2022. január 14., péntek

receptek3

 •• és tálaláskor - még melegen - vaníliás porcukorral boven megszórjuk. Készíthetünk még rétesbe való tölteléket mákból, dióból, sült tökbol, tojásos tejfölbol vagy velobol, sonkából, húsból stb. is. VARGABÉLES Hozzávalók: 50 dkg liszt, 80 dkg túró, y2 1 tejföl, 15 dkg vaj, 5 dkg mazsola, 20 dkg cukor, 6 tojás, 1 csomag vaníliás cukor. Húsz dkg lisztbol rétestésztát, majd 30 dkg lisztbol egy tojással, egy kevés vízzel kemény metélt tésztát készítünk. A túrót szitán áttörjük, és a tojássárgákkal, a vaníliás cukorral, a tejföllel összekeverjük, beletesszük a mazsolát, a kifozött metélt tésztát, az olvasztott vaj ból 2-3 kanálnyit, végül könnyedén hozzávegyí~ük a cukorral habbá vert tojásfehérjéket is. Egy tepsit vajjal kikenünk, és kibéleljük a megszikkadt rétestésztával 3-4 sorosan. Minden lapot olvasztott vajjal meglocsolunk, erre tesszük a túrós tölteléket, beborít juk 3-4 sorosan réteslappal, ezeket szintén meglocsoljuk vajjal, a legfelso réteslapot pedig kenotollal megkenjük vajjal. Középmeleg sütoben sü~ük. Ha kisült, a sütobol kivéve 15-20 percig pihentetjük, porcukorral megszórjuk, és kockákra vágva tálaljuk. (Melegen nem lehet szeletelni. ) (Készíthetjük a vargabélest kész réteslapból és tojásos levestésztából, cérnametél tbol is!) . KELT TÉSZTA Hozzávalók: 6Q dkg liszt, 2 tojás, 4 dl tej, 2 dkg éleszto, 6 dkg zsír vagy vaj, 6 dkg cukor, egy csipet só. Az élesztot 2 dllangyos tejbe morzsoljuk, 2 kávéskanál cukrot teszünk bele, és meleg helyen megkelesztjük. A tálba tett lisztbe tesszük a vajat vagy a zsírt, aporcukrot, 2 tojássárgáját és a megkelt kovászt. Annyi langyos tejjel állí~uk össze, hogya tészta se túl kemény, se túl lágy ne legyen: Jól kidolgoz:z;uk,ha elválik a táltói, akkor már jó. Lisztezett tálba tesszük, konyharuhávalletakarjuk, éslangyos helyen kb. 1 óráig kelni hagyjuk .. Ebbol a tésztából készíthetünk fonott kalácsot , bri6st , ízes, mákos vagy diós tekereset. Ez utóbbiakhoz a töltelék lágyabb legyen, mint a pozsonyi patkóhoz, hogy a puha tésztára rá tudjuk kenni. \ 330 '-~- Vajjal kikent tepsiben - .tetejét tojással megkenve - mérsékelten meleg sütoben sü~ük. ARANYGALUSKA TÖLTVE Hozzávalók: 60 dkg liszt, 3 tojássárgája, kb. 10 dkg vaj, 2 dkg éleszto, 15 dkg cukor, tej, só, 15 dkg suru baracklekvár, 15 dkg cukros darált dió. Fél kg lisztbol, 3 tojássárgájából, 5 dkg Vajból, 2 dkg élesztobol - melyet 1 dl tejben felfuttatunk - és 15 dkg cukorból könnyu tésztát keverünk, és lisztezett tálban, meleg helyen kb. másfél órát kelesztjük. Azután lisztezett deszkára borí~uk, pogácsaszaggatóval kiszagga~uk, mindegyik pogácsa közepére egy kiskan1Uka barackízt teszünk, és gömb alakúra formáljuk. Kivajazott edénybe sorba rakjuk az olvasztott vaj ba mártott gömböket, a sorközöket cukros darált dióval szórjuk meg. A formát csak félig töltjük meg, azután a tésztát újra állni, kelni hagyjuk. Mikor a tészta annyira megkelt, hogy az edényt kitölti, elomelegített sü tobe tesszük, és lassú tuznél megsü tjük. Vaníliamártást vagy borhabot adhatunk hozzá. FARSANGI FÁNK Hozzávalók: 40 dkg liszt, 2 tojássárgája, 2 dkg éleszto, 5 dkg cukor, egy csipet só, 5 dkg vaj és boven zsír vagy olaj a kisütéséhez, porcukor a szórásához és kb. 20 dkg sárgabarackíz. Az élesztobol egy kevés langyos, cukros tejjel kovászt készítünk. A lisztét mélyebb tálba tesszük, és a megkelt kovászt beleöntjük. Összekeverjük a tojások sárgájával, a vajjal, a cukorral, a sóval és annyi langyos tejjel, hogya galuskánál valamivel keményebb tésztánk legyen. Addig verjük, amíg hólyagos nem lesz, akkor tiszta ruhával letakarva meleg helyre tesszük. Ha duplájára megkelt, erosen lisztezett deszkára borít juk, és a tetejét is meglisztezve, inkább kihúzzuk, mint nyúj~uk, kb. egy ujjnyi vastagra. Lisztezett fánkszúróval kiszúrjuk, és meleg helyen még kb. y2 órát ·pihentetjük. Nagyon bo, forró zsírban vagy olajban sü~ük elobb letakarva, majd megfordít juk, és most már fedo nélkül sütjük tovább. Szurolapáttal tálra szedjük, porcukorral meghintjük, és híg barack- vagy csipkeízt adunk hozzá. 331 , " FOTT FÁNK Hozzávalók: 3 dl tej, 3dl liszt, egy csipet só, egy késhegynyi szódabikarbóna, 2 evokanál cukor, 3 egész tojás, olaj a kisütéséh'ez és reszelt cs.0koládé vagy porcukorral kevert kakaó a megszórásához. /' A tejet felforraljuK, belekeverünk egy csipet sót, 2 kanál cukrot, egy késhegynyi szódabikarbónát és végül lassan adagolva - állandóan keverve - a,;lisztet. Ekkor levesszuk a tuzrol, és simára keverjük. Ha " már langyosra hult, egyenként belekeverjük a tojássárgákat és a tojások ke.'Jlényre vert habját. Kanállal bo, forró olajba szaggatjuk a tésztát, fedo alatt sütjük, majd megfordít juk, és most már fedo nélkül sütjük pirosra. Szurore szedjük, hogy az olaj jóllecsepegjen róla, és reszelt csokoládéval vagy cuk,ros ~akaóval megszórva, melegen tálaljuk. FOSZLÓS KALÁCS Hozzávalók: 50 dkg liszt, egy egész tojás, 2 tojássárgája, 3 dkg éleszto, l kockacukor, levokanál porcukor, 6 evokanál olvasztott vaj, tej, egy csipet só. Az 50 dkg lisztbol elveszünk 4 evokanálnyit, és ebbol 3 dkg élesztovel, l kockacukorral és ~ dl tejjel kovászt készítünk. Mikor a kovász megkelt; a többi lisztbe öntjük, és legész tojással, l tojássárgájával, 1 evokanál porcukorral, egy csipet sóval és annyi tejjel, hogy puha tészta legyen, fakanállal jól elkeverjük. Közben 5 evokanál olvasztott, de nem forró vajat dolgozunk bele. A dagasztóedényben egy fél óráig kelesztjük, azután deszkára tesszük, kalácsot fonunkbelole, vajjal megkent sütolemezre tesszük, ~ óráig kelni hagyjuk, a tetejét tojássárgájával megkenjük, és kis lángon szép pirosra sütjük. VAJASTÉSZTA KÉSZÍTÉSE ! ~ Hozzávalók: 20 dkg vaj, 22 dkg liszt,' % citrom leve, egy csipet só. A vajba belegyúr",nk 2 dUg' lisztet, lapos kockát forrnálunk belole, és hideg hely.l'ditesszük. Afennmaradt lisztbol hideg vízzel, egy kevés citromlével vagy ecettel, sóval kissé kemény, jól kidolgozott rétestésztát 332 gyúrunk. Kb. % óráig pihentetjük, utána négyszögletesre nyújtjuk, közepébe tesszük a vajat, és a tésztát szorosan a vajra hajtogat juk. (A sarkok ne legyenek lisztesek, az alsó tésztaréteg és a ráhajtott sarok ugyanolyan vastag legyen.) Nyújtófával kb. 2. cm vastagra, téglalap alakúra nyújtjuk. Ezután háromszor hajtogat juk, és minden hajtogatás után a tésztát 20-25)ercre hideg helyre tesszük. A hajtogatás módja: a kinyújtott, nem lisztes tészta két végét behajtjuk úgy, hogy a két széle középen találkoz~on, és az így kapott tésztát mint egy könyvet, ismét összehajt juk, és hideg helyre tesszük. Ezt a vajastésztát tetszés szerint használhat juk kifli, krémes stb. készítéséhez. KRÉMES LEPÉNY Hozzávalók: a fenti vajastészta és a töltelékhez ~ 1 tej, 20 dkg cukor, 4 tojás, % rúd vanília, 6 dkg liszt. A kész vajastésztát kb. késfok vastagságúra nyújtjuk, és oldal, nélküli sütolapra vagy megfordított tepsi aljára tesszük. A tésztát valamivel nagyobbra sodorjuk, a tepsire fektetjük és körülvágjuk, villával megszurkáljuk, és forró sütoben szép rózsaszínure sütjük. A sütobol kivéve a lapot deszkára csúsztatjuk. Két lapot sütünk a tésztából. Három és fél dl tejet vaníliával és 10 dkg cukorral felteszünk forrni. Habüstben 4 tojássárgáját, 6 dkg lisztet és 1,5 dl tejet sima péppé keverünk. Ha a 3,5' dl tej felforrt, a tojásos pépbe keverjük, és kis lángon, állandó keveréssel, surure fozzük. A tuzrol levéve azonnal hozzávegyítjük a tojások 8 dkg cukorral keményre vert habját, és még melegen rákenjük az egyik tésztalapra, a másik lapot ráhelyezzük, meghintjük porcukorral, és kockákra vágjuk. MINDENES TÉSZT A Hozzávalók: 26 dkg liszt, 22 dkg vaj, 2· dl tejföl, egy CSIpet só. A hozzávalókat nagyonjól eldolgozzuk. Legjobb, ha elozo este készítjük el, kis cipókat forrnálunk belole, és így pihentetjük másnapig. Mindenre használhat juk, amire a leveles vajastésL pitén~k, lepénynek, kis, kiflinek stb. Tölthetjük édes és sós tölte1eKkel. Szab"l,' ha egyszer kinyújtottuk, többet nem szabad összegyúrni ! 333 \t , I .... .:....-.._----_ .-.:.-----...••.-, -~---::;""----_..•....._--..; GYORS VAJASTÉSZTA Hozzávalók: 20 dkg vaj, 20 dkg liszt, két kaI1ál tejföl, só; lekvár, vaníliás cukor. A vajat a liszttel és két evokanál tejföllel, egy csipet sóval összedolgozzuk, és yz cm vastagra, kinyújt juk. Kockákat (6 x 6 cm-es) vágunk belole, lekvárral- esetleg túróval- megtöl~ük, táskaszeruen összehajtoga~uk, és forró sütoben m'egsü~ük. Még melegen boven megszórjuk vaníliás cukorral. Hajtogatni nem kell! " HÁJAS KIFLI Hozzávalók: 25 dkg sertésháj, 25 dkg liszt, egy csipet só, yz dkg éleszto, l evokanál cukor, l tojássárgája, yz citrom, néhány kanál suru barackíz és vaníliás porcukor. A hájat esteegy kevés hideg vízbe ázta~uk, és hideg helyen tar~uk. Reggel a vízbol kivett - és letörölt - hájat késsel szétkaparjuk, a liszt felével és egy csipet sóval- kés segítségével - jól eldolgozzuk, téglalap alakúra formázzuk, és hideg helyre tesszük. A liszt másik feléboll kanál cukorral, az élesztovel, a tojássárgájával és egy kevés citromos vízzel rétestészta keménységu tésztát gyúrunk.. Téglalap alakúra kinyúj~uk, az összedolgozott hájat rátesszük, duplán. összehajt juk, nyújtófával megveregetjük, és vastag téglalap alakúra kinyújtva hideg helyre tesszük. Ezt a kinyújtást és összehajtogatást negyedórás idoközökben háromszor megismételjük, miközben mindig hideg helyen pihentetjük. Végül kinyújt juk, pogácsaszaggatóval kerek lapoka t szúrunk ki, vagy éles késsel négyszögeket vágunk belole, mindegyik közepére egy kevés suru baracklekvárt teszünk, összehaj~uk, tepsibe rakjuk, ésjól elomelegített sütoben rózsaszínure sü~ük. Még melegen megszórjuk vaníliás porcukorral. (A tésztát összegyúrás után - tehát nyújtás és hajtogatás közben - lisztezni nem szabad!) RÁKÓCZI TÚRÓS LEPÉNY Hozzávalók: 10 dkg liszt, 8 dkg vaj, 5 dkg porcukor, l tojás, yz dl \ejföl, egy késhegynyi szódabikarbóna. A töltelékl1ez: 50 dkg áttört túró, 15 dkg cukor, 2,5 dkg dara, 2 tojássárgája, 334 1 dl tejföl, 2 tojásfehérje habbá~erv~: A rácsozáshoz : 3 tojásfehérje habbá verve 9 dkg cukorral. A tésztához szükséges anyagokból a masszát elkészí~ük, majd kinyújtjuk, és félig kisütjük, hogya nedves töltelék alatt ne legyen szalonnás, nyers. U tána ráhelye~zük a túrós tölteléket, ismét betesszük a sütobe, és megsü~ük. A cukros habot nyomózsákba tesszük, és a töltelék tetejét ferdén ber~csozzuk, majd ismét a sütobe tesszük, hogy a hab egy kissé megpiruljon. , ' Vaníliás por cukorral meghin~ük, és vizes késsel szeleteljük. TÚRÓSLEPÉNY Hozzávalók: 40 dkg liszt, 15 dkg vaj, 1 tojássárgája, néhány kanál tejföl, 1 kanál cukor, egy csipet só. A töltelékhez : 50 dkg túró, 3 tojás, 2 dl tejföl, 1 evokanál dara, 10 dkg mazsola, 15 dkg porcukor, 1 csomag, vaníliás cukor. A lisztet elmo~zsoljuk a vajjal, cukorral, sóval, és a tojássárgájával meg a tejföllel összegyúrjuk. Kinyújt juk akkorára, mint a tepsi, beletesszük, villával megszurkáljuk, és a sütoben félig megsütjük. Ha kihuit, rákenjük a következo tölteléket : a túrót szitán áttörjük, a tojások sárgáját elkeverjük 1% dl tejföllel, 10 dkg porcukorral, a megtisztított és tiszta ruhában átdörzsölt mazsolával, hozzávegyítjük az áttört túró~ és végül a tojások fehérjébol vert kemény habot. A tölteléket a tésztán' elsimít juk, a tetejét megkenjük tejföllel, és a sütoben világosra sütjük. Még melegen megszórjuk a vaníliás cukorral elkevert porcukorral. ALMÁS LEPÉNY Hozzávalók: 40 dkg liszt, 20 dkg vaj, 4 evokanál cukor, 2 tojás, kb. 1 dl tejföl. A töltelékhez: 1 kg alina, 15 dkg cukor, 5 dkg mazsola, 5 dkg dió. A lisztet a vajjal elmorzsoljuk, hozzáadjuk a cukrot, a tojások sárgáját, egy csipet sót és annyi tejfölt, hogy jól gyúrható tésztánk legyen. A tésztából két cipót formálunk, és % órát pihe'ntetjük. Közben elkészítjük a töltelék et. Az almákat me?hámozzuk, megreszeljük, amazsolát megtisztí~uk, adiót megdaráljuk. 335 Gyengén kizsÍrozott tepsibe t~ük az ~gyik cipóból kinyújtott tésztalapot, megszól:iuk darált dióval, a cukorral elkevert és kicsavart almával, mazsolával, befedjüka másik tésztalappal, megkenjük tojásfehérjévci, és középmeleg sütoben elobb alsó, niajd felso lángon megsütjük. Ha kihúJt, fölszeleteljük, és vaníliás porcukorral bóven megszórjuk. (Ké.szíthetjük a tölteléket cukorral párolt és kihúlt almapépból is.) CSERESZNYÉSLEPÉNY Hozzávalók: ugyanaz, mint az almás lepény tésztájához. A töltelékhez : 1 kg cseresznye, kb. 15 dkg cukor, fahéj, 2 kanál zsemlemorzsa. Az egyik cipót pihentetés után ceruza vastagságúra nyúj~juk, és a tészta nagyságának megfelelo tepsi be tesszük. (A tepsit egy kicsit kizsí-:J rozha0uk.) Villával megszurkáljuk,és a sütóben egy kissé átsütjük, de csak annyira, Mgy a tészta félig sült legyen. A sütobol kivéve meghintjük zsemlemorzsával, egyenletesen elosztjuk rajta a kimagozott, majd a levéból kinyomott cseresznyét, meghin~jük a fahéj as cukorral, beborít juk a másik kinyújtott tésztalappal, megkenjük tojásfehérjével, és megsütjük. Ugyanebból a tésztából készíthetünk meggyes, barackos, szilvás lepén)'t is. SZOLOS LEPÉNY Hozzávalók: 40 dkg liszt, 25 dkg vaj, 32 dkg cukor, Y2 citrom héja, két kanál rum, 10 dkg dió, 10 dkg morzsa, 2 tojás, 1 kg szóló . . Gyúródeszkán összemorzsolj uk a lisztet, a vaj at, 12 dkg porcukrot, % citrom lereszeIt héját, majd egy egész tojást ütünk bele, összegyúrjuk, és egy órára hideg helyre tesszük. A szolot megtisztí0uk, megmossuk és lecsurga0uk. Egy edénybe ön0ük, 12 dkg porcukrot teszünk rá, és két kanál rummal meglocsoljuk, majd többször átforga0uk. A diót megdaráljuk, és elkeverjük 10 dkg morzsával és.8 dkg porcukorral. A tésztát kétfelé vágjuk, a nagyobbik felét ceruza vastagságúra nyÚjtjuk, és félig átsütjük. Ha egy kissé kihúlt, meghin0ük a diókeverék felével, rárakjuk a szolot, és a tetejére szórjuk a maradék diókeveréket. A n;ásik tésztacipót is kinyúj0uk, ráhelyezzük a szólóre, a széleit körül336 nyomkodjuk, t~jással megkenJük, villával megszurkáljuk,. és. ~érsékelt túznél kb. 20 percig sütjük. Ha kihúlt, felvágjuk, és meghmtJuk porcukorral. SZIL V ÁS LEPÉNY Hozzávalók a tésztához: 30 dkg liszt, 20 dkg vaj vagy 16 dkg margarin, 3 dkg porcukor, Y2 dl tejföl, 2 ~ojássárgája, só. A tészta felso részéhez: 3 tojássárgája, 8 dkg porcukor, 1,5 dl tejföl 5 dkg liszt és 5 tojásfehérje. A töltelékhez : 80 dkg szilva, 5' dkg porcukor, 4 dkg morzsa vagy darált dió ... A lisztet, a zsiradékot, 3 dkg porcukrot, 2 tojássárgáját, % dl. teJ:~lt összegyÚrunk, majd egy rövid ideig pih,e~ni h~gy~~k. V éko.~~.~akmyuJ~~ juk a sütólemezen villával megszurkalJuk, es fehg megsutJuk. H.a ~I húl't, egyenletesen rárakjuk a 80 dkg kimagozott és kettéhasít~tt sz.'~vat, megszórjuk 5 dkg porcukorral és a morzsával vagy. ,a ~ar~~~ dIOval, majd bevonjuk a következó masszával: a három to.!~ssarg~jat 1,5 dl tejföllel, 4 dkg cukorral és 5 dkg liszttel habosra keverjuk, r~aJd bele~ort· k az öt toiásfehérjéból vert és 4 dkg porcukorral ízesItett kemeny ga JU J 1 H~ k' habot, a szilvás tésztát egyenletesen bevonjuk vele, és közepes 10 o u sütoben megsütjük. Ha langyosra húlt, szeleteljük. GYÜMÖLCSÖS OMLÓS LEPÉNY 'HozZávalók: 3 tejmerókanál olaj, 1 tej merokanál cukor, reszelt citromhéj, egy csipet só, liszt, Y2 csomag sütópor, egy csomag mirelit gyümölcs vagy néhány alma, 2 evókanál zsemlemorzsa és a gyümölcstói függóen még 5-10 dkg porcukor, % .csomag vaníliás cukor. . Az olajat, a porcukrot, a sütóport, 1 citrom reszelt h~já,t.és e~y :SIp~t . r 1 hl'· puha de nyuJthato tesztat sót összegyúrunk annYIIsztte , ogy eeg , . ' ... kapjunk. Két részre osztjuk. Az egyik cipót kinyúJtv~ tepsI be ~esszuk; megszórjuk zsemlemorzsával, és vékony szele~ekre va~ot~ ..~lmat. v,ag) jól lecsurgatott mirelit gyümölcsöt teszün~ ra, .megh~n~uk cuk~~ral, (~sbefedjük a másik tésztalappal. Elobb also, majd fels~ langon vIlagos . ' ..IM' l n meo'szórjuk vaníhás porcukorral, rÚzsaszÍnúre süt.lU(, eg me ege ,,~. ('s ha kihúJt, szeletekre vágjuk. 337 , , \ I~ MÁKOS ÉS DIÓS BEIGLI Hozzával~~:;(6 rúd): 1 kg liszt, 20 dkg vaj, 15 dkg zsír, 60 dkg .c~l z o, 10-15 dkg d" 2 dl b' g porcukor, 2-3 evokanál tejföl A lisztet a margari~~~1 clmo:::~~~e~v.~r és Y2 tojás a kenéshez, ' tott élesztovel I csomag T ,J , osszedolgozzuk a tejben felfuttah ' vam las cukorral és 2 3 . Hk '1 . ogy jól gyúrható tésztát kapiunk H" -. ~vo ana tejföllel, E " . arom reszre OSZlJlk 'k' ," gytepsitgyengénkizsírozunk me h' f'" I ,es InyuJlj uk. talapot ráteszünk megk ' ..k' bg m Juk lIszttel, egy kinyújtott tész- " ' enJu a aracklekvár fel' I ' , . dIOval. Beborít juk a második t'eszaappa til eztIsm. eve, k '''kb es megszorjuk várral, megszórjuk dióval b fl d'''k l' . eg enjU aracklek- ' ..k " ' e e JU a 1armadlk tésztala I k jU . tOjassal, és megsütjük. ppa , meg enA ~orcukrot elkevcrjük a vaníliás cukorral' , , a tetcjét meghintjük, Ha k'hlU,Hit 1lOsszukas " szeletekre ' es amIgváaiuk a teszta meleg, V ~ . TARKABARKA Hozzávalók: 15 dkg vaj 25 dk 30 dk ' . , g porcukor 4 egész t " glIszt, I citrom héja I evokanál kak' ' l' ops, dé , 1 csomag vanT' I las eu. kor ao vagy rud csokoláA vajat (vagy margannt), habosra.. kever' ' ük 25 dk keverve 4 egész toiást ütünk b 1. (>'r ~I ' g porcukorral. Tovább ee. Iv. me tovabb k '''k ' rább és könnyebb lesz at' esz ta.) BeIekeverjuk' .. everjU, a ' T' ~nnal sza poreszeIt citromhéiat és'30 . dkg sIma ' rISZtet. A massz .\ am'k i'lasl' cukrot, , a tesszük, a másik felébe ped'. 1 ' a egYI le et tanyerra Egy tepsibe _ melyet neml~~~s:~: cso,koladét vagy kakaót keverünk. , J I enm - a masszáb'l k' 'll 1 ' sz('nnt váltakozva kis hal mo kat ra kunk A tés t .. , ok" ana a, SZIn vad, teteje pediO' t> szép zom'ancos 1esz Ha' langyoza sutesI HIozben i" összeolf{;lholclakat szakítunk ki bn Sk"" sra lU t, lankszúróval e o e, o alg clall. -J I GYÜMÖLCSRUDAK Hozzávalók: 15 dkg vaj, 12 dkg cukor, 3 tojás, 15 dkg liszt, 10 dkg mazsola, 10 dkg cukrozott gyümölcs vagy birsalmasajt, 2 szelet csokoládé. Tizennégy dkg vajat habosra keverünk 12 dkg cukorral, majd egyenként a tojássárgákkal, és ha ezzel is jól elkevertük, hozzávegyítjük a tojások fehérjébol vert kemény habot, majd tovább keverve 14 dkg lisztet, a tisztára dörzsölt mazsolát és az apróra vágott cukrozott gyümölcsöt vagy birsalmasajtot, és az ugyancsak apróra vágott 2 szelet csokoládét. Va.Üal kikent, liszttel meghintett t~psiben ujjnyi vastagon szétterítjük, kis lángon megsütjük, és még melegen kis rudacskákra vágjuk. ZSERBÓSZELET Hozzávalók: 50 dkg liszt, 25 dkg vaj, 6 dkg cukor, 1Y2 dkg éleszto, 3 kanál tejföl, 2 tojássárgája, egy csipet só. A töltelékhez : 25 dkg darált dió, 15 dkg cukor, 1 csomag vaníliás cukor, barackíz. A kakaómázhoz: 2 dkg kakaó, 14 dkg cukor, 5 dkg vaj. A lisztet a vajjal elmorzsoljuk, hoziáadjuk a 6 dkg cukrot, a tejföllel eldörzsölt élesztot, egy csipet sót és 2 tojássárgáját. Könnyen gyúrható tésztává dolgozzuk ki, és egy fél órát pihentetjük. Négy cipót formálunk 'belole, mindegyiket kinyújt juk kisebb tepsi nagyságúra, és megtöltjük, A darált diót, a cukrot és a vaníliás cukrot összekeverjük, és három részre osztjuk, Az elso tésztalapot a tepsibe helyezzük, ráhintjük a dió egyharmadát, ugyanígy járunk el ~ második és a harmadik lappal is, végül a negyedik lappal le[edjük. Kis lángon sü~jük. Ha kihuit, barack- vagy más ízzel vékonyan megkenjük, és kakaómázzal bevonjuk . Kakaómáz: 14 dkg cuk~ot 2 dkg kakaóval és % cll vízzel állandó keverés közben surure fozünk, azután 5 dkg vajat keverünk bele,' és bevonjuk vele a tésztát. EMELETES LEPtNY (FLÓDNI) Hozzávalók: 20 dkg zsír, 35 dkg liszt, 2 tojás, Y2 citrom leve, 1 kanál porcukor, egy csipet só. A töltelékhez : 50 dkg alma, '--- =- - 343 10 dkg darált ma,'k 3 evokanál méz 10 dk d 15 dkg cukor, 5 evokanál lekvár ( '1' g arált dió, , 5 dkg mazsola, fahéj. ma na, eper vagy barack), A ZSIrt cldörzsöljük a liszttel vegyít·· k h ' , ., ' un ozza I eg' t' , gajat, egy csipet sót 1 kanál k esz ojast, 1 tojássár- .. ' porcu rot egy fn . osszegyúrjuk, és reggeli'h . 00 ' e cItrom levét. Este . k ' .. g pl entetjuk. Másnap 5-6 'k . jU , cs mmden lapot ' , .. ve ony lapra nyújt- .. mas-mas toltelékkel tUltU k tepslbe tesszük az elso lapot' k o un meg. Egy kisebb Uk ' es cu orral párolt al ' szu a második lapot arra da 'lt k mat teszünk rá, rátesz- , ' ra cu ros mákot ' 1 es reszelt eitromhéjjal' ' mezze meglocsolva , megszorva. A követke N I tesztátésarralekvártésm l' zo apra cukros diót majd fCah"ejas . azso at teszünk Mind 'k UI ' . ' legyen. A felso t'> ti' egYI to telekjó cukros . esz a apot megk "'k " ' plhentctjük. Elomelegített SUt Nb . enju tOjassal, és még 2 órát szu'k' as szeletekre vágjuk: . uo enszeplassansufuku Ju. Ha kihuit, hoszKÉPVISELOF ÁNK Hozzávalók: II dkg vaj , 9 dk'g ZSIr 7 tOl.ás' , . I evokanál cukor egy" c, ' J sargaja,5 tojásfehérje Két dl vizet a vajjal és a' , C~Ip~tso, 22 dkg liszt, % tojás a kenéshcz' , ZSIrra evok ' lk' felforralunk. Folytonos kever' 'k'" b ana cu orral, egy csipet sóval ftozzu..k., amíg az edénytol el nemes oz'I'k enANNbeleszórj uk alsztet, r és addig maj.d h va 1. tuzrollev' , b a langyosra hult' eve tova bkeverjük maj'd _ ' egyenkent hozzáveg 't" k 7' ' J 'tojásfehérjébol "ert k' ~ YI un tOjássárgáját • v emeny habot V'" ' meghmtett tepsibe dió nag " , . ajjal kIkGnt és liszttel b ' ... ysagu csomocskák t k ekenJuk, nagy lángon 60 . 00 ••• a ra unk, felvert tojással b "- percIg sutjuk dc a UtN .. sza ad kinyitni mert a tés' tu:' su, o ajtaját ezalatt nem Ha kihult fel~á . k' z ~ ~~sze~sIk, és többé nem no fel. , gjU , es vamhas tejszínkrém l' mel, esetleg cukrozott tejszínhabb I .. ' .. me vagy csokoládékrémmázzal is, vagy meg lehet csöpogtetm .. a t~l,tjuk. ege tettBecukorral. lehet vonni csokoládéKÉPVISELOFÁNK MARGARINNAL Hozzávalók: 12 dkg margarin 2 k k 12 dkg grízes ' oc acukor . liszt , 5 egész t"ojas es" 2 tOlá. ' egy" cSIpet só, a kenéshez, vaj és liszt at' k " " J ssargaja, % tojás K' dl . epsI enesehez . et VIzet a margarinnal ko kk'" nos keverés közbe~. beles ' ,. kr'c acu orral sóval fle16orra Iunk. Foly to- zorjU alsztet, és addig fozzük míg az d' 342' ' e eny ---~------------------~--------_.......• ..."... •.. falától el nem válik. Ha félig kihult, egyenként belekeverünk 5 egész tojást és 2 tojássárgáját. Jól kikevérjük, majd vajjal kikent, liszttel meghintett tepsibe egymástól három ujjnyi távolságra dió nagyságú csomócskákat rakunk, felvert tojással bekenJük,és egyenletes tuznél, meleg sütoben megsütjük. A süto ajtaját 15 percig nem szabad kinyitni, mert a tészta összeesik. A kihult fánkocskákat tetszés szerint töltjük. ALMATORTA Hozzávalók: 25 dkg liszt, 15 dkg vaj, % dl tejföl, 5 dkg cukor, 1 tojás, % citrom leve. A töltelékhez : 1 kg alma, 15-20 dkg cukor, 5 dkg mazsola, 6-7 dkg dió vagy mandula, 1-2 kanál rum vagy néhány csepp rumaroma és egy kevés baracklekvár. A lisztet elmorzsoljuk a vajjal, a cukorral, egy csipet sóval, és összegyúrjuk a tejfóllel, tojássárgájával és citromlével. A tésztát három részre osztjuk: az egyikkel beborít juk a tortaforma alját, a másikkal az oldalát, a harmadik a fedolap lesz. Az alsó lapot vékony an megkenjük barackízzel, és rárakjuk a tölteléket, melyet a következoképpen készítünk: 1 kg hámozott, fólszeletelt almát a cukorral - víz nélkül - és egy kevés citromlével suru pürévé fozünk. Levesszük a tuzrol, 5 dkg mazsolát és 5 dkg darált diót vagy mandulát keverünk bele, és néhány kanál rum mal vagy néhány csepp aromával ízesítjük. A tölteléket hidegen kenjük a barackízes lapra, a 'püré tetejére ismét egy vékony réteg baracklekvárt kenünk, és befedjük a harmadik tésztarészbol nyújtott lappal. A tetejét villával megszurkáljuk, tojásfehérjével megkenjük, és durvára vágott dióval vagy mandulával meghintjük. A tésztát jól átsütjük. BURGONYATORTA HoZzávalók: 25 dkg cukor, 30 dkg fott burgonya, 1 csomag vaníliás cukor, 4- tojás, 5 dkg darált dió, egy evokanál zsemh~- morzsa. A töltelékhez : 2 dl tej, egy púpozott evokanál liszt, 10 dkg cukor, 1 csomag vaníliás cukor, 5dkg. darált dió, 10 dkg vaj, 1 evokanál rum vagy rumaroma, néhány szem féldió a díszítéséhez. A cukrot habosra keverjük a tojássárgákkal és a vaníliás cukorral, ~ I \ hozzáadjuk a fótt és átt" tb' or urgonyát ezzel' "1 k'k . keverünk bele 1 evókanál ,,'. ISjO 1 everjük, végül h b morzsat es a tOjások feh' "b~l a ot. Zsírral vagy vajjal kik> k' . erje o vert kemény EIk' o' ent, llIsztezett formáb ", "k eszl1jük a tölteléket ., an sutjU meg. tejmártást fózünk mé . tgy p~pozott evókanállisztból és 2 dl tejból 1 ~ ' g me egen osszekeverjük a c k I h wlt, a vaníliás cukorral a darált d" I u orra, a langyosra 1 ' lOva a rummal va . va , a vajjal, és simára keverjük' gy a rumaromá_ A kihult tészt't ko" . a ettevagjuk me t"l("k ' bekenjük vékonyan és darált d:' Igd~' JU a kremmel. A tetejét IS , lOva, lOgerezdekkcl díszítiük. MÁK TORTA ~o<:<:ávalók: 8 tojás, 25 dkg porcukor, 25 dk m o o lIszt és zsír. A töltelékhez : 2 5 dl' g, a~, egy kanal vaj, 20 dk k ' tej, 2 kanal liszt, 20 dkg A tojássárgák t hg ~orcu or, e~y csomag vaníliás cukor. . a a osra keverjük 20 dk 25 dkg darált mákot el' lk '" g porcukorral, beletesszük a , zze 1~ e 'everjuk '''1 ho, tqjásfehérjéból vert kemén h bE' vegu ozzavegyí1jük a nyolc y a ot .gy tortafo ' tepsit kizsírozunk kilisztez" kb' 1'" rmat vagy magas szélu . ' un, e eonljük a . , , ~ m o .. e everve beJeöntiük at" o ok' n ent es mmdlg 1· qJassarga at, a cukrot m'd or a ISZtet. Kiv'Üazott liszttel rr h' .' aj tova)b keverve , leg mtett tepsI ben X. óra alatt megsü~jük. PISKÓTA TÉSZTA DIÓV AL Éppen úgy készítiük, ~int az elobbit kr' . darált diót teszünk bel l' .,: csa lszt helyett '.lnnyi kanál e, alany tOjasbol készül. 344 CSOKOLÁDÉS PISKÓT ATEKERCS Hoaávalók:. 6 tojás,. 6 kanál cukor, 5 csapott kanál liszt, 5 kanál reszeIt csokoládé. A tojássárgákat kikeverjük a cukorral, beleforga1juk a tojások keményre vert habját, majd a lisztet és a reszeIt 'csokoládét. Vajjal kikent, liszttel meghintett tepsiben 20 percig sütjük. Ha elkészült, konyharuhára borjtjuk, és még melegen felsodorjuk. Ha kihúlt, tölthetjük tejszínhabbal, gesztenyepürével, csokoládé- vagy kávékrémmel stb., újból visszatekerjük, és papírba vagy konyharuhába szorosan becsavarva hidegre tesz- .. szük. Csokoládémázzal is bevonhatjuk. MEGGYES PISKÓTA Ho<:<:ávalók: 6 tqjás, 25 dkg vaj; ~5 dkg cukor, 17 dkg liszt, kb. 25 dkg meggy. A tqjássárgákat a vajjal és a cukorral habosra keverjük. Bcleforgatjuk a tojások keményre vert habját és a lisztet. Vajjal kikent, liszttel ~eghintett tepsibe öntjük, a tetejét kirakjuk lisztbe forgatott, kimagozott megygyel, és megsü1jük. VIZES PISKÓT A Ho<:<:ávalók: 4 tojás, 21 dkg cukor, 17 dkg liszt). 4 kanál víz. A tojások sárgáját elkeverjük a cukorral és a vízzel (legalább Y2 óra hosszat kell keverni), beletesszük a lisztet, azzal is keverjük, majd óvatosan elvegyítjük a tojások keményre vert habjával. Kikent, kiliszte~ett tepsiben megsütjük . Különbözó krémekkel vagy savanykás lekvárral tölthe1jük. Készíthe~jük különbözó idénygyümölcsökkel is, pl. cseresznyével, meggyel, sárg~barackkal, sÚlvával stb. Kb. % kg gyümölcsöt kimagozunk, levét lecsurgatjuk, a gyümölcsöt lisztbe forga1juk, és a tepsi be öntött piskótátésztán egyenletesen elosz1juk. Együtt sütjük meg. Még mclegen meg- • szórjuk vaníliás porcukorral. (A gyümölcsöt azért kell lisztbe forgatni, hogy ne szálljon le a tészta aljára.) 345 PISKÓT ATEKERCS Hozzávalók: 8 tojás, 8 kanál porcukor 8 kanál r t A " , , ' ISZ. tOJassargakat habosra keverjük a porcukorral majd kön ,d' h 'k '''k . ' nye en oz- za everJu a tOJásfehérjék kemény habiát és a lisztet Eg k'k kT .. J • y nagy 1 'ent 1 Isz~.e~~tttepslbe ön1jük a masszát, elsimí~uk, és középmeleg sütobe~ me~s~1juk. Ha megsült, kivesszük, porcukorral meghintett szalvétára bon1j~k'N s a ~zal~étával együtt felsodorjuk. Így hagyjuk kihulni. A bh,ult t~sztat szétnyitva megtölthe~ük gyümölcsízzel, csokoládév~gy mas ~remmel, ~~krozott tejszínhabbal stb. A megtöltött tésztát v,Iss~as~dorJuk, a te~eJet meghintjük cukorral, vagy bevonhatjuk csokolademazzal vagy tejszínhabbal. GESZTENYÉS TEKERCS H~zzávalók: 2 egész tojás, 12 dkg c~kor, 4 kal}ál liszt, 2 dl teJ, 10-15 dkg gyümölcsíz. A. tojásokat habosra keverjük a cukorral hozzáadjuk a r t- ' te et' 1 .. ,,' ' ISZel es a ! ' es ezze IS keverjuk. KIkent, kilisztezett tepsi be öntjük ... vekonyra elkenJu'" k, es' fcorró sütóben megsütjük. Szalvétára vag' UJJnYI ft h' papírra bor'';I';)Uk, tetszes' szerinti. ízzel megkenjük felgö ''1'Y"ke er cuk 1 b h' '''k . ' ngyoJu , és orra e mtJu . VIzes késsel szeleteljük. .CSOKOLÁDÉSSZELET Hozzávalók: 14 dkg vaj 14 dkg cukor 6 t " 7 dk '" 3 ,,'. ' 0Jas, g mandula, szelet csokolade, 3 kanál liszt gyümöl ' A . ' CSIZ. . v~!at a cUkorral,és a 6 tojássárgájával hab~sra keverjük. Hozzáadjuk a hejasan megdaralt mandulát a meleg vízfürdób h' kl' d' 3 Nk ,.' en megpu ItOtt cso- o a et, evo anal lIsztet és a 6 toiásfehérjéból vert k ' h b U" . " N J emeny a ot. JJnYI vastagon sutolapra kenjük, és kis lángon megsü~ük. Ha kihuit, 346 .• , ------------_ ....•.---~ - két részre vágjuk, megkenjük gyümölcsízzel, a két lapot egymásra teszszük, és hosszúkás szeletekre vágjuk. SALZBURGI GALUSKA Hozzávalók: la dkg vaj, 5 tojás, 7 dkg vaníliás porcukor, 2 púpozott evokanál grízes liszt, 3 dl tej, 2 evokanál kristálycukor, 1 evokanál tejszín. Öt' dkg vajat habosra keverünk 5 tojássárgájával és 7 dkg vaníliás porcukorral, keverünk még bele 2 púpozott evokanál grízes lisztet, egy evokanál tejszínt és végül a tojásfehérjékbol vert kemény habot. Egy lapos lábosban felforraljuk a 3 dl tejet 5 dkg vajjal, a tésztából evokanállal nagyobb galuskákat szagga tunk bele, és lefödve forraljuk. A megfott galuskákat lapátkanállal tuzálló tálba szedjük, a tetejüket megszórjuk kristálycukorral, és forró sütoben néhány percig sütjük, míg a tetejük egy kissé meg nem pirul.. BURGONYÁSSÜTEMÉNY Hozzávalók: 50 dkg burgonya, 8 dkg cukor, 3 tojás, kb. 15 dkg savanykás gyümölcsíz. A burgonyát héjában megsü~ük, meghámozzuk, és még melegen szitán áttörjük. Amíg a burgonya hul, 3 tojássárgáját habosra keverünk 8 dkg cukorral, hozzáadjuk az áttört burgonyát, és addig keverjük, amíg az ellágyult anyag újra meg nem keményedik. Ekkor hozzávegyítjük a tojásfehérjékbol vert kemény habot, zsírral megkent, lisztezett tepsibe tesszük, és középmeleg sütoben megsütjük. Hosszúkás szeletekre vágjuk, és gyümölcsízzei kettot-kettot összeragasztunk . PÜSPÖKKENYÉR Hozzávalók: 14 dkg cukor, 4 tojás, 10 dkg mandula, 5 dkg mazsola, 5 dkg narancshéj, 14 dkg liszt. A cukrot a tojássárgákkal jól kikeverjük, beletesszük a hámozatlan, apróra vágott mandulát, a mazsolát,.a kockára vágott, cukrozott narancshéjat és a tojásfehérjékbol vert kemény habot, végül a -lisztet. Könnyedén összekeverjük, a püspökkenyérformát vajjal kikenjük, liszt347 \ \ . tel meghintjük, és beleöntjük a masszát. Középmeleg sütoben rózsaszínúre sü~iik, és ha kihúlt, vékony szeleteket vágunk belole. GYUMÖLCSSZELET Hozzávalók: 6 tojásfehérje, 18 dkg porcukor, 20 dkg vegyes gyümölcs vagy befott, 1 kanál rum, 1 narancs reszeIt héja, yz narancs leve, 13 dkg liszt, 12 dkg dió. A tojásfehérjébol nagyon kemény habot verünk, beletesszük a porcukrot, a vegyes gyümölcsöt vagy befottet apró kockákra vágva, a rumot, a narancs reszelt héját és a levét, végÜl a lisztet és a darabos dióbelet, ésjól clkeverjÜk. Vajjal kikent, cukorral meghintett püspökkenyérformába ön~Ük, és % órán át lassú tuznél sÜ~ük. Ha kihúlt, szeleteljÜk. MÉZES CSÓK Hozzávalók: 2 dl méz, 2 dl porcukor, 1 egész tojás, egy kávéskanál fahéj, ugyanannyi szegfuszeg, 1kávéskanál szódabikarbóna 5 dkg zsír, és kb. Yz kg liszt.' ' A hozzávalókat összegyúrjuk, ha a tészta ragad még, egy kevés lisztet adhatunk hozzá. Fél ujjnyi vastagra nyújtjuk, pogácsaszaggatóval kivágjuk, a tetejüket tojásfehérjévelmegkenjük, egy fél hámozott mandulát teszünk rájuk, és rózsaszínúre sütjÜk. <;. MÉZES TÉSZT A Hozzávalók: 50 dkg cukor, egy kevés tej, 4 egész tojás, 1 kávéskanál fahéj, Yz kávéskanál szódabikarbóna, 1 citrom reszelt héja, 7 evokanál meleg méz, kb. 1 kg liszt. A hozzávalókból kemény tésztát gyúrunk. Fél ujjnyi vastagra nyújtjuk, kÜlönbözo formákra kiszúrjuk, és vajjal megkent sÜtolapon gyorsan megsÜtjük. DIÓS MÉZES Hozzávalók: 40 dkg méz, 15 dkg vaj, 10 dkg vaníliás cukor, 1 egész tojás, 15 dkg dió, 60 dkg liszt, egy késhegynyi szódabikarbóna, 1 tejmerokanál tej. 348 Egy tálban elkeverjük a hideg mézet a vajjal, az egész tojással, a darál t dióval, a vaníliás cukorral és a liszttel. A szódabikarbónát feloldjuk egy merokanál tejben, ezt is beleöntjük, és jól kikeverjük. Kike.~t és kilisztezett tepsi be öntjük kb. ujjnyi vastagon a tésztát, a teteJet elsimít juk, és mérsékelt tuznél megsütjük. Ha kihúJt, hosszúkás szeletekre vágjuk. MÉZESKALÁCS Hozzávalók: 6 evokanál méz, 30 dkg porcukor, 6 tojás, egy késhegynyi fahéj, szegfuszeg, egy citrom reszeIt héja, egy kávéskanál szódabikarbóna, 40 dkg liszt, 1 dkg vaj, 5 dkg mandula. A langyos mézet elkeverjük a porcukorral, a tojássárgákkal, a fuszerekkel, a szódabikarbónával. Legalább 40-50 percig kell keverni, majd apránként belesz6rjuk a lisztet, végül hozzávegyítjük a tojások fehérjébol vert kemény habot. Kikent, lisztezett tepsibe öntjük a tésztát, a tetejét megszórjuk .hosszúkásra vágott, hámozott mandulával, és kis lángon megsütjük. ' Hosszúkás szeletekre vágjuk. MÉZESKEKSZ Hozzávalók: 2 dl méz, 17 dkg porcukor, 32 dkg liszt, 21 dkg dió,5 dkg vaj, 1 egész tojás, egy késhegynyi szegfuszeg, fahéj, szódabikarbóna, egy fél citrom reszelt héja: A lisztet elkeverjük a porcukorral, a darált dióval, a fuszerekkel, a szódabikarbónával, egy egész tojással, beleöntjük a forró mézet, és összegyúrjuk. Egy óra hosszat pihentetjük, majd vékonyra ki.ny~\jtjuk (kb. 3 mm-re), és különbözo formákkal kiszúrjuk. Vékonyan kivaJazott tepsiben sü~ük. Nagyon hamar megsül-! RÁCS OS MÉZES Hozzávalók: 50 dkg liszt, 10 dkg vaj, 20 dkg porcukor, yz dl tej, egy késhegynyi szódabikarbóna, egy egész tojás és . egy tojássárgája, Jj,i' rúd vanília, 2 evokanál méz. A töltclékhez: 3-4 kanál barackíz, 20 clkg dió, 15 dkg cukor. A lisztet elmorzsoljuk a vajjal, majd összegy(njuk a porcukorral, a 349 hideg mézzel , egy egesz , tOjassal ' , és e to'" ,', - vaníliával és egy fél dl te'b r 1 ld gy, ~assargajaval, az elkapart , J en le o ott keshegy , 'd b' Jol összegyúrjuk , és egyora'h osszat plhenteC'k ' nYIA sza' a Ikarbónával. fél cm vastagra kinyújt"JUk, tepsI'b e tesszükJu. 'k teszta kétharmadát . barackízzel, és rákenjük a 15 dk k ' ,ve onyan megkenjük a , g cu orbol kés "It H N • razott _ és kihult _ darált d' 't A zu suru sZIruppallefor- IO . megmaradt t' t'b'l gú rudakat sodrunk , és a d"lOSt"lo tel'ke tete1ét ' besz' a o ceruza vastagsámeleg sütoben sütjük meg, :J eracsozzuk. Mérsékelten ÉDESÉSSÓS APRÓSÜTEMÉNYEK POGÁCSÁK ' RESZEL T LINZ ER Hoaávalók: 15 dkg va' va ' k 3 ., J gy ~argann, 40 dkg liszt 10 dk cu or, tOjas, Y:: csoma ,. N • " ' g 15 dkg darált ~"10, 2-3gevokanál su;opor, 1lekvár kanal tejfól. (1 fi A töltelékhez : :", a sárgabarack vagy a málna) és kb. 5 dk e~ nomabb hozzá A lIsztet elkeverjük a: sütoporral 10 dkl k g cu or, . vagy a margarinnal, és össze ú'r'uk g ~~ ~rr~l.',elmorzsoljuk a vajjal hogy elég kemény tésztát k:;' J k ~~oja~sargajav~l és annyi tejfóllel, k' ~un, et reszre osztj kA' Isebb tepsibe reszeljük k'aposztareszelonNU, At" fl h' "kZ egYIk N részt habot verünk , belekeverjük , a d ara'1t d':lOt a ojas lek' e erje, boI kemény ezzel a keverékkel bebo ít" k " ' vart es a cukrot, 'és , r JU a tesztat. Erre resz r"k ' " . es nem túl forró sütoben megsüt" ük G ..eju. amasIk Clpót, meg ne ég].en . H a megsult, .. hosszúkás J, szeletekre yorsan suI, vágjuk. vIgyázzunk, , hogy CIT~OMOS LINZER Hozzávalók' 21 dk r 10 k '. , g Iszt, dkg zsír vagy 14 dkg vaj 10 dk cu or, 1 tOjas, 5 dkg mandula 1 k" g A lisztet elmorzsoljuk a zSIrra '1 vagy a va"" al anal 7 dk porcukor, 1 citrom. levévei és reszeit héiával , es' osszegyurjuk .. " Jj1 tOl' '. , g ,', cukorral, 1 1,. citrom kán kinyújt juk és különb" Nr' .', JassargajaVa, Gyúródesz- _ " ozo lOrmakat szurunk ki belole. 350 " 17- tojásfehérjét felverjük 1 kanál porcukorral, a mandulát megdarál- .juk, és összekeverjük 3 dkg kristálycukorral, majd a felvert tojásfehérjével. Ezzel a masszával megkenjük a kiszúrt formákat, és közepes tuznél világosra sütjük. Két-két darabot gyümölcsízzel össze is ragaszthatunk. OLCSÓ LINZER Hozzávalók: 50 dkg liszt, 25 dkg zsír, 25 dkg porcukor, 1 tojás, 1 dkg fahéj, egy csipet só, egy pohárka bor, kb, 20 dkg lekvár, egy csomag vaníliás cukor. A lisztet elmorzsoljuk a zsírral, a porcukorral, egy egész tojást, egy csipet sót, fahéjat teszünk bele, és egy pohárka borral összegyúrjuk úgy, hogy jól nyújtható tésztát kapjunk. A tészta % részét kinyújt juk, kizsírozott tepsibe tesszük, rákenjük a lekvárt, a megmaradt tésztából pedig rácsot készítünk a tetejére. Nem túl forró sütoben megsütjük. KAKAÓS LINZ ER Hozzávalók: 50 dkg liszt, 1 csomag sütopor, 30, dkg zsír, 20 dkg cukor, 8 dkg kakaó, 2 tojássárgája, 1 csomag vaníliás cukor, baracklekvár. A lisztet a zsírral elmorzsoljuk, hozzáadjuk a cukrot, a tojást, a kakaót, és 1 csomag vaníliás porcukorral, egy csipet sóval az egészet összed?lgozzuk. A tészta egyharmadát meghagy juk rácsnak, a többit tepsibe = nyomkodjuk, megkenjük barackízzel, és a megmaradt tésztával berácsozva forró sütoben kisütjük. Még melegen meghintjük vaníliás porcukorral, és hosszúkás szeletekre vágjuk. DIÓS SÜTEMÉNY Hozzávalók: 12 dkg cukor, 2 egész tojás, 2 tojássárgája, 12 dkg darált dió és 12 dkg gerezdekben hagyott dióbél, % citrom héja, 2 evokanál liszt. A hozzávalókat tálban összegyúrjuk, egy kicsit pihentetjük, azután vajjal kikent, liszttel meghintett tepsibe 'tesszük, egyenletesen elsimítjuk, és meleg sütoben megsütjük. Ha kihuit, vizes késsel hosszúkás szeletekre vágjuk, .,~ 351 v ANÍLIÁS KOSZORÚ Hozzávalók: 20 dkg liszt, 13 dkg vaj, 10 dkg porcuko~, 1 egész tojás és 1 tojásfehérje, 1 csomag vaníliás cukor, 3-4 dkg darált mandula. A lisztet 7 dkg cukorral, a vajjal elmorzsoljuk, és egy egész tojással összegyúrjuk. Egy fél óra hosszat hideg helyen pihente1jük, majd kisujjnyi vastagra nyújtjuk, fánkvágóval kiszagga1juk, és gyuszuvel a köz epét is kiszúrjuk, hogy koszorú alakja legyen. A toj ásfehérj ébol lágy habot verünk, belekeverjük a darált mandulát, a megmaradt cukrot és 1 csomag vaníliás cukrot, a koszorúkat a habbal megkenjük, és kis lángon világosra sütjük. v ANÍLIÁS KIFLI Hozzávalók: 40 dkg liszt, 20 dkg vaj vagy margarin, )/2 csomag sütopor, 5 dkg cukor, % citrom leve és kb. 1 dl tejföl, 15 dkg lekvár és vaníliás porcukor. A sütoporral és aporcukorral elkevert lisztet elmorzsoljuk a vajjal vagy a margarinnal, összegyúrjuk a citrom levévei és annyi tejföllel, hogy jól nyújtható tésztát kapjunk. Fél cm vastagra nyújtjuk, közepes nagyságú pogácsaszaggatóval kiszaggat juk, minden korong közepére egy mokkáskanál kemény lekvárt teszünk, összehajt juk, és elomelegített sütoben elobb felso, majd alsó lángon világosra sü1jük. Még forrón vaníliás cukorba forgatjuk. Készíthetjük mák-, dió- vagy túrótöltelékkel. DJ9S KIFLI 1. ,.~\ Hozzávalók: 12 dkg vaj, 12 dkg liszt, 12 dkg darált dió, 7 dkg vaníliás porcukor, l dkg éleszto, tej az éleszto áztatásához. A hozzávalókat összegyúrjuk. A tésztából kifliket formálunk, és 'kis lángon megsütjük. Csak akkor s:;:cdjük ki a tepsibol, ha kihuit. Vaníliás cukorral meghintjük. DIÓS KIFLI II. Hozzávalók: 28 dkg liszt, 21 dkg vaj, 7 dkg porcukor, 10 dkg dió vagy mandula, két kanál rum, vaníliás cukor. 352 A lisztet, vajat, porcukrot és darált diót vagy mandulát 2 kanál ru,mmal . összegyúrjuk, kis rudakat sodrunk belole, kiflikké formáljuk, ésjó meleg sütoben gyorsan megsü1jük. Még forrón vaníliás porcukorba hempergetjük. DIÓS KIFLI Ill. Hozzávalók: 25 dkg darált dió, 25 dkg porcukor, 1 csomag vaníliás cukor, 1 egész tojás, % citrom leve és reszelt héja. A hozzávalókat összegyúrjuk, kis kifliket formálunk a tésztából, és gyengén zsírozott, lisztezett sütolapon langyos sütoben inkább szárítjuk, mint sütjük. DIÓS ISCHLER FÁNK Hozzávalók: 50 dkg liszt, 30 dkg vaj, 15 dkg dió, 2 dkg vaníliás cukor, )/2 citromhéj, 10 dkg gyümölcsíz (málna vagy ribizli), 2-3 szelet csokoládé abevonáshoz. A lisztet a vajjal elmorzsoljuk, hozzáadjuk a darált diót, porcuk.r0t, vaníliás cukrot reszeit eitromhéjat, és összegyúrjuk. Egy fél óráig hIdegen tartjuk, ~ajd vékonyra kinyúj1juk, kerek formákat szú~u~k ki belole, és világosra sü1jük. Ha kihuit, kettot-kettot málna-vagy nbIszkeízzel összeragasztunk, és vízfürdon megmelegített csokoládéval bevonjuk. , MANDULAPOGÁCSA Hozzávalók: 12 dkg vaj, 12 dkg törött mandula, 12 dkg liszt, 12 dkg vaníliás porcukor , 1 tojás. A hozzávalókat gyúródeszkára tesszük, és addig sodorjuk a ke.z~nk között míg tésztává nem áll össze. Ekkor ujjnyi vastagra nyúJtJuk, " k H kis pogácsákat szúrunk ki belole, kis lángon megsütjük, és kettot- ettot lekvárral összeragasztunk. MANDULAR ÚD Hozzávalók: 28 dkg összetört mandula, 28 dkg liszt, 2 egész tojás, 2 tojásfehérje, 25 dkg cukor. 353 A hozzávalókat összegyúrjuk, kinyújt juk, rudacskákat vágunk belole, és lisztezett sütólapon megsütjük. BISZKVIT Hozzávalók: 2 tojás, 17 dkg cukor, II dkg liszt. A tojássárgákat nagyon jól kikeverjük a cukorral, majd beleforgatjuk a tojásfehérjékbol vert kemény habot és a lisztet. Összekeverjük, vajjal kikent, liszttel meghintett ozgerincformába öntjük, és közepes erosségu túznél rózsaszínúre sütjük. Ha kihuit, vékony szeletekre vágjuk, és a szeleteket a sütoben kis lángon kiszárít juk. APRÓSUTEMÉNY Hozzávalók: 70 dkg liszt, 30 dkg cukor, 15 dkg darált dió vagy mandula, 15 dkg margarin, egy tojás, tej. A lisztet elmorzsoljuk a margarinnal, 25 dkg porcukorral és 10 dkg darált dióval. Összegyúrjuk egy tojássárgájával, és annyi tejjel, hogy jól nyújtható, egy kissé kemény tészta legyen. Vékonyra nyújtjuk, különféle formákat szúrunk ki belole, tojásfehérjével megkenjük, és 5 dkg cukor és 5 dkg darált dió kevcrékével megszórjuk. Óvatosan süssük, hogy ne barnuljon meg. Hetekig friss marad. Készíthetjük diószórás nélkül is, két-két darabot lekvárral összeragasztva. FREGOLI Hozzávalók: 25 dkg liszt, 8 dkg zsír, 25 dkg fott burgonya, 1 tojás, YZ dkg éleszto, só, néhány dkg reszelt sajt és köménymag. fia édesen készítjük, akkor kb. 8 dkg cukor és tölteléknek 15 dkg lekvár, gesztenyemassza, esetleg dió vagy mák. A burgonyát héjában megfozzük, meghámozzuk és áttörjük. A lisztet összegyÚrjuk a zsírral, az áttört burgonyával, egy kevés tejbel1 megáztatott 7'2 dkg élesztovel, 1 tojássárgájával és egy csipet sóval. Ezt a tésztát mindig a sütés elótti napon készítsük el, és pihentessük másnapig. Má~nap ujjnyi vastagra nyújtjuk, kis pogácsákat szaggatunk, vagy hosszúkás rudak at vágunk belole, a tetejét megkenjük tojásfehérjével, meghintjük reszeit sajttal vagy köménymaggal, és aranysitrgára sütjük. Ha édesen ~észítjük, akkor gyúrjunk a tésztájába 8 dkg cukrot. 354 ~- ------. A tésztát késfok vastagságú ra nyújtjuk, négyszögletes darabokra vágjuk, vagy fánkszaggatóval kerek lapokat szúrunk belole, megtöltjük a töltelékkel, kettéhajtjuk, megkenjük tojásfehérjével, és nem túl forró -sütóben halványsárgára sütjük. BURGONY ÁS KEKSZ Hozzávalók: 60 dkg liszt, 20 dkg zsír, 20 dkg porcukor, 20 dkg burgonya, egy tojás, 1 dkg sütopor. A lisztet a zsírral,a porcukorral, a fott, áttört burgonyával, egy egész tojással és 1 dkg sütoporral összegyúrjuk. Jó kemény legyen a tészta. Húsdarálóra szerelt kekszformán átnyomjuk, és rudat, kiflit, S vagy Z betúket formálva belole, zsírozott tepsin halványpirosra sütjük. Burgonya helyettjuhtúrót vagy sajtot is gyúrhatunk bele, de akkor csak 10 dkg zsírt vegyünk hozzá, és egy kevés. tejjel hígítsuk, cukor helyett pedig gyengén sózzuk meg. J TEAKEKSZ HozzávalÓk: 75 dkg liszt, 25 dkg porcukor, 10 dkg vaj, 4 tojás, 1 dkg sütopor, vaníliás cukor. Az egész tojásokat, a porcukrot, a vajat és a sütoport egy kevés vaníliás cukorral egy fél órá hosszat keverjük, majd összegyúrjuk a liszttel. Ha szükséges, adhatunk hozzá egy kevés tejet, hogy jól nyújtható tésztát kapjunk. Egy fél órát pihenni hagyjuk, majd a húsdarálóra szerelt formán vastagabb kekszeket nyomunk belole. Tojásfehérjével megkenjük, és világosra sütjük. ANGOL TEASÜTEMÉNY Hozzávalók: 10 dkg porcukor, 6 dkg vaj, 30 dkg liszt, 'i2 csomag sütopor, 1 csomag vaníliás cukor, tejföl. 'A hozzávalókat annyi tejföllel gyÚrjuk össze, hogya tészta könnyen gyúrható legyen. Egy óra hosszat pihentetjük, vékonyra nyújtjuk, tormaresze!ovel megszurkáljuk, tetszés szerinti formára kiszaggatjuk,'vajjal kikent, liszttel meghintett tepsibe rakjuk, és langyos sütoben világosra sütjük. 355 ( Hozzávalók: 30 dkg llszt, 20 dkg vaj, 30 dkg túró. Sós töltelék a fele tésztába: 20 dkg darált sonka vagy fott füstölt hús, 3-4 dkg reszeIt sajt és két kanál tejföl. Édes töltelék a tészta másik felébe: 4-5 kanál kemény lekvár, vagy 10 dkg cukorból készített sziruppalleforrázott 10 dkg darált mák vagy dió. A lisztet elmorzsoljuk az áttört tehéntúróval, és összegyúrjuk a vajjal vagy a margarinnal. Egy órai pihentetés után késfok vastagságúra nyújtjuk, és kb. 5 x 5 cm-es négyzeteket vágunk a tésztából. Minden tésztalap közepébe teszünk az elore elkészített édes vagy sós töltelékbol egy kiskanálnyit, és vagy háromszög, vagy téglalap alakúra hajtva tepsi be rakjuk. (A hajtogatás formájával különböztethetjük meg az édes és sós változatot.) Elomelegített sütoben elobb felso lángon, majd alsón világosra sütjük. ~ ..".."..,..." HABCSÓK,H6LABDA Hozzávalók: 6 tojásfehérje, 60 dkg porcukor, % citrom leve. A tojásfehérjékbol nem túl kemény habot verünk, belekeverjük a porcukrot, a citrom levét, és az edényt forró vízbe állítva addig verjük, keverjük a habot, amíg egészen suru massza nem lesz. Zsírral megkent, liszttel megszórt sütolapra, tepsire kiskanállal kis halmokat rakunk, vagy a masszát nyomózsákba tesszük, és vastag csillagcsovel kis koszorúkat vagy más formákat nyomunk belole. Nagyon kicsi lángon inkább csak szárítjuk, mint sütjük, hogy a hab szép fehér maradjon. Ugyanebbe a masszába 15 dkg darabosra vágott diót is keverhetünk, és kiskanállal kis halmocskákat rakunk belole a tepsire. Ezt hívják "Borzas Katának" ! NON PLUS ULTRA <'-'7:3' I Li 1, ALAPTÉSZTA ~..., t "'~~. " -",! \ ,. "<'. ~ Hozzávalók: 27 dkg ~liszt, 24 dkg vaj, I kanál vaníliás cukor, 3 tojás, 25 dkg porcukor, baracklekvár. A lisztet a vajjal elmorzsoljuk, és összegyúrjuk 3 tojássárgájával és egy kanál vaníliás porcukorral. Egy kicsit pihentetjük. A tésztát késfok vastagságúra nyújtjuk, kis pogácsákat szaggatunk belole, tepsi be rak; juk, és mindegyik tetejére teszünk a 3 toj ásfehérj ébol 25 dkg porcukorral felvert kemény habból egy késhegynyit. Világosra sütjük, azután kettotkettot baracklekvárral összeragasztunk úgy, hogy a habos fele legyen kívül. KEDVENC KIFLI Hozzávalók: 21 dkg vaj, 21 dkg liszt, 10 dkg p-urcukor, 10 dkg forrázott, darált mandula, 1 csomag vaníliás cukor. A vajat a 'liszttel jól eldörzsöljük, teszünk bele 7 dkg porcuk!,ot, a forrázott, darált mandulát, összegyúrjuk, és % óráig hideg helyen pihentetjük. A tésztából kis kifliket formálunk, langyos sütoben világosra sütjük, és még melegen vaníliás porcukorba hempergetjük. {. 356 '.. s6s RÚD Hozzávalók: 30 dkg liszt, 10 dkg vaj, 1 dl tej, YZ dkg éleszto, só, 1 kávéskanál porcukor, 1 tojás. A lisztbol, vajból, a langyos tejben felfuttatott élesztobol sóval, 1 kávéskanál porcukorral tésztát gyúrunk. Vékony rudakká sodorjuk, tojással megkenjük, köménymaggal meghintjük, és pirosr;" sütjük. SAJTOS DARÁL T KEKSZ Hozzávalók: 60 dkg liszt, 15 dkg zsír, 10 dkg reszeIt sajt, 10 dkg áttört juhtúró, 1 tojás, 1 dkg sütopor, 1 dl tej, só. , A hozzávalókat jó kemény tésztává gyúrjuk össze, és a húsdarálóra szerel t kekszvágóval ujjnyi rudacskákat vágunk belole. Kizsírozott sütolapon világosra sütjük. A té~sztájába egy késhegynyi tört köménymagot is keverhetünk: ~~AJTOS RÚD Hozzávalók: 16 dkg liszt, 18 dkg sajt, 12 dkg vaj, 3 tojássárgája, 2 evokanál tejföl, reszeit sajt és pirospaprika a tetejére. 357 ·~ •..i..t..:~ j , I I I I l q ~ ~ J-"--->''''- ~~ . .:::L~~===- A ,lisztet, a reszelt sajtot, a vajat, 2 tojássárgáját, 1 evokanál tejfölt és egy kevés sót összegyúrunk, kétszer kinyújtjuk,- mint a vajas tésztát-, és hideg helyre tesszük. Egy óra múlva yz cm vastagra nyújtjuk. Összekeverünk 1 tojássárgáját 1 kanál tejföllel, és az egész tésztát bekenjük. Reszeit sajtot összevegyítünk egy kevés pirospaprikával, meghintjük vele a tésztát, és egyenlo hosszúságú rudacskákra vágjuk. Tepsibe fakjuk, és közepesen meleg sütoben szép pirosra sütjük. KÖMÉNYMAGOS RÚD Hozzávalók: 20 dkg tehéntúró, 20 dkg vaj, 20 dkg liszt, 1 tojássárgája, köménymag, só. A tehéntúrót megdaráljuk, vagy szitán áttörjük, elkeverjük a vajjal, egikevés sóval, és összedolgozzuk a liszttel. A tésztát kb. 1 cm vastagra nyújtjuk, és ujjnyi széles, 8-10 cm hosszú rudakra vágjuk. Sütolemezre tesszük, megkenjük tojássárgájával, és meghintjük köménymaggal. (A köménymagot elob b törjük meg, így jobb íze lesz.) Világos ra sütjük. V AJ AS POGÁCSA Hozzávalók: 25 dkg vaj, 50 dkg liszt, 2 tojássárgája, 1 dkg éleszto, só, 1 kanál pQrcukor, tejföl. A vajat, a lisztet, a tojássárgákat, az élesztot, egy kevés sót, aporcukrot és annyi tejfölt gyúrunk össze, hogy könnyen gyúrható tésztát kapjunk. Kétszer-háromszor haj togatj uk (közben hideg helyen pihentetjük), kinyújtjuk, kis pogácsaszaggatóval kiszúrjuk, és tojással megkenve jó ' meleg sütoben megsütjük. ' VAJASBURGONYAPOGÁCSA' Hozzávalók: 40 dkg liszt, 25 dkg vaj, 20 dkg burgonya, 1 csomag sütopor, só, 1 dl tejföl, 3 tojás, tej. A.lisztet, a vajat, az áttört, fott burgonyát, 1 csomag sütoport gyúródeszkán jól összedolgozunk, egy kevés sót, 1 dl tejfölt és egy egész tojást gyúrunk bele, és hideg helyen pihentetjük. AzutáIl háromszor kinyÚjt juk, haj togatj uk, mint a vajas tésztát, mindannyiszor megkenjük egy kevés tejjel elkevert tojással. Legvégül kisujj nyi vastagra nyújtjuk, 11...•.••. _,..... ...• , I i "Ii l' i' ,) I és közepes pogácsaszaggatóval kiszúrjuk. Megkenjük tojással, tepsibe rakjuk, és Yz órai pihentetés után közepes tuznél szép pirosra sütjük. '\ SAJTOS POGÁCSA Hozzávalók: 50 dkg liszt, 35 dkg vaj, 3 dkg éleszto, só, 1 dl tejföl, 20 dkg sajt, 1 tojás, köménymag. A lisztet, 10 dkg vajat, az elmorzsolt élesztot, a sót, a tejfölt összevegyítjük, és közepes keménységu tésztát gyúrunk. Egy órát k~lni hagyjuk. Gyúródeszkára tesszük, kinyújt juk, 25 dkg puha vajat kenünk rá, összehajtogatjuk, és háromszor kinyújt juk. Végül 15 dkg reszeit sajtot hintünk rá, összehajtjuk, mint a hájas tésztát szokás, és a hajtogatást háromszor, félóránként megismételjük, közb~ a tésztát hidegre teszszük. Ujjnyi vastagra kinyújt juk, pogácsaszaggatóval apró kis pogácsákat szúrunk, vagy meleg késsel rudakat vágunk belole, megkenjük tojással, és forró sütoben megsütjük. A tetejét megszórhatjuk köménymaggal és reszelt sajttal is. BURGONYÁSPOGÁCSA Hozzávalók: 30 dkg liszt, 10 dkg zsír, 1 tojás, 20 dkg burgonya, 1 dkg éleszto, 2-3 evokanál tej, só. Az elmorzsolt élesztot a teiielleöntve langyos helyen egy kissé megkelesztjük. A lisztet elmorzsolj uk a zsírral, összegyúrjuk a megkelt élesztovel, a fél tojással - a tojás másik felét félretesszük a kenéshez -, az áttört és kihult burgonyával, és kb. egy fél órát langyos helyen kelni hagyjuk. Azután ujjnyi vastagra nyújtjuk, apró pogácsákat szaggatunk belole, zsírozott tepsire rakjuk, megkenjük tojással, ésjó meleg sütoben megsütjük .. TÚRÓS'POGÁCSA Hozzávalók: 25 dkg túró, 25 dkgvaj, 25 dkg liszt, egy késhegynyi só, yz tojás a kenéshez. o, A hozzávalókatjól összegyúrjuk, ujjnyi vastagra nyújtjuk, apró pogá- ) csákat szaggatunk belole, a tetejüket megkenjük tojással, és a t~sztát meleg sütoben világossárgára sütjük. el.J , ~ i ~ '1 \7 '1 J r ) J I 358 }[,o 359 I ,,'c+ o, T ) ( . ) "K , _y 1 lh-r~~·:;,;a'~a, '".iI.>:~~~ ,., ~ ;;"L,',";~~·" I -. '1 f..i~· j TEPERTÖSPOGÁCSA Hozzávalók: 30 dkg liszt, 10 dkg teperto, 8 dkg zsír, 2 tojássárgája, 1 dkg éleszto, só, tejföl. A lisztet elmorzsoljuk a darált tepertovel, a zsírral, megsózzuk, és összegyúrjuk a 2 kanál tejfölben feloldott élesztovel és egy tojássárgájával. Annyi tejfölt teszünk még hozzá, hogya tészta ne legyen kemény, és jól kidolgozzuk. Kinyújt juk, háromszor hajtoga1juk (a hajtogatást lásd a vaj as tésztánál333. oldal), majd másfél ujjnyi vastagra nyújtjuk, a tetejét késsel bevagdossuk, és a tésztát pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk. Tepsiben egy órát pihente1jük, azután tojássárgájával megkenjük, ésjó meleg sütoben megsütjük. SÜTÉS NÉLKÜL KÉSZÍTHETO ÉDESSÉGEK ~---...---.;<~ TEJSZÍNKRÉMTOR T A Hozzávalók: 1 piskótatorta-lap, 40 'dkg tejszínhab, 5 "dkg mazsola, 10 dkg cukrozott gyümölcs, 3 el rum, 5 dkg porcu~or, 2 evokanál édes morzsa. A piskótatorta-lapot (vagy 6 tojásból, 12 dkg lisztbol és 12 dkg cukorból sütött piskótát) a következo krémmel töltjük meg: A tisztított mazsolát és az apróra vágott cukrozott gyümölcsöt beáztatjuk a rumba, majd az egészet összekeverjük 5 dkg cukorral édesített 35 dkg keményre vert tejszínhab bal. Ezzel töl1jük meg apiskótalapokat. Tetejét és oldalát is vékonyan bekenjük. A tetejét nyomózsákkal felspricceljük, esetleg cukrozott gyümölccsel, cukrozott narancshéjjal díszíthetjük, oldalát pedig édes morzsával szórjuk be. Jól kifagyasz1juk, és csak azután szeleteljük. GYÜMÖLCS TOR T A tI .jJ \ \' ~ TOR TA KÉSZEN KAPHATÓ PISKÓT ATOR TA-LAPRÓL Hozzávalók: 1 csomag piskótatorta-lap, 2 tojás, 1 kanál kakaó, 5 kanál cukor, 10 dkgvaj, ~ dl tej, egy darabka vanília, reszeit csokoládé, kekszmorzsa, kb. 15 dkg tejszínhab. Az egész tojásokat habosra keverjük 5 kanál cukorral, 1 kanál kakaóval, és hozzáöntve a tejet - egy darabka vaníliával- kis lángon vagy goz ben suru re fozzük. A tuzrol levéve tovább keverjü~, és ha hulni kezd, belemorzsolunk 10 dkg vajat, és simára keverjük. A vaníliarudat a ~ész krémbol vegyük ki. ' A tortalapokat egyenként tartsuk goz fölé, hogy egy kissé megpuhuljanak, és mindegyiket kenjük meg csokoládékrémmel. (Megszórha1juk okd egy kevés darált dióval vagy rum ba áztatott mazsolával is.) A legfelso lapot is kenjiik meg vékonyan krémmel, oldalait simítsuk le, és hintsük be kekszmorzsával. Tegyük legalább egy fél papra a hutobe. (Legjobb egy nappal'a fogyasztás elott elkészíteni.) Tálalás elott keményre vert tejszínhabból hullámvonalakat vagy rácsot spriccelünk rá, és megszórjuk reszeit csokoládéval. 360 /~. " , III Hozzávalók: 1 kerek piskótatorta-lap, 50 dkg befott vagy mirelit gyümölcs (pl. meggy, oszibarack, málna vagy ribizli), 6-8 dkg darált dió, 5 dkg mazsola, a gyümölcstol függoen 10-15 dkg porcukor és egy evokanál zselatin (esetleg egy kevés szörp). A tortalapot kettévágjuk, és a felso, kisebbik részt elmorzsoljuk, vagy kisebb darabokra vágjuk, meglocsoljuk a gyümölcs levévei, esetleg egy kevés hígított gyümölcsszörppel, belekeverjük a darált dió felét, a tisz'tára dörzsölt és apróra vágott mazsolát, hogy formázható masszánk le- ' gyen. Az egyben hagyott tortalapot tartasüto lapra tesszük, rárakjuk az oldalkarikát és a masszát egyenletesen elosztva rákenjük apiskótára. Kissé rá is nyomkodjuk. A tetejét egyenletesen kirakjuk gyümölccsel úgy, hogya torta jól szeletelheto legyen. Szükség szerint megszórjuk cukorral, mqjd kb. 1,5 dl befottlébe vagy hígított szörpbe bclekeverünk ~ 2 evokanál langyos vízben feloldott - egy evokanál zselatint, és a gyümölcsöt egyenletesen bevonjuk. Hideg helyre téve a zselatinos oldat hamar megdermed, és a torta tetején fényes zseléréteg lesz. Ekkor a forma oldalát levesszük, és a tortát tálra csúsz tatjuk. Az oldalát darált dióval hintsük m'eg. 361 v I ( "..,- l~ " ÖSZIBARACKTORTA Hozzávalók: 1 kerek piskótatorta-lap, 2 t?jás, kb. 20 dkg cukor, 1 csomag vaníliás cukor, 1 evokanál liszt, 4 dl tej, kb. 50 dkg oszibarack, 1 evokanál zselatin. A piskóta tetejérol egy ujjnyi vastag szeletet levágunk, és kis darabokra morzsoljuk. Az egész tojásokat habosra keverjük 5 dkg cukorral és 1 csomag vaníliás cukorral, 1 evokanál liszttel, és 4 dl tejjel fülengedve, kis lángon vagy goz fülött, suru krémmé fozzük. Belekeverjük a piskótamorzsalékot, és ha kihuit, a tál ra tett tortalapra simítjuk. A tetejét kirakjuk egy kevés suru szirup ban megpárolt ésjóllec~urgatott oszibarackszeletekkel. Ezután a visszamaradt szirupot surure beforraljuk, ha langyosra hult, egy evokanál zselatint keverünk' bele (a zselatint elobb egy kanál langyos vízben oldjuk fel), és a torta tetejét ezzel vonjuk be. Tükörsima, fényes ésjóízu bevonatot kapunk. Fogyasztásig a hutoszekrénybe tesszük. KÓKUSZOS KOCKA Hozzávalók: 1 piskótatorta-lap, 2 tojás, 15 dkg margarin vagy vaj, 15dkgcukor, l evokanálkakaó, ldl tej, 10 dkgkókuszreszelék, esetleg darált dió. " A piskótából kb. fél gyufásdoboz nagyságú darabokat vágun1f! Az egész tojásokat elkeverjük a porcukorral, a kakaóval, és a tejet hozzáöntve kis lángon - vagy goz fülött - surure fozzük. A tuzrol levéve tovább keverjük, majd ha egy kissé kihuIt, beletesszük a kisebb darabokra vágott vajat vagy margarint,' és simára keverjük .. Ha a krém már . langyos, egyenként belemárt juk a villára szúrt piskótakockákat, majd meghempergetjük a kókuszreszelékben, esetleg a darált dióban. Lapos tálra rakjuk, és fogyasztásig a hutobe tesszük. KÁVÉS PISKÓTA Hozzávalók: 30 babapiskóta, 25 dkg vaj, 20 dkg porcukor, l csomag vaníliás cukor, 1 tojássárgája, kb. 1 dl eros feketekávé, 2 evokanál rum vagy rumaroma, 15 dkg tejszíI;lhab és néhány dkg hámozott mandula. A vajat habosra keverjük a vaníliás porcukorral, a tojássárgájával és " \\ r 1. I 1. , ji \ --------r---- • annyi eros feketekávéval, hogy suru, krémszeru massza legyen. Egy hosszúkás tál ra 10 babapiskótát teszünk, megöntözzük egy kevés rummal - esetleg tejjel kevert rumaromával -, és rákenjük a kávékrém felét. Erre rumos piskótát, majd a krém másik felet, végül ismét piskótát teszünk. Egy napig vagy néhány óráig hideg helyen tartjuk. Fogyasztás elott a tetejét bevonjuk cukrozott tejszínhabbal, é~megszórjuk szálká'a vágott, hámozott mandulával. ANVÓSTORTA Hozzávalók: 25 babapiskóta, % 1 tej, 5 dkg cukor, Y2 dl rum, 10 dkg mazsola vagy cukrozott gyümölcs, 3 dl tejszín. A krémhez: % l tej, 2 tojássárgája, egy evokanál liszt, 2 dkg kakaópor, )-:í rúd vanília, 8 dkg cukor és 2 dkg cukor a tejszínhabba. A tejet 5 dkg cukorral felforraljuk, beleöntjük a rumot, és egyenként belemárt juk a babapiskótákat. Lapos tálra egy sort rakunk belolük, rákenjük az elkészített vaníliakrém felét, erre ismét egy sor tej es piskótát . rakunk. A második sor piskótára a vaníliakrém másik felét - amelybe 2 dkg kakaóport kevertünk - tesszük. Ennek a tetejére rakjuk a harmadik sor piskótát. Middkét krémrétegre mazsolát vagy cukrozott gyümölcsöt hintünk. Az így nyert tortaformát a cukrozott, kemény tejszínhabbal (nyomózsákból vagy nylonzacskóból) szépen felspricceljük. A krém készítése: A tojássárgáját elkeverjük a cukorral, a liszttel, a nyers tejjel, beletesszük a vaníliát, és kis lángon vagy goz fölött, állandóan keverve suru krémmé fozzük. KEKSZTORTA Hozzávalók: 50 dkg háztartási keksz, 5 dkg cukor, 20 dkg ribiszke- vagy meggylekvár (más pikáns ízu lekvár is jó), 10 dkg darált dió, 3 dl tejszín, 2 dkg porcukor, 2 dl feketekávé" A krémhez : % l tej, 2 tojássárgája, egy evokanál liszt, )-:í rúd vanília, 8 dkg cukor. Eros feketekávét fozünk, majd a három részre osztott kekszmennyiség egyik részét a cukrozott kávéba áztatva laposan egy tálra helyezzük. A kekszrétegre rákeTÜük a vaníliakrémet (elkészítését lásd az elozo receptben)', a~tetejét megszórjuk darált dióval, rárakjuk a második. rész, ugyancsak kávéba áztatott kekszet; Erre rákenjük a pikáns lekvárt," 363 /' III lJ I • a tetejét megszórjuk a többi dióval, és rárakjuk a harmadik rész áztatott kekszet. Az így kapott tortaformát a cukrozott, kemény tejszínp.abbal szépen felspricceljük. KEKSZ TEKERCS Hozzávalók: 25 dkg cukor, 20 dkg vaj, 5 dkg kakaó, 10 dkg darált dió, 25 dkg keksz, % citrom, 1-2 kanál rum. A cukorból és 1,5 dl vízbol szirupot fozühk (kb. 5 percig forraljuk). Ha langyosra hult, összekeverjük a vajjal, a kakaóval és a darált dióval. A kekszet darabosra morzsoljuk, meglocsoljuk 1-2 kanál rummal (vagy néhány csepp rumaromával), ízesítjük a citrom reszelt héjával, és ezt is a cukros-vajas masszába keverjük. Ha kihult a keverék, akkor reszeIt kekszmorzsával és cukorral meghintett zsírpapíron hengert formálunk belole, becsavarjuk apapírba, és hidegre tesszük. Ha keményre dermedt, fél ujjnyi vastag szeletekre vágjuk. KÓKUSZTEKERCS Hozzávalók: 30 dkg édes háztartási keksz, 2 kanáf kakaó, 2 dl tej,. 1-2 kanál rum vagy rumaroma, 10 dkg v~, 25 dkg porcukor, 10 dkg reszeIt kókusz .. A kekszet diódarálón megdaráljuk, és összekeverjük két kanál kakaóval, 10 dkg porcukorral, 1-2 kanál rummal vagy rumaromával, és összegyúrjuk annyi tejjel, hogy jól formálható masszánk legyen. A vajat kikeverjük a maradék cukorral és a fele kókuszreszelékkel. A gyúródeszkát meghintjük a megmaradt kókuszreszelékkel, kinyújtjuk rajta a kakaós masszát, rákenjük a kókuszos vajat, és tekercsszeruen felsodorjuk. Hidegre tesszük, hogy jól megdermedjen. Vékony szeletekre vágjuk. KÁVÉBOMBA Hozzávalók: 50 dkg édes sütemény törmelék vagy kekszmorzsa, 2 dkg pörkölt, darált kávé, 15 dkg porcukor, 6 dkg kakaópor, 10 dkg baracklekvár. Ehhez a süteményhez minden édessütemény maradéka felhasználható, kivéve a kelttésztaféléket. Ha nincs megszáradt édes :t>Üteményünk, 364 r .=-o ••••••. ,,-"-_.p I I ,. / .( II" \ )(1 akkor keksszel, babapiskótával vagy más hasonló tésztafélével helyéttesíthetjük. A süteménytörmeléket apró darabokra vágjuk, morzsoljuk, és a 2 dkg kávéból fozött eros kávéból annyit öntünk rá, hogy a sütemény jó nedves legyen, de ne ázzon el. Beletesszük a cukor· és .a kakaópor felét, a baracklekvárt - ha a lekvár túl híg, akkor csak egy részét -, és az így nyer~ masszából dió nagyságú gömböket formálunk, a megmaradt cukros kakaóba forgatjuk, és minyonpapírba rakjuk. Hideg helyen napokig eláll. HÓVIRÁGKRÉM Hozzávalók: egy csomag kétszersült, % 1 tej, 15 dkg cukor, 2 tojás, egy csésze eros feketekávé, 20 dkg tejszínhab. Öt dkg cukrot barnára pirítunk, föleresztjük a tejjel, és simára keverjük. A tojásokat habosra keverjük 10 dkg cukorral, hozzáöntjük a karamell es tejet, és kis lángon vagy goz fólött - állandó keverés közben --;krémmé fozzük. A kétszersültet elmorzsoljuk, egyharmad részét egy mély üvegtálba tesszük, és annyi édes feketekávét öntünk rá, hogy jó nedves legyen. Erre öntjük a karamellkrém egyharmadát, erre kétszersültet teszünk, .megöntözzük feketekávéval, leöntjük· krémmel, és ezt harmadszor is megismételjük. Jégre tesszük és kifagyasztjuk. Tejszínhabbal díszítve tálaljuk. TÖLTÖTT OSTYA I. Hozzávalók: 15 dkg mogyoró, 15 dkg vaj, 2 tojássárgája, 30 dkg cukor, 1 citrom, 4 nagy ostyalap. A mogyorót a sütoben gyengén megpörköljük, héját még melegen ledörzsöljük, és a mogyorót mozsárban megtörjük. Tizenöt dkg cukrot sárgára pirítunk, belekeverjük a mogyorót, és még melegen egy citrommal kikent tányérra öntjük, és kettévágott citrommal szétnyomkodjuk. Ha kihu It, apróra törjük. A vajat habosra keverjük a 2 tojássárgájával és a megmaradt 15 dkg porcukorral, végül a megtört grillázzsal, és ezzel a krémmel egyenletesen megkenjük az ostyalapokat. Az ostya tetejére tiszta deszkát, arra pedig valami súlyt teszünk, és huvös helyre rakjuk. Egy hétig is eláll. -365· 1 \ I i' 1"\ ! i ) TÖ~TÖTT OSTYA II. Hozzávalók: 20 dkg vaj, 3 tojássárgája, 15 dkg vaníliás porcukor, 4 szelet csokoládé. A vajat habosra keverjük a tojássárgákkal és a vai1Íliás porcukorral, végül a langyos sütoben megpuhított csokoládéval, és a krémmel megkenjük az ostyalapokat. Huvös helyre tesszük. TÖLTÖTT OSTYA Ill. Hozzávalók: két csomag (5-5 lapos) ostyalap, 2 tojás, 80 dkg . cukor, 45 dkg darált dió, 25 dkg vaj. Ebbol amennyiségbol kétféle tölteléket készítünk. 1. töltelék: két tojássárgáját elkeverünk 25 dkg cukorral, és az edényt gozbe állítva suru krémmé fozzük, majd keverünk hozzá 25 dkg vajat. Huszonöt dkg cukrot karamellé pirítunk, vegyítünk bele 25 dkg gorombára vágott diót, néhány percig együtt pirí~uk, majd a tuzrol levéve a kész krém be keverjük. Jól összedolgozzuk, és azonnal megtöl~ük vele az ostyalapokat. II. töltelék: két tojásfehérjébol kemény habot verünk, ke'frünk bele 30 dkg cukrot, és goz fölött, állandóan keverve, surure fozzük. Vegyítünk bele 20 dkg összevágott diót, és megkerDük az ostyaÍapokat. Ha a töltelék kihult, nagyon éles késsel szeleteljük. DIÓS OSTY A Hozzávalók: 4 tojásfehérje, 8 dkg méz, 30 dkg porcukor, 20 dkg dióbél, % citrom reszelt héja, 2 ostyalap. Célszeru maradék tojásfehérjébol készíteni. A mézet felforraljuk, és kanalanként adagolva a keményre vert tojáshabba keverjük, majd a porcukorral goz fölött addig verjük, amíg a massza egészen meg nem surusödik. Ekkor belekeverjük a durvára vágott diót és a reszelt citromhéjat. A masszát két ostyalap közé kenjük, és tiszta vágódeszkát teszünk a tetejére, amire valamilyen kisebb súlyt rakunk, hogy az ostya lenyomódjék. -.... Másnap szeleteljük - forró késsel -, mert így az ostya nem törik. 366 b.,,.....,_--. ........• o_~~ ~_~. ~ ~ CSOKOLÁDÉS SZELET, KARIKA, CSILLAG o Hozz1valók: 10 dkg porcukor, 10 dkg reszeit csokoládé, 10 dkg darált mandula vagy dió, 1 tojásfehérje. A porcukrot, a reszelt csokoládét, a darált mandulát vagy diót és a tojásfehérjét összegyúrjuk, porcukorral meghintett deszkán kinyújtjuk, apró formákat szúrunk ki belole, és ugyancsak porcukorral meghintett zsírpapíron meleg helyen megszárítjuk. CSOKOLÁDÉS KOLBÁSZ Hozzávalók: 12 dkg cukor, 18 dkg mandula, 3 dkg csokoládé, 12 dkg málna- vagy barackíz, 1 tojásfehérje. A cukrot, 12 dkg darált mandulát, 6 dkg vagdalt mandulát, areszelt csokoládét, a málna- vagy barackízt porcukorral meghintett deszkán a tojásfehérjével összegyúrjuk. Kolbászt formálunk belole, szorosan betekerjük zsírpapírba, és langyos helyen száradni hagyjuk. Hetekig eláll. ÉDES SZALÁMI Hozzávalók: 15 dkg csokoládé, 15 dkg porcukor, 15 dkg mandula, 1 tojás. A reszelt csokoládét, aporcukrot és az apróra vágott mandulát l. egész tojással összegyúrjuk. Szalámi formájúra alakí~uk, és kristálycukorba forgatjuk. Sokáig eláll. DIÓS RÚD Hozzávalók: 25 dkg dió, 25 dkg porcukor, 2 tojássárgája, % citrom, 5 dkg csokoládé. A darált diót és aporcukrot összegyúrjuk 2 tojássárgájával és a citromlével, azután a masszát kettobe vágjuk. Az egyik felébe belegyúrjuk a puhított csokoládét, a másikat kinyújt juk, a közepére tesszük a csokoládés masszát, és felsodorjuk. Langyos helyen szikkadni hagyjuk. 367 --- ---------.---------:-------------------------------- BARACKGOLYÓK r. I HAMIS MARClP ÁN FUGEGOLYÓK Huszonöt dkg megszitált porcukrot összegyúrunk annyi ~aracklekvárral, hogy jól formálható massza legyen. (Egy kevés citromlevet is tehetünk bele, hogy ne legyen túl édes.) Kis golyókat forrnálunk belóle, porcukorba forgatjuk, és egy tálcán 1-2 napig szárad ni hagyjuk. Hozzávalók,' 50 dkg füge, 20 dkg porcukor, ~ narancs, 12 'dl rum. A fügét megdaráljuk, majd a porcukorral, a narancs levével, reszelt héjával és a rummal összegyúrjuk. Dió nagyságú gömböket forrnálunk belóle, és minyonpapírba tesszük. Hozzávalók,' 20 dkg füge, 10 dkg dió, 10 dkg porcukor , 1-2 kanál rum. A fügét száraz ruhával megföröljük, és húsdarálón kétszer megdaráljuk. Elkeverjük a darált dióval, aporcukorral és 1-2 kanál rummal, hogy formálható masszát kapjunk. Golyókat forrnálunk belóle, és reszelt csokoládéba forgatjuk. Hozzávalók,' 10 dkg darált dió, egy evókanál búzadara, kb. 15 dkg fótt burgonya, 10 dkg porcukor, két evókanál rum és reszeit csokoládé. A búzadarát YZ dl vízben megfózzük, és néhány percig állni hagyjuk, hogy minden vizet magába szívjon. A héjában fótt burgonyát még melegen meghámozzuk, áttörjük, és elkeverjük a darált dióval, a porcukorral, a megfótt darával és két evókanál rummal. A masszából diónyi gombócokat formálunk, és reszelt csokoládéban meghempergetjük. MÉZES PATTOGATOTT KUKORICA GYÜMÖLCSÖS ÉDESSÉGEK Hozzávalók,' 12 dkg méz, egy evókanál zsír, 2 1 pattogatott kukorica. Egy nagyobb serpenyóben barnáspirosra pirítjuk a mézet, keverünk bele egy kanál zsírt, és állandóan keverve beleöntjük a pa~togatott kukoricát ..Addig hagyjuk kis lángon, amíg a kukorica fel nem szívja a mézet. Ekkor levesszük a túzról, nedves kézzel kis gombócokat forrnálunk a masszából, és zsírpapírra téve húlni hagyjuk. \ FUGEBOMBA MARCIPÁN KÉSZÍTÉSE TÖLTÖTT ALMA I. Hozzávalók,' 25 dkg mandula, 25 dkg porcukor, 2 tojásfehérje. A mandulát néhány percre forró vízbe dobjuk, majd leszurjük, így a barna héja könnyen lejön. Az így megtisztított mandulát megdaráljuk, elkeverjük aporcukorral, és összegyúrjuk a tojásfehérjével. Tetszés szerint használhatjuk fel, pl. a marcipánmasszát kettéoszt juk, felét fehéren hagyjuk, a másik felébe egy kávéskal1ál kakaót keverünk. Porcukorral meghintett gyúrótáblán mindkét részt 12 cm vastagra nyújtjuk, a két lapot egymásra tesszük és feltekerjük. Kis golyókat is formázhatunk a marcipánból, hempergessük óket csokoládéreszelékbe, vagy tortalap töltésére is használhat juk, csokoládékrémmel rétegez ve. Hozzávalók,' 8-10 alma, 10 dkg mazsola, 10 dkg cukor, 5 dkg darált mandula, egy késhegynyi törött fahéj, 5 dkg vaj. Az egyforma almákat meghámozzuk, magházukat éles kiskanállal vagy karalábéfúróval kivágjuk. A mazsolát, a cukrot, a mandulát és a fahéjport összekeverjük. Megtöltjük vele a kivájt almákat, tuzálló tálra egymás mellé állítjuk óket, mindegyikre teszünk egy kis vajdarabot, és a sütóben megsütjük. TÖLTÖTT ALMA II. Hozzávalók személyenként: 2 alma, 4 dkg cukor, 3 dkg darált dió, vaj, néhány szem meggybefótt. 368 369 l ! L Az egyforma nagyságú, egészséges almákat megmossuk, vékonyan meghámozzuk, .és magházukat a száras oldal felol hegyes késsel kivágjuk. Az almákat ~ajjal kikent tuz'álló tál ra vagy tepsibe helyezzük, és a magház helyét megtöltjük a cukros dióval. Középmeleg sütoben 10-15 percig sütjük. Porcukorral meghin1jük, langyosan tálaljuk. Tetejükre egy-egy szem meggybefottet teszünk. TÖL TÖTT ALMA Ill. Egészséges, hibátlan almákat meghámozunk, magházukat kivájjuk, és az almákat vaníliás, gyengén citromos-cukros vízben egy kissé megpároljuk. Ezután tálra tesszük, a magház helyét megtöltjükjól megmosott és borba vagy rumba áztatott mazsolával, esetleg mirelit ribizlivel, meggyel- ez utóbbiakat cukrozzuk-meg egy kicsit -majd suru csokoládémártással öntjük le, és hidegen tálaljuk. A csokoládémártáshoz 2 szelet csokoládét 2 dl tejjel, 8 dkg porcukor-' ral és 2 tojássárgájával állandó keverés közben surure fozünk. KRÉMES TÖLTÖTT ALMA , Hozzávalók: 10-12 alma, 1 citrom, 10 dkg gyümölcsíz, 3 tojássárgája, 10 dkgcukor, 1 kávéskanál liszt, 3t,dl tej, %. rúd vanília . A tojássárgát elkeverjük a cukorral, a liszttel, a nyers tejjel, beletesszük a vaníliát, és kis lángon vagy goz fülött, állandóan keverve, suru krémmé fozzük. Az egyforma almákat me(Shámozzuk, magházukat kivájjuk, külsejüket citrommal bekenjük, és az almákat nagyon kevés vízben megpároljuk, de vigyázzunk, hogy szét ne fojenek. Ezután szitára tesszük, és jóllecsurgatjuk. A magház helyét megtöltjük b,,-rack- vagy valamilyen más gyümölcsízzcl, az almákat lapos tálra rakjuk, leön1jük a közben kihult vaníliás krémmel, és fogyasztásig jégr.e tesszük. ALMAKOSÁRKÁK Szép egészséges almákat kettévágunk, meghámozzuk, mag házukat kikaparjuk, és a fél almákat gyengén citromos vízben félig megpároljuk, leszurjük, és tuzálló tálra egymás mellé tesszük. A magház he)yét megtöltjük édes gyümölcsízzel - eper, málna stb. -, meghin1jük cukros 370 - _. ~ •...•.......•.- -"" -~- I 1, r dióval, a tetejére vajmorzsákat szórunk, és a sütoben - gyenge tuznél, alsó lángon - megsütjük. Vaníliás porcukorral meghintve melegen is, hidegen is kituno. CITROMOS ALMASALÁTA Hozzávalók: kb. % kg alma, 2 citrom, 15 dkg porcukor. Az almát meghámozzuk, magházát kivájjuk, és az almát vékony karikákra vágjuk. A citromokat fülszeleteljük a héjával együtt, a magokat eltávolítjuk. Az almát és a citromot rétegesen tálba rakjuk, meghintjük a porcukorral, és 1-2 órát hideg helyen állni hagyjuk. ALMAKOCSONY A Hozzávalók: 8-10 alma, 10 dkg cukor, 1 narancs leve és l evokanál zselatin, tejszínhab. Az almák magházát kivágjuk, és az almákat kb. % l vízben megfozzük. A héjukat óvatosan lehánt juk, és az almákat üvegtálra tesszük. Levébe belekeverjük a cukrot, 1 narancs levét, felfozzük, hozzáadjuk az egy kevés I vízben feloldott zselatint, és ha a lé langyosra hult, az almákra szurjük. Ha megdermedt, minden alma tetejére egy kávéskanál cukro- . ( zott tejszínhabot teszünk. ALMAKRÉM Hozzávalók: 8 alma, 1 citrom, 4 evokanál cukor, 4 evokanál cukrozott tejszínhab, 1 evokanál zselatin, barackíz, 3-4 dkg mandula. A szép nagyalmákat meghámozzuk, citromos vízben puhára pároljuk, és a vízben kihutjük. Ha kihu It, kiszedjük, szitán áttörjük, beletesszük a cukrot, a kemény tejszínhabot és az alma fozovizébol vett 2-3 kanál lében feloldott zselatint. Ezt a keveréket kompótostányérokba vagy poharakba töltjük, jégre tesszük, ha megdermedt, a tetejét bevonjuk barackízzel, és megszóljuk szálasra vágott, hámozott mandulával. 371 ALMÁS SÁRGARÉPA Hozzávalók: kb. 20 dkg sárgarépa, 3 alma, 5 dkg porcukor, 2-3 dkg darált dió, néhány csepp citromlé és % citrom lereszelt héja, 10 dkg keksz yagy 10 babapiskóta. A sárgarépát megmossuk, megtisztítjuk:;és üvegreszelon lereszeljük a meghámozott almákkal együtt. Keverünk bele 2-3 dkg darált diót és 5 dkg porcukrot. Néhány csepp citromlével és a % citro~ lereszelt héjával ízesítjük. (A citromot elobb mossuk meg, és töröljük szárazra, csak utána reszeljük le a héját.) Az almás masszát keksz re felpúpozva vagy kistányéron, babapiskótával tálaljuk .. ALMÁS NARANCSSALÁ T A Az almát meghámozzuk, és vékony szeletekre vágjuk. Ahány almát veszünk, ugyanannyi narancsot is meghámozunk, és vékony karikákra vágunk (a magokat kiszedjük). Az alma- és narancsszeleteket váltakozva tálra rakjuk, erosen meghintjük porcukorral, és meglocsoljuk egy kevés fehér borral. Hideg helyen néhány óra hosszat állni hagyjuk. SÜLT CSERESZNYE Hozzávalók: 2 dl bor, 3 tojás, 6 evokanál liszt, 2 evokanál porcukor, % dl tej, egy csipet só, 60-80 dkg nagy szemu cseresznye, zsír vagy. olaj akisütéséhez. A tojásokat elkeveIjük a cukorral, liszttel, egy csipet sóval, és néhány kanál tejjel, meg a borral suru palacsintatésztát keverünk. A A cseresznyét jól megmossuk, lecsurgatjuk, és 10-1O-et a száránál összefogva fehér cérnával összekötünk. Személyenként 2-3 csomó cseresznyétkell számítani. A cseresznyecsomókat a boros palacsinta'tésztába mártjuk, és egy kis lábosban felforrósított bo zsírban vagy olajban kisütjük. A megmaradt tésztából 4 kis palacsintát sütünk, erre tesszük akisült cseresznyéket. Vaníliás porcukorral meghintve tálaljuk .. 372 BARACKÉDESSÉG Hozzávalók: 10-15 érett, de kemény magvaváló barack (sárga vagy oszi), 15 dkg cukor, % 1 vaníliás tejszínhab, 2-3 dkg mandula. A magvaváló barackokat meghámozzuk, és egy kevés vízben feloldott 15 dkg cukorban puhára pároljuk. A barackokat kettévágjuk, és a mag helyére mindegyik fél gyümölcs be egy-egy hámozott mandulát teszünk. A cukros levet surure fozzük. A kemény tejszínhabot egy lapos tál közepére felhalmozzuk, körberakjuk a barackokkal, és meglocsoljuk abesurített baracklével. / DINNYEKRÉM Egy nagyobb, érett, puha húsú sárgadinnyét kettévágunk, magját kika- .parjuk, a húsát pedig kikanalazzuk, és szitán áttörjük. Ahány kanál az áttört dinnye, annyi kávéskanál porcukrot és egy fél rú~ hasított vi'míliát teszünk bele. Két evokanál zselatint felolvasztunk 4 evokanál langyos vízben, elkeverjük a cukrozott dinnyepéppel, a vaníliát kiveszszük, és a pépet tovább keverjük, míg teljesen ki nem hul. Ekkor elvegyítjük 25 dkg cukrozott tejszínhabbal, beletöltjük a dinnyehéjakba, és néhány órára jégre tesszük. Egészben adjuk asztalra, és úgy szeleteljük, mint a dinnyét. DINNYECSEMEGE Hozzávalók: 1 közepes nagyságú sárgadinnye, mindenféle friss gyümölcs (de vehetünk hozzá befottet is), 10-15 dkg cukor és rum. A dinnyét félbevágjuk, belsejét kivájjuk, a kivájt dinnyebelet vékony szeletekre vágjuk. A többi aprított gyümölccsel, a cukorral jól elkeverjük, és ízlés szerint meglocsoljuk rum mal. Visszatöltjük a dinnyébc,. és fogyasztásig jégre tesszük. DINNYESALÁ T A A sárgadinnyét szeletekre vágjuk, a szeleteket csíkokra. Minden szeletet rumba mártunk, cukorba forgatunk, és tálra tesszük. Hutve tálaljuk. 373 --~----~-~--------------------~---,.,,-- -- ~ TEjSZÍNHAB OS EPERKRÉM Hozzávalók: yz kg eper, 5 evokanál cukor, 4 dl tej, l evokanál' dara, 3-4 kanál tejszínhab. Az eperbol néhány szép szemet kivála!ztunk díszítéshez, a tÖbbit pedig kanállal ÖsszetÖrjük. A darát egy kevés hideg tejjel elkeverjük, felÖn1jük forró tejjel, beletesszük a cukrot, néhány percig fozzük, majd levesszük a tuzrol, és kihutjük. Összekeverjük az eperrel, a tejszínhabbal, tálba tesszük, és a félretett eperszemekkel díszítve fogyasztásig a hutoszekrénybe tesszük. TEJSZÍNHABOS GYÜMÖLCS Hozzávalók: YZ kg gyümÖlcs (eper, málna, sárga- vagy osziba~ rack stb.), yz l tejszínhab, 30 dkg cukor, l evokanál zselatin. A gyümÖlcsÖt szitán áttÖrjük, kikeverjük a cukorral, a keményr,e 'vert tejszínhabot kÖnnyedén beleforgatjuk, és utoljára adjuk hozzá a nagyon kevés vízben feloldott zselatint. Formába vagy poharakba Ön1jük és kifagyasztjuk. Tálaláskor cukrozott gyümÖlcsdarabokkaI díszí1jük. EPER- VAGY MÁLNAHAB Hozzávalók: kb. % kg málna vagy eper, 6 tojásfehérje, 25 dkg porcukor, 5 dkg mandula. A gyümÖlcsbol néhány szemet félreteszünk díszítésnek, a tÖbbit pedig a tojásfehérjével és a cukorral nagyon habosra, keményre kev~rjük. Tálra halmozzuk, és a meghagyott gyümÖlcsszemekkel, és hosszúkásra vágott, hámozott mandulával díszítjük. Egy fél órára jégre is tehetjük. GYÜMÖLCS CSEMEGE Két dl tejfölt elkeverünk l dl gyümÖlcsszÖrppel (málna, ribizli, meggy stb.), és ízlés szerint megédesítjük. Azután mindenféle gyümÖlcsbol, ami éppen érik, néhány darabot megtisztítunk, szeletekre vágjuk, tálba rakjuk, a mártássalleÖntjük, és darált dióval vagy mandulával meghin1jük. Jégbe hutve tálaljuk. 37t \ II GYÜMÖLCSHAB Hozzávalók: 15 dkg gyümÖlcs: málna, eper, ribiszke, sárgabarack, sült alma vagy 10 dkg baracklekvár, csipkebogyóíz, 2 tojásfehérje, 15 dkg cukor. AjóllehutÖtt tojásfehérjékbol kemény habot verünk, elkeverjük a porcukorral és az áttört gyümÖlccsel, illetve lekvárral, és addig keverjük, amíg egészen kemény, szilárd masszát nem kapunk. Poharakba tÖltjük, jégre állítjuk, és babapiskótával vagy aprósüteménnyel tálaljuk. TEJSZÍNHABOS GYÜMÖLCSSALÁTA Hozzávalók: l kg nem túl puha sárgadinnye, 5-6 oszibarack, ugyanannyi alma, 5 dkg mandula, 30 dkg porcukor, % l tejszín, % dl rum, 1 csomag vaníliás cukor. A dinnyét meghámozzuk, majd kis kockákra daraboljuk. A barackot és az almát is meghámozzuk, magját, illetve magházát eltávolí1juk, és a gyümÖlcsÖt vékony szeletekre vágjuk. A gyümÖlcsöket egy mélyebb tálba rakjuk, megszórjuk 25 dkg porcukorral, leÖntjük rummal, és befedve 1-2 órára hidegre tesszük. A tejszínbol kemény habot verünk, és 5 dkg porcukorral és egy csomag vaníliás cukorral ízesítjük. Tálaláskor a jól lehutött gyümÖlcssalátát mély kompótostányérokba tesszük, tetejét bevonjuk (felspricceljük) tejszínhabbal, és megszórjuk hámozott és hosszú csíkokra vágott mandulával. V ANÍLIÁS OSZIBARACK Hozzávalók: 1 doboz babapiskóta, 2 tojás, l evokanál liszt, 3 evokanál cukor, 3 dl tej, % rúd vanília, 4 oszibarack, l citrom, 10 dkg tejszínhab. Egy üveg tálat kibélelünk a babapiskótával. Az egész tojásokat simára keverjük a liszttel, a cukorral, a tejjel, és a vaníliát beletéve, goz fölött ~ állandóan keverve - surure fozzük. A szép nagy oszibarackokat meghámozzuk, félbevágjuk, magjukat kiszedjük, és a gyümÖlcsÖt citromos vízbe tesszük, hogy ne barnuljon meg. A kihult vaníliakrémmel bevonjuk a babapiskótákat, tetejére tesszük a lecsurgatott fél oszibarackokat úgy, mintha kis tálkák Icnné375 ~~'"l11li ....- j nek. Cukrozott kemény tejszính{bot nyomózsákba teszünk - vagy nylonzacskóba és egyik sarkát lecsípjük -, és a fél barackokat a habbal szépen felspricceljük. Jól behutve tálaljuk . TÖL TÖTT OSZIBARACK Hozzávalók: % kg-os oszibarackbefott, 25 dkg tehéntúró, egy kevés porcukor, 5 dkg dió vagy mandula. A befott levét lecsöpögtetjük, és a barackokat tálra tesszük. A levét elkeverjük a friss, áttört tehéntúróval és ízlés szerint porcukorral. A fél barackokat megtöltjük a keverékkel, és a tetejét vagdalt dióval vagy mandulával szórjuk meg. NARANCSKOSÁRKÁK Hozzávalók személyenként: 1 narancs, 5 dkg gyümölc~, 1 babapiskóta vagy 2-3 keksz, 1 kanál rum, 1 evokanál tejszínhab. A megmosott narancsokat kettévágjuk, húsukat kikaparjuk, ésa héjakat a következo krémmel töltjük meg. Tetszésszerinti gyümölcsötáttörünk, belekeverjük az apró kockákra vágott narancsbelet, a finomra morzsolt piskótát vagy kekszmorzsát, 1kanálka rumot, esetleg egy kevéstejszínhabot ésízlésszerint porcukrot. A megtöltött narancsokatjégre állítjuk. Tálaláskor tejszínhabbal és 1-1 szem befottel díszítjük. NARAN CS KE HE LY Hozzávalók: 4 narancs, 2 dl tej, 15 dkgporcukor, '3 tojás, 1 darabka vaníliarúd, 5 dkg mazsola, % dl rum, néhány szem mandula, 15 dkg cukrozott tejszínhab.' A narancsokat jól megmossuk, megtöröljük. Mindegyik narancs egyharmadát levágjuk úgy, hogy a nagyobbik rész szép kehelyforma legyen. Kiskanállal kiszedjük a narancs belét, és áttöIjük. A tojásokat elkeverjük a porcukorral, teszünk bele egy darabka vaníliát, és a tejjel föleresztve kislángon vagy goz fölött surure fozzük. Ha kihuit, belekeverjük a % dl rumba áztatottmazsolát, a rlarancs átszúrt levét, és a krémmel megtöltjük a narancshéjakat. Hútoszekrénybe vagy hidegre tesszük, és tálaláskor cukrozott tejszínhabbal és hámozott, vágott mandulával díszítjük. 376 ! . "'; ". ot"; ~~~~ ~' " \ ~ ! i _ VEGYES GYÜMÖLCSSALÁTA Hámozott narancsot karikákra vágunk, banánt szeletekre, almát vé- . I k~ny laskára, körtét szeletekre. Üvegtálba soronként lerakjuk, közben meglocsoljuk rummal, és meghintjük pdrcukorral. Bevonjuk tejszínhabbal, ésjégre tesszük. Piskótával tálaljuk. CUKROZOTT NARANCSHÉJ A narancs lehámozott héját 3-4 napig - többször váltott hideg vízben _ áztatjuk, majd tiszta vízben 3-4 percig forraljuk és leszúrjük. A narancshéj at ceruza szélességúcsíkokra vágjuk, és narancsonként másfél evokanál cukórral megszórva, kis lángon, állandóan keverve, addig pároljuk, amíg a megolvadt cukor kristályosodni nem kezd. (Vigyázzunk, hogy a cukor ne barnuljon meg.) Ekkor zsírpapíron vagy tálon szétteritjük húlni. Utána azonnal fogyasztható. HABOS SZILVA A szilvát kimagozzuk, és a mag helyébe egy fél diót vagy hámozott mandulát teszünk. Két tojásfehéIjébol habot verunk, 2 evókanál porcukorral eikeverjük, két szelet csokoládét reszelünk bele, a szilvát vajjal kikent edénybe tesszük, ráöntjük a csokoládés habot, és a sütóben megsütjük. CUKROZOTT SZOLO A szép, érett szolot megmossuk, megszáritjuk, azután a fUrt szárát megfogva a szemeket elobb tojásfehéIjébe, majd porcukorba mártjuk, és egy órára jégre tesszük. NYERS KOMPÓT Bármilyen gyümölcsbol készíthetjük. A jól megmosott, megtisztított, azaz kimagozott vagy meghámozott gyümölcsöt néhány órával a fogyasztás elottleöntjük mézzel, vagy egészen kevésforró vízben feloldott cukorral (1 kg gyümölcsre kb. hat evokanál méz vagy cukor kell.) Óvatosan elkeverjük, hogy a gyümölcsöt ne törjük, és jégre tesszük. 377 J ~. ) / , Ha több levet akarunk, akkor önthetünk rá néhány kanál tejszínt vagy friss nyers tejet is. RAKOTT GYÜMÖLCSKOCSONYA Hozzávalók: kb. 1,5 kg vegyes gyümölcs, 10-15 dkg cukor; egy kávéskanál zselatin. Egy kisebb kuglófformát. vagy egy kompótostálat soronként rakva megtöltünk mindenféle idénygyümölccsel. A meggyet kimagozva, a barackot hámoz va és szeletelve, a körtét hámozva és gerezdekre vágva, aribizlit leszemezve stb. rakjuk le. Ha kb. 1 literes formát töltöttünk meg gyümölccsel, akkor 2 dl vizet forraljunk fel lO-15 dkg cukorral (esetleg vaníliával, fah~porral ízesítve, a gyümölcsök jellege szerint). Egy kávéskanál zselatint kever- . jünk el 2 evokanál langyos vízben, és öntsük a már kihult szirupba. Keverjük össze, és öntsük a formában levo gyümölcsre. Ha már telj esen kihult, tegyük jégre. Tálalás elott a formát egy pillanatra mártsuk meleg vízbe, maj~ borítsuk a kocsonyát lapos tálra. Babapiskótát és cukrozott tejszínhabot adhatunk hozzá. GESZTENYÉS CSEMEGE Hozzávalók: 25 dkg gesztenyemassza, 5 dkg porcukor, 5 dkg dió, 5 dkg vaj, 1 tojássárgája, 1 evokanál rum. A gesztenyemasszát összekeverjük a porcukorral, a darált. dióval, a vajjal, a tojássárgájával és a rummal (vagy rumaromával). Deszkára téve téglalap alakúra formázzuk, leön~ük olvasztott csokoládéval, szikkadni hagyjuk, majd hidegre tesszük. Vékony szeletekre vágjuk. .•.. ·IIIIIIIIIIIIIIII!IIIII! 378 ) I ÉDES MÁRTÁSOK, KRÉM EK, FAGYASZTOTT KRÉM EK MADÁR TEJ Hozzávalók: 121 tej, 4 tojás, 5 evokanál porcukor, 74 rúd vanília. Szélesebb lábosban a tejet felforraljuk 2 kanál porcukorral és a vaníliával. A tojásfehérjékbol kemény habot verünk, kanalanként a fóvo tejbe szagga~uk, 3~ercig fozzük, majd megfordítva a másik felét is fozzük. A habgaluskákat szurolapáttal kivesszük, és szitára tesszük, a tejet pedig levesszük a tuzrol. A 4 tojássárgáját 3 evokanál cukorral hab üst ben habosra keverjük, a tejet, amelyben a habgaluskák fottek, átszurve hozzáadjuk, és kis lángon vagy goz fólött, állandóan keverve, addig fózzük, amíg surus9dni nem kezd. A tuzrol levéve tovább keverjük, míg egy kissé ki nem" hul, a vaníliarudat kivesszük. Ekkor üvegtálba öntjük, és a galuskákat_ a tetejére rakjuk. Jóllehutve tálaljuk. A galuskákat jnegtuzdelhetjük vékonyra vágott hámozott mandulával is. KÁ VÉS MADÁR TEJ Hozzávalók: 1 1 tej, 20 dkg cukor, 5 tojás, egy darabka vanília, 3 dkg pörkölt, darált kávé. A tejet lO dkg cukorral és egy kis darabka vaníliával felforraljuk. Közben az 5 tojásfehérjébol kemény habot verünk, 5 dkg porcukrot keverünk bele, és evokanállal a forrásban levo tejbe szép nagy galuskákat szagga tunk. Ha felfótt, megfordít juk a habgaluskákat, és ismét felforraljuk, ezután szurokanállal kiszedjük, szitára rakjuk, ésjóllecsöpögtetjük. , Az 5 tojássárgáját elkeverjük a megmaradt 5 dkg porcukorral és a kávé ból készített eros fozettel. Ezt a keveréket lassa~ öntve, állandó, keverés közben hozzáadjuk a forró tejhez, és tovább keverve addig tar~uk kis lángon vagy goz fölött, míg surusödni nem kezd. A tuzrol levéve még néhány percig keverjük, a vaníliarudat kivesszük belole, azután a mártást üvegtálba ön~ük, tetejére rakjuk a habgaluskákat, ésjóllehutve tálaljuk. A habgaluskákat egy kevés reszeit csokoládéval is meghinthe~ük. 379 - V ANÍLIAMÁR T ÁS Hozzávalók: ~ l tej, 3 (ojássárgája, 6 evókanál cukor, l evókanál liszt, egy darabka vanília. A tejet 3 evókanál cukorral és egy darabka vaníliával felfózzük. A tojássárgákat egy evókanálliszttel és 3 kanál cukorral simára keverjük, egy kevés tejjel higí~uk, majd állandó keverés közben a forró tejbe keveIjük, és kislángon vagy góz fólött, folyton keverve, egy kissébesúrítjük. Vigyázzunk, hogy ne forrjon, mert akkor összefut. Hidegen vagy melegen tálalha~uk. CSOKOLÁDÉMÁRT ÁS Hozzávalók: 3 dl tej, 8 dkg porcukor, 2 tojássárgája, 2 szelet csokoládé. A tojássárgákat elkeveIjük a porcukorral, a megpuhított csokoládéval, felhigí~uk a tejjel, és folytonos keverés közben kis lángon vagy góz fölött súrúre fózzük. Hidegen is, melegen is használha~uk. NARANCSMÁRTÁS Hozzávalók: 3 tojássárgája, 3 evókanál cukor, 2 dl tej, 2 narancs reszclt héja, 1 narancs leve. A tojássárgákat a cukorral habosra keverjük, hozzáadjuk a narancsok reszeit héját, fóleresztjük 2 dl melegített tejjel, és kis lángon vagy góz fölött addig verjük, kever:jük, amíg a tetszés szerinti súrúséget el nem érte. Tálaláskor belekeverjük l narancs levét. BORMÁR T ÁS Hozzávalók: 2 evókanál liszt, 2 dl fehér bor, 3 tojássirgája, 10 dkg cukor, reszeit citromhéj, 5 dkg mazsola. Alisztet összekeverjüka borral, 1dl VÍzzel,és-tovább keverve egyenként hozzáa~juk a tojássárgákat, a reszelt citromhéjat, aporcukrot és a jólledörzsölt, megtisztított mazsolát. Kis lángon vagy góz fölött habveróvel addig veijük, keveIjük, amíg felfó, akkor azonnal levesszük a túzról, és máris tálaljuk. (A mazsola CI is maradhat belóle.) 380 l ~~ .~. I .! BORLEVES I. Hozzávalók: ~ l bor, 6 dl víz, 2 tojássárgája, 10 dkg porcukor, fahéj, citrom és narancshéj. A tojások sárgáját elkeverjük a porcukorral, beletesszük a fuszereket, felöntjük ~ l borral, 6 dl vízzel, és kis lángon - állandóan keverve, hogy a tojások össze ne fussanak - forrásig melegí~ük. Ekkor levesszük a túzról, és néhány percig tovább veIjük a habveróvel, míg jó habos nem lesz.. Csészékben tálaljuk, piskótát adunk hozzá. BORLEVES II. Hozzávalók: mint az elózónél. A bort a vízzel, cukorral és fuszerekkel felfózzük. A levesestálban elkeverjük a tojássárgákat, ésa forralt bort állandó keverés közben ráön~ük. Kétszersülttel tálaljuk. CSOKOLÁDÉMAJONÉZ Hozzávalók: 4 szelet fózócsokoládé, 4 tojás, 4 kanál cukor. A fózócsokoládét 2 evókanál.VÍzben kislángon fclolvasz~uk. Ha megolvadt, levesszük a túzról, és belckeveIjük a tojássárgákat, a cukrot és a tojások fehérjéból vert kemény habot. Kompótostálkákba tesszük, és a tetejét cukrozott gyümölccsel vagy befóttel díszítjük. DIÓKRÉM Hozzávalók: 25 dkg tejszínhab, 5 dkg dió, 1 evókanál zselatin. A cukrozott, kemény tejszínhabba belekeverjük a darált diót és a 2 evókanál langyos vízben feloldott zselatint. Az egészet üvegtálba ön~ük,és hútószekrénybe tesszük. Fogyasztás elótt cukrozott dióval vagy gyümölccsel díszí~ük. VIT AMINOS DIÓKRÉM Hozzávalók: 25 dkg tehéntúró, egy csésze tej, 10 dkg dió, 10 dkg porcukor, 5 dkg mazsola, reszeIt csokoládé; 381 \ ""!" . A friss, áttört tehéntúrót elkeverjük egy csésze tejjel, a darált dióval, aporcukorral és egy marék mazsolával. Poharakba rakjuk, és a tetejét meghintjük reszeit csokoládéval. FOZÖTTCSOKOLÁDÉKRÉM Hozzávalók: 2 egész tojás, 2 evokanál liszt, 20 dkg porcukor, 3 evokanál kakaó, 2 dl tej, egy darabka vanília, 10 dkg vaj. Az egész tojásokat elkeverjük a liszttel, aporcukorral és 1-2 kanál hideg tejjel. Hozzákeverjük a kakaóport, felöntjük a vaníliával felfozött tejjel, és állandóan keverve ~ kis lángon vagy goz fölött - suru re fozzük. A tuzrol levéve langyosra keverjük, beletesszük a vajat, és még 10-15 percig keverjük. Ha teljesen kihuit, megtöltjük a tortalapokat, és hideg helyre tesszük. Legjobb, ha a fogyasztás elotti napon töltjük meg a tortát. Ugyanígy készítjük a fozött kávékrémet is, csak kakaó és hideg tej helyett 1 dl eros feketekávét keverünk bele. CSOKOLÁDÉSGESZTENYEKRÉM Hozzávalók: 25 dkg gesztenyemassza, 3 tojássárgája, 15 dkg vaníliás porcukor, 10 dkg vaj, 3 szelet lágyított csokoládé. A tojássárgákat a vaníliás cukorral habosra keverjük, és gozön suru krémmé fozzük. A krémet kissé lehutjük, beletesszük a lágyított csokoládét, a vajat, jól kikeverjük, végül elvegyítjük az áttört vagy lereszelt . gesztenyemasszá val. KÁVÉKRÉM Hozzávalók: 1 dl eros feketekávé, 10 dkg cukor, 3 szelet csokoládé, 1 evokanál tej, 3 tojássárgája,-lO dkg vaj, 2 dl tejszínhab. A feketekávét a cukorral és a csokoládéval felfozzük. Külön kis edényben összekeverjük a tojássárgákat 1 evokanál tejjel, és óvatosan a csokoládés kávéba öntjük. Állandóan keverve suru krémmé fozzük. Ha a krém hulni kezd, beleszeleteljük a vajal, ésjól kikeverjük. Jóllehutjük, még egyszer megkeverjük, végül belevegyítjük a tejszínhabot. 382 'DIÓSTÖLTELÉK Hozzávalók: 10 dkg darált dió, 10 dkg vaj, 10 dkg fott burgonya, 20 dkg porcukor, 2 dl tej, egy darabka vanília, egy evokanál rum. A héjábal) fott, hámozott és melegen áttört burgonyát elkeverjük a vajjal és a porcukorral. A darált diót leforrázzuk a vaníliával felfozött tejjel, majd a burgonyapépbe keverjük, egy kanálka rummal ízesítjük, és habosra keverjük. CITROMKRÉM Hozzávalók: 2 egész tojás, 2 evokanál liszt, 20 dkg porcukor, 1 dl tej, 15 dkg vaj, egy citrom leve és két citrom reszelt héja. Az egész tojásokat elkeverjük a liszttel, aporcukorral, 1 dl tejjel, és kis lángon surure fozzük. A tuzrol levéve langyosra keverjük, belereszeljük két, jól megmosott és megtörölt citrom héját, beletesszük. egy citrom kicsavart és leszurt levét, a vajat, és habosra keverjük. Ha teljesen kihuit, megtöltjük a tortalapokat. VANÍLIAKRÉM Hozzávalók: 1 dl tej, 10 dkg cukor, 2 tojás, 1 kanál liszt, y2 rúd vanília, 10 dkg vaj. Az egész tojásokat habosra keverjük a cukorral, a liszttel, felöntjük 1 dl tejjel, teszünk bele y2 rúd vaníliát, és kis lángon - vagy gozön - állandóan keverve surure fOzzük. A tuzrol levéve tovább keverjük, ha langyosra hult, kikeverjük a vajjal. Ha teljesen kihuit, megkenjük vele a tésztát. KARAMELLKRÉM (OSTYA TÖLTÉSHEZ) Hozzávalók: 4 tojássárgája, 28 dkg cukor, 14 dkg vaj, 14 dkg dió. A tojássárgákat, 14 dkg cukrot, 14 dkg vajat jól eldörzsölünk, majd beletesszük az apróra vágott diót. 14 dkg cukrot világos rozsdaszínure pirítunk, összekeverjük a diós krémmel, és 1-2 perci?; e?;yütt fozzük. Ha félig kihuit, két ostyalap közé töltjük. " 383 r i HoZzávalók: % 1 tej, 3 tojássárgája, 15 dkg porcukor, % rúd vanília, 20 dkg tejszínhab. Nyámn, nagy mdegben kbÚ~Ünk pa&l. (E,t telm',zek"n "ak a hutoszekrény mélyhuto részében lehet készíteni.) A parfé alapja a tejsZínhab, amit különbözoképpen ízesíthetünk. Húsz dkg felvert tejszínhabba teszünk 6 dkg poreukrot, és tovább veljök, majd bekk,,«jük "' i",!lóanyago l, amdy kh," 6-7 dk, áttört gyümölcs, pl. eper, málna, meggy, ~szibarack, sárgabarack, vagy málnaszörp, ribizlizselé. Ha nem gyümölccsel ízesítjük, akkor keverjönk a,ükmwtt lej,,'nhabba y, dl "o' feketekávél,vagyegyevokan'l _ tejjel és cukorral simára kevert - kakaót, esetleg 5 dkg, vaníliás teÜd !ofo"'zoU '-' k'bútött da,ált diöt, mogyo,ÖtvagYmandu,"'. A hutoszekrény jégkockatartóját öblítsük ki hideg vízzel, öntsük bele az ízesített tejszínkrémet, a tetejét simítsuk el, és helyezzÜk bele a kockázó rácsot, majd tegyük vissza a mélyhuto részbe. A beállított hutoerosségtol függoen 2-3 óra alatt fagy meg. Ha egészen kemény krémet akarunk, akkor tovább· kell fagyasztanunk. Egy lapos tálat is tegyünk a hutobe, amire kiborít juk a parfét. Ha már elég keményre fagyott, a formát egy pillanatra meleg vízbe má"juk, b kic,ava" ,uhával kö,üJwölgetjük, igy könnyen ki tudjuk borítani a parfét az {;lohutött tálra, a kockázó rácsot is kivesszük belole, a kockákat szépen elrendezzük, és babapiskótával tálaljuk. Tölthetjük az ízesített tejszínkrémet vastag falú poharakba is- esetleg 2-3 ízesítést rétegezve -, és így tesszük a mélyhuto részbe. A poharakat elore hutsük le, nehogy az eros hidegtol megpattanjanak A parfét többféle ízesítéssel is készíthetjük rétegesen fagyasztva. Néhány jó ízösszeállítás: kávé-eper; csokoládé-málna; sárgabarackmandula ; ribiszke-dió; vanília-esokoládé; vanília-kávé. V ANíLIAP ARFÉ FAGYASZTOTT DIÓKRÉM 385 PARFÉ, FAGY ASZT OTT TEJsziNKRÉM íJgy kb'Ü', mi~t a mogyo,óhém, "ak 20 dkg da,á!' diót t",ünk bele és két evokanál rumot. .! . , , ~ i" i .} 21 dkg cukrot 3 kanál fo " .. együtt ~ óráig keverjük , r: aj~~zel a tortára leforrázunk. öntiük. Két evokanál rummal FAGYASZTOTT CITROMKRÉM FélI '0 h , . J g urtot elkeverünk II es kIfacsart leveveI. ' Keveru /4k' kg cukorrall' ' CItrom reszelt h '.'/ egy kOvé,kan" ' nn meg bde e ke" "dVa' tálban me ••.•. agyaszguk zsel.atmt, és a hútoszekrény~' Jeg kockatartóiáb'lII ves VIZben [eloldott . " ' vagy CSOKOLÁDÉMÁZ - TORTÁKRA SU - T'lzdkgcsokolád't ..• ' TEME NYE KRE k.lSse, sülni is ha e . asutobenm egpu h'ltunk és 5 dk' . ,wkol'dél a va;~uk,SImara ,hogyke viz"'kne mar.:djon . b::a,,'~'o'va,"unk, ne. meg h l egyfu,m'n redje,C••k az uld:':'JUan szabad , vogy'zva késselaerlo,lOm IgazItam. " önljü:~,' ogy ul RUMOS MÁZ FAGY ASZTOTT VANÍLIAKRÉM H'usz dkg cukrot' negy egesz , tO, 1 1 forró teuel oJassal habosra kevc 00 , • -.nan d'oan 1]keverve , amelybc~ _ felfozzuk egy fH ,'d~ vamhat ,'> foztünk. mnk," fól"'"'ljük Az cg~ u , azutan kihútiük' es lagyaszt)uk r. . cszet F AGYASZTOTT MOGYORÓKRÉM· .. Tizenöt dkg tisztított mo ' lcdörzsörük~ ' gyorot a sütoben me " , es a mogyorót 10 dk gpmtunk, héját ruh' I megdar"'j k H' g mkonal m ,," ava rel' ,>, u, al lnJ."'''''jál 15 dk ' ,egpMkolJük,Ha k'búlt vagyon~uk daraltI 1 mogyorót le.üd, 6; k 'úruoh. ' "émmé .. ° ;"vamlt.' zuk. Belekeverjük ,ukonal dkemünk00 ' , 1 uguk, majd m f: . a megtort 384 - eg agyaszguk. FAGYASZTOTT GYUMÖ LCSKRÉM Ugyanúgy készíJ-iuk . 1 ':lu ,mmt a fagya' . ,;;~~r:ie.nye", 'ttö" gyümöl<>Öl~::;~'m':'kkre~el, cvo anal gyü,••hittüm Ul ' bo, mo CSIZtkeve- A tejet a hosszában elvágott vaníliával felforraljuk. A tojások sárgáját elkeverjük 10 dkg porcukorral, állandó keverés közben felöntjük a felforralt vaníliás tejjel, és kis lángon vagy goz fölött fozzük, közben habverovcl állandóan keverjük. A tuzrol levéve tovább verjük. Ha kihuIt, összekeverjük a tejszínhabbal, és formába öntve tesszük a mélyhutobe. Néhány óra alatt keményre dermed. Ugyanúgy tálaljuk, mint a tejszínkrémbol készült parfét. Ha a tejszínkrémhez, parféhoz kevesebb cukrot használunk, keményebbre fagyaszthatjuk. Tálaláskor cukrozott tejszínhabbal, gyümölccsel, ostyával, babapiskótával díszíthetjük. 386 U/ i/ ,.. , . A vendéglátás gond és öröm is egyben! Gondot okoz, hogy mit készítsünk, mivel kínáljuk meg vendégeinket; és öröm, ha fáradozásunkat siker koronázza, mert vendégek és vendéglátók egyaránt jól érzik magukat! De hogyan érhe~ük el ezt? Az adottságokhoz alkalmaz~odó, nem túlzó vendéglátással, vendégszeretettel! Például csak annyi vendéget hívjunk, ahányat kényelmesen el tudunk helyezni, és csak azokat, akikkel szívesen vagyunk együtt! Ne adjunk meleg vacsorát, ha csak alacsony asztalunk van, amire nem lehet teríteni. Kényelmetlen körülmények között a legfinomabb· étel sem ízlik. A vendéglátás ne jelentsen túlzott megterhelést sem anyagilag, sem fizikailag. A vendég ilyenkor már evés közben arra gondol, hogy fogja ezt viszonozni, az agyondolgozott, fáradt háziasszony pedig hangulatrontó. A kis lakásokban a legcélszerubb, ha olyasmit adunk, amihez nem kell külön terítés, evoeszköz, legfeljebb néhány szett, szalvéta, tálca, kisvilla vagy kiskanál. Ilyen a szendvics -' meleg szendvics is -,. az apró pástétomok, falatocskák, hideg saláták, krémek, aprósütemények, a kávé, tea. Ne feledjük, hogy nem mindenki iszik vagy ihat alkoholos italt, legyen tehát alkoholmentes üdítoital is. A következokben néhány ilyen "vendégváró" étel-ital recep~ét írtam le. A hagyományos vendéglátáshoz, a szépen terített asztalnál fogyasztandó ebédhez-vacsorához az ételleírásokat a megfelelo fejezetekben találja meg a kedves olvasó. 387 'r t ,1 '1 , ,, \ \ ' I '.; 1 ~ , ) ,. l ..! I SZENDVICSEK, HIDEG ÉTELEK RAKOTT SZENDVICSEK Vékonyra szeletelt fehér és barna kenyérbol készítjük. A négyszögletesre vágott barna kenyeret vajjal megkenjük, egy szelet sonkát és egy vékony szelet sajtot teszünk rá, és befedjük egy megvajazott fehér kenyér-szelettel. Ennek tetejére kemény tojás-karikákat, paradiesom- vagy zöld paprika-szeleteket teszünk, és sajt- vagy tormakrémmcl díszí~Ük. SAJTOS SZENDVICS Szendvicskenyeret vékony szelete!qe vágunk Minden szeletet megkenünk vajjal, apróra vágott sonkát szórunk rá, és befedjük egy vékony sajtszelette! (a sajt akkora legyen, hogy a kenyeret befedje.) A tetejét megszórjuk pirospaprikával. Az így elkészített szendvicset tepsibe rakjuk, és 5-6 percre a sütobe tesszük. Amikor a sajt olvadni kezd, kiveszszük, lehu~ük, és hidegen fogyasztjuk. ZELLERSZENDVICS Nem egészen puhára fott zellert karikákra vágunk, és suru majonézbe mártva egy nagyobb, kerekre kiszúrt kenyérszeletre helyezzük. A zeller- - re egy karika kemény tojást teszünk~ és finomra vágott zöldl1etrezselyemmel vagy zellerzölddel hintjük meg. SONKAHABOS SZENDVICS Egy dl tejszínbol habot verünk. Belekeverünk 10 dkg darált sonkát és 1 nyers tojássárgáját. Pirított kenyérszeletekre kenjük, és megszórjuk reszel t fott toj ással. SZARDELLAKRÉM Egy kanál lisztbol és 1 kanál vajból tej mártást készítünk, nyomunk bele egy fél tubus szardellapasztát, továbbá egy nyers' tojássárgáját 388 _~ _" -'--.J.i _ és 1 kanál suru tejfólt keverünk bele. Ha kihul, ezzel alapozzuk a szardíniás szendvicseket, és citromkarikákkal díszítjük. SZENDVICSPÉP Tíz-tizenöt dkg puh ára fott sonkát vagy füstölt hÚst hÚsdarálón kétszer megdarálunk, összekeverjük 3 evokanál tej mártással és 5 dkg vi1:ijal, és sós stanglikat töltünk meg vele. SZARDELLÁS LIPTÓI TÚRÓ Tíz dkg gyenge liptói túróba 5 dkg vajat, 1 kanál tejlOlt és egy fél tubus szardellapasztát keverünk. Friss stanglikat töltünk meg vele. VAGDALT HÚSOS SZENDVICS Maradék sült húst nagyon apróra vágunk, összekeverjük egy kevés vajjal és ketchuppal. Vékonyra szelt rozskenyérre kenjük. Egy karika savanyÚ uborkával vagy paradicsommal díszí~Ük. KIVÁJT SZENDVICS Apró zsemlék - császárzsemlék - tetejét levágjuk, belüket kivájjuk. Az üres zsemlét belül megkenjük vajjal, és különféle keverékkel töl~ük meg: hússalátával, vagdalt sonkával, gombakrémmel stb., tetejére ke- . mény tojást, uborka-, retek-, zöldpaprika-, paradicsoms!':elet~t teszünk. ZÖLD V AJ Tíz dkg vajba 1 kávéskanál nyers parajpürét keverünk, a kenyérszeleteket megkenjük vele, és mindegyikre kemény tojás-karikákat teszünk. PIROS V AJ Tíz dkg vajat elkeverünk 1 kanál paradicsompürével, megkenjük vele a kenyérszeleteket, és a közepükre egy tekerccsé összesodort sonkaszeletet teszünk. Reszelt [~tt tojással díszítjük. 389 \ .. _ J,. SÁRGA V AJ Tíz dkg vajat elkeverünk 1 fott tojássárgájával, és a megkent kenyérre vékonyra vágott sajtszeleteket vagy szalámit teszünk. Zöldpaprikával díszí~ük. MUSTÁR OS V AJ Tíz dkg vajat kikeverjük 1 kávéskanál mustárral, két fott tojás sárgájával és megreszelt fehérjével, megsózzuk, és törött borssal ízesítjük. PETREZSEL YMES V AJ Tíz dkg vajat elkeverünk - eldörzsölünk - egy evokanál finomra vágott petrezselye~zölddel, és gyengén me~sózzuk. TORMÁS V AJ Tíz dkg vajat elkeverünk egy evokanál reszeit tormával, és hidegre tesszük. FINOM FALATOK " Rozs- és fehérkenyérbol vágjunk vékony szeleteket, szaggatóval vagy pohárral szúrjunk ki belolük kerek korongokat. Vékonyan vajazzuk I meg akorongokat, és a következoket rakha~uk rájuk - fogpi~zkálóvJaI átszúrva, azaz rögzítve: 1 tojáskarikát, 1 kolbásikarikát, 1 darabka zöldpaprikát, 1 szelet - a kenyér formájára kiszúrt - sült húst vagy sonkát 1 szeletkeparadicsommal, 1 karika, tölcsér alakú ra összesodort szalámit 1 szeletke sajttal, zöldpaprikával, ~ szelet szardín'iát egy szeletke citrommal. De készíthetünk falatocskákat sajttal, gombával, I~ 'ingliv,l, teret adva pá"étommal, az egyéni ízlésnek, májk,'mmd ötic"tességnek. "b. "ám,"lan vállo,,'ban, bg , MELEG SZENDVICS Nagyon finom és mutatós meleg szendvics et készíthetünk a következoképpen: 1-2 napos kenyeret kisujj nyi vastagra szelünk, és aszeletekbol I 390 k\ ,---- egy fél citrom levét, és ízlés szerint megsózzuk. Jól összekeverjük, megnedvesített ozgerincformába szorosan belenyomjuk és kifagyasz~uk. Tálaláskor tálra borí~uk, és franciasalátát, tartármártást adunk hozzá. PÁSTÉTOMKOSÁRKÁK Hozzávalók: 25 dkg burgonya, 25 dkg liszt, 25 dkg vaj,. sÓ. A burgonyát héjában megfozzük, megtisztítjuk, és még melegen áttörjük. Ha kihuit, összegyúrjuk a liszttel, a vajjal és egy csipet sóval. Fél ujjnyi vastag ra nyújtjuk, nagy fánkszaggatóval kiszúrjuk, és három karikát úgy helyezünk egymásra, hogya legalsó egészben marad, a két felso közepét pedig egy kisebb formával kiszúrjuk, így kis kos,árkákat kapunk, amelyeket kisütünk, és száraz, huvös helyen hetekig eltarthatunk. SZÁRNYASHÚSPÁSTÉTOM Maradék sült vagy fott szárnyas húst kicsontozva nagyon apróra megvagdalunk, összekeverjük néhány kanállecsurgato~t konzerv .zöldborsóval éssuru majonézzeI. A kosárkákba töltjük, -ésfinomra vágott zöldpet-' rczselyemrriel szórjuk meg a tetejét. KOLBÁSZOS PÁSTÉTOM Friss debreceni kolbász borét lehúzzuk, a kolbászt fólszeleteljük, és ('gy kevés zsírban gyorsan átsütjük. Kosárkákba töl~ük, és minden Iwsár tetejére 1-1 tükörtojást teszünk. (A megsült tojást pogácsaszaggaI('val vágjuk körül, hogy szép kerek legyen, úgy tegyük a kosárkákba.) rÖZELÉKESPÁSTÉTOM 1\ kesurgatott konzerv zöldborsót egy kevés vajban, egy csipet cukorral, ~()vaI és vágott'zöldpetrezselyemmel átforrósítunk, a kosárkákba töltiiik, {:sfott tojásszeletekkel díszítjük. 393 TOjÁSP ÁSTÉTOM Két-három kemény tojást és 1 kisebb csemege uborkát apró kockákra vágunk, elkeverjük majonéz mártással, a kosárkákba töl1jük, és reszelt sajttal meghintve tálaljuk. GYUMÖLCSP ÁSTÉTOM Friss, befott vagy mélyhutött gyümölcsöt apróbb darabokra vágva túrókrémmel összekeverünk, reszeIt citromhéjjal ízesítjük, esetleg megcukrozzuk, a pástétomkosárkákba töltjük, és a tetejét darált dióval vagy vágott mandulával szórjuk meg. TE PER TOP ÁSTÉTOM Hozzávalók: 30 dkg teperto, egy kávéskanál reszelt vöröshagyma, 10-15 dkg fott burgonya, egy evokanál mustár, egy késhegy- ' nyi pirospaprika és ízlés szerint só. A tepertot a héjában fott, hámozott és kihult burgonyával együtt húsdarálón kétszer megdaráljuk, elkeverjük a reszeIt vörösh~ymával, a mustárral, egy késhegynyi pirospaprikával, sóval ízesítjük, és jól összedolgozzuk. Porcelán vagy üvegtálkába szorosan lenyomkodjuk, és hidegre tesszük. Különösen rozskenyérre kenve nagyon ízleÚ~s. BÁCSKAI MÁJPÁSTÉTOM Hozzávalók: 25 dkg sertésmáj, 25 dkg sertéscomb, 5 dkg füstölt szalonna, 2 evokanál zsír, egy fej vöröshagyma, 1 tojás, 1 dl tejföl, 1 zsemle, mustár, só. A sertéshúst kockára vágjuk, és az apróra vágott vöröshagymával együtt zsírban puhára pároljuk, Ha a hús puha, és zsírjára sült, belete~szük a darabokra vágott máj~t, és azzal együtt készre pároljuk. (Mirelit májat is használhatunk.) Húsdarálón kétszer megdaráljuk, egy vízbe áztatott és kifacsart zsemlével és a füstölt szalonnával együtt. Összekeverjük egy egész tojássaJ, tejfÖllel, mustárral, sóval ízesí1jük, és zsírral kikent ozgerinc formába tesszük. Sütoben 10-15 percig sütjük, majd ha kihuit, kifagyasztjuk, és kiborítva szeleteljük. 394 ,.••.~.:..-=..~', """".'T NYÚLP ÁSTÉTOM Hozzávalók: egy nyúl apróléka (kb. 1 kg), 10 dkg füstölt szalonna, egy fej vöröshagyma, egy gerezd fokhagyma, egy késhegynyi törött bors, egy kávéskanál mustár, egy zsemle, 10 dkg zsír, egy kanál ecet, só. Az aprólékot jól megtisztítjuk, több vízben megmossuk, és gyengén sós, ecetes vízben vajpuhára fozzük. (Kuktában kb. 1 óra.) Húsdarálón kétszer megdaráljuk a füstölt szalonnával, hagymával és egy beáztatott zsemlévcl együtt. Majd összegyúrjuk 5 dkg zsírral, az összezúzott fokhagymával, egy késhegynyi törött borssal, ,egy kávéskanál mustárral, / ízlés szerint sózzuk. Egy lábost vagy egy tuzálló tálat kizsírozunk, beleöntjük a pástétommasszát, és fedovel letakarva kigozöljük, vagy a sütoben átsü1jük. Ha kihult, kifagyasztjuk, és szeletclve vagy kenyérre kenve tálaljuk. MAJONÉZES TÖLTÖTT KÁPOSZTA Csak a neve azonos a közismert étellel, ezt hidegenJogyasztJuk! Hozzávalók: 30 dkg sült sertéshús, 5-6 savanyúkáposzta-levél, "y4 kg savanyú káposzta, 3 tojássárgája, y2 dl olaj, 1 kanál mustár, y2 citrom leve, porcukor, só, törött bors, 2 dl tejföl. A sült húst finomra vágjuk vagy megdaráljuk, elkeverjük 1 kanál tejföllel, ízesítjük sóval, törött borssal. A káposztaleveleket félbevágjuk - a vastag bordákat kivágjuk -, és apró töltclékeket készítünk. Tálra tess~ük az apróra vágott savanyúkáposztát, rátesszük a töltclékeket, és'leöntjük az olajból, tojássárgájából kikevert, tejföllel hígított és ízesített majonézzeI. (Ha kész majonézt veszünk, akkor kb. 3 evokanálnyit keverjünk el a mustárral, tejfüllel, és ízesítsük citromlével, meg egy kevés porcllkorral. ) SONKATEKERCS Hozzávalók: 8 szelet sonka, 20 dkg tehéntúró, 10 dkg vaj, 2-3 evokanál ecetes torma, l tojás. A friss tehéntúrót szitán áttörve kikeverjük a vajjal, 2-3 evokanál készen kapható ecetes tormával (vagy reszelt tormával és egy kevés ecettel), 395 és megsózzuk. Szép vékony gépsonkaszeletekre egy ujjnyi csíkot teszünk a töltelékbol, felsodorjuk, tálra tesszük, és jóllehutve, reszelt kemény tojással meghintve tálaljuk. HIDEG TÖLTÖTT PARADICSOM Személyenként 2 érett, de kemény paradicsom szár feloli részébol éles késsellevágunk egy szeletet, a magos részt kikaparjuk;a paradicsomot pedig megtöltjük a következo töltclékkel: személyenként 5 dkg sült húst vagy sonkát, vagy felvágottat apróra vágunk, egy fél fott tojást reszelünk hozzá, elkeverjük I evokanál tartármártással vagy tejföllel, és jól felpúpozva a paradicsomokba töltjük. Lapos tálra tesszük, a tetejét megöntözzük tartármártással vagy tejfóllel, megszórjuk reszclt sajttal, és fogyasztásig a hutoszekrénybe tesszük. Tölthetjük még a paradicsomot tojásos, túrós, májkrémes stb. töltelékkel is. HIDEG TÖLTÖTT SALÁTA Hozzávalók személyenként: l kisebb fej saláta, l kemény tojás, 5 dkg darált sonka, I evokanál 'tejfó( egy diónyi vaj, só, törött bors, 1-2 szelet paradicsom. A salátát megtisztí0uk, megmossuk éslecsurgatjuk. A torzsáját egyenesre vágjuk - hogyasalátafej a tálon egyenesen álljon -, és a, középso, gyenge leveleit kivágjuk. A kemény tojást megreszeljük. Elkeverjük a darált sonkával, vajjal, tejfóllel és az apróra vágott salátaközéppeI. Ízesí0ük sóval, törött borssal, és ezt a masszát a salátafej közepébe töl0ük. Vékonyra szelt paradicsomkariká~kal d'íszítjük, és tálalásig a hutoszekrénybe tesszük, hogy egy kissé kifagyjon. TÖL TÖTT ZÖLDP APRIKA Tíz-tizenöt dkg tepertót nagyon apróra vágunk vagy darálunk, elkeverjük l kanál mustárral, I.apróra vágott csemegeuborkával, megsózzuk, megborsozzuk. Kicsumázott zöldpaprikákat megtöltünk a tepertós töltelékkel, és a hutoszekrényben kifagyasz0uk. Karikára vágva tálaljuk. Teperto helyett körözöttjuhtúróval vagy tejfólös-vajas darált sonkával is tölthetjük. 396 SERTÉS VAGDALÉK TARTÁRMÁRTÁSSAL Kb. 25 dkg sertéssültet megdarálunk, azután 2 kemény tojással, egy kanálka reszeit hagymával még egyszer megdaráljuk, ízesítjük sóval, törött borssal, egy kevés citromlével. Jól összegyúrju'k, és rúd alakúra formázzuk. Jól kifagyasztva szeleteljük. Suru tartármártást, esetleg paradicsomsalátát adjunk hozzá. ZÖLDSÉGTÁL Hozzávalók: 25 dkg zöldbab, 25 dkg karfiol, 50 dkg burgonya, 20 dkg paradicsom, 2 dl tejfól vagy joghurt, l csomó kapor, l csomó zöldpetrezselyem, só, néhány kanál salátaecet. A megtisztított és szálkátlanított zöldbabot, a megtisztított karfiolt ~s burgonyát a kukta rács ára tesszük, egy ujjnyi vizet öntünk alá, megsózzuk, és a sípolás tóI számított 8-10 percig fÓzzük. A paradicsomot meghámozzuk, éles késsel karikára vágjuk, és gyengén megsózzuk. Részekre osztott tál ra tesszük a puhára párolt és kihult zöldbabot, a rózsáira szedett karfiolt és a karikára vágott burgonyát, a fólszeletelt paradicsomot. A tejfólt vagy a joghurtot simára keverjük, és mindent meglocsolunk vele, kivéve a paradicsomot. A paradicsom ra egy kevés salátaecetet öntünk, és vágott petrezselyemmel, a burgonyát pedig vágott kaporral megszórva tálaljuk. Adhat juk önálló ételként vagy hideg felvágotthoz, sülthöz is. SER TÉSKOCSONY A Hozzávalók: l kg kocsonyahús (fej, láb, farok, borke), 20 dkg nyers füstölt hús, egy kis fej vöröshagyma, két gerezd fokhagyma, egy kávéskanál só, néhány szem egész bors, Yz cseresznye- - paprika, aki szereti, iO-15 dkg vegyes zöldséget is tehet bele. A kocsonyahúst nagyon jól megtisztítjuk, leperzseljük, keféveÍ tisztára mossuk, és lobogva fóvó vízzelleforrázzuk. Néhány percnyi állás után ezt a vizet le6ntjük, ismét qlegmossuk a húst, és kb. 2,5 l hideg vízben feltesszük fóni. Ha felforrt, leszedjük a habját, és belerakjuk a megtisztított, de egybe hagyott vöröshagymát és fokhagymát, szemes borsot, egy darabka cseresznyepaprikát és esetleg néhány szál vegyes zöldséget. 397 l,.L_--~,,----,---~-~------------ Addig fozzük, amíg a hús olyan puha nem lesz, hogyacsontról könnyedén le~álik. (Kuktában a fozési ido kb. másfél-két óra.) Ekkor a húst kivesszük és kicsontozzuk. A levét lezsírozzuk, majd egy szúrore vagy szitára helyezett szúroruhán (tüllön vagyetaminon) átszúrjük. A kicsontozott húst porcelán vagy üvegtálkákba egyenletesen elosz0uk, és az átszúrt, langyos kocsonyalevet ráöntjük. Hideg helyre tesszük, ahol néhány óra alatt megdermed. Tálaláskor a tetejét megszórhatjuk pirospaprikávaI. SZÁRNY ASAPRÓLÉK-KOCSONY A Bármilyen - nem zsíros - szárnyasaprólékból jó kocsonyát fozhetünk. Hozzávalók: 1 kg szárnyasaprólék, 20 dkg vegyes zöldség, 1 kis fej vöröshagyma, szemes bors, só. Az aprólékot megtisztítjuk, megmossuk (a fejbol a szemeket hegyes késsel kiemeljük, a lábakról a körmöket levágjuk stb.), és a megtisztított, megmosott és fclszeletelt zöldséggel, 1 fej, külso héjátólletisztított, de egészben hagyott vöröshagymával, szemes borssal és sóval - kb. 1,5 l vízben - kis lángon legalább két óra hosszat fozzük. Addigra a leve kb. a felére elforr. Ekkor leszurjük, néhány percnyi állás után a lérol a zsírt papírszalvétával leitat juk .. A használható húsrészeket a csontról leszedjük, a zúzát, nyakát és a húsdarabkákat kis tálkákba rakjuk, mellé ízlésesen elrendezzük a fott zöldségszeleteket, esetleg 1-2 karika fott t~ást, és a húslevet kanállal rámerjük. Különösen finom lesz a kocsonya, ha a csirke máját lesü0ük, és azt is a hús, illetve a zöldség közé tesszük, és azután ön0ük rá a levet. Jól kocsonyásít a láb és a nyak, ebbol érdemes külön is venni hozzá. Aszárnyaskocsonya levéveI - ha egy kevés olvasztott zseIatint keve- - rünk bele - bevonhatunk sültcsirkedarabokat is.. HALKOCSONY A Hozzávalók: 60-70 dkg-os ponty, egy fej vöröshagyma, néhány szem egész bors, só és 2 halászlékocka. A halat jól megmossuk, felbon0uk, kibelezzük. A fej~t, farokrészt, uszonyokat levágjuk, a hal törzsébol 4 szép szeletet levágunk, és félretesszük 398 ',' , a hal ikrájával vagy tej éveI együtt. Az aprólékot 7 dl vízzel, egy kevés sóval, egy kis fej tisztított vöröshagymával és néhány szem egész borssal fCltesszük fóni. Lassú forra]ással fozzük, majd beletesszük a halszelcteket, az ikrát vagy tejet, néhány percig forraljuk, majd aszeleteket lapátkanállal kiemeljük, és az elokészített tálkákba tesszük. A hallét leszúrjük, a leszúrt lében feloldunk 2 halászlékockát, felforraljuk, és -a túzrol levéve még néhány percig állni hagyjuk. Azután az elokészített halszeletekre öntjük, és hideg helyre tesszük. Néhány óra alatt megdermed. ITALOK TURMIXITALOK Egyre több háztartásban van turmixgép. Ez az üdíto italok készítésén kívül hideg 'mártások, burgonyapüré, krémek keverésére.is alkalmas. Az italok elkészítési módja mindig azonos, tehát a hozzávalókat egyszerre tesszük a mixelokehelybe, azonban a keményebb anyagokat, gyümölcsöt aprítsuk fel kisebb darabokra. Ha tojást használunk, mindig kifogástalanul friss legyen. Ügyeljünk arra, hogy a maximális 2,5 dl-es töltomennyiséget ne lépjük túl, mert keverés közben kiszivároghat. Mindig pontosan tartsuk be a gép kezelési utasítását. ÖSZIBARACKTEJ Egy (kb. 5 dkg) hámozott, kimagozott oszibarack vagy ugyanannyi oszibarackbefótt, 1,5 dl tej, egy csapott evokanál porcukor. TEJLIMONÁDÉ 1,5 dl tej, % citrom leve, egy csapott evokanál porcukor. MÁLNATURMIX Két-három evokanál málnaszörp (idényben 5 dkg friss málna és egy evokanál porcukor) , 1,5 dl tej. 399 L~~~ 11- ----------- KAKAÓTURMIX Egy egész tojás, egy csapott kávéskanál kakaó, két kávéskanál porcukor, 1,2 cll tej. NARANCSTURMIX Fél cll friss narancslé, 1,5 cll tej, egy csapott evokanál porcukor. MANDULA TURMIX 2,5 clkg marcipán, 1,5 dl tej. BOR TURMIX 1,5 dl asztali fehér bor, egy tojás, 2,5 dkg cukor és egy kevés vaníliás cukor. RUMKOKTÉL Egy tojás, 1,5 dl tej, egy csapott evokanál porcukor, 2 evokanál rum. GESZTENYETURMIX 2,5 dkg gesztenyemassza, 1,5 dl tej, egy kávéskanál rum. GYUMÖLCSTURMIX Tíz dkg megtisztított, meg~osott, szükség szerint hámozott gyümölcs vagy befott (lével együtt), 1-2 kanál cukor (ha a befott édes, a cukor nem szükséges), I dl tej. PARADICSOMTURMIX ... Készíthetjük szódavízzel vagy tejjel. Ha szódavízzel készítjük, a hozzávalók: 5 dkg paradicsompüré vagy l dl paradicsomI é, egy csipetnyi . törött bors, egy csipetnyi ételízesíto, egy késhegynyi vágott zellerzöld, 1,5 dl szódavíz. Ha tejjel készítjük, a hozzávalók: 5 dkg paradicsompüré vagy dl paradicsomI é, egy csipet törött bors, egy csipet só, 1,5 dl tej. ÜDÍTO IT ALOK GYÜMÖLCSÖS TEJ Egy 1tejetjóllehutünk. Közben 1;4 kg gyümölcsöt - bármilyen puhább húsú, aromás idénygyümölcsöt : málnát, epret, meggyet, érett sárgavagy oszibarackot stb. - jól megmosunk, kimagozunk, ill. meghámozunk, ha szükséges, kisebb darabokra vágunk, és meghintjük l evokanál porcukorral. Néhány percnyi állás után habverovel verve apránként hozzáöntjük a tejet, és addig keverjük, míg egynemu folyadék nem lesz. Azonnal fogyaszthatjuk. Akinek turmixgépe van, a gyümölcsöt elobb abban pépesítse el, utána öntse hozzá a tejet. TEJ-TEA Egy I tejet felforralunk, és ha forr, 2 kávéskanál tealevelet teszünk bele. A tuzrol levesszük, többször megkeverjük, és kb. 10 percnyi állás után Icszurjük. Ízlés szerint édesítve,jól behutve fogyasztjuk. Ízesíthetjük egy kevés citrom- vagy narancshéjjal is. GYÜMÖLCSITAL Személyenként 5-6 dkg tisztított, kimagozott, hámozott, darabolt gyümölcsöt a turmixgépben - vagy habveróvel- péppé keverünk, ízesítjük egy kevés por~ukorral, eitromlével, reszeIt eitromhéjjal, esetleg rumaromával, tálalás elott szódavízzel hígítjuk, és jégkockával tálaljuk. Kéthárom evokanál eros feketekávét is tehetünk bele, ez növeli frissíto, élénkíto hatását, és kesernyéssége javítja a gyümölcs ízét. HIDEG PEZSGOTEA Sötétre fozött, eros teát eukortal, citrommal ízesítünk. Ha kihuIt, patentzáras kristályvizes üvegbe töltjük, és föleresztjük kb. egyharmad- . résznyi szódavízzel. Az üveget lezárjuk, é,s fogyasztásig jégre tesszük. II 400 401 ;/ I ../ ~ I ti HIDEG PUNCS Negyed kg vaníliás porcukrot elkeverünk 4 tojássárgájával, 1 citrom levével, öntünk rá 2,5 dl eros, hideg teát, ugyanannyi tejet és a tojások fehérjébol vert kemény habot. Csészékben tálaljuk. KÁ VÉFLIP Személyenként egy tojássárgáját elkeverünk 1 csapott evokanál cukorral, ugyanannyi NES-kávéval, és felöntjük 1 dl tejszín és 1 dl tej keverékéve!. Ha feketekávéból készítjük, akkor % dl feketét vegyünk és ennyivel kevesebb tejet. Ha van tur:mixgépünk, akkor az összes hozzávalókat egyszerre tegyük a gépbe, és kb. % percig keverjük. JEGES PUNCS Egy 1 vizet felforralunk % kg cukorral, és forrón ráöntiük 3 citrom vékonyan lehámozott héjára, majd betakarva kb. 2 óra hosszat állni hagyjuk. Ha kihuit, leszurjük, és beletesszük a 3 citrom kifacsart levét. jégre tesszük. Tálalás elott 3 tojásfehérjét keményre verünk, % dl málnaszörpöt keverünk bele, esetleg néhány csepp rumaromával is ízesíthetiük .. Lehutött poharakat félig töltünk a citromos szörppel, minden pohárba egy-egy jégkockát dobunk, és a málnás habot a tetejére téve tálaljuk. Kiskanalat is adjunk hozzá. SZILVESZTERI PUNCS Hozzávalók: 20 kockacukor, 2 1 tea, 8 tojássárgája, 8 evokanál cukor, 2 citrom, 1 narancs, 2 dl rum. A citrom és narancs héján ledörzsöljük a kockacukrokat. Felöntjük 2 1 forró, eros orosz t~áva!. A tojássárgákat habüstben jól kikeverjük a cukorral, és állandó keverés közben lassan ráöntiük a forró teát. Habverovel keverve néhány percig forrósítiuk, de forraini nem szabad. A tuzrol levéve öntünk bele 2 dl eros rumot, a két citrom és a narancs levét, és csészékbe vagy poharakba öntve azonnal, forrón tálaljuk. 402 - KEVÉSALKOHOLTARTALMÚ ÜDÍTO GVÜMÖLCSIT AL Egy IOmálnát lecukrozunk, 1-2 kanálka rummal ízesítjük, és néhány órára jégre tesszük. Fogyasztás elott ráöntünk 1 1jégbehutött, könnyu savanykás bort és % 1 ugyancsak jégbe hutött szódavizet. Ugyanígy . készíthetünk gyümölcsitalt kimagozott meggybol, leszemelt ribizlibol, hámozott és kisebb darabokra vágott sárga- vagy oszibarackból, körtéból. NARANCSBÓLÉ Egy narancs vékonyan lehámozott sárga héjára ráöntünk 1 dl meleg vörös bort, és lelódve állni hagyjuk. Négy narancsot meghámozunk, a fehér h~iát is leszedjük, a húsát vékony karikákra vágjuk, széles szájú, nagyobb befottes üvegbe tesszük, és meghintjük 15-20 dkg porcukorral. Egy félóra múlva rászurjük a narancs héjáról a vörös bort, majd öntünk rá még ~{l vörös és 8 dl fehér bort. Fogyasztás elott legalább 6-8 órával el kell készíteni, hogy jóllehuthessük. jégkockát ne tegyünk bele, mert rontja az ízét. EPERBÓLÉ Fél kg érett, tisztított epret porcukorral boven meghintünk, és lefedve % óráig állni hagyjuk. (Egy dl narancslikorrel is meglocsolha~uk, ez csak javítja az ízét.) Ezután öntünk rá 1,5 1 fehér bort és egy üveg szódavizet. jóllehutve tálaljuk. OSZIBARACKBÓLÉ Tíz-tizenkét érett oszibarackot meghámozunk, kimagozunk, és vékony szeletekre vágunk. Nagyobb befóttes üvegbe rakjuk,jól megcukrozzuk, és meglocsoljuk YZ dl konyakkal. Egy kg almából 15 dkg cukorral és annyi vízzel, hogyha megfott, egy 1levet kapjunk, kompótot fozünk. Az oszibarackra öntjük a kihult almalevet, 1 1 fehér bort, ésjégre tesszük. Készíthetjük a bólét befott gyümölcsbol is, ekkor kevesebb cukor kell bele. Pezsgot is vegyíthetünk hozzá. Helytelen, rossz szokás, hogy a reggeli a legmostohább étkezésünk, erre fordítjuk a legkevesebb gondot. Kényelmességbol vagy a reggeli kapkodás, sietés miatt sokszor nem is reggelizünk otthon, esetleg megelégszünk egy csésze gyorsan felhörpintett feketekávéva). Pedig nem helyes így kezdeni a napi munkát. A jó, tápláló reggeli megalapozza az ember egész napi munkakedvét, közérzetét. És hogy jusson rá ido, érdemes egy negyedórával korábban kelni. A reggelit az évszaknak megfeleloen állítsuk össze: huvösebb idoben zsírosabb, nyári melegben inkább gyümölccsel, édességgel kiegészített reggelit fogyasszunk. MALÁTAKÁVÉ Nyolc dkg malátakávét megdarálunk, és ~ 1 vízben megfozzük. 12 dkg cukrot világosra pirítunk, a kávét ráöntjük, és ezzel a cukrot felolvaszt juk. Tetszés szerinti mennyiségu tejjel felöntve fogyasztjuk. KARAMELLES TEJ Három evokanál cukrot világossárgára pirítunk, föleresztjük 1 1 hideg tejjel, és addig fozzük, míg a cukor teljesen fel nem olvad. Ízlés szerint édesítjük cukorral vagy mézzel. GYÜMÖLCSÖS TEJ Elkészítését lásd a 401. oldalon. 405 HABOS JOGHURT Ajoghurtot habverovel habosra felverjük, finomra vágott metélohagymát keverünk bele, és egy kissé_megsózzuk. Jól lehutve fogyasztiuk. ALUDTTEJ GYÜMÖLCSLÉVEL Egy féli aludttejet habverovel felverünk; és annyi gyümölcslevet keverünk bele, hogya tej rózsaszínu legyen. Tetszés szerint édesítjük, hidegre ál!ítjuk, és darált dióval megszórva tálaljuk. CSIPKEBOGYÓTEA Kb. 4-5 evokanál szárított csipkebogyót elozo este jól megmosunk, és 1 I vízbe áztat juk. Reggel az áztatóvízben feltesszük foni, de csak az elso forrásig fozzük, utána levesszük, és 10 percig állni hagyjuk. Leszurve, ízlés szerint édesítve fogyasztiuk. Az elso fozés után a bogyókat szétnyomkodhatjuk, és még egyszer felönthetiük, de most már csak 12 I vízzel. ALMÁS REGGELI Egy fél kg almát megtisztítunk, magházát kivágjuk, az almát megreszeljük, és 3 evokanál cukorral meghintjük. Teszünk bele 2 evokanál darált diót, 2 evokanál friss tejfölt, 12 citrom levét, és az egészet jól összekeverjük. Vaj as-mézes kenyérrel könnyu nyári reggeli. TÚRÓS PIRÍTÓS Pirított kenyérszeleteket még melegen megkenünk vajjal és tört köménymaggal, pirospaprikával, sóval elkevert tehéntúróval. Néhány percre a sütobe [esszük, és melegen fogyasztjuk. PIKÁNS KENYÉR Öt dkgvajat elkeverünk egy mokkáskanál mustárral, és a kenyérszeleteket megkenjük vele. Apró kockára vágott és kisütött szalonnapörcöt . teszünk~'rá, és meghintjük pirospaprikával. 407f PARADICSOMOS KRÉMSAJT Tíz dkg krémsajtot összekeverünk 5 dkg vajjal, egy evokanál paradicsompürével, egy késhegynyi finomra vágott hagymával és egy mokkáskanálnyi mustárral. Megsózzuk, megborsozzuk, és hutoszekrénybe tesszük. Pirított kenyeret és újhagymát vagy retket, vagy zöldpaprikát adjunk hozzá. KEVERT VAGDALT Maradék sült húst, vagdalt húst (kb. 15 dkg-ot) apróra vágunk, összekeverjük 1 kanál mustárral, I kanál tejföllel, 5 dkg vajjal, 1 kanál paradicsompasztával és apróra vágott zöldpctrezselyemmel vagy metélohagymával. Kenyér- vagy zsemleszeleteket kenünk meg vele. TÉLI REGGELIK Citromos tea, paprikás szalonna; kakaó, vajas kalács; csipkebogyótea mézzel, rántotta; tejeskávé, vaj as kenyér, sajt; citromos tea, sült szalonna; malátakávé, vajas kenyér, lágy tojás; karamell es tej, kétszersült vagy keksz, gyümölcsíz. NY ÁRI REGGELIK Joghurt, kifli, lágy tojás; kakaó, almás reggeli vajas kenyérrel; tejeskávé, pirított kenyér, friss gyümölcs; gyümölcsös joghurt, vajas kifli; citromos tea, rozskenyér paradicsomos krémsajttal; tejbedara hidegen, cukrozott friss gyümölcs; hideg citromos tea, túrós kenyér. TÍZÓRAIRA VALÓK CITR~MOS MÁJPÁSTÉTOM Vékony, megvajazott kenyér~zeleteket megkenünk konzerv má'k ' me I ' h' '1 ' . J rem- es aJsza vekony cItromkarikákat teszünk rá Egy "k . 1 meg k ' ' maSI sze et ent kenyerrel befedjük. TÚRÓS KENYÉR Öt ~kg ~ajat, I? dkg tehéntúrót, egy kevés sót, I nyers tojássárgáját, aprora vagott zoldpetrezselymet összekeverünk megkeniük 1 k , 1 k ' ~ ve e a e- n~ersze ete et. Készíthetjük juhtúróval is, petrezselyem helyett pedig fnss kaporral ízesítve. FUSZERES KEVERÉK , Sz.~mélyenkén~ 1 kávé~kallál zsírt (legjobb a pecsenyezsír) , 1 kemény tOJast, 2-3 kanka kolbaszt vagy felvágottat egy k' , " .. b .. , , ' eves mustart, torott ~rsot, ?lrOSpap~lka~ es sót veszünk. A zsírt a kemény tojás sárgájával ~lkav~rJuk, hozza~dJ~k a re~zelt tojásfehérjét, az apróra vágott kolbászt es a fuszer~ket. Jol k~keverJük, majd kenyérre kenjük. Zöldpaprikát vagy paradIcsomot adjunk hozzá. Télen savanyú ubork' Ifc k A .. ava ogyasszu vaJ~s kenyér vagy zsemle hamar unalmassá válik, de ha a vajb~ eg: k.anal vagdalt sonkát vagy ugyanannyi reszeit sajtot ke~erünk mmd.~árt más ízu lesz a vajas kenyér. Ízesíthe~ük még a vajat szardella~ p~~ztaval vagy kolbászkrémmcl, esetleg apróra vágott vagy reszeit fott topssal. Ha va~ maradé~ sült húsunk, daráljuk meg, vagy vágjuk össze nagyon a:.r~ra, keverjük el vajjal, ízesítsük paprika- vagy fuszeres paradi- csompurevcl- ketchuppal ..., és vékony kenyérszeleteket kenjünk meg vele. ---- Munkahelyre, iskolába tÍzóraira legcélszerubbek a kül" b" N . 'd "1 ' on ozo sós vjük, még 20-25 percig fózzük, hogy besurusödjön, belekeverjük a sót, és kis üvegekbe töltve lekötjük. Ures mustáros poharak jók erre a célra. HOZzávalók,' 2 kg paradicsom, 50 dkg alma, 50 dkg vegyes zöldség, 25 dkg vöröshagyma, I evókanál köménymag, 25 dkg cukor, 5 dkg mustármag, I dkg szemes bors, I dkg gyömbér, 2 babérleVél, 3-4 szem szegfúbors, 2 dl ecet, 3 evókanál sÓ. A m'gmo,ou 6, da"boha Wet P~cadi"omot a ci.<%titouzöJd'éggel, szeletekre vágott almá val, a nagyobb darabokra szelt hagymával, sóval, cukorral, ecettel és a fuszerekkel együtt egy hibátlan zománcú fazékba tesszük, és meleg helyen 24 óráig álJni hagyjuk. (Az almát és a hagymát nem kell meghámozni, csakjól megmosni, esetleg hibás részeit kiVágni.) Mámap ki, lángon 2-3 óe. hO","t fózzök, gyahan kavacgatva, hogy J, ne ,öljön. Ha máe Ö"zofólt " pép",,,, IcU, "itáo áttöejök, kis üvegekbe rakjuk, lekötjük, és száraz g6zbe tesszük. ecetet készítünk, felforraljuk, majd ha lehuit, a hagymára öntjük. Lekö"ük. N,m kelj kigózölni, a 98 paprikasaláta - télire 429 paprikás, bárány- 157 -, birka- 159 - burgonya 197 452 paprikás burgonya apró gal uská val 197 - - betyárosan 415 - - tarhonyával 197 -, csirke- 176 -, gomba- 212 -, hal-, szentendrei 115 -, kel- 228 - ponty III - - - zsír nélkül 278 - sárgarépa- 234 ~ sült burgonya 202 - szuzszeletkék 143 - tök[ozelék 64 - újburgonya, tejfölös 197 - zöldbab 65 paprikásan, hagymásan fott marhahús 131 paradicsom, fuszeres 430 -, rakott 230 -, sült 74 - tojással töltött 277 -, töltött 230 - -, hideg 396 -, zöld-, ecetben 428 paradicsomleves 41 - habgaluskávál, nyers 49 paradicsommal habart tojás 255 -;- makaróni 320 - marhafarto 126 - tejfölös rizs 248 - zeller 66 - zöldbabsaláta 87 paradicsommártás 100 paradicsommártással karfiol 226 - töltött tök 238 paradicsomos burgonya tojással töltött 198 ' \ paradicsomos burgonyafozelék 56 _ csirkeaprólék 179 - fejes saláta 81 - joghurt 99 - káposzta 58 - krémsajt 407 - marhanyelv 135 _ rizzsel tojástokány 260 .- tök[ozelék 64 paradicsomsaláta 85 - télire 428 paradicsomturmix 400 paraj olaszosan 233 - vajjal 232 para jfozelék 61 parajgaluska 322 parajos rántotta 254 parajszelet 233 parasztos rántotta 253 _ sertésborda 139 parjé, fagyasztott tejszínkrém 385 - vanília 385 párizsi módon fogas III -, sajtos 247 - sertésszelet 137 _ pulykamellszeletek 191 párolás 13, 14 párolt felsá1szclct 124 - káposzta 73 _ káposztás sztrapacska 321 _ káposztával kacsa 188 - karalábé 59 - 1ibamell 183 _ marhafarto 126 _ - vadasan 127 - ozcomb 162 - paprika 74 - rizs 29 párolt salátákhoz öntet 80 - sárgarépa 73 _ (tejben) marhaszelet 278 _ ürücomb, fokhágymás 158 - vadkacsa 165 pástétom, angol, hús- 293 -, bácskai máj- 394 _ - fott húsból 410 - fozelékes 393 gyümölcs- 394 -, hús- 30, 392, 409 ko1bászos 393 - máj- 30 _ -, citromos 408 nyú1- 395 -, sonka- 392 _ szárnyashús- 393 -, teperto- 394 -, tojás- 394 _ törökparadicsom- 239 pástétomfuszer 392 pástétomkosárkák 393 pástétomok 392 paszta, hal- 110 pásztortarhonya 415 petits pois a la fran<;aise 297 petrezselymes burgonya 69 - vaj 390 pezsgo tej 274 pezsgotea, hideg 401 pikáns almamártás 96 - kenyér 406 _ mártásban hal 112 _ mártással hideg tojás 260 pikánsan makaróni 319 piláf, ürü-, török módra 159 pirítás 13, 14 pirítós, túrós 406 453 119 _ törökparadicsom 239 - túró 267 _ vagdalt hús 147 _ zöldbab 71, 242 .'-, rántás 14 Rablóhús nyárson 412 ,dntott borsóbárány 50 157 rác csirke 177 : - burgonya 69 rácgulyás 247 \- csirke 169 ráchal módra kés~ük' '- káposzta 221 sertéshús )45' :- karfiol 72 rácponty llY--"- - - ,- ~>k(;.l,káposzt,!-.227 rácsos mézes 349 .,;;-~<'-" ~áj 156' ragu, nyúl- 16f />:// p(;nty III Rákóczi túró~Je§{~1/334,', - pulykamellszeletek 191 rak9Voá15::'2f4' .:-'>: . -s _ burgonya, húsos 202/ ;oL. ..;o:.serfésSz~let}36 __ , sonkával 201.,,/'" ,/ . /" ../\::~.:,--- - •.... sonka 246 _ csirke 173 Lo'>~:::-" '~'szelet,"'a1fóldi 2'82 __ , fóliában süW168 f··'- -, sajtds- 137 __ ; gombá,s..f72 1 - tök 236 .<' .' 'f _ goml;,a/209 i' i _törökparadicsom240 _ ~ü'mölcs~.ob6~ya378 I - velo 154 hús ...) 31 - zeller 242 _ káposzta, erdélyi 22\) rántotta, burgonyás 197 _ karalábé/2~3 \ - káposztás253 o \ __ , riztsel 222- .. -,' kiadós 252 _ paradicsom 230 '1, -, parajos 254'---"0, _ pecsenye 141 _'.' -, Pa.~,~~.~!Q.s ...253..--..~_ _ pörkölt tarhonyával, ~-""~--"""'~;gg;li 4Q.!5.dfJ7" " /,0 zöldbabos 241 -fé@ii:nyári 407 _ rostélyos 121 -, téli 407 _ szelet 340 reszeit alma 420 _ szendvicsek 388 - linzer 350 pirított burgonya 68 - - tojással 196 - csirke 176 - - magyarosan 176 - gombával bélszínszeletek - máj 155 - tarhonya 77 - zsemlekocka 51 piros vaj 389 pirozski 302 piskóta, habos 310 -, kávés 362 -, meggyes 345 - sütése 327 -, vizes 345 piskótapuding 312 piskóta tekercs 346 -, csokoládés 345 piskótatészta 344 - dióval 344 piskótatortalapból . (készen kapható) torta 360 pIsztráng kékre fozve 113 podlupka 59 pogácsa~ burgonya-, sajtos 206 - -, vaJas 358 -, burgonyás 359 -, hús-, vagdalthúskonzervbol 151 -, mandula- 353 -, sajtos 359 -, sütése 327 -, tepertos 360 -, fúrós 359 -, vajas 358 polpetti 301 ponty, gombás tejfólös 112 -, kocsonyázott 108 454 ponty, paprikás III - - - zsír nélkül 278 -, rác- III - rántva III -, sajtos 112 póréhagyma-saláta 85 pozsonyi patkó 330 pörkölt 28, 29 -, bab-, virslivel 214 -, csirke- 175 -, köröm- 155 -, marha- 127, 278 -, marhaszív': és -vese- 135 -, oz- 164 -, pacal- 134 -, sertés- 146 - tarhonyával, zöldbabos rakott 241 -, tojás- 260 -, ürü-, tarhonyával 158 prósza 288 puding 305 -, hús- 132 -, túró- 266, 310 pudingok 305-307, 310-312 puffancs, tök- 236 -, túró- 266 pulao 298 puliszka 77 -, hagymás, zsíros 289 ..-, juhtúrós tepertos 289 - készítése 289 pulyka 190-192 -, angol karácsonyi 293 pulykamellszeletek párizsiasan 191 pumpkin pie 296 puncs, hideg 402 puncs, jeges 402 _, szilveszteri 402 püré, burgonya- 67 _ - (maradék) 69 -, máj- 416 _, zeller-, vajjal 75 pürélevesek 31 püspökkenyér 347 rakott tarhonya 249 _ tojás, hagymás 262 __ , maradékok ból 257 - tök 236 455 rizs es libaaprólék 186 rizsfelfújt 273, 309 rizsgombóc 52, 76 rizzsel lecsó 231 -, paradicsomos tojástokány 260 - rakott karalábé 222 - töltött paprika 229 - törökparadicsom 238 - zöldborsó 70 rolád, hús- 245 rongyos tészta 53 ropogós malacsült 152 rostélyos, gombás 122 ~, hagymás 120 -, lecsós, bácskai 122 -, rakott 121 -, serpeny6s 120 -, szegedi 121 '-, szerb 122 -, tejfölös 123 --, zöldséges 123 roston sült csirke 167 rostonsült 118 rúd, diós 367 -, köménymagos 358 -, mandula- 353 -, sajtos 357 -, sós 357 rudak, gyümölcs- 341 rumkoktél 400 ' rumos máz 384 reszelt tészta 315 resztelés 1. pirítás reteksaláta 86 rétes 327 -, almás 328 -, burgonyás 329 -, cseresznyés 328 -, káposztás 329 ~, kapros túrós 329 -, meggyes 328 -, túrós 329 rétesalma 420 rétestészta 327 ribiszkeízzel morzsagomb . 326 n'b'lzlileves 48 oc -, nyers -49 r~b~zl~mártás, erdélyi recept 105 nblzbszörp 425 ringló napon érlelve 423 -, sárga-, -lekvár 423 rizottó, zöldséges 243 rizs 28, 75 -, citromos 273 -, gombás 212 -, gyümölcsös, hideg 272 -, húsos 249 -, indiai 298 -, jávai 248 -, káposztás 74 -, párolt 29 -, tejbe- 29, 272 -: tejfólös, paradicsommal 248 nzses csirkeaprólék 178 - -, bácskai 178 - gomba, bácskai 212 - hús, bácskai 247/ rizses kacsaapróÚk 190 - káposzta 217 456 Sajt, birsalma- 421 -, krém-, paradicsomos -, madár- 271 -, rántott 270 407 l f L sajtétel, angol 294 sajtkrém 417 sajtleves 265 sajtmaradék felhasználása 270 sajtmártás 103, 307 sajtmártással sonkapuding 307 sajtos bundásszelet tejfólös fejes salátával 244 - burgonya 69 _ burgonyagombóc 206 _ burgonyalepény 206 _ burgonyapogácsa 206 _ darált keksz 357 _ debreceni kolbász 245 - galuska 76 - gombóc 77, 269 - halszelet 116 - karfiol 72 _ meleg szendvics '391 _ öntettel burgonya 203 - párizsi 247 - pogácsa 359 - ponty 112 - rántott szelet 137 - rúd 357 _ szeletek, sült 270 - szendvics 388 - sztrapacska 321 - tojás 261 _ töltött burgonya 198 -c tükörtojás 256 - zöldbab 71 sajttal hab art tojás 255 - sütve gomba 213 saláta, alma-, citromos 371 csirke-, amerikai 295 dinnye- 373 fejes 80 -- saláta, fejes, mustáros 81 __ , paradicsomos 81 _, gombás, vegyes 427 _, gyümölcs-, tejszínhabos 375 - -, vegyes 377 _, hal-, majonézes 109 - -, nyári 109 _ narancs-, almás 372 _, paprika- - télire 429 _, paradicsom- - télire 428 -, sült paprika 428 -, töltött 233 - -, hideg 396 -, vegyes zöldség 429 salátafózelék 62 saláták 79-93' salátaöntet, felvert 79 salátaöntetek 79-80 salátával, tejfólös fejes, sajto~ bundásszelet 244 salzburgi galuska 347 sárga vaj 390 sárgabarack napon érlelve 423 sárgabarackleves 48 sárgaborsóleves 41 sárgaborsópüré 62 sárgarépa, almás 372 párolt 73 -, sült 67 -, töltött 234, 279 sárgarépa-fozelék 63 sárgarépa-paprikás 234 sárgarépa-saláta, almás 81 sárgarépával zöldborsó 70 sárgaringlólekvár 423 saslik 297 savanyú kacsa 189 _ malacaprólék 153 457 savanyúkáposzta-saláta 84 séberli 53 serpenyos libacomb 185 - rostélyos 120 - sertésborda 139 sertésborda, borított 138 - debreceni kolbásszal 138 -, natur 136 -, olasz 138 - parasztosan 139 -, serpenyos 139 -, tavaszi 140 sertéscomb, tejfölös 123 sertéscsülök, székely 219 , sertésdagadó, töltött, ormánsági 285 sertésflekken 137 sertéshús 136-156 sertéshússal kapros káposzta 215 sertéskaraj, fiatal ropogós 151 -, gombás 142 -, német 300 sertéskocsonya 397 sertésoldalassal töltött káposzta 219 sertéspecsenye, japán 299 sertéspörkölt 146 sertéssült mustáros tejföllel 142 sertésszelet, bakonyi 144 -, párizsi 137 -, rántott 136 sertésvagdalék tartármártással 397 snidlingmártás 96 sólet 215 sonka, bundás 246 - göngyölt 246 - rántott 246 458 sonkagombóc 53 sonkahabos szendvics 388 sonkakrém 417 sonkapástétom 392 sonkapuding sajtmártással 307 sonkás gombóc 70 - kocka 316 - palacsinta 323 sonkatekercs 395 sonkával habart tojás 255 - karfiol 224 - rakott burgonya 204 sós rúd 357 - töltelék 357 sóskafozelék 62 sóskaleves 41 sóskamártás 100 sóskamártásban töltött tojis 259 spárgafejekkel habart tojás 256 spékelés 1. tuzdelés stanglik, töltött 391 staubolás 1. lisztszórás stíriai metélt 271 süllo bakonyi módon 110 sült, bárány-, amerikai 295 \ - burgonya 68 - -, paprikás 202 - cseresznye 372 - csirke 167 borban 173 - -, fóliában 168 - -, roston 167 szalonnás 171 - hal, nyárson (horgászoknak) 115 - -, papírban sült 115 - hús 29 -, kacsa- 190 • sült kel füstölt oldalassal 227 _ -, tejfólös 72 _ máj krémes csirkemell, fóliában 169 -, liba- 182 - máj, szalonnás 155 --c, malac;, ropogós 152 _, nyárson-, grúz 297 _ paprika, burgonyás 201 _ paradicsom 74 _, pu1yka-, tuzdelt 190 - rakott csirke, fó1iában 168 _ sajtos szeletek 270 - sárgarépa 67 -, sertés-, mustáros tejföllel 142 _ szalonnás csirke, fóliában 169 _ tökbo1 tökpüré1eves 42 _ töltött káposzta 217 sültpaprika-sa1áta 88, 428 surítés 14 _ liszttel összegyúrt vajjal 14, 15 sütemény, apró- 354 _, burgonyás 347 diós 351 _ krémes (olcsó) 338 -, omlós 339 -, tea-, angol 355 süteményekre csokoládémáz 384 sütés 13, 14 -, 1ibamájé 187 _, 1ibatepertoé 187 sütni való kolbász 153 svájci saláta 93 svéd gombasaláta 90 sweet corn mush 296 Sz afa1ádé, zöldséges 244 szalámi, édes 367 szalmaburgonya 68 szalonnabor 30 szalonnás csirke, fó1iában sült 169 - csirkesült 171 _ makarónitekercs 250 - sült máj 155 -,vagdalt hús 150 sza10nnásan kelkáposzta 73 szalonnávallecsó 232 száraz gozölés 419 - kifli 30 - zsemle 30 szárazbab, mexikói. 299 szárazbabfozelék 63 szárazbableves 41 szardellakrém 388 sz~rdellás hús 133 - 1iptói túró 389 szardínia készí tése 109 szardíniakrém 417 szárnyasapró1ék-kocsonya 398 szárnyashúspástétom 393 szárnyashússal töltött alma 279 szárnyashússaláta .93 szá~nyasmájja1 habart tojás 256 szarvas 164 szarvashús pácolva 164 szegedi rostélyos 121 _ tarhonyás hús 286 székely gomba 213 - sertéscsülök 219 székclygulyás 218, 219 székclykáposztáva1libamell 184 szeletelés 12 szendvics, kivájt 389 -, meleg 390 459 szendvics, meleg, sajtos 391 - -, tojásos-sajtos 391 sajtos 388 - sonkahabos 388 - vagdalt húsos 389 - zeller- 388 szendvicsek, rakott 388 szend vicskrémek - kiránd ulásra 416 szendvicspép 389 szentendrei halpaprikás 115 szerb rostélyos 122 szilva, aszalt, tálban fott 290 bundás 323 -, ecetes 426 -, habos 377 - napon érlelve 423 szilvaleves 48 -, aszalt- 48 szilvás gombóc 320 - lepény 336, 337 szilveszteri puncs 402 szoljanka, hal- 303 szolo, cukrozott 377 szolos lepény 336 szörp, csipkebogyó- 426 - eper- 425 -, málna- 424, 425 -, ribizli- 425 szörpök, gyümölcs-, nyersen eltett 425-426 sztrapacska 289 -, juhtúrós 321 -, párolt káposztás 321 -, sajtos 321 '-, tehéntúrós 321 szuflé 1. puding szuzszeletkék, paprikás 143 460 Tálban (ott aszalt szilva 290 - - burgonya 196 - - tejes 291 - - túrós 291 tápanyagigény II tápanyagszükséglet 7 tápanyagtáblázat 276 tarajos burgonya 195 tarhonya fott tészta módra 249 -, pásztor- 415 -, rakott 249 tarhonyafelfújt 307 tarhonyás csirkeaprólék 180 - hús, szegedi 286 - káposzta 221 tarhonyávallecsó 231 - paprikás burgonya 197 - ürüpörkölt 158 - zöldbabos rakott pörkölt 241 tarkabarka 340 tárkonyos bárány 158 - burgonyafozelék "56 - harcsa 113 - ozgerinc 163 -' uborkamártás 98 tartármártás 95 -, fott 96 tartármártással sertésvagdalék 397 táska, tüdos 51 tavaszi gulyás 34 - saláta 81 - sertésborda 140 - vegyes 'saláta 92 tavasziasan báránycomb 156 tea, csipke bogyó- 406 -, pezsgo-, hideg 401 'It teakeksz 355 /t teasütemény, angol 355 tea-tej 401 teflon edény 8, 21, 275, 276 _ edényben citromos csirke 170 tehéntúró 29 tehéntúrós burgonya 203 - sztrapacska 321 tej, aludt-, dán 297 _, gyümölcsös 401, 405 karamelles 405 -L, oszibarack- 399 -, pezsgo 274 tej-tea 401 tejbe fott dara 272 tejben fott metélt 271 _ párolt marhaszelet 278 tejberizs 29, 272 tejes burgonya 68 - ételek 265-274 _, tálban fott 291 tejfölös bélszín 119 - burgonya 204 - fejes salátával sajtos bundásszelet 244 _ gombás ponty 112 _ gyöngyösleves 38 - harcsa 114 - káposzta 58 _ mártással gombás vagdalthúspogácsa 149 - - karalábé 60 - - vargánya 213 - ököruszály 134 - öntet 80 _ paprikás újburgonya 197 _ pulykapecsenye 191 _ rizs - paradicsommal 248 - rostélyos 123 tejfölös sertéscomb 123 - sült kel 72 - tojás 256 _ tormamártás 97 _ töltött paprika 230 tejkocsonya 274 tejleves 265 tejlimonádé 399 tej mártás 103 tejmártásban tök 235 tejmártással kemény tojás 261 tejszínes kukorica 74 tejszínhabos eperkrém 374 - gyümölcs 374 _ gyümölcssaláta 375 tejszínkrém, fagyasztott (parfé) 385 tejszínkrémtorta 361 tekercs, burgonya-, tuzdelt 195 -, diós 330 - gesztenyés 346 - ízes 330, 346 _ keksz- 364 kókusz- 364 kolbászos 148 _, makaróni-, szalonnás 250 -, mákos 330 - piskóta- 346 _ -, csokoládés 345 -, sonka- 395 -, túrós, fove sült 291 téli gyümölcslevesek, gyors 49 - reggelik 407 télire paprikasaláta 429 _ p~radicsomsaláta 42~. tepertopástétom 394 tepertos galuska 54 ___gombóc 54 461 tepertós, juhtúrós puliszka 289 - pogácsa 360 tepsis burgonya 201 - omlett 205 - pecsenye, nyári 201 tészta, csiga- 315 - gyúrt, készítése 315 -, kelt, készítése 327 mézes 348 - mindenes 333 -, piskóta- 344 - -, dióval 344 - reszeit 315 -, rongyos 53 -, vaj as, gyors 334 - -, készítése 332 Tisza menti magyaros káposzta 286 tízóraira valók 408--410 tojás, buggyantott 252 - -,lepényben 258 - -, tormamártással 257 - felütése 251 - fozése 252 -, göngyölt 263 -, hab art 255 paradicsommal 255 sajttal 255 - -, sonkával 255 spárgaf~ekkel 256 szárnyasmájjal 256 zöldborsóval 256 habban sült 256 hagymás rakott 262 - hideg, pikáns mártással 260 -, kemény 252 - -, tej mártással 261 -, lágy 252 462 tojás lecsóval és burgonyával 232 lengyel 262 rakott, maradékokból 257 sajtos 261 tejfólös 256 tültött 258 - -, hideg 259 - -, máj krémmel 259 - -, sóskamártásban 259 -, tükör-, sajtos 256 - - - zsír nélkül 252 zöldborsós 256 zöldséges 257 zsemlében sült 257 tojásételek 251-263 tojásfehérjéból habkészítés 251 tojáskocsonya 51 tojáslepény 254 - gombával 255 - zöldborsóval 255 tojásmártás 104 tojásos csirkeaprólék 180 - kel 226 - kifli 261 - metélt hús 133 - pecsenye 142 - sajtos meleg szendvics 391 tormamártás 97, tök 237 töltelék 409 - töltött burgonya 199 - virsli 253 - zöldbabsaláta 87 - zöldborsósaiáta 87 tojáspástétom 394 . tojáspörkölt 260 tojással gomba 25\ - lecsó 232 tojással pirított burgonya 196 ~ töltött paradicsom 277 .__ paradicsomos burgonya 198 - veló 154 tojástokány paradicsomos rizzsel 260 tojásvagdalt 262 tokány, debreceni 128 -, tojás-, paradicsomos rizzsel 260 L, zöldbab- 240 tordai lacipecsenye 286 torma, ecetes 98 tormamártás, almás 97 mandulás 98 _, narancsos 97 -, tejfólös 97 tojásos 97 tormamártással buggyantott tojás 257 tormás almasaláta 81 - leves 37 - sertéshús 151 - vaj 390 toroskáposzta, túri 287 torta, alma-, 343 __ , amerikai 296 -, anyós- 363 burgonya- 343 gyümölcs- 361 keksz- 363 -, készen kapható piskótatortalapból 360 -, mák- 344 -, ószibarack- 362 _, tejszínkrém- 361 _, töltött, amerikai 296 tortákra csokoládémáz 384 tök, juhtúróval töltött 268 -, rakott 236 -, rántott 236 _ tejmártásban 235 -, tojásos 237 _, töltött, kapormártással 237 __ , paradicsommártással 238 tökfózelék, kapros 63 _, magyaros 64 _, paprikás 64 _, paradicsomos 64 tökpuffancs 236 tökpüréleves - sült tökból 42 töksaláta 86 töltelék, diós 383 -, édes 357 _, hamis ikrás 409 húsos 409 -, örmény 409 - sós 357 -, tojásos 409 töltike 235 töltött alma 369, 370 - -, húsos 245 _ -, krémes 370 __ , szárnyashússal 278 _ bárányszegy 157 - burgonya - fott burgonyából 199, 200 ___ nyers burgonyából 199 - -, sajtos 198 _ -, tojásos 199 __ zöldborsóval 200 _ burgonyagombóc 207 (burgonyával) kelkáposzta 204 - csirke 170 _ -, gombás 171 463 124 239 töltött felsál zöldségkörettel -, gombával, paprika 211 - kacsa 188 - káposzta, kolozsvári 220 - -, majonézes 395 - -, nógrádi 285 - - sertésoldalassal 219 - -, sült 217 - káposztafej 216 - karalábé 222 - libanyak 187 - ostya 365, 366 - oszibarack 376 - palacsinta, csirkével 177 - paprika 229 - -, rizzsel 229 - -, tejfölös 230 - paradicsom 230 - -, hideg 396 - -, tojással 277 - p~~adicsomos burgonya, tOJassal 198 - saláta 233 - -, hideg 396 - sárgarépa 234 - - - gyereknek, betegnek 279 - sertésdagadó, ormánsági 285 - sta~glik 391 - tojás 258 - -, hideg 259 - -, máj krémmel 259 - - sóskamártásban 259 -, tojással, paradicsom 277 - torta, amerikai 296 - tök,juhtúróval 268 - - kapormártással 237 - - paradicsommártással 238 -, tyúkpecsenye, almával 182 464 töltött vagdalt hús 149 - - -, orosz 303 - zöldpaprika 396 - zsemle 313 törökparadicsom 238 -, rakott 239 -, rán tott 240 - rizzsel 238 - vagdalt hússal 239 törökparadicso m-pástétom törökparadicsom-saláta 86 tört burgonya, hagymás 69 trepanka, káposztá~ 288 túri toroskáposzta 287 turistakenyér 417 turistaszelet 417 turkey with bread and herbs stuffing 293 turmixitalok 399-401 túró, liptói, szardellás 389 -, rakott 267 túrógombóc 267, 320 -, gyors 267 túrópuding 266, 310 túrópuffancs 266 túrós burgonyametélt 207 - csusza 316 - derelye 318 - gomba 268 - kapros rétes 329 - karfiol 269 - kenyér 408 - lepény 335 - -, Rákóczi 334 - palacsinta, kap"ros 268 - pirítós 406 " - pogácsa 359' - rétes 329 !'fL túrós, tálban fott 291 _ tekercs, fove sült 291 túrószeletek 266 tüdos táska 51 tükörtojás, sajtos 256 - - zsír nélkül 252 tükörtojással bélszín 118 tuzdelt bélszín, félig sült (angolos) 120 _ burgonyatekercs 195 _ nyúlgerinc 160 _ pulykasült 190 _ vagdalt hús 146 tyúkmell 297 Lborka, kovászos 427 -, vizes 427 uborkamártás 101 _, erdélyi recept 101 _ friss uborkából 102 _, tárkonyos 98 uborkasaláta 86 új1.mrgonya,· . tejfölös paprikás 197 - vaj as 68 Újházi tyúkleves 33 •• \Jücomb, fokhagymás párolt 158 ürügulyás, ír 159, 298 ürühús 158-159 ürüpiláf török módra 159 ürüpörkölt tar ho nyá val 158 üvegben leveszöldség 430 -Vadasan nyúl 161 _ párolt marhafarto 127 vadász csirke - fóliában 169 - káposzta 216 vaddisznó 165-166 _ vörös borban 165 vaddisznófej tormá val 165 vaddisznóhús csipkeízzel 165 vaddisznókaraj tejfölösen 165 vadkacsa, párolt 166 vagdalék, hús-, citromos 147 _, nyúl-, bundás 161 _, sertés-, tartármártással 397 -, zeller- 242 vagdalt hús, burgonyás 147 indiai 297 kalocsai 284 _ -, mártásos 129 nyári 150 - -, rakott 147 _ -, szalonnás 150 - -, töltött 149 - - -, orosz 303 _ -, tuzdelt· 146 _ húsgombócok, olasz 301 _ húsos szendvics 389 _ hússal törökparadics&n 239 -, kevert 407 - libamell 184 -, tojás- 262 - zrazi 303 vagdal th úskonzervból húspogácsa 151 vaj, mustár os 390 _, petrezselymes 390 -, piros 389 sárga 390 - tormás 390 465 vaj, zöld 389 vajas burgonyapogácsa 358 -, citromos mártással darált na turszelet 130 - galuska 50 - morzsával karfiol 72 - pogácsa 358 -: újburgonya 68 vajastészta, gyors 334 - készítése 332 - sütése 327 vajjal fogas 110 -: paraj 232 - zellerpüré 75 vaj mártás 103 vaj mártásos zöldbab 240 vaníliafelfújt 309 vaníliakrém 383 -, fagyasztott 384 vaníliamártás 380 vaníliaparfé 385 vaníliás kifli 352 - koszorú 352 - oszibarack 375 vargabéles 330 vargánya tejfólös mártással 213 vargányagomba-szeletek 211 vegyes gyümölcs, nyersen eltett 422 - gyümölcssaláta 377 - lekvár 424 - saláta, gombás 427 - -, nyári 92 - -, tavaszi 92 vegyeszöldség-saláta 429 velo, rántott 154 - tojással 154 vese velovel 154 466 vesevelo, hamis, karfiolból 224 Virginia roast lamb 295 virsli, tojásos 253 -, zöldséges 244 virslivel babpörkölt 214 - lecsó 231 - rétegezve kelkáposzta 228 vitaminsalá ta 90 vizes piskóta 345 - uborka 427 vörös borban vaddisznó 165 Welsh rarebit 294 Zalai lepény 292 zeller paradicsommal 66 -, rántott 242 zelleres marhahús 132 zellerkrémleves42 zellerkrémmártás 99 zellerleves 42 zellermártás 102 zellerpüré vajjal 75 zellerrel burgonyasaláta 83 zellerszendvics 388 zellervagdalék 242 zöld palacsinta 324 - vaj 389 zöldbab angolosan 71 - göngyölt 277 -, húsos 241 -, kapros 65 - krémmártással 71 -, paprikás 65 - rakott 71, 24Z sajtos 71 zöldbab, vaj mártásos 240 zöldbabfozelék 65 zöldbableves 43 zöldbabos rakott pörkölt tarhonyával 241 - szelet 145 zöldbabsaláta 87 - paradicsommal 87 - tojásos 87 zöldbabtokány 240 zöldborsó francia háziasszony módra 297 -, majonézes 87 - rizzsel 70 - sárgarépával 70 zöld borsófozelék 66 zöldborsóleves 43 zöldborsós csirkeaprólék 178 - tojás 256 zöldborsósaláta, tojásos 87 zöldborsóval habart tojás 256 - karfiol 226 - töltött burgonya 200 zöldmártás 96 ~. melegen 101 zÖldpaprika Joghurttal 88 -, töltött 396 zöldpaprika-saláta 88 zöldparadicsom - ecetben 428 zöldség, leves-, üvegben 430 -, vegyes, saláta 429 zöldségekbol nyers saláta 88 zöldséges babsaláta 82 - ételek 214-244 - halleves 46 - omlett 244 l,... " --------- zöldséges pecsenye 141 - rizottó 243 - rostélyos 123 - szafaládé 244 - tojás 257 - virsli 244 zöldségkörettel töltött felsál 124 zöldségkrokett 242 zöldségleves 44 -, olasz 301 -, zsírtalan 277 zöldségmártás 102 zöldségpuding 306 zöldségsaláta, darált 89 zöldségszelet 243 zöldségtál 397 zrazi, vagdalt 303 ZSemle, gombás 210 -, száraz 30 -, töltött 313 zsemlében sült tojás 257 zsemlefelfújt 310 zsemlegombóc 51, 77 zsemlekocka, pirí tott 51 zsemlepuding 312 zserbószelet 341 zsír nélkül omlett 253 __ paprikás ponty 278 - - tükörtojás 252 zsírmaradék 30 zsíros, hagymás puliszka 289 zsírtalan zöldségleves 277 zsiványpecsenye 413 _••• __---=f" ...:;f';;::

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése