2020. december 19., szombat

Pasta di mandorla - a dél-olasz marcipán

 

Pasta di mandorla - a dél-olasz marcipán

(nekem igazából a mandulacsókra hasonlít) isteni finom

Hozzávalók: 25 dkg hántolt mandula, 25 dkg cukor, fél citrom reszelt héja, 1 tk citromlé,pár csepp keserű mandula aroma, 1 db nagy tojás fehérje, 1 csipet só.

A hántolt mandulát aprítóval egészen apróra, liszt jellegűre daráljuk - a mandula liszt azért nem jó hozzá, mert ez nem lesz olyan finom, s pont ez a lényege, mert amikor esszük, találkozunk apró manduladarabokkal -, majd ugyanezt tesszük a cukorral is.
Mindkettőt tálba öntjük, a cukros masszához hozzáadjuk a citromhéjat, citromlevet, aromát és sót, majd a tojásfehérjéből kemény habot verünk. Ezt is a masszához keverjük. Amikor ezzel végeztünk, hűtőbe tesszük egy órára.
Egy óra elteltével lehet dönteni a formáról. Ha S alakúakat szeretnénk készíteni, akkor fogjunk egy nagy darab masszát, gyúrjunk belőle hengert és vágjuk fel kb. 1 cm széles cikkekre, s alakítsuk ki az S alakot. Ha pedig a tojás formánál maradunk, akkor készítsünk mogyoró nagyságú golyókat, kicsit nyomjuk be a közepén, s tegyük sütőpapíros sütőbe.
Amíg a formát készítjük, melegítsük elő a sütőt 175 fokra, s süssük a masszát 5 percig. Ezután vegyük le a hőfokot 150 fokra, s 10-11 perc alatt készítsük el. A lényeg, hogy inkább száradjon és ne süljön a sütemény.
Miután kihűlt, egy éjszakára tegyük nylon zacskóba őket, hogy kellemesen puhák legyenek, s másnap már tálalhatjuk is porcukorral a tetején. Jól záródó dobozban akár hetekig is eláll.

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése