2021. december 19., vasárnap

Zebrakocka

Zebrakocka  Zebrakocka

Hozzávalók:
A tésztához:

  • 50 dkg darált háztartási keksz
  • 5 evőkanál kakaópor
  • 3 evőkanál Extra Jam (baracklekvár)
  • 1 evőkanál rum
  • 5 dkg vaj
  • 5 evőkanál porcukor
  • kb 3 dl tej

A krémhez:

  • 3 dl tej
  • 3 evőkanál liszt
  • 1 teáskanál vaníliakivonat
  • 5 evőkanál porcukor
  • 5 dkg vaj
  • 15 dkg kókuszreszelék

A tetejére:

  • 10 dkg étcsokoládé
  • 1 kávéskanál olaj

Elkészítése:

Először a krémet készítem el, mert annak hűlni kell. A lisztet simára keverem a tejjel, hozzáadom a kókuszreszelék felét és folytonos keveréssel sűrűre főzöm. Ha kihűlt, ízesítem a vaníliával, a cukorral és elkeverem a vajjal meg a maradék kókusszal.

A tészta hozzávalóit összedolgozom annyi tejjel, hogy jól formázható masszát kapjak. Három részre osztom és porcukorral megszórt deszkán 20*30 cm-es lapokat nyújtok belőle. Az első lapot a tepsibe helyezem, erre kenem a krém felét, ráteszem a második lapot, majd a krém másik fele következik, végül a harmadik lappal befedem.

Gőz fölött megolvasztom a csokoládét az olajjal és rákenem a sütemény tetejére. Néhány órára hűtőbe teszem, majd kockára vágva tálalom.

 

 

Orchidea szelet    orchidea

Hozzávalók:

Tészta:

  • 10 dkg margrain
  • 5 dkg porcukor
  • 3 tojássárgája
  • 50 dkg liszt
  • 1 cs sütőpor
  • csipet só
  • 2 dl tejföl
  • reszelt fél citromhéj
  • 2 ek kakaópor

Máktöltelék:

  • 20 dkg őrölt mák
  • 10 dkg porcukor
  • 1 reszelt alma
  • késhegynyi fahéj
  • reszelt fél citromhéj
  • 1 dl forró tej

Kókuszkrém:

  • 3 tojásfehérje
  • 10 dkg kókuszreszelék
  • 10 dkg porcukor
  • 10 dkg margarin

Vaníliakrém:

  • 1/2 l tej
  • 2 cs vaníliás pudingpor (főzős)
  • 20 dkg porcukor
  • 20 dkg margarin

Tetejére:

  • kevés őröletlen mák
  • kókuszreszelék

 Elkészítése:

A margarint, a cukorral, a tejföllel, a tojások sárgájával, egy csipetnyi sóval, és a sütőporos liszttel összegyúrom. A tésztát három részre vágom, az egyik harmadba 2 evőkanál kakaót teszek. A fehér tészta egyik felét kinyújtom és kizsírozott, kisebb tepsibe teszem. Erre jön majd a mákos massza.

A mákot a tejjel leforrázom, majd beleteszem a cukrot, az almát, a citromhéjat és a fahéjat.

Ezt rákenem a tésztára, majd befedem a másik fehér lappal, és elkészítem a kókuszos krémet.

3 tojás fehérjét habbá verek, majd hozzáadom a cukrot, a kókuszreszeléket. A krémet langyos margarinnal lágyítom. Rákenem a tésztára, majd erre kerül a barna tésztalap.

Minden tésztalapot megszurkálok villával, majd 170 fokra előmelegített sütőben kb 40 perc alatt megsütöm. Amikor megsült rákenem a vaníliás krémet. A krémhez megfőzöm a pudingport a leírás szerint, majd hozzáadom a vajat. A végén a tetejét kókuszreszelékkel és mákkal díszítem.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Narancsos mézes krémes  Narancsos mézes krémes

Hozzávalók:
Hozzávalók a tésztához:

  • 60 dkg liszt
  • 15 dkg vaj
  • 15 – 20 dkg cukor
  • 6 ek méz
  • 2 db tojás
  • 6 dkg kakaópor
  • 4-5 ek tejföl
  • 1 teáskanál szódabikarbóna
  • csipet só

Krémhez:

  • 2-3 narancs leve, adtam még hozzá tejet, hogy 1 literre jöjjön ki a folyadék
  • 18 dkg étkezési keményítő (készíthetjük pudingporból is vagy lisztből)
  • 4 tojás sárgája
  • 4-5 nagy narancs reszelt héja
  • kb. 25 dkg porcukor
  • 25 dkg vaj
  • csipet só

Tetejére csokimáz:

  • 4 ek. kakaópor
  • 4 ek. cukor
  • 5 dkg vaj
  • 1 ek. tojásfehérje
  • kevés víz kb. 1 – 1,5dl

Elkészítése:

A tésztához a száraz anyagokat összekeverjük, majd elmorzsoljuk vele a szoba hőmérsékletű vajat. Hozzáadjuk a többi hozzávalót és annyi tejfölt hogy puha tésztát kapjunk.

4 részre osztjuk. Két folpack között egyesével kinyújtjuk (sütőpapíron is kinyújthatjuk), lehúzzuk a felső folpackot a kinyújtott tésztáról, majd megfogjuk az alsó folpack két csücskét és átemeljük egy határozott mozdulattal.

Rátesszük a sütőlemezre úgy, hogy a folpack felülre kerüljön, majd lehúzzuk róla. Egyesével nagy tepsi hátán vagy sütőlemezen 180 fokon kb. 10 perc alatt megsütjük őket, végezzünk tűpróbát, ne süssük túl.

A krémhez kevés tejjel a tojások sárgáját és az étkezési keményítőt csomómentesre keverjük, felöntjük a maradék tejjel és narancsok levével, ezután alacsony lángon vagy vízgőz felett sűrű krémet főzünk belőle. Lehúzzuk a tűzről, belekeverjük a csipet sót, a reszelt narancsok héját és a porcukor felét. Kihűtjük.

A maradék porcukrot kikeverjük a szoba hőmérsékletű vajjal, ezután pedig kikeverjük a kihűlt krémünkkel.

Megtöltjük a lapokat.

Bevonjuk csokimázzal. A kakaóport és a cukrot kevés vízzel simára keverjük, majd alacsony lángon vagy gőz felett folyamatosan keverve sűrűre főzzük.

Lehúzzuk a tűzről belekeverjük a vajat. Langyosra hűtjük és belekeverjük a tojásfehérjét is, majd rákenjük a sütire.

Hideg helyre tesszük, másnap szeletelhető.

Nagy tepsi süti lesz belőle.

Tipp:

Aki vajasabban szereti a krémet nyugodtan beletehet 50 dkg vajat is. Cukrot is lehet bele többet tenni, kellemesen édes a süti ennyi cukorral és nem csömör.

 

 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése