípet só,
1 lapos kávéskanál kristálycukor, 3 dl rizsliszt, 3 egész tojás, a sütéshez
étolaj, az ízesítéshez reszelt csokoládé.
Felforraljuk a tejet, a
kristálycukrot, szódabikarbónát, a rizslisztet. A tűzről levéve simára
keverjük. Ha kihűlt egyenként hozzá keverjük a tojások sárgáját és a tojások keményre
vert habját. Forró étolajba evőkanállal szaggatunk a masszából. Mindkét oldalát
fedő alatt sütjük meg. Sütés után reszelt csokoládéban megforgatjuk.
Csörögefánk.
Hozzávalók: 25 dkg Barbara
kenyérpor, 2 db tojás, 1 evőkanál rum, diónyi Ráma margarin, kevés tejföl,
csipetnyi só, a sütéshez étolaj, a tetejére vaníliás porcukor.
Az anyagokat rugalmas tésztává
gyúrjuk. Rizslisztezett deszkán fél cm vastagra kinyújtjuk, derelyevágóval 10x8
cm-es darabokra vágjuk, a közepét behasítjuk, és a tészta egyik sarkát áthúzzuk
rajta. Forró étolajban pirosra sütjük. Melegen vaníliás porcukorral meghintjük.
Csörögefánk II.
Hozzávalók: 35 dkg Barbara
kenyérpor, 3 tojássárgája, 1 kávéskanál porcukor, só, kevés tejföl, a sütéshez
étolaj, a tálaláshoz barackíz.
A Barbara kenyérport összegyúrjuk
a tojássárgákkal, a porcukorral, a sóval, és annyi tejföllel, hogy rugalmas
tésztát kapjunk. Letakarva kb. 1 órát pihentetjük, majd lisztezet deszkán, fél
cm vastagra kinyújtjuk, tetszés szerinti darabokra felvágjuk, és forró étolajban
megsütjük. Barackízzel és porcukorral meghintve tálaljuk.
Csörögefánk III.
Hozzávalók: 25 dkg Barbara
kenyérpor, 2 db tojás, 1 evőkanál rum, diónyi Rama margarin, kevés tejföl, só,
a sütéshez étolaj, a tetejére porcukor és barackíz.
Az anyagokból rugalmas tésztát
gyúrunk. Lisztezett deszkán fél centiméter vastagra kinyújtjuk, derelyevágóval 10x8
cm-es darabokra vágjuk, a közepét behasítjuk, és a tészta egyik sarkát áthúzzuk
rajta. Forró étolajban pirosra sütjük. Melegen, porcukorral és barackízzel
tálaljuk.
Csörögefánk IV.
Hozzávalók: 4 tojássárgája, 3
evőkanál tejföl, 1 evőkanál rum, 2 evőkanál porcukor, só, és annyi Barbara
kenyérpor, amennyit felvesz, hogy könnyen gyúrható tésztát kapjunk.
Jól kidolgozzuk, és félórai
pihentetés után vékonyra kinyújtjuk. Derelyevágóval egy-egy kis bevágást
készítünk, amin keresztülhúzzunk a tészta végeit. Forró olajban kisütjük majd
fahéjas porcukorral meghintve tálaljuk.
Csörögefánk V.
Hozzávalók: 2 db tojás, 2
evőkanál porcukor, 2 evőkanál rum, 3 evőkanál tejföl, só, annyi Barbara
kenyérpor, hogy könnyen gyúrható tésztát kapjunk, sütéshez étolaj.
A tojássárgáját elkeverjük a
porcukorral, a sóval, a rummal, a tejföllel, és annyi Barbara kenyérporral,
hogy rugalmas tésztát kapjunk. Félórai pihentetés után vékonyra nyújtjuk,
derelyevágóval tetszés szerinti formákra vágjuk, majd forró étolajban
megsütjük. Vaníliás porcukorral meghintve tálaljuk.
Pepi fánk.
Hozzávalók: 2 dl víz, 7 dkg vaj,
17 dkg rizsliszt, 5 egész tojás, ízesítésnek kakaós porcukor.
A vizet a vajjal felforraljuk és
belekeverjük a rizslisztet. A tűzön addig keverjük, amíg a massza el nem válik
az edény falától. Ha kihűlt, egyenként belekeverjük a tojásokat. Kávéskanál
segítségével apró fánkokat szaggatunk belőle, forró étolajba. Sütés után kakaós
porcukorba hempergetjük.
Hidro fánk.
Hozzávalók: 1, 5 dl víz, 4 dkg
vaj, 7 dkg rizsliszt, 2 egész tojás, pici só, ízesítéshez barackíz, vaníliás
cukor.
Enyhén sózott vízbe belekeverjük
a vajat. Amikor a víz forr, beleszórjuk a rizslisztet, és addig keverjük, amíg
a massza az edénytől el nem válik. A tűzről levéve egyenként hozzáadjuk a
tojásokat is. A masszából vajazott tepsibe kávéskanál segítségével halmokat
rakunk, 5-6 cm távolságra egymástól. Kétórai pihentetés után meleg sütőben kb.
15 percig sütjük. A fánkokat barackízzel ragasztjuk össze, majd vaníliás
cukorral meghintve tálaljuk.
Ziti fánk.
Hozzávalók: 7dkg kristálycukor, 4
egész tojás, 1 kávéskanál rum, 10 dkg rizsliszt, 25 dkg darált dió, 25 dkg
porcukor.
A kristálycukrot habosra keverjük
a 4 tojássárgájával. Hozzá keverjük a rumot, 3 tojásfehérjéből vert habot és a
rizslisztet. Fehér papírral kibélelt tepsibe diónyi nagyságú halmokat nyomunk
ki nyomózsákból, majd lassú tűznél megsütjük. A kihűlt fánkok alját kivágjuk,
és egyet-egyet vanília krémmel összeragasztjuk. 1 db tojásfehérjéből a darált dióbélből
és a porcukorból sima mázat keverünk, és bevonjuk vele a krémmel töltött
fánkokat.
Vaníliakrém
Hozzávalók: 6 db tojás, 10 dkg
porcukor, 5 dkg rizsliszt 4 dl tej, 5 dkg kristálycukor, 2 csomag vaníliás
cukor.
A 6 db tojássárgáját habosra
keverjük a porcukorral, a rizsliszttel. Hozzáöntjük a tejet, majd gőz fölött
sűrűre főzzük. Ha már langyosra hűlt, belekeverjük a 6 db tojásfehérjéből és az
5 dkg kristálycukorból vert kemény habot.
Epres fánk.
Hozzávalók: 5 db tojás, 5
evőkanál porcukor, 5 evőkanál rizsliszt. Töltelék: tejszínhab, eper.
A porcukrot habosra keverjük az 5
tojássárgájával. Hozzáadjuk az 5 tojásfehérjéből vert kemény habot és a
rizslisztet. Tepsibe helyezett fehér papírra kb. 5 cm átmérőjű halmokat
nyomunk, majd mérsékelt tűznél megsütjük. Hidegen a belsejüket kivágjuk, és
epres tejszínhabbal megtöltjük.
Norcsi fánk.
Hozzávalók: 20 dkg Barbara
kenyérpor, 5 dkg darált dió, 4 db tojás, 2 dkg élesztő, 2 evőkanál
kristálycukor, és annyi tej, hogy közepes keménységű tésztát kapjunk, a sütéshez
étolaj, az ízesítéshez gyümölcsíz.
A kenyérporból, a tojássárgákból,
kevés langyos tejben oldott élesztőből, megfelelő mennyiségű tejjel közepes
keménységű tésztát készítünk. Amikor már a massza sima lesz, belekeverjük a 4
tojásfehérje kemény habját, és ezzel is jól kidolgozzuk. Meleg helyen kb. 1
óráig pihentetjük, majd, fél cm vastagra kinyújtjuk, és fánkszaggatóval
kiszaggatjuk. Forró étolajban megsütjük, és gyümölcsízzel tálaljuk.
Farsangi fánk.
Hozzávalók: 6 db tojássárgája, 6
dkg porcukor, 1, 5 dl tejszínhab, 30 dkg Barbara kenyérpor, kevés langyos
tejben kelesztett másfél dkg élesztő, 1 evőkanál narancslé, 1 evőkanál rum,
csipet só, sütéshez étolaj, ízesítéshez barackíz.
A tojássárgákat habosra keverjük
a porcukorral. Hozzáadjuk a tejszínhabot. A langyos tejben áztatott élesztőt, a
narancslevet, a rumot, a sót és végül a Barbara kenyérport. A masszát nagyon
jól kidolgozzuk, és meleg helyen 1 óra hosszát pihentetjük. A megkelt tésztát
rizslisztezett deszkán ujjnyi vastagra nyújtjuk, fánkszaggatóval kiszaggatjuk,
újra pihentetjük kb. 20 perc, és forró étolajban kisütjük. Egyik oldalát fedő
alatt a másik oldalát fedő nélkül sütjük. Barackízzel tálaljuk.
Farsangi fánk II.
Hozzávalók: 25 dkg Barbara
kenyérpor, 1, 5 dkg élesztő, kb. 1, 5 dl langyos tej, 3 dkg vaj, 3
tojássárgája, 1 evőkanál porcukor, 1 evőkanál rum, só, sütéshez étolaj,
ízesítéshez vaníliás porcukor.
Az élesztőt 1 dl langyos cukros
tejben megkelesztjük. A vajat habosra keverjük a tojássárgákkal, hozzáadjuk a
megmaradt langyos tejet, a rumot, a sót, a megkelt élesztőt, és végül a Barbara
kenyérport. Alaposan kidolgozzuk, és meleg helyen megkelesztjük. Kenyérporos
gyúródeszkán, ujjnyi vastagra kinyújtjuk, fánkszaggatóval kiszaggatjuk, a
tetejüket beolajozzuk, és kb. 40 percig pihentetjük. Forró olajban, először az
egyik oldalát fedő alatt, majd a másik oldalát fedő nélkül sütjük meg. Melegen
vaníliás porcukorral meghintve tálaljuk.
Farsangi fánk III.
Hozzávalók: 25 dkg Barbara
kenyérpor, 3 dkg élesztő, 1 dkg kristálycukor, só, 4 dkg vaj, 2 tojássárgája, 5
dkg vaníliás cukor, 1 evőkanál rum, 2 evőkanál narancslé és annyi tej, hogy
közepes keménységű tésztát kapjunk, Ízesítéshez folyékony gyümölcsíz, a
sütéshez étolaj.
Az élesztőt cukros langyos tejben
megkelesztjük. A Barbara kenyérporból, a sóból, a vajból, a tojássárgájából, a
vaníliás cukorból, a rumból, a narancsléből és a megkelt élesztőből közepes
keménységű tésztát gyúrunk. Ezután a tésztát meglisztezzük, letakarjuk, és
meleghelyen kb. 1 órát pihentetjük. A megkelt tésztát lisztezett gyúródeszkára
tesszük, és nyújtófával ujjnyi vastagra nyújtjuk. Fánkszaggatóval kiszaggatjuk,
és így pihentetjük 20-30 percig, majd forró étolajban pirosra sütjük. Egyik
oldalát fedő alatt, a másik oldalát fedő nélkül. Vaníliás porcukorral vagy
gyümölcsízzel ízesítjük.
Farsangi fánk IV.
Hozzávalók: 6 db tojássárgája, 6
dkg porcukor, 1, 5 dl tejszínhab, 30 dkg Barbara kenyérpor, kevés langyos
tejben kelesztett másfél dkg élesztő, 1 evőkanál étolaj, 1 evőkanál narancslé,
1 evőkanál rum, ízesítéséhez barackíz.
A tojássárgáját habosra keverjük
a porcukorral. Hozzáadjuk a tejben megkelesztett élesztőt, a narancslevet, a
rumot, a sót, és végül a Barbara kenyérport. A masszát nagyon jól kidolgozzuk,
és meleg helyen kb. 1 órát pihentetjük. A megkelt tésztát lisztezett deszkán
kinyújtjuk ujjnyi vastagra, fánkszaggatóval kiszaggatjuk, újra pihentetjük 20
percig, és forró étolajban kisütjük. Egyik oldalát fedő alatt, a másik oldalát
fedő nélkül. Vaníliás porcukorral meghintve tálaljuk.
Farsangi fánk V.
Hozzávalók: 25 dkg Barbara
kenyérpor, 1, 5 dkg élesztő, 2 db tojássárgája, annyi tej, hogy közepes
keménységű tésztát kapjunk, 5 dkg vaj, 5 dkg kristálycukor, sütéshez étolaj,
tölteléknek gyümölcsíz.
Az élesztőt cukorral édesített
tejben megkelesztjük. Összedolgozzuk a kenyérporral, a tojássárgákkal, a
kristálycukorral, és annyi langyos tejjel, hogy közepes keménységű tésztát
kapjunk. Langyos helyen megkelesztjük, majd lisztezett deszkán ujjnyi vastagra
kinyújtjuk, és fánkszaggatóval kiszaggatjuk. Minden második közepére barackízt
helyezünk, és azt egy másikkal befedve szélüket az ujjunkkal összenyomkodjuk. A
fánkokat ruhával letakarva kb. 20 percig meleg helyen pihentetjük. Forró
étolajban fedő alatt először az egyik oldalát sütjük, majd fedő nélkül a másik
oldalát sütjük meg. Melegen porcukorral meghintve tálaljuk.
Burgonyafánk I.
Hozzávalók: 25 dkg főtt áttört
burgonya, 25 dkg Barbara kenyérpor, 2 db tojássárgája, 2 dkg élesztő, kevés
tej, 1 evőkanál étolaj, só, a sütéshez étolaj.
Az élesztőt langyos tejben
megkelesztjük, majd összedolgozzuk a kenyérporral, a tojássárgákkal, sóval, és
a főtt áttört burgonyával. Annyi langyos tejjel dolgozzuk össze, hogy kelt
tészta keménységű masszát kapjunk. Lisztes deszkán ujjnyi vastagra kinyújtjuk,
fánkszaggatóval kiszúrjuk, majd 1 óra hosszat letakarva pihentetjük. Ezután
forró étolajban pirosra sütjük. Melegen tálaljuk.
Burgonyafánk II.
Hozzávalók: 8dkg vaj, 4
tojássárgája, 2 dkg élesztő, 1 kávéskanál kristálycukor, 24 dkg főtt áttört
burgonya, 28 dkg Barbara kenyérpor, kevés langyos tej, a sütéshez étolaj.
A vajat a tojássárgákkal, a
tejben áztatott élesztővel és a kristálycukorral alaposan elkeverjük.
Hozzáadjuk a főtt áttört burgonyát, és végül alaposan összedolgozzuk a Barbara
kenyérporral. Lisztezett deszkán ujjnyi vastagra kinyújtjuk, fánkszaggatóval
kiszúrjuk, és letakarva 1 órán át, pihentetjük. Pihentetés után forró étolajban
mind két oldalát pirosra sütjük.
Burgonyafánk III.
Hozzávalók: 14 dkg főtt áttört
burgonya, 20 dkg Barbara kenyérpor, 2 db tojássárgája, 2 dkg élesztő, 3 dkg vaj,
20 dkg sonka féldeci tejföl, só.
Az élesztőt kevés langyos tejben
megkelesztjük. A burgonyát eldolgozzuk a kenyérporral, a tojássárgákkal, a
vajjal, a sóval és a megkelt élesztővel. Lisztes deszkán ujjnyi vastagra
nyújtjuk, és fánkszaggatóval kiszúrjuk. A fánkok felére 20 dkg apróra vágott,
tejföllel összekevert sonkát teszünk, betakarjuk a másik felével, majd kb. 1
órán át, pihentetjük. Pihentetés után forró étolajban mindkét oldalát pirosra
sütjük.
Burgonyafánk IV.
Hozzávalók: 25 dkg főtt áttört
burgonya, 1 db tojás, 1 evőkanál étolaj, negyed mokkáskanál szódabikarbóna,
ízlés szerint só, annyi Barbara kenyérpor, hogy közepes keménységű tésztát
kapjunk, a sütéshez étolaj.
A tojást habosra keverjük,
hozzáadjuk az étolajat, a szódabikarbónát, a főtt, áttört burgonyát és végül
annyi kenyérport, hogy jól formázható tésztát kapjunk. Az étolajat
megforrósítjuk, és kávéskanállal fánkokat szaggatunk bele. Mindkét oldalát
pirosra sütjük, és melegen tálaljuk.
Palacsintatészta.
Hozzávalók: 2 db tojás, 15 dkg
rizsliszt, 3 dl tej, 1 dl szódavíz, késhegynyi só, 1 evőkanál kristálycukor,
fél dl étolaj.
A tojásokat a kristálycukorral,
sóval, a tej felével, az étolajjal és a rizsliszttel mély tálban alaposan
elkeverjük, hozzáadjuk a többi folyadékot, majd habverővel jól kidolgozzuk.
Keverés után kb. fél órát pihentetjük. Kisütés után megtöltjük.
Rakott palacsinta.
Hozzávalók: 20 db előre megsütött
palacsinta, 30 dkg darált dió, 20 dkg étcsokoládé, 30 dkg tehéntúró, 20 dkg
vaj, 50 dkg porcukor, 30 dkg barackíz, 5 dkg mazsola, 6 db tojás, 1 db citrom,
3 dl tejszín, 1 csomag vaníliás cukor.
A rakott palacsintát előre
megsütött palacsintákból rétegezve töltjük meg, soromként különböző
töltelékkel. A túrót átpasszírozzuk, és kevés olvasztott vajjal, tejszínnel,
kevés porcukorral, tojássárgájával, mazsolával, reszelt citromhéjjal és
vaníliás cukorral összekeverjük, ezután felhasználásig félre tesszük.
A darált diót kevés tejszínnel,
porcukorral, reszelt citromhéjjal összekeverjük, és felhasználásig félre
tesszük. Tűzálló tálat vajjal kikenünk. Az első palacsintát a tál aljára
helyezzük, megkenjük a már elkészített diótöltelékkel, erre egy másik
palacsintát teszünk, melyre finoman reszelt csokoládét szórunk. Ismét
palacsintát helyezünk rá, és a túrótöltelékkel kenjük meg. Ismét palacsintát
teszünk rá, és barackízzel kenünk meg. Ebben a sorrendben rétegezzük a
palacsintákat, amíg a töltelék el nem fogy. Tetejére üres palacsintát teszünk.
Mérsékelt meleg sütőben 10-15 percig sütjük. Közben tojásfehérjét porcukorral
habbá verjük, melybe barackízt is keverünk. A sütőből kivett palacsintát a
felvert tojáshabbal díszítjük, 5 percre visszatesszük a sütőbe, ezután
előmelegített tálon tálaljuk.
Diós rakott palacsinta.
Hozzávalók: 12 db palacsinta, 15
dkg darált dió, 15 dkg porcukor, fél dl tejszín, 2 evőkanál rum aroma.
A Darált diót a porcukorral
elvegyítjük, majd a tejszín hozzáadásával kb. 5 percig állandó keverés közben
megfőzzük. A tűzről levéve rum aromával ízesítjük. A palacsintákat rétegesen
helyezzük egymásra minden réteget megkenünk a töltelékkel. A felső palacsintát
díszítjük olvasztott csokoládéval.
Gesztenyés rakott palacsinta.
Hozzávalók: 8-10 db palacsinta, 25 dkg gesztenyemassza, 1
db citrom héja, 3 evőkanál rum, 1 evőkanál porcukor, 5 dkg kimagozott
meggybefőtt, 3 dl tejszín.
20 dkg gesztenyemasszát a reszelt
citromhéjjal, a rummal, a cukorral, a meggyel és 2 dl tejszínnel simára
keverjük. A palacsintákat a töltelékkel megkenjük, összehajtogatjuk, és tálra
tesszük. A tetejét a maradék tejszínből vert kemény habbal, reszelt gesztenyemasszával
és meggydarabokkal díszítjük.
Csokoládés rakott palacsinta.
Hozzávalók: 10 db palacsinta, 12
dkg darált dió, 5 evőkanál kristálycukor, 1 csomag vaníliás cukor, 5 dl tej, 5
dkg mazsola, 2 tojássárgája, 1 evőkanál rizsliszt, 10 dkg étcsokoládé, 2 dkg
vaj, ½ dl rum, 1 evőkanál kakaó.
A darált diót a vaníliás cukorral
és 2 evőkanál kristálycukorral összekeverjük, majd 2 dl tejjel felfőzzük. Az
így elkészített töltelékkel megtöltjük a palacsintákat. A csokoládéöntethez a
két tojássárgáját, a maradék kristálycukrot, a kakaót, a rizslisztet, az
olvasztott csokoládét, a tejjel összekeverjük, majd vízgőz fölött sűrűre
főzzük. A diókrémmel töltött, negyedére összehajtott palacsintákat üvegtálra
helyezzük, majd csokoládé öntettel leöntjük.
Vaníliás rakott palacsinta.
Hozzávalók: 8-10 db palacsinta, 3
dkg vaj, 3 dkg rizsliszt, 3 dl tej, 2 evőkanál porcukor, 1 csomag vaníliás
cukor.
A rizslisztet a tejjel sűrűre
főzzük. A vajat a porcukorral és a vaníliás cukorral habosra keverjük, majd a
péppel összevegyítjük. Az így elkészített krémmel megtöltött palacsintákat
meleg tálra helyezzük, és porcukorral meghintjük.
Habos rakott palacsinta.
Hozzávalók: 12 db palacsinta, 15
dkg cukros darált dió, 2 csomag vaníliás cukor, 4 evőkanál baracklekvár, 3 db
tojásfehérje, 10 dkg kristálycukor, citromlé.
A palacsintákat tűzálló tálba,
felváltva diós cukorral és baracklekvárral rétegezve lerakjuk. A tojások
fehérjét habnak felverjük, hozzáadjuk a kristálycukrot, két evőkanál
baracklekvárt, néhány csepp citromlevet, majd a palacsintákra öntjük.
Fogyasztás előtt 10-15 perccel, közepesen meleg sütőben sütjük addig, amíg a
teteje világos barna nem lesz. Melegen tálaljuk.
Diós rakott palacsinta.
Hozzávalók: 15 db palacsinta, 20
dkg darált dió, 15 dkg porcukor, 4 dl tej, 5 dkg vaj, 4 evőkanál rizsliszt, 1
db tojássárgája, 2 db tojásfehérje, 1 csomag vaníliás cukor, 10 dkg
kristálycukor, 5 dkg csokoládé reszelék.
A palacsintákat cukros darált
dióval megtöltjük, és jénai tálba szorosan egymás mellé helyezzük, majd
leöntjük a következő öntettel. A tejet elkeverjük a rizsliszttel, és gőz fölött
sűrűre főzzük. A tűzről levéve belekeverjük a vajat, a kristály és vaníliás
cukorral összekevert tojássárgáját. Végül óvatosan hozzá keverjük a tojások
kemény habját, leöntjük vele a palacsintákat, és fogyasztás előtt kb. 15
perccel közepes meleg sütőbe tesszük. A sütőből kivéve a tetejét csokoládé
reszelékkel díszítjük.
Almás rakott palacsinta.
Hozzávalók: 12 db palacsinta 3
nagy savanyú alma, kristálycukor, 1 db citrom reszelt héja, 2 db tojásfehérje,
2 evőkanál kristálycukor, 5 dkg Ráma margarin.
Két almát megreszeljük, majd a
margarin és a kristálycukor hozzáadásával puhára pároljuk. Kivajazott kerek
jénai tálba tesszük a palacsintákat rétegezve az alma töltelékkel. A 2db
tojásfehérjéből és a 2 evőkanál kristálycukorból kemény habot verünk, amit
reszelt citromhéjjal ízesítünk. A felső palacsintára kenjük ezt a habot, és
almakarikákkal díszítjük. Közepes meleg sütőben addig sütjük, míg a hab
rózsaszínű nem lesz.
Túrós rakott palacsinta.
Hozzávalók: 12 db palacsinta, 25
dkg tehéntúró, 2dbtojás,2 evőkanál tejföl, 1 db citrom reszelt héja, 7 dkg
kristálycukor, 1 csomag vaníliás cukor.
A túrót áttörjük hozzákeverjük a
tojássárgákat, 1 evőkanál tejfölt, a kristálycukrot, a reszelt citromhéjat, és
a tojások keményre vert habját. Az így elkészített töltelékkel megtöltjük a
palacsintákat, vajazott jénai tálba helyezzük, a tetejére 1 evőkanál tejfölt
csepegtetünk, és kb. 15 percre forró sütőbe tesszük. Tálalás előtt vaníliás
porcukorral meghintjük.
Krémes rakott palacsinta.
Hozzávaló: 12 db palacsinta, 5
dkg vaj, 5 evőkanál kakaó, 5 evőkanál kristálycukor, 3 evőkanál tej, 1, 5 dl
tejszínhab.
A vajból, a kakaóból, a
kristálycukorból és a tejből lassú tűzön sűrű krémet főzünk. A palacsinták közé
csokoládékrémet kenunk, majd a tetejét tejszínhabbal díszítjük.
Citromos rakott palacsinta.
Hozzávalók: 12 db palacsinta, 3
dkg vaj, 3 dkg rizsliszt, 3 dl tej, 1 db citrom reszelt héja, és leve, 1
evőkanál citromszörp, 2 evőkanál porcukor.
A rizslisztet a tejjel sűrűre
főzzük, majd a tűzről levéve hozzávegyítjük a habos cukros vajat, a citrom
levét és héját. A palacsintákat megtöltjük az így elkészített krémmel, és
porcukorral meghintve tálaljuk.
Meggyes rakott palacsinta.
Hozzávalók: 10 db palacsinta, 30
dkg meggydzsem, 15 dkg darált dió,1/2 dl rum, 1 csomag mazsola, 4 db
tojásfehérje, 4 evőkanál porcukor, 15-20 szem kimagozott meggy.
A frissen megsütött palacsintákat
egy kerek jénai tálba a következő módon rakjuk le. Az alsó palacsintát vékonyan
megkenjük meggydzsemmel, és meghintjük cukros dióval. Minden második
palacsintára néhány szem rumba áztatott mazsolát rakunk. A négy tojásfehérjét
kemény habbá verjük a porcukorral, majd a palacsinták tetejére kenjük.
Meggyszemekkel díszítjük, és mérsékelten meleg sütőben 15 percig világos
barnára sütjük.
Vajas palacsinta.
Hozzávalók: 4 db tojás, 5 dkg
vaj, 12 dkg rizsliszt, 2, 5 dl tej, só, 10 dkg vaníliás cukor.
A vajat habosra keverjük,
hozzáadjuk a tojássárgákat, a rizslisztet, sót, 2 dkg vaníliás cukrot, a tejjel
lassanként elkeverjük. A tojásfehérjéből kemény habot verünk, majd könnyedén a
masszához keverjük. A palacsintáknak csak egyik oldalát sütjük meg. Ha már
rózsaszínűre sült, egy kerek tálra csúsztatjuk a kisütött felével lefelé,
vaníliás cukorral megszórjuk, s a következő kisült palacsintát rácsúsztatjuk.
Így folytatjuk felváltva, amíg a palacsinták mind kisülnek. A legutolsót
megfordítva borítjuk a palacsintákra. Forrón vaníliás cukorral meghintve
tálaljuk.
Almás palacsinta.
Hozzávalók: 20 dkg rizsliszt, 2
db tojás, 3 dl tej, 2 evőkanál étolaj, só, 1-2 dl szódavíz, fél kg alma, 1
csomag vaníliás cukor.
A palacsintatészta elkészítése
után meghámozzuk az almát, apró szeletekre vágjuk, majd hozzákeverjük a
masszához. A kisütött palacsintákat kettőbe hajtjuk, és vaníliás porcukorral
meghintjük.
Almás palacsinta II.
Hozzávalók: 15 dkg rizsliszt, 2
tojás, 2 dl tej, 1 evőkanál étolaj, 1 dl szódavíz, só, 1 evőkanál
kristálycukor, 2 db alma.
A két tojásfehérje kivételével a
palacsintatésztát elkészítjük. A két tojásfehérjét kemény habbá verjük, majd
lazán a masszához keverjük. Az almát meghámozzuk, lereszeljük, és ezt is a
masszához adjuk. Kisütés után tetszés szerinti formára hajtogatjuk, és fahéjas
porcukorral meghintjük.
Almás palacsinta III.
Hozzávalók: 13 dkg rizsliszt, 7
dkg darált dió, 2 db tojás, 2 dl tej, 1 dl szódavíz, 2 evőkanál étolaj, só, 1
csomag vaníliás cukor, 1 evőkanál kristálycukor, 2 db alma.
Az almát meghámozzuk, nagy lyukú
reszelőn megreszeljük, és a levétől kicsavarjuk. A masszát csomómentesre
keverjük, majd hozzávegyítjük a reszelt almát. Sütés után összehajtogatjuk.
Kakaós palacsinta.
Hozzávalók: 18 dkg rizsliszt, 2
dkg kakaó, 2 db tojás, 2 dl tej, 1 dl szódavíz, 2 evőkanál kakaó, 2 evőkanál
kristálycukor, só.
Töltelék; csokoládémártás: 2 dl
tej, 1 tojássárgája, 2, 5 dkg kristálycukor, 1 evőkanál rizsliszt, 1 csomag
vaníliás cukor, 0, 5 dkg vaj, 1 dkg kakaó.
A tojássárgáját fél dl tejjel, a
kristálycukorral, a rizsliszttel, és a kakaóval elkeverjük. A maradék tejet a
vaníliás cukorral felforraljuk, és forrón a tojássárgájához öntjük. Folyamatosan
keverve addig főzzük, amíg sűrű nem lesz. A tűzről levéve, beletesszük a vajat,
és ezzel fényesre keverjük. A palacsintához való anyagokból sima, csomómentes
masszát készítünk. Sütés után a palacsintákat csokoládémártással töltjük meg.
Mákos palacsinta.
Hozzávalók: 2 db tojás, 10 dkg
rizsliszt, 5 dkg darált mák, 3 dl tej, 1 dl szódavíz, só, 1 evőkanál
kristálycukor, 1 db citrom reszelt héja, 3 evőkanál étolaj.
A hozzávalókat habverővel
alaposan összekeverjük, és kb. 1 óra hosszat állni hagyjuk. Sütés után a
palacsintákat háromszögletűre hajtogatjuk, majd vaníliás porcukorral
meghintjük.
Diós palacsinta.
Hozzávalók: 2 db tojás, 8 dkg
rizsliszt, 8 dkg darált dió, 3 dl tej, 1 dl szódavíz, só, 1 evőkanál
kristálycukor, 1 csomag vaníliás cukor, 2 evőkanál étolaj.
A két tojást a kristálycukorral
és a vaníliás cukorral habosra keverjük. Hozzáadjuk a többi anyagot, majd a
habverővel simára kevert masszát kb. 1 óra hosszat állni hagyjuk. A kisült
palacsintákat összehajtogatjuk, majd cukrozott darált dióval vagy barackízzel
ízesítjük.
Túrós meggygombóc.
Hozzávalók: 25 dkg tehéntúró, 1
dl tejföl, 2 db tojás, 30 dkg Emese kenyérpor, 30 dkg meggy, 5 dkg
kristálycukor, 5 dkg vaj, 20 dkg darált dió, pici só.
A túrót, a tejfölt, a tojásokat,
a sót, és a kenyérport eldolgozzuk. Rizslisztezett deszkán fél cm vastagra
kinyújtjuk, kockára vágjuk, és megtöltjük kimagozott meggyel. Forró, sós vízben
megfőzzük, majd darált dióba forgatva tálaljuk.
Juhtúrós kukoricagombóc.
Hozzávalók: 30 dkg kukoricaliszt,
4 db tojás, 30 dkg juhtúró, 3 evőkanál darált dió, 2 dl tejföl, 5 dkg vaj, pici
só, 2 evőkanál zsír.
A juhtúrót a vajjal és a tojások
sárgájával habosra keverjük. Hozzáadjuk a sót, a kukoricalisztet és a tojások
fehérjéből vert kemény habot. Gombócokat formálunk, majd sós vízben megfőzzük.
Zsemlemorzsába megforgatva tejföllel leöntve tálaljuk.
Túrógombóc.
Hozzávalók: 25 dkg tehéntúró, 4 evőkanál kukoricadara, 1
db tojás, darált dió, 2 evőkanál étolaj, ízesítéshez porcukor és fahéj.
A tehéntúrót villával
összetörjük, belekeverjük a tojást és a kukoricadarát. Vizes kézzel gombócokat
formálunk, majd forrásban lévő sós vízben megfőzzük. A gombócokat
Darált dióban meghempergetjük.
Fahéjas porcukorral tálaljuk.
Túró kifli.
Hozzávalók: 20 dkg vaj, 20 dkg
Barbara kenyérpor, 20 dkg tehéntúró, 1 evőkanál porcukor, csipetnyi só, lekvár.
Az anyagokat alaposan
összedolgozzuk Rizslisztezett deszkán, fél cm vékonyra kinyújtjuk,
háromszögekre vádjuk, lekvárral megkenjük, és kiflinek felsodorjuk. Forró
sütőben sütjük, és még melegen vaníliás porcukorban megforgatjuk.
Túrós kifli.
Hozzávalók: 14 dkg tehéntúró, 14
dkg Barbara kenyérpor, 14 dkg vaj, 1 tojássárgája, só, 1 kávéskanál porcukor.
Az anyagokat alaposan
összegyúrjuk, gyúródeszkán háromszor kinyújtjuk, közben 15 percig pihentetjük.
Kifliket formálunk belőle, vajjal kikent tepsibe helyezzük, tojással bekenjük,
és forró sütőben szép pirosra sütjük.
Túró rúd.
Hozzávalók: 4 evőkanál tehéntúró,
3 evőkanál tejföl, 1 egész tojás, 2 dkg élesztő, 1 db citrom reszelt héja, és
annyi Barbara kenyérpor, hogy jól formázható tésztát kapjunk.
A tehéntúrót eldolgozzuk a
tojással, a reszelt citromhéjjal, az élesztővel, amit 1 evőkanál tejben oldunk
fel, és annyi kenyérporral, hogy jól formázható tésztát kapjunk. Kis rudakat
formálunk belőle, majd 15 percig pihentetjük. Pihentetés után forró étolajban
kisütjük. Vaníliás cukorral meghintve tálaljuk.
Túrófánk.
Hozzávalók: 25 dkg tehéntúró, 2
db tojás, 3 dkg Barbara kenyérpor, 3 dkg zsemlemorzsa, csipetnyi só, a
panírozáshoz zsemlemorzsa.
A tehéntúrót összetörjük,
kikeverjük a tojássárgákkal, a sóval, a kenyérporral, és a zsemlemorzsával. A
tojásfehérjét kemény habbá verjük, amit szintén a masszához keverünk.
Gyúródeszkán szétlapítjuk, és hosszúkás formákra vádjuk fel. Zsemlemorzsában
megforgatjuk, és bő forró étolajban pirosra sütjük. Porcukorral tálaljuk.
Túróperec.
Hozzávalók: 20 dkg tehéntúró, 20
dkg Barbara kenyérpor, 3 db tojássárgája, 5 dkg vaj, 1 dkg élesztő, késhegynyi
só, a sütéshez étolaj.
A tojássárgákat habosra keverjük
a vajjal. Az élesztőt 1 evőkanál tejben feloldjuk. Az anyagokat gyúródeszkán
alaposa kidolgozzuk, és 30 percig pihentetjük. Pihentetés után 1 cm vastagra
kinyújtjuk, fánk szaggatóval kiszaggatjuk, és közepét pici pogácsaszaggatóval
kiszúrjuk. Meleg étolajban mindkét oldalát megsütjük.
Tejfölös túrógaluska.
Hozzávalók: 25 dkg tehéntúró, 2
egész tojás, 3 evőkanál Barbara kenyérpor, 1 dl tejföl, 1 dkg vaj, pici só.
A tehéntúrót összekeverjük a
tojásokkal, majd hozzáadjuk a kenyérport és a sót. Az így elkészült masszából
evőkanállal galuskákat szaggatunk forrásba lévő vízbe. Miután a galuskák a víz
tetejére kerülnek kiszedjük, tálba tesszük, és tejföllel meglocsoljuk.
Túrós burgonyakrém.
Hozzávalók: 10 dkg tehéntúró, 1
mokkáskanál só, 1 dl kefir, 1 nagy főtt áttört burgonya.
A burgonyát simára keverjük a
tehéntúróval, a sóval, és a kefirrel. A túrós burgonyakrém szendvicsek
készítéséhez kiválóan alkalmas.
Szilvás gombóc.
Hozzávalók: 30 dkg főtt áttört
burgonya, 20 dkg Barbara kényérpor,1 db tojás, tölteléknek szilva a tetejére 15
dkg cukros darált dió.
A főtt burgonyát alaposan
összetörjük, hozzáadjuk a kenyérport, a tojást és a sót. Rizslisztezett
gyúródeszkán ujjnyi vastagra nyújtjuk, négyzet alakúra vágjuk, és kimagvalt
szilvát helyezünk a közepébe. Gombócokat formálunk, és sós vízben megfőzzük.
Darált cukros dióval tálaljuk.
Baracklekváros burgonyás rúd.
Hozzávalók: 20 dkg Barbara
kenyérpor, 30 dkg burgonya 1 db tojás, 1 dkg vaj, 10 dkg zsemlemorzsa, 2
evőkanál étolaj, ízesítésnek baracklekvár és porcukor.
A burgonyát sós vízben megfőzzük,
alaposan áttörjük. Hozzáadjuk a kenyérport, a vajat és a tojást. Rizslisztezett
deszkán rudakat sodrunk belőle, és sós forró vízben megfőzzük. A zsemlemorzsát
étolajban megpirítjuk, majd a hideg vízzel leöblített rudakat a pirított
zsemlemorzsával alaposan összekeverjük, és barackízzel, porcukorral meghintve
tálaljuk.
Sajtos burgonyagombóc.
Hozzávalók: 50 dkg burgonya, 1 db
tojás, 15 dkg Barbara kenyérpor, 10 dkg reszelt sajt, 1 evőkanál étolaj, só,
késhegynyi őrölt bors.
A burgonyát héjéban megfőzzük,
meghámozzuk, és alaposan összetörjük. Hozzáadjuk a tojásokat, a kenyérport,
majd sóval és borssal ízesítjük. Dió nagyságú gombócokat formálunk a masszából,
amit forró sós vízben főzünk meg. Ha a gombócok a víz tetejére jöttek, még 5
percig főzzük, azután a szűrőkanállal kiszedjük, lecsepegtetjük a vizet róla,
és vajazott jénai tálba helyezzük. Reszelt sajttal meghintjük, és forró sütőben
addig sütjük ameddig a sajt el nem olvad.
Lepcsi.
Hozzávalók: 50 dkg nyers
burgonya, 15 dkg Barbara kenyérpor, só, a sütéshez étolaj,
A nyers burgonyát meghámozzuk, és
apró lyukú reszelőn lereszeljük. Hozzáadjuk a kenyérport, és ízlés szerint sót.
Palacsintasütőben étolajat forrósítunk, majd 1 erőkanálnyit a masszából
szétlapítunk benne, és mindkét oldalát a palacsintához hasonlóan pirosra
sütjük.
Tacsi.
Hozzávalók: 30 dkg nyers
burgonya, 20 dkg főtt burgonya, fél tojás, só és bors, a sütéshez étolaj.
A nyers burgonyát apró lyukú
reszelőn lereszeljük, és a levétől alaposan kinyomkodjuk. Összekeverjük a főtt
áttört burgonyával, a tojással, a sóval és a borssal. A masszából palacsintákat
formálunk, és étolajban megsütjük.
Burgonyalabdák.
Hozzávalók: 2 db nyers burgonya,
1 egész tojás, 1 kis fej hagyma, 1 evőkanál rizsliszt, zöldpetrezselyem, ízlés
szerint só és bors, a sütéshez étolaj.
A nyers burgonyát meghámozzuk,
megreszeljük, és konyharuhára téve megszárítjuk. 1 evőkanál étolajban
megpirítjuk a hagymát, hozzáöntjük a burgonyához, elkeverjük a tojássárgájával,
a rizsliszttel, a zöldpetrezselyemmel és végül a tojásfehérje kemény habjával.
Ízlés szerint sóval, borssal ízesítjük. Zsírozott evőkanállal forró étolajba
fánkokat szaggatunk, és mind két oldalát világos barnára sütjük.
Reszelt burgonyás palacsinta.
Hozzávalók: 50 dkg nyers
burgonya, 1 dl tejföl, 3 evőkanál Barbara kenyérpor 1 db tojás, 1 pici hagyma,
só, étolaj a kisütéshez.
A nyers burgonyát lereszeljük.
Hozzáadjuk a tojást, a tejfölt, a reszelt hagymát, a kenyérport, és sóval
ízesítjük. Serpenyőben étolajat forrósítunk, majd evőkanállal halmokat teszünk
bele, elsimítjuk és mindkét oldalát piros ropogósra sütjük. Melegen tálaljuk.
Burgonyapecsenye.
Hozzávalók: 4 db
nyers burgonya, 2 evőkanál rizsliszt, 4 evőkanál tej, 3 db tojás, só, bors,
petrezselyemzöld, a sütéshez étolaj.
A nyers burgonyát megreszeljük,
levét kinyomkodjuk, belekeverjük a rizslisztet, a tejet, a tojássárgákat, az
apróra vágott petrezselyemzöldet, majd sóval és borssal ízesítjük. A
tojásfehérjét kemény habbá verjük, és könnyedén a masszához keverjük. Mély
edényben olajat forrósítunk, evőkanállal halmokat szaggatunk bele, és mindkét
oldalát pirosra sütjük. Bármilyen főzelékhez nagyon jó.
Tócsi.
Hozzávalók: 5 db
nyers burgonya, 2 tojás, 1 evőkanál Barbara kenyérpor, kevés petrezselyemzöld,
1 db vöröshagyma, só, bors, a sütéshez étolaj.
A nyers burgonyát
maghámozzuk, és apró lyukú reszelőn lereszeljük. Hozzáadjuk a tojásokat, a
kenyérport, az apróra vágott hagymát, petrezselyemzöldet, majd sóval, borssal
ízesítjük. A palacsintasütőben étolajat forrósítunk, egy-egy merőkanálnyit
teszünk bel, amit villával szétlapítunk, és mindkét oldalát pirosra sütjük.
Savanyú káposztás burgonyás szelet.
Hozzávalók: 1 kg
nyers burgonya, 20 dkg Barbara kenyérpor, maréknyi savanyú káposzta, só,
étolaj.
A nyers
burgonyát meghámozzuk, megreszeljük, belekeverjük a kenyérport, sót és a
savanyú káposztát. Kisebb tepsit beolajozunk, beletesszük a masszát,
egyenletesen szétsimítjuk, majd forró sütőben ropogósra sütjük. Kockára
felszeletelve, melegen tálaljuk.
Sztapacska.
Hozzávalók: 50
dkg nyers burgonya, 1 db tojás, 3 evőkanál étolaj, 25 dkg Barbara kenyérpor, 10
dkg juhtúró, 2-3 evőkanál tejföl.
A burgonyát
meghámozzuk, és nyersen lereszeljük. Hozzákeverünk 1 kanál étolajat, 1 egész
tojást, és annyi kenyérport, hogy galuska keménységű masszát kapjunk. Forrásban
lévő sós vízbe apró galuskákat szaggatunk, és kb. 15 percig főzzük. Ha a vízből
kiszedjük, langyos vízzel leöblítjük, és forró étolajba tesszük. A juhtúróval
összekeverjük, majd tejfölt teszünk a tetejére. Készíthetjük túró helyett
pirított savanyú apró káposztával, vagy paprikás hagymával.
Sajtos burgonyás lángos.
Hozzávalók: 20
dkg Barbara kenyérpor, 40 dkg burgonya, 10 dkg reszelt sajt, 1 db tojás, só,
étolaj.
A burgonyát
héjában megfőzzük, megtisztítjuk, és alaposan összetörjük. Belekeverjük a
reszelt sajtot, a Barbara kenyérport, a tojást, sóval ízesítjük, majd tojásnyi
gombócokat formálunk belőle. Palacsintasütőben étolajat forrósítunk és a
tenyerünkkel szétlapított lángosokat mindkét oldalán megsütjük.
Burgonyás lángos I.
Hozzávalók: 1 dl
langyos tej, 1 evőkanál étolaj, 2 dkg élesztő, 1 kávéskanál só, 1 db tojás, 25
dkg Barbara kenyérpor, 25 dkg főtt áttört burgonya, étolaj.
Az élesztőt
kevés langyos tejben megkelesztjük. A burgonyát alaposan összetörjük a
megmaradt langyos tej hozzáadásával. Belekeverjük a kenyérport, a sót, a
tojást, és végül az étolajjal közepes keménységű tésztát gyúrunk.
Rizslisztezett deszkán félujjnyi vastagra kinyújtjuk, és a fánkszaggatóval
kiszaggatjuk. Meleg helyen kb. 1 órán át, pihentetjük, majd forró étolajban
mind két oldalát pirosra sütjük.
Burgonya lángos II.
Hozzávalók: 25
dkg Barbara kenyérpor, 13 dkg főtt áttört burgonya1 dkg élesztő, 1 dl tej, fél
dkg kristálycukor, só, sütéshez étolaj.
Cukros langyos
tejben az élesztőt megkelesztjük. A burgonyát megfőzzük alaposan összetörjük és
megsózzuk. Hozzáadjuk a kenyérport, majd az élesztős tejjel félkemény tésztát
dagasztunk. Meleg helyen kb. 1 órát pihentetjük. Olajos kézzel kis cipókat
formálunk, és 10-15 percig még kelni hagyjuk. Ezután a cipókat laposra húzzuk,
és forró étolajban mindkét oldalukat aranysárgára sütjük.
Káposztás lángos.
Az előző recept
alapján elkészített lángos tésztájába néhány evőkanál pirított káposztát
keverünk, és törött borssal ízesítjük.
Lángos I.
Hozzávalók: 25
dkg Barbara kenyérpor, 1 dkg élesztő, 1 csapott mokkáskanál só, 1 evőkanál
étolaj, 1 db tojássárgája, annyi tejfel, hogy közepes keménységű tésztát
kapjunk, a sütéshez étolaj.
Az élesztőt
elmorzsoljuk a kenyérporral. Hozzáadjuk a tojássárgáját, a sót, a tejfölt, majd
étolajjal alaposan kidolgozzuk. A masszát hűtőszekrénybe tesszük, és másnap
lángosokat formálunk belőle forró étolajban, megsütjük.
Lángos II.
Hozzávalók: 30
dkg Barbara kenyérpor, 1 dkg élesztő, só, langyos víz, a sütéshez étolaj.
Az élesztőt 1 dl
langyos vízbe téve feloldjuk, és 1 evőkanál kenyérport hozzákeverve kovászt
készítünk. A kenyérport meleg tálba helyezzük, megsózzuk, beleöntjük a kovászt,
és langyos vízzel galuska keménységű tésztát készítünk. Kb. 1 órán át
pihentetjük, majd vizes kézzel gombócokat szakítunk ki a masszából, és tenyérnyi
nagyságúra formázzuk. Forró étolajban mindkét oldalát ropogósra sütjük.
Lángos III.
Hozzávalók: 20
dkg Barbara kenyérpor, 1, 5 dkg élesztő, 1 db főtt áttört burgonya, 1 evőkanál
étolaj, só, langyos tej, sütéshez étolaj.
Az élesztőt
kevés langyos tejben, csipetnyi cukorral megkelesztjük. A kenyérport mély tálba
tesszük, beleöntjük a megkelt kovászt, a burgonyát, sót, az étolajat, a langyos
tejjel közepes keménységű tésztát dagasztunk. A tetejét kenyérporral
meghintjük, letakarjuk, és meleg helyen 1 órát pihentetjük. Ha a tészta
megkelt, palacsintasütőben étolajat forrósítunk. A tésztát tenyérnyi darabokra
kihúzzuk, és forró, étolajban mindkét oldalát pirosra sütjük. Az egyik oldalát
fedő alatt, a másik oldalát fedő nélkül sütjük.
Burgonyapuding.
Hozzávalók: 50
dkg nyers burgonya, 3 db tojás, 3 evőkanál tejföl, 5 dkg vaj, só, rizsliszt, a
forma belisztezéséhez.
A burgonyát
meghámozzuk lereszeljük. Beletesszük a 3 tojássárgáját, a tejfölt és a sót. A
tojások fehérjéből kemény habot verünk, amit óvatosan a masszához keverünk.
Pudingformát vajjal kikenjük beszórjuk a rizsliszttel, beletesszük a
pudingmasszát, és gőzbe állítva kb. 40 percig sütjük.
Burgonyafelfújt.
Hozzávalók: 25
dkg burgonya, 4 db tojás, 10 dkg vaj, 5 dkg trappista sajt, rizsliszt a forma
belisztezéséhez.
A burgonyát
megfőzzük, alaposan összetörjük, elkeverjük a 6 dkg vajjal és a 4
tojássárgájával. A 4 tojásfehérjéből kemény habot verünk, majd könnyedén
hozzákeverjük a masszához. Vajjal kikent, rizsliszttel beszórt formába 40
percig gőzben főzzük, vagy sütjük. Tálaláskor 4 dkg olvasztott vajjal leöntjük,
és a tetejére trappista sajtot szórunk.
Burgonyafelfújt sonkával.
Hozzávalók: 30
dkg burgonya, 6 db tojás, 10 dkg vaj, 25 dkg sonka, 6 dkg trappista sajt, só,
rizsliszt a forma beszórásához.
6 dkg vajat keverjünk habosra a
tojássárgákkal. Hozzáadjuk a főtt áttört burgonyát, a pici hosszúkás szeletekre
összevágott sonkát, végül a tojások keményre vert habját. Vajjal kikent,
rizsliszttel beszórt formába 40 percig gőzben főzzük, vagy sütjük. Tálaláskor 4
dkg olvasztott vajjal leöntjük, és 6 dkg reszelt trappista sajttal megszórjuk.
Burgonyás omlett.
Hozzávalók: 15
dkg burgonya, 10 dkg vaj, 10 dkg reszelt sajt, 4 db tojás, 2 evőkanál
rizsliszt, ízlés szerint só, törött bors, 1 evőkanál étolaj.
A tojások
sárgáját habosra keverjük a vajjal, hozzáadjuk a főtt áttört burgonyát és a
rizslisztet. Sóval, borssal ízesítjük. A tojások fehérjéből vert kemény habot
óvatosan a burgonyás masszához keverjük. Zsírozott tepsibe öntve, közepes meleg
sütőben világosra sütjük. Sütés után reszelt sajttal megszórjuk a tetejét,
összegöngyöljük és felszeleteljük. Tálalhatjuk többféle mártással.
Burgonyalepény.
Hozzávalók: 30
dkg burgonya, 2 evőkanál rizsliszt,2 tojás, 2 dkg vaj, 2 dl tejföl, só.
A főtt burgonyát
alaposan összetörjük. A vajat habosra keverjük a tojások sárgájával. Hozzáadjuk
a tejfölt és a tojások keményre vert habját. Sóval ízesítjük. Vajazott és
rizsliszttel beszórt tepsibe téve közepesen meleg sütőben sárgára sütjük. A
lepényt tálalhatjuk hagymás gombával vagy csirkemájjal.
Burgonyagombóc.
Hozzávalók: 4 db
burgonya, 3 dkg vaj, 1 db tojás, só, 1 db tojássárgája, és Barbara kenyérpor és
zsemlemorzsa.
A burgonyát
megfőzzük, alaposan összetörjük, sózzuk. Belekeverjük a vajat, a tojásokat és
annyi kenyérport, hogy kemény masszát kapjunk. Apró gombócokat formálunk
belőle, bepanírozzuk, és forró étolajban kisütjük. Bármilyen húshoz vagy
mártáshoz kiválóan megfelel.
Burgonyás kifli.
Hozzávalók: 4-5
db burgonya, 2, 5 dl Barbara kenyérpor 1 db tojás só, 2 evőkanál étolaj, 2
evőkanál tejföl. A panírozáshoz 2 db tojás, kenyérpor és zsemlemorzsa.
A burgonyát
megfőzzük, és alaposan összetörjük. Hozzáadjuk az étolajat, a kenyérport, a
tejfölt, a tojást, és végül sóval ízesítjük. Ha már jól összekevertük kifliket
formálunk belőle, tojásba, kenyérporba, és zsemlemorzsába mártjuk majd forró
étolajban pirosra, sütjük.
Párizsi burgonya.
Hozzávalók: 4-5
db burgonya, 2 db tojás, 15 dkg rizsliszt, a sütéshez étolaj.
A burgonyát
megmossuk, és sós vízben megfőzzük. Héjától megtisztítjuk vékony karikákra,
felvágjuk, majd bepanírozzuk. Forró étolajban mindkét oldalát pirosra sütjük.
Húsok mellé köretnek tálaljuk.
Töltött burgonya.
Hozzávalók: 7-8
db burgonya, 1 dl tejföl, kevés vöröshagyma, 1 kávéskanálzsír, 1 mokkáskanál
pirospaprika, só, ételízesítők, 20 dk g sertéscomb.
A sertéscombot
megdaráljuk, és pörköltöt készítünk belőle. A burgonyát meghámozzuk,
mindegyiknek a közepét kivájjuk, majd töltelékkel megtöltjük. Egy jénai tálat
bezsírozunk, kibéleljük a kivájt burgonyaforgáccsal, rárakjuk a töltött
burgonyákat, burgonyaszeletekkel betakarjuk, és sütőben kb. 1 óra alatt készre
sütjük. Tejfölös szafttal megöntözzük, visszatéve a sütőbe a tetejét még néhány
percig pirítjuk.
Sajtos töltött burgonya.
Hozzávalók: 8 db
burgonya, 15 dkg reszelt sajt, 2 db tojás, 1 dl tejföl, só, törött bors,
petrezselyemzöld.
A burgonyát
meghámozzuk, és egészben megfőzzük. A kihűlt burgonyákat hosszába kettévágjuk,
és mindegyiknek a közepét kiskanállal kiszedjük. A két tojást keményre
megfőzzük, majd apró kockákra vágjuk össze. Ezt összekeverjük a tejföllel, a
borssal, sóval, petrezselyemzölddel és 7 dkg reszelt sajttal. Az így
elkészített töltelékkel megtöltjük a burgonyákat, majd vajjal kikent jénai
tálba tesszük. A megmaradt sajtot a tetejére szórjuk, és forró sütőben kb. 15
percig sütjük.
Sajttal töltött burgonya.
Hozzávalók: 1 kg
burgonya, 2 dl tejföl, 10 dkg reszelt sajt, 2 tojás, 2 evőkanál zsír, só.
A burgonyát
megmossuk, héjában megfőzzük, ha kihűlt meghámozzuk, és mindegyiknek a közepét
kivágjuk. A kivájt burgonyát összetörjük, elkeverjük a tojásokkal, a tejföllel,
a fele reszelt sajttal és sóval. Ezzel a töltelékkel megtöltjük a burgonyákat,
majd bezsírozott jénai tálba tesszük. A tetejét meghintjük reszelt sajttal, és
meleg sütőben jól átforrósítjuk.
Csirkemellel töltött burgonya.
Hozzávalók: 8 db
burgonya, 2 db csirkemell, kis fej vöröshagyma, 1 dl tejföl, fél evőkanál zsír,
1 mokkáskanál pirospaprika, só.
A burgonyát
megmossuk és megfőzzük. A csirkemellekből pörköltet készítünk a fűszerekkel,
majd ledaráljuk. A burgonyát héjától megtisztítjuk, és a közepét kifúrjuk.
Töltelékkel megtöltjük, majd tetejét tejföllel meglocsoljuk, lés forró sütőben
pirosra sütjük.
Rizses töltött burgonya.
Hozzávalók: 8 db
burgonya, 15-20 dkg sertéshús, 2 dkg vaj, 3 dkg párolt rizs, 2 evőkanál víz,
só.
A sertéshúst
ledaráljuk, a rizst megpároljuk, és a kettőt összekeverjük. A burgonyát
meghámozzuk, karalábéfúróval a közepét kivájjuk, megmossuk és az előkészített
töltelékkel, megtöltjük. A burgonyákat bezsírozott jénai tálba tesszük, a
kivájt kockákat is közérakjuk, megsózzuk, húslevet öntünk rá, és puhára főzzük.
Tálalás előtt zöldpetrezselyemmel díszítjük.
Tejszínes töltött burgonya.
Hozzávalók: 25
dkg darált pulykamell, 4 dkg párolt rizs, 1 db tojás, 8-9 db burgonya, só,
bors, ételízesítő, 2 dkg vaj, 1 kávéskanál rizsliszt, 1, 5 dl tejszín,
petrezselyemzöld.
A darált
pulykamellet összekeverjük a párolt rizzsel, a tojással és a fűszerekkel. A
burgonyát meghámozzuk, a közepét kivájjuk, és az elkészített töltelékkel
megtöltjük. Lábasba tesszük a kivájt burgonyadarabkákkal együtt, felengedjük
húslével vagy vízzel, megsózzuk, és puhára főzzük. 2 dkg vajból és a
rizslisztből rántást készítünk, felengedjük a tejszínnel. Ezt ráöntjük a
burgonyákra, még néhány percig főzzük. Petrezselyemzölddel díszítve tálaljuk.
Tojással töltött paradicsomos burgonya.
Hozzávalók: 10
db burgonya, 1 evőkanál zsír, 1 dl tejföl, 4 db tojás, 1 l paradicsomlé, só,
cukor.
A burgonyákat
meghámozzuk, és az aljukat egyenesre vágjuk. Mindegyiknek a belsejét kivájjuk
úgy, hogy át ne lyukadjanak, majd sós vízben megfőzzük a burgonyaforgáccsal
együtt. Kizsírozott jénai tálba helyezzük a kivájt forgácsokkal együtt. A
tojásokat felverjük, elkeverünk benne 1 evőkanál tejfölt, és megsózzuk. Minden
burgonyát megtöltünk a tejfölös tojással. A paradicsomlevet ízesítjük sóval,
cukorral, majd elkeverünk benn 2-3 evőkanál tejfölt. Beleöntjük a jénai tálba,
úgy, hogy csak a burgonyák kivájt részéig érjen. Forró sütőben addig sütjük,
ameddig a tojástöltelék meg nem dermed.
Tojással töltött burgonya.
Hozzávalók: 6-8
db burgonya, 4 db tojás, 6 dkg sonka, 4 dkg vaj, 1 dl tejföl, petrezselyemzöld,
só, bors, ételízesítő.
A burgonyát
héjában megfőzzük, meghámozzuk, hosszába félbe vágjuk, és a közepét kivágjuk. A
tojásokat megfőzzük, kockára vágjuk, összekeverjük az áttört
burgonyaforgáccsal, az apróra vágott sonkával és evőkanál tejföllel.
Petrezselyemzölddel, sóval, borssal és ételízesítővel ízesítjük. Az elkészített
töltelékkel megtöltjük a burgonyákat, kivajazott jénai tálba tesszük, tejföllel
meglocsoljuk, vajdarabkákat teszünk rá, és forró sütőben átforrósítjuk.
Füstölt hússal töltött burgonya,
Hozzávalók: 10
db burgonya, 2 db tojás, 15 dkg főtt füstölt hús, 10 dkg trappista sajt, 3 dkg
zsír, só, kevés tej.
Burgonyát héjában
megfőzzük, meghámozzuk, és belsejüket kiskanállal kivájjuk. A kivájt burgonyát
tejjel péppé törjük. A tojást megfőzzük, és apró kockákra vágjuk. A füstölt hús
ledaráljuk, majd összevegyítjük a burgonyapéppel, a tojással és 2 dkg reszelt
sajttal. Az elkészített masszával megtöltjük a burgonyákat, majd tűzálló tálba
egymás mellé rakjuk őket, és a megmaradt reszelt sajtból mindegyik tetejére
szórunk. Forró sütőbe téve kb. 10-15 percig sütjük.
Zöldborsóval töltött burgonya.
Hozzávalók: Fél
kg konzerv borsó, 1 kg burgonya, 6 dkg sonka, 10 dkg reszelt sajt, 5 dkg vaj, 1
dl tejszín, petrezselyemzöld, só, bors.
A burgonyát
héjában, sós vízben megfőzzük, és a közepét kivágjuk. A sonkát apró darabokra
vágjuk, amit összekeverünk zöldborsóval, 2 evőkanál reszelt sajttal, 2 dkg
vajjal és zöldpetrezselyemmel. Sóval és borssal ízesítjük. A kivájt burgonyákat
töltelékkel megtöltjük, zsírral kikent jénai tálba tesszük, közérakjuk a kivájt
burgonyaforgácsokat, meglocsoljuk tejszínnel, olvasztott vajjal, bordólevet
öntünk rá, és forró sütőben pirosra sütjük. Reszelt sajttal meghintve tálaljuk.
Csirkemájjal töltött burgonya.
Hozzávalók: 8-10
db burgonya, 4-5 db csirkemáj, 6 dk vaj, 1 kicsi fej vöröshagyma, 1 db
zöldpaprika, 1 kávéskanál ételízesítő, só, bors.
A burgonyát megtisztítjuk,
félbe vágjuk, és félig megfőzzük. Ha meghűltek, mindegyik közepét kivágjuk. Az
apróra vágott hagymát és a paprikát vajban kissé megpuhítjuk, beletesszük a
kockára vágott májdarabokat, sóval, ételízesítővel, borssal megszórjuk,
felengedjük vízzel, és puhára pároljuk. A töltelékkel megtöltjük a burgonyákat,
vajjal kikent jénai tálba tesszük, és rászórjuk a reszelt sajtot. Forró sütőbe
téve kb. 15 percig sütjük.
Lecsóval töltött burgonya.
Hozzávalók: 8-10
db burgonya, 1 fej hagyma, 2 db zöldpaprika, 2 db paradicsom, 15 dkg
főzőkolbász, 1 evőkanál étolaj, só.
A burgonyát
meghámozzuk, hosszában ketté vádjuk, és sós vízben félig megfőzzük. A vízből
kiszedjük, és hűlni hagyjuk. A hagymából, a paradicsomból, a paprikából
étolajjal lecsót készítünk. A meghűlt burgonya közepét kivágjuk, lecsóval
megtöltjük, étolajjal kikent jénai tálba helyezzük, majd kolbászkarikákkal
befedjük. Forró sütőbe téve ropogósra sütjük.
Kolbásszal töltött burgonya.
Hozzávalók: 8-10
db burgonya, 25 dkg füstölt kolbász, 2 dl tejföl, 5 dkg vaj, petrezselyemzöld,
só.
A burgonyákat
megmossuk, és héjastól forró sütőben megsütjük, ha megsültek, belsejüket
kivágjuk. A burgonyatörmeléket apróra vágott kolbásszal, petrezselyemzölddel, 2
dkg vajjal összekeverjük. A maradék vajat megolvasztjuk, és belekeverjük a
tejfölbe. A megtöltött burgonyákat zsírozott jénai tálba tesszük, tejföllel
megöntözzük, és forró sütőben pirosra sütjük.
Túróval töltött burgonya.
Hozzávalók: 1 kg
burgonya, 2 dl tejföl, 10 dkg füstölt szalonna, 15 dkg tehéntúró, só, bors.
A héjas
burgonyát megmossuk, és sós vízben megfőzzük. A héjától megtisztítjuk, majd
mindegyiknek a közepét kivájjuk. A túróban elkeverünk 2 evőkanál tejfölt, és
ezzel megtöltjük a kivájt burgonyákat. A szalonnát vékony szeletekre vágjuk. A
felével kibélelünk egy jénai tálat, ráhelyezzük a töltött burgonyákat. A
megmaradt tejföllel, amit sóval, borssal ízesítettünk, megöntözzük. A maradék
szalonnadarabkákkal betakarjuk, és forró sütőben ropogósra sütjük.
Burgonyasaláta.
Hozzávalók: 50
dkg burgonya, 2 dl tejföl, 1 tubus majonéz, 1 mokkáskanál porcukor, 1 evőkanál
mustár, só, bors.
A burgonyát
meghámozzuk, megmossuk, karikára vágjuk, és sós vízben megfőzzük. A tejfölt
összekeverjük a majonézzel, a porcukorral, a mustárral és a borssal. A
tojásokat megfőzzük, karikára vágjuk, és a burgonyával együtt belekeverjük a
majonézmártásba. A tetejét néhány karika főtt tojással díszítjük.
Burgonyasaláta II.
Hozzávalók: 50
dkg burgonya, 2 db tojássárgája, 2 dl tejföl, só, porcukor, ecet.
A burgonyákat
héjába megfőzzük, és apró kockákra vágjuk. A két tojássárgáját elkeverjük a
tejfellel, majd a sóval, ecettel, porcukorral ízesítjük, végül összekeverjük a
burgonyával. Fogyasztásig hűtőszekrényben tároljuk.
Burgonyasaláta III.
Hozzávalók: 50
dkg burgonya, 3 db tojás, 1 dl tejföl, 1 fej vöröshagyma, 1 db alma, 1 fej
saláta, fél citrom leve, petrezselyemzöld, kakukkfű, só, bors.
A burgonyát
megtisztítjuk, sós vízben megfőzzük. Két tojást keményre főzünk, és a
sárgájukat áttörjük. Hozzáadjuk a harmadik tojássárgáját, a tejfölt, a sót, a
borsot, az apróra vágott petrezselymet, a megreszelt vöröshagymát, végül
kakukkfűvel és citromlével ízesítjük. A burgonyát, az apróra vágott
tojásfehérjét és az almát a salátaöntettel összekeverjük, majd lehűtve
salátalevelekre téve tálaljuk.
Burgonyasaláta IV.
Hozzávalók: 4 db
burgonya, 6 db tojás, 2 db vöröshagyma, 1 evőkanál étolaj, 1 kávéskanál
porcukor, só, bors, ecet, petrezselyemzöld.
Héjában
megfőzzük burgonyát és a tojásokat is. A hagymát hosszúkás szeletekre vágjuk és
leforrázzuk. Ecetből, sóból, borsból, porcukorból és vízből salátalevet
készítünk. A burgonyát és a tojásokat megtisztítjuk, majd felkarikázzuk.
Összekeverjük a hagymával, étolajjal meglocsoljuk, és leöntjük
Salátalével.
Salátástálba téve kb. fél óráig állni hagyjuk. Petrezselyemzölddel díszítve
tálaljuk.
Burgonyasaláta V.
Hozzávalók: 1
tál burgonyasaláta II., 1 púpos evőkanál zselatin, amit kevés langyos vízben
oldunk fel.
Belekeverjük az
elkészített burgonyasalátába a langyos vízben feloldott zselatint, majd vízzel
kiöblített formába öntjük. 2-3 órán át hűtőszekrényben tartjuk. Tálalás előtt
néhány percig meleg vízbe mártjuk a tálat, így könnyen tálra boríthatjuk a
salátát.
Burgonyasaláta VI.
Hozzávalók: 40
dkg burgonya, 10 dkg vöröshagyma, fél csomó metélőhagyma, só, bors, ecet.
Héjában
megfőzzük a burgonyát, majd felkarikázzuk. A vöröshagymát megtisztítjuk,
szintén felkarikázzuk és leforrázzuk. 10-15 percig állni hagyjuk, majd a levét
kinyomkodjuk. Rétegezve rakjuk tálba a burgonya és a hagymakarikákat.
Salátalevet öntünk rá, amit vízből, sóból, ecetből és borsból készítettünk.
Metélőhagymával díszítve tálaljuk.
Burgonyasaláta uborkás.
Hozzávalók: 40
dkg burgonya, 2 dl tejföl, 4-5 db csemegeuborka, 1 fej vöröshagyma, só, bors.
A burgonyát
héjában megfőzzük, és karikára vágjuk. A vöröshagymát megtisztítjuk, majd ezt
is lekarikázzuk, megsózzuk, és 10-12 percig állni hagyjuk. A burgonyát
összekeverjük a hagymával, a vékony szeletekre vágott uborkával, majd uborka
lével leöntve 40 percig állni hagyjuk. Ezután leszűrjük róla a levet, és
belekeverjük a tejfölt, amit sóval és borssal ízesítettünk. Salátástálba téve,
uborkakarikákkal díszítve, 1 éjszakára hűtőszekrénybe tesszük.
Burgonyasaláta kukoricás.
Hozzávalók: 35
dkg burgonya, 25 dkg csemegekukorica (mirelit), 1 tubus majonéz, 2 dl tejföl, 1
dl kefir, 1 fej vöröshagyma, petrezselyemzöld, só, bors, ecet, cukor.
A burgonyát
héjában megfőzzük, megtisztítjuk, majd karikára vágjuk. Ecetből, sóból,
cukorból és vízből salátalevet készítünk, amit ráöntünk a burgonyára. Közben a
kukoricát sós vízben megfőzzük, a hagymát vékony szeletekre vágjuk és
megsózzuk. A tejfölt, a kefirt, a borsot, a majonézt összekeverjük, majd
ráöntjük a salátaléből kiszedett burgonyára, kukoricára és hagymára.
Salátástálba téve, kukoricaszemekkel díszítve, hűtőszekrényben 1 napi érlelés
után tálaljuk.
Burgonyasaláta virslis.
Hozzávalók: 40
dkg burgonya, 1 pár virsli, 2 dl tejföl, 1 tubus majonéz, porcukor, 1 evőkanál
mustár, só.
A burgonyát
megmossuk, sós vízben megfőzzük, és karikára vágjuk. Elkészítjük a majonézes
mártást, összekeverjük a burgonyával és virslivel. Salátástálba téve,
salátalevelekkel és virsli karikákkal díszítve tálaljuk.
Burgonyasaláta sonkás.
Hozzávalók: 40
dkg burgonya, 15 dkg bihari sonka, 2 dl tejföl, 1 tubus majonéz, másfél
evőkanál mustár, porcukor, bors, 1 db zöldpaprika, 4 db salátalevél.
A héjában főtt
burgonyát megtisztítjuk, és vékony szeletekre vágjuk. A paprikát felkarikázzuk,
a sonka egyik felét kockára, a másik felét csíkokra vágjuk, és összevegyítjük a
burgonyával. A majonézből, a tejfölből, a mustárból, a porcukorból, a borsból
mártást készítünk, amit ráöntünk a burgonyára. A salátaleveleket tálba
helyezzük, elsimítjuk rajta a salátát, a tetejét sonkacsíkokkal berácsozva
díszítjük.