2022. július 31., vasárnap

fejes saláta valtozatok

Szövegdoboz: Bodnár László <bodnarl@drotposta.hu>Szövegdoboz: FEJES
SALÁTA
VÁLTOZATOK
Fejessaláta változatok

 Bevezetés

A fejes saláta külső elsárgult vagy fonnyadó leveleit és az esetleg erősen szennyezett vagy romlásnak indult leveleket levágjuk és eldobjuk. Ugyancsak levágjuk torzsájának a tövét is. Ha a fejes salátát csupán ecettel, citrommal vagy némi kis olajjal savanyúságként tálaljuk fel, akkor jól megmosva 4-6 cikkre vágva helyezzük az ecetbe, és így adjuk az asztalra. Ha azonban kevert salátának vagy összetett salátának készítjük el, valamely mártással vagy egyéb anyagokkal összekeverve, akkor a torzsát kivágjuk belőle, majd nagyon jól megmosva kisebb levélkékre szaggatva tesszük bele a keverékbe. Nagy figyelmet fordítsunk a fejes saláta lemosására, mert ha homokos marad, az egész étel értékét lerontja. Ezért áztassuk kb. fél óráig többször váltott tiszta bő, hideg vízben, majd zuhanyozó csap alatt jól mossuk meg. Úgy tartjuk a zuhany alá a salátát, hogy a vízsugár a levelek közé is behatoljon, és tisztára mossa a salátát. Utána jól lecsurgatjuk és kis fémdrót kosárban a hűtőszekrénybe (vagy jól hűtött helyre) tesszük előhűtés céljából. Ugyancsak előhűtjük a salátához szükséges egyéb anyagokat (pl. főtt kemény tojás, friss paradicsom, újhagyma, stb.) is, azért, hogy a saláta kb. 10 perccel a tálalás előtt bekeverve jó hideg legyen. A salátát ugyanis bekeverés után csak néhány percre tehetjük be a hűtőszekrénybe, hogy az ízek jól átjárják. Ha hosszabb ideig áll a kész saláta, az ecettől, citromtól és egyéb fűszerektől összeesik, elfonnyad, élvezeti értéke lényegesen csökken.

Megjegyzés: A jégsalátára az utóbbi megjegyzések kevésbé érvényesek.

Mártások

Számos salátához a leírásban a majonéz is szerepel. Ezt készen vehetjük meg, de szükség esetén otthon percek alatt elkészíthető a következőképpen: zománcozott vagy porcelán tálba 2 db tojássárgát teszünk. Gyengén megsózzuk és egy késhegynyi mustárt adunk hozzá. Ezután habverővel való állandó keverés mellett lassan, vékony sugárban öntve egy fél dl olajat adunk hozzá, egy csepp citromlevet csavarunk bele, majd lassú sugárban öntve továbbra is állandóan habverővel keverve még 2.5 dl olajat adunk hozzá. Közben még egyszer megszakítjuk a keverést, és egy kis citromlevet adunk hozzá. Az így kikevert majonéz sűrűbb, a kikevert vajkrémhez hasonló állagú mártásalap, amelyből különböző anyagok és ízesítőszerek hozzáadásával percek alatt kitűnő hideg mártások készíthetők.

A fent leírt majonézt habverővel való keverés mellett egy kevés tej-színnel vagy édes tejfellel keverjük össze, míg a szükséges sűrűséget eléri. Csipetnyi sóval és citromlével ízesítjük.

A majonézbe egy kevés mustárt, tejszínt, vagy édes tejfelt keverünk, és egy kevés fehérborral hígítjuk, míg a kívánt sűrűséget eléri. Ekkor gyengén sózzuk, egy kevés porcukorral és citromlével ízesítjük, és habverővel simára keverjük.

Saláták

Két evőkanál ecetet és egy evőkanál jó étolajat porcelán vagy zománcozott tálba teszünk. Megsózzuk, borsozzuk és egy kávéskanálnyi mustárt teszünk hozzá. Utána öntünk egy fél pohárka hideg vizet, és habverővel teljesen simára keverjük. Ebbe teszünk két szép nagy fej salátát levél-kékre tépve, műanyag salátáskanállal és -villával összekeverjük, és néhány percre a hűtőszekrénybe tesszük tálalás előtt.

Két evőkanál jó étolajat és egy evőkanál ecetet keverünk össze. A továbbiakban az előző leírás szerint járunk el.

Ugyanúgy készül, mint ecettel, azzal az eltéréssel, hogy ecet helyett ugyanannyi kicsavart és megszűrt citromlevet veszünk az ízesítéshez.

Ugyanolyan salátaecetet készítünk, mint amilyet az ecetes olajos saláta II-nél leírtunk. Ebbe vékony karikára vágva belekeverünk 5 szál zsenge újhagymát, melyet előzőleg jól megtisztítottunk és jól megmostunk. Az újhagymának csak a fehér és világoszöld részét aprítjuk bele a salátába, a haragoszöld szár részét nem, mert ettől keserű lesz az egész saláta. Utána keverjük hozzá a két szép fej salátát levélkékre tépve, és az egészet jól összekeverve helyezzük néhány percre a hűtőszekrénybe.

Ugyanúgy készül, mint az előbbi, azzal az eltéréssel, hogy az újhagymával egyidejűleg egy kis csomó megtisztított, jól megmosott és vékony szeletkére vágott hónapos retket is keverünk az ecetes olajos saláta II. keverékbe, és utána keverjük el benne a két fej levélkékre tépett salátát.

Citromos, olajos salátakeveréket készítünk. (Lásd fejes saláta citrommal és olajjal.) Ebbe belerakunk két szép nagy fejes salátát levélkékre tépve, majd két db keményre főtt, jól lehűtött tojást vékony szeletkékre vágva. Az egészet óvatosan, hogy a tojás ne törjön össze rajta, műanyag salátakeverő­kanállal és -villával összekeverjük, és néhány percre a hűtőszekrénybe tesszük. Vágott metélőhagymát is keverhetünk bele.

Ugyanolyan citromos, olajos salátakeveréket készítünk, mint az előbbi salátához, azzal a különbséggel, hogy a mustár helyett egy kávéskanálnyi vitaprikot (pritamint) keverünk el benne. A továbbiakban ugyanúgy készül, mint az előbbi, főtt tojásszeletekkel keverjük el a fejessaláta-levélkéket.

Két evőkanál citromlével, egy evőkanál finom étolajjal és egy kávés-kanálnyi mustárral salátakeveréket készítünk. Megsózzuk, borsozzuk, egy kis csomó finomra vágott metélőhagymát (snidlinget) teszünk bele, és habverővel simára keverjük. Ekkor beleteszünk kisebb levélkékre tépett két nagy fej salátát és 3-4 db középnagyságú, tömött húsú és szeletekre vágott friss paradicsomot. Óvatosan keverjük össze és néhány percre a hűtőbe téve, tálaljuk.

Megjegyzés: Ez a salátakeverék készíthető úgy is, hogy a metélőhagyma helyett egy kevés újhagymát aprítunk bele és a friss paradicsomszeletekkel együtt két db főtt felszeletelt kemény tojást is keverünk hozzá.

Ugyanúgy készül, mint a fejes saláta friss paradicsommal, azzal az eltéréssel, hogy a paradicsomszeletekkel egyidejűleg 10-15 dkg külön elkészített uborkasalátát is keverünk a két fej salátához. Ebben az esetben - ízlés szerint - inkább ecettel készítjük a salátalevet citromlé helyett, és kissé bátrabban fűszerezzük mustárral és törött borssal.

Két kanál citromlevet, egy kanál finom étolajat egy kávéskanál mustárral keverőtálban összekeverünk. Megsózzuk, megborsozzuk, majd egy kis csomag metélőhagymát megmosunk, hozzáteszünk egy kis zöldpetrezselymet ugyancsak jól megmosva és 3-4 dkg ecetes uborkát. Ezt az egészet együtt vágódeszkán finomra összevágjuk úgy, mint a zöldpetrezselymet szokás. Ezt ugyancsak habverővel belekeverjük a salátakeverékbe majd hozzátéve a két fej levélkékre tépett fejes salátát és a 4 db felszeletelt friss paradicsomot, óvatosan összekeverjük, és néhány percre a hűtőszekrénybe tesszük tálalás előtt.

Két evőkanál finom étolajat és egy evőkanál ecetet porcelán vagy zománcozott keverőtálba teszünk. Most egy kis csomó zöldpetrezselymet és metélőhagymát jól megmosunk, és vágódeszkára teszünk. Hozzáadunk 2 dkg vöröshagymát és 5 dkg ecetes uborkát, néhány szál tárkonylevelet és 4-5 szem kapribogyót. Az egészet együtt apróra vágjuk össze úgy, mint a zöldpetrezselymet szokás és hozzátesszük a salátaecethez. Megsózzuk, borsozzuk, és habverővel jól összekeverjük a fűszeres salátaecetet. Ha a leve kevés lenne, egy-két kanál uborkaecetet tegyünk még hozzá. Végül két szép nagy fej salátát kisebb levélkékre szaggatva keverünk el benne és néhány percre a hűtőszekrénybe téve tálaljuk.

Ugyanúgy készül, mint az előbbi, azzal az eltéréssel, hogy a fűszeres ecetben elkevert salátára két db keményre főtt, jól lehűtött tojást reszelünk finom tormareszelővel, ezzel is jól összekeverjük és néhány percig a hűtő- szekrénybe téve tálaljuk.

Egy evőkanál citromlevet két evőkanál finom étolajjal gyengén sózva és borsozva habverővel összekeverünk, megszórjuk egy kávéskanálnyi finomra vágott zöldpetrezselyemmel és egy fél pohárka lehűtött főzőlevet adunk hozzá abból a vízből, amelyben a csirágfejet megfőztük (ha konzervből készítjük, akkor ebből a léből teszünk hozzá egy keveset). Ízlés szerint egy egész kevés porcukorral is ízesíthetjük ezt a salátalevet. Két szép nagy fej salátát teszünk hozzá, levélkékre tépve, majd 20-25 dkg külön megfőzött, levében lehűtött csirágot adunk hozzá, kb. 2-3 cm-nyi darabokra felaprítva. Legjobb, ha csirágfejekkel készítjük, szükség esetén konzerv csirágot is használhatunk hozzá. Óvatosan keverjük össze, hogy a csirág ne törjön és néhány percnyi hűtés után tálaljuk.

4 db ajókagyűrűt finomra összevágunk, vagy 4-5 dkg ajókapasztát keverőtálba teszünk. Hozzáadjuk az ajókagyűrű olaját, még egy kanál finom étolajat, egy evőkanál ecetet, fél citrom levét és egy kávéskanál mustárt. Megborsozzuk, és gyengén sózzuk (mert az ajóka amúgy is sós) és megszórjuk egy kis csomó finomra vágott metélőhagymával. Ebbe a salátakeverékbe szaggatjuk be a két szép nagy fej salátát, és összekeverve néhány percre hűtőszekrénybe tesszük tálalás előtt.

8 dkg kész majonézt porcelán v. zománcozott keverőtálba teszünk. Belecsavarjuk egy fél citrom megszűrt levét. Fél dl tejfelt (vagy tejszínt) adunk hozzá és egy kiskanál mustárt. Utána sózzuk, megborsozzuk, és habverővel simára keverjük. Beleszaggatunk két szép nagy fej salátát, és jól összekeverve néhány percre a hűtőszekrénybe tesszük tálalás előtt.

Ugyanúgy készül, mint a fenti, de a salátával együtt 3-4 db közép-nagyságú, tömött, kemény húsú, friss felszeletelt paradicsomot is hozzá-adunk és óvatosan összekeverjük. Tálaláskor egy kevés finomra vágott metélőhagymával szórjuk meg a tetejét.

Ugyanúgy készül, mint a fejes saláta citromos majonézzel, csak a saláta-levelekkel együtt két db főtt és lehűtött, vékony karikákra szeletelt kemény tojást keverünk el benne, egyidejűleg megszórjuk egy kávéskanálnyi finomra vágott metélőhagymával. Megjegyzés: A citromos, majonézes fejes salátát friss paradicsommal és főtt tojással összekeverve is készíthetjük. Ekkor a paradicsomból és a főtt tojásból a fenti mennyiségnek csak a felét vesszük hozzá.

5 dkg majonézt keverőtálba teszünk, 1 kávéskanál paradicsompürét, 1 kávéskanál mustárt és egy fél citrom levét megszűrve hozzáadunk. Megsózzuk, borsozzuk és három szál újhagymát jól megmosva, vékonyan beleaprítunk. Végül egy kis csomó megtisztított és jól megmosott hónapos retket finom tormareszelőn hozzáreszelünk, és az egészet habverővel simára keverjük. Ebbe az ízes pikáns salátakeverékbe szaggatjuk bele kisebb levélkékre a két szép nagy fej salátát és óvatosan összekeverve néhány percre a hűtőszekrénybe téve tálaljuk.

5 dkg majonézt keverőtálba teszünk, hozzáadunk egy fél dl tejszínt, gyengén megsózzuk, borsozzuk, megszórjuk egy kávéskanál finomra vágott zöldpetrezselyemmel, hozzáteszünk egy fél citromlevet megszűrve, és habverővel teljesen simára keverjük. Ebbe keverjük bele óvatosan, hogy össze ne törjön, a két szép nagy fej salátát kisebb levélkékre szaggatva és kb. 20 dkg főtt, lehűtött csirágfejet. Ez utóbbi konzerv is lehet. Né-hány percre a hűtőszekrénybe tesszük, tálaláskor 1 db kemény tojást hidegen finom tormareszelőn reszelünk a tetejére.

5 dkg majonézt keverőtálba teszünk. Egy cikk fokhagymát szétdörzsölünk, és finomra összevágjuk, hozzátesszük a majonézhez. Hozzáadunk még egy kávéskanálnyi paradicsompürét (konzervet) és egy kávéskanálnyi mustárt. Megsózzuk, borsozzuk, és habverővel simára keverjük. Hozzácsavarjuk egy fél citrom megszűrt levét, ezzel szintén összekeverjük, végül beleteszünk két szép fejes salátát, jól megmosva, előhűtve és kisebb levélkékre szaggatva. Jól összekeverve néhány percre a hűtőszekrénybe tesszük, és üveg vagy porcelán salátástálban tálaljuk. A paradicsompüré helyett friss paradicsomszeletekkel is készíthetjük, ekkor a fokhagymás majonézbe csak mustárt keverünk el. A felszeletelt friss paradicsomot a fejes salátával együtt keverjük hozzá a majonézes salátaléhez. Az ízesítés, fűszerezés megegyezik a fentivel, legfeljebb ízlés szerint, ha friss paradicsommal készítjük, tálaláskor egy csipetnyi finomra vágott metélőhagymával szórjuk meg a saláta tetejét. Ehhez a mennyiséghez kb. 10-15 dkg friss paradicsom elegendő.

Hozzávalók:


1 doboz olajos tonhal (konzerv, dobozban)

2 db fejes saláta

2 db keményre főtt tojás

5 dkg majonéz

törött bors

mustár

citromlé


Elkészítés

A majonézt keverőtálba tesszük, egy kávéskanálnyi mustárt teszünk hozzá, megsózzuk, borsozzuk, és a doboz tonhalról az olajat habverővel hozzákeverjük. Egy fél citromlevet csavarunk hozzá, ezzel is jól összekeverjük és hozzátesszük a jól megmosott, előhűtött és kisebb levélkékre tépett fejes salátát. Ugyancsak hozzátesszük a kisebb darabokra morzsolt tonhalat és a vékony karikára vágott kemény tojást. Az egészet óvatosan összekeverjük, majd üveg vagy porcelán salátástálba téve néhány percre hűtőszekrénybe tesszük tálalás előtt. Megjegyzés: Ez a saláta is készíthető friss paradicsommal keverve, ebben az esetben a két kemény tojás helyett 15-20 dkg friss paradicsomot (a kisebb kemény húsú paradicsomok a legjobbak erre a célra) vékony szeletekre vágva adunk hozzá.

Hozzávalók:


30 dkg fagyasztott tengeri hal

30 dkg fejes saláta

2 db keményre főtt tojás

5 dkg majonéz

1/2 dl tejfel

törött bors

mustár

citromlé

metélőhagyma


Elkészítés:

A jól megmosott tengeri halat gyengén sózott vízben puhára főzzük. A főzőlevet egy pici babérlevéllel, egy csipetnyi citromhéjával és citromlével ízesítjük. Ha megfőtt, főzőlevében kihűtjük, majd a halat szitára téve lecsurgatjuk. Közben a majonézt keverőtálba tesszük. Hozzáadjuk a tejfelt, egy kávéskanálnyi mustárt, egy fél citrom megszűrt levét, megsózzuk, borsozzuk, és habverővel simára keverjük. Ezután beletesszük a finomra vágott metélőhagymát és a kisebb levélkékre szaggatott, jól megmosott és előhűtött fejes salátát. Végül hozzátesszük a kisebb darabokra morzsolt főtt halat és a vékony karikákra vágott lehűtött kemény tojást. Az egészet óvatosan összekeverjük, vigyázva, hogy össze ne törjön a hal és a főtt tojás. Utána ízesítve üveg vagy porcelán salátástálba tálalva néhány percre hűtőszekrénybe tesszük.

1/2 dl édes tejfelhez hozzákeverünk habverővel 2 db keményre főtt, finom tormareszelőn lereszelt tojást, egy kiskanálnyi mustárt és ízlés szerint ugyanannyi paradicsompüré-konzervet. Megsózzuk, borsozzuk, esetleg egy kis porcukorral is ízesíthetjük, és jó simára keverjük. Ekkor beleszaggatjuk a fejes salátát, és összekeverve néhány percre a hűtőszekrénybe tesszük. A tálalás pillanatában még rácsavarunk egy fél citromlevet, ezt elkeverjük rajta és azonnal asztalra adjuk. Ízlés szerint egy kevés finomra vágott metélőhagymával is megszórhatjuk.

7 dkg majonézt keverőtálba teszünk. Egy kávéskanálnyi mustárt, egy csipetnyi porcukrot, fél dl édes tejfelt vagy tejszínt és fél dl fehérbort öntünk hozzá, és habverővel simára keverjük. Megsózzuk, ízlés szerint citromlével ízesítjük, és a kisebb levélkékre szaggatott, előzőleg jól megmosott és előhűtött fejes salátát ebbe belekeverjük. Üveg vagy porcelán tálra téve néhány percre a hűtőszekrénybe tesszük tálalás előtt. Ízlés szerint 2 db keményre főtt tojást is keverhetünk hozzá jól lehűtve és karikára vágva.

Hozzávalók:


1 doboz füstölt halmáj konzerv

2 db fejes saláta

2 db főtt kemény tojás

15 dkg friss paradicsom

törött bors

hagyma

mustár

citromlé


Elkészítés:

A füstölt halmájat szitán lecsurgatjuk, és olaját keverőtálba tesszük. Egy kávéskanál olajat, mustárt adva hozzá simára keverjük. Megsózzuk, borsozzuk, egy csipetnyi hagymát reszelünk bele finom tormareszelővel, majd egy fél citrom kicsavart, megszűrt levét tesszük hozzá, és habverővel teljesen simára keverjük. Ezután hozzátesszük a jól megmosott, előhűtött és kisebb levélkékre tépett fejes salátát, a szeletekre vágott friss paradicsomot és a főtt kemény tojást (ezt szintén jól előhűtjük), és végül a kisebb darabokra aprított füstölt halmájat. Óvatosan keverjük össze, hogy ne törjön, majd szükség szerint utána ízesítve üveg vagy porcelán tálba tálaljuk, néhány percre a hűtőszekrénybe tesszük, és úgy adjuk az asztalra.

Hozzávalók:


12 dkg főtt marhahús v. sült hús

2 db fejes saláta (szép nagy)

15 dkg friss paradicsom (apró, kemény húsú)

újhagyma

törött bors

mustár

ecet

citromlé

olaj

zöldpetrezselyem


Elkészítés:

Porcelán vagy zománcozott keverőtálba teszünk 2 evőkanál olajat, egy evőkanál ecetet, két kávéskanálnyi mustárt és egy kis csomó finomra vágott zöldpetrezselymet. Megsózzuk, borsozzuk és egy fél citrom megszűrt levét hozzáadva, az egészet habverővel jól összekeverjük. Ekkor beletesszük egymás után a kisebb szeletkékre aprított újhagymát (zöld szárának nagy részét is bele kell vágni), a kisebb cikkekre vágott sovány főtt vagy sült húst, majd a szeletekre vágott friss paradicsomot és végül a kisebb levélkékre tépett fejes salátát. Az egészet vigyázva keverjük össze, hogy ne törjön, és ízlés szerint utána ízesítve üveg vagy porcelán salátástálba téve néhány percre hűtőszekrénybe helyezzük, majd azonnal tálaljuk.

Ezt az összetett salátát maradék főtt marhahúsból vagy sovány sült húsból készítjük fejes salátával. 5 dkg majonézt porcelán vagy zománcozott keverőtálba teszünk, hozzáadunk egy kávéskanálnyi mustárt, sót, törött borsot, egy fél citromlevet, és az egészet simára keverjük. Beleaprítunk két szál gyenge újhagymát, egy csipetnyi szétdörzsölt és finomra vágott fokhagymát és egy kis apróra vágott zöldpetrezselymet. Ezzel is elkeverjük, majd egymás után hozzátesszük a jól megmosott és előhűtött, kisebb levélkékre szaggatott fejes salátát (két szép nagy fejet), 2 db keményre főtt tojást vékony karikára vágva és végül 10-12 dkg jól lehűtött, kisebb cikkekre aprított főtt marhahúst vagy sült húst. Az egészet jól összekeverjük, ha kell utána ízesítjük, és üveg vagy porcelán tálba téve néhány percre a hűtőszekrénybe tesszük tálalás előtt. Ízlés szerint ezt a salátát főtt tojás helyett friss paradicsomszeletekkel is készíthetjük, ekkor a két tojás helyett 10-15 dkg kisebb tömött húsú friss paradicsomot keverünk hozzá felszeletelve.

Két evőkanál olajat, 1 evőkanál citromlevet, 1 kávéskanálnyi mézzel, és 1 kávéskanálnyi mustárral keverőtálba teszünk, és habverővel teljesen simára keverünk. Beleteszünk egy kis cikk fokhagymát szétzúzva, finomra összevágva, egy kis csomó, ugyancsak finomra összevágott metélőhagymát és ezzel is jól összekeverjük. Ezt a keveréket hűtőszekrényben fél óráig előhűtjük, és belekeverjük az ugyancsak előhűtött két szép nagy fejes salátát kisebb levélkékre szaggatva. Tálalás előtt néhány percre a hűtőszekrénybe tesszük, majd üveg vagy porcelán salátástálra tálalva adjuk az asztalra.

Megjegyzés: ízlés szerint a fenti salátakeverékbe egy kávéskanálnyi paradicsompüré-konzervet is keverhetünk, vagy közvetlenül a tálalás előtt fél dl nem savanyú tejfelt keverünk el benne.

Porcelán vagy zománcozott keverőtálba teszünk két evőkanál majonézt; négy evőkanál joghurtot, egy evőkanál finom tormareszelőn lereszelt nyers sárgarépát és habverővel teljesen simára keverjük. Ezután megsózzuk, borsozzuk és hozzáteszünk egy kávéskanálnyi finomra vágott metélőhagymát és ugyanannyi finomra vágott zöldpetrezselymet, jól összekeverve, kb. fél órára hűtőszekrénybe tesszük. Közben jól megmosunk, és ugyancsak előhűtünk két szép nagy fej salátát is. Ha mindkettő jéghideg a salátát kis levélkékre szaggatva beletesszük a zöldségkeverékbe, és jól összekeverjük benne. Ha kell, utána ízesítjük és üveg vagy porcelán tálba téve még néhány percre a hűtőszekrénybe tesszük. Közvetlenül a tálalás előtt hozzákeverjük egy fél citrom kicsavart és megszűrt levét, és így adjuk az asztalra.

Hozzávalók:


15 dkg párizsi (parizer)

2 db fejes saláta (szép nagy)

2 db főtt kemény tojás

5 dkg majonéz

törött bors

mustár

citromlé

metélőhagyma


Elkészítés:

A majonézt keverőtálba tesszük és egy kávéskanálnyi mustárt, egy fél citromlevet adva hozzá megsózzuk, borsozzuk és habverővel simára keverjük. Beleteszünk egy kis csomó finomra vágott metélőhagymát, és ezzel is összekeverjük. Ezt követően egymás után hozzátesszük a kisebb szeletkékre összevágott párizsit, a vékony szeletekre vágott főtt kemény tojást és az előzőleg jól megmosott, előhűtött és kisebb levélkékre tépett fejes salátát. Az egészet óvatosan összekeverjük, ha kell utána ízesítjük és néhány percre hűtőszekrénybe tesszük tálalás előtt. A főtt tojás helyett friss felszeletelt paradicsommal is készíthetjük

Két szép nagy fej salátát jól megmosunk, és hűtőszekrényben jól lehűtjük. Közben porcelán vagy zománcozott keverőtálba teszünk két evőkanálnyi majonézt, hozzáteszünk 1 dl nem savanyú tejfelt és két db keményre főzött, jól lehűtött és finom tormareszelőn lereszelt tojást: Megsózzuk, egy csipetnyi törött borsot adunk hozzá, és habverővel jól összekeverjük, végül beleteszünk egy kis csomó finomra összevágott metélőhagymát, ezt is elkeverjük benne, és hűtőszekrényben jól előhűtjük a mártást is. Közvetlenül a tálalás előtt keverjük bele a mártásba a kisebb levélkékre szaggatott fejes salátát, néhány percre visszatesszük a hűtőszekrénybe, és mielőtt az asztalra adjuk, belekeverjük egy fél citrom kicsavart, megszűrt levét.

Két szép nagy fej salátát megmosva jól előhűtünk. Porcelán vagy zománcozott keverőtálban két evőkanál megsózott, borsozott majonézt és egy fél citrom levét habverővel simára keverünk. Ízlés szerint egy kevés mustárt is keverhetünk hozzá. Ezután meghámozunk egy szép nagy almát, (kb. 10-12 dkg legyen), magját, magházát kivágjuk és az almát citromlével bedörzsölve, finom tormareszelőn belereszeljük a mártásba. Ezután 1 db ecetes uborkát (középnagyságú legyen) szintén~ meghámozunk, és hozzáreszeljük a mártáshoz. Ezzel is simára keverjük a mártást, és hűtőszekrényben előhűtjük. Tálalása előtt a fejes salátát kisebb levélkékre tépve beletesszük a mártásba, jól elkeverjük benne, és ha kell, utána ízesítjük. Néhány percre visszatesszük a hűtőszekrénybe és üveg vagy porcelán salátástálra tálalva adjuk az asztalra.

Két szép nagy fej salátát jól megmosva előhűtünk. Közben két evőkanál majonézt zománcozott vagy porcelán keverőtálba teszünk. Megsózzuk, gyengén borsozzuk, és hozzáadjuk egy fél citrom kicsavart és megszűrt levét. Egy kevés citromhéjat is reszelünk bele. Habverővel simára keverjük. Kb. 12-15 dkg almát meghámozunk, magját és magházát kivágjuk, és az almát citromlével bedörzsölve finom tormareszelőn belereszeljük a mártásba. Ezzel is simára keverjük, és a mártást jól lehűtjük. A salátát kisebb levelekre tépve adjuk a mártáshoz, összekeverjük és néhány percre visszatesszük a hűtőszekrénybe. Közvetlenül a tálalás előtt megszórjuk 7-8 dkg gorombára vágott dióbéllel, ha kell, egy kevés citromlével utána ízesítjük, és üveg vagy porcelán salátástálra tálalva adjuk az asztalra. Megjegyzés: Ízlés szerint egy fél dl édes tejszínnel is ízesíthetjük, ezt a dióval együtt keverjük a salátához.

Két szép nagy tej salátát jól megmosva előhűtünk. Porcelán vagy zománcozott keverőtálba teszünk két evőkanál majonézt és egy evőkanál tejfelt. (Ez ne legyen savanyú.) Habverővel simára keverjük, és hozzáteszünk 7-8 dkg átpasszírozott vagy villával szétnyomott rokfort sajtot. Gyengén megsózzuk, borsozzuk, megszórjuk egy kávéskanálnyi finomra vágott metélőhagymával, és ismét jól összekeverve, hűtőszekrényben lehűtjük. Tálalás előtt keverjük bele a kisebb levélkékre szaggatott fejes salátát, és ismét visszatesszük néhány percre a hűtőszekrénybe, üveg vagy porcelán salátástálon adjuk asztalra. Előzőleg egy fél citrom kicsavart és megszűrt levével utána ízesítjük. Megjegyzés: A rokfortos fejes salátát majonéz nélkül is készíthetjük, ekkor valamivel több tejfelt használunk fel hozzá és két-három db főtt tojássárgáját átpasszírozva keverünk a mártásba. Ízesítése ugyanaz, mint az előbbié.

Ehhez a salátához a szép, válogatott tárkonyleveleket jól lemossuk, üvegbe téve annyi ecetet öntünk rá, hogy jól ellepje és hűvös helyen betakarva néhány napig állni hagyjuk. Ekkor a tárkony finom íze és illata átmegy az ecetbe, és ez kitűnő egyéni ízt kölcsönöz a salátának. (A tárkonyos ecetet nemcsak a fejes saláta, hanem egyéb saláták ízesítésére is felhasználhatjuk, ügyelve arra, hogy a tárkony íze ne nyomja el az egyéb ízeket.) Két szép nagy fej salátát megmosva hűtőszekrényben előhűtünk. Közben két evőkanál majonézt keverőtálban megsózunk, gyengén borsozunk, és egy evőkanál tárkonyos ecettel ízesítve habverővel simára keverünk. Egy kávéskanálnyi finomra vágott tárkonylevelet is keverünk hozzá (amelyet a tárkonyos ecetből veszünk ki), és hűtőszekrényben előhűtjük. Tálalás előtt a salátát kisebb levelekre szaggatva keverjük bele, és néhány percre visszatéve a hűtőszekrénybe asztalra adjuk. Közvetlenül a tálalás előtt ízlés szerint egy fél dl-nyi édes tejszínnel is ízesíthetjük.

Keverőtálba teszünk két kávéskanálnyi jó erős mustárt. Hozzápasszírozunk két db főtt tojássárgáját, beleteszünk még 1 dl tejfelt (ne legyen savanyú), egy evőkanál olajat és egy egész citromlevét kicsavarva és megszűrve. Megsózzuk, borsozzuk, megszórjuk egy fél csomó finomra vágott metélőhagymával és zöldpetrezselyemmel, habverővel az egészet simára keverjük, majd hozzáadunk két szép nagy fej salátát kisebb levélkékre szaggatva. Jól összekeverjük, ha kell utána ízesítjük, és néhány percre a hűtőszekrénybe tesszük tálalás előtt. Ízlés szerint egy kávéskanálnyi paradicsompüré-konzervet is keverhetünk hozzá. Tálaláskor a főtt tojásfehérjét ráreszeljük a tetejére.

Keverőtálba teszünk egy kis üveg joghurtot. Hozzáteszünk egy kávéskanálnyi paradicsompüré-konzervet, egy kávéskanál mustárt, megsózzuk, borsozzuk, és habverővel simára keverjük. Egy csipetnyi hagymát reszelünk bele, megszórjuk egy kevés finomra vágott zöldpetrezselyemmel és metélőhagymával. Ezután beletesszük az előhűtött és kisebb levelekre szaggatott két szép nagy fej salátát és jól összekeverve üveg vagy porcelán salátástálba téve néhány percre a hűtőszekrénybe tesszük. Tálalás előtt megszórjuk egy kevés finomra vágott üde zöld friss kaporral, és rácsavarjuk egy egész citromnak a levét. Ha kell, utána fűszerezzük, és jól összekeverve adjuk az asztalra.

Két szép nagy fej salátát megmosva jól előhűtünk. Egy evőkanál ecetet és egy evőkanál olajat keverőtálban megsózunk, borsozunk, és habverővel simára keverünk. Beleteszünk egy kávéskanálnyi finomra vágott mentalevelet és a salátaecetet is, majd jól lehűtjük. Tálalás előtt a salátát levélkékre szaggatva keverjük bele a mentaecetbe. Ha kell, utána ízesítjük, néhány percre visszatesszük a hűtőszekrénybe, és így adjuk asztalra. Kitűnő ízű lesz ez a saláta, ha a mentaleveleket előzőleg ecetben tartjuk néhány napig, mert akkor a mentaíz átjárja az ecetet. Ebben az esetben ezzel az ecettel készítjük a salátát.

25 dkg uborkát megtisztítva, megmosva, vékony szeletekre gyalulunk, és megsózva egy óráig állni hagyjuk. Közben két evőkanálnyi majonézt keverőtálban egy kávéskanálnyi paradicsompüré-konzervvel és egy fél citrom megszűrt levével habverővel simára keverünk. Megsózzuk, borsozzuk, megszórjuk egy fél csomó finomra vágott metélőhagymával, és egy kis csomó megtisztított, jól megmosott és finom tormareszelőn lereszelt hónapos retket teszünk bele. Ezzel is simára keverjük, majd hozzátesszük a sóból kicsavart uborkasalátát és két szép nagy fej salátát kisebb levélkékre szaggatva, melyet előzőleg jól megmostunk és előhűtöttünk. Végül beleteszünk két db keményre főtt tojást vékony szeletekre vágva, és az egészet óvatosan összekeverjük. Ha kell, utána ízesítjük és üveg vagy porcelán salátástálba téve néhány percre a hűtőszekrénybe tesszük tálalás előtt.

15 dkg apró uborkát jól megmosunk, hajszál vékonyra legyalulunk vagy késsel összevágunk (nem hámozzuk meg), megsózzuk és egy óráig állni hagyjuk a sóban, utána jól kicsavarjuk. Közben 20 dkg friss paradicsomot, egy csomó újhagymát, egy kis csomó megtisztított és jól megmosott hónapos retket külön-külön vékony szeletekre vágunk, és jól előhűtjük. Ugyancsak lehűtünk két szép nagy fej jól megmosott fejes salátát is. Ezután keverőtálba teszünk két evőkanál olajat, egy evőkanál ecetet, megsózzuk, borsozzuk, és habverővel simára keverjük. Most egymás után beletesszük az uborkát, újhagymát, hónapos retket és a friss paradicsomot, végül a kisebb levélkékre szaggatott fejes salátát. Óvatosan összekeverjük, ha kell, utána ízesítjük, és üveg vagy porcelán salátástálba téve néhány percre betesszük a hűtőszekrénybe tálalás előtt. Ízlés szerint egy csipetnyi mustárt is keverhetünk bele.

Tartalomjegyzék

Bevezetés........................................................................................................................... 2

Mártások............................................................................................................................ 2

A majonéz.................................................................................................................................................................................................... 2

Majonézmártás............................................................................................................................................................................................ 2

Tartármártás................................................................................................................................................................................................. 2

Saláták............................................................................................................................... 3

Fejes saláta olajjal I.................................................................................................................................................................................... 3

Fejes saláta ecettel - olajjal II................................................................................................................................................................... 3

Fejes saláta citrommal - olajjal III........................................................................................................................................................... 3

Fejes saláta újhagymával........................................................................................................................................................................... 3

Fejes saláta újhagymával és hónapos retekkel....................................................................................................................................... 3

Fejes saláta főtt tojással............................................................................................................................................................................. 3

Fejes saláta főtt tojással és vitaprikkal.................................................................................................................................................... 3

Fejes saláta friss paradicsomszeletekkel................................................................................................................................................. 3

Fejes saláta friss paradicsommal és uborkával...................................................................................................................................... 4

Fejes saláta friss paradicsommal, más módon....................................................................................................................................... 4

Fejes saláta fűszeres ecettel....................................................................................................................................................................... 4

Fejes saláta fűszeres ecettel és főtt tojással............................................................................................................................................ 4

Fejes saláta csirágfejjel (spárgával)......................................................................................................................................................... 4

Fejes saláta ajókával................................................................................................................................................................................... 4

Fejes saláta citromos majonézzel............................................................................................................................................................. 5

Majonézes fejes saláta friss paradicsommal.......................................................................................................................................... 5

Majonézes fejes saláta főtt tojással.......................................................................................................................................................... 5

Vitamindús fejes saláta.............................................................................................................................................................................. 5

Majonézes fejes saláta csirágfejjel........................................................................................................................................................... 5

Fejes saláta - fokhagymás majonézzel.................................................................................................................................................... 5

Fejes saláta olajos tonhallal....................................................................................................................................................................... 6

Majonézes fejes saláta főtt tengeri hallal................................................................................................................................................ 6

Tejfeles fejes saláta..................................................................................................................................................................................... 6

Fejes saláta tartármártással........................................................................................................................................................................ 6

Fejes saláta füstölt halmájjal..................................................................................................................................................................... 7

Fejes saláta hússal, majonéz nélkül......................................................................................................................................................... 7

Fejes saláta főtt marhahússal.................................................................................................................................................................... 7

Fejes saláta különlegesen.......................................................................................................................................................................... 8

Fejes saláta egészséges keverékkel.......................................................................................................................................................... 8

Fejes saláta párizsival................................................................................................................................................................................. 8

Fejes saláta metélőhagymával.................................................................................................................................................................. 8

Fejes saláta almával és uborkával............................................................................................................................................................ 8

Fejes saláta almával és dióval................................................................................................................................................................... 9

Fejes saláta rokforttal................................................................................................................................................................................. 9

Tárkonyos fejes saláta................................................................................................................................................................................ 9

Fejes saláta mustárosan.............................................................................................................................................................................. 9

Fejes saláta érdekesen................................................................................................................................................................................ 9

Fodormentás fejes saláta............................................................................................................................................................................ 9

Fejes saláta uborkával................................................................................................................................................................................ 9

Fejes saláta nyáriasan................................................................................................................................................................................. 9

Tartalomjegyzék................................................................................................................ 9


 

 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése