Az egytaletelek ujabban megint divatba j6ttek. Nem
veletlenUl, hiszen korunkban, amikor a rohan6elettemp6 mellett szinte alig jut id6 etkezesre - es f6leg f6zesre
-, ezek a "mindent egybe" etelek amellett, hogy id6t takarftanak meg, olyan fzekkel 6rvendeztetnek meg benniinket es vendegeinket, amelyeket hiaba keresnenk a
hagyomanyos "hus es k6ret" etelek k6z6tt. A k6retnek
val6k itt egyiitt sUlnek-fonek a husokkal, fziiket, zamatukat atadva egymasnak. Amellett elkepeszto valtozatossagban keszfthet6k, raadasul gyorsan s keyes eszk6zzei.
Legt6bbjiik elkeszftesehez nines is masra sziiksegiink,
mint egy r6mai talra vagy tuza1l6 uvegedenyre ("jenai"
tal). Persze, az egybensUltek mellett szamos mas etel is
e kateg6riaba sorolhat6, es olyan hagyomanyos etelek
.. szerepelnek k6z6ttiik, mint pI. a "j6 6reg" t6lt6tt kaposzta vagy a rakott kei.
Val6jaban mit ertiink az egytaletel fogalma alatt? Annyi
etel tartozik ide, hogy meg felsorolni is nehez:
gybensUltek, felfujtak, rakottasok, t6lt6tt etelek s olyan
gyszeru etkek, mint a rizses hus vagy a lees6, de akar
koesonya is. Elkeszftesukh6z altalaban egyetlen edeny
ziikseges, nehany esetben azonban egy serpenyo vagy
kislabos is keli. De val6jaban att61 egytaletelek, hogy leyes nelkUl, kUl6n k6ret nelkUl, 6nmagukban is elegendcek a foetkezesre --legyen az ebed vagy vaesora (estbed - milyen szep magyar sz6, es mennyire kifejezi a
modern esaladban egyre inkabb egyetlenne val6 k6z6s
tkezes alkalmat is).
Jelen k6tetiinkben 6sszevalogattuk a szaz, altalunk itt
s most legjobbnak velt egytaletel reeeptjet. Hagyomanyosakat es fnyenesegeket egya\-rant, hogy mindenki
& fJCSX9) [1G;®~X0®®
egytaletel
Sorozatszerkeszt6: Tor6 Elza
Szerkesztetfe: M6zes Istvan Mikl6s
A borft6n lE~v6etelt elkeszftette: Korpadi Peter
© Fenykepezte: Patyi Arpad
© STB K6nyvek Konyvkiad6 Kft.
Felel6s kiad6: Sajg6 Mikl6s es Varadi Ferenc
Telefon: 06-30-9214-669
E-mail: kiado@stbkonyvek.hu
Honlap: www.stbkonyvek.hu
Megrendelhet6 postan:
STB Konyvek Konyvkiad6 Kft.
2143 Kistarcsa, Pf. 27
kedvere ta1l6zhasson k6zUltik. (Tall6z = tarl6z szep magyar szavunk azt jelenti, hogy valaki a learatott, azaz letarl6zott gabonatabl<~n, a tarl6n ep kalaszok, hasznalhat6 szemek utan kutat, azokat gy(ljt6geti.)
J6 ta1l6zast es j6 etvagyat kfvan
AtHW ...tajtDt uirla
£tkifzitifi idb: 60 perv
Ejy~: 2037 kJ (485 kLat)
HDu:JuaJJk 4 ~e-:
• 2 csirkemell • 3 alma • 20 dkg Karavan sajt
• 10 dkg angolszalonna • 2 dl tejf61 • 56 • bors • Iiszt.
A csirkemelleket kicsontozzuk, szeletekre vagjuk, negyedeljtik. A szalonnaszeleteket tdzall6 edeny aljara fektetjtik, s rarakjuk a kisse kiveregetett, s6val, borssal
megsz6rt, lisztben megforgatott husszeleteket. Az almat
kaposztareszel6n a husra reszeljtik. Ugyancsak megreszeljtik a sajtot, s az alma tetejere sz6rjuk; vegtil az egeszet tejf6l1el meglocsoljuk. Stit6ben megstitjtik, s azonnal, forr6n, salataval talaljuk.
B~~ettt
£tkifzitifi W: 70pen
£.1y~: 2226 kJ (530 kLat)
HDu:JuaJJk 4 rzeudlyre-:
• 30 dkg spagetti • 10 dkg fUst6lt sajt
• 2 dl tejf61 • 3 tojas • 1 evokanaI olaj
• vaj • 56 • zsemlemorzsa.
Egy mely tepsit kikentink vajjal, es meghinttink zsemlemorzsaval. A tesztat kif6zztik s6s vfzben, amibe egy kanal
olajat is tetttink, es a felet a tepsi aljara terftjtik. A tojasokat felverjtik, 6sszekeverjtik a lereszelt sajttal es a tejf611el,
csipet s6val fzesftjtik, es a felet a tesztara simftjuk. Befedjtik a maradek tesztaval, ra6ntjuk a maradek martast.
K6zepes langon addig sutjuk, amfg szep piros lesz.
& 1J0@ !1~@IDID e:gyttiUtd 0
8aJJ1"'fu
EIJd,r:di;if? ic'tO: 60 ptrc. + maiM
Ejy~: 2003 k:j (477keat)
HfJu.J.va/.Jk 4~:
• 30 dkg tarkabab • 30 dkg marhalabszar • s6
• 20 dkg fiistolt oldalas •. 2 nagy voroshagyma
•. 2 sargarepa • 1 zeller • 1 feherrepa
•. pirospaprika • bazsalikom •. tejf6!.
A rantashoz: zsiradek • liszt It 3 gerezd fokhagyma.
A babot es a fUstoItoldaIast beaztatjuk hideg vfzbe eI6-
z6 este. A vor6shagymakat apr6ra vagjuk, s6zzuk,·uvegesre paroIjuk, radobjuk a feIkockazott hust, kisse megpirftjuk, hozzaadjuk a feIszeIeteItfUstoltoIdalast. Kozben
felkarikazzuka megtisztftott z6ldsegeket, a husra tesszuk
es kb. 10 percig egytitt paroIjuk. VegUlhozzaadjuk a babot. Megsz6rjuk pirospaprikaval, es felontjuk hideg vfzzei,
lassu tuzon f6zzuk, ha szukseges, fzesftjukmeg s6vaI (vigyazzunk, mert a fUstolthus eleve s6s), bazsalikommaI.
Amikor a hus es a zoldseg megpuhuIt, fokhagymas rantast keszftUnk,ezzelmeg egyet forraljuk.TaIalaskor tejf6IleImeglocsoIjuk.
r- 8LaWrUuM~
ElJd,rz£te-;?idO: 2 ora, 20 perc.
Ejy P.dAj: 1646k:j(392 keat) HfJu.J.va/.Jk 4 ~l/:
e 50 dkg sertescomb II 30 dkg zoldpaprika
• 15 dkg paradicsom •. 20 dkg rizs
•. 1 kis csokor petrezselyemzold •.s6.
A husb61 porkoItet keszftunk, azzaI a kUlonbseggel,
hogy kisebb kockakra vagjuk. A rizst megmossuk, Ieo & {JC€'@ [!,~~®® ~yttitUd
csepegtetjuk. Mikor a hus mar majdnem puha, hozzaadjuk a rizst, a kicsumazott, felaprozott zoIdpaprikat, a
meghamozott, cikkekre vagott paradicsomot, sozzuk,
osszekeverjuk, es feIontjuk annyi forro vfzzeI,hogy 1-2
u.iinyiraeIIepje. TuzaIIo taIba tesszuk, forrasig hevftjuk,
majd Iefedjuk, es eI6meIegftett, forro sut6ben puhara
paroIjuk. FigyeIjunk arra, hogy ne Iegyen ragacsos! Atetejet paprika-, iIIetve paradicsomszeletteI es zoIdpetrezseIyemmeI dfszftjuk,forron talaljuk.
~ ~~Dc,
EIJd,r:di;if? idO: 60 ptrc.
Ejy P.dAj:2885 k:j (687 keat)
HfJu.J.va/.Jk 4 ~l/:
•. 40 dkg daralt serteshus • 1 zsemle • 1 tojas
• 1 dl tej • 2 kozepes fej hagyma • 4 evokanal olaj
• 15 dkg rizs • s6 • pirospaprika • bars
• 1 kiskanal gulyaskrem • 5 dkg paradicsompure.
A daraIt serteshust osszekeverjuk a tejbe aztatott es
kicsavart zsemIevel, az egesz tojassaI, az egyik IereszeIt
hagymaval, s6vaI es borssai. Az olajban megfonnyasztjuk a masik fej lereszelt hagymat, meghintjuk pirospaprikavaI, keyes vfzzeIfeIengedjuk, a gulyaskremmel es a
paradicsompureveI fzesitjuk. J6I feIforraIjuk. A husos
masszaboI tojas nagysagu gombocokat formazunk, es
a porkoItIebe tesszuk. FeIontjuk annyi vfzzeI,hogy felig
eIIepje a gombocokat. Fed6 aIatt 10 percig f6zzuk,
majd hozzaadjuk a tobbszor megmosott, es IecsurgatoU rizst. Fed6 alatt, gyenge tUzon ad dig paroIjuk, amfg
a rizs a porkoItIevet feIszfvja.Reszelt sajttaI megsz6rva
talaIjuk.
~ E~e::~~~
£31~: 3066 kj (730 katt)
Ho:u:AvtdOk 6~t;:
• 80 dkg birkahus (comb vagy lapocka)
• 25 dkg szaraz feherbab
• 60 dkg zoldbab • 2 nagy fej hagyma
• 10 dkg husos fUstoltszalonna
• 2 gerezd fokhagyma
• 30 dkg burgonya
• 4 husleveskocka
• 1 mokkaskanal majoranna
• Ih dl olaj • 1 csokor petrezselyemzold
• s6 • bors • Vegeta.
A megvalogatott babot eloz6 este beaztatjuk. A birkahust lehartyazzuk, zsfrtalanftjuk, es 3 x3 cm-es kockakra vagjuk, leforrazzuk, hideg vfzzelleoblftjuk, es lecsepegtetjuk. A leveskockakbol 2 liter huslevest f6zunk. Nagyobb labasban az olajat felforrosftjuk, radobjuk a hust,
es er6s tdzon par percig pirftjuk, hozzaadjuk az el6z61eg
megpirftott szalonnat zsfrjaval egyGtt, a finomra vagott
hagymat, a zuzott fokhagymat, a leoblftett szarazbabot,
a majorannat, a Vegetat, borsot, es felontjuk a huslevessel. Felforraljuk, aztan lefedjuk, es el6melegftett sut6ben
kozepes tdznel 1ora hosszat paroljuk. Kozben meghamozzuk a burgonyat, a hussal azonos nagysagu kockakra vagjuk, es a zoldbabbal egyGtt lazan az etelhez keverjuk. Kb. 30 percig fed6 alatt tovabb paroljuk a sut6ben.
Mikor minden osszetev6 megpuhult, sozzuk, megborsozzuk, tetejet meghintjuk zoldpetrezselyemmel, es
azonnal talaljuk.
G & {J@iJ [!,~~@mill ~yttiUtd
~ E::::::a:~::;
£31 adaj: 2070 kj (493 katt)
Ho:u:AvtdOk 4 s~rt;:
• 40 dkg szaraz feherbab
• 20 dkg h6sos fUstoltszalonna
• 30 dkg burgonya
• 30 dkg sargarepa
• baberlevel
• 1 gerezd fokhagyma
• keshegynyi citromhej
• 1 mokkaskanal kakukkfU
• 2 er6leveskocka
• 2 savanykils alma
• 1 csokor petrezselyemzold " s6.
A szalonnat megmossuk, elozo nap 1 liter vlzben puhara f6zzuk, es hagyjuk a leveben kihulni. Ugyancsak
el6z6 este beaztatjuk a babot. Masnap a babot hideg vfzzelleoblftjuk, es a szalonna f6z61evebetesszuk, hozzaadjuk a baberIevelet, a fokhagymat, a citromhejat, es feltesszuk fani. Mikor felig megpuhult, a leveshez adjuk a
megtisztftott, felkarikazott sargarepat, a kockara vagott
burgonyat, az er6leveskockakat, a kakukkfUvet, es tovabb f6zzuk. Mikor a bab es a zoldseg megpuhult, beledobjuk a meghamozott es cikkekre vagott almat, es
meg par percig forraljuk. Vigyazzunk, mertaz alma
konnyen szetf6. A f6tt szalonnat vekony szeletekre vagjuk, bevagdossuk, es zsfrjara pirftjuk. Az fgy kapott etelnek se nem hfg, se nem suru allagunak kelllennie. A tetejet megrakjuk a sUIt szalonnavai, meghintjuk vagott
zoldpetrezselyemmel, es forron talaljuk.
&, {J@iJ [1~@mm ~yttUei:d0)
r-- ~~~
Ejy ad.aj:2083 kj (496 kcat)
Hou:AuatDk4~~:
" 1 kg burgonya ••40 dkg sertescomb
••25 dkg zoldborso • 20 dkg gomba ••3 dl olaj
••2 gerezd fokhagyma •• 1 zoldpaprika
$ 1 paradicsom .- 1 csokor petrezselyem • so e bars.
A hust megmossuk, ujjnyivekony csikokra szeleteljiik,
keyes felhevftett olajon hirtelen megpirftjuk. Hozzaadjuk
a z6ldbors6t, a megtisztftott, felszeletelt gombat, a kicsumazott, karikara vagott paprikat, a meghamozott,
cikkekre vagott paradicsomot, a zuzott fokhagymat,
sozzuk, borsozzuk, es fed6 alatt puhara paroljuk. R6vid
Iere sutjilk. Ek6zben meghamozzuk, megmossuk a burgonyat, apro kockakra vagjuk, es farro, b6 olajban kisiltjilk, itatospapfron lecsepegtetjilk. Az apropecsenyehez keverjilk, es salatalevellel diszitett talra pupozva,
azonnal taiaIjuk.
.------------
r--- E~:"~~
£.1Y~: 2621 kj (624 hAd)
Ho~4~"':
• 30 dkg spagetti • 10 dkg angolszalonna
• 3 tojas • 10 dkg sajt • 2 dI tejf61 • 1,5 dI feherbor
• 4 evokanaI oIaj • 2 szem szegfUszeg • so.
A spagettit kifOzzilk,Iecsepegtetjilk. 2 ev6kanal olajon
zsirjara siltjilk a szalonnat, feIengedjQk feherborral, beletesszilk a szegfUszeget, es osszeforgatjuk. A tdzr61leo &, {]@V11~~illill ~ytdUtd
veve belekeverjilk a tojasokat, a lereszelt sajtot, majd
osszekeverjilk a spagettivel. A maradek oIajjal kikenilnk
egy tepsit, beleboritjuk a tesztas kevereket, a tetejet
meglocsoljuk tejfollel, es 10 percig siitjiik. Melegen talaljuk.
~ 8DrzN~
£t1.~ytdi~teit !<:M~ rol4W.i tdLbM&.So~ I1.bpjtrak e1
el$tte, tV crerepec vUdJe,M:i:ttbti. A rol4W.i tdLbM&Kevuebb
:uiradekot MjeIJJ~o LevetIuu~ ~ uuirkidii,wm.
&. IJGX0 [b~®0(9)IDID ~JttiUtd 0
~
FfJ~~1N
E~:di:u? id!: 30puc,
Ejyadaj: 304S kj (72S h:d)
HD~1v4~:
• 50 dkg kukoricagrfz • 1,5 I vfz
• 4 gerezd fokhagyma • 10 dkg vaj
• "2 dl tejfol • 56.
A kukoricagrfzt el6szor keyes vfzzel elkeverjiik (hogy
qnthet6 legyen), majd lobog6, s6s vlzbe belekeverjiik.
Alland6 keveressel kb. 20 perc alatt sun1re f6. A fokhagymat osszezuzzuk, s6zzuk, majd forro, olvasztott vajba tessziik. Talalaskor a mamaligat leontjiik tejfollel,
majd a vajas fokhagymaval, es forr6n kfnaljuk. .
~. FUdDltItatDt knaeMt
E~:di:u? id!: 90puc- + dztai:M
Ejyadaj: 4330 kj (1031 h:d)
HD~1v4~e,:
• 20 dkg lencse • 1 kozepes sargarepa
• 15 dkg burgonya • 1 p6rehagyma
• 2 husleveskocka • 25 dkg fUst6lt, nyers tarja
• 25 dkg husos, fUstoltszalonna
e 2 par fUszeres virsli • 2 nagy hagyma
• 5 dkg vaj • 2 evokanal liszt
8 3-4 evokanal ketchup
8 3 evokanal borecet • s6
8 csipetnyi porcukor.
A lencset el6z6 nap beaztatjuk, es a ket leveskockab61
1 liter huslevest f6zunk. Masnap a lencset hideg vfzzel leG & 0@:0 [!,~~®@ ~yttiUtd
oblftjiik, es akihutott huslevesben az egyben hagyott
szalonnaval es tarjaval f6ni tesszuk. A repat es a burgonyat megtisztftjuk, apr6 kockakra vagjuk, a p6rehagymat felszeleteljuk, es fel 6ra fazes utan a lencsehez adjuk. Tovabbi fel 6raig fazziik, akkor hozzaadjuk a 3-4 cmes darabokra vagott virslit is, es az egeszet puhara,
keszre f6zziik. A vajon megpirftjuk a Iisztet, radobjuk a
megtisztftott, finomra vagott hagymat, felontjiik egy keyes hideg vlzzel, simara elkeverjuk, hozzaadunk egy 1
mer6kanalnyi lencselevet, es 3-4 percig alland6an keverve forraljuk. Elkeverjuk benne a ketchupot es az ecetet, fzles szerint edesftjuk. A szalonnat es a tarjat kivesszuk a labasb61, felszeleteljiik. A zoldseges lencsehez
adjuk az el6bb elkeszftett fzesftett rantast, 6-8 percig forraljuk, majd visszatesszuk a tarja- es szalonnaszeleteket.
Ha szukseges, utanas6zzuk, es forr6n talaljuk.
r-- ~
E~:di:u? W: 40pucEjyaM.j: 1613 k:j (384 ked)
Ho~1v4~e,:
8 50 dkg kaposzta • 4 tojas
, 820 dkg sajt 8 5 dkg vaj
8 1 evokanal zsfr
8 s6 • bors.
A fejes kaposztat megreszeljuk, bes6zzuk, majd kicsavarjuk. A tojasokat felverjuk, belekeverjuk a lereszelt sajt
%-et, fzesftjuk s6val, borssal, es osszekeverjuk a kaposztaval. Kizsfrozott tUzall6 taiba tessziik, a tetejere ramorzsoljuk a vajat, es el6melegftett sut6ben 15 percig sUtjuk. Melegen, reszelt sajttal meghintve talaljuk.
& 0@:0 [!'~IDID ~yttiUtd0
----- r-- yIJHtbtf4 bIJrj~
£LkMzti:M~ it&: 60 percEjy~: 2503 kJ (596 k.cAt)
HtJR:Z.4vaJ6k '" ~e,:
• 80 dkg borjucomb • 2 tojassargaja
• 2 dl tejfol • 2-3 evokanal olaj
• 1 mokkaskanal orolt bors • 56
• 1/2 csomag petrezselyemzold
• 6 dkg vaj • 25 dkg gomba.
A megmosott hust nem tul vastag szeletekre vagjuk,
husver6 kalapaccsal kisse kiveregetjuk, s6zzuk. Olajon
mindket oldalat hirtelen kisiitjiik. Kivesszuk a zsiradekb61, vastagon kivajazott tUzall6 talra'fektetjuk. A megmaradt zsfron megparoljuk az apr6ra vagott gombat,
s6zzuk, borsozzuk, es osszedolgozzuk a tojas sargajaval
elkevert tejfollel. Az egeszet raontjuk a husra, meglocsoljuk olvasztott vajjal, el6melegftett sut6ben puhara
paroljuk. A tetejet szep pirosra sutjuk, forr6n talaljuk.
~ (jt»KbM~
£LkMzti:M~ it&: 40 ['U"cEjyaM.j: 1659 kJ (395 k.cAt)
HtJR:Z.4vaJ6k", rUHdlyre,:
• 30 dkg rizs • 6 dkg vaj • 15 dkg gomba
• 1 kisebb fej hagyma • keshegynyi pirospaprika
• 1 mokkaskanal 6rolt bors • 56
• 1 csomag z6ldpetrezselyem.
A megmosott gombat felszeleteljuk es a keyes vajon
megpirftott, apr6ra vagott hagymara teve megparoljuk.
o & {]G:@ [1~~@@ e:gytti.W:d
A maradek zsiradekon megparoljuk a rizst, majd elkeverjiik a parolt gombaval, megs6zzuk, pirospaprikaval,
6rolt borssal fUszerezzuk es felontjuk annyi vfzzel,hogy
ellepje. Felforraljuk, lefedve keszre paroljuk. VegUl egy
keyes nyers vajat hozzakeverunk. Talalaskor finomra vagott zoldpetrezselyemmel meghintjiik.
yIJHtbd4 tarhtJnyIV
. £LkMzti:M~id& 50 percEjy~: 2554 /<,J (608 k.cAt)
HoR:Z.4vaJ6k '" ~re,:
• 40 dkg gomba
• 40 dkg tarhonya
• 4 ev6kanal olaj
• 1 csokor petrezselyemzold
• 4 dl tejf61 • 56.
A gombat az apr6ra vagott zoldpetrezselyemmel
egyGtt kisse megparoIjuk az olajon, majd hozzaadjuk a
tarhonyat. Mikorkisse megpirult, felontjuk egy keyes vfzzeI, es puhara paroljuk. Talalas eI6tt megs6zzuk, raontjilk a tejf6lt, es azonnal kfnaijuk.
r6 t:udJr,t !
Htv tv tevea eU6zi:~ lltAjY HAjYoyv ztUlMOf tett, iil1i:f~ beLeIdt ,
jeLvert'tojd..feiWjiC. Htv tvjeltbje- iimudJ1.t) fz.hjalv at tv /eved;
& {]G:@ [l,iS®e)@@@ ~ytti.W:d 0
~ ~~luMor ronlca,
£!Jd>zit-e.f~W:70perv
Ejy~: 2444 kj (582 ked)
HtJuAualJlv 4 ~e,,:
• 40 dkg f6tt sonka • 10 dkg fUstoltszalonna
• 20 dkg borjucomb • 2 tojas • 2 zsemle
• 2 kozepes fej hagyma e 1 dl tej • s6 '" bors.
A megmosott, felapritott hust, sonkat es szalonnat
ketszer megdaraljuk, es egy melyebb taIba tesszuk.
Hozzaadjuk a tejben megaztatott, alaposan kinyomkodott zsemlet, a tojasokat, fzlesszerint s6zzuk, borsozzuk,
es alaposan osszedolgozzuk. Kivajazunk egy tliza1l6talat, az aljara terftjuk az egyik megtisztftott, felkarikazott
hagymat, rasimftjuk a husmasszat, es a tetejet betakarjuk a masik felkarikazott hagymaval. El6melegftett sut6-
ben, kozepes langnal 1 6ran keresztUlsutjuk.
~ Haj~rzia,
£!Jd>mu~ idff: 45 pen
£3Y~: 945 kj (225 ked)
HtJuAualJlv 4 ~e,,:
• 1 kg savany6 kaposzta • 1 hagyma
• 1 mokkaskanal paprika • 15 dkg fUstolt kolbasz
• 3 ev6kanal olaj • par kanal fUstolthusle.
Az olajon megpirftjuk az apr6ra vagott hagymat, meghintjuk a paprikaval, es beletesszuk a savanyU kaposztat. (Ha a kaposzta nagyon savanyU, megmossuk.) Felengedjuk a huslevel, zsfrjara sUtjuk, es belekeverjuk a
karikara vagott kolbaszt. Tejf61nelkUl,meiegen talaljuk.
G & G8@ [1,~~mm ~ytdUtd
~
HiM,,! burj"Hf~"Htb6v
£!Jd>zitM~W:50pen
EjyadAj: 3120 kj (743 ked)
HtJuAualJlv 4 ~e,,:
• 1 kg burgonya ••3 tojas • 2 dl tejfol
• 50 dkg suit sertescomb • 2 dl tej • s6.
A hamozott burgonyat apr6 kockakra vagjuk., sos vfzben megf6zzuk, osszetorjuk. Hozzaadjuk a tejet, es si··
mara keverjilk. A tojasok sargajat elkeverjuk a tejf611el,a
feherjeket felverjuk habnak, es azt is belekeverjUk A sUIt
hust apr6ra vagjuk vagy daraljuk, es szinten hozzakeverjuk. Egy tepsit kivajazunk, az aljara terftjuk a burgonyapuret, es raborftjuk a tojasos-husos kevereket. E16melegftett sUt6ben addig sutjuk, amfg a teteje kisse megpirul.
- '
HtM1"Hf1J6C1Jf W~
£!Jd>mui- id& 45 perv
Ejy adAj: 2910 kj (693 ked)
HtJ~4~e,,:
• 50 dkg szeles metelt • 25 dkg serteshus
• ,1 evokanal zsfr • 1 kis fej hagyma • 1 evokanal liszt
• 1 tojas • 1 dl tejf61 • 56 • bors • majonlnna.
Atesztat kif6zzuk,leszurjuk, a vizet felretesszuk. A hust
megdaraljuk, elkeverjuk a tojassal, a liszttel, lz€sftjuk s6~
val, borssal es majorannaval, majd kis gomb6cokat formalunk bel61e, es a teszta vizeben kif6zzuk. A hagymat
lereszeljuk, zsfrban sargara pirftjuk, belekeverjuk a kif6tt
tesztat, majd a megf6tt gomb6cokat is ratesszuk. Megontozzuk a tejfollel, es azonnal talaljuk.
&. {]€0 [1,~mm ~ytdUtd r;;
HtM()~
£tk.ioztt-if& idO: 2 arty 20 pereEjy tUiAj: 2012 kj (479 kcat)
Ho:uAPfdck 4 tuHdl.yre-:
• 25 dkg sertescomb • 50 dkg burgonya • 1 zeller
• 4 cvokamll olaj • 1 kis fej hagyma • 2 sargarepa
••Vegeta • 56 .' petrezselyem- es zellerzold.
Egy mely tUza1l6taIban 2 evakanal olajban megpirftjuk
az aprora vagott hagymat, a kis kockakra vagott sert<~scom bel, par percig pirftjuk, majd n§tessztik egy reteg
karik;lfi.ivagott sargarepat, egy rt~tegzellert, es a megtisztftJU, kockara vagott burgonyat. Megsz6rjuk zoldpetrezseiyemmel es zellerzolddel. A maradek olajat raontjiik a tetejere, es felontjiik 2 dl vfzzel,melyben 1 evakanal Vegetat elkevertlink. A tetejet aluf6liaval lefedjuk, es
takareklangon 2 6ran at paroljuk. Ezutan a f6Hat Ievesszuk, -es zsfrjara sUtjuk.
~
HUsfJfjDndJU ra1cbtt tDju
£tk.iozitk& idIf: 60 pere-
£3Y tUiAj: 3431 kj (811 kcat)
HD~k 4 tUJ1tilyrt;:
• 8 tojas .• 20 dkg fatt vagy sUIthus • 20 dkg gomba
• 5 dl besamelmartas • orolt szerecsendi6 • 56 • bors
• di6nyivaj I> zsemlemorzsa • a csokor petrezselyemz6ld.
"
A tojasokat megfazzuk, meghamozzuk, karikal'a vagjuk. A hust megdal'aljuk, es a megtisztftott, apr6ra vagott gombaval egyGtt a vaj felevel 1-2 percig eras tazon
pirftjuk, majd hagyjuk kihulni. A besamelmartashoz keo & <'70-'0; l113®2J(9)@\] fjyttU6td
verjuk a szerecsendi6t, s6t, borsot, es belevagjuk a
oldpetrezselyem feh~t.A maradek valial kikenunk egy
tepsit, megsz6rjuk zsemiemol'zsaval, lerakunk az aljara
gy reteg tojast, egy reteg husos gombavagdalekot, raimftjuk a besamelmartas feIet, majd ismet egy SOl' toJas, husos gombavagdalek es a maradek martas kovetkezik. Eiamelegitett su.tabe tesszuk, es kozepes Jangon
0-35 pel'cig pirosra sutjuk. Megsz6rjuk a maradek
petrezseIyemzolddel, es melegen talaljuk.
HtMrtUt6ttbtt burJo~
£tk.ioztt-if& idO: 80 pereEjy tUiAj: 2310 kj (550 kcat)
Ho~/c. 6tuHdl.yre-:
• 1 kg nagy szemu burgonya • 30 dkg daralt serteshus
• 1tojas • 1tojassargaja • 2 dl tejf61 • 2 evokamll olaj
• di6nyi vaj • 1 kis fej hagyma • 1 gerezd fokhagyma
• 1 mokka'skanal pirospaprika • 56 • bors
• 1 kis csokor petrezselyemz6Id.
A burgonyat hejaban megf6zzuk, meg melegen meghamozzuk, ha kihult, hosszaban kettevagjuk, kozepet kiv8jjuk.Azolajon megfonnyasztjuk az apr6ra vagott vagy
rcszeit hagymat, radobjuk a hust, nehany percig er6s tu-
,.n pirftjuk, aztan megs6zzuk, es fedo alatt, Iassu tazon
kb. 30 percig paroljuk. Mikol'kisse kihult, hozzaadjuk a
uzott fokhagymat, az egesz tojast, a vagott zoidpetreselymet, a pirospaprikat, fzIesszerint bol'sot, j6t 6sszeolgozzuk, es megtoltjuk vele a fel burgonyakat. A kivajt.
burgonyafol'gacsokat kivajazott tepsibe tesszuk, raDltetJuk a toltott burgonyakat, es elomelegftett sutoben 20-
5 percig sutjuk. A tejf6lt kisse megs6zzuk, eikeverjuk
benne a tojassargajat, a burgonyakra kenjuk, es tovabbi 10-15 percig, pirulasig sutjuk. Forr6n talaljuk.
& (]@B) l1~(9)@@ fjytP.-Utd 0
HfM{)fz.6UU~ ~
Etl<.UzituUdl!: 75pereEjy~:2171 kj (517kcat)
HDubtJ6k4 ~:
• 1 kis fej karfiol
• 25 dkg sargarepa
• 1 voroshagyma
• 30 dkg vagdalt marhahus
• 10 dkg husos szalonna
• 2,5 dl tej • 5 dkg omlesztett sajt
• 1evokanal vaj
• 1 evokanal liszt • 1 evokanal etolaj
• currypor • orolt bors • kakukkfU
• zoldpetrezselyem
• pirospaprika • s6.
A megtisztftott, megmosott es r6zsaira szedett karfiolt
enyhen s6s vfzben 8 percig fOzzuk, majd hozzaadjuk a
megtisztftott, karikara szelt repat, es meg 5 percig
egytitt f6zzuk. Leszurjuk, es a f6z6leb61 1,2 dI-t felreteszunk. A felaprftott hagymat vajon megfuttatjuk, hozzatesszuk a vagdalt hust, es lepirftjuk. A tUzr61leveve a fUszerekkel fzesftjuk. A karfiolr6zsakat a repaszeIetekkei es
a hussal egy kikent tdza1l6 taIba retegezzuk. A felkockazott szalonnat egy ev6kanal etolajban megpirftjuk, majd
hozzakeverjuk a lisztet, a zoIdseglevet es a tejet, es 5
percig f6zzuk. S6zzuk, borsozzuk, hozzaadjuk a sajtot,
felfOzzuk, esaz fgy elkeszftett martast a zoldsegekre ontjuk.
A talat hideg stit6be tesszuk, es kozepesnel valamivel
er6sebb tUzneI kb. 35 percig sutjtik. Friss petrezselyemzolddel megsz6rva talaljuk.
G & Q€B ~IDffi ~ytti.Utd
]uld:ar6I bur1()Hf~
, Etl<.UzitUb itU: 60 pereEjy aM.:J: 2335 kJ (556 W)
HDubtJ6k6 ~IJ,:
• 1 kg burgonya • 25 dkg juhtur6 • 4 dl tejf61
• 15 dkg szalonna • 56.
A szalonnat felkockazzuk, es sajat zsfrjan uvegesre sutuk A meghamozott es cikkekre vagott burgonyat s6s
v zben puhara f6zzlik, majd leszurjuk. Egy kiolajozott
l.uza1l6taIba terftjuk a burgonyat, ha szukseges, gyenJen megsozzuk, es ramorzsoljuk a juhtur6t, raontjuk a
I jf6lt, majd kozepes langon addig stitjuk, amfg a tejfol
lranybarnara nem pirul. Mikor rnegsUlt, a szalonnat raz6rjuk, es azonnal talaljuk.
]uld:ar6! !<.M.hJr~()HfiJ6v
Etl<.UzitUb itU: 40 pereEjya.dAj:3662 kj (872 kcat)
HDubtJ6k4 s~~:
• 30 dkg kukoricaliszt • 4 tojas • 30 dkg juhtur6
• 3 kanal zsemlemorzsa • 4 evokanal olaj • 2 dl tejf61
• 5 dkg vaja 56.
A juhtur6t a tojassargajaval es a valial habosra keverluk, s6zzuk, majd hozzaadjuk a kukoricalisztet s a tojaok feherjeb61 vert kemeny habot. Gomb6cokat formalunk, es sos vfzben kif6zzuk. A zsemlemorzsat az olaJon megpirftjuk, beleforgatjuk a gomb6cokat, leontjtik
tejf611el,es azonnal talaljuk.
------ ---------- r'
~- ~rzti.o burJDHfaMutUi
ElJ<.ifmu" W: 45 puc
EJya.dAj: 2020 /iJJe.
A f~obm fit ortValaitfUw~ t1iejfalJ
~ jeUJ~oU f1-iLId;dJ
kival pirOf ropojOr;beiat rOZfM~ omL6f teoz.·
& Q€@ [!,~®<:9CQ)®®~1ttiUtd0
~ RAXdt~
Etkefz.£tMi id& 60perv
HD~ 4 ~e,: Ejya.daj: 3095 !ze.r({uv zi5tdjUsze.ref<:.ket1UL !jfzfirlM/ t1U!jiJuujuk.
8::, IJGB [blS®eJC0@@ ~fttiUtd 0
r-- sapt uJJei.
E/,/(M~i idO: 60pen
Ejya.dAj: 2570 !:ad.uaiJk4 ~re-:
• 50 dkg gomba • 4 evokanaI olaj
• 1 kozepes fej voroshagyma
• 2 sargan§pa· 2 fehem§pa
• 4 dl tejf6I • pirospaprika • s6 • bors.
Ai. o!ajon megfonnyasztjuk az aprora vagott hagymat,
hOlzaadjuk a karikakra vagott repakat, majd fedo alatt
keyes vizethozza6ntve megparoljuk Ho?zaadjuk a megmosott, vekony szeletekre vagott gombat, meghintjuk
paprik6val, soval, borssal, ~s a gombat is puhara paroljuk Mikor zsfrjara suIt, boven meglocsoljuk tejf611el,es
azonnaI talaljuk
r--- ---.
S:dK.eIyJu/yar
Etk..Mz£tu? idO: 70percEjy aM.:J: 2142 kj (510 kcat)
Ht>:ad.uaiJk4 ~e-: '
• 50, dkg sovany sertescomb
• 80 dkg savanyti kaposzta • 3 kanaI olaj
• 2,5 dl tejfoI • 1 baberJeveI • 1 nagy hagyma
• 1 gerezd fokhagyma • 1 kiskanal pirospaprika
• komenymag • 1 zoldpaprika • 1 paradicsom • s6.
A husbol p6rk6ltet keszitUnk, levebe fozzuk a zuzott
fokhagymat es a k6menymagot. A savany(j kaposztat
(ha nagyon savany(j, kimossuk) keYesvfzben, a baberlevellel puhara paroljuk, ha tul sok levet eresztene, leszurG fA Q€@ [1~~(Q)[!)ID e::JyttUet:d
juk. A p6rk6lth6z hozzaadjuk a tejf6lt, 6sszeforraljuk,
majd a kaposztahoz keverjuk, es meg 10 percig rotyogtatjuk. A baberlevelet kivesszuk es kidobjuk. Azetel tetejet karikara vagott paprika- es paradicsomszeletekkel dfszftjuk. (Javasolt a hust es a kaposztat ki.il6nfozni, mert
nem egyszerre puhulnak meg.)
~
ThlctJHfDf'jaJurkM Iu:u
Etk.ifz£tUb W: 55pevcEjy at&.j:2037 kj (485 ku,i)
Ht>~k 4 ru.mi/ye-:
• 70 dkg sertescomb
• 1 kozepes fej hagyma
• 2 evokanal zsfr • tarkony
• 2 evokanal Iiszt II 1 dI tejf61
• 50 dkg burgonya • 1 tojas
••s6 • sz6dabikarb6na.
A sertescombot szeletekre vagjuk, kiklopfoljuk, megsozzuk, mindket oldalat lisztezzuk, es a zsfrban kisse atsutjuk. A hust felretesszuk, es a zsfrjaban halvanyra pirftjuk a megtisztftott, es aprora vagott hagymat. Hozzakeveljuk a tarkonyt, visszatesszuk a husszeleteket, es keyes
vizet 6ntve ra, fedo alaU keszre paroljuk. Mikor a hus
megpuhult, ra6ntjuk a tejf6lt, es meg egyszer felforral··
juk. Ek6zben a burgonyat megpucoljuk, nyersen lereszeljuk, hozzakeverunk egy tojast, sozzuk, keshegynyi
szodabikarbonat teszunk bele, es hozzaadunk annyi lisztet, hogy galuskateszta legyen. Lobogo vizbe szaggatjuk
a galuskakat, es kifozzuk. Mikor kesz, egy tal k6zepere
rakjuk, k6re tesszuk a husszeleteket, es az egeszet le6ntjuk a tarkonyos husleve!.
~ TtjbUf/pttf:iabEtlcNzfi:t!? idO: 40perv
Ejy adaj: 3921 kJ (948 ke4.t)
HtJ~.,.~:
• 50 dkg metelt teszta
• 1 liter tej .• 5 dkg vaj • 10 dkg cukor
• 10 dkg daraIt di6 • 1 zacsk6 vanfiias cukor • 56.
A tejet feltesszuk f6ni 1 dl vfzzel,keyes soval es a vanilias cukorral, amikor forr, beletesszuk a metelt tesztat. A
megf6tt tesztat kivesszuk a tejb61, es peleforgatjuk a vaj':'
ba. A tejet nem ontjuk ki. A tesztat tUzallotaiba tesszuk,
es lefedve tovabbparoljuk, a megmaradt tejet aprankent hozzaadjuk. Kozepes langon 10 percig slitjuk. A diot osszekeverjuk a cukorral, raszorjuk a teszta tetejere,
es forron talaljuk.
~ Ttjfttbf'jDHtbU~etiiEtIcM:d:te.? idb.- soperv
Ejyadaj: 1970 kj (469 ke4.t)
HtJ~k'" IUHtiJyrtt:
• 40 dkg gomba • 25 dkg spagetti
• 2 dl tejf61 • 10 dkg sajt • 1 kis fej hagyma • vaj
• 2 ev6kanal olaj • s6 • mokkaskanal pirospaprika.
A megtisztitott, aprora vagdalt hagymat az olajban
uvegesre megfuttatjuk, es beleforgatjuk a megtisztitott,
vekonyra felvagott gombat. Soval, pirospaprikaval fUszerezzuk, es lefedve paroljuk. A spagettit kif6zzuk, lecsopogtetjuk. Egy tUzallotalat kikenunk vajjal, beleteritjuk a spagettit, rasimitjuk a hagymas gombat, megloo &. Q0:0 ~IDID tjytti,/,«d
csoljuk a tejf611el,a tetejere raszorjuk a reszelt sajtot, es
forro sut6ben addig sutjuk, mig a sajt raolvad ..
~ Ttjfttbf~
EtIcN:d:te.? idO: 4Sperv
Ejya.daj: 1978kJ (471 faAt)
HtJ~ 4 IUHtiJyrtt:
• 4 zsemle • 2 tojas • 1 kis fej hagyma .
• 10 dkg fUstoltszalonna • 1 dl tej • 3 ev6kanal Iiszt
• 2 dl tejf61 • 2 dkg vaj • 56.
A szalonnat apro kockakra vagjuk es kiolvasztjuk. A
porcot kiszedjuk, es a zsirban megpirftjuk az ugyancsak
kockara vagott zsomleket. Meglocsoljuk tejjel, hagyjuk
kisse kihdlni, es mikor langyos, elkeverjuk a tojassal, 50-
val, a lereszelt hagymaval es a liszttel. A masszabol kis .
gombocokat formalunk, es lobogo vizben kif6zZuk.A
megf6tt gombocokat lecsurgatjuk, talra szedjuk, es
megontozzuk a vajjal elkevert tejf611el,a tetejere raszorjuk a szalonnaporcot, es talaljuk.
~- TDjU()fjfJHt!J1N
EtIcM:d:te.? W: 45ptYv
Ejyadaj: 1608 kj (383 faAt)
Ho~2 IUHtiJyrf/:
• 40 dkg gomba 9 2 ev6kanal olaj e 4 tojas • 1 dl tejfol
• petrezselyemzOld • s6 • bors • pirospaprika
A megtisztitott gombat aprora vagva az olajon puhara
paroljuk. A tojasokat tejf6l1elelkeverjuk, es a gombara
ontjuk. Addig kavargatjuk, amig a tojas szilardulni kezd.
Petrezselyemzolddel, borssal es paprikaval fUszerezzuk.
&. Q0:0 ~ tjytti,/,«d 0
~ Tejftl4fkipt>~
£ti<..UziCidfi-& 4Sperv
£jY~: 983 kj (234 kcat)
.Ht>zduaJJk 4 ruHdlye,:
••80 dkg fejes kaposzta ••2 dl tejf6l ••3 z61dpaprika
••3 paradicsom ••di6nyi zsfr ••2 evokanal liszt
••teaskanal ecet ••k6menymag ••56.
A kaposztat legyaluljuk, es sos-ecetes-komenymagos
vfzben feltessztik foni. A paprikakat kicsumazzuk, es karikakra vagjuk, a paradicsomot meghamozzuk, es felvagjuk, majd hozzaadjuk a kaposztahoz. A zsirbol es
lisztbol zsemleszinure piritott fantast ~eszittink, egy keyes hideg vizzelfeleresztjtik, majd a kaposztara ontjtik,
es hagyjuk egyet rottyanni. Talalas elott belekeverjtik a
tejf6lt, es stilt kolbasszal kinaljuk.
~
.Tejfttlr"'par~()Htbrrw
£ti<..U:di:ifi id-& 4Sperv
£jY~: 2028 kj (483 kcat)
!1t>zduaJJk 4 ~re,:
••30 dkg rizs •• 1 k6zepes fej hagyma ••2 dl tejf61
•• 10 dkg reszelt sajt e 10 dkg paradicsompiire
••di6nyi zsfr ••s6 ••bars" 1 kanal vaj.
A rizst megmossuk, leszurjtik, a zsfrban megforgatjuk,
sozzuk, es felontjtik vizzel.A hagymat meghamozzuk, es
egeszben beletessz:tik, majd fedo alatt megparoljuk. Mikor a rizs megpuhult, a hagymat kivessztik. Kivajazunk
egy tepsit, az aljara terfttink egy reteg rizst, megszorjuk
reszelt sajttal, nehany kanal tejf611elmegontozztik, es
o & Q@i) [!'~~IDID ~yttiUtd
addig retegeztink, amfg a rizs elfogy.A paradicsomptiret
elkeverjtik a megmaradt tejf611el,megsozzuk, es a rizs
tetejere ontjtik. Stitoben megpiritjuk.
~
Tl!f?itkr~
£ti<..UziCifdi"& 40 perv
£j1 ~: 2092 kj (498 kcat)
HozduaJJk 6ruuUlyre,:
••1 kg krumpli • 4 dl tejf61 • 20 dkg kolbasz • vaj
• 15 dkg szalonna • 56 • keshegynyi pirospaprika.
A kolbaszt es szalonnat kockakra vagjuk, es sajat zsirjan addig stitjtik, amig tiveges lesz. A nyers burgonyat
karikakra vagjuk, es kivajazott tUzallo edenybe tessztik.
A tejf6lt osszekeverjtik a pirospaprikaval es egy c~ipet
soval, hozzaadjuk a szalonnat es a kolbaszt, j61osszekeverjtik. Raontjtik a masszat a burgonyara, es stitoben
20-25 perc alatt ropogosra sutjtik. Melegen, savanyUsag gal talaljuk.
~-.------£-:-ti<..U-,-~-~-:-, '()-':~-sket-per-v
£jY~: 2885 kj (687 kcat) •
HozduaJJk 2 ruuUlyre,:
• 4 kis fej kelkaposzta • 5 dkg vaj
• 4 tojas • 2 dl tejf61 • zsemlemarzsa.
A kelkaposztakat 4 reszre vagjuk, es enyhen sos vizben
puhara f6zztik, majd leszurjtik, lecsepegtetjtik. Egy tepsit vajjal kikentink, zsemlemorzsaval megszorunk. A vajat es a tojasokat osszekeverjtik a tejrollel, megsozzuk,
es raontjtik a kelkaposztara. El6melegftett stit6ben
20-25 perc alatt vilagosra stitjuk.
& Q@i) [!,~~@ID® ~yttiUte10
~ TDj'sDf IUJ!udJt
. EtIct!_fU,·.' J P
~f/ uw: 30 f'Uc-
.HtJ~4~: EjyadAj:3S70kj(8S0kcAi)
• 50 dkg liszt • 6 tojas • 56 • 1 dl t .
• 1 dl tejf61·•. 5 ev6kanal olaj. eJ
2 tojast 2 ev6kanal olajjal es a te.iielelkeverjiik, hozzaadjuk a lisztet es annyi vizet, hogy a teszta se lagy,se kemeny ne legyen. Lobogo, sos-olajos vlzbe galuskaszaggatoval kiszaggatjuk. A maradek olajat felmelegitjiik, es
a 4 tojast a tejfOllelbelekeverjiik, mint a rantottat, es mikor a tojas felkemeny, osszekeverjiik a kif6zott galuskaval. Fejes salataval k1naljuk.
~ T~
.ElJ:.ifz1m? itU: 30 f'UcEjyadAj: 1869 kj (44S kcAi)
HtJ~1v2~:
• 6 tojas • 1nagy fej hagyma
• 3 ev6kanal olaj • 2 dl paradicsomle
• 1 dl tejf61 • keshegynyi pirospaprika
• s6 .• petrezselyemz6ld.
A megtisztltott, aprora vagott hagymat azolajban
aranysargara piritjuk, meghintjiik a pirospaprikaval, fOlengedjiik a paradicsqmlevel, es gyengen megsozzuk. A
tojasokat megf6zziik, megpucoljuk, karikara vagjuk. Beletessziik a paradicsomlebe, es keveres nelkiiI, csak razogatva, 5 percig paroljuk. Talalas el6tt raontjiik a tejfOlt,es megszorjuk zoldpetrezselyemmel.
0·& D@:0 ~IDID ~yttiUtd
~ TDnJta1Asrizs
( . ElJ:.ifmu?·itU: ss f'UCEjy adAj: 2171 kj (S17 kcAi)
Ho~k4~e,,:
• 50 dkg tonhal • 30 dkg rizs
• 1 ev6kanal liszt • 2 dl tej
• 3 dkg vaj • 3 ev6kanal olaj
• 1 sargarepa • 1 gerezd·fokhagyma
• 1 kis fej hagyma • 1 szal zellerlevel
• 1 csokor petrezselyemz61d
• 1 baberlevel • s6 • bors.
Masfel liter vlzbe beletessziik a megtisztitott sargarepat, hagymat, zellerlevelet, baberlevelet es petrezselymet, sozzuk, borsozzuk, majd felforraljuk. Hozzaadjuk a
feldarabolt tonhalat, es 15 percig f6zziik.A leb61kiszedjiik a tonhalat, es a levet atszurjiik. Az olajon megfuttatjuk a fokhagymat, es belekeverjiik a rizst. Ket percig
egyiitt piritjuk, majd annyi atszurt f6z6level ontjiik fel,
hogy jo b6ven ellepje. Belekeverjiik a finomra vagott
zoldpetrezselymet, es 20 percig f6zziik. Taira tessziik,
rafektetjiik a tonhaldarabokat, es besamelmartassal leontve k1naljuk.
j6 t:utiJtt !
L~jjbbfzijy tV ~Y0mMyJ ud£koy az ~Yw VziM di5ft%iel, J M3Y
UjYtUWWkb6l tV M~kb6l ~ Levu VP.jY~ytdl.etel kMziAt.
M~ vii:atko~ ~ik az 0wJ tV Mmdv £be- ere-rdett
14'CAY~ulyMLevu VP.jYtV !wtd.Lre<-aeJttD, koUOft}'MtlJ1yeu-tej0 /
b03YWOf 14'CAY~uly4 az tV tbty~J M3Y
fo3YMdt5j~ inyere-) kedvire-J ~MJUijere- vdljelv.
& QGX0 ~®® ~ytiUtd 0
~ T61J:&~szJ:a-
£!Jd>:d/;e.~idO: 120 per'c-
£jf a.dtlj: 3906 kj (930 kctd)
HDu.dtJaLDk 4 ~rl/:
• 80 dkg savanyU apr6 kaposzta
• 12 savanyftott kaposztalevel
• 30 dkg daralt serteshus
• 10 dkg rizs • 25 dkg fUstolt oldalas
• 1 szal fUstolt kolbasz
• 15 dkg fUstoltszalonna
•1voroshagyma • 1 tojas
• zsiradek • Iiszt • fel csomag kapor
• pirospaprika • 56
• torott bors • 4 dl tejfol.
A kimosott, kicsavart apr6 kaposzta negyotOdet kikent
labasba tesszi..ik. A fi..istoltoldalast darabokra, a szalonnat szeletekre vagjuk, a tetejet bevagdaIjuk, es a fi..istolt
kolbasszal egyi..itt rarakjuk a kaposztara. Az aprora
vagott kaprot raszorjuk. A kaposztalevelek vastag erezetet elvekonyftjuk (kiveregetji..ik), beletesszi..ik a kovetkez6
tOlteLeket: a daralt serteshust osszekeverji..ik az el6f6zott
rizzsel, a reszelt voroshagymaval, a tojassal, sozzuk, borsozzuk, alaposan osszedolgozzuk. A toltelekeket az apro
kaposztara es a fi..istolt husra rakjuk, apro kaposztaval
betakarjuk, es felengedji..ik annyi vfzzel, amennyi eIIepi.
Megsozzuk, es fed6 alatt, lassu tdzon puhara f6zzi..ik(kb.
masfel ora). Vilagos rantast keszfti..ink, megszorjuk pirospaprikaval, hideg vfzzel feleresztji..ik. Miel6tt a rantast
belekevernenk, ajanlatos a tolteleket egy talra kiszedni.
Belekeverji..ik a rantast, majd a tejf6lt is, osszeforraljuk, a
leve olyan legyen, mint egy jo suru leves. Visszatesszi..ik
a tolteleket. Talalasnal a vagott kaposztat alulra tesszi..ik,
o &, QG:@ [!'~®I0(Q)®® e:3ytti.Utel
tetejere korberakjuk a toltelekeket, kolbaszkarikakkal dfszftji..ik,kozepere rakjuk a fi..istolthusokat. Sokaig elaII, s
ujramelegftve meg fzletesebb.
~ TlJIJ:& kuaJiii
£tfci,,:d/;e.~idO: 70 per'C-
£jf a.dtlj: 2688 kj (640 kctd)
HDu.dtJaLDk 4 ~l/:
• 8 kisebb karalabe (Ievelekkel egyiitt)
• 40 dkg daralt serteshus • 10 dkg rizs
• 1 tojas • 1 csokor petrezselyemzold
• 1 evokanal vaj • 4 dkg Iiszt
• 2 dl tejf61 • 1husleveskocka • 56'· bors.
A rizst megf6zzi..ik, a leveskockabol 5 dl vfzzel levest f6-
zi..ink.A karalabekat meghamozztik, es a gyoker fel6Hreszet kivajjuk es felretesszi..ik. A levelekb61 nehany nagyobbat felreteszi..ink - mert a maradek tolteleket ebbe
gongyolji..ik be -, a bels6, zsengebb leveleket megmossuk, es vekony csfkokra vagjuk. A hust osszedolgozzuk
a tojassal, a finomra vagott petrezselyemzolddel, keyes
soval, er6sen megborsozzuk, es hozzaadjuk a kif6tt rizst.
A kivajt karalabekat es a leveleket lazan megtoltji..ik. A
karalabevajadekot egy nagyobb labas aljara szorjuk, a
tetejere i..iItetji..ika megtoltOtt karalabekat, k6zeji..ikszorjuk a csfkokra vagott zsenge leveleket, alaontji..ik a huslevest, forrasig hevftji..ik,majd fed6 alatt lassu tdzon puhara fOzzi..ikA. megpuhult karalabekat ovatosan szitakanaIIal kiemelji..ik a leb6I. Vajon vilagosra megpirftott
Hszttel berantjuk a levet, hozzaadunk 1,5 dl vizet es a tejfait, majd jol felforraljuk Visszatesszi..ik bele a karalabekat, es meg egyszer felforraijuk. Vagott zoldpetrezseIyemmel meghintve talaljuk.
&, QG:@ [!'~®I0(Q)®® e:3ytti.Utd G
~ T6lJ:6ttti£
Et/drzitu? idO: 60per"
EjyaMj: 2276! 56.
Attorjuk a krumplit, hozzakeverjuk a Iisztet, 1 tojast es
az olajat, keyes s6t, majd a masszab61 tesztat keszftlink.
A virslit megfOzzuk, es negyfele vagjuk. A tesztat vekonyra nytijtjuk, es darabokra vagjuk ugy, hogy a feldarabolt
virslit beletakarjuk, es a ket veget kisse benyomkodjuk.
Megvajazott tepsibe rakjuk, tetejet a ffiasik tojassal
megkenjuk, es nagy langon pirosra siitjuk. Forr6n talaljuk. RendkivUl kiad6s, laktat6 etel.
Z1JtdbabjulfM
£!Jdfz{;tMf" idO: 55 percEjyadAj: 1310 kj (312 kud)
Ht;~1v4~e,:
., 40 dkg marhahus '" 1 kg z6ldbab • 1 hagyma
••1 gerezd fokhagyma • 1 dl tejf61 • 3 kanal olaj ., s6
l) kis csokor petrezselyemz6ld • 1 kiskanal pirospaprika.
/4" husbol p6rkoltet keszftiink, es nagyon rovid lere paroljuk. A rnegtisztftott zoldbabot 3-4 cm-es darabokra
vagjuk, enyhen sos, fokhagymaval fzesftett vfzben puhara f6zziik, es alaposan lecsepegtetjiik. A porkoltet a tejfOIleljol osszeforraljuk, ovatosan hozzakeverjiik a zoldbabot, es par percig rotyo9tfltjuk. El6melegftett taiba
szedjiik, tetejet megszorjuk vagott petrezselyemzolddel,
es forron ti:ilaljuk. .
---------
~
ZiitdbabttJlWty
£!JdfmMf" id5: 55perc-
£3Y ~j: 2154 kj (513 kca£)
Ho.rr~k4f~f/:
Ii 60 dkg sertescomb ••2 v6r6shagyma
o 2 gerezd fokhagyma ••40 dkg z61dbab III 1 dl tejf61
••keshegynyi pirospaprika • 56 •• 1/2 dl olaj.
A v6roshagymat megtisztitjuk, apr6 kockakra vagjuk,
. es az olajon iivegesre paroljuk. A hust felkockazzuk, radobjuk, es fedo alatt addig paroljuk, amfg levet enged.
S6zzuk, megszorjuk a paprikaval, es vizzelfelengedjilk.
Mikor a hus feHg megpuhult, beiekeverjuk a zoldbabot,
a zuzott· fokhagymat, es keszre f6zzuk. Farron, tejfOllel
kfnaljuk.
oill QGXV [1l3®<00Jrn® e:gyttUetd
~ZQtdbabttJIWtyElkM~=
. EjyaM.j: 852 kj (203 kud)
HD~k4f~P;:
• 1 kg z6ldbab
• di6nyi zsir
• 1v6roshagyma
• 1 csokor petrezselyemz61d
• 1 kaveskanal pirospaprika • 56.
A zoldbabot megtisztftjuk, sos vizben puhara f6zzuk,
leszurjuk, es a levet jol lecsurgatjuk. A f6i6leb61 "1dl-t
felretesziink. A zsfrban halvanyra megpirftjuk az apr6ra
vagott hagymat, meghintjuk finomra vagott zoldpetre-
. zselyemmel, pirospaprikaval, es a felretett f6z6vizzelfeleresztve addig f6zzuk, amfg a hagyma szetf6, es egeszen martasszeru lesz. Ekkor beletesszuk a zoldbabot,
es nehany percig parolva a paprikas leben keszre f6zzGk.
TGkortojassal talaljuk.
, ~.-._--------
(. ZOtdbDYSDStojM
E!JdfzirMi: idO: 45 percEjy adAj: 1289 kj (307 kui)
Ho~k4~P;:
• 1 kg z6ldbors6 • 8 tojas
• 5 dkg vaj • s6.
A zoldborsot vajban megparoljuk, azutan tUzallo
edenybe rakjuk, es raUtjiik a tojasokat. Megsozzuk, es
annyi id6re tesszuk a siit6be, amfg a tojas megkemenyedik. Azonnal talaljuk.
ZDtdt'1a.eUi
Etk.lAz£tl.~?id!: 60 per"
EjY~: 1092kJ(260 fwd)
HfJubtJJk2 ~:
• 40 dkg vegyes zoldseg
• 1 csokor petrezselyemzold
• 2 evokanal liszt • lh dl tej • olaj a siiteshez
• 1 tojas 0 5 dkg zsemlemorzsa • so.
A vegyes z6ldseget megtisztitjuk, megmossuk, felapritjuk, sos vfzben puhara fouuk es leszurjuk. Mikorszaraz, megdaraljuk. A lisztet elkeverjuk a teiiel, es surure
fauuk. Beletessziik a f6zelekmasszat, a tojassargajat, es
a feherjebal vert kemeny habot. Soval es z6ldpetrezselyeml11elizesitjuk Kisszeleteket formazunk belole, beleforgatjuk a zsemlemorzsaba, es forro olajban kisutjuk.
Z6tdbIJrr6r apr6P«&eItf~
Et.kMziti5? id& so per"
Ejy~: 1470kJ(3S0 fwd)
HfJubtJJk4 ~:
• 40 dkg sertescomb
• 60 dkg zoldborso • 1 nagy fej hagyma
• 2 gerezd fokhagyma • 5 dkg fUstoltszalonna
• nagy csokor petrezselyemzold • majoranna
• so • bors • Piros arany • szodabikarbona.
A hust megmossuk, szarazra toroljuk, es kb. 2-3 em
szeles, 4-5 em hosszu esikokra vagjuk. A szalonnat vekony esikokra meteljuk, es zsirjara sutjuk. A megtisztitott, felkarikazott hagymat es a vekonyra szeletelt fokhagymat a szalonnazsirban fedo alatt megparoljuk, radobjuk a hust, souuk, erosen borsouuk, Piros arannyal
es majorannaval ruszereuuk. Par percig eras tuzon piritjuk, majd lefedve lassu tuzon puhara paroljuk, es rovid lere sutjUk. Ekozben keyes sos vizben, esipetnyi szodabikarbona houaadasaval, hogy szep zold maradjon,
puhara paroljuk a borsot. Jolleesepegtetjuk, es az elkeszutt apropeesenyehez adjuk. Osszekeverjuk, felforrositjuk, majd mely taiba szedjuk, a tetejet vagott petrezseIyemzolddel diszitjuk, es azonnal talaljuk.
tJH.4k/cu,/,ddk
(jl.a:b~
Icdvu DWtu6nk kilUJb,
OrDtlWdr6t: r--
ELk.ifziCM~'idO: 40 percEjyadAj: 1432kj (341 kcat)
HDWuaJJk 4 IZeHtJIyr~:
• 1 kozepestok
• 6 kemeny paradicsom
• 3 husos zoldpaprika
• 4 dl tejfol • di6nyi vaj
• orolt bors
• Vegeta • s6.
A megtisztitott tokot felbevagjuk, kimagozzuk, es a husat 1 cm-es csikokra vagjuk. Egy tepsit, valial kikenunk,
es az aljara teritjuk a tok egyharmadat. Izesitjuk, paradicsom- es paprikaszeleteket rakunk ra, es tejfOllel meglocsoljuk. fgy folytatjuk a retegezest, amig az anyag elfogy.
Ugyeljunk, hogy a tetejere tok keruljon. Ezt megkenjuk
olvasztott, sos valial, es elomelegitett sutobe toljuk. Kozepes tuznel20 percig sutjuk, majd a langot erosre allitva, megpiritjuk.
}6truiJtb!
A petr~:uety~tdec rOM ~ fDz.-zak beLe-a.z et:eLb~. KibtdjUk beLOtetV~k.at eo iUt io eWeom. Crak tVfDm vijbt- rz6rjuk
a.z et:eLb~)tlajy tVtdityirbtV Y~ .fo.9MYtV.
~()~
Icdvu DWtu6nk kilUJb,
M~U:r6t:
RAhtt JDHf1Jafejek
Et1cMziCM~ide: 45 percEjyadaj: 1768kj (421 kut)
HDWuaJJIv 4 IZeHtJIyr~:
• 75 dkg burgonya
• 12 nagy gombafej
• 10 dkg juhtur6 • 2 dl tejfol
• 1 evokanal vaj
• 10 dkg trappista sajt • s6.
A meghamozott, megmosott burgonyat karikara szeljuk, a gombafejeket megtisztitjuk. Valial kikent tuzallo
taiba retegezzuk a burgonyat, sozzuk, es raontjuk a tejfOllel elkevert turot. Egymas melle szorosan ratesszuk a
gombakalapokat, domboru feltikkel felfele. Olvasztott
sos valial megkenjuk, es a kalapok tetejere reszelt sajtot
halmozunk. Elomelegitett stit6ben kozepes tuznel fel
orat sutjUk.
j6 truiJtb!
HfJ~4~:
• 2 kozepes padlizsan
• 10 dkg rizs • 3 paprika
• 3 paradicsom
• 2 voroshagyma
• di6nyi vaj
• 1 evokanal olaj
• csipetnyi cukor
• pirospaprika
• yegeta • s6.
A meghamozott padlizsant 1 cm-es karikakra szeljiik,
a rizst megf6zziik. A paradicsomb61, paprikab61 a hagymaval keyes olajon lecs6t keszftiink. Ha elkesziilt, szaftjab61 kiemeljiik, es hozzakeverjuk a megf6tt rizshez. Kivajazott tUza1l6tal aljara terftjuk a padlizsanszeletek felet,
majd erre terftjuk a rizses lecsot. A maradek padlizsannal befedjuk, es a lecs6 szaftjaval meglocsoljuk. Forro
sut6be tessziik, es fel 6rat sutjUk.
}6 t:utiJtt !
A zijtdfijek aprfi:Mwz luuvtdit vdjode5:d<.tUjol ~ beJ
M uu~ ha£znd1juk.ljy ffj'eU- d 1Mfrif~ vdjl1k vaL6zijtdfij
~ a.rrol ~ if buzeLve,J Mjy k15KHfebbentif:ditlut#. -
V~udtrk~
EtkUz.fa!?idO: 60put- + ~
EjyadAj: 1289 kj (3071a:At)
HfJ~4~:
• 10 dkg rizs
• 10 dkg konzervzoldbors6
• 2 sargarepa • 1 doboz konzervkukorica
• 10 dkg szarazbab • 1 dl tejfOl • 1 evokanal Uszt
• di6nyi vaj • 1 tojas"· 5 dkg zsemlemorzsa
ell 5 dkg rustolt sajt • curry
• orolt bors • s6.
Az el6z6 este 6ta hideg vfzben aztatott babot fel liter
vfzbe feltessziik f6ni. A rizst megparoljuk. Ha a bab puha, beleaprftjuk a repat, es puhara f6zzuk, majd az egeszet a rizshez keverjuk. Hozzaadjuk a konzervzoldbors6t
es kukoricat, fuszerezzuk, majd belekeverjuk a tejfolben
eldolgozott lisztes, tojasos masszat es a reszelt sajtot.
Egy kerek tUza1l6talat vajjal kikeniink, morzsaval besz6rjuk, es ebbe terftjuk az anyagot. Forr6 sut6ben 20 percig sutjiik, majd hagyjuk kihulni. Taira borftjuk, es egyegy adagra val6 szeletekre vagjuk.
j6 t:utiJtt!
AftLhwdjott Iw.j~ mij IUIWty n.apij eli:artIwj~
!uN1Mvdjott jeLUktec bevaj~ M aiMfDtwJIM u0u-tAj0Wa"
1M hiu:01Jen- taroljuk.
~" r;yuialt.t
~
IudtJU DWuDnk I, IUuOftMjy zJtd£iju f:ijtt~.
Etotaj 3462 842 Mandula 2630 627
o & 1JGXi) [1~®t:!JG)ffi®tjytdietd I:
;1,
i & (]GXi) [1~®vG)®® e:JytdJad' 0
Energiatartalom 100 9 termekben Energiatartalom 100 9 termekben
kJ kcal kJ kcal TIUtldtJHtj~
Marcipan 1810 431 Sparga 67 16 El6sz6 ................ .5 . Kelpaprikas ............ 28 Margarin 3180 760 Szalonna (fOstolt)2900 693 Karfiolos rakott
Mazsola 1159 276 Szardfnia 1214 290 Almas-sajtas csirke ....... 7 sertesszelet .......... 28
Mak 2250 357 Szarazteszta 1638 390 Bundazott spagetti ....... 7 Katalan csirkemell ....... 29
Malna 117 28 Szeder 134 32 Babgulyas .............. 8 Krumpligaluska ......... 30
Meggy 213 51 Szezammag 2378 562
l Bacskai rizses hus ........ 8 Krumplis teszta ........ .30
Mez 1362 326 Szilva 238 57 Bacskai husgomboc ...... 9 Kukoricas-gombas
Mustar 302 72 Tej 252 60 Babos birkahus ........10 marharagu .......... .31
Napraforgomag 2108 502 Tejcsokolade 2209 526 ! Babos-szalonnas tal ..... 11 Lecso egyszeruen ...... .32
Napraforgoolaj 3557 898 Tejpar (sovany) 1550 370 I Bakonyi apropecsenye ... 12 Liptoi burgonya ........ .32
Narancs 167 40 Tejpor (zsfros) 2060 490
Boros spagetti .......... 12 Magyaros (p6rkolt)
gvari sajt 1284 288 Tejf61 723 173 Borzas krumpli ......... 13 makar6ni ........... .33
Oszibarack 167 40 Tejszfn 1221 292
Citromos csirke ......... 13 Majaslepeny .......... .34
I
516
1
Csirkemaj-rizotta ........ 14 Makos guba .......... .34
Parizsi 887 212 Teliszalami 2159 Dorozsmai pecsenye ..... 14 Muszaka
Paradicsom 92 22 T6kmag 2862 636 Fokhagymas csirke ...... 15 (rakott padlizsan) ..... .35
Paradicsomle 92' 22 Tur6 318 76 l
Fokhagymas mamaliga ... 16 Norveg csirke ......... .36
Ponty 420 100 Tura Rudi 345 85 l Fust6lt husos lencsetal ... 16 Normandiai csirke ......36
Pulykahus 708 169 Tqjas 276 66 ~
, Gazdalepeny ........... 17 Oroshazi tarhonyas csirke .37
Riz.s 1443 345 Trappista sajt 1554 370 Gombas borjuhus ....... 18 Pacalporkolt burgonyaval .38
Rozs 1439 344 Vaj 3026 724 Gombas rizott6 ......... 18 Paprikas krumpli ....... .38
Sargadinnye 163 39 Virsli 967 231 Gombas tarhonya ....... 19 Parajgaluska .......... .39
Sargarepa 146 35 Vorosboi' 335 80 Hagymas-husos sonka ... 20 Pasztortarhonya ....... .40
Sos mogyor6 2496 596 Zabpehely 1579 376 Hajdukaposzta ........ .20 Rakott kel ............ .40
SOl' 160 38 Zeller 121 29 Husos burgonyagomboc .21 Racponty ............ .41
Sut6tok 322 77 Zoldbab 167 40 Husgombocos laska ..... 21 Rakott marhahus ...... .42
Husosfazek ............ 22 Rakott metelt ......... .42
Serteszsfr 3757 898 Zoldborso 368 88 Husos-gombas Rakott pulykamellszeletek .43
Sovany rnarhahus 958 228 Z61dpaprika 84 20 rakott tojas ..........22 Rakott tarhonya ........ .44
Sovany serteshus 668 159 Zsemle 615 147 Hussal toltott burgonya ... 23 Rakott turo ........... .44
Husos zoldsegfelfUjt .... .24 Rizses kaposzta ........ .45
Juhturos burgonya ...... 25 Ropogos makaroni ..... .46
Juhturos kukoricagomboc 25 Ropogos sertescsillok ... .46
Kaposztas burgonyametelt 26 Sajtos gomboc ........ .47
Kaposztas-kolbaszos tal .. 26 Sajtos zeller ...........48
Karfiolgomboc ......... 27 Sajtos-sonkas karfiol .... .48
(~ fA D@2)11~ ~yttiUtd I
fA D@2)l1~ ~yttiUtd0
ertescsulok
Pekne modra .49
Sajtpuffancs .50
Serteskocsonya .50
Spargas csirkemell .51
Spenotos rakott krumpli . .52
Szepesi zoldbab .53_
Sztrapacska .53
Szekely gomba 54
Szekely gulyas .54
Tarkonyos-galuskas hus .. 55
Tejben f6tt teszta .56
TejfOlos-gombas spagetti .56
Tejfolos gomboc 57
Tojasos gomba .57
Tejfolos kaposzta .58
Tejfolos-paradicsomos rizs 58
Tepsis krumpli .59
Tojasos kel .59
Tojasos nokedli 60
Tojasporkolt 60
Tonhalas rizs 61
Toltott kaposzta 62
Toltott karalabe 63
o & {J(2;@[b~(Q)®ID ~ytiUtd
Toltott paprika 64
Toltott tok 64
Turos csusza sutve 65
Vadaszkaposzta 66
. Vegyes tal 66
Virsliburgonyatesztaban .. 67
Zoldbabgulyas 68
Zoldbabtokany 68
Zoldbabtokany
szegenyesen 69
Zoldborsos tojas 69
Zoldsegszelet 70
Zoldborsos
apropecsenye 70
Onok kaLdtek
Ractok 72
Rakott gombafejek 73
Lecsos rakott padlizsan 74
Vegyes zoldsegfelfUjt 75
Tojasos zoldsegfelfUjt 76
Elelmiszerek
energiatartalma 77
~
&~~
• bajor fogas
• barany- es birkaetel
• burgonyas recept
• csulkos recept
• erdelyi j6 falat
• etel bogracsban
• etel marhahusb6l
• etel r6mai taiban
• etel serteshusb6l
,. falusi etel
• francia recept
• gorog recept
• gyors etel
• hagymaetel
• haletel
• husos j6 falat
• kaposztas finomsag
• karacsonyi recept
• kinai etel
• magyar etel
• martas
• mediterran recept
• mezes finomsag
• nemet recept
• olcs6 etel
• paprikas etel
• pikans etel
• recept borjuhusb61
• recept fnyenceknek
• recept kirandul6knak
• recept sorrel es borral
• recept szarnyasokb61
• skandinav recept
• spanyol recept
• sutemeny
• tavol-keleti recept
• unnepi fogas
• vadetel
• vendegvar6 falat
• zoldseges finomsag
,5
.~ 190 I
1111111111111illllllllllll~11 I
9789639 266179 >
.. .
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése