|
Töltött tócsi
|
|
Van már egy hasonló receptem, a Pulykaszeletek
burgonyabundában, de ennek az elkészítése egyszerűbb és szerintem finomabb
is, mint az elözőleg már felrakott recept.
Töltött tócsi A hagyományos, általam ismert és készített tócsi
receptet nem írom le, itt megtaláljátok : Tócsi készítése (
Én ebbe szalonnát most nem tettem, de el nem rontja, ha valaki beleteszi ) A tölteni kívánt húst ( én most
pulykahússal készítettem) készíts elő és vékony szeletekben serpenyőben
süsd meg. Ezután a tócsikat süsd meg, sütés után egy kicsit várj vele, hogy
ne törjön és hajtsd félbe úgy, hogy a közepébe tegyél egy szelet megsütött
húst. Szórd meg a hússzeletet apróra vágott fokhagymával és hajtsd rá a
tetejét. Ezután a tócsi tetejét kend meg bőven tejföllel és szórd meg reszelt
sajttal. Én sütőpapíros tepsire helyeztem és annyi időre tettem a sütőbe, míg
egy kicsit megpírult rajta a sajt. Vigyázzatok nehogy a végén sokáig
pirítsátok és a tócsi kiszárajon! Nagyon finom! A
tepsiben - sütés előtt
|
|
Csirkemell őzgerincformában sütve
|
|
Csirkemell
őzgerincformában sütve ( Kriszdom
recepje ) Hozzávalók: 80 dkg csirkemell, 20 dkg bacon szalonna, 15 dkg reszelt sajt, só, bors, petrezselyem
ízlés szerint, 4 evőkanál tejföl, 3 evőkanál liszt, 2 tojás Elkészítés : 3 evőkanál tejfölt, a tojásokkal, liszttel, a sóval, a
borssal a petrezselyemmel, 10 dkg
reszelt sajttal masszává keverjük. A húst apróra kockázzuk és a sajtos-tejfölös
masszához adjuk. Az őzgerincformát kivajazzuk, megszórjuk
zsemlemorzsával és kibéleljük szalonnával úgy, hogy a szélei kilógjanak a
formából. A húsos masszát kanalazzuk a formába és hajtsuk rá a lelógó
szalonnát. Hosszában a tetejére is tegyünk szalonnacsíkokat, kenjük meg a maradék egy evőkanál
tejföllel, majd szórjuk meg a maradék 5 dkg reszelt sajttal. Előmelegített sütőben, 170 fokon, kb. 40 perc
alatt süssük készre. Én ekkor kifordítottam a formából egy tepsire és addig
pirítottam míg a szalonna nem kapott egy kis színt.
|
Lángos /
18-20 db
Hozzávalók :
Elkészítés : Az élesztőt
A liszthez hozzáadjuk a tojást, a
tejfölt, a sót, az olajat, a felfuttatott élesztőt és fokozatosan a maradék
tejet is. Jól kidolgozzuk és egy nem túl lágy tésztát gyúrunk belőle.
Letakarjuk, és kb. fél órát kelesztjük.
A tésztát kb. fél cm vastagságúra
kinyújtjuk, és tetszés szerinti nagyságú formákra szaggatjuk.
Forró olajban frissen annyit
sütünk ki belőle, amennyi éppen elfogy.
Megjegyzés : A maradékot
kiolajozott zacskóba tesszük, hűtőbe tároljuk és 1 héten keresztül bármikor
süthetünk belőle. A fagyasztóba is eltehető!
Sajttal, tejföllel, fokhagymával
megszórva vagy akár virslivel megtöltve is nagyon finom!
|
|
|
Sajttal töltött virsli szalonnába göngyölve Hozzávalók : 10 db virsli, 10 szelet szalonna,
10 hosszú,vékony csíkba vágott sajt, ( vagyis ahány virsli, annyi szelet
szalonna :) ) Miután a virslikről a műbelet lehúztuk hosszában
vágjuk be a virsliket úgy, hogy a két végén maradjon kb. Én majonézes tojássalátával tálaltam. A recept a Príma konyha magazinból való.
|
|
Túrós tészta - sütve Hozzávalók :
50 dkg orsó tészta, 50 dkg túró, 2 pohár tejföl, 20-25 dkg szalonna, sajt A tésztát enyhén sós vízben kifőzzük. Közben a szalonnát apró kockákra
vágjuk és megpíritjuk. A tejfölt alaposan kikeverjük. A sajtot lereszeljük.
Ha a tészta kifőtt akkor egy jénaiban elkezdjük rétegezni a hozzávalóinkat.
Alulra tésztát tegyünk, morzsoljunk rá túrót, szórjunk rá szalonnát,
locsoljunk rá tejfölt és szórjuk meg sajttal. Rétegezzünk addig amíg a
hozzávalóink el nem fogynak. A tetejére sajt kerüljön! Ezután tegyük be a
sütőbe és pirítsuk rá a sajtot. |

Baconos pulykatorta
Hozzávalók : 80 dkg pulykamell, 25 dkg szeletelt
baconszalonna, 25-30 dkg reszelt sajt, 2- 3 db tojás, liszt, só,
bors.
A pulykamellet vékonyra felszeljük, klopfoljuk,
sózzuk, borsozzuk. Tűzálló tálat kirakunk szeletelt szalonnával. Elkezdjük rá
rétegezni a pulykát úgy, hogy a pulykamell szeletet belemártjuk a tojásba
és a reszelt sajtba. így rétegezzük addig amíg a hús el nem fogy. ( az eredeti
recept szerint először lisztbe is bele kell mártani , de én azt kihagyom )A
tetejére is szalonna szeletek tettem. Lefóliáztam és kb. 45-50 percig sütöm,
180 fokon. Utána leveszem róla a fóliát és pirítom a szalonnát a tetején.Én most mikor már majdnem teljesen kész lett akkor
kiborítottam és így visszahelyeztem a sütőbe, hogy az alsó szalonnák is meg
tudjanak pirulni.
Készítése
képekben :

Csirkemell fetasajttal
töltve :
A csirkemellet
kiklopfolom. Tettem rá kevés vegetát és borsóztam.
A fetasajtot ( én
általában Fetakit használok mert nem annyira sós ) kikeverem apróra vágott
lilahagymával, borssal, kevés kakukkfűvel, apróra zúzott fokhagymával.
Mindkét
oldalát megsütöm a csirkemellnek és az egyik oldalának egyik felére halmoztam
az ízesített fetasajtot. A hús másik felét pedig ráhajtottam. Rövig ideig még
sütöm,hogy a sajt egy kicsit megolvadhasson.

Fóliában sült burgonya szalonnával és
tejföllel
Hozzávalók :
8 db burgonya, 10 dkg húsos
szalonna, 2 evőkanál vaj,
Elkészítés: A burgonyát alaposan
megmossuk, egyenként alufóliára helyezzük, betekerjük. A sütőt 200 fokra
előmelegítjük.A burgonyákat tepsire rakjuk, és 1/2 óráig sütjük. Közben a
petrezselymet apróra vágjuk, a szalonnát pedig felkockázzuk és megpirítjuk.
Amikor a burgonya kész, kicsomagoljuk a fóliából, és hosszában mélyedést
alakítunk ki benne. Megtöltjuk pici vajjal, tejföllel, majd petrezselyemmel és
szalonnával megszórva tálaljuk.
Fonott pulyka / Julianna* - Nlc 
Egy nagy darab pulykamellet
veszek, hosszú csíkokra vágom. Összefogom bacon szalonnával és három csíkot,
mint a copfot összefonom. Ezeket a fonatokat bepácolom. A páchoz a tejbe teszek
vegetát, hagymakrémet, fokhagymakrémet, pulykafűszert, vagy ami van otthon. Egy
éjszakára hűtőbe teszem. Másnap egy tepsibe fektetem a fonatokak, mellé dobok
gyöngyhagymát, kb. 1 dl. vizet, kevés olajat és lefedem fóliával. Sütés
közben időnként locsolgatom. Ha puha leveszem a fóliát és megpirítom.
Gyöngyhagymát ha nem találok,
akkor leöblítem a savanyú gyöngyhagymát, mert az mindig van a boltban és előre
is megvehetem. Ha akarsz aszalt szilvát is lehet mellé dobni. Azért kell tejnem
pácolni, hogy ne legyen száraz a hús.
Francia rakott burgonya :
10 db burgonya, 1 szál lecsó kolbász, 7 db tojás,
1 v. hagyma,sajt.
A besamell mártáshoz 10 dkg vaj, 2-3 ek
liszt, kb.
A burgonyát megfőzöm, lehűtöm (nem kell
teljesen puhára főzni mert ugye mág sülni fog ) . A tojásokat szintén
megfözöm. A hagymát üvegesre pirítom és hozzáadom a karikára vágott
lecsókolbászt, és azt is pirítom egy kicsit a hagymával.Egy nagyobb
edénybe teszem a felkarikázott burgonyát és tojásokat,valamint a hagymás
kolbászt.Ezeket jól összekeverem.
Ezután elkészítem a besamell mártást:
A vajat felolvasztom egy
nagyobb serpenyőben,hozzáadom a lisztet,kikeverem és egy kicsit
pirítom. Fokozatosan hozzáadom a tejszínt és a tejet. ( Azért írtam kb.
mennyiséget mert nem szoktam mérni,hanem attól függően adagolom,hogy mennyire
sűrűsödik be ) Folyékony mártás sűrűségűnek legyen.
Hozzákeverem a mártást az előbb összekevert
anyagokhoz és kikent,zsemlemorzsával megszórt tepsibe öntöm. Tetejére reszelt
sajtot rakok és addig sütöm míg a tetején a sajt teljesen meg nem pírul.

Sütés elött - sajt nélkül Sütés
elött – sajttal Megsülve
Füstöltsajtos csirkemell
A csirkemellfilét felcsíkoztam, fehérborssal
fűszereztem és készre sütöttem. Közben a tejszínt összekevertem a reszelt
füstöltsajttal és az apróra vágott pirított szalonnával. Ezt ráöntöttem a
csirkemellcsíkokra és összeforraltam addig míg a sajt nem olvadt fel a
tejszínben.A füstöltsajt és a szalonna miatt tényleg nem kell sózni a húst!

Göngyölt csirkemell füstöltsajttal
Egy csirkemell szeletet kiklopffolunk füstölt
sajtot reszelünk rá és felgöngyöljük. ( Egészen könnyen feltekerhető
) Ezután centis vastagságúra felszeleteljük és kevés olajon kisütjük,
egyszer megfordítjuk közben. Kizárólag füstölt sajttal készíthető, mert a többi
sajt kifolyik sütés közben a húsból!

Görög körözött
Hozzávalók :
15 dkg feta sajt, 2 db főtt tojás ( 8
percesek, ne legyen teljesen kemény a sárgája ), 2 evőkanál tejföl,
metélőhagyma, csipet bors
Villával törd össze a sajtot, minél krémesebb az
állaga annál jobb. A tojásokat vágd fel apró kockára, és a tejföllel meg a
metélőhagymával keverd hozzá a sajthoz. Tegyél hozzá egy kis borsot, sózni nem
kell mivel a feta önmagában is sós.

Házi májgaluska
Hozzávalók :
Elkészítés :
A csirkemájat húsdarálón ledaráljuk. A két fel
vöröshagymár apróra vágjuk és megdiszteljük. Hagyjuk kihűlni, majd a darált
májhoz keverjük. Adjuk hozzá a 3 egész tojást. ízlés szerint fűszerezzük, sóval
( vagy vegetával ), borssal, majorannával, apróra vágott petrezselyemmel.
Ezután adjuk hozzá a zsemlemorzsát és a búzadarát, majd hagyjuk egy órát át
pihenni.
Pihentetés után tegyünk fel vízet forrni. A
főzővízbe tehetünk vegetát, borsot is. Ha a víz felforrt, kanállal szaggasunk
belőle galuskákat. Arra figyeljetek, hogy a főzés során meg fog dagadni amit
kiszaggattok.
Ez egy nagyobb mennyiség, én le szoktam a nagy
részét fagyasztani és húsleves készítésekor mindig csak annyit veszek elő
belőle, amennyit éppen elfogyasztunk.

Juhtúróval töltött gomba
Hozzávalók: 6-8 db nagyobb gomba, 15 dkg juhtúró,
3 ek. kanál tejföl, 1 szál újhagyma, 3-4 szelet baconszalonna, kakukkfű, só,
bors.
Elkészítés: A gombák tönkjét kitörjük,kiskockára
vágjuk.A gombafejeket megmossuk és besózzuk. Az újhagymát apróra
vágjuk. Összekeverjük a túrót a tejföllel, borssal és kakukkfűvel fűszerezzük,
belekeverjük a gombaszárat és a hagymát. A gomba fejeket kiolajozott
tűzállótálba teszük, mindegyiket megtöltjük töltelékkel, és egy fél szelet
baconszalonnát teszünk rá. Forró sütőbe addig sütjük amíg a szalonna megpírul.

Lasagne Bolognese
A világszerte oly sokféleképpen egyszerűsített
változatok alapja a bolognai. Négy eleme van: tészta, húsragu, besamel,
parmezán. A lasagne akkor jó, ha nem csúszik szét a tányéron, mégis szaftos és
lágy.
Hozzávalók : 1 nagyobb fej vöröshagyma, 1 nagyobb sárgarépa,
petrezselyemzöld, 2 kanál olaj, 80 dkg darált marhahús, 2 kanál paradicsompüré,
fél kiló friss paradicsom, só, bors, szárított bazsalikom és kakukkfű,
Elkészítés: A vöröshagymát apró kockákra vagdossuk, összevágjuk a
sárgarépát, a zeller zöldet és a petrezselyemzöldet. Az olajon megpirítjuk a
darálthúst, hozzáadjuk a zöldségeket és a paradicsompürét. A paradicsomot
felkockázzuk, elkeverjük a száraz és a friss fűszernövényekkel, a levessel, a
borral, hozzáadjuk a húshoz, és 50 percig főzzük.
Besamell mártás : 4 evőkanál vaj, 4 ek. liszt, 8 dl tej
( felesben lehet tejszínnel is készíteni, akkor bársonyosabb lesz a mártás )
Elkészítés : A tejet felforraljuk és félretesszük. A vajat felforrósítjuk,
belekeverjük a lisztet, és nagyon lassú tűzön megpirítjuk. A forró tejet
állandó keverés mellett, apránként hozzáöntjük. Amikor elkészült, sóval,
borssal és szerecsendióval fűszerezzük.
Összeállítás : A tészta lapokat nem kell előfőzni! Fontos, hogy a tepsi
aljára tegyünk először egy kis besamellt. Ezután egy sor tésztát, majd a
húsragút, erre besamell, tészta, ragú, besamell és így tovább amíg el nem
fogynak a hozzávalók. A tetején csak tészta és besamell mártás legyen! Ezt
szórjuk meg bőségesen reszelt sajttal!
Lassú tűzön szép lassan átsütöttem, addig amíg a
sajt meg nem pirult a tetején.

Juhtúrós töltött burgonya
Hozzávalók : 20 db kisebb méretű burgonya, 25 dkg juhtúró,
Elkészítés: a burgonyát enyhén sós vízben héjastól megfőzöm, ügyelve
arra, hogy ne főjön szét. Hagyom kicsit kihűlni. Közben összekevertem a
juhtúrót a tejföllel, a kaporral, a petrezselyemmel, őrölt borssal, sóval fűszerezem.
Kellemesen fűszeres, de jól kenhető masszára van szükség. A burgonyákat
félbevágom, mindkét felét besózom.
Karalábévájóval ( vagy kávéskanállal ) kicsit kiszedem a belsejét, óvatosan, hogy
össze ne törjön a burgonya. Mindkét felébe teszek a juhtúrós masszából,
összeillesztem a burgonyákat, majd egy szelet baconnal betekerem. Jénaiba
sorakoztatom őket, melléteszem a belsejéből kivájt burgonyát is, előmelegített
sütőben szép pirosra sütöm.

Mustáros karaj
Hozzávalók : Hosszúkaraj, fokhagyma, mustár, 2 db húsleveskocka, 2 - 3
dl langyos víz
Elkészítés: A húst besózod és berakod egy tepsibe, jól megkened
mustárral (nem kell rá sajnálni). A fokhagymagerezdeket megpucolod,
felszeleteled (nem kell nagyon apróra), és megszórod a mustáros húst. Végül a
két húsleveskockát feloldod 2-
Megjegyzés : Én ezt a képen látható karajt több mint másfél óráig
sütöttem, mire puha és omlós lett!

Májas csirkerolád
Hozzávalók 4 személyre: 4 fél csirkemell
filé, 15 dkg csirkemáj, 5 dkg füstölt szalonna, 1 fej vöröshagyma, 1 ek.
zsemlemorzsa, petrezselyem
A csirkemellet
kiklopfoljuk, sózzuk, borsózzuk. A májat megtisztítjuk és felaprózzuk. A
szalonnát és hagymát apró kockára vágjuk.
Egy serpenyőben a
szalonnakockákat kisütjük, majd a hagymát megpároljuk benne. Hozzáadjuk a
májat, összesütjük, végül a zsemlemorzsát hozzákeverjük. Hagyjuk kihűlni.
A kiklopfolt
csirkemelleken eloszlatjuk a májas masszát, megszórjuk petrezselyemmel, feltekerjük.
A szokásos módon bepanírozzuk, ha kell fogvájóval összetűzzük. Bő olajban
kisütjük. Én rizi-bizit és hasábburgonyát tálaltam hozzá.

Paradicsomos csirkemell
Az
elkészítése nagyon egyszerű. A csirkemell szeletet roston megsütöm, szelek rá
paradicsomkarikákat, teszek rá apróra vágott lilahagymát, oregánot végül pedig
sajtszeletet amit sütőben vagy grill sütőben pár perc alatt rápirítok. De
inkább csak grill sütőben készítsétek, mert a végén csak a sajt olvasztása és a
pirítása a cél, különben kiszárad a hús. Bármilyen körettel 
Paradicsomos csirkemell saláta
Pikáns,
kissé édeskés, nem biztos, hogy mindenkinek bejön de nagyon gyorsan megvan, mi
nagyon szeretjük. Én először egy pizzériában ettem ilyent, pizza kifliket
sütöttek hozzá és úgy tálalták. Azóta sokszor készítem itthon. Arányokat nem
írok, mert soha nem méregettem.Az adagokat úgy szoktam számolni, hogy egy főre
egy szelet csirkemellet szoktam sütni hozzá. A csirkemellet fűszerezem és
megsütöm, apró kockákra vágom. Kukorica konzervet adok hozzá, valamint nagylyukú
reszelőn reszelt sajtot, nyomok rá ketchupot. Általában mindig hígítom egy
kevés vízzel, hogy ne legyen túl sűrű és túl édes. Oreganóval, borssal
ízesítem.

Parasztos Cordon Bleu
Sertéskarajból nyitott
szeleteléssel szelünk ( tehát így dupla szelet lesz egyben ), ezt jól
kiklopfoljuk és töltjük a húst baconszalonnával, lilahagymával és
füstöltsajttal, majd panírozzuk. A tölteléket ne sajnáljuk belőle mert úgy
finom, ha jó sok van benne! Egyszerű, mégis különleges, nem az a
megszokott sonkával és sajttal töltött rántott hús.

Pulykaszelet burgonyabundában
Hozzávalók
( 4 személyre ) :
80 dkg burgonya,
1 vöröshagyma, 5 dkg kemény sajt, 1 tojás, 2 ek. liszt, aprított petrezselyem
zöld, 80 dkg pulykahús, 2 ek. vaj, 5-6 evőkanál olívaolaj,
só, bors.
A burgonyát
héjastól félpuhára főzzük, majd kihűtjük, meghámozzuk, durvára reszeljük. A
hagymát apróra vágjuk, a sajtot lereszeljük.
A burgonyát
alaposan összegyúrjuk a hagymával, a sajttal, a tojással meg a liszttel, majd
beledolgozzuk a petrezselyem zöldet, sóval, borssal ízesítjük.
A húst kis
szeletekre vágjuk, kiklopfoljuk, fűszerezzük és mindkét oldalát megsütjük.
Rövid ideig hűlni hagyjuk majd a burgonyás keverékkel beburkoljuk. Az
olívaolajon, közepes hőfokon világosbarnára sütjük. Saláta vagy zöldségköret
illik hozzá.
Tapasztalataim :
-
bármilyen húsból elkészíthető
-
nekem ez a mennyiségű burgonyabunda a képeimen látható 3 normál szelet húsra
volt elegendő. 80 dkg húshoz biztosan nem elég!
-
Legkönnyebben úgy lehet beburkolni a húst, hogy közben fóliába tesszük, úgy nem
ragad és lehet formázni is.

Ravioli
Ravioli (a tészta) :
25 dkg rétesliszt, 2 tojás + 1 sárgája, só, olaj.
A lisztet elkevertema sóval, hozzáütöttem a tojásokat és annyi vízzel tésztává
dolgoztam, hogy se túl kemény, se túl puha ne legyen.
Töltelék:
25 dkg kétszer darált hús,
tejszínes krémsajt,
2 evőkanál olívaolaj,
só, őrölt bors,
1 kisebb fej vöröshagyma.
Az apróra kockázott vöröshagymát az olívaolajon
megfuttattam, majd hozzáadtam a darált húst is. Sóztam, borsoztam, puhára
pároltam. Mikor kihűlt, kevertem hozzá annyi krémsajtot, hogy összeálljon a
darálthús - nem kell bele sok.


Rántott sajt szalonna
köntösben
Teljesen egyedi ötlet alapján
készült, konkrét recept nincs hozzá, így csak egyszerűen leírom, hogyan
készítettem.
A trappista sajtot kb. 5 * 5 cm-es
kockákra vágtam ( vagy kb. akkorára mint a szalonna csíkunk szélessége )
és olyan vastagságúra amilyenre a sima
rántott sajtot szoktam. Minden sajt kockához egy szalonna szeletet használtam
fel. A szalonna szeletet középen elfeleztem és a sajt kockát mindkét oldaláról
a két fél szalonna csíkkal befedtem.
A szokásos módon bepaníroztam, a
széleket jól benyomkodtam, nehogy a sajt kifolyjon. A biztonság kedvéért duplán
paníroztam.
Nagyon finom, pikáns ízt adott neki a szalonna.
Ajánlom mindenkinek ezt az újdonságot, aki szereti a rántott sajtot!


Panírozás elött :
Sajttal töltött bundáskenyér
Toastkenyérből készítem úgy mintha toastot
csinálnék de csak sajtot teszek a két kenyérszelet közé. Egy pár pillanatra
berakom a toastsütőbe " összeragasztani" . Utána mártom a tojásba és
ugyanúgy sütöm mint a sima bundáskenyeret. Aki szereti a sajtos dolgokat annak
biztosan ízleni fog!

Sajtropogós
Kemény sajtot a legkisebb lyukú reszelőn
lereszeljük, összekeverjük a sajt mennyiségétől fűggöen 1-2-3 tojással. Őrölt
borssal és kevés szerecsendióval ízesíthetjük. Kis golyókat formázunk
belőle amiket csak morzsába forgatunk. Forró olajban sütjük. Tovább fejlesztett
változatában aprított sonkát vagy szalonnát is tehetünk. Kizárólag kemény
sajtból készítsétek!
Rántott sajt helyett is kiváló és nem kell 3-szor
panírozni!

Sajtos - burgonyás golyók
Hozzávalók: 2 db nagy, főtt, áttört burgonya
5 dkg liszt, 4 dkg vaj vagy margarin, 7 dkg
reszelt sajt, 1 tojás, 1 gerezd fokhagyma, őrölt bors, só , zsemlemorzsa
Elkészítése: A megpuhított vajat összegyúrom a
liszttel, az áttört, főtt burgonyával, a felvert tojással, a szétzúzott
fokhagymával, a reszelt sajttal és a fűszerekkel. A masszából vizes kézzel kis
diónyi golyókat gyúrok, majd zsemlemorzsában megforgatva, bő, forró olajban
kisütöm.
Aki szereti tehet a zsemlemorzsába egy kis
szezámmagot, feldobja a látványt és az ízét is! Szinte ugyanolyan mint a
krokett. Én legközelebb megbolondítom egy kis kockára vágott füstölt sonkával.

Sertéskaraj sajtzsebekkel
/ vadrózsa
Egy egész karajt be kell
vagdosni 1 cm-enként. Bepácolni magyaros fűszerkeverék, pirospaprika, olaj,
vegeta, só, bors keverékkel egy éjszakára. Másnap a hézagokba vastagabbra szelt
sajtot és szalonnát tenni. Lehet fokhagymával és hagymával ízesíteni. Átkötözöm
spárgával vagy hústűvel kicsit összetűzködve és húsleves kockával, vízzel
felöntve, lefedve fóliával, megy a sütőbe. A végén kicsit pirítom. Amikor
kihül, ferdén szeletelem. A maradék hidegen is nagyon finom.

Sündisznó burgonya :
A burgonyát megtisztítjuk,
hosszában félbe vágjuk, bevagdossuk.
Sózzuk, borsózzuk és megkenjük
olvasztott vajjal.
200 fokos sütőben 40 percig
sütjük, közben 10-15 percenként kenegetjük olvasztott vajjal. Ezután reszelt
sajtot elkevertem egy kevés zsemlemorzsával és egy kevés pirospaprikával. Ezzel
megszórtam a burgonyák tetejét és még kb. 10 pecig sütöttem

Tonhalas
tészta
Hozzávalók :
35-40 dkg kagylótészta
2 doboz aprított tonhal
konzerv
1 nagyobb doboz paradicsompüré
1 negyed citrom leve
2 db vöröshagyma
3-4 gerezd fokhagyma
2 ek. ketchup
só, bors, oreganó, kakukkfű,
babérlevél
A tésztát kifőzzük.
A vöröshagymát apóra vágjuk,
megdinszteljük. Hozzáadjuk a tonhalkonzervet ( én szűrőn leszűrtem és olaj
nélkül tettem hozzá ). Beletesszük a paradicsompürét is és a 2 evőkanál
ketchupot. Kb. 0.5 –
A végén összekeverjük a szószt a
tésztával. Reszelt sajttal tálaljuk vagy megszórjuk sajttal és a sütőben
rápirítjuk. Kagylótésztával a legjobb mert abba tud „beleülni” a szósz.
A legtöbbször úgy készítem, hogy a
szószos tésztát beleöntöm egy jénaiba, reszelek rá bővel sajtot és beteszem a
sütőbe, rápirítom a sajtot. Isteni finom!

Tócsival rakott pulyka
Készítettem egy tócsi masszát 8 db
közepes burgonyából , egy pohár tejföllel, 2 tojással, liszttel, vegetával,
kevés sóval és borssal. Valamint reszeltem bele 10 dkg sajtot is.
A pulykamellet vékony
szeletekre vágtam,klopfoltam, sóztam.
Egy jénait kivajaztam, morzsáztam.
Az aljára tettem egy réteg krumpli
masszát, egy sor húst és így tovább egészen addig amíg el nem fogyott. A
tetejére is krumplimassza került.
180 fokon 90 percig sütöttem
lefóliázva, miután levettem a fóliát megszórtam a tetejét még sajttal és azt
még rápirítottam.

Töltött pizza
Egyszerű pizzatészta
recepttel kell készíteni. Vékonyra kinyújtottam a tésztát kör alakúra,
megkentem tejföllel, tettem rá kolbászkarikákat, előre lepírított szalonnát,
karikára vágott hagymát és reszelt sajtot. Ezeket mind csak a tészta egyik
felére mivel a másik felét rá kell hajtani. Mielött ráhajtanánk a tészta szélét
tojással be kell kenni és egy kicsit felhajtani. A tetejét is megkenni tojással
és reszelt sajttal megszórni. 200 fokos előmelegített sütőben addig sütni míg a
teteje meg nem pírul. A tölteléket sokféleképpen lehet variálni.
Pizzatészta : Ebből a receptből 4 db töltött pizza jön ki.
30 dkg liszt
1 tojás
2 dl tej
2 evőkanál olaj
1,5 dkg élesztő
1 teáskanál cukor
1 mokkáskanál só
Elkészítés: A tejet langyosra melegítjük, az elmorzsolt élesztőt és a cukrot
egy kevés liszttel elkeverjük, és egy kis tejet öntünk hozzá. Hagyjuk, hogy
megkeljen. Ha felfutott az élesztő, összedolgozzuk a liszttel, a tojással, a
sóval és az olajjal, pizzafűszerrel vagy oreganóval és jól kigyúrjuk. 30
percig langyos helyen pihentetjük.

Töltött burgonyák :
10 db közepes burgonyát héjjában megfözzük, hagyjuk kihűlni, megpucoljuk,
kettévágjuk és kiskanállal kiszedjük a közepét és megsózzuk őket.
( ebből ugye 20 db kis tölthető burgonya lesz )
A besamelles töltelék :
Elkészítjük a besamell mártást : vajat olvasztunk ,lisztet adunk hozzá, és
tejjel vagy tejszínnel simára keverjük. Vegetával, sóval, fehérborssal,
szerecsendióval ízlés szerint ízesítjük.
Egy edénybe teszek fél doboz kukorica konzervet és fél doboz zöldborsót,
valamint apróra vágott és már előre megpírított szalonnát. Ezt leöntöm a
besamell mártással úgy,hogy ne legyen túl folyós.
Ezt a masszát kiskanállal a kivájt burgonyákba töltöm, a tetejére
sajtszeleteket rakok és beteszem a sütőbe. Addig sütőm amíg a sajt meg nem
pírul.
Bolognai töltelékkel :
A darálthúst ugyanúgy készítem el mint a spagettinek és ezt töltöm bele a
burgonyákba. Ezt a szószt érdemes elöző nap elkészíteni mert akkor a hűtőben
megdermed és nem lesz annyira folyós mint frissen.

Töki pompos
A tésztához:
3 közepes krumpli megfőzni, összetörni vagy villával összenyomni
1 kis doboz kefir
3 evőkanál olaj
fél dl tejben fél kocka életsztőt felfuttatni egy kevés cukorral
fél kg liszt
1 teáskanál só
Összegyúrni, keleszteni. Kiolajozni a tepsit, elegyengetni rajta a tésztát.
Villával megszurkálni, picikét elősütni /180 °-on/ (tényleg kicsit, mert hamar
megsül, csak annyira, hogy ne legyen nyers). Utána megkenni fokhagymás
tejföllel (én fél litert használtam és 3 gerezd fokhagymát, kicsi borsot és sót
tettem még bele). Megszórni a hozzávalókkal: elősütött húsos szalonnával,
vékonyra vágott lilahagymával ,kevés füstölt kolbásszal meg reszelt sajttal.
Amikor a sajt megpirul, akkor kész!

Zsemlében
sült sonkás tojás
Hozzávalók: zsemle,
tojás, sonka, sajt, lilahagyma
Elkészítés:
A zsemlék tetejét levágtam, kiszedtem belőle a belsejét, és beleraktam egy
kivajazott tepsibe. A zsemlékbe belefektettem a sonkát, rászórtam az apróra
vágott lila hagymát, a kis darabba vágott sajtot és ráütöttem a tojást. Most
egy kevés erős paprikával is ízesítettem.
A sütőben addig sütjük amíg fehérje ki nem
fehéredik. A legjobb, ha mini grill sütőben készítjük ( ami fűtőszálas ),
mert csak a pírítás a cél és nem a sütés. Ha nem
szeretnétek, hogy egy kicsit is lágy maradjon a sárgája, akkor miután
kivettétek a zsemléket a sütőből tegyétek őket pár másodpercre a mikróba
( kb. 20 másodpercre )














Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése