Amit egy kezdő kovászoló a saját kárán tanult- Kiss Franciska gyűjteménye 2017. február CSABA KLUG·2017. MÁRCIUS 4. Tapasztalataim, hibáim, és amire rájöttem kovász nevelés közben: - nem tudom jobban, hogy hogy kéne csinálni, mint azok, akik évek óta csinálják - attól, hogy sok van az üvegben, nem jelenti azt, hogy használható is lesz kenyérsütéshez - kevesebb, erősebb kovász többet ér, mint sok, gyenge - az etetés nem azt jelenti, hogy csak szórom bele, aztán majd lesz valami - ha folyós a kovászom, a kenyerem is olyan lesz - etetés után a kovász megindul felfele, aztán mikor elérte a csúcsot, visszavonul; visszavonulás után lesz éhes - 22foknál nagyobb meleget csinálni a kovásznak olyan, mint a gyereket folyton nyalókával etetni (utána már csak úgy jó neki) - ha hetente egyszer sütök, a hűtőben tartom a kovászt, előtte megetetem, megvárom, míg megindul felfele és úgy teszem hűtőbe - ha nem követem az okosabbak leírását, nem lepődök meg, ha nem jól sül el a dolog és nem kérem számon a többieket, hogy de hát miért nem sikerült jól - a kellemesen savanyú az kellemesen savanyú, a büdös, az büdös - az erősítés azt jelenti, hogy kevés kovászhoz adok sok lisztet - a gyengítés azt jelenti, hogy sok kovászhoz adok kevés lisztet, mert már nem fér több az üvegbe - nem mindenki ért a kovászoláshoz, aki válaszol a kérdésemre - minden kérdésemre választ kapok, ezért érdemes kérdezni - a kovász 8 napos korában lesz kovász, addig csak összekutyult víz meg liszt - teljes kiőrlésű liszttel érdemes nekiállni kovászt nevelni, ha sikerekre vágyom (ha küzdelmekre, akkor érdemes rossz minőségű lisztet választani)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése