Csokoládés almakarikák
Hozzávalók:
2 szép alma (vagy kemény körte),
2 dkg vaj (vagy margarin),
5 dkg keseru (ét) csokoládé,
1/2 citrom leve,
1 evokanál cukor,
csipetnyi só.
Az almát megmossuk, és kiszúróval eltávolítjuk a
csumáját. Héjastól ujjnyi vastag karikákra vágjuk. A
citromlevet elkeverjük a cukorral, a sóval, valamint 1/2
dl vízzel, és kis lángon feloldjuk benne a cukrot. Nagy
serpenyoben felolvasztjuk a vajat, és az alamakarikákat
egymás mellett elhelyezzük. Mindkét oldalán gyorsan
átpirítjuk, majd ráöntjük a citromos-cukros levet. Fedo
alatt éppen csak felforraljuk, ezután a tuzrol lehúzva,
a lében hagyjuk kihulni. A kihult almakarikákat rácsra
tesszük. (A rács alá teszünk egy egy tálcát, hogy a
csokoládé rácsöpöghessen.) A kockákra tördelt csokoládét
2 evokanálnyi vízzel felolvasztjuk (vagy goz fölött,
vagy a mikrosütoben), és addig keverjük, amíg
folyékonnyá válik. A folyékony csokoládét vékony
sugárban folyatjuk a már kihült almára. Végül az egészet
tálcástól együtt betesszük a hutoszekrénybe, és addig
hutjük, amug a csokoládé rá nem dermed a gyümölcs
tetejére.
(Ha körtébol készítjük az édességet, elég, ha a körtéket
félbe vágjuk. Ha a körte nagy, akkor almaszeruen is
felkarikázhatjuk.)
Nagyon különleges és viszonylag egyszeruen elkészítheto
gyümölcs édesség.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése