2022. január 14., péntek

receptek2

 a szalonnacsíkokat a iJlIrgonyás tésztába nyomkodjuk. Elomelegített sütobcn sÜtjiik, kiizbcn zsírral kenegetjük. ---- Ha ropogÓsra sült, öntünk rá 2 dl tejfölt, amelybol néhány percnyi süt{:s lItánjóízu, sárga mártás lesz. Céklasaláta illik hozzá. HÚSOS BURGONYA Hozzávalók: I kg burgonya, 3 tojás, 2 dl tejföl, 25 dkg sült hús vagy sonka, vagy kolbász, 2 dl tej, só, egy kevés zsír. Á hámozott burgonyát apró kockákra vágva sós vízben megfozzük, leszurjük, villával vagy fakanállal összetörjük, hozzáön~jük a tejet, és simá ra keverjük. A tojássárgákat elkevcrjük a tejföllel, a tojásfehérjékbol vert habbal, végül az apróra vágott vagy darált sült hússal, sonkával vagy kolbásszal. Egy tuzálló tálat vagy lábost zsírral kikenünk, az alján szétterítjük a burgonyapürét, és beborít juk a tojásos-húsos keverékkel. A sütoben addig sütjük, míg a teteje egy kissé meg nem pirul. Salátát adjunk hozzá. TÁLBAN FOTT BURGONYA Hozzávalók: 1 kg burgonya, 50 dkg sült hús vagy szafaládé, vagy sonka, vagy kolbász, 1 fej hagyma, 1 kanál ételízesíto, só, 1 csomó zellerzöld, 2 dl tejfól, 2 ecetes uborka. A burgonyát meghámozzuk, karikákra vágva lábosba tesszük, és megsózzuk. Boven meghintjük reszelt hagymával, rátesszük az apróra vágott zellerzöldet és ecetes uborkát, az ugyancsak apróra vágott sült húst vagy szafaládét vagy sonkát vagy kolbászt - esetleg vegyesen -, felöntjük annyi vízzel, amennyi majdnem ellepi, megszórjuk ételízesítovel, és fedo alatt addig pároljuk, míg a burgonya meg nem puhul, és a vizének felét el nem fotte. Tejfóllelleöntve tálaljuk. PIRÍTOTT BURGONYA TOJÁSSAL Hozzávalók: 1 kg burgonya, 2 kanál zsír, 2 dl tejfOl, 2 tojássárgája, 4 egész tojás, 5 dkg reszelt sajt, 1 csomó zöld petrezselyem, só. A burgonyát héjában megfozzük, meghámozzuk, vékony szeletekre vágjuk, zsírban megpirít juk, megsózzuk, és vágott zöldpdrezselymet 196 szórunk rá. Egy lapos tuzálló tálat zsírral kikenünk, belerakjuk a pirított burgonyát, és leöntjük a két tojássárgájával elkevert tejföllel. A burgonyába kanállal négy kis mélyedést csinálunk, és mindegyikbe beleütünk egy nyers tojást. Megsózzuk, meghintjük reszeit sajttal, és 10-15 percre forró sütobe tesszük. Bármilyen savanyúságot adhatunk hozzá. BURGONYÁSRÁNTOTTA Hozzávalók: 50 dkg burgonya, 6 tojás, 5 dkg vaj, 5 dkg reszelt sajt, pirospaprika, só. A megtisztítotl burgonyát kockára vágjuk, és sós vízben megfozzük. Leszurve forró petrezselymes vajba forgatjuk, ráön~jük a pirospaprikával és sóval kikevcrt tojásokat, és ha a tojás egy kissé összeállt, reszeit sajttal meghintve tálaljuk. Zöldfozelékre feltétnek vagy salátával önálló ételként tálalhatjuk. PAPRIKÁS BURGONYA Egyik legszerényebb ételünket, a paprikás burg01ryát különbözo készítési módokkal változatossá és más-más jelleguvé tehetjük. Készíthetjük például a paprikás burgonyát belifozött apró galuskával. Ilyenkor bo lével készítsük, és ebbe fozzük bele a csak tojásból és lisztbol- tehát víz hozzáadása nélkül- készített apró galuskákat. Tálalás elott meglocsolhatjuk egy kevés tejföllel is. Készíthetjük tarhorryával is. A tarhonyát elobb pirítsuk egy kevés zsírban rózsaszínure, majd keverjük a félig kész burgonyába, amelyen annyi lé legyen, amennyi a hozzávalókat kb. 1 ujjnyira ellepi. Ha felforrt, tegyük kis lángra, és fedo alatt pároljuk készre. Köménymagos, nyers káposztasaláta jó hozzá. TEJFÖLÖS PAPRIKÁS ÚjBURGONY A Hozzávalók: 80 dkg újburgonya, két fej vöröshagyma, 4 dkg zsír, egy kávéskanál pirospaprika(idényben 1 zöldpaprika), 2 dl tejföl és ízlés szerint só, egy kávéskanál liszt. Újburgonyából a legjobb. Az apróra vágott vöröshagymát zsírban jól megfonnyaszt juk, meghintjük egy kávéskanál pirospaprikával, elke197 j ~ l' , \1 I 1\ ~\. f.•.. , - verjük, és azonllallclön~jÜk y2 dl vízzel. Lefödve pároljuk a hagymát, míg zSÍI:jára nem sül. Ekkor beletesszük a meghámozott és karikára vágott burgonyát, átforgatjuk a hagymás zsírban - idényben .egy meg~ mosott és kicsumázott zöldpaprikát is teszünk bele -, és felöntJük annYI vízzel, amennyi majdnem ellepi. Kis lángonjó puhára pároljuk, majd tálalás elott behabarjuk a liszttel elkevert 2 dl tejföllel, és még egyszer felforralj uk. Salátát, savanyúságot adhatunk hozzá, de anélkül isigen jóízu, lakta- ~é~. ) SAJTOS TÖLTÖTT BURGONYA Hozzávalók: 1 kg burgonya, 2 dl tejföl, 2 tojás, 2 evokanál zsír, 10 dkg reszeit sajt, só. A lehetoleg egyforma nagy burgonyákat megfozzük, ha kihu It, meghámozzuk, és kiskanállal kivájjuk. Egy tuzálló tálat jól kizsírozunk, és a kivájt burgonyákat egymás mellé helyezzük. A kikapart fott burgonyát elkeve~jük a tejföllel, 2 egész tojással, a fele reszeIt sajttal, ízlés szerint megsózzuk, és ezzel a masszával megtöltjük a kivájt burgonyákat. A tetejét meghintjük a megmaradt reszeIt sajttal, és a sütoben jól átforrósítjuk. TOjÁS SAL TÖLTÖTT PARADICSOMOS BURGONYA Hozzávalók: 10-12 egyforma burgonya, 4 tojás, 1 dl tejföl, 1kanál zsír cukor só és II paradicsomlé. A burgon~ákat ~eghámozzuk, az aljukat egyenesre vágjuk, és mindegyiket ki~ájjuk\ úgy, hogy át ne lyukadjanak. A kivájt burgo"nyákat - a forgácsával együtt - egy kevés sós vízben üvegesre fozzük. Kizsírozott tuzálló tálba egymás mellé állítjuk a burgonyákat, hogy el" ne duljenek, és a megfott burgonyaforgácsokat közéjük szórjuk. A tojásokatjól felverjük 1 kanál tejföllel, megsózzuk, és a kivájt burgonyákba töltjük. Egy 1paradicsomlevet ízesítünk sóval, cukorral, keverünk bele 2-3 kanál tejfölt, és a burgonyák mellé öntjük úgy, hogy éppen a kivájt részig érjen. Ha nem elég a paradicsomlé, egy kevés vízzel hígíthat juk. A tálat forró sütobe tesszük, és addig hagyjuk benne, amíg a tojástöltelék meg nem alvad. Ugyanabban az edényben tálaljuk. 198 TOjÁS OS TÖLTÖTT BURGONYA Hozzávalók személyenként: 2-3 burgonya, 2 tojás, 2-3 dkg sonka, 2 dkg vaj, 1 kávéskanál paradicsompüré, y2 dl tejföl, só, egy kevés törött bors. A burgonyát héjában megfozzük, meghámozzuk, és hosszában félbevágjuk, a közepét pedig kikaparjuk. A burgonyakaparékot a fott tojásokkal együtt áttörjük, elkeverjük az apróra vágott sonkával, egy kevés paradicsompürével és egy kanálka tejföllel. Sóval, törött borssal ízesítjÜk. Ezzel a töltelékkel töltjük meg a kjvájt burgonyákat, kivajazott tuzálló edénybe tesszük oket, meglocsoljuk tejfóllel, vajmorzsákat szórunk rá, és a sütoben átforrósítjuk. TÖLTÖTT BURGONYANYERS BURGONYÁBÓL Hozzávalók: 8-10 egyforma burgonya, 30 dkg darált hús (maradék pörkölt a legjobb), 5 dkg zsír, 5 dkg liszt, J:í 1 tej, 2 dl tejfól, egy késhegynyi pirospaprika, só. A burgonyákat meghámozzuk, és a belsejüket karalábéfúróval vagy kiskanállal kiszédjük. A pörkölt húst megdaráljuk, a ki"vájt burgonyákat megtöltjük a d~rált hússal, ésjól kizsírozott tepsibe rakva, forró sütoben világospirosra sütjük. A lisztbol egy kanál zsírral fehér rántást készítünk, föleresztjük J:í 1 tejjel, keverünk bele egy késhegynyi pirospaprikát, és beleöntjük a tejfölt. A megsült töltött burgonyákat mélyebb fozelékestálba tesszük, és a forró mártássalleöntjük. Vigyázzunk, hogya burgonya sütés közben ne száradjon ki, ezért lehetoleg fedovel letakarva tegyük a sütobe. TÖLTÖTT BURGONYAFOTT BURGONY ÁBÓL 1. Hozzávalók: 8-10 egyforma burgonya, 2 tojás, 10 dkg fott füstölt hús vagy sonka, 3 dkg zsír, 5 dkg reszelt sajt, só és tej. A burgonyákat jól megmosva héjában megfozzük, meghámozzuk, és a belsejüket kiskanállal kivájjuk úgy, hogy kb. egyujjnyi vastag rész maradjon meg. A kivájt részeket szitán áttörjük, vagy villával jól elnyoi-nkodjuk, és egy kevés tejjel simára keverjük. 199 ,/ A kemény t(~jÚsokat apró kockákra vágva a darált sonkával vagy ftistölt hÚssal és egy kanálka reszelt sajttal együtt a burgonyapépbe keverjük. Ezzel a masszával töltjük meg a burgonyákat, majd kizsírozott tuzálló tálba egymás mellé rakjuk oket, tetejüket meghintjük sajttal, és a sütoben 10-15 perc alatt átsütjük. Savanyúsággal tálaljuk. TÖLTÖTT BURGONYAFOTT BURGONYÁBÓL II. Hozzávalók: 1 kg burgonya, két kis doboz máj konzerv, 2 tojás, 2 dl tejföl, egy kanál zsír, só. A lehetoleg egyforma nagyságú burgonyákat megmossuk, és sós vízben, héjában megfozzük. Ha megfott, megtisztítjuk, és a közepét kiskanállal kivájjuk. A kivájt részt elkeverjük a konzerv májpürével és két egész tojással, gyengén megsózzuk, és ezzel a keverékkel töltjük meg a burgonyákat. Kizsírozott tuzálló tálba rakjuk, és zsírral elkevert 2 dl tejföllel megöntözve a sütoben átsütjük. A tölteléket máj helyett készíthetjük darált sonkából vagy sült húsból is. Savanyúságot, salátát adjunk hozzá. ZÖLDBORSÓVAL TÖLTÖTT BURGONYA Hozzávalók: 1 kg burgonya, 50 dkg ~zerv zöldborsó, 5 dkg sonka, 10 dkg reszeIt sajt, 5 dkg vaj, 1 dl tej, 1 csomó zöldpetrezselyem, só, cukor és törött bors. A burgonyát héjában, sós vízben megfozzük, meghámozzuk, és közepét kivájjuk. A zöldborsót lecsurgatva elkever:jük 2 evokanál reszeIt sajttal, az apróra vágott sonkával, egy kanálka vajjal, vágott zöldpetrezselyemmel, megsózzuk, megborsozzuk, és egy pici cukorral ízesítjük. A kivájt burgonyákat ezzel a töltelékkel töltjük meg, kikent tuzálló tálba rakjuk, közérakjuk a kivájt burgonyaforgácsokat, meglocsoljuk egy kevés borsólével hígított tejjel, megsózzuk, vaj darabkákat morzsolunk rá, és a sütoben addig sütjük, míg a teteje egy kissé meg nem pirul. . ReszeIt sajttal boven meghintve tálaljuk. 200 BURGONYÁS SÜLT PAPRIKA Hozzávalók: 7-8 húsos zöldpaprika, 1 csomag mirelit hasábburgonya, 10 dkg füstölt kolbász, 5 dkg füstölt szalonna, 2 dl tejfól, só. A hosszában félbevágott, kicsumázott zöldpaprikákat szalonnával kizsírozott tuzálló tálba tesszük, mindegyiket megrakjuk mirelit. hasábburgonyával, megsózzuk, rátesszük a kolbászkarikákat, a nagyon vékonyra vágott füstöltszalonna-szeletkéket, és meglocsoljuk tejföllel. Forró sütoben, alsó lángon 10-15 percig sü tjük, ezalatt a paprika megsül, a szalonna pedig megpirul, és zsírja a tejföllel együtt a burgonyának nagyon jó ízt ad. Mirelit burgonya helyett természetesen készíthetjük héjában fott, tisztított és szeletelt burgonyával is. NYÁRI TEPSIS PECSENYE Hozzávalók: 25-30 dkg sovány sertéssült, 1 kg burgonya (vagy 2 csomag mirelit hasábburgonya), 1 nagy fej hagyma, 50 dkg zöldpaprika, 25 dkg parádicsom, l evokanál zsír, só, majoránna, olaj a burgonya sütéséhez. A sertéssültet vékony csíkokra vágjuk, és egy lapos tuzálló tál alján egyenletesen elosztjuk. A cikkekre vágott burgonyát vagy a mirelit hasábburgonyát bo olajban kisütjük, leszur:jük és félretesszük. Egy másik edényben a hagymából, zöldpaprikából és paradicsomból lecsót készítünk, összekeverjük a kisütött burgonyával, boven megszórjuk majoránnával, a húsra terítjük, tetejére paradicsomkarikákat teszünk, és a sütoben átforrósítjuk, de vigyázzunk, nehogy kiszáradjon. TEPSIS BURGONY A Hozzávalók: l kg burgonya, 15 dkg füstölt szalonna, 10 dkg' füstölt kolbász, 2 dl tejföl. A nem túl nagy burgonyákat meghámozzuk, kettévágjuk, gömbölyu részükön kiskanállal mélyedést vájunk, a mélyedésbe egy szelet füstölt szalonnát és egy karika kolbászt teszünk. A burgonyákat a szalonna borével megzsírozott tepsibe egymás mellé állít juk, a kivájt burgonyadarabokat és a megmaradt szalonnacsíkokat a burgonyák mellé helyez20! j zük, és a siitoben sz{:p rózsaszínure sü~ük. Külön sózni nem kell, mert a szalonna 6s a kolbász elég sós. Ha a burgonya már megsült, meglocsoljuk a tejföllel, néhány percre visszatesszük a sütobe, és utána forrón tálaljuk. Nyerskáposzta-salátát, uborkasalátát adjunk hozzá. PAPRIKÁS SÜLT BURGONYA Hozzávalók: 1 kg burgonya, 2 fej hagyma, 10 dkg füstölt szalonna,l evokanál pirospaprika, 1 paradicsom, 2 zöldpaprika (vagy 2 kanál lecsó), só, olaj a burgonya kisütéséhez és 1 dl tejföl. A füstölt szalonnát 4 szeletbe vágjuk, boréig bevagdossuk, és kakastaréjt sütünk belole. A szalonnát kivesszük, zsírjában halványra pirí~uk az apróra vágott hagymát, beleszeleteljük a meghámozott paradicsomot és kicsumázott zöldpaprikát - vagy belekeverjük a lecsót -, és néhány percig együtt pirítjuk. Ekkor megszórjuk a pirospaprikával, megsózzuk, felöntjük egy kanálka vízzel, és kis lángon jó pörköltIevet készítünk. Közben a burgonyát meghámozzuk, apró kockákra vágjuk, és forró olajban szép rózsaszínure sü~ük. A jól lecsurgatott sült burgonyát a pörköltIébe keverjük, jól átforraljuk, átforga~uk, és tejföllel meglocsolva, a kakastaréjt a tetejére téve tálaljuk. HÚSOS RAKOTT BURGONYA Hozzávalók: 1 kg burgonya, 50 dkg sertéshús, 1 fej hagyma, 1 egész tojás, 2 dl tejföl, 2 evokanál zsír, 1 evokanál zsemlemorzsa, egy késhegynyi törött bors, sÓ. A burgonyát héjában megfozzük, meghámozzuk, és karikára vágjuk. A sertéshúst megdaráljuk. Egy evokanál zsírban megfonnyasztunk egy fej apróra vágott hagymát, belekeverjük a darált húst, és sóval, törött borssal ízesítve - 1-2 kanál vizet öntve alá - megpároljuk, majd zsírjára .sütjük.' Levesszük a tuzrol, és amikor langyos, összekeverjük 1 egész tojással és 2 evokanál tejföllel. Egy tuzálló tálat jól kikenünk zsírral, és megszórunk morzsával. Rakunk bele egy sor burgonyakarikát, egy sor húst, ismét burgonyát, és így foly tatjuk, míg a hozzávalókból tart. A burgonyarétegeket gyengén sózzuk meg. A legfelso sor burgonya legyen, amit leöntünk a maradék zsírral elkevert tejföllel, és a sütoben szép pirqsra sütjük. Uborka- vagy paradicsomsalátát, télen céklát adjunk hozzá. I t/\ 202 ~;}:.'P, ~'_iI\. __~~ ~ 1~ JUHTÚRÓSBURGONYA Hozzávalók: 1 kg burgonya, 25 dkgjuhtúró, 2 dl tejföl, 1 evokanál zsír, só. A meghámozott és gerezdekbe vágott burgonyát sós vízben vagy a kuktában, gozben puhára fozzük, és leszurjük. Egy tuzálló tálat kizsírozunk, szétterítjük benne a burgonyát, szükség s:(:erint megsózzuk, a tetejére morzsoljuk a juhtúrót, meglocsoljuk a tejföllel, azt is gyengén megsózzuk, és a sütoben átsütjük. Juhtúró helyett tehéntúróval is készíthetjük. Aki szereti, a tetejét megszórhatja szalonnapörccel. BURGONYASAlTOSÖNTETTEL Hozzávalók: 1 kg burgonya, 2 tojássárgája, 2 dl tejföl, 1 dl tej, 1 evokanál liszt, la dkg reszelt sajt, 1 evokanál zsír, só. A burgonyát héjában megfozzük,meghámozzuk, és karikára vágjuk. Zsírral boven megkent tuzálló edénybe rétegezzük. A tojássárgákat elkeverjük egy evokanál liszttel, ldl tejjel, a tejföllel, 10 dkg reszeit s<~jttal, gyengén megsózzuk, és a burgonyára öntjük. Forró sütoben kb. 15 percig sütjük. MÁJAS BURGONYA Hozzávalók: 1 kg burgonya, 1 nagy doboz májkrémkonzerv, 2 dl tejföl, 1 tojás, 1 zsemle, 1 dl tej, 5 dkg zsír, só, törött bors. A májkonzervet elkeverjük 12 dl tejföllel, 1 tojássárgájával, 1 tejbe áztatott és kifacsart zsemlével, gyengén megsózzuk, megborsozzuk, végül hozzávegyí~ük a tojásfehérjébol ~ert kemény habot. A héjában fott burgonyát meghámozzuk, és karikára vágjuk. Felét a zsírral vagy vajjal kikent tuzálló tálba rakjuk, megsózzuk, rátesszük a májpürét, beborí~uk a megmaradt burgonyával, és ezt is megsózzuk. A maradék t~jfölt dkeverjük az olvasztott zsírral vagy vajjal, ráöntjük a burgonyára, és a sütoben szép pirosra sütjük. ,Cékla- vagy zellersalátát adjunk hozzá. 203 ____-~·~·::~-:~i~ •...:. II, ,. , SONKÁVAL RAKOTT BURGONYA I!o;u:;áva/ók: 20 dkg sonka, 50 dkg burgonya, 3 tojássárgája, 5 clkg vaj, 1 dl tejföl, 2-3 dkg reszelt sajt, só, 1 kanál zsemlemor- zsa. Egy tuzálló tálat vajjal kikenünk, és morzsával meghintünk. A tál alját kirakjuk héjában fott, tisztított és vékony karikára vágott burgonyával, megszórjuk darált sonkával, meglocsoliuk 1-2 kanál tejfóllel, amelybe belekeverjük a tojássárgákat. Így rétegezzük, míg a hozzávalókból tart. A tetejére burgonyát tegyünk. Meglocsoljuk a maradék tejföllel, olvasztott vajjal, megszórjuk reszeit sajttal, és a sütoben pirosra sütjük. Nyers céklasalátát adjunk hozzá. TEJFÖLÖSBURGONYA Hozzávalók: 1 kg burgonya, 5 dkg vaj, 10-15 dkg sonka, 1 kanál reszelt hagyma, 2 dl tejföl, só, egy kevés törött bors és liszt. A burgonyát héjában megfozzük, meghámozzuk, és karikára vágjuk. Öt dkg vaj ban világosra pirítjuk a reszelt hagymát, beletesszük a kis szeletekre vágott sonkát, és néhány percig azzal is pirítjuk, de vigyázzunk, nehogy a hagyma megégjen. Felöntjük 2 dl vízzel, és 10 percig forraljuk. A tejfólt elhabarjuk 1 kanálka liszttel, ráöntjük a hagymás sonkára, beletesszük a megfott burgonyaszeleteket, ízesítjük sóval, törött borssal, és együtt forraljuk néhány percig. Sonka helyett szafaládét is tehetünk bele. BURGONY ÁVAL TÖL TÖTT KELKiPOSZT A Hozzávalók: kb. 80 dkg kelkáposzta, y2 kg burgonya, 2 tojássárgája, lOdkg reszelt sajt, l kanál zsír, egy késhegynyi törött b.ors, 2 kanál zsemlemorzsa, néhány szem köménymag, só. A kelkáposztát jól megmossuk, leveleire bontjuk, és köménymagos, sós vízben nem túl puhára fozzük. Szitán lecsurgatjuk, majd 8 kis csomóra osztjuk úgy, hogy minden egyes csomóra egy-egy nagy, ép levél isjusson fedolapnak. A meghámozott, negyedekbe vágott burgonyát megfozzük, majd ezt is lecsurgatjuk, és áttörjük. Ízesítjük sóval, törött borssal, belekeverjük a tojássárgákat és a reszeit sajtot. Ha a massza túl puha lenne, keverjük a tuzhely lapján még néhány percig. A kelleveleket megtöltjük a burgonyapürével, az apró kelt is ráteszszük, és összegöngyöljük úgy, ahogy a töltött káposztát szoktuk. Kizsírozott tuzálló tálba vagy lábosba rakjuk, öntünk rá egy merokanál vizet, a tetejére pedig egy kevés zsírt teszünk, és a sütoben - fedo alatt - kb. 20-25 percig sütjük. A megmaradt zsírban halványra pirítjuk a zsemlemorzsát, és tálaláskor a töltelékek tetejére szórjuk. TEPSIS OMLETT Hozzávalók: 50 dkg burgonya, 1 leveszöldség, 1 dl búzadara, só, törött bors, pirospaprika, 2 tojás. A héjában fott, tisztított burgonyát megreszeljük, és apróra vágott, fott zöldséggel, 2 dl vízben megfozött 1 dl búzadarával, sóval, tö~ött borssal, egy kevés pirospaprikával és 2 felvert tojássaljól összekever~ük. Jól kizsírozott zománcozott tepsibe öntjük, és a sütoben megsütJük. Ha megsült, kockákra vágjuk, és minden kocka tetejére egy-egy szeletke sült húst vagy kolbászkarikát teszünk. Tetszés szerinti mártással vagy fozelékkel tál aljuk. BURGONYÁSKOLBÁSZPOGÁCSA Hozzávalók: 1 kg burgonya, 25 dkg füstölt kolbász vagy szafalá-' dé, 1 fej hagyma, 1 csomó zöldpetrezselyem, 3 t~jás, törött bors só 2-3 kanál zsemlemorzsa és olaj vagy zsír akisütéséhez. A burgonyá't h~jában megfozzük, megtisztítjuk, és megdaráljuk a kolbásszal vagy a szafaládéval együtt. Keverünk bele egy kevés zsíron megfonnyasztott 2 evokanál reszeit vöröshagymát, ugyanannyi vágott zöldpetrezselymet, sót, törött borsot, 3 egész tojást. Jól összedolgozzuk, pogácsákat formálunk belole, morzsába márt juk, és forró zsírban vagy olajban kisütjük ... Fozelékre feltétnek vagy salátával önálló ételként IS adha1Juk. 204 t L,-- ~-~---..~----,.~--------- 205 J SAjTOS BURGONYALEPÉNY HoZZáv(~lók: 50 dkg burgonya, la dkg reszeit sajt, 2 tojássárgája, 5 dkg lIszt, egy késhegynyi törött bors és ízlés szerint só, zsír vagy olaj akisütéséhez. A burgonyát megtisztítjuk, jól megmossuk, és gyengén sózott vízben puhára fozzük. Jólleszurjük, hogy víz ne maradjon alatta és azonnal {; , , ,orr~~.átt~r~.ük. Ekkor belekeverjük a reszelt sajtot, a tojások sárgáját, ~zesltj~k torott borssal- esetleg még egy kevés sóval -, ésjól összegyúrjuk. Llsztezett deszkán egyenletes szeletkéket formálunk a masszából lisztbe márt juk, és mindkét oldalukat szép piros-ropogósra sütjük ~ felhevített zsírban vagy olajban. Azonnal, forrón tálaljuk bármilyen fozelékpürével, paradicsom-, sóska- vagy gombamártással, de adhatunk hozzá egy csészében tejfólt is, azzal is kituno. SAjTOS BURGONYAPOGÁCSA Hozzávalók: 50 dkg burgonya, 10 dkg sajt, 1 tojás, egy kevés só, és zsír vagy olaj akisütéséhez. A b.urgonyát h~jában megfozzük, megtisztítjuk és megreszeljük. A sajtot IS~egresze~,ük, ~s egy egész tojással együtt a burgonyába keverjük. Megsozzuk, tOjaSnYlgombócokat formálunk belole, majd a gombócokat szétlapítjuk, és palacsintasütoben, forró zsírban mindkét ~ldalukat pirosra sütjük. Salátával önálló ételként vagy bármilyen fozelékre feltétként adhatjuk. SAjTOS BURGONYAGOMBÓC H~zzávalóNk: 1,kg ~urg~nya, 2 tojá\: O dkgliszt, la dkg reszelt Sajt, 1 evokanal ZSlr, so, egy kevés törött bors. A ~urg~~yát héj~ban puhára fozzük, meghámozzuk és áttörjük. Egy egesz tOjast, 1 tOjasnak a sárgáját és kb. 10 dkg lisztet keverünk bele sóval, egy kevés törött borssal ízesítjük, dió nagyságú gombócokat for~ málunk belole, és forró, sós vízben kifozzük. Ha a gombócok a víz tetejére jönnek, még 5 percig fozzük, szurokanállal kiszedjük, és szitán egy kissé megszikkasztjuk. Egy tuzálló tálat zsírral kikenünk, belerakjuk a gombócokat, meghintjük reszeit sajttal, meglocsoljuk olvasztott zsírral, és a sütoben átforrósítjuk. 206 BURGONYAGALUSKA Hozzávalók: 30 dkg burgonya, 30 dkg liszt, 1 tojás, 1 evokanál zsír, 20 dkgjuhtúró, 2 dl tejfól, só. A megtisztított és kockára vágott burgonyát annyi sós vízben, amennyi ellepi, puhára fozzük. Ha megfott, a levét leöntjük, de félretesszük. A burgonyát fakanállal összetör:jük, majd belekevel:jük a t~jást és lassanként a lisztet. Ha suru lenne, a burgonya fozovizébol adjunk hozzá, hogy burgonyapüré lágyságú legyen. Lobogva fövo vízbe evokanállal galuskákat szagga tunk belole, majd a kész galuskákat szurokanállal (Órró zsírba szedjük, megszórjukjuhtúróval, és tejfóllelleöntve tálaljuk. KÁPOSZTÁSBURGONYAMETÉLT Hozzávalók: 25 dkg liszt, 50 dkg burgonya, 1 tojás, 5 dkg zsír, 50 dkg fejes káposzta, só, törött bors. A lisztet összegyúrjuk a héjában fott, megtisztított és melegen áttört burgonyával, egy csipet sóval és egy egész tojással. Lisztezett deszkán kisujjnyi vastagra nyújtjuk, és metéltre vágjuk. A káposztát apróra vágjuk - vagy reszeljük -, és besózzuk. A sóból kifacsarva 1 evokanál zsírban megpirítjuk, ahogyakáposztás kockához szoktuk. A burgonyametéltet bo, forró vízben kifozzük, leszurjük, zsírban megforgat juk, és elkeverjük a pirított káposztával. Törött borssal ízesítjük. TÚRÓSBURGONYAMETÉLT Hozzávalók: 50 dkg burgonya, 25 dkg liszt, 2 tojás, só, 10 dkg füstölt szalonna, 15 dkg juh- vagy tehéptúró, 1 csomó kapor. A fott, áttört burgonyából a liszttel, a tojásokkal, sóval és egy kevés vízzel tésztát gyúrunk. Kinyújt juk, vastagabb metéltre vágjuk, sós vízben kifozzük és lecsurgatjuk. Forró zsírba forgatjuk, megszórjuk apróra morzsolt juh- vagy tehéntúróval, kisütött szalonnapörccel és apróra vágott kaporral. TÖLTÖTT BURGONYAGOMBÓC Hozzávalók a tésztájához : 1 kg burgonya, 1 tojás, egy diónyi zsír, kb. 30 dkg liszt, egy kevés só. 207 Il< J A töltdékhez: 30 dkg pörkölt hús a levéve! együtt, l dl tejföl. A burgonyát h~iában megfózzük, meghámozzuk, és áttörjük. Hozzáadjuk a tqjást, sót, egy kevés zsírt és annyi lisztet, hogy összegyúrva rugalmas tésztát kapjunk. Lisztezett deszkán kinyújt juk, és kb. 20-24 kockát vágunk belóle. A pörkölt húst megdaráljuk, minden tésztakocka közepére teszünk egy kávéskanálnyit, gombócokká formáljuk, és gyengén sós vízben kifózzük. A pörkölt hagymás levét elkeverjük a tejföllel, és a kifótt gombócokat ebbe a mártásba szedjük. Jól átforrósítva tálaljuk. BURGONYÁSLÁNGOS Hozzávalók: 50 dkg liszt, 25 dkg áttört, fótt burgonya, 1,5 dkg élesztó, 2 dl tej, I dkg cukor, só és zsír vagy olaj a sütéséhez. A lisztet tálba tesszük, és meleg helyen tartjuk. Egy dl tejet egy kanálka cukorral, az élesztóvel és néhány evókanál liszttel elkeverünk, azaz kovászt készítünk, és azt is meleg helyre állít juk. A frissen fótt burgonyát áttörjük, megsózzuk, és elkeverjük a langyos liszttel. Beleöntjük a megkelt kovászt, a megmaradt langyos tejet, és félkemény tésztát dagasztunk. Jól kidolgozzuk, azután liszttel meghintve és ruhával letakarva megkelesztjük. (A megkelt tészta háromszor akkora legyen, mint kelesztés elótt volt.) A megkelt tésztát nyújtódeszkán ujjnyi vastagra elnyújtjuk, és egyforma négyszögletes darabokat vágunk, vagy zsíros kézzel kis cipókat formálunk, csípünk belóle, sütólapra vagy tálcára tesszük, és 10-15 percig még kelni hagyjuk. Ezután a cipócskákat laposra húzzuk, és forró zsírban vagy olajban mindkét oldalukat aranysárgára sütjük. Fózelékpüréhez, parajhoz, sóskához hús helyett adhat juk, de pl. sült szalonnával, teával vacsorára is kitunó. KÁPOSZTÁSLÁNGOS A fentiek szerint elkészített lángos tész tájába néhány evókanál pirított káposztát keverünk (amilyet a káposztás kockához készítünk), és törött borssal ízesítjük. Kiszaggatjuk;kelni hagyjuk, majd forró zsírban vagy olajban kisütjük. Készíthetjük a lángost egy kevés tejföllel elkevert darált sonkával töl tve is. 208 •. ~I •• I I I BURGONYAFÁNK Hozzávalók: 8 dkg vaj, 4 tojássárgája, 2 dkg élesztó, tej, l kávéskanál cukor, 24 dkg burgonya, 28 dkg liszt, olaj vagy zsír akisütéséhez. 1\ vajat, a tojássárgákat, a tejbe áztatott élcsztóvel és a cukorral e~kc\"('fjük. A fótt, áttört burgonyával és a liszttel összedolgoz~uk. ~elm h~gyjuk. Lisztezett deszkára borít juk, kinyújt juk, fánk formara ~Iszaggatju~, és két lapocska közé egy kávéskanál darált hústölteléket, parolt gom.bat vagy tejföllel kevert darált sonkát teszünk. A széleketjól összenyomjuk, és a fánkot bó, forró olajban vagy zsírban kisütjük. Fózelékre feltétnek vagy teához adhat juk. GOMBÁS ÉTELEK Esó utáni meleg nyári napokon erdeinkben sok a gomba, és a legtöbb kiránduló nem tud ellenállni a csábításnak: jócskán szed belóle. Az erdei gombaJajták valóban finom ízuek, sokféleképpen clkészíthetók, de csak ol"an ~ baombát Jogyasszunk el, amelyet szakérto megvizsgált, és ehetonek • talált, mert sajnálatosan sok mérgezést okozott már a fe! nem Ismert mérges gomba. RAKOTT GOMBA Hozzávalók: 40 dkg gomba, egy fej vöröshagyma, 80 dkg burgonya, 2 dl tej, 5 dkg vaj, 4 dkg zsír, 2 csomó zöldpetrezselyem, só. A gombát megtisztítjuk, jól megmossuk, vékony szeletekre vágjuk, és cgy nagy fej reszeIt vöröshagymával, vágott zöldpetrezselyem~el, eg): kissé measózva, zsíron megpároljuk. A meghámozott burgonyat apro kockákr<~ vágva egy kevés vízben megfózzük, leszurjük, és te.ijel, vajjal jól kikevcrvc burgonyapürét készítünk belóle. Felét tuzálló tálba teszszük, ráhintjük a párolt gombát, és befedjük a többi pürével. A megmaradt vajat a tetejére mor.zsoljuk, és a sütóben néhány perc alatt átforrósítjuk. Fcjes salátát vagy céklát adjunk hozzá. 209 J GOMBA F ASíROZV A Hozzávalók: 25 dkg gomba, 3 zsemle, 2 tojás, egy kis fej vöröshagyma, 3 dkg morzsa, só és bors, zsír vagy olaj akisütéséhez. A gombát megtisztí~uk, jól megmossuk, és apróra vágva hagymás zsíron puhára pároljuk. A vízbe áztatott és kifacsart zsemléket és az egész tojásokat keverjük össze a gombával, és ízlés szerint sózzuk bors~z~uk m~g. A mas~zából pogácsá~at formálunk, tenyerünkk:l eg''; k~sse.lelapltva morzsaba hempergetjük, és forró zsírban vagy olajban klSÜ1jük oket. BurgonyakörítésseI, savanyúsággal tálaljuk. GOMBA SÜTVE Hozzávalók: 25 dkg gomba, 10 dkg vaj, zöldpetrezselyem, só, egy kevés törött bors és ecet. A megtisztított, megmosott gombákat kockára vágjuk, és sós· ecetes vízb~n f~rraljuk néhány percig, azután leszurjük, ésjól lecsöpö~tetjük. A. vajat jól megforrósítjuk, beledobjuk a gombát, meghin~ük apróra vagott zoldpetrezselyemmel, törött borssal, és addig hagyjuk a tuzön amíg saját vizét el nem süli. ' Tejfölös mártással, tükörtojással önálló étel, vagy húshoz köretként adhat juk GOMBÁS ZSEMLE Hozzávalók: 4 zsemle, 25 dkg gomba, 1 kis fej hagyma, 1 kanál zsír, 1 kanál tejföl, só, bors, zöldpetrezselyem, 4 tojás, 10 dkg reszel t saj t. . A zsemléket félbevágjuk, és a belüket kiszedjük. (A tetejükrol is levágunk egy szeletet, hogy jól megálljanak.) A megtisztitott, jól megmosott és szeletekre vágott gombát areszelt hagymával, sóval, vágott zöldpetrezselyemmel és egy ke~és törött bors- ~~l megpá:oljuk. Beletesszük a kivájt zsemJebelet, 1 ka~ál tejfölt, és jol elkeverjük. A gombás töltelékkel megtöltjük a kivájt fél isemléket és kizsírozott tepsi be állí0uk oket. A tojásokat jól felverjük, megsózzuk: és a töltelék tetejére· öntjük. Meghintjük reszeIt sajttal, és nem túl Iorró.sütoben 10-15 percig sütjük. ~. SaJt- vagy paradicsommártást, esetleg salátaféléket adhatunk hozzá. 210 GOMBAKOTLETT Hozzávalók: 30 dkg gomba, kis fej vöröshagyma, 2 zsemle, 2 tojás, 1 kanál zsír, 2 kanál zsemlemorzsa, 1 csomó zöldpetrezselyem, só, törött bors, liszt, tojás, morzsa a bundázáshoz és olaj vagy zsír akisütéséhez. A megtisztított, megmosott gombát vékony lemezkékre vágjuk, és apróra vágott vagy reszelt vöröshagymával, vágott zöldpetrezselyemmel egy kanál zsírban puhára pároljuk. Belekeverjük a tejbe áztatott és kifacsart zsemléket, a két egész tojást, és ízesítjük sóval, törött borssal. Lapos szeleteket formálunk belole, lisztbe, tojásba, morzsába márt juk, és a szeletek mindkét oldalát forró olajban vagy zsírban szép pirosra· sütjük. Burgonyapürét vagy párolt rizst és fejes salátát adjunk hozzá. VARGÁNY AGOMBA.SZELETEK Hozzávalók: 60 dkg vargánya, 2 dl tejföl, 3 tojás, 1 evokanál reszeit vöröshagyma, 3-4 kanál liszt, 5 dkg vaj, 1 csomó zöldpetrezselyem, só, törött bors és olaj vagy zsír akisütéséhez. A megtisztított gombákat leforrázzuk, és szitán lecsurgatjuk. Ezut;\ 11 apróra vágjuk, és összekeverjük a tejföllel, vajjal, egész tojásokkal. reszeIt vöröshagymával és néhány kanál liszttel. Sóval, törött borssal ízesí~ük, és egy óra hosszat állni hagyjuk. A masszából lapos szeleteket formálunk, és forró zsírban vagy olajban kisü~ük. GOMBÁV AL TÖLTÖTT PAPRIKA Hozzávalók: 50 dkg zöldpaprika, 15 dkg gomba, 20 dkg rizs, IS dkg paradicsompüré, 1 kanál zsír, 1 tojás, 1 fej hagyma, só, 1 kanál cukor, törött bors. A zöldpaprikát kicsumázzuk, és leforrázzuk. A gombát megtisztítjuk, megmossuk, és apró szeletekre vágva az apróra vágott hagymával együtt zsírban megpároljuk. A rizst vízben félig puhára fozzük, és kszurjük. A párolt gombát és arizst elkeverjük egy egész tojással, megsózzuk, t és törött borssal ízesítjük. A gombás rizzsel megtöltjük a zöldpaprikákat, lábosba egymás mellé tesszük oket, és leön~ük a rizs fozovizével felhígított paradicsompürével. Ízlés szerint megsózzuk, 211 J n ~I megcukrozzuk a mártást, és addig fozzük, míg a paprikák meg nem puhulnak. SÓs vízben fott burgonyát adjunk hozzá. BÁCSKAI RIZSES GOMBA Hozzávalók: 2 kanál zsír, 25 dkg rizs, 15 dkg gomba, l fej vöröshagyma, 2 paradicsom, 4 zöldpaprika, só, egy kevés majo- ránna, törött bors. "\ hagym~t apróra vágjuk, és a zsírban halványra pirítjuk. Megszórjuk pIrospapnkával, beletesszük a meghámozott és kockára vágott paradicsomot, az ugyancsak kockára vágott gombát, a zöldpaprika-karikákat, és fedo alatt néhány percig pároljuk. A rizstmegmossuk, leszurjük, a gombás pörköltIébe keverjük, megsózzu~, törött borssal, egy kevés majoránnával ízesítjük, jól elkeverjük, felöntJük 6 dl vízzel, és fedo alatt puhára pároljuk. Tálaláskor sültszalonnát adhatunk hozzá. GOMBÁS RIZS Hozzávalók: 25 dkg gomba, 25 dkg rizs, l evokanál zsír, egy kávéskanál pirospaprika, 1 dl tejföl, 1 kanálka liszt, l csomÓ zöldpetrezselyem, 2 tojás, 5 dkg sajt, só. Az apróra vágott gombát egy evokanál zsírban, a vágott zöldpetrezselyemmel együtt puhára pároljuk, majd megszórjuk pirospaprikával. Egy dl tejfölben elhabarunk l kávéskanál lisztet, megsózzuk és ráöntjük a gombára. Jól összeforraljuk. Arizst bo, forró, s6s vízbe~ csaknem puhára fozzük, leszurjük, majd kizsírozott tuzálló ~dénybe tesszük. A közepébe fészket vájunk, és beleön~jük a tejfölös gombát. Két egész tojást jól e~habarunk, megsózzuk, ráöntjük a tetejére, és megszórjuk a reszeIt sajttal. Forró sütoben kb. 10 percig sütjük. GOMB AP APRIKÁS Hozzávalók: 50 dkg gomba, l fej vöröshagyma, l kávéskanál liszt, 1 evokanál zsír, egy késhegynyi pirospaprika, yz csomó zöldpetrezselyem, 2 dl tejföl, só. ~ .. A gombát jól megmossuk, és szeletekre vágjuk. A hagymát apróra vágjuk, a zsírban halványra pirítjuk, beletesszük a gombát, az apróra 212 vágott petrezselyemzöldet, meghintjük pirospaprikával, és egy kevl~s vizet öntve alá, puhára pároljuk. Ízlés szerint megsózzuk, és ha a gomba puha, meghintjük egy kevés liszttel, felöntjük a tejföllel, jól elkeverjük, és még egyszer felforraljuk. Galuskával vagy párolt rizzsel körítjük. SZÉKEL Y GOMBA Hozzávalók: '50 dkg gomba, 25 dkg sárgarépa, 14 kg petrezselyemgyökér, l fej vöröshagyma, l dl tejföl, só, pirospaprika, törött bors. Az apróra vágott vöröshagymát zsírban megfonnyaszt juk, megszórjuk egy kevés pirospaprikával, beletesszük a szeletekre vágott gom.bát, és addig pároljuk, amíg a gomba meg nem puhul. Szükség szennt egy kevés vizet öntünk alá. A sárgarépát és a petrezselyemgyökeret megmosva megtisztítva apróra vágjuk, és egy kevés sós vízben puhára fozzük', azután szitán leszurjük. Ajól lecsurgatott zöldséget a gombába keverjük, törött borssal ízesítjük, beleöntjük a tejfölt, felforraljuk, és rizskörettel tálaljuk. GOMBA SAJTTAL SÜTVE Hozzávalók: 50 dkg gomba, 5 dkg vaj, 5 dkg liszt, 2 tojássárgája, 3 dl tej, IQ dkg reszeIt sajt, só és egy kevés ecet. Az apró, kemény go~bákat megtisztítjuk, jól megmossuk, és e~etes, sós, forró vízben néhány percig fozzük, azután leszurjük. A hsztet a vaj ban átforrósítjuk - de nem pirítjuk -, föleresztjük a tejjel, megsózzuk, jól elkeverjük, és húlni hagyjuk. Ha langyos már, belekeverjük a tojássárgákat és 5 dkg reszeIt sajtot. Tuzálló tálba öntjük a tejmártás felét, beletesszük a lecsurgatott gombákat, beborítjuk a többi tej mártással, a tetejére szórjuk a reszelt sajtot, és a sütoben 15-20 percig sütjük. V ARGÁNY A TEJFÖLÖS MÁR TÁSSAL Hozzávalók: 60 dkg gomba, 10 dkg füstölt szalonna, 2 dl tejföl, egy késhegynyi pirospaprika, törött bors és só, egy kevés zsír. A megmosott, megtisztít~tt gombák szárát kitördeljük, az így keletkezett mélyedést megtöltjük az apróra vágott gombaszárakkal elkevert 213 l szalonnakockákkal, és gyengén megsózzuk, meghintjük törött borssal. A megtöltött gombalejeket kizsírozott tuzálló tálra tesszük, és a sütóbcn addig sütjük, míg a leve el nem sül. Akkor ráöntjük a tejfölt, meghintjük pirospaprikával, és a tuzhelyen felforraljuk. Ugyanabban az edényben tálaljuk. ZÖLDSÉGES ÉTELEK RAKOTT BAB Hozzávalók: 50 dkg száraz bab, 4-5 fej hagyma, 25 dkg füstölt kolbász vagy sonka, esetleg sült h~s, 2 evókanál zsemlemorzsa, só, törött bors, 1 csomó zöldpetrezselyem vagy zellerzöld, 2 dl tejföl, 2 evókanál zsír, 1 evókanál pirospaprika. A babot puhára fózzük, de ügyeljünk, hogy a szemek ki ne pattogjanak. 'Leszurjük - a levébóllevest készíthetünk. A vékony karikákra vágott kolbászt - vagy az apróra vágott sonkát, esetleg sült húst - hagymás, paprikás zsírban átfuttatjuk. Három-négy fej hagymát megreszelünk. Tuzálló edénybe rétegeket rakunk úgy, hogy egy sor babra egy vekony sor reszeit hagymát, arra kolbászt ,vagy húst rakunk, és így rétegezzük, dc legfelül bab legyen. Rétegenként gyengén megsózzuk, megborsozzuk, és apróra vágott zöldpetrezseIyemmel vagy zel!erzölddeI hintjük meg. Megszórjuk zsemlemorzsával, meglocsoljuk tejföllel, és 15-20 perc alatt a sütóben átsütjük. Savanyúságot adjunk hozzá . BABPÖRKÖLT VIRSLIVEL Hozzávalók: 75 dkg tarkabab, 6 dkg zsír, egy nagy fej vöröshagyma, yz gerezd fokhagyma, egy csapott evókanál pirospaprika, só és 2-3 pár virsli. A babot a fózés elótti napon kiválogat juk, és beáztat juk, így sokkal hamarabb megpuhul. Egy kevés sós vízben puhára fózzük, mire megfó, alig legyen víz alatta. A vöröshagymát apróra vágjuk, és 5 dkg zsírban megfonnyaszt juk, beletesszük az összezúzott fokhagymát, meghin~ük egy csapott evókanál pirospaprikával, és fö!cresztjük 1-2 evókanál vízzel. Fedó alatt pároljuk - szükség szerint vizet öntve alá -, amíg a 214 ~---==:::.=;;;;;;;:.;;;_.;-;:~;;;:=:::::.~ ~_..•••. --. -. -.-.-.-,-. -, ---~ .d 1 ,.tjük zSÍ1jára a meg!Ot t ., puhul maj esu " hagYma' telj:.~en, m,eg ~:m ar uk ~ vir~liket megmossuk (ha muanyag-, habba kevefjuk, es osszcforr j .. ',', . k ' a félretett , .. h' mozzuk) kankara vagju , cs ba töltötték, akkor meg a 'f, :,. k A kész babpörkölt tetejére 1 dkg zsírban - serpenyoben - at orrosltjU . téve tálaljuk. SÓLET mu bab 8 dkg libazsír, 2 fej hagyHozzávalók: 50 dkg nagy sze . ' "k egy késhegymi ma 2 gerezd fokhagyma, 1 kanál plrospapn a, , , ," 50 dkg füstölt marhaszegy. törött bors, so, 3 tOjas, , fi vágott vagy reszelt , b bot a zSlrt a nomra L Az elozóleg beaztatott a, , . spaprikát vastag falÚ , f kl -mát sót, borsot, pIro .. , hagymat, elkap a:: ~ la~) r'~k felöntjük annyi vízzel, amennYI jol lábosba tesszük, jol ossze eve J V' l' k B let;sszük a füstölt marha- . , 'd* k' t gkevervefe lorraju. e ellepI, esI on en me , c d * 1 letakarva a sütobe tesszük. t t .: sokat es le ove szegyet, a megmosot oP, h t pároljuk Ügveljünk, hogy elég k· l' 3 II -4 ora ossza . 1 ." k Lassan, IS angon, 72 " M'k puhult a húst kIVesszu' , . h Y leeg]en. r I or meg, " VIZlegyen rajta, ne og . b '1 t'lba tesszük tetjére hclyezzuk b bb'l ' fdszcletcljük.Aba ot me y a , " , '''k a a o, es o , c'lb 'gott tojásokkal konqu . , ghámozott es le eva J a hússzcleteket, es a me hitt pedig füstölt libamellet Tíz dkg árpakását,fUstölt marhaszegy e ye vagy combot is fózhetünk a babba. HÚSOS KÁP O SZT A ~ '. ká osztát vékonyan fólszcletelünk, Személyenként kb. 20-25 ~kg e!es 1 ~ Meghintjük pirospaprikával, és egy kevés zsírban puhara par~ un .. d ~k ült vagy pörkölt hÚst . 'k 'kokra vagott maIa e s beleforgatjuk a vc onycsl . gsózzuk keverünk bek '1' nként 5-8 dkg-ot), ízlés szermt me . ' (szeme) e ' ., 1 " forraljuk személyenként egy evokanál tejfölt, ésjO ossze . KAPROS KÁPOSZTA SERTÉSHÚSSAL kr' káposzta 10 clke: füstÖlt szalonna, 1 '['k' 1 'O' ejes, " L> f ozzava 0-. b·· t .ássára/lj Ol 1 kanál liszt, 50 dkg sertéscomb, 2 cll tl:iml, 2 Oj'. ( b'." 1-2 csomÓ kapor, sÓ. - '''k ECfI hhos , d 'kre v/lo'juk lcrorrázzuk (~slcSZU1]U. bJ " \ r . 'Skáposztat gerez c 'to.' , ' k' "> 1 leje. , . L , . fl' t"lt szalonnat, ra a apos,.- o \" ra tesszük a vékony szeletekre vagott us o o ,\ ja , '~()1:J~ L , \ j tagerezdeket, a sózott-borsozott vékony hússzeleteket és a vágott kaprot. Felön~jiik annyi vízzel, amennyi ellepi, és az egészet puhára fázzük. A tejfólt elkevc~jÜk 2 tojássárgájával, I kanál liszttel, ráöntjük a megfátt káposztára, ésjól átforrósítjuk. BRASSÓI KÁPOSZT A Hozzávalók: I kg fejes káposzta, 15 dkg füstölt szalonna, 40 dkg sertéshús, 2 dl tejfól, I evákanál liszt, I kávéskanál köménymag, só. A káposztát legyaluljuk, vagy apróra vágjuk, és a négy darabba vágott hússal, sóval, köménymaggal annyi vízben, amennyi jól el!epi, puhára fázzük. A szalonnát szeletekre vágjuk, a tetejét bevagdossuk, és kakastaréjtsütünk belále. Ajól megfátt húst kivesszük a káposztából, a káposztába pedig beleöntjük a liszttel és a szalonna zsírjával elkevert tejfólt, és jól átforrósítjuk. A húst és a szalonnát a tetejére tesszük és forrón tálaljuk. " VADÁSZ KÁPOSZTA Hozzávalók: I fej káposzta, 10 dkg füstölt szalonna, 30 dkg füstölt kolbász, I kávéskanál pirospaprika vagy paprikalekvár, só, 2 dl tejfól. A káposztát vékony metéltre vágjuk, és besózzuk. A szalonnát apró kockákra vágjuk, üvegesre pirítjuk, beletesszük a sóból kicsavart káposztát, a karikára vágott füstölt kolbászt, és együtt pároljuk. MikO! a káposzta megpuhult, meghintjük pirospaprikával vagy paprikalekvárral, jól elkeverjük, és a tc;jföl!elleöntve tálaljuk. TÖLTÖTT KÁPOSZTAFEJ Hozzávalók: I közepes fej káp~szta, 2 zsemle, I dl tej, 4 tojás, 10 dkg zsír, 3 kanál zsemlemorzsa, egy késhegynyi törött bors, I dl tejfól, sÓ. A káposzta torzsáját kivágjuk, és 6-7 szép levelet lefejtünk róla. A leveleket sós vízben mcgpároljuk, ésszitán lecsurgatjuk. A többi káposztát legyaluljuk, vagy apróra összevágjuk, és besózzuk. Kb. egy fél óra múlva kicsavarjuk, és a fCle zsírban - a törött borssal fuszerezve 216 I I I ! _ megpirít juk úgy, mintha káposztás kockához készítenénk. Ha elkészült, teszünk bele 2 tejbe áztatott és kifacsart zsemlét, 4 egész tojást, {~sízlés szerint megsózzuk. Egy nagyobb szalvéta közepét kizsírozzuk, ráterítjük a megpárolt káposztalcvcleket kör alakban úgy, hogy a szélek (l~djék egymást. A közepére tesszük a tölteléket, a leveleket ráhaj~uk, és a szalvéta szemben levá sarkait szorosan összekötjük, azután hurkot kötünk belálc, és ezen keresztüldugunk egy fakanalat. A fakanalat keresztben egy fazékra fektetjük. Az edénybe annyi gyengén sós vizet öntünk, amennyi a szalvétába kötött káposztát el!epi. Kb. 30-35 percig fózzük, azután lecsurgatjuk, a káposztát a szalvétából melegített tálra borít juk, és ráön~jük a tejfólt és a zsírban pirított zsemlemorzsát. RIZSES KÁPOSZT A Hozzávalók: 60 dkg savanyú káposzta, 2 evákanál zsír, 2 fej vöröshagyma, egy kávéskanál pirospaprika, só, 10 dkg rizs, I dl tejfól. A karikára vágott hagymát a zsírban - fedá alatt - aranysárgára pirítjuk, meghintjük pirospaprikával, és beletesszük a káposztát. ~nnyi vízzel vagy káposztalével öntjük fel, amennyi a káposzta feléIg ér. Fedá alatt, többször keverve puhára pároljuk. Ügyeljünk arra, hogy a káposzta alatt mindig legalább egyujjnyi lé legyen. Amikor a káposzta puha, beleöntjük a tejfólt, elkeverjük a megmosott rizzsel, és fedá alatt, kis lángon vagy a sütáben arizst puhára pároljuk. Sült szalonnával (amelynek a zsí~ját felhasználhatjuk a káposzta készítéséhez) jóízú és kiadós egytálétel, de sültekhez köretként is adhatjuk. SÜLT TÖLTÖTT KÁPOSZTA Hozzávalók: maradék pörkölt vagy I doboz sert,éspörköltkonzerv, l kis fej savanyú káposzta, 10 dkg rizs, 2 dl tejfól, I kanál zsír, 1 kanálka gulyáskrém, só. A pörköltet egészen apróra vágjuk vagy megdaráljuk. Arizst Icforrázzuk, leszúrjük, és 2 kanál tejföllel a húsba keverjük. Megsózzuk. Közben a savanyúkáposzta-Ievcleket nagyon kevés vízben vagy goz ben pároljuk, azután húlni hagyjuk. A levelek torzsáját kivágjuk, a nagyobb leveleket kettévágjuk, és a rizses hússal mcgtöltve kis töltelékeket készí217 tü~k, A lazán ijsszcsodort töltelékeket zsírral kikent tuzálló tálba teszszuk',é~ 1cöl~ljiik a gulyáskrémmel és a pörkölt levéveI elkevert tejJ(jllcl poszta-leveL ezt luglt,hatjuk néhány evokanál káposztafozo lével vagy savanyúká~ . Nem túl forró sütoben 20-25 percig sütiük, hogyatöltelékben a nzs puhára párolódjék. HAJDÚKÁPOSZT A HOzzávalók: 50 dkg füstölt sertéshús, 10 dkg zsír, 2 f,njhagyma 75 d~g savany~ káposit~, 25 dkg füstölt kolbász, l kanál piros~ , pa~nka, egy keshegynYI köménymag, só. Egy fej kankára,~ágott ~ag:mát egy kanál zsírban világossárgára pirítun~, bel,ekever.luk. a ko~enymagot, a kimosott savanyú káposztát, o~tunk ra 3-4 dl vIzet, es fedo alatt puhára pároljuk. A füstölt húst kl,s.eb~k~,ckákra vágjuk, a fennmaradt zsírból, hagymából és paprikábo: porkoltlevet készítünk, és ebben a füstölt húst puhára ' r k M 1- h' r paro JU , le ~tt a ~s.~e!.esen meg~uhul, beletesszük a karikára vágott füstölt kolbaszt. Vegul,osszekever.lük a káposztát a pörkölttel, az egészet mé egyszer felforraljuk és tálaljuk. g SZÉKEL YGU;L Y ÁS I. ~ozzá~alók: 50 dkg sertéshús, 80 dkg savanyú káposzta, 2 evokanai ZSlr, l kávéskanál pirospaprika, 2 fej hagyma, só, törött bors (~~ van, akkor 1-2 szál kapor és csombor is jó bele). 2 dl tejfol. . E~~ evo~.anál ~sírban megfonnyasztunk I fej apróra vágott hagymát, bc1etesszuk a kIsebb kockákra vágott húst, meo'sózzuk megb k . "k' , b , orsozzu , csszu ,s~~ sze~~nt egy ke~és vizet öntve alá m<0dnem puhára pároljuk. H~ zSI~jara suIt, meghm~jük egy kávéskanál pirospaprikával, hog\" szep szme legyen, de ne legyen olyan piros, mint a pörkölt. < • ,EgY,evokan,ál zsírban ~lal~ányr~ pirítunk egy fej apróra vágott hagyI~at, ra~esszuk a savanyu kaposztat (ha a káposzta tÚl savanyú, elobb tls,zta ,hIdeg vízzel öntsük Ic, és ki[;lcsarva tegyük a zsírba), ÍzesÍtjiik ~~2 sz.~~kapo~~.aJ, ese,tlcg esomborral;CS ha a káposzta már majd~elll ~e~z, osszcontjuk a hussa~,' készre fozzük, és tljfóllel meglocsolva tálal- .lu '. 218 .-...1 .,. SZÉKEL YGUL Y ÁS II. HOzzávalók: 30 dkg sertéslapocka, 30 dkg sertésoldalas, 2 hagyma, 5 dkg zsír, l gerezd fokhagyma, 1 kanál pirospaprika, egy késhegynyi köménymag, 1 kanál liszt, 80 dkg savanyú ká-' poszta, 2 dl tejfól. A vegyes húst kockára vágjuk, és pörköltet készítünk belole, Mielott a hús teljesen megpuhulna, hozzáadjuk a kimosott káposztát- idényben 1-2 zöldpaprikát és paradicsomot -, és készre pároljuk. Ekkor behabarjuk a liszttel és tejföllel, és még egyszer felforraljuk. Tálaláskor a tet~jét is meglocsoljuk tejföllel. Arra vigyázzunk, hogy a káposzta ne legyen túl puha. SZÉKELYSERTÉSCSÜLÖK HOzzávalók: 2 sertéscsülök, 2 hagyma, 5 dkg zsír, egy késhegynyi pirospaprika, köménymag, 1 gerezd fokhagyma, 1 evokanál liszt, 80 dkg savanyú káposzta, só, I csomó kapor, 2 dl tejföl. A csülköket megmossuk és megsózzuk. Egy lábosban felolvasztjuk a zsírt, beletesszük a esüiköket, és a sütoben világosra sütjük. A csülköket kivesszük a lábosból, a zsírban világosra pirítjuk az apróra vágott hagym~t, megszórjuk pirospaprikával, hozzáadjuk az összezúzott fokhagymát, köménymagot, fölöntjük egy kevés vízzel, és néhány percig forraljuk. A csülköket visszatesszük a lébe, vizet öntünk alá, és fedo alatt kb. 40 percig pároljuk, ekkor rátesszük a kimosott káposztát, és készre pároljuk. Ha teljesen megpuhult, belekeverjük a liszttel elhabart tejfölt, a finomra vágott kaprot, é$ még néhány percig forraljuk. Tálaláskor a csülköket fölszeleteljük, és a mély tálba tett káposzta tetejére helyezzük. TÖLTÖTT KÁPOSZTA SERTÉSOLDALASSAL HOzzávalók: 40 dkg darált sertéshús, 25 dkg sertésoldalas, 80 dkg savanyú káposzta és levél, 6 dkg zsír, l fej hagyma, 1 gerezd fokhagyma, egy késhegynyi törött bors, egy kiskanál majoránna, egy kanálka pirospaprika, só, 1 tojás, 8 dkg rizs, 1(.;2 dl tejföl, 1 evokanál liszt. A darált húst elkeverjük a félig fott és kihult rizzsel, a tojással, borssal, . , 21.9 majoránnával, pirospaprikával, megsózzuk, végül beletesszük a zsírban megfuttatott hagymát, az összezúzott fokhagymát, és az egészet jól összekeverjük. Nyolc savanyú káposzta-levélbe töltjük a húst úgy, hogy egy tqjásnyit a levél közepére téve, két oldalát ráhaj0uk a húsra, és feszesre összegöngyöljük. Egy lábos alját kike~ük a megmaradt zsírral, beletesszük a kimosott káposztát, tetejére tesszük a töltelékeket, közepére pedig a darabokra vágott sertésoldalast. Felöntjük annyi vízzel, amennyi az egészet ellepi. Le~ódve kb. 1,5 óra hosszat pároljuk. A töltelékeket idonként megforga~uk, és ha szükséges, egy kevés vizet öntünk utána. Ha az oldalas és a töltelékek megpuhultak, tálba szedjük oket, a liszttel elkevert tejfólt a káposztába öntjük, és felforraljuk. Tálaláskor a káposztát mély tálba tesszük, tetejére helyezzük a töltelékeket - tejfóllel meglocsoljuk oket -, és a sertésoldalast mellé téve tálaljuk. . KOLOZSV ÁRI Tö"L TÖTT KÁPOSZT A HoZzávalók: 40 dkg darált sertéshús, 15 dkg füstölt kolbász, 4 szelet sertéskaraj vagy füstölt karaj, 80 dkg savanyú káposzta és levél, la dkg zsír, 1 nagy fej hagyma, 1 gerezd fokhagyma, törött bors, majoránna, só, 1 tojás, 8 dkg rizs, 3 dl tejfóJ, 1 kanál pirospaprika. Hasonlóan készí0ük, mint a töltött káposztát. Az oldalas helyett a kolbászt fozzük a káposztával, de csak késobb tesszük bele. Tálaláskor a töltelékek mellé egy-egy frissen sült sertésbordát és a 4· darabra vágott fListölt kolbászt adjuk. . Ha füstölt karajjal készí0ük, azt is a káposztába fozhetiük, és fólszeletej telvefóllel. tegyük a töltelékek mellé. A töltelékeket boven locsoljuk meg ERDÉL YI RAKOTT KÁPOSZTA Hozzávalók: 50 dkg darált sertéshús, la dkg húsos füstölt szalonna, 10 dkg füstölt kolbász, 8 dkg zsír, 80 dkg savanyú káposzta, 15 dkg rizs, 1 fej hagyma, 1-g~zd fokhagyma, l kanál pirospaprika, egy késhegynyi törött bors, só, 2 dl tejfól. A fele zsírban halványra pirítjuk az apróra vágott hagymát, beletesszük az Összezúzott fokhagymát, a darált sertéshúst, megsózzuk, megborsoz220 zuk, meghintjük pirospaprikával, és állandóan keverve 1O~12 p,e~~ig pirítjuk. A szalonnát kis kockákra vágjuk, serpenyoben ~the.v~~uk, beletesszük a karikára vágott ftistölt kolbászt, és még 1-2.percIg pmlJuk. A rizst félig puhára fozzük ... Egy tuzálló edényt kikenünk zsírral, az aljára tesszük az elozoleg megpárolt káposzta egyharmadát, erre elosz0uk a szalonnás. kolb~s~t, rátesszük a káposztának ugyancsak egyharmadát, meglocsoljuk ·teJfolIci erre rakjuk a rizst, a pirított darált húst és végül a fennmaradt ká~osztát. Idényben néhány zöldpaprika- és paradicsomkarik.át. is tehetünk közé. A káposzta tetejét meglocsoljuk a megmaradt teJfollci, olvasztott zsírral, és középmeleg sütoben 1 óra hosszat pároljuk. TARHONYÁSKÁPOSZTA Hozzávalók: 80 dkg savanyú káposzta, l fej vöröshagyma, I evokanál zsír, 1 kanálka pirospaprika, 25 dkg tarhonya, 10 dkg füstölt szalonna, 2 dl tejfól, só. A savanyú káposztát egy kissé kimossuk és lecsurga0uk. A. ~a.gymát megtisztí0uk, apróra vágjuk, és a zsírban aranysárgára pmtJuk. ,A tuzrol levéve belekeverjük a pirospaprikát és a kimosott káposztat. Ismét a tuzre tesszük, és fedo alatt puhára pároljuk. Amíg a káposzta 10, egy másik lábosban kiolvasz0uk az apró kockára vá~ott f~stHölt szalonnát és a zsírjában - a pörcöt is bennehagyva - rozsaszmure pirítjuk a' tarhonyát. Annyi vízzel öntjük fel, amennyi elle pi, és f~~o alatt félig puhára pároljuk. Ízlés szerint sózzuk. Ekkor össze.k~ver~.uk a káposztával, és készre pároljuk. Tálalás elott 2 dl tejfolt ontünk rá. Sült kolbászt vagy virslit adhatunk hozzá. RÁNTOTT KÁPOSZT A Hozzávalók: 50 dkg savanyú káposzta, l evokanál zsír, 1 dkg cukor, 2 zsemle, só, törött bors, majoránna, 2 tojás, liszt, zsemlemorzsa a bundázáshoz és olaj vagy zsír akisütéséhez. A jóllecsurgatott savanyú káposztát (ha túl savanyú, ~t is n:osha0.uk) a zsírban a cukorral megpároljuk. A zsemléket beáztatjuk, kIfacsarjuk, (~selmorzsolva a kihult káposztához adjuk. Sóval, törött borssal, egy kevés ~ajoránnával ízesí0ük, és 1 egész tojással jól összcdolgozzuk. 221 I 223 ·.~ masszából egyforma kis gombócokat formálunk, lisztbe felvert ~~tasba, zsemlemorzsába forgatjuk, és forró olajban vagy zsírb~n kisüt- JU . Hagymás tört burgonyát adjunk hozzá. BUNDÁS KARALÁBÉ Hozzávalók: 4 fej karalábé, 1 tojás, 15 dkg liszt 1 5 dl t . '" '. " ej, so es zSlr vagy olaj a kJsütéséhez. A karaláb't " . k , e megtlsztItJu , keresztben ujjnyi vastag karikákra ' . k es k"'. vagju , egy :ves sos vlz.~en vagy goz ben puhára pároljuk, majd szitán lecsurgatJuk. Egy tOJasból, 10 dkg lisztbol és a tejbol egy kev' , 1 h hl' , \ es sova ..•. suru pa acsI~t~tesztát készítünk, az elozoleg belisztezett karalábészele- . teket belemarguk, ésforró zsírban vagy olajban kisütiük Pti . b . d' o" . e rezse ymes urgonyat a Junk hozzá. Hasonlóan készíthetjük a bundás zellert is. TÖL TÖTT KARALÁBÉ Hozzávalók: 8 karalábé, 40 dkg darált sertéshús 1 VI 2 dl . 2 ' zsem e, tej, evokanál liszt, cukor törött bors 1 csomó "ld . 1 "zo petre- zse yem, 5 dkg vaj, 1 tojás, só. A,karalábékatmeghámozzuk, a belsejüket kivájjuk és a kivájt karaI' _ bekat gyengén sós vízben félpuhára fozzük. A fi~omra d 'It h' a t"" b ara ust orott orssal, az áztatott és kifacsart zsemlével és 1 toiással jól·' k. ···k' k ' J ossze cv~rJu , es a .aralabéba töltjük. A karalábéleveleket metéltre a kivájt resze~et" pedIg ~próra vágjuk. Egy tuzálló tálat vajjal kik~nünk, a megtoltott karalabékat beleállítjuk - ha marad töltelék bb' 1 b' cok tk' ,,, k ' ' a o gom o- a eszltun, .es a karalábék közé rakjuk -, ráhintjük a leforrázott l~csurgatott, majd összevágott leveleket és a kivájt részeket, felöntjük VIZZeIvagy csontlével, és fedo alatt puhára pároljuk. A m h 1 karaláb'k t '1 k' egpu ut h , o: a ta .~a ra Juk, a levét világos vajas rántással fozelékszeruen besun~Juk, a tejjel föleresztjük, a karalábéra öntjük, és forrón tálaljuk: RJiZZSEL RAKOT1' K.ARALÁBÉ Hozzávalók: 1 kg karalábé, 15 dkg rizs, 1 dl tejföl, 5 dkg zsír, 2 evokanál liszt, só, törött bors. 222 ~l, I I 1\ A karalábét megtisztítjuk, vékony szeletkékre vágjuk, és sós vízben puhára fozzük. Egy másik lábosban arizst megf6zzük és leszuljük. A zsírból és a lisztbol suru rántást készítünk, belerakjuk a karalábé leforrázott, lecsurgatott, majd metéltre vágott gyenge leveleit, és vízzel riileresztve, sóval, borssal fuszerezve puhára fozzük. Ekkor egy deci tejfölt öntünk bele, ésfelforraljuk, majd tuzálló tálba soronként lerakjuk a fott karalábészeleteket, arizst és a karalábéfozeléket. A sütoben jól átforrósítjuk. RAKOTT KARALÁBÉ Hozzávalók: 8-10 fej karalábé, 10 dkg rizs, 20 dkg sült hús V~ sonka, vagy fott füstölt hús, 2 dl tejföl, 4 dkg zsír vagy vaj, 1 evokanál liszt, 1-2 csomó zöldpetrezselyem, só. A karalábét megtisztítjuk, és kis kockákra vagy hasábokra vágva nagyon kevés sós vízben - esetleg goz ben - puhára pároljuk, majd leszurjük. Egy kanál zsírból vagy vaj ból 1 kanál liszttel világos, nem pirított rántást készítünk, beletesszük az apróra vágott zöldpetrezselymet, felöntjük a kihult fozolével- ami ne legyen 2 dl-nél több -, és belekeverjÜk a tejfölt. Arizst bo vízben majdnem puhára fozzük és leszurjük. A sült húst vagy sonkát megdaráljuk, esetleg apróra vágjuk. Egy tuzálló tálat kikenünk zsírral vagy vajjal, szétterítünk benne egy sor karalábét, erre párolt rizst, majd darált húst teszünk, megöntözzük a tejfölös mártással, és ismét karalábét teszünk rá. Ezt addig ismételjük, míg a hozzávalókból tart. A tetejére karalábé kerüljön. Ráöntjük a megmaradt mártást, és a sütoben addig sütjük, míg a teteje egy kissé meg nem pirul. Darált hús helyett használhatunk karikára vágott és egy kevés zsírban átfuttatott kolbászt vagy kemény tojás-karikákat is. A maradék rizsköretet isjól felhasználhatjuk hozzá. HÚSOS KARFIOL Hozzávalók: cgy közepes nagyságú karfiol, 25 dkg sült hÚs, egy kávéskanál reszelt hagyma, ugyanannyi zsír, 4 tojás, 5 dkg vaj, 2 evokanál liszt, 2 dl tejföl, 5 dkg reszeIt sajt és sÓ. A karfiolt sós vízben puhára pároljuk, szitán lccsurgatjuk, de vigyázz~mk, hogy egybe maradjon. A reszeIt hagymát egy kanálka zsírban J __ -"----'-- .J halványra piríÜuk, a hÚst apróra vágjuk vagy megdaráljuk, bclekeverjük a pirított hagymát, 4 tojássárgáját, a vajat, 2 kanál lisztet, a tejfölt, ízlés szerint megsózzuk, és végül óvatosan hozzávegyítjük a tojások fehél:jéboJ vert kemény habot is. A karfiolt tuzálló tálra tesszük, leöntjük a húsos keverékkel, a tetejét megszórjuk reszeIt sajttal, és a sütoben, egyenletes tuznél szép rózsaszí- nure sütjük. KARFIOL SONKÁ V AL Hozzávalók: egy nagy fej karfiol, 25 dkg sonka vagy fott füstölt hús, 2 tojássárgája, 2 dl tejföl, egy kávéskanál zsír, egy kávéskanálliszt, 2 evokanál morzsa, 2 dkg vaj. Egy szép nagy fej karfiolt gyengén cukros, sós vízben fozzünk puhára, csurgassuk le, és szedjük rózsáira. Gyenge leveleit apróra vágva külön pároljuk meg. A sonkát vagy a fott füstöJt húst daráljuk meg, vagy vágjuk apróra. Kizsírozott és morzsával meghintett tuzálló edénybe eloször karfiolt, utána darált sonkát, erre pedig párolt karfiolleveleket tegyünk. A rétegeket hintsük meg morzsával, és 10csoJjuk meg 1-1 kanál tejföllel. Legfelül karfiol legyen. A tojássárgákat keverjük el 2 evokanál tejföllel, egy kávéskanál liszttel, és öntsük a karfiol tetejére. Szórjunk rá néhány vajmorzsát, és a sütoben süssük szép rózsaszínure. ;> KARFIOL LECSÓ VAL ~~----~I Az apróra vágott hagymát zsírban meghervasz~.~k, meg~in~~k ~irospaprikával, egy csipet majoránnával, ésfÖleresz,tJuk 2-3 evo~anal VIZ.Z~l. A karfiolt rózsáira szedjük, jól megmossuk, es a hagymas, papnk~s zsírban - mindig egy kevés vizet öntve alá - puhára pároljuk, ~~Jd "á "C'IJ Tálalás elott ráütjük a tojásokat, óvatosan elkeverJuk, zSlrJ ra su JUK'... N •• hogya karfiol ne törjön össze, megsózzuk, és addIg hagyjuk a tuzon, amíg a tojás rántottaszeru nem lesz. Cékla- vagy fejes salátát adjunk hozzá. KARFIOLKROKETT Ho~valók: 80 dkg karfiol, 1 zsemle, egy kis fej vöröshagyma, 4 dkg zsír, 2 tojás, 1 dl tejföl, só, 3 kanál liszt, 3 kanál zsemlemorzsa és olaj vagy zsír akisütéséhez. A karfiolt puhára fozzük, és szitán lecsurgatjuk. A zsírban halványra pirítunk egy kis fej apróra vágott vagy re~z~lt ~öröshagy~át, teszünk bele egy áztatott és kifacsart zsemlét, 1 dl tejfolt, ~,sszekeverJuk a k~rfio~- lal, ütünk bele egy egész tojást, megsózzuk, Jol eldolgozzuk, cs kIS kroketteket formálunk belole. Lisztbe, tojásba és zsemlemorzsába forgatjuk, és forró olajban vagy zsírban szép.rózsaszí!1ure sütjük., ' Parajfozeiéket vagy burgonyapürét adjunk hozzá, de tartar- vagy paradicsommártással is nagyon jó. KARFIOLGOMBÓC I ') I I I Hozzávalók: 1 nagyobb f~j karfioJ, 25 dkg zöldpaprika, 25 dkg r paradicsom, 1 fej hagyma, la dkg rizs, 1 púpozott evokanál zsír, 5 dkg reszeIt sajt, sÓ. A zöJdpaprikából, paradicsomból zsíros, hagymás lecsót készítünk. Bclekeverjük arizst, fc1öntjük 2 dl vízzel, és puhára pároljuk. Közben a karfiolt sós vízben puhára lüzzük, lecsurgatjuk, és rózsáira szedjük, clvegyítjük a !ccsós rizzsc1, tálra tesszük, és mcghin~jük rc~zelt sajttal. Néhány percre a sütobe is betehe~jük. HAMIS VESE'VELO \KARFIOLBÓL Hozzávalók: 1 kg karfiol, 1 fej vöröshagyma, 5 dkg zsír, 4 tojás, só, pirospaprika és majaránna: 224 III Hozzávalók: 1 kg karfiol, 2 tojás, 1 fej vöröshagyma, 1 kanál zsír, 1 dl tej, 1 csomó petrezsclyemzöld, 20 dkg liszt, la dkg morzsa, törött bors, só és olaj vagy zsír a sütéséhez. A karfiolt puhára fozzük, és szitán lecsurgaDuk. A~ ,a~róra ~ágott vagy reszelt hagymát egy kevés zsírban halványra PIfIIJU.~. Tlz dkg lisztbol a megmaradt zsírral világos rántást készítünk, t:~el, e~etleg egy kevés karfiollével felöntjük, és súrúre fozzük. B:~eke~erJ~~ ..a kl.~~.omott karfiaIt, a pirított vöröshagymát, 1 egész tOJast, IzeSltJuk torott borssal sóval és ha a massza túl puha lenne, kis lángon - állandóan kevcrv~ - bes~rítjük. Lisztes kézzel kis gombócokat formálunk be.lole, :J lisztbe, felvert tojásba és zsemlemorzsába bundázzuk,' és forró ohyban vagy zsírban szép rózsaszínúre sütjük. Fozelékpürét vagy mártást adhatunk hozzá. 225 {.---..:.--------===---- \ j KARFIOL P ARADICSOMMÁR TÁSSAL HO;;:;;:ávalók:1 kg karfiol, 1 kanál liszt 1 kanál ' . csompüré, egy kevés törött bors, cuk~r és só n~~~' 1 dl ~ar~dI- petrezselyem. ' any sza zoldA megtisztított karfiolt sós vízben uhára # •• , , kanál zsírból és lisztbol '1' , P, fozzuk es leszúrjük. Egy • VI agos rantast k' ' .. k .. surített paradicsomot jól lk . o. k eszItun , teszunk bele 1 dl , e everjU felö ("k 2 dl . jük sóval, egy kevés cukorral th _, 'b n JU hIdeg vízzel, ízesít- , orott orssal néh' ,1 .. lyemmel, és felfozzük (A tI' any sza zoldpetrezse_ . pe rezse ymet a vég' k' "k tálra tesszük és leöntiük d' en Ivesszu .) A karfiolt , :J a para IcsommártássaJ. KARFIOL ZÖLDBORSÓVAL HO;;:;;:ávalók: l kg karfiol 50 dk "ldb ' 3 dl . ' g zo orso, 15 dkg b tej, 1 evokanál liszt, 2 tojássárgája 4 dk . 1 dfo~ ..a, l Csomó zöld petrezselyem só tOoo. b' g Vaj, tejfol, A "ldb ' , orott ors zo orsót és a karfiolt sós vízben kül" -k ..... # •• , Egy túzál1ó tálat erosen k" k on ulon megfozzuk esleszúrjük. szük, és egy kissé megny~vajkaz~.nk aRk,arfiol~,rózsáival lefelé beletesz- k ' . m o ~u. atesszuk a z"ldb' . eves vajban me árol' .. o. o orsot, mra vágott zöldpetrezselyemmel ízesí~iik. Szeleteket formálunk _ 11I'1r.1c, morzsába hempergetjük, és forró olajban kisütjük. Fejes salátát adjllllk hozzá. ~ ZÖLDSÉGES RIZOTTÓ Hozzávalók: 40 dkg vegyes zöldség, 25 dkg rizs, 5 dkg zsír, \Iz fej vöröshagyma, 5 dkg reszeit sajt, yz csomó petrezselyem- zöld .. A vegyes zöldséget (sárgarépa, petrezselyemgyökér, zellergumó, karaI(IIH\ "'·.rfiol stb.) megt~títjuk,jól megmossuk, egyenlo nagyságú kocIdlkra vágjuk, és sós vízben megfózzük, majd szuroben lecsurgatjuk. Az apróra vágott hagymát a zsírban megfonnyaszt juk, rátesszük a 111I'g"llIosottrizst,. és fc1öntjük a zöldség levévcl, amely a rizs kétszerese legyell. Megsózzuk, ha felforrt, befödjük, és a sütoben - kavarás nélkül pllhÚra pároljuk. 1\ sOtóból kivéve villával óvatosan belekeverjük a zöldséget, tálra h:tflllOzzuk, és mcghintjük reszeIt sajttal. 243 . , , I 1 -3 -..~=_ r - - ZÖLDSÉGES VIRSLI V AGY SZAFALÁDÉ HoZZávalók: 50 dkg vegyes zöldség vagy konzerv zöldség, 50 dkg konzerv zöld borsó, 1 kis fej - kb. 20 dkg _ kelkáposzta, ~5 dkg virsli vagy szafaládé, 1 dl tejfól, 1-2 evokanál zsír, só. A kelkáposztát megfozzük és leszúrjük. Ha friss zöldséget használunk, apró kockákra vágjuk, és egy kevés zsírban megpároljuk. A konzerv zöldséget, zöldborsót felhasználás elott szúrokanálban lecsurga0uk, Egy túzáIIó tálat kizsírozunk, kibéleljük a megfott keIIevelekkel, ráteszszük a fele zöldséget, zöldborsót, a karikára vágott virslit vagy szafaládét - ne feledjük el a borét leszedni -,rárakjuk a zöldség másik felét, beborí0uk néhány kel1evéIIel, meglocsoljuk egy kevés zsírral és sózott tejfóIIel; és a sütoben 10 perc alatt jól átforrósí0uk. ZÖLDSÉGES OMLETT HoZzávalók személyenként: 25 dkg bármilyen fozelékféle (karotta, zöldbab, zöldborsó, karfiol stb,), 2 tojás, 2 evokanál liszt, 2 dl tej, 3-4 dkg sajt, 1 dkg vaj, só. A fozelékféléket apróra vágjuk, és puhára pároljuk. (A levesben fott zöldséget is felhasználhatjuk.) A tojásból, lisztbol és tejbol palacsintatésztát keverünk, gyengén megsózzuk. A megpuhult fozelékféléket kivajazott, lapos túzál1ó tálra tesszük, ráön0ük a palacsintatésztát, és a sütoben megsütjük. ReszeIt sajttal megszórva tálaljuk. VEG YES SAjTOS BUNDÁSSZELET TEjFÖLÖSFEjESSALÁTÁVAL Hozzávalók: 4 zsemle, 2 tojás, 3 evokanál reszeIt sajt, I dl tej, só, 1 csomó zöldpetrezselyem, és a kisütéséhez olaj vagy zsír. A zsemlékct vékony szeletekre vágjuk, és egy kevés tejjel meglocsoljuk. A tojások fehérjét felverjük, hozzáaclj uk a sárgákat, 2-3 evokanál reszeIt sajtot, a finomra vágott zöldpetrezselymet, és megsózzuk. A zsemlesze_ ' kisü0ük. leteket a tojáshabarékba mártva forró olajban vagy zsírban hirtelen 244 k hozzá amit úgy készítünk, hogy a Tejfólös fejes salátát adhatu7, , . k' ecetes-cukros salátalébe for- 'jólt'megmosott k tálra tesszükalátákat és tejfóllelleontve négyfe ~,vag)u,ta ia r~uk..Esetleg karikára vágott gaJu , " , (ott tojást is tehetünk asalatara. SAjTOS DEBRECENI KOLBÁSZ Hozzávalók személyenként: egy par, d ebreceni kolbász és 3-4 dkg sajt. 'b '1 n beváO"iuk és a hasadékba egy A . k lb' t hossza an me ye bJ' k debrecclll ~ asz " k A me töltött kolbászokat tepsi be ra _ keményebb sajtszelctet. "'''k teszun .. 'ga sajto g. ld' va mne m kezd. Burgonya- 'lIk ésasütobenaddlgsutjU ,a~m , .1piirét, , esetleg tormamartas , 't adjunk hozza. HÚSOS TÖL TÖTT ALMA lJ 'lók' 25 dkg burgonya, 4 nagyo bb alma , kb, 15 dkg o:::.zava , k ' , ' Y; kanál zsír egyeves so. sült hús, 2-3 dkg vaj, 2 "k k' ', .. k és apróra vigott vagy , h' ozzuk közepu et lVaJJU , , Az almakat meg am ".'" tuzálló edényt kizsírozunk, es az darált sült ' hússal ""k megtoltjuk. nyersen lereszelt, Egy megso'zott burgonyát. Rátesszük al,ján szetten1Ju a ,,' k k' "t részeket (természetesen a mag- :t lIlegto"1"tott a Ima,'kat raszorjU. a Ivaj , " k ' és a sütobcn 20_25 ház k·Ive't el'evel) , néhány vajmorzsat teszun ra, percig sü~ük. HÚSROLÁD rtéscomb 1 fej vöröshagyma, 5 dkg zsír, Hozzávalók:' 80 dkg. se rr:le '1 dl tej, 1 egész tojás és 1 kanál plrospapnka, 1 zse A" t' . 'hoz' 20 dkg liszt, 10 1 tojássárgája, 1 dl tejfól, sÓ. te~z ap , dk '1 t' 1 to;ássárgáp. dkg zsír ' 1 , g e k' eszk o, "ukJ A finomra vagott ,,, voro"shagymát . A sertéscombot . aproft koc SZ1Juk a :a vag) meg h·'IIIt''' JUk egy kanál pirospaprikával, :t zsí rban üvegesre onnya lk '" k majd ha zsírjára sült, beletesz- '''k23k '1 ízzel e everju, . jHlcrcsz1Ju - ana v , . , k' s fedo alatt _ szükség szen nt kk' 'gott húst megsozzu , c . , 'h '1 sziik a oc ara . va "t alá" - elkcszltjU " '''k a por"költet ..Ha kIsse kI y t, e~y-cgy kanál vIzet'bon 'tatott ve és kIfacsart . zscm 1e'vel együtt. Teszünk IIIC~daráljuk a tej e az , '1 h . '1 kenheto masszánk legyen. 1)('le egy egész tojást és 1 dl tejfo t, ogy jO 245 RÁNT OTT SONKA A ~O dkg Iisztb61 10 dka zsírrall" , " kevés t~jbe áztatatt _ '1 b Nl' ' tajaSsargajával és 1 dkg - egy , e esztave tesztát ' k hagy'/uk, azután kinyúi0uk rák '''k g~urun, Kb, 30 percig állni 'k ' ~ , e~u a hustölt 1'k ' jU , m1l1t a roládot. A tet "t k'" , e e et, "m<1jdfe1csavar_ eje meg enjuk t ' , ", megsÜ0Ük elóbb alsó 'd fc 1 N, ojassargajaval, és a sÜtóben , maj e so lango N'h' szcleteljÜk. n, e any percnyi állás után Ha meleg t'! l' . en a a~uk, burgon a Üré " . hIdegen fogyasz0uk akk b y P t, ceklat vagy fCjes salátát ha , c or urgonya va " , zöldség-salátát adjunk hozzá, - gy tOjassalátát, esetleg vegyesGÖNGYÖLT SONKA Személyenként 2-3 szelet gépsankát ve " , ugyanannyi, kb. ujjnyi hosszú sajt 'k s~unk. A,hany szelet a sonka, egy zöldpaprikából vágott karik:SI ,ot ~agunk, es a sonkát rátekerve, tekercs, n athuzzuk, így nem nyílik szét a A tckercseket kizsírozott tuzálló t'l ra10uk, és néhány kanál t ,'ftll 1 a ra vagy vastag falú serpenyóbe k'" k ej o e meglocsolva z "ld 'k oze ra va, fedo alatt add' "." ' o papn aszeleteket . 19 sUlJuk amíg . egy kIssé meg nem olvad. ' a sajt a tekercsek végén Paradicsomsalátát nél', \ , Jany szem vala b .;) s urgonyát adjunk hozzá. A kb. ~ cm vastagra vágott ne" . ~ óráig ázta0uk utána pa,' YI r~ sonkaszcletekct egy kcvés tejben , . , pJrsza vetávall't 'k ' cs hsztbe,felverttoiásba és 'b' el alJu , szarazra töröljÜk k' . J morzsa a martva fc ' 1 'b ' ISÜlJük;Petrezselymes burcron 't' "c orra a <1jan vagy zsírban lét adhatunk hozzá. b ya es salatat vagy bármilyen fozelékfé_ BUNDÁS SONKA Vékon ' yra vagott nyers va fcN tt tunk, és forró zsírban m7~d~é/:~~~s~:~~tek~t lisz.tbe és tqjásba forgaa sonkát melegre tesszük. szep pIrosra sÜ0ük, majd Négy személyre 50 dkg burgon 'át' 5 mozunk, szeletekre váava ak) ,~~ O dkg savanykás almát meghá- b c san azslrjabank' " '''k ' vaj egyÜtt tálaljuk, ISU~/U, es a bundás sonkáI SAJTOS PÁRIZSI Hozzávalók személyenként: 4 szelet párizsi, 2 szelet sajt, liszt, tojás, morzsa a bundá~ásához és olaj akisütéséhez. ;\ kb, ~ cm vastagra vágott párizsiszeletek héját lehúzzuk, és két-két szelet közé egy-egy szelet sajtot teszünk. Fogpiszkálóval összetúzzük, hogy szét ne essen, lisztbe, felvert tojásba, morzsába forga0uk, és bó, lillTÓ olajban hirtelen kisütjük. Azonnal tálaljuk. I Paradicsom mártást, fozelékpürét vagy salátát adhatunk hozzá. nÁCSKAI RIZSES HÚS Hozzávalók: 60 dkg sertéslapocka, 10 dkg zsír, 1 fej hagyma, 1 kanál piraspaprika, 20 dkg lecsó (vagy idényben 3-4 zöldpaprika és paradicsom), 25 dkg rizs, só, ;\ húst 1,5 cm-es kockákra vágjuk, és megsózzuk. A finomra vágott hagymát a fele zsírban sárgára pirítjuk, megszórjuk pirospaprik~val, "gy kevés vizet öntünk rá, és felforraljuk, Rövid forralás után beleteszsziik a húst, és lefödve kb. 45-50 percig pároljuk. A megmosott és lecsurgatott rizst a megmaradt zsírban üvegesrc IH;vítjük, a húshoz adjuk a lecsóval együtt, felöntjük a rizs kétszeresének IIIcglCleló vízzel, és fedo alatt kis-lángon - néha megkeverve - készre pároljuk. Idényben a lecsó helyett cikkekre vágott zöldpaprikát és paradicsomot használjunk. RÁCGULYÁS Hozzávalók: 60-70 dkg sertéscomb, 25 dkg rizs, l fej vöröshagyma ,2 evókanál zsír, 2-3 zöldpaprika, 2 paradicsom, só, töröitt . bors, 2 dl tejföl. !\. zsírt megforrósítjuk, és elóbb az apróra vágott hagymát, aiu'tán a megtisztított, karikára :ágott zöldpaprikát világos ra pirítjuk benne, !\. meghámozott, kettévágott paradicsomok magját kikaparjuk. A paradicsomot is a hagymás zsírba tesszük, ésjól elkeverve egy kicsit pirítjuk. BcIerakjuk az apró kockákra ~ágott húst, felöntjük annyi vízzel, amenynyi ellepi, és csendes forralással fózzük. Ha a hús már majdnem puha, Illegsózzuk, elfótt levét pótoljuk, és belekeverjük a rizst. Annyi leve 246 247 I ~, \ ~ -~ - - dl tejföl, evókanál 249 r 1 legyen, hogyarizst is ellepje Me hinC"k .. U keverés nélkül készre párol"JU k . g JU torott borssal, és most már k ~~ a h,Ús~1elyettfüstölt kolbásszal készítjük, akkor a kariká ' o aszt es rIzst egyszerre te ük . , . ra vagott onU t"JUUk". ra a tejfölt. gy a pa prIkas- hagymás zsírba . Tálal' as kor TEJFÖLÖS RI~S - PARADICSOMMAL Hozzávalók: 30 dkg rizs, I fei"voros....hagyma 2 10 dkg reszeit sajt kb 10 dkg d' ' , ,. para lcsompüré 1 .. ZSlr, egy kevés törött bors, só. ' A rIZ~t I?egmossuk, leszurjük, egy kevés forró zsírban . megsozzuk, és a rizs kétszeresének m 1 1# . , ~egforga1]uk, föleresztjük. Teszünk bele egy fl'ej h'amozott egfe e do men~YIsegu 'b h forró vízzel hagymát, és fedó alatt , kis l'angon vagy a sutóbe u' egesz en'1" agyott vörösa rizs megpuhult a hagym' t k'd b' kb # n megparoJuk. Amikor . ' a 1 o ~u elole Eg t# 'll' '1 . zun~, az alján szétterít"un k egy reteg ' rIzst .. y 'uza. k o ta at klzsíromegöntözzük néhány kanál t 'ftll l' ' meg~zo:Ju reszeIt sajttal, párolt rizs el nem fogy A ej :. e, es ezt addIg Ismételjük, amíg a '.,' . para Icsompürét elkever'ük teJfollel, es a riZS tetejére önt"ük k" ,J a megmaradt átforrósítju'k. Idényben ür~ ~e~g~ Isse megsozz~k, majd a sütóben gyünk a tetejére. p y tt nyers paradicsomszeleteket teTükörtojást adhatunk hozzá. JÁ V Al RIZS Hozzávalók' 30 dk . lOd . karotta ka~fiol 3-~ ~~s'bb b kg sajt, kb. 10-10 dkg zöldborsó, , . , Ise urgonya ' 1 fl . só 10 dk d' ' ZSIr, ej vöröshagyma , g para Icsompüré. ' Az apróra vágott hagymát 1 evókanál zsírba .' tesszük a megmosott és I .. , n ,megfonnyasz1]uk, belefelöntjük kétszeres menn YIsegu ~c~u~ga,tott VlZZelrIzst, megsóJol athevítjük k' fl d # benne, majd pároljuk. Belekeverjük al'resze t sajtot' és zzu. , es1#e o alatt puhára koszorÚ alakban körberak' k A kU ' , arIzst e omelegített tál on JU . ozepet m tUlf uk . puhára párolt zöldségfél 'kk I b eg o JU az Idoközben öntjük paradicsompürév:l. e, urgonyával. Tálaláskor az egészet le248 \- - ~;:::::5=-ili-.iiiiiiíiI------- HÚSOS RIZS S7.cmélyenként kb. 10 dkg rizsbol jó párolt rizst készítünk (az egy kevés zsírban vagy vaj ban átfuttatott rizst kétszeres mennyiségu vízzel Idöntjük, egy kávéskanál ételízesítóvel, sóval, törött borssal ízesítjük, (:sfedó alatt puhára pároljuk). Bármilyen sült húst vagy pecsenyemaradékot apró kockákra vágunk, {:sa kész rizsbe keveIjük. Sült fél paradicsomokkal körítjük. RAKOTT T ARHONY A Hozzávalók: 50 dkg tarhonya, 5 dkg zsír, 4 tojás, 1 kanál liszt, 2 dl tejföl, egy késhegynyi pirospaprika, só. !\ tarhonyát 3 dkg zsírban rózsaszínure pirítjuk, felöntjük 8 dl vízzel, II1cgsózzuk, és fedó alatt puhára pároljuk. A kemény tojásokat megtiszlítjuk, karikára vágjuk. A maradék zsírt felolvaszt juk, keverünk bele qW késhegynyi pirospaprikát, fóleresztjük 1 dl vízzel, és beleöntjük a liszttel elkevert tejfölt. Ízlés szerint megsózzuk, és jól felforraljuk. 'l'ú7.álló tálba soronként lerakjuk a tarhonyát és a tojáskarikákat, és IJlinden sort meglocsolunk a paprikás lével. A legfelsó réteg tarhonya legyen. (Kolbászkarikákat is tehetünk közé.) Forró sütoben átsütjük . ....- Céklasalátát vagy más savanyúságot is adhatunk hozzá. T ARHONY A FOTT TÉSZT A MÓDRA Hozzávalók: 50 dkg tarhonya, 1 :vókanál zsír és sajt, túró, káposzta vagy mák. !\ tarhonyát sós vízben puhára fózzük, leszúrjük, és forró zsírral elkeverjiik. Ízcsíthetjük sajttal, túróval, pirított )<áposzt~val vagy porcukorral kevert mákkal is - ugyanúgy, mint a metélt tésztát. ~ nÚSOS CSOTÉSZTA HoZzávalók: 30 dkg sert.éslapo~ka vagy comb, 1 fej vöröshagyma, 1 kávéskanál piros paprika, 2 evokanál zsír, 50 dkg' csotészta, 1 kiskanálliszt, só. !\ sertéshúst kis kockákni vágjuk, és zsírban pirított hagymával, piroslIaprikával, sóval pörköltnek készítjük el. · ·A csotésztát sós vízben kifozzük, leszúr'ük A " " " juk, vagy aprón váo-iuk '" k . J . porkolt husat megdarál- , bJ eSOSSze ev "k k'ft levét elkevcrjük cgy k ~álk r ;rJu a 1 ~tt csotésztával. A pörkölt '", ' (a lsztte felforrahuk h' " juk, es forrón tálaljuk.\) ~() , ", a usos tesztara öntSZALONNÁS MAKARÓNITEKERCS Fél kg makarónit hos~zabbra tördelve fc • , • puhára fozünk. Leszúrjük és k' 'b ~.rro, sos vIzben nem egészen fl' "1 ' a eve eosszefogott k'" usto tszalonna-csíkokkal k ,. "It k '", ma arOll1szalakat oru e erjuk es fog' kT 1 nyetúveI összctúzzük Ak' k' 'k' plSZ a ova vagy pecse- '. esz eve et g 'k" rakjuk, a makarónit d! "yengen lZSlroZott tuzálló tálra " - vasztott z"lrral megecset ]'" k' 1- sutoben kissé átsü0ük. eJu, es e omeIegített Paradicsom_ vagy sajtmártással tálaljuk. HÚSOS LASKA Hozzávalók: 50 dkg széles met'lt 25 zsír ~ fe' he, dkg sertéshús, 1 evokanál , 2 J agyma, 1 evokanál liszt 1 to" , , kevés _majoránna, 1 dl tejföl. ' ~as, so, bors, egy A me teltet bo, sós vízben kifozzük és lesz _ '" , eIkeverjük legész toiással I e -k . 1 r urJuk. A hust megdaráljuk, , vo ana ISZtteI' .' "k ' borssal ' '" , lzeslDu soval tOO" es majoranna val és kis b' , orott fozovizében kifozzük Ah' gom ocokat formálva belole, a tészta , . agymat megreszeljük ' b " juk, belekeverjük akifott tészt' t'd _' a ZSlr an sargara pirít- "k a, maj a megfott go b' k . szu , megöntözzük 1 dl t 'f('JI 1 ' " ,. m oco at ISrátesz- ej oe, esjO forron tálaljuk. Li 1 inH 1\ 10.iÚS az egyik legfontosabb, szinte nélkülözhetetlen élelmiszerünk, N"lllcsak teljes értéku fehérjét, hanem z~ire tesszÜk Lapos t'l k'b' " mo"1 " .. ' . a ra I ontva talahuk G .. csszorpot adjunk hozzá. " . yuHABOS BÚZADARA Hozzávalók: 1 1tej, 12 dkg cukor 12 dk b' d " hérje. ' g uza ara, 4-5 tOjasfeA tejet felforralj uk és ha forr álla d' k és a bÚzadarát Áil d' k' n oan everve belefozzÜk a cukrot . an oan everve kb 10 percig ft "k . közben lassan belekeverÜnk 4-5 tO;ásf~hérjéb -1 ozzku" ~aJd fozés v, 1 "bl' J o vert emeny habot Izze o Hett formába öntjÜk és hid' .. , . tál ra borít juk , és leöntiÜk "ma '1'na- vagy egeperszorppel. re t~.sszuk. Talaláskor lapos TEJKOCSONY A Hozzávalók: 1 1 te; 8 dk'k ' . '" g eu or, y2 rud vanília I evokanál . zsclatm, a díszítéshez gyümölcs és tejszínhab ' A tejet fozzük fel a cuk l' , " . k ' .. orra es a vambaval. Forrás után huts"k I everjuk bele a kevés la ' b u e, _ ' .. ngyos VIZ en feloldott zsclatint és az ' szurjuk poharakba, majd ha teresen k'h -1 .. ', ' egesz et idén 0' •••. 1' JIU t, tegyuk Jegre. Cukrozott Ybyumo ccsel es esetleg tejszínhabbal díszítve tálaljuk. . PEZSGO TEJ Nagyobb poharakba egy ujjnyi gyÜmölcsször öt va .... :gYk~éshegynyi szódabikarbónát teszÜnk, a p~ara; ;~i:~~~~l:s~e~e~, es ozvetlenül fogyasztás elott k' " .lu eJJe, . bele (gyógyszertárban kapható) ~~~to/~e~:I::~~r~z~~rkosa vat teszÜnk ,,,'~iiIW•• -----------------_·"'_··---- ~ Lehet-e Úgy fozni, hogy az étel jóízu legyen, de ne hizlaljon? Lehet! A nem hizlaló ételeknél az a fontos, hogy a felhasznált nyersanyag kalóriaszegénylegyen, tehát zsíros tarja vagy rostélyos helyett használjunk sovány sertés- vagy marhahúst, halat, csirkét, de kalóriaszegény a házi- és vadnyúl, a galamb húsa is. A liszt alapanyagÚ köretek _ tehát galuska, tarhonya, dara, metélt - helyett fozelékfélét, salátát adjunk. A fózclékek surítésére, ízesítésére - pL burgonya-, saláta-, tök- vagy zöldbabfozclék _ használjunk joghurtot vagy aludttejet. Tálalás elott simára keverve öntsük a kész ételbe, forraIni már nem szabad, mert összefut. , A fozelékféléket kevés vízben - vagy gozben - puhára párolva és 1-2 kanál tejszínncl meglocsolva is tálalhatjuk. Hideg húsokhoz, tojásételekhez jóízu mártás a paradicsompürével vagy mustárral elkevert joghurt. De ízesíthetjük a joghurtot apróra vágott metélohagymával vagy friss kaporral is. A zsír nélküli fozésnél jó szolgálatot tesz a tefi6n, azaz Alufix edény, de nélküle is süthetünk-fozhetünk kevés zsírral. A közölt recepteket egyéni ízlés szerint alakítha~juk, és az étrendet úgy állíthatjuk össze, hogy a napi kalóriaszükségletet ne Jépjük tÚl. Az, aki fogyni akar, vagy legalább a testsúlyát meg akal~ja tartani, tisztában kell hogy legyen azzal, hogy mennyi a napi kalóriaszükséglete (kortól, nemtol, foglalkozástóI, illetve fizikai tevékenységtol stb. függoen), és ennek megfeleloen kell táplálkoznia. Sokan panaszkodnak, hogy a szigorúan megtartott diéta ellenére 275 1 10 kal. 144 kal. 392 kal. 1 16 kal. 898 kal. 65 kal. 173 kal. 64 kal. 257 kal. 147 kal. 85-90 kal. 20 kal. 22 kal. 30-35 kal. 1l kal. 30 kal. 40 kal. 66 kal. 400 kal. is hiznak, pedig zsír helyett oJajja1 fóznek és k 'h 1 ' t:sznek. ' enyer e yett ketszersültet Természctcscn a hízásnak sok oka 1 h t . k van szó. ' ee, Itt csa az étkezés szerepéról , Tudni kelj, hogy 10 dkg kétszersült közel 4100 k "# cs az olaj kalóriaértéke ped' al. erteku, a zsir 19 azonos csak az t' bb' , é1cttani értéke jobb. ' u o I emeszthetósége, -Azok számára, akiknek nincs tá- a 'b ' a]ább nagyjából tudni a i'óbb 'll? nyagta 1azatuk, és szeretnék 1eg- II e e mlszerek kal' . , 'k ' , . , közlünk néhányat (az ért'k k " ,0~laerte et, tajekoztatásu1 . e e tISZtItott e1c1mlszerekre vonatkoznak): 10 dkg soványesirkehús 10 dkg Sovány sertéshús 10 dkg kövér sertéshús 10 dkg sovány marhahús 10 dkg zsir vagy olaj 1 d1 tej (telj es tej) 1 d1 tejföl 1 d1joghurt vagy aludttej 10 dkg fehér kenyér 1 db zsemle 10 dkg burgonya 10 dkg zöldpaprika 10 dkg paradicsom 10 dkg kelkáposzta, fejes káposzta 10 dkg uborka 10 dkg alma 10 dkg ószibaraek 1 db tojás 10 dkg cukor (kristály v. kocka) Ha 20 dkg csirkehúst (csonttal e .. megsütünk - fó1iában vag 'U ?i~tt ez kb. 35 dkg) zsír nélkül y gn CSIr enek esetl t -fl d' - az csak 220 kal. ' eg c on e enyben Ha ugyanebból a húsból 1 dk zsírral 1 # . ' ... rikást készítünk annak kl' . ,g 'k ',evokanal tejfoUel cSlfkepap_ , " a onaerte e mar kb. 360 kal. Ha a hus meHe köretnek 10 dkg lisztból készítünk alus ' , vagy 10 dkg száraztésztát fI# .. k k' g kat, meteltet ozun 1, az kb. 380-400 kal. 276 I I J Ji Viszont 20 dkg párolt zöldbab, karfiol, karalábé, tök csak 60-BO kal., ~s ha l dkg vajat teszünk rá, az még mindig csak 70 kalóriával növeli az érté két. TOJÁSSAL TÖLTÖTT PARADICSOM Az egyforma nagyságú érett, de kemény paradicsomok tetejét !evágjuk, be1sejüket kikapar juk, és a paradicsomokat egy kevés vajjal megkent lapos tuzálló tálra tesszük. Minden paradicsomba egy-egy tojást ütünk . (Ha a paradicsomok kisebbek, akkor a tojást elóbb külön edénybe ütjük fel, villával elhabarjuk, és így öntjük a kivájt paradicsomba.) Megsózzuk, reszelt sajttal meghintjük, és meleg sütóben addig sütjük, .amíg a tojás meg nem alvad. Ugyanígy süthetjük a tojást paradicsompaprikában vagy tompa végu zöld pap ri kában is. GÖNGYÖLT ZÖLDBAB Személyenként 2 téglalap alakú gépsonkaszeletre 2-2 evókanállecsurgatott zöldbabkonzervet teszünk. Egy tojást villával felkeverünk, egy kevés lisztet szórunk bele, ízesítjük sóval, vágott zöldpetrezselyemmcl, és ezzel a keverékkel egy kissé meglocsoljuk a zöldbabot. A sonkát a zöldbabtöltelékkel tekerccsé formáljuk, fogpiszkálóval megtuzzük, hogy szét ne nyílj on, és vajjal gyengén megkent tuzáUó tálba tesszük. A maradék tojásba 1-2 kanál tejfölt keverünk, és a tekercsekre öntjük. Sütóben - felsó lángon - addig sütjük, míg a tejfölös tojás pirulni nem kezd. ZSÍRTALAN ZÖLDSÉGLEVES Hozzávalók személyenként: 10- 15 dkg vegyes zöldség (pl. sárgarépa, zöldbab, karfioÍ stb.), 1-2 kisebb burgonya, 1 kanálka tejföl, yz kávéskanál liszt, egy késhegynyi éteIízesító, törött bors és só. A megmosott, megtisztított zöldséget és burgonyát apró kockákra, ilietve darabokra vágva sós vízben puhára fózzük. Ízesítjük törött b rmosott húst leszárítjuk, megsózzuk, (;s A teljesen letIsztltott es meg . '1 ebb tálba tesszük, d 'r k A darált húst egy me y . háromszor meg araJu . d 1 k Egy kevés zsírt vagy olajat és a tejet apran' k'ent,. k'ez zeI bele'1 o 'gozzu b' I zsíros . kézzel szeleteket forma, 1_ " L; ósítunk es a ms o ft r' serpenyoben meg orr , k k'" t' "k Még jobb ha o la- L; 'zsiradékban mindkét oldalu 'at lSUJU .. ' va a orro , " mint a borjú natúrszelet. , banAdhatunk sütjük meg. hozzáOlyan burgonyapuret lZU, ,,' vagy pa'rolt vegyes zöldséget, salatát. SZÁRNY ASHÚSSAL TÖL TÖTT ALMA , ['k' kb 15 dkg szárnyashus, Wtt o vagy sült) , 2 dkg Ho<.<.avao " ... 4-5 alma, ~ citrom. vaj, I kanal lIszt, 1 dl teJ, k 'lleszedjük és finomra "It árnyashústacsonto ro , . A maradék fott vagy su sz. "1 r h' 'ntást készítünk, felengedjük . k A 'b'l és a bsztbo le er ra vagdalJu. vaj o "k '''k a vagdalt hússal. 1 dl tejjel ' sururc fózzük,1 ésh ossze "1 egvforma everJu nagysagu, 'almákat megháEgészséges, hibátlan., ,e.. cto ~g a; almákat citromos vízbe tesszük mozunk, közcpüket kIvaJJuk, es. " , k t _ a magház kivételé- k ) A kIvajt resze e . (így nem barn ul na meg. ,,' '" k A citromos vízbol kivett ' . k ' a hús koze keverJu . vci - apróra vagju , es 'kk 1 .. 1 kikent tuzálló tálra tcsz- ' e tölt'ük a húsos keverc e, vaJJa szük, almakatés clomelegltett m g J, suto ""b en kb . 8-10 percig sütjük. TÖLTÖTTSÁRGARÉPA(GYEREKNEK,BETEGNEK) L;" " k puhára cgy szál egészben hagyott A csirkcaprólék-levesben ozzun ... mélyedést vájjunk ' , uhult kiskanállal cgy UJJnYI '" sárgarcpat. Ha megp '. k' '1 a húst villával szedjuk Ic, , A' k> puhára fott nya aro , 1 a répaba. CSIr e '1' r"tt és áttört burgonya va, '''k 1 gy fcl pu lara 10. c. vágjuk apróra, keverJu ee, . el a töltelékkel töltsük .. 1 ngén sózzuk meg, es ezz meg egy kanál a sárgarépát. teJJc , gye, Aprora vagott , zo"ld p etrezselyemmel hintsük meg. _11 := L _-==:. " < , - BÁNÁTI GOMBÓCLEVES (EGYTÁLÉTEL) Hozzávalók: 1 kg burgonya, 25 dkg nyers füstölt hús (tarja vagy comb), kb. 30 dkg liszt, 1-2 babérlevél, néh~ny szem egész bors, ecet, só, 2 dl tejfól, 1 kanál ételízesíto. A füstölt húst megmossuk és megdaráljuk, összekeverjük a hámozott és nyersen megreszeit burgonyával, és annyi lisztet adunk hozzá, hogy jól formálható tésztát kapjunk. Zsíros vagy vizes kézzel kis gombócokat formálunk belole, és lobogva fóvo vízben kb. la percig fozzük. A megfott gombócokat szurokanállal óvatosan kiszedjük egy tálba. A tészta levébe néhány szem borsot, egy-két babérlevelet, 1 kanál ételízesítot teszünk, ésjól felforraljuk. Szükség szerint sózzuk. Egy kanál lisztet elhabarunk 2 dl tejföllel, a fozolébe öntjük, néhány csöpp ecettel ízesítjük, felforraljuk és átszurjük. Beletesszük a gombócokat, átforrósítjuk és tálaljuk. De készíthetünk ugyanebbol két tál ételt is úgy, hogyagombócokat forró zsírba szedjük, meglocsoljuk néhány kanál tejföllel, és reszeit sajttal megszórva a sütoben átforrósí~uk. Levét a fentiek szerint készítjük el, és pirított zsemlekockával tálaljuk. FELVIDÉKI BAB LEVES Hozzávalók: egy kisebb füstölt csülök, 50 dkg zöldba9 vagy 30 dkg fejtett bab, 2 tojássárgája, 1 dl tejföl, egy csomó zöldpetrezselyem vagy kapor, vagy zellerzöld, eeet. 281 - A kisebb füstölt esiilköt teljesen puhára r- "k h' . 'uk ' . lOZZU,a ustacsont 'II d JU , es bor'ével együ tt kisebb d bk" ro esze - " , ara o ra vagjuk L 'b szukscg szerint hígítunk, hog ne l ,,' eve en - amelyet "Ilb ' Y egyen tul sos - puhára fC- uk za c aoot vagy a feitett babot 'd b 1" ozzu a L ~ ,maJ eetesszuka uI"kh' . 2 tojássárgáját clkeverünk l dl t '/>'lJ l' csu o UStIS.Közben " eJlO c es a forró I b lb' Aprora vágott zöldpetrezsclyemmel_ ;,. b b eves c 1a arJuk. friss kaporral- és egy ke ' l' a, ejtett a ot zellerzölddel vagy ves ecette IzeS!tvc tálaljuk. ALFÖLDIRÁNTOTTSZELET HozZávalók: 60 dkg marha szính' 3 " , l' us, tOJas so törött bors, Ah" . ~s,zt és morzsa a bundázáshoz, zsír akisütéséhez. ' . ust etszcr megdaráljuk, megsózzuk me b . , tOJássaIsima péppé gyúrjuk. A masszából' " g .00sozz~k, es 2 nyers tunk, lisztbe mártiuk' I k tOJasnYIgombocokat szagga- , es sze etne elJapí0uk Fel t " b morzsába forgatjuk, és forró zsírban kisü0ük. . ver tops a, majd BRASSÓI APRÓ PECSENYE Hozzávalók: 30 dkg marha szính' 30 dk ' fc ' us, g sertes szính' 2 ej vöröshagyma, I evokanál zsír, I zöldpaprika só b ~s, paprika és a puliszkakörethez kb 30 dkg kk'. {. ors, plrosAz apróra vágott hagymát a zsírban m' u .onca ISZt. a csíkokra vágott marh h' , 00 egfonnyasz~uk, belekeverjük a ust es szukség s . tk' . alá, fedo alatt, féJpuhára pá~oliuk Ekk ze~1I1 ~gy. eves VIzet öntve 'k ~. or ozzaad'uk a . CSI okra vágott sertéshúst a k 'k" ~ z ugyancsak , c an ara vagott zöld 'k' megborsozzuk, és me szór'u ,. papn at, megsózzuk, készre pároljuk. Mirc ga h ,J : I~gy ke ves plro~paprikáva1. Fedo alatt legyen. us e Jesen megpuhul, rövid, tartalmas leve Köretként puliszka illik hozzá amit úgy k' 'tU k h b l - , L eSZIun ogy 6 dl r . ' an evo, gyengén sózott '. b '11 d' ' 101 ras- VIZ e a an o keverés k" b 'k ban öntve belefozzük a friss kukoric l' oz en, ve ony sugárfolyton keverve néhánv percig fozzü: ISZt~~,r~:et1cg ~ukoricadarát, és T' l ' ' ", maj le retessztik a alaskor zsíros kanállal na TI' . és a tálra vagy tá '. g,y ga uskakat szaggatunk a puliszkából, tasalátát adjunk~~::~~ tett apropecsenye köré rakva tálaljuk. Káposz282 I j i. ;' (. CSONGRÁDI APRÓHÚS Hozzávalók: 50 dkgsovány sertéshús (comb), 2 fej vöröshagyma, 80 dkg burgonya, 10 dkg zsír, só, 1 csomó petrezselyemzöld. A sovány sertéshúst elobb vékony szeletekre, majd csíkokra vágjuk. A két fej vöröshagymát karikára vágjuk, majd a 4 dkg zsírban elobb a húst, majd hozzátéve a hagymát megsü0ük. Egy másik lábosban megforrósí0uk a 6 dkg zsírt, és a héjában fott, meghámozott burgonyát karikára vágva beleforgatjuk. Kissé lepirí0uk, megszórjuk vágott zöldpetrezselyemmel, összekeverjük a hagymás hússal, megsózzuk, és forrón tálaljuk. Savanyúságot, salátát adjunk hozzá . DÖMSÖDI MÁJAS HÚS Hozzávalók: 25 dkg sertéshús, 30 dkg máj, 3 dkg füstölt szalonna, I fej hagyma, 2 evokanál paradicsompüré, 2 evoka~ál zsír, só, pirospaprika, törött bors és majoránna. A sertéshúst kockára vágjuk, és az apró kockákra vágott szalonnával - só nélkül - és az apróra vágott hagyinával együtt, 2 kanál zsírban kissé megpirít juk, majd 1-2 evokanál vizet öntve alá, fedo alatt páro~juk. Ha a hús megpuhult, zsírjára sütjük, meghin0ük pirospaprikával, egy kevés majoránnával, rátesszük az ujjnyi csíkokra vágott májat, és együtt kb. 15 percig pároljuk. Megsózzuk, belekeverjük a paradicsompürét, és összeforralva tálaljuk. Sós vízben fott burgonyát adunk hozzá, és savanyúságot vagy salátát. HORTOBÁGYI APRÓPECSENYE Hoz:::ávalók: 60 dkg 'sovány sertéshús, 8 dkg zsír, 1 nagy fej hagyma, egy kávéskanál pirospaprika, 5 dkg füstölt szalonna, 5 dkg füstölt kolbász, 5 dkg ecetes uborka, 2 dl tejföl, só, 2 evokanál liszt. . A húst kis érmécskékrc vágjuk, kiverjük, lisztbe forgatjuk, és egy kevés zsírban hirtelen átsü0ük. Zsírjában zsemleszínure pirí0uk az apróra vágott hagymát"meghintjük pirospaprikával, elkeverjük, 1-2 evok~mál vízzel felöntjük. A hússzeletkéket sorjában lerakjuk, beborí0uk a vékony metéltre vágott szalonnával, ecetes uborkával és füstölt kolbásszal, 283 és fedo alatt pároljuk. Szükség szerint mindig önthetünk alá egy kevés vizet. Ha a hÚs megpuhult, ráöntjük a tejfólt, és még egyszer felfOzzük. Közben ne kavargassuk, csak a lábost rázogassuk, hogy le ne égjen az étel. ERDÉLYI HÚSOS FOZELÉK Hozzávalók: 30 dkg sertéshús, 6-7 dkg rizs, 1 kanálka reszeIt hagyma, 1 tojás, kb. 50 dkg kelkáposzta, egy kis fej karalábé, 4 dkg zsír, 2 csapott evokanál liszt, só, pirospaprika, törött bors és 1 dl tejfól. A megdarált sertéshúsból, a félig párolt rizsbol, a reszelt hagymából, 1 tojásból sóval, pirospaprikával, törött borssal fuszerezve húsgombócokat készítünk, és egy kevés fóvo vízbe téve megfozzük. Mikor a gombócok már majdnem megfottek, beletesszük az apróra vágott karalábét és a metéltre vágott kelt, és az egészet együtt puhára fozzük. Ekkor a húsgombócokat szúrókanállal kiszedjük, a fozeléket pedig híg paprikás rántással beránt juk, a gombócokat visszatéve felforraljuk, és a tejfóllel meglocsolva tálaljuk. KALOCSAI VAGDAL T HÚS Hozzávalók: 40 dkg sertéshús (darált), 2 tojás, 1 fej vöröshagyma, 20 dkg rizs, 6 dkg zsír, 50 dkg zöldpaprika, 2 dl tejfól, 2 dl paradicsomlé, só, törött bors. A darált sertéshúst összedolgozzuk a tojásokkal, areszelt és egy kevés zsírban megfuttatott vöröshagymával, sóval, tQrött borssal, és egy kizsírozott zománcos tepsi vagy nagyobb lábas közepére tesszük rúd alakú ra formázva. A megtisztított, megmosott rizst egy kevés zsírban megforgatjuk, és gyengén megsózva félpuhára pároljuk, majd felét a vagdalt hús két oldalára tesszük. A megmosott, kicsumázott és karikára vágott zöldpaprikát elosztjuk rajta, és beborí1juk a megmaradt rizzsel. A tejfólt elkeverjük a paradicsomléveI, a rizsre öntjük, és a sütóben kb. 40-50 percig pároljuk. Mikor a rizs már felszív ta a ráöntött tejfólös paradicsomot, lefedjük, és egészen kis lángon vagy a sütot eloltva pároljuk tovább, nehogy kiszáradjon. Ugyanabban az edényben tálaljuk. NÓGRÁDI TÖL TÖTT KÁPOSZTA Hozzávalók: 70 dkg sertéscomb, 8 dkg rizs, 1 tojás, 80 dkg savanyú káposzta, 8dkg zsír, 1 vöröshagyma, liszt, pirospaprika, törött bors, Y2 gerezd fokhagyma, kapor, só. A savanyú káposztát a kaporral együtt feltesszük foni. A húsból 4 szép szeletet vágunk, a többi húst pedig megdaráljuk. Arizst leforrázzuk, összekeverjük a darált hússal, ízesítjük sóval, törött borssal, egy kevés reszelt vöröshagymával, elkapart fokhagymával, ésjól összegyúrjuk. A kivert hússzeleteket megtöltjük ezzel a töltelékkel, összegöngyöljük, és cérnával átkötjük. Hagymás, paprikás zsírban átsütjük, majd beletesszük a káposztába, és készre fOzzük. Ha a töltelék puhára fott, a káposztát híg rántással beránt juk, felforraljuk, majd a tejföllelleöntve tálaljuk. A húsról a cérnát szedjük le. ORMÁNSÁGITÖLTÖTTSERTÉSDAGADÓ Hozzávalók: 80 dkg sertésdagadó, 8 dkg zsír, 15 dkg kövér füstölt hús vagy húsos füstölt szalonna, 2' zsemle, 2 tojás, 15 dkg sertésmáj (vagy májkonzerv), 1 kis fej vöröshagyma, egy késhegynyi törött bors, egy csipetnyi majoránna, egy kiskanál pirospaprika, 2 dl tej, só. A zsemléket tejbe áztat juk, majdjól kinyomva egy tálba tesszük, beleütjük a tojást, hozzáadjuk a darált füstölt húst és a májat - vagy a májkonzervet -, a zsírban megfuttatott, apróra vágott hagymát, ízcsítjük sóval, borssal, majoránnával, pirospaprikával, és jól összedolgozzuk. Miután adagadót megtöltöttük, a nyílást zsineggel összevarrjuk, és a tölteléket egyenletesen szétnyomjuk a húsban. A húst kívülrol is megsózzuk, és zsírban átsütjük, majd egy kevés vizet ön~ve alá, puhára pároljuk, végül pirosra sütjük a sütoben. Tálalás elott eltávolítjuk a zsineget, és 10-15 percig pihentetjük a húst, hogy szebben tudjuk szeletelni. Pirított burgonyával vagy petrezselymes rizzsel tálaljuk. Salátát, savanyúságot is adjunk hozzá. Hidegen hagymás burgonyasalátával tálaljuk. 284 285 . I ~ ..•d ~ ~ --~- -.- lk / .• SZEGEDITARHONYÁSHÚS Hozzávalók: 60 dkg sertéslapocka, 30 dkg tarhonya, 10 dkg zsír, 1 nagy fej hagyma, egy kávéskanál piro~paprika, 2 evokanál lecsó vagy idényben 1 zöldpaprika' és 1 paradicsom, só. A húst másfél cm-es kockákra vágjuk és megmossuk. Az apróra vágott hagymát a fele mennyiségu zsírban világos ra pirítjuk, meghintjük a pirospaprikával, öntünk rá egy kevés yizet, néhány percig forraljuk, majd beletesszük a húst, megsózzu~, és fedo alatt pároljuk. Szükség szerint egy kevés vizet önthetünk alá. A fennmaradt zsírban aranysárgára pirítjuk a tarhonyát, összeke~erjük a majdnem puha hússal, beletesszük a lecsót, vagy idényben a szeletekre vágott zöldpaprikát és a paradicsomot, ízlés szerint megsózzuk, föleresztjük annyi vízzel, amennyi jól ellepi, és fedo alatt - kis lángon - készre fozzük. TISZA MENT' MAG YAR OS KÁPOSZTA ,/ Hozzávalók: 60 dkg sertéshús, 25 dkg füstölt, puha sertéskolbász, 10 dkg zsír, 2 fej hagyma, 80 dkg savanyú káposzta, 1 gerezd fokhagyma, pirospaprika, só, törött bors, 20 dkg tarhonya, /1 dl tejföl. . A s{vanyú káposztát megfozzük és leszurjük. Két evokanál zsírban halványra pirítjuk az apróra vágott hagymát, beletesszük a falatokra vágott húst, a szétkapart fokhagymát, meghintjük pi~ospaprikával, sóval, törött borssal, 1-2 kanál vizet öntünk \á, és fedo alatt puhára pároljuk. ' A többi zsírban aranysárgára pirítjuk ajó tojásos tarhonyát, felöntjük kétszeres mennyiségu vízzel, és ugyancsak puhára pároljuk. Egy tuzálló edényt - cserépedényt - kibélelünk a leszurt káposzta felével, rátesszük a tarhonya felét, erre a karikára vágott kolbászt rakjuk, ismét tarhonya következik, majd a pörkölt hús, végül beborít juk a többi káposztával, tejföllel meglocsoljuk, és a sütoben átsütjük. Ugyanabban az edényben forrón tálaljuk. TORDAI LACIPECSENYE Hozzávalók: 60 dkg borös süldocomb vagy karaj, 1 kanál liszt, 6 dkg zsír, só. 286 , , ... ~~. A húsból egyforma nagyságú szeleteket vágunk, jól kiverjük, a borös zsírszegélyf késsel kb. ujjnyi távolságban bevagdossuk. Megsózzuk; lisztben megmártjuk, és forró zsírban hirtelen piros-ropogósra sütjük. Sült burgonyával, savanyúsággal tálaljuk. TURI TOROSKÁPOSZTA Hozzávalók: 1 kg vegyes sertéshús (oldalas, dagadó, fej, köröm), 80 dkg savanyú káposzta, 2 fej vöröshagyma, 10 dkg zsír, pirospaprika, törött bors, só, % fej fokhagyma. A finomra vágott vöröshagymát zsírban szalmasárgára pirítjuk, meghintjük pirospaprikáva1, hozzáadjuk a szétzúzott fokhagymát, a nagyobb kockákra vágott húst, megsózzuk, megborsozzuk, és egy kevés víz hozzáadásával, fedo alatt, jó puhára pároljuk. 'A savanyú káposztát külön edényben fozzük meg, majd a megfott hússal elkeverve még egyszer felforraljuk. DEBRECENI MÉZES SZÍV Hozzávalók: 14 dkg méz, 35 dkg cukor, 80 dkg kenyérliszt, 4-5 dkg zsír, 1 tojás, egy késhegynyi szódabikarbóna, szegfuszeg, fahéj. Két d1vizet felforra1unk 35 dkg cukorral, belekeverjük a 14 dkg mézet, és a tálba készített kenyérlisztre öntjük. Vegyítünk hozzá egy késhegynyi szódabikarbónát, egy kevés tört fahéjat, szegfuszeget, 1 egész tojást és 3 dkg zsírt. Jól elkeverjük, majd gyúrótáblán .simára gyúrjuk. Három cipóra osztjuk, és kb. 4 óra hosszat pihentetj~k. Három mm vékonyra nyújtjuk, és szív formájú szaggatóval kiszúrjuk. Kizsírozott tepsibe rakjuk - nem túl surun -, és világosra sütjük. Még melegen rányomunk valamilyen cifrázóeszközt, pl. reszelot vagy a húsvero kalapács végét. DÖDÖLLE (Néhol krumpligancának is nevezik.) Fél kg meghámoz ott burgonyát apró kockákra vágunk, és annyi vízben, amennyi éppen csak ellepi, puhára fozzük~ Ha megpuhult, a még rajta levo vizet leöntjük, a burgonyát kanállal jól összetörjük, megsózzuk, és annyi lisztet szórunk rá - e~hez a mennyiséghez kb. 2 csapott evokanálnyit -, hogya burgonya287 pürénél surubb masszánk legyen. Simára keverjük, zsírba mártott kan,á~~.al~agyobb galuskákat szaggatunk belóle, lapos tuz~lIó tálon széttentjuk oket,(régen cseréptálban készítették), és pirított hagymával bó- ven megszorva a sütóben még átforrósítjuk. HARULA Ötv~n dkg nyers hámozott burgonyát megreszelünk, és keverünk bele l fej ,reszelt, zsírban világosra pirított hagymát, 3 evókanál lisztet, ~egsozz~~, megborso~zuk, és egy zsírral vastagon kikent tepsi be öntj~k:.!etejet ~eglocsoljuk olvasztott zsírral, és forró sütóben szép pirosra sutjuk. Kockakra vágva melegen tálaljuk. PRÓSZA K~t~éle van; ,Erdélyben készítik a kukoricaprószát, vagy más néven malet, a Dunantúl egyes vidékein pedig a búzaprószát. , A friss kuk~ric~lisztet :agy darát forró tejjel Ic kell forrázni, és néhány ~ra hoss~at, ~~~lll hagynl. A masszát kizsírozott tepsibe öntjük, és ha edesen ~eszltju~, ~kkor a tetejét megcukrozzuk, és keményebb lekvárdarabkak~~1 szorjuk be,' ha sósan, akkor sózzuk a tésztáját, és tejföllel, szalonnaporccel megszorva a sütóben szép pirosra sütjük. A bú~aprós:á~~.~egjobb d~rás lisztból készíteni. A kukoricaprószához hasonloan keszltjuk. A tepslbe tett tésztaréteget megöntözhe0ük cukro- }~tt maz.solás tejföllel, vagy tejföllel elkevert pirított káposztával. Sütés ~ozben IS többször meg kell kenni tejföllel. Vigyázzu~k a sütésnél hogy ne szárítsuk ki. ' KÁPOSZTÁS TREPANKA (FELVIDÉKI ÉTEL) , Hozzávalók: l kg burgonya, kb. 30 dkg liszt; 50 dkg savanyú káposzta, l fej hagyma, 5 dkg zsír, só. A ~sírba~ sárgára pirítjuk a vékony szeletekre vágott hagymát, beleteszszuk a kmyomott savanyú káposztát, jól összekeverjük és fedó alatt 11' 72 ora hosszat paroljuk. " Közben gyakran megkeverjük. ' Ez~~att elkész~tjük a tésztát:. 1 kg hámozott burgonyát nyersen megr~szelunk, megsozunk, y2 dl vIzet öntünk hozzá, és annyi lisztet keverunk bele, amennyit felvesz, hogy kissé keményebb galuskatészta le288 .. ...•••.•..•••• • :1'1":......:._ ...•.. 1 gyen. Fövo.vízbe szaggat juk a galuskákat, 2-3 percig forralj uk, szurokanállal hideg vízbe szedjük, majdjóllecsurgatva a káposztába keverjü~. Szükség szerint sózzuk, ésjól átforrósítjuk. SZTRAP AOSKA Hozzávalók: 60 dkg hámozott nyers burgonya, 30 dkg liszt, 6 dkg zsír, IO dkg füstölt szalonna, 15 dkg juhtúró, só. A megreszeit burgonyát, a lisztet és a zsírt gyengén megsózzuk, és jól összekeverjük. A tésztából lobogva forró vízbe galuskákat szaggatunk, és kifOzzük. Közben egy edényben a kockákra vágott füstölt szalonnát kiolvaszt juk, a tepertót kiszedjük belole, zsírjába pedig bele- (Órgatjuk a kifótt és lecsurgatott galuskát. Jól elkeverjük, a tetejére szórjuk az elmorzsolt juhtúrót és a szalonnapörcöt, és forrón tálaljuk. A PULISZKA ELKÉSZÍTÉSE Egy liter forrásban levo, gyengén s6zott vízbe állandó keverés közben _ .vékony sugárban öntve - belefózünk 50 dkg friss kukoricalisztet (vagy darát), és folyton keverve néhány percig fózzük, majd félreteszszük. Ezt a puliszkát különbözó formában és ízesítéssei fogyasztha0uk. JUHTÚRÓS TEPERTOS PULISZKA Hozzávalók: 50 dkg kukoricalisztból puliszka, kb. IO dkg füstölt szalonna, 15 dkg juhtúró, 1.dl tejföl. A füstölt szalonnát apró kockákra vágva kiolvaszt juk. Zsírjából kikenünk egy tuzálló tálat, majd kanállal a kissé dermedt puliszkából galuskákat szaggatunk, a szalonnás zsírba forgatjuk, és egy sort rakunk belóle a tuzálló tálba. Rámorzsoljuk a juhtúró felét, ismét galuskát, majd túrót teszünk. A tetejére galuska kerüljön. A maradék szalonnazsírt, pörcöt elkeverjük 2 dl tejföllel, a galuskára öntjük, és a sütóben jól átforrósítjuk, egy kissé meg is piríthatjuk a tetejét. Készí thetünk puliszkát hagymás zsírral is. Kb. másfél evókanál zsírban rózsaszínure pirítunk egy fej apróra vágott hagy~át, és ebbe a hagymás zsírba forgatjuk bele a puliszkából kiszaggatott galuskákat. Hordós káposztát vagy káposztasalátát adjunk hozzá. 289 -- I Ha maraclék pÖrkö!tünk van, ami már nem elég egy étkezésre, készítsünk puliszkút, a felével béleljük ki a kizsírozott tuzálló tálat, terÍtsük .szé~ n~jta a .I.~örkölt hús~, fedjük be a többi puliszkával, a pörkölt I levebe keVel]lmk 1 d.1 tejfölt, és öntsük a tetejére. Sütoben forrósítsuk áto ~ ma~adék töltött káposzta mellé is igen jó a puliszka - az sem baj, hanmcs már benne töltelék. Egy evokanál zsírban pirítsunk rózsaszí~ure egy kanál zsemlemorzsát, és ebbe forgassuk bele a megfott pU!Iszkából kanállal kiszaggatott galuskákat. Sütoben átforrósÍtv~ tá- . lalJuk a káposztával együtt. . JUHTÚRÓS KUKORICAGOMBÓC Hozzávalók: 25 dkg juh túró, 3 tojás, 30 dkg kukoricaliszt 2-3 . kanál zsemlemorzsa, 5 dkg vaj, 4 dkg zsír, 2 dl tejföl, só. ' . AJu~túrót a tojások sárgájával, egy csipet sóval és a vajjal habosra keve~Jük, majd bele~,everjük a finomra orölt kukoricalisztet és a tqjások . kcmenyre vert habJat. Gombócokat formálunk belole és sós vízbe k'!; , n 1 ozzük. (Elozoleg csináljunk próbafozést, ha a gombóc kemény, akkor ~gy ke\'és túró hozzáadásával lágyíthatjuk, ha puha, akkor egy kevés ~Isztet teszünk hozzá.) Pirított zsemlemorzsával és tejföllelleöntve tálalJuk. .TÁLBAN FOTT ASZALT SZILVA ~ERDÉLYI RECEPT) . Hozzávalók: 50 dkg aszal t szilva, 2 dkg vaj, 3-4 kanál zsemlemorzsa, 2 dl tejföl, 2 cll bor, 10 dkg cukor, egy késhegynyi fahéjpor, egy kevés reszeIt citromhéj ... Az , aszalt szilvát meleg vízben.. mossuk meg ' és kb • II72 I lang yos VIZ, be aztassuk be. Ha a szemek már jól megdagadtak, szurjük le a levét és a szilva magját szedjük ki. Egy tuzálló tálat kenjünk ki vajjal, hintsü~ meg zsemlemorzsával, és tegyük bele a szilvát rétegesen megszórva z~emlemorzsával, cuko.rral, törött fahéjjal, reszelt citrom~éjjal, és a retegeket egy kevés tejföllel is locsoljuk meg. A tetejét szórjuk meg a megmaradt zsemlemorzsával, locsoljuk meg tejföllel, öntsük. rá a ~~r~ és annyi szilva.levet, amennyi lé a szilvát majdnem ellepi. Meleg sutoben 15-20 ~erClg süssük. Melegen is, hidegen is fogyasztható. 290 .., ..••...•....•... .FOVE SULTTÚRÓS TEKERCS (ERDÉLYI RECEPT) Hozzávalók: 25 dkg liszt, 1 tojás, y2 tasak sütopor, 10 dkg v~j, y2 1 tej. A töltelékhez : 25 dkg túró, 5 dkg mazsola,. 1 dl tejföl, 1 tojás, 15 dkg cukor, 1 csomag vaníliás cukor. ! A lisztbol és a tojásból, a sütoport is hozzákeverve, gyúrt tésztát készítünk, és vékonyra kinyújt juk. Amíg a tészta szikkad, elkészítjük a tölteléket : 12 dkg porcukrot elkeverünk 1 egész tojással, 1 dl tejföllel, 25 dkg áttört vagy megdarált túróval, 5 dkg megtisztítOM és tiszta konyharuhában átdörzsölt mazsolával. Tíz dkg vajat felolvasztunk, ezzel a kinyújtott tésztát megvajazzuk úgy, mint a rétest szoktuk, majd rákenjük a tölteléket is. Összesodorjuk, vajjal kikent tepsibe tesszük, a tetejét is megkenjük vajjal, és leöntjük a vaníliás cukorral édesített y2 1tejjel. Közepesen meleg sütobe tesszük, és kb. 1 óra hosszat sütjük. Ezalatt a tej elfo, és a túrós tekercs rózsaszínure pirul, de vi&yázzunk, hogy ki ne száradjon. Ferdén fölszeleteljük, mint a rétest, és porcukorral meghintve tálaljuk. TÚRÓS TÁLBAN FOTT Hozzávalók: 4 zsemle, 20 dkg juhtúró, egy kanál liszt, só, 3 tojás, yz 1 tej, egy kávéskanál zsír és morzsa. A zsemlét karikákra vágjuk, és belerakjuk egy zsírral kikent, morzsával meghintett tuzálló tálba úgy, hogy minden réteg zsemlére teszünk egy réteg juhtúrót, amelyet elozoleg clkevertünk egy kanálka liszttel és egy kevés sóval. A felso réteg zsemle legyen. Az egész tojásokat elkeverjük a tejjel, Ízlés szerint megsózzuk, ráöntjük a zsemlére, és a sütoben kis lángon ropogósra sütjük. TEJES TÁLBAN FOTT (RÉGI ERDÉLYI ÉTEL) Hozzávalók: 1,51 tej, 12 dkg cukor, 15 dkg dara, 5 tojás, citromhéj, egy késhegynyi só, vaj. A tejet a cukorral és a sóval felforraljuk, és állandó keverés közben belepergetjük a darát. Ha sururc fott, levesszük a tuzrol, belekeverjük 291 ...- ~~ ~I • .~ egy fél citrom aprÓra vágott vagy reszelt héját, és ha hulni kezd, egyenként belckeverjük az 5 tojás sárgáját. A tojásfehérjékból kemény habot verünk, (~sóvatosan a tejbedarához vegyíDük. Egy kuglófformát vagy tuzálló tálat kikenünk vajjal, beleöntjük a keveréket, és mérsékelten meleg sütoben kb. 40 percig süDük. Tálra kiborítva párolt gyümölccsel, kompóttal díszítve vagy gyümölcsszörppel körülöntve tálaljuk. , ZALAI LEPÉNY Hozzávalók: y2 1 aludttej, 1 kg burgonya, kb. 30 dkg liszt, só, 1 dl tejföl, 1 fej hagyma, zsír. A meghámozott burgonyát nyersen belereszeljük az aludttej be, hozzátesszük a lisztet, megsDzzuk, és jól összekeverjük. Kizsírozott tepsibe öntve mérsékelten eros tuznél sütjük. Közben a reszelt hagymát egy kevés zsírban rózsaszínu re pirítjuk, elkeverjük a tejföllel, és a lepényre öntve még néhány percre visszatesszük a sütobe. Féltenyérnyi darabokra szeletelve, frissen tálaljuk. KÜRTÖSKALÁCS Hozzávalók: 1 kg liszt, 2 dkg éleszto, y2 1 tej, 5 kanál porcukor, 2 egész tojás, 10 dkg vaj és 10 dkg zsír, egy kiskanál só. Kenéshez, szóráshoz: 10 dkg vaj, 15 dkg mandula vagy dió, 5 dkg cukor, 1 tojás. Kovászt készítünk a cukros tejben feloldott élesztobol. Ha megkelt, a lisztbe öntjük, és keverünk bele 5 kanál porcukrot, 1 kiskanál sót, 2 egész tojást, 10 dkg vajat és 10 dkg zsírt. A kalácstésztánál valamivel keményebbre dagaszt juk. (Eloször nagyon ragad, de ha jól kidolgozzuk, elválik a kéztol, az edénytol.) Meglisztezve, letakarva kelni hagyjuk, de nem túllágyra. Gyúródeszkán kb. 1méter hosszú, ujjnyi vastagságú csíkokat sodrunk a tésztából, azután a kürtoskalácsformára feltekerjük úgy, hogy teljesen elfedje, kissé meglapítjuk, majd parázs felett süDük. Állandóan forgatva vajjal vagy zsírral kenjük, ha már majdnem kész, tojással is bekenjük, és cukorral kevert darált dióval vagy hámozott és durvábbra vágott mandulával beszórjuk. Néhány percig sütjük még, hogya cukros dió vagy mandula is megpiruljon egy kissé. 292 ,.k_...·.~..• - "'" ~] TURKEY WI TH BREAD AND HERBS STUFFING (ANGOL KARÁCSONYI PULYKA) Hozzávalók: 1 fiatal pulyka, 25-30 dkg zsemlemo~zsa, tej, 2 tojás, 1 kis fej vöröshagyma, 10 dkg vaj, só, törött bors, majoránna, kakukkfu, menta, 1-2 kanál zsír. Tölteléket készítünk 25-30 dkg zsemlemorzsából, amelyet leforrázunk egy kevés tejjel, majd hozzávegyítünk 2 egész tojást, egy fej reszeit vöröshagymát, 10 dkg vajat, ízesítjük sóval, törött borssal, majoránnával, kakukkfuvel, mentával. Ezzel a töltelékkel töltjük meg a sütésre elokészített, besózott fiatal pulyka hasüregét, 1-2 kanál forró zsírral leönDük, és a sütoben, gyakran locsolgatva, szükség szerint egy kevés vizet öntve alá, puhára pároljuk, majd pirosra sütjük. A fölszeletelt pulykát fott sonkaszeletekkel és kis sült hurkákkal körítve tálaljuk. A pecsenyelén kívül külön csészében "fehér mártást" (Bread Sauce) adunk hozzá. BREAD SAUCE (ANGOL MÁRTÁS) Hozzávalók: 1 fej hagyma, 10-15 szem szegfuszeg, y2 I tej, kb. 50 dkg zsemlemorzsa, 5 dkg vaj, 1 dl tejföl, só, törött bors, szerecsendió. Egy fej hagymát megtuzdelünk szegfuszeggel, és % 1tejben megfozzük, aztán keverünk bele kb. Yz kg megszitált zsemlemorzsát, tejjel felönDük, és állandóan keverve 10-15 percig fozzük. Ekkor a hagymát kivesszük, 293 ______________________ .,;-IIIi·iíi ..'-_·- ••••••••••• iiiI •.~_ JII a mártást megfUszerezzük sóval; törött borssal, reszeit szerecsendióval, majd teszünk bele 5 dkg friss vajat és néhány kanál suru tejfölt. Sült csirkéhez, pulykához, bárányhoz adják. CAMBRIDGE BOA T PIE (ANGOL HÚSPÁSTÉTOM) (Ez a húspástétom a cambridge-i egyetem; evezosök kedvenc fogása, nevét is tolük kapta.) Hozzávalók: 8 személyre I kg bélszín, 1-2 csirke, 25 dkg gomba, 3 tojás, 10 dkg"~vaj, I dl barna sör, 1 dl pecsenyelé, só, bors, citromlé, kb. IQ dkg omlós vajas tészta, yz tojás a kenéshez. A néhány napig állott, porhanyós húst vékony szeletekre vágjuk, meghin0ük sóval, borssal. A csirkékrol is lefejtjük a húst, kisebb darabokra vágjuk, és besózzuk. A gombát is vékony szeletekre vágjuk, egy kevés vajban megpároljuk, és sóval, törött borssal, citromlével ízesítjük. A 3 kemény tojást karikára vágjuk. Egy tuzálló edényt vajjal jól megkenünk, és rétegenként belerakjuk a húst, csirkehúst, gombát, tojást, majd ismét húst, gombát stb. :...-amíg a hozzávalókból tart. Ezután ráöntjük a pecsenyelével elkevert barna sört. Az edény peremét, szélét bekenjük tojással, beborít juk a vékonyra nyújtott porhanyós tésztával, azt is megkenjük tojással, majd befedjük megvajazott papírral, és nem túl forró süto ben kb. 2 óra hosszat sütjük. Ugyanebben az edényben, hidegen tálaljuk. WELSH RAREBIT (ANGOLSAJTÉTEL) Hozzávalók személyenként: 2 szelet zsúrkenyér, 5 dkg vaj, 10 dkg sajt, 2-3 kanál barna sör, 1 kávéskanál mustár, só, törött bors, pirospaprika. Személyenként egy nagyobb, vagy két kisebb zsúrkenyérszeletet megpirítunk, és az egyik oldalukat megkenjük vajjal. Egy serpenyoben felolvasztunk 5 dkg vajat, 10 dkg sajtot, öntünk bele 2-3 kanál barna sört, I kávéskanál mustárt, sót, törött borsot és egy kevés pirospaprikát. Ha mindez felolvadt, és a keverék vörösessárga színu lett, jó vastagon megkenjük vele ekenyerek megvajazott oldalát, és tálalás .elott forró sütoben a rácson - vagy a grill sütoben - jól átmelegítjük. 294 LANCAS'HIRE HOT POT (HÍRES ANGOL HÚSÉTEL) Hozzávalók: 4 nagy ürükotlett, 4-8 szelet bárányvese, 2 hagyma, - 1 kg burgonya, zsír, só, bors. Az ü:ükotlettet, a bárányvesét és a hagymát zsírban szép barnára pirítjuk. A serpenyobe vizet öntünk, és felforraljuk. A félpuhára fott burgonyát meghámozzuk, és szeletekre vágjuk. Egy tuzálló edényt kikenünk zsírral és a burgonyaszeleteket, húst, vesét, hagymát rétegenként belerakjuk. A tetején burgonya legyen. Minden réteget fuszerezünk sóval, borssal, és ha a tál tele van, ráöntjük a serpenyoben felforrt vizet. Megvajazott zsírpapírral leborít juk, erre még a fedot is rátesszük, és a sütoben kb. 2 óra hosszat sütjük, majd fcdo nélkül tesszük vissza a sütobe, hogya teteje egy kissé megpiruljon. VIRGINIA ROAST LAMB (AMERIKAI BÁRÁNYSÜLT) A sütésre elokészített báránycombot bedörzsöljük sóval, törött borssal, megkenjük olvasztott zsírral, ésjó vastagon meghintjük zsemlemorzsával. Serpenyobe tesszük, leöntjük forró zsírral, és a süto ben kb. Yz óra hosszat sütjük. Ekkor a zsírt leszur:jük, a serpenyot alma borral öntjük fel, és ezzel a húst sütés közben surun locsolgatjuk. Ha a hús megpuhult, levébe ribizlilevet keverünk, felforraljuk, és külön csészében adjuk a sülthöz, amelyet sült angolszalonna-szeletekkel, sült burgonyával tálalunk. AMERICAN CHICKEN SALAD (AMERIKAI CS-IRKESALÁTA) Egy fott csirke vagy fiatal tyúk húsát szép egyforma csíkokra vágjuk (csont és bor ne kerüljön bele). Két tej merokanál olajból, 1 evokanál ccetbol sóval, borssal fuszerezve pácot készítünk, és a csirkehúsra öntjük. Néhány órai állás után a páclét leön0ük, a húst elkeverjük 2 dl majonézmártással, tálra rakjuk, és fott spárgafejekkel, zöldborsóval, paradicsomszeletekkel, salátával körítjük, díszítjük. 295 ...• 1 \ I."l _ SWEET CORN MUSH (AMERIKAI KUKORICAPÉP) Ötven dkg kukoricalisztet II sós vízben puhára fozünk, állandó keverés közben, míg sima pép nem lesz. A pépet kizsírozott tuzálló edénybe ön~jük, a tetejére is csöpögtetünk egy kevés zsírt, és a sütoben 15-20 percig sütjük, majd tál ra borít juk. Savanyú tejfólt vagy tojást is lehet a pépbe keverni. AMERICAN APPLE PIE (AMERIKAI ALMATORTA) Nyolc-tíz borízu almát meghámozunk, vékony szeletekre vágunk, meghÍntjük cukorral, tört fahéjjal, szegfuszeggel, és lapos tortaformába rakjuk. N egyed kg lisztbol, 8 evokanál zsírból egy csipet sóval és hideg vízzel tésztát gyúrunk, amelyet olyan nagyra nyújtunk ki, hogya tortaformát betakarhassuk vele. A fólösleges tésztadarabokból vékony hengert sodrunk, tojásfehérjével a torta szélére erosítjük, majd a fozokanál nyelével a hengert hullámosra nyomkodjuk. Az egészet megkenjük tojással, meghintjük cukorral, és a sÜtoben szép pirosra sütjük. (A tészta közepén vágjunk lyukat, hogya fólösleges goz elpárologhasson.) PUMPKIN PIE (AMERIKAI TÖLTÖTT TORTA) Ezt a tésztát a hagyományos hálaadónapi ünnepi ebédhez készítik. Omlós tésztát készítünk, tortaformába tesszük, és félig megsütjük. Ekkor a következo töltelékkel töltjük meg: érett úri tököt meghámozunk, kimagozunk, a tök húsát kis kockákra vágjuk, és egy kevés vízben puhára fozzük, majd szitán áttörjük. Amennyi súlyú a tök, ugyanannyi gyengén pirított cukorral, egy kevés tört gyömbérrel és fahéjjal, ~ 1tejfóllel és 3 egész tojássaljól elkeverjük. Megtöltjük vele a tortaformát, és addig sütjük, amíg a teteje szép barna nem lesz. Melegen tálaljuk, cukrozott tejszínhabot adunk hozzá. 296 TYKMAELK (DÁN ALUDTTEJ) Aludttejet készítünk személyenként külön-külön kis tálkában vagy mélytányérban, és tálaláskor az asztalra csészében ro~skenyérmorzsát és cukrot teszünk, és ezekkel jó vastagon meghintjük az aludttejet. PETITS POIS Á LA FRANc;AISE (ZÖLDBORSÓ FRANCIA HÁZIASSZONY MÓDRA) Egy kg fiatal zöldborsót egy kevés vízzel, 3-4 dkg vajjal, 5-6 fiatal újhagymával, néhány finomra vágott salátalevéllel, zöldpetrezselyemmel fedo nélkül, kis lángon párolunk. Ha kész, sóval, cukorral ízesí1jük. SASLIK (GRÚZ NYÁRSONSÜLT) Hozzávalók: 50 dkg sertés- vagy juhhús, 3-4 fej vöröshagyma; 1 csomó zöldhagyma, 4 paradicsom, só, törött bors, ·2 evokanál ecet, 1 csomó petrezselyem, zsír a sütéséhez. A húst kisebb szeletkékre vágjuk, tálba tesszük, egy fej apróra vágott ~ hagymát, 2 evokanál ecetet és petrezselyemzöldet hintünk rá. Befedjük, és 2-3 órára hideg helyre tesszük, hogy a húst átjárja a páclé. A hússzeletkéket vöröshagyma-karikákkal felváltva nyársra vagy hurkapálcikára szúrjuk, és serpenyoben megsütjük. A kész saslikbt levesszük a nyársról, tálba rakjuk, és leöntjük olvasztott vajjal. Zöldhagymával és gerezdekre vágott paradicsommal tálaljuk. Rizsköretet adha tunk hozzá. KO FT A (INDIAI VAGDAL T HÚS) Hozzávalók: 1 kg bárányhús, 3 fej hagyma, 2 tojássárgája, só, curry, 1-2 gerezd fokhagyma, 50 dkg paradicsom, 5 dkg vaj. A bárányhúst finomra daráljuk, elkeverjük 1 fej reszelt hagymával, 2 tojássárgájával, sóval és curryvel, és kis pogácsákat forrnálunk belole. Két nagy fej hagymát és 1-2 gerezd fokhagymát vajban megpárolunk, beletesszük a húspogácsákat, minden oldalukat átsütjük, aztán' rátesszük a gerezdekre vágott, hámozott paradicsomot, néhány kanál vizet, és fedo alatt egy fél óra hosszat pároljuk. Vigyázzunk, hogy a húspogácsák szét ne essenek fozés közben. 297 1 ·t'ff_ - PULAO (INDIAI RIZS) . l Ha kuktában fozzük, a hozzávalókat egyszerre tegyük fel foni úgy, mint a húslevesnél, és kb. 1 óra hosszat fozzük. II Hozzávalók: 25 dkg rizs, 2 fej hagyma, lO dkg vaj, só, bors, szegfuszeg, gyömbér, fahéj. Arizst megmossuk, azután ruha között megszáríJjuk. A reszeit hagymát megfuttat juk a vaj ban, arizst belekeverjük, és addig melegíJjük, amíg átlátszó nem lesz. Megfuszerezzük szegfuszeggel, borssal, gyömbérrel, fahéjjal és sóval, felöntjük a rizs kétszeresének megfelelo vízzel - tehát a víz jól lepje el arizst -, és fedo alatt puhára pároljuk. Ha kész, fedo nélkül még néhány percre a sütobe tesszük, hogy minden nedvessége elpárologj~n. Arizsszemek egészben kell hogy maradjanak. HALV A (INDIAI DARAKÁSA) ,. Hozzávalók: lO dkg cukor, 20 dkg vaj, 25 dkg búzadara, 12 dkg mandula, 12 dkg mazsola, gyömbér, szegfuszeg. A cukorból és 1 dl vízbol szirupot fozünk. Közben serpenyoben felolvasztjuk a vajat, és megpirít juk bcnnc a búzadarát, összekeverjük a suru sziruppal, 12 dkg vagdalt, hámozott mandulával, 12 dkg mazsolával, egy kevés tört gyömbérrel és szegfuszeggel, és az egészet suru kásá vá fozzük. Hidegen fogyasztják. ÍR ÜRÜGULYÁS (IRISH STEW) Hozzávalók: 80 dkg csontos ürühús, 40 dkg kelkáposzta, 1 fej vöröshagyma, 40 dkg burgonya, kb. 10 dkg sárgarépa és 5 dkg petrezselyemgyökér, 1 gerezd fokhagyma, néhány szem egész bors, só. Az ürühúst megmossuk, leforrázzuk, és ismét lemossuk, hogy kellemetlen szagát elvegyük. Utána 2-3 dkg-os darabokra vágjuk, és egy lábosban, kb. 2 1vízben feltess~ük foni. Ha a hús, félig megfott, beletesszük a megtisztított ésszéles metéltre vágott sárgarépát, petrezselyemgyökeret, vöröshagymát, fokhagymát és az egész borsot. A kelkáposztát jól megmossuk, és negyedekre, a burgonyát megtisztítjuk, és legfeljebb félbe vágjuk. Ezeket is hozzáadjuk, és az egészet - lassú forralással - puhára fozzük. 298 JAPÁNSERTtSPECSENYE Hozzávalók: 1 kg borös sertéscomb, 1 csomó vegyes zöldség, 1 fej hagyma, 1 kanál zsír, 1 kanál liszt, só, köménymag. Borös sertéscombot veszünk. A bort kis kockákra vágjuk, de úgy, hogy a combon maradjon; bedörzsöljük sóval és köménymaggal. Egy csomó tisztított és karikára vágott zöldséget, egy fej karikára vágott hagymát 1 kanál zsírban megfuttatunk, rátesszük a húst, és a sütoben felso lángon 20 percig sütjük, majd ráöntünk egy kevés húslevest - vagy vizet -, és a húst többször meglocsolva most már kisebb lángon sütjük 2-2~ óra hosszat. Ha a hús teljesen megpuhult, levét áttörjük, és egy kanálka liszttel elkeverve felfozzük. A ,húst fólszeleteljük, mártását melléöntjük, és rizsköretet adunk hozzá. LENGYEL HURKA Hozzávalók: 1 libanyak, 20-25 dkg libahús, 5-lO dkg libazsír, 5 dkg rizs, só, pirospaprika, bors, 2-3 gerezd fokhagyma. A lengyel hurka tulajdonképpen töltött libanya,k, 'de nem a szokásos módon készül. A liba nyakáról lehúzott zsíros borbe a következo tölteléket tölJjük: a csontokról leszedett és apróra vágott kb. 20-25 dkg libahúst egy kevés libazsírban megpirít juk, elkeverjük 5 dkg fott rizzsel, megsózzuk, erosen fuszerezzük pirospaprikával, törött borssal, fokhagymalével (azaz 2-3 gerezd fokhagymát összezúzunk, 1 kanál vizet öntünk rá, állni hagyjuk, és ezt a vizet önJjük a húsra). A megtöltott 'nyakbor két végét bevarrjuk, és libazsírban pirosra sütjük. Hagymás burgonyasalátát adunk hozzá. BEADN O (MEXIKÓI SZÁRAZ BAB) Hozzávalók: 50 dkg fehérbab, 50 dkg paradicsom, 1 gerezd fokhagyma. A fehér száraz babot egy éjjelre beáztat juk, majd ugyanabban a vízben - só nélkül - puhára fozzük. Közben az érett paradicsomot 1 gerezd 299 __ o ••• ~_~~~"~~~~===~=~ •••••••_""'''''"-====•••_~.-"'.=====:. \ l l' 1,'1 illll' l' 'II li "UII'III lill fokhagymával puhára pároljuk, szitán áttörjük, és a puhára fott babba keverjük . .ló suru legyen. Sült sertéshúshoz szokták adni. MOLDV Al MARHASZELET Hozzávalók: 80 dkg sovány marhahús (legjobb a vesepecsenye), 15 dkg vaj, pirospaprika, só, törött bors, YZ dl konyak, 1 dl tej fól. A húsról minden zsírt, mócsingot leszedünk, a húst nagyon vékony szeletekre vágjuk, kiverjük, megsózzuk, megborsozzuk, és 10 dkg vajban - nagy lángon - gyorsan barnára sütjük. Sütés után aszeleteket megszórjuk egy kevés pirospaprikával, lapos serpenyobe tesszük, leöntjük a konyakkal, meggyújtjuk, és addig rázzuk a serpenyot, amíg ~ a konyak mind el nem ég. Ekkor egy kevés húslevest - vagy vizet - öntünk alá, és fedo alatt puhára pároljuk. Tálalás elott keverünk bele 1 dl tejfölt és egy darabka vajat. KASSELER RIPPENSPEER (NÉMET SERTÉSKARAJ) Hozzávalók: 8 szelet karaj, 2-3 alma, 8-10 szem aszalt szilva, 1 kanál cukor, 3 dkg vaj, liszt, tojás, morzsa, zsír. A hosszúkarajszeleteket gyengén kiverjük, megsózzuk, megborsozzuk, és állni hagyjuk. A savanyú almát és az aszalt szilvát (megtisztítva, illetve kimagozva) a cukorral és a vajjal teljesen pépszeruvé pároljuk. Ebbol a gyümölcskeverékbol egy ujjnyi réteget kepünk négy hússzeletre, mindegyiket beborít juk egy másik hússzelette~, cérnával összekötözzük, hogy szét ne essen. Ezeket a dupla szeleteket lisztbe, tojásba és morzsába bundázzuk, és forró zsírban mindkét oldalukat szép pirosra sütjük. Savanyú káposztával körítve tálaljuk. EISBEIN MIT SAUERKRAUT (NÉMET NEMZETI ÉTEL) Ez az étel a legegyszerubbek egyike! Szépen megtisztított, rózsaszínure pácolt disznócsülköket puhára fozünk, és savanyú káposztával, fott burgonyával és sárgaborsópürével körítjük. 300 MINESTRA (OLASZ ZÖLDSÉGLEVES) Hozzávalók: 30 dkg sertéscsont, 30 dkg vegyes zöldség, 10 dkg , kelkáposzta, 10 dkg karalábé, 10 dkg zeller, 10 dkg burgonya, 4 dkg zsír, 1 evokanál paradiesompüré, 1 csomó zöldpetrezselyem, 5 dkg spagetti, 5 dkg reszeIt sajt, 4 dkg füstölt szalonna, só. A csontot egy kevés sárgarépával és petrezselyemgyökérrel2 1sós vízben 2 órán át fozzük (kuktában elég 1 óra). A megtisztított zöldségféléket metéltre vágjuk, és zsírban megpároljuk. Az apró kockákra vágott füstölt szalonnát kiolvaszt juk, a pörcöt kiszedjük, és a zsírban mcgpirítjuk a paradicsompürét, füleresztjük a leszurt csontlével, beletesszük a párolt zöldséget, a pirított szalonnát, ha forr, belefozzük a spagettit, és kb. 20 percig forraljuk. A reszeIt sajtot a tányérokba tálalt levesbe tesszük. POLPETTI (OLASZ VAGDALT HÚS-GOMBÓCOK) Hozzávalók: 1 kg marha- és sertéshús, só, bors, majoránna, zsír akisütéshez. A húst (marha, sertés vegyesen) kétszer megdaráljuk, erosen fuszerezzük törött borssal, majoránnával, sóval, jól összegyúrjuk, és fél tojás nagyságú gombócokat formálunk belole, lisztbe forgatjuk, és forró olajban kisütjük. A gombócokat tálra halmozzuk, forró paradicsom mártássalleöntjük, és rizskörettel tálaljuk. BORSCS LEVES (OROSZ KÁPOSZTALEVES) Hozzávalók: 20 dkg marhahús, 20 dkg sertésdagadó, 20 dkg burgonya, 15 dkg cékla, 15 dkg friss fejes káposzta, 1 fej hagyma, 1 paradicsom, 1-2 szál petrezselyemgyökér, 2 evokanál zsír, 2 evokanál liszt, 1 kanál paradicsompüré, 1 dl tejfól, ecet, törött bors, só. A húsokat kb. 21 vízben feltesszük foni. A céklát és a petrezselyemgyökeret megtisztítjuk, metéltre vágjuk, és egy kevés zsírban pároljuk, majd hozzáadjuk a paradicsompürét és néhány csepp ecetet. Ha puhuini kezd, beletesszük a legyalult káposztát, a kockára vágott burgonyát, 301 " - "-- ..•.. - l • i felöntjük a kész hÚslevesseI, ízesítjük törött borssal, babérlevéllel, és 25-30 percig forraljuk. Zsírból és lisztbol gyengén pirított rántást készítünk, és a levest beránt juk. A húst kockára vágva tesszük a levesbe. A tányérokba kitálalt levesbe egy-egy kanál tejfölt keverünk. HIDEG BORS CS Hozzavalók : 30 dkg cékla, 15 dkg burgonya, 10 dkg friss uborka, I kis fej hagyma, I dl tejföl, 2 tojás, ecet, cukor, I kávéskanál mustár, só, petrezselyemzöld vagy kapor. A megtisztított céklát apró kockákra vágjuk és 1-2 I ecetes vízben megfozzük, a levét leszurjük és kihutjük. Hozzátesszük a héjában fott és apró kockára vágott burgonyát, az ugyancsak apró kockákra vágott nyers uborkát, a reszeIt hagymát, egy kanál mustárt, leöntjük a cékla levéveI, és elkeverjük. Tálaláskor finomra vágott zöldpetrezselyemmel vagy kaporral hintjük meg: PIROZSKI (OROSZ HÚSOS FÁNK) Hozzavalók : 50 dkg liszt, 3 tojássárgája, 5 dkg vaj, 2 dkg éleszto, y2 I tej, I evokanál cukor, só. A töltelékhez : 20 dkg sertéshús, 20 dkg marhahús, I fej hagyma, I tojás, törött bors, só, zsír_ akisütéséhez. A lisztbol a cukros tejben felfuttatott élesztovel, a tojássárgákkal, 5 dkg vajjal és szükség szerinti mennyiségu tejjel könnyu kelt tésztát készítünk. Langyos helyen egy óráig kelesztjük, majd lisztezett deszkán kinyújtjuk, féltenyérnyi kockákra vágjuk, és megtöltjük a következo töl telékkel : A húst megdaráljuk, belekeverjük az apróra vágott fott tojást, a finomra vágott hagymát, sóval, borssal fuszerezzük, és egy kevés zsírban megpirít juk. A tölteléket kihutjük. A megtöltött tésztakockákat összehaj\juk, és ismét kelni hagyjuk. A megkelt tésztát bo, forró zsírban kisütjük (úgy, mint a fánkot). Hústöltelék helyett apróra vágott pirított káposztát is használhatunk. 302 11_ VAGDALT ZRAZI (OROSZ TÖLTÖTT VAGDALT HÚS) Hozzavalók : 50 dkg sertéshús, 2 fej vöröshagyma, I gerezd fok~ hagyma, 2 tojás, 2 zsemle, só, törött bors, 2 evokanál morzsa, zsír a sütéséhez. Abeáztatott és kifacsart zsemlét a hússal együtt megdaráljuk, ízesítjük I evokanál reszeIt hagymával, I gerezd elkapart fokhagymával, sóval, törött borssal, és összegyúrjuk egy egész tojással. A húsmasszát négy részre osztjuk, és a következo töltelékkel töltjük meg: I fej hagymát vékony szeletekre vágunk, és zsírban megpirítjuk, egy kemény tojást apróra vágunk, elkeverjük a pirított hagymával és 2 evokanál morzsával. A megtöltött és hosszúkásra formált zrazit forró zsírban megsütjük. Bármilyen köretet adhatunk hozzá, vagy paradicsommártással tálaljuk. HALSZOLJANKA (OROSZ HALÉTEL) Hozzavalók : 60 dkg ponty, 75 dkg fejes káposzta, 2 evokanál zsír, 2 evokanál liszt, 5 dkg vaj, I fej hagyma, 2 evokanál paradicsompüré, kb. 15 dkg vizes uborka, só, törött bors. A káposztát legyaluljuk, besózzuk, majd 1-2 órai állás. után a sóból kinyomjuk, és 2 evokanál zsírban megpároljuk. A halat kisebb szeletekre vágjuk, megsózzuk, megborsozzuk, és lisztben megforgatva vaj ban kisütjük a fölszeletelt hagymával együtt. Hozzáadjuk a paradicsompürét, a meghámozott és karikára vágott uborkát, majd egy kevés vízzel felengedve 10 percig fozzük. Tuzálló tálba lerakjuk a párolt káposztát, ráöntjük a halat a levéveI együtt, és forró sütoben kb. 15 percig sütjük. Tálaláskor zöldhagymával, karikára vágott uborkával díszítjük. 303 Jó tudni, hogy mi a különbség a felfújt, apuding és a koch között! Afelfújt (szuflé) tuzálló tálban 10-20 perc alatt elkészülo habkönnyu étel, amelyet ráérünk a sütobe tenni az ebéd megkezdésekor, azaz a tálalás elott kb. 15 perccel. A puding tömörebb, és többnyire goz ben kifozve készül. A fozés idotartama kb. %-1 óra. A koch készülhet sütve vagy gozölve, elkészítési ideje %-1 óra. BURGONY APUD ING Hozzávalók: 50 dkg burgonya, 3 tojás, 3 kanál tejföl, 5 dkg vaj, s6, egy kevés liszt. A burgonyát elozo nap megfoz}ietjük. A készítés napján meghámozzuk, lereszeljük, és eldörzsöljük 3 toj ássárgáj ával, 3 kanál tejföllel, sóval, végül belekeverjük a tojások fehérjébol vert kemény habot. Egy formát vagy lábost vajjal kikenünk, kilisztezzük, beletesszük a pudingmasszát, és gozbe állítva kb. 40 percig fozzük. Azonnal, frissen tálalj~k, és gomba-, paradicsom- vagy más mártást adunk hozzá. GOMBAPUDING Hozzávalók: 30 dkg gomba, 3 dl tej, 2 evokanál liszt, 5 dkg vaj, 4 tojás, egy késhegynyi törött bors, só. A gombát megtisztítjuk, megmossuk, és vékony lemezkékre vágjuk. 305 - --------- . \ A tejben 8-10 pe,:cig fOzzÜk, és leszurjÜk. A vaj ból és lisztbol világos rántást k(~szítÜnk,(~sfbieresztjÜk a gombás tejjel. ÍzesítjÜk sóval, törött borssal, belekeverjÜk a 4 tojássárgáját, a megfott gombát, végÜl a tojások fché~jébol vert kemény habot. Kikent és kilisztezett pudingfor~ mában kigozöljÜk, vagy tuzálló tálban a sÜtoben megsÜtjÜk. A gozölési, illetve sÜtési ido kb. 25-30 perc. Tejfólmártást adjunk hozzá. Ezt úgy készítjÜk, hogy 1 kanál zsírból és 1 kanál lisztbol világos, vékony rántást készítÜnk, föleresztjÜk 2 dl tejföllel, megsózzuk, és néhány percig forraljuk. T ARHONY AFELFÚJT \ " HÚSPUDING Hozzávalók: 30 dkg sovány sÜlt hús, 1 zsemle, 1 dl tejföl, 2 tojás, 5 dkg vaj, 1 csomó zöld petrezselyem vagy egy kevés majoránna, néhány kanál tej és sÓ. A sült húst kétszer megdaráljuk a tejbe áztatott és kifacsart zsemlével ,egyÜtt. KeverÜnk bele kb. 3 kanál tejfölt, 3 dkg vajat, 2 tojássárgáját, a'próra vágott zöldpetrezselymet - esetleg majoránnát -, sót és végÜl a tojások fehérjébol vert kemény habot. A húsmasszát kivajazott tuzálló tálba tesszÜk, és nem túl forró sÜtoben kb. 14 óra hosszat sÜtjÜk. ' Alma- vagy sajtmártást, esetleg fozelékpÜrét adhatunk hozzá. ZÖLDSÉGPUDING Hozzávalók: 10 dkg vaj, 5 dkg liszt,,4 tojás, 5 dkg reszelt sajt, só, 15 dkg sárgarépa, 15 dkg konzerv zöldborsó, 15 dkg gomba, 2 fej karalábé, 2 dl tej. A sárgarépát, karalábét kis kockákra vágj uk, és a megtisztított és vékony szeletekre vágott gombával egyÜtt egy kevés sós vízben puhára fozzÜk. Ha mirelit zöldborsót használunk, akkor azt is vele foz~Ük. Öt dkg vaj ból és 4 dkg lisztbol világos rántást készítÜnk, föleresz~jÜk 2 dl tejjel, és ha kihult, belekeverjÜk a 4 tojássttrgáját, a reszeit sajtot, a megfott és leszurt zöldségféléket, a zöldborsót, megsózzuk, végÜl hozzávegyítjÜk a tojások fehérjébol vert kemény habot. Vajjal kikent és liszttel meghintett tuzálló tálban 12 órát sÜtjÜk, vagy ugyancsak kikent és kilisztezett pudingformában gozöljÜk. Ha elkészÜlt, azonnal tálaljuk, mert ha áll, összeesik. Sajtmártást adjunk hozzá, vagy reszelt sajttal megszórva t~laljuk. 306 ...•..:.------------------------- .....•••••... Ha.wolÓan k''"ith''ünk podlogot po,aj- vagy ,6,kapü,éh61, ~ darabokra vágott és puhára fott spárgából, fott és darált sonkából, reszelt sajtból stb. SONKAPUDING SAJTM;ÁRTÁSSAL Hozzávalók: 10 dkg vaj, 3\tojás, 15 d~g fott burgonya, 15 dkg sonka só törött bors vaj a'forma kikenéséhez. A sajtmártáshoz :2 t~jássárgája, 2 evoka~álliszt, 2-3 dkg vaj, tej, 10 dkg reszeit sajt, sÓ. ' \ A tojássárgákat habosra keverjÜk a vajjal, majd a melegen áttört, fott burgonyával, az apró,ra vágott vagy dartt\t sonkával, ízesítjÜk sóval -vigyázzunk, mert a sonka is sós-, törött borss'!;l, és végÜl hozzávegyítjük a tojásfehérjékbol vert kemény habot. Kivaja~ott formába öntjÜk, és az edényt vízbe állítva kb. 40 percig a sÜtobe~ vagy jól lefódve a tuzhelyen gozöljÜk. ' Közben elkészítjÜk a sajtmártást : a tojássárgáját elkeverjÜk a liszttel, a vajjal, egy csipet sóval, és egy kevés tejjel vagy vízzel hígítva, goz fólött állandóan keverve felfozzÜk. Vízzel vagy zöldséglével hígítjuk, hogy ~ kello suruséget elérje. VégÜl belekeverÜnk 10 dkg re~z~t sajtot. \ \ Hozzávalók: 50 dkg tarh~nya, 8 dl tej, 6 tojás, 5 dkg vaj, sc'. A tarhonyát egy kevés vízzel ~ígíto~t, egy csipet sóval Ízesített tejben \ puhára fozzÜk, könnyedén elkeverjÜk benne a tojások sárgáját és a' fehérjékbol vert kemény habot. Vajjal kikent formában 15 percig gozöljÜk. Gomba- vagy paradicsommártással tálaljuk. KAROTTAFELFÚjT - GYENGE GYOMRÚAKNAK Hozzávalók: 40 dkg karotta, 3 tojás, 5 dkg vaj, 3 dkg liszt, 1,5 dl tej, só, 5 dkg reszeit sajt. Három dkg vaj ból és 3 dkg lisztbol fehér rántást készítünk. FöleresztjÜk egy kevés tejjel, simára keverjÜk és félretesszÜk. A megtisztított karottát apró kockákra vágjuk, és egy kevés sós vízben vagy gozben puhára pároljuk, leszurjÜk, majd a tejmártásba keverjÜk. Gyengén megsózzuk, összekeverjÜk még 3 tojássárgájával és a fehérjékbol vert kemény habbal 307 -- is. Vajjal kikent tuzálló tálba tesszük, és a sütoben IS-20 percig sü~ük. ReszeIt sajttal meghintve tálaljuk. ALMAFELFÚjT Hozzávalók: 1 kg alma, 8 dkg vaj, 4 kanál porcukor, 4 tojás, 1 citrom reszeIt héja, 5 dkg piskótamorzsa, egy kanál liszt. Az almákat meghámozzuk, megreszeljük, és állandó keverés közben egy kissé pároljuk. Hat dkg vajat habosra keverünk 4 evokanál porcukorral, egyenként hozzákeverjük a tojássárgákat, areszelt citromhéjat, és jól kikeverjük. Hozzávegyítjük a párolt almát, a tojásfehérjékbol vert kemény habot, könnyedén elvegyí~ük a piskótamorzsával. Egy tuzálló edényt kivajazunk, kilisztezünk, beleön~ük a masszát, és a sütoben kb. IS percig sütjük. CITROMFELFÚjT Hozzávalók: 4 tojás, 4 kanál porcukor, citrom, 1 evokanál liszt, vaj. A tojássárgákat a porcukorral, egy citrom reszeIt héjával és levéveI habosra keverjük, belekeverjük a tojásfehérjékbol vert kemény habot és yz evokanál lisztet. Egy tuzálló edényt kivajazunk, kilisztezünk, beleöntjük a masszát, és a formát vízbe állí~uk, betesszük a sütobe, és addig sütjük, míg a teteje ki nem reped. GYORS DARAFELFÚjT Hozzávalók: 2 tojás, 2 dl dara, yz 1 tej, 3 evokanál cukor, egy darabka vanília, 1 dl tejszín. A tojássárgákat habosra keverjük 2 evokanál cukorral, beletesszük a darát, leöntjük a vaníliával felfozött tejjel, jól elkeverjük, és Y2 órát állni hagyjuk. Ekkor hozzávegyí~ük a tojásfehérjékból vert kemény habot, kivajazott tuzálló edénybe ön~ük, 5 percig a forró sütoben sütjük, majd az egy evokanál cukorral édesített t~jszíI:lllelleöntve még - 5-10 percig állni hagyjuk. Melegen tálaljuk. 308 DARAFELFÚjTHIDEGEN Elkészítését lásd a 273. oldalon. CSERESZNYEFELFÚjT Hozzávalók: 4 zsemle, 4 tojás, 8 dkg vaj, 8 dkl; cukor, 8 dkg darált dió, 1 kg érett cseresznye, 2 dl tej. A zsemléket megázta~uk a tejben, majd kinyomjuk, és simára keverjük a vajjal. Belekeverjük a .tojások sárgáját, a cukrot, a darált diót és a kimagozott cseresznyét. A tojásfehérjékbol kemény habot verünk, azt is belevegyítjük, és kivajazott tuzálló tálba öntve, sütoben kb. 70-25 percig sü~ük. Melegen tálaljuk. Hasonlóan készítjük a meggyfelfújtat is, csak több cukorral. RIZSFELFÚJT Elkészítését lásd a 273. oldalon. V ANÍLIAFELFÚjT Hozzávalók személyenként: 2 dl tej, 6 dkg porcukor, 1 tojás, 3 dkg vaj, egy evokanál liszt, 1 csomag vaníliás cukor, 14 rúd vanília. Egy dl tejet 2 dkg cukorral és a vaníliával felforralunk. Egy evokanál lisztet 2-3 evokanál hideg tejjel simára keverünk, és a forró tejbe öntjük. Állandóan keverve néhány percig fozzük, majd félreállítjuk. Ha langyosra hult, keverünk bele 1 dkg vajat és egy tojássárgáját, majd a vaníliás cukorral édesített, keményre vert tojáshabot. Vajjal kikent és porcukorral meghintett tuzálló edényben, mérsékelten meleg sütoben megsütjük. Porcukorral hintve azonnal tálaljuk. Vaníliaöntetet adhatunk hozzá külön csészében. Hasonló módon készül a mandula-, mogyoró-, csokoládifelfújt stb., ame-' lyekbol a fenti mennyiséghez 4 dkg-ot veszünk. A mandulát vagy mogyorót elozoleg megdaráljuk, és úgy tesszük a tejbe. 309 { I -',-~. -"'ALMAPUDING ~~ "- Hozzávalók: 50 dkg alma, 10 dkg cukor, 10 dkg vaj, 5 tojás, 10 dkg darált mandula vagy dió, reszelÚitromhéj, fahéj, zsemlemorzsa. _A megtisztított, szeletekre vágott almát puhára pároljuk. A cukrot , elkeverjük 8 dkg vajjal, egyenként belekeverjük a tojássárgákat, ízesítjük reszelt citromhéjjal, fahéjjal, tovább keverjük, majd- beletesszük az almát, a darált mandulát vagy diót és végül a tojásfehérjékból vert kemény habot. Va.Üal kikent, morzsával meghintett formába öntjük, és gozben % órán át fozzük. ZSEMLE FELFÚJT Hozzávalók: 4 zsemle, 4 dkg vaj, 4 tojás, 5 dkg mandula, 10 dkg vaníliás porcukor, 1 dl tej, 2-3 dkg mazsola. A zsemléket kockára vágjuk, és meglocsoljuk annyi tejjel, amennyitol nedves lesz. A tojások sárgáját kikeverjük a vaníliás porcukorral, a vajjal, hozzákeverjük a tojásfehérjékbol vert kemény habhoz, elvegyítjük a zsemlekockákkal, a megtisztított és tiszta konyharuhával ledörzsölt mazsolával, és vajjal kikent tuzálló tálban megsütjük. Adhatunk hozzá gyümölcsszörpöt vagy valamilyen sodót. HABOS PISKÓTA Hozzávalók: 1 doboz baba piskóta, 3 tojásfehérje, 1 dl gyümölcsszörp, 10 dkg darált dió, 5 dkg mazsola, 1 dkg vaj, vaníliás porcukor. Vajjal kikent tuzálló tálba szorosan egymás mellé babapiskótákat rakunk, meglocsoljuk gyümölcsszörppel- esetleg befott levével-, és megszórjuk darált dióval. Ismét piskóta következik, meglocsoljuk, és most . h / tIszta ru a között átdörzsölt mazsolával szórjuk meg. A tetejére ismét piskótát teszünk, és beborít juk a tojásfehérjékbol vert, vaníliás porcukorral ízesített kemény habbal. A sütoben addig sütjük, amíg a hab teteje egy kissé meg nem színesedik. TÚRÓPUDING Elkészítését lásd a 266. oldalon. ',< ,CSOKOLÁDÉPUDING Hozzávalók: 4 tojás, 4 evokanál cukor, 2 szelet csokoládé (vagy 3 dkg kakaó, de ekkor több cukor kell), 6 evokanál darált dió, 2 evokanál zsemlemorzsa, vaj és liszt. A tojássárgákat a porcukorral habosra keverjük, beletesszük apuhított csokoládét (vagy a kakaót), a tojásfehérjékból vert kemény habot, és könnyedén hozzávegyítjük a darált diót és a zsemlemorzsát. A maszszát vajjal kikent, liszttel meghintett formába öntjük, és % órán át gozöljük. Csokoládémártással tálaljuk. 310 MEGGYPUDING I. Hozzávalók: 5 tojás, 5 evokanál porcukor, 15 dkg man~Ula, , kanál "'ml,mo~,", y, l m,ggy,' vaj é, ,,roszt liszttel egyenletesen meghin~ük. Az egyik cipót a kezünk k?zott.óvato327 , I \ \

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése